Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. Boldogságtervem naplóját hétvégenként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt találjátok

A decemberem témájául az otthonteremtést választottam, azóta pedig eltelt a második hét is ebből a remek kis hónapból, amin a makacsul múlni nem akaró betegségtől, az év végi hajtástól és a november utózöngéitől úgy vonszoljuk át magunkat minden napon, és ebben a roppantul alkalmatlan időszakban váratlanul sokat tanulok a választott témámmal kapcsolatban.

“Amit érdemes csinálni, azt rosszul is érdemes csinálni”

Úgy döntöttem, hogy ha már a szívvel-lélekkel flyladyhez a legkevésbé sincs most energiám, legalább annyit megteszek magamért, hogy újra nekifogok és még egyszer elolvasom Marla Cilley, az igazi FlyLady Sink Reflections című könyvét. Sok újdonságot már nem mond a könyv – sok újdonságot már elsőre sem mondott, hiszen a FlyLadys “kollektív tudás” nagy részet már magamba szívtam Viánál. Mégis, úgy érzem, hogy érdemes volt újra kézbe fogni, mivel olyan ez, mint minden nap kifényesíteni a mosogatót: ezeket a mantrákat (mint a fenti bölcsesség is) nem lehet elégszer hallani.
A FlyLady egyik orrvérzésig ismételt igazsága az, hogy a tökéletességre való igényünk az, ami a legnagyobb galibákat okozza. A tökéletességre való igényünk az, ami miatt inkább nem is állunk neki takarítani, ha nem tudunk órákat rászánni, vagy ha nem tudunk egy szusszra és rögtön tökéletesen elvégezni egy feladatot. Tessék-lássék módon inkább neki sem állunk a feladatoknak.
Ez pedig egy letagadhatatlan kihívása a mostani időszakomnak. Hiszen hiába találtam ki magamnak annyira jól, hogy majd hétvégenként egy-egy órát fogok szánni a háztartásra, ha egyszer olyan állapotban vagyok, hogy hétvégenként mindössze két dolog húz ki az ágyból: az, hogy a kutyát ki kell engedni, hogy elvégezhesse a dolgát, és az, hogy fekve erősebben köhögök, mint függőleges helyzetben…
“A tökéletlenül végzett házimunka is áldás a családnak”, és “amit érdemes csinálni, azt rosszul is érdemes csinálni.” – Ezek szerint pedig ha valamit érdemes egy órán át csinálni, azt érdemes öt percen át is csinálni. Ezért ma feladtam azt a tökéletes tervemet, hogy háromszor tizenöt percet fogok szánni a zónáimra, és helyette az újdonsült tojásfőző órámmal háromszor öt percet szántam az ebédlő – konyha – háztartási helyeség zónahármasomra. Amennyire azt hittem, hogy csak a lelkiismeretem elhallgattatására szolgáló látszattevékenység lesz, annyira meglepődtem, hogy mekkora áldásnak bizonyult az az öt perc mikro-zónánként.

Tégy úgy, mintha! – Vagy tégy úgy igazán…

A FlyLady egy másik tanácsa úgy szól, hogy “dolgozz olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudsz, hogy hamarabb a feladataid végére érj”. Az időzítő használata önmagában is segíthet ennek a tanácsnak a gyakorlatba való átültetésében, és további segítség lehet, ha úgy teszünk, mintha vendégeket várnánk, és egy ötperces tűzoltás során azokkal a dolgokkal foglalkozunk, amiket valóban először szeretnénk eltüntetni a föld színéről, ha vendéget várnánk.
Viszont, mintha-játék ide vagy oda, a leghatásosabb módszer az, ha tényleg hívunk egy vendéget. Az elmúlt időszakban egyszer sem takarítottam olyan intenzíven a gócpontok (hot spotok) körül, mint amikor tudtam, hogy a hazaérkezésünk után nagyjából tíz perccel meg fog érkezni a kivitelezőnk ellenőrizni a házat és rendezni a papírmunkát.

Használd a saját szemüvegedet!

Amikor először éreztem rá az ízére annak, hogy milyen érzés is megosztani a hétköznapok apróságait (egy vacsora, egy bögre tea vagy egy szépen bevetett ágy képét) az interneten, Peti sokat morgott velem, sokat elégedetlenkedett, amikor nem engedtem hozzányúlni a reggelijéhez, amíg nem készítettem egy előnyös fotót a csendéletről. De ahogy hozzászokott ehhez a mániámhoz, már az ő hétköznapjainak is a részévé vált, hogy odakészítse a hétköznapi apróságokat a kezem alá, a kezembe adja a telefonomat, és évődő megjegyzésektől kísérve kivárja, amíg dokumentálok.
Amikor rájöttem, hogy szívesebben végzek el egészen apró feladatokat (mint a használt papírzsebkendők kidobása vagy a használt tányérok deportálása a mosogatóba), ha tudom, hogy ellenkező esetben zavarnák az összképet egy instagramra szánt fotón, egy kicsit elszégyelltem magam. De aztán arra gondoltam: én ilyen vagyok. Miért szánnám arra az energiáimat, hogy megpróbáljak megváltoztatni vagy letagadni valamit, ami a részem, ahelyett, hogy felhasználnám annak érdekében, ami a célom? Ha engem motivál az, hogy az interneten megosszam (vagy legalábbis alkalmassá tegyem a megosztásra) a házimunkám eredményét, miért ne hagynám, hogy így legyen?
Engem előbbre visz az, ha egy lehetséges instagramos fotóként tekintek a háztartásom részleteire. Valószínűleg ez nem motivál mindenkit, hiszen mindenki más szemüvegen keresztül nézi a világot. De mindenkinek segíthet, ha megtalálja a saját szemüvegét, ha nem valaki más elhangolt lencséjén keresztül próbálja nézni az összképet, hanem megtalálja a saját apró motivációit az apró feladatok mögött.

Mennyi időt pazarolsz a díszpárnákra?

Még gyerekkoromból emlékszem egy filmbéli jelenetre (fogalmam sincs, hogy melyik filmből ragadt örökre az emlékezetembe), ahol a szereplők arról elmélkedtek, vajon életük során összesen hány napot pazarolnak el azzal az értelmetlen feladattal, hogy rendezgetik a díszpárnákat.

A FlyLady ezzel szemben arra motivál, hogy ehhez hasonló “értelmelten” feladatokkal töltsük az időnket nap mint nap – például vessük be az ágyat minden reggel. Most, hogy már nem egy szoba az életterünk és a hálószobánkat nem látjuk egész nap, csak akkor, amikor kizuhanunk az ágyból reggel, és akkor, amikor este újra belezuhanunk az ágyba. Valóban: mi értelme van akkor azzal tölteni az időnket, hogy olyan értelmetlen feladatokat végzünk, mint hogy eligazgatjuk a paplanokat és úgy hajtogatjuk rájuk a plédet, mint egy stílusos hotelszoba cselédei?
Ma reggel elvégeztem ezt a feladatot, este pedig (amikor a legközelebb láttam a hálószobát) felragyogott az arcom és ezzel fordultam a férjemhez: nézd csak, egy kis tündér milyen szépen megágyazott nekem!
Tim Ferriss, a 4 órás munkahét c. könyv szerzője jutott eszembe, aki (sok más bölcs forráshoz hasonlóan) azt írja a könyvében, hogy a fényűző életmód megteremtésének egyik elengedhetetlen feltétele az, hogy rájöjjünk, valójában nem gazdagok akarunk lenni, hanem át akarjuk élni azokat a dolgokat, amiket szerintünk csak a gazdagok engedhetnek meg maguknak. – Talán azt hisszük, hogy csak akkor érezhetjük a művészien megvetett ágy vagy egy lakberendezési magazinba illően megkomponált kanapé mámorát, ha megengedhetjük magunknak, hogy cselédek dongjanak minket körül az otthonunkban, vagy hogy drága hotelszobákban éljük az életünket. Ez azonban nem így van: egy fillérbe sem kerül, csak egy kis munkába reggel, hogy nap közben vagy este rácsodálkozzunk, milyen jók voltak hozzánk azok a kis tündérek, akik megteremtették azt a környezetet, amit élvezhetünk.
Na igen, az igaz, hogy ha megengedhetnénk magunknak, hogy cselédeink legyenek, akkor azt a kis munkát sem nekünk kellene elvégeznünk. De a helyzet az, hogy én is, és gondolom, e sorok olvasóinak döntő többsége is azzal tölti az idejét, nem tízévetne vagy évente, hanem hetente negyven (vagy több) órát, hogy dolgozik azért, hogy fenntartsa az életét, hogy boldoguljon. Emellett tényleg akkora időpazarlás lenne naponta néhány percet arra szánni, hogy egy kis luxus-érzetet teremtsünk magunknak? Szerintem nem, sőt, ezek a legkevésbé haszontalan dolgok, hiszen ezektől válik az életünk elfogadhatóból irigylésre méltóvá – gazdaggá.