{Vigyázz! Kész! Posztolj!} Karácsonyi MIXTAPE – My Christmas MIXTAPE

[PLEASE SCROLL DOWN FOR ENGLISH VERSION]

Ahogy múlt vasárnap lecsúsztam az első gyertyagyújtásról (hétfőn pótoltam), úgy lecsúsztam a VKP BLOGMAS első két témájáról is. Ha a kimaradt témákat nem is pótolom, de legalább most becsatlakozom a következő témával.

img_2365

A VKP BLOGMAS során a {Vigyázz! Kész! Posztolj} kihívás résztvevői karácsonyi témákban írnak a blogjukon – az aktuális téma pedig a karácsonyi zenék témája.

Én most már szinte kizárólag Spotifyról hallgatok zenét, ahol a saját lejátszási listák mellett rengeteg előre elkészített tematikus lejátszási listából válogathatunk.

Én a karácsonyi szezonban ezek a klasszikus ünnepi dalokat hallgatom:

INSTRUMENTAL CHRISTMAS on Spotify

img_2363

Ezekből a dalokból válogatva készítettem magamnak egy “hordozható” listát, amit a telefonomra lementve offline is hallgathatok (kímélve ezzel a mobil adatforgalmamat):

INSTRUMENTAL CHRISTMAS (PORTABLE) on Spotify

img_2362

A többiek kedvenc karácsonyi zenéit pedig itt böngészhetitek át:


[ENGLISH VERSION]

I’m a proud participant of a blogger challenge named {Vigyázz! Kész! Posztolj!}, which means “Ready! Set! Post!”. The participants of this chellenge write about the same given theme on every second Wednesday. (Well, lately I was a proud but not too active member actually, but fortunatelym this is a pretty forgiving and nice team. :))

During the Advent season it’s even more interesting: instead of one theme in every two weeks, we have two themes in every week! Well, just as I missed the lightning of the first Advent candle last Sunday, I missed the first two themes of the VKP BLOGMAS season… But I am here now, with my favore Christmas playlist!

I try to listen to more and more Holiday music as we dive into the Advent season, and when the last days of Christmas prep and Christmas itself arrives, I usually end up listening Christmas music all day long.

Here is my favorite Christmas themed playlist from Spotify:

INSTRUMENTAL CHRISTMAS on Spotify

img_2363

And here is a shortened version that I can set offline and carry with me everywhere on my phone, with my selected favorites:

INSTRUMENTAL CHRISTMAS (PORTABLE) on Spotify

img_2362

You can read the articles of the other participants here:

Reklámok

{Vigyázz! Kész! Posztoj!} – Kedvenc együtteseim

A VKP kihívás eheti témája a kedvenc együttes – ami nekem nincs. Dalokba szoktam beleszeretni, egyes zeneszámok akár napokra is állandó lejátszásra kerülnek a telefonomon, és a lejátszási listáimat is hangulat vagy stílus szerint gyűjtöm.


Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


Kedvenc együttesem tehát nincs, van viszont néhány együttes, akik mégis saját lejátszási listát kaptak a Spotify fiókomban, és mivel jobb híján talán ez áll legközelebb a kedvenc együttes fogalmához – és mivel ezen a héten már nem akartam kimaradni a VKP versenyzők sorából –, ezeket az együtteseket mutatom be nektek egy-egy dal kíséretében. (Egyben isten hozott mindenkit az eklektikus zenei ízlésem hullámvasútján. :))

Guns N’ Roses (You Could Be Mine)

The Kelly Family (Leave It To The Spirits)

Placebo (I’ll Be Yours)

A többiek kedvenceit itt találjátok:

Dióhéjban #12


A Dióhéjban egy olyan egymondatos napló projekt, ami rövidke kérdésekkel, témaindítókkal segít megragadni és megőrizni a hétköznapok apró emlékeit. A kérdésekre én is válaszolok, és ha van kedvetek, válaszoljatok ti is a kommentek között! A rovat cikkeit a dióhéjban címke alatt olvashatjátok.


diohejban

Van olyan dal, amit éjjel-nappal tudnál hallgatni?

Számomra mindig van ilyen – és mindig más. Mióta a hétvégén megnéztük a Djano elszabadult, szó szerint nonstop az I Got a Name-et hallgatom. A buszmegállóban, a buszon, itthon, a munkahelyemen… Kész szerencse, hogy egyedül vagyok az irodában, mert valakit már egészen biztosan kiüldöztem volna a világból ezzel a szokásommal, hogy napi 8-10 órára végtelen lejátszásra állítok egy dalt. 

(Emlékszik valaki az Így jártam anyátokkal c. sorozatból Marshall autós magnójára? :P)

Videó a színfalak mögül

A bakiparádék és a behind-the-scenes videók mindig is a “power-up”-jaim közé tartoztak az élet nevű játékban, Jane McGonigal szavaival élve. Ezek után nem csoda, hogy a werkfilm stílusú videoklipeket is nagyon szeretem, és többet érnek nálam mindenféle látványos felvételnél.

A legújabb kedvencem ez a dal és videó:

De itt van még néhány a régebbiek közül is, köztük a Kelly Familyvel és lovacskás reklám zenéjével is:

Boldogságterv #5 – Hárman utazunk a buszon: én, a férjem és Isten

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. Boldogságtervem naplóját hétvégenként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt találjátok

Az októberi témám a “spiritualitás a gyakorlatban”, pontosabban az ima, mint egy gyakorlatias spirituális tevékenység becsempészése a mindennapjaimba. A hit témakörét eredetileg az adventi időszakra tartogattam, de az ima kérdése két olvasmány nyomán is megihletett a közelmúltban, és más dolgok is közrejátszottak abban, hogy előre hozzam mostanra a témát.

Hárman utazunk a buszon: én, a férjem és Isten

Amikor rájöttem, hogy az új lakóhelyünk miatt a napi ingázási időm csaknem három órára nő, rögtön eldöntöttem, hogy ezt a hirtelen jött, újszerű holtidőt valamilyen építő módon kell kitöltenem.

Eleve nagy ajándéknak tartom azt, hogy reggel és este is a férjemmel együtt utazom: míg eddig csak alva láttam reggelente, amikor kiosontam a szobából, most együtt kelünk az ébresztő hangjára, együtt készülődünk, együtt megyünk ki a buszra, együtt utazunk egy jókora szakaszon oda és vissza, és együtt érünk haza este. Ezen kívül a napokban rácsodálkoztam magunkra, hogy hiába vagyunk lassan tíz éve együtt, még mindig olyanok vagyunk, mint a friss szerelmesek: sustorgunk, összebújunk, megcirógatjuk egymást, kéz a kézben utazunk. Most, hogy az együtt töltött időnk drasztikusan megnőtt az ingázással, egy kicsit fel is pezsdültünk, és méginkább fókuszba került nálam az, hogy mennyire jó összhangban vagyunk.

Annyira viszont már nem új a kapcsolatunk, hogy napi három órát csiviteléssel ki tudjunk (vagy akarjunk) tölteni minden nap (meglepő, de egy idő után még nekem is elapad a beszélőkém), és nem is a teljes vonalon utazunk együtt, így a három órát nemcsak az egymással töltött minőségi idő foglalja le. Állandó társam továbbra is a Kindle ebook olvasóm és a telefonom, rajta a zenéimmel és a mobil internet kapcsolattal. Így utazás közben olvashatok könyvet, böngészhetem a netet (például a konferenciai beszédeket), írhatok cikket, vagy csak hallgathatom a zenét és elmélkedhetek kifelé meredve az ablakon. (Tömött buszon, ahol legfeljebb az ajtónak szorítva van egy zsebkendőnyi állóhelyem, úgyis csak ez utóbbi lehetőségem van.)

Más szóval, napi három óra ingázás remek alkalom arra, hogy minőségi időt töltsek el önmagammal, a férjemmel és Istennel.

A zene gyümölcse az ima

Teréz anya egyszerű útjának első lépése szerint “a csend gyümölcse az ima”. Gondolkodtam a csend értelmezésén ebben az egyszerű képletben, és arra jutottam, hogy a hangtalanságnál fontosabb a belső csendesség: az elhatárolódás a mindennapi gondokat, teendőket, kérdéseket körüldongó gondolatoktól, eltávolodás a nyüzsgéstől, ami akár belül van, akár kívülről körbevesz.

Az októberi témám másik “védőszentje”, Marla Cilley (a “FlyLady”) is leírja a könyvében, hogy az ő mindennapos reggeli áhitatának, Istennel töltött minőségi idejének a szerves része a zene. Chris Baty, a novemberi regényíró kihívás guruja pedig azt tanácsolja, hogy aki el akar mélyedni (az alkotás folyamatában), de nem tudja magára zárni az ajtót és kirekeszteni a külvilágot, az tegyen fel egy fülhallgatót (akár zenével vagy anélkül), mert ez nemcsak fizikailag és lelkileg határolja el a külvilágtól, de egyértelmű üzenet is arról, hogy “most nem vagyok itt”, és önmagában is felér egy “ne zavarj!” táblával.

A zene számomra is jó partner az ellazulásban, elmélyülésben, akár csend van körülöttem, akár zaj, és egy emberektől zsúfolt buszon nagy segítséget jelent az elhatárolódásban is.

Az ima gyümölcse a hit

Az imában számomra az egyik legnagyobb kihívást az ima formátuma jelenti – egészen pontosan az, ha elkezdek töprengeni az ima formátumán. Írtam már, hogy praktikus megközelítésben az ima nem más, mint a hálaadásnak, a célkitűzésnek, a sugallat igényenek és a terhek elengedésének szavakba szedett formája, méghozzá a sikeres kívánság jellemzőivel: azzal a tudattal, hogy a kéréseink célba értek és már csak idő kérdése, hogy a megfelelő pillanatban és a megfelelő formában a válaszok eltaláljanak hozzánk. Ugyanakkor arról is elmélkedtem már, hogy sokkal könnyebb ahhoz imádkozni, aminek arcot tudunk adni – viszont itt esem folyton a racionalitás csapdájába, hiszen egy részről könnyebb egy személyhez címezni az imáimat, de minél többet gondolkodom rajta, létezhet-e valójában ilyen személy, annál kevésbé hiszek benne. Ez egy róka fogta csuka helyzet a számomra.

Teréz anya egyszerű útjának következő lépése viszont elgondolkodtatott ebben az ügyben is. Eszerint “az ima gyümölcse a hit”. – Az ima gyümölcse a hit, nem pedig fordítva. Tehát annak, hogy tovább lépjünk az egyszerű ösvényen (amelynek a végén egyébként nem Isten áll, hanem a béke), nem feltétele a hit. Ha pedig ez így van, akkor az Istenről alkotott véleményemnek tulajdonképpen semmi dolga nincs az imáimmal.

Az imákhoz (és egyben Istenhez) való viszonyomat egyébként sokáig meghatározta, hogy hiába kaptam vallásos oktatást, a családomban nem volt olyan valódi hívő, aki valódi párbeszédet folytatott volna Istennel. Megtanultam, hogy evés előtt magunkban elmormoljuk az Édesjézus-légyvendégünk kezdetű mondókát, elalvás előtt pedig az Énistenem-jóistenem-lecsukódik-máraszemem kezdetűt, és miután kötelező volt a részvétel a vasárnapi miséken, az ott elhangzó verseket is jól ismertem, de ebben ki is merült az imákról szerzett tapasztalatom. Most már tudom, hogy később az évek során másféle imákat is megtanultam, még ha akkor nem is imáknak hívtam őket, hanem meditációnak, de ahogy most látom, szinte mindegy is a terminológia: hogy vizualizációval küldjük el a kéréseinket az Univerzum felé, hogy a tudatalattink megszemélyesített képviselőin keresztül szólítjuk meg a Kollektív Tudattalant, vagy imádkozunk Istenhez. Az egymással helyettesíthető kifejezések végső soron ugyanazt takarják: a személyes mondandónkkal megszólítunk valamit, ami hatalmasabb nálunk.

A terminológia tehát szinte lényegtelen bizonyos szempontból, de lényeges abból a szempontból, hogy nem árt megtalálni azt a formát, ami a legjobban illik hozzánk, ami a leginkább megkönnyíti számunkra ezt a megszólítást. Sok helyen tanultam már sokféle meditációt, és mindegyik nagyon hasznos volt, egyenként és együtt is sokkal messzebbre vittek, mint az, hogy álmomból felriasztva is el tudom mondani a Miatyánkot. Mégis, valahogy egyik sem illett hozzám egészen.

Bár szigorúan véve a mormonok nem keresztények (még ha annak is vallják magukat), a keresztényi gyökerekhez kapcsolódó első igazi imákat tőlük tanultam. Ezek a tört magyarsággal beszélő fiúk voltak az elsők, akik a társaságomban, a fülem hallatára hangosan is kimondva úgy szólították meg Istent, hogy valóban hittek benne, hogy Isten hallgatja őket. Még a hívő keresztény ismerőseim sem mondtak soha személyes imákat a jelenlétemben hangosan, tehát lényegében soha nem hallottam azelőtt senkit Istennel beszélgetni. Ez pedig, a hitvilágomtól függetlenül egy meghatározó élmény volt a számomra. Olyannyira, hogy amíg a tanult meditációs technikák önmagukban továbbra is idegenül hatnak, addig a mormon fiúktól tanult imakezdő és imazáró formulákat egészen természetesen tudom alkalmazni.

Persze, ahogy írtam, sokszor a 22-es csapdájába esek, ha elkezdek töprengeni rajta, helyes-e, szabad-e, értelmes-e valakinek, aki nem hisz Isten személyében, úgy kezdi az imádságait, hogy megszólítja Istent. De amellett, hogy ez sem más, mint bármelyik meditáció-indító technika, amit tanultam (egy formula, egy rituálé, ami segít a megfelelő tudatállapotba helyezkedni), Teréz anya által is igazolva érzem magam: nem a hit gyümölcse az ima, hanem az ima gyümölcse a hit – tehát nem az ima feltétele a hit, hanem a hit feltétele az ima.

Ti mit gondoltok az imáról?

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Kedvenc zenék

A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} blogger kihívás eheti témája a kedvenc zenék. Ami a zenéket illeti, egyrészt félelmetesen kapható vagyok a kommersz tömegtermékek fogyasztására, másrészt itt is érvényes a férjem által “két hetes szabálynak” keresztelt jelenség, jellemvonás, hogy ha valami iránt elkap a szenvedély, abban napokra, hetekre elmerülök, nagy intenzitással habzsolom, majd egyszer csak elhagy a lelkesedés és továbblépek a következő mániára. A zenék esetén ez azt jelenti, hogy hajlamos vagyok egy-egy dalt napokig hallgatni egyfolytában, végtelen lejátszásra téve a telefonomon éjjel-nappal, és ha ezzel egyidőben még valami kreatív munkán is dolgozom, előfordul, hogy még évek múltán is élénken felbuzog bennem újra az alkotói folyamat emléke, a zenéhez kötődő ötletek és benyomások, ha újra meghallom a dalt rádióban.

Így viszont elég nehéz egy kedvencet kiválasztani a sorból, hiszen az épp aktuális kedvencem talán már néhány nap múlva sem lesz aktuális, hanem egy időre feledésbe merül, majd ha meghallom évek múlva, talán újra megszeretem, és bekerül az egykori kedvencek nosztalgikus, hosszú sorába.

Csak úgy érdekességképpen azért mégis feljegyzem, hogy a cikk írásának pillanatában az aktuális kedvencem a Placebo: I’ll Be Yours c. dala (kíváncsi vagyok, hogy a cikk megjelenésekor, néhány napos távlatból még aktuális lesz-e az információ).

És bár az ehhez hasonló, sötétebb hangulatú dalok valamilyen okból mindig feltöltenek energiával, a “Best Of All Times” listámról – a blog profiljához igazodva – két vidámabb hangulatú dalt hozok kedvencként, ha úgy tetszik, egy világias és egy vallásos témájú nótát, amiktől mindig mosolyogni támad kedvem.

Ezen kívül pedig még két élő előadást szeretnék megosztani, amiket még nem sikerült elégszer meghallgatnom ahhoz, hogy megunjam őket.

20140713-222359-80639771.jpg

Mostanság #1

A Kreatív időgazdálkodás tanfolyamon hallottam Gigitől, a scrapbook.hu gazdájától azt a gondolatot, hogy a scrapbook készítés nem más, mint fecnikből életemléket varázsolni. Valahogy ezt a célt szolgálta volna a Kincses Timi blogom is, amit bezártam, mert nem jutott elég figyelmem rá, de a szeptemberi boldogságtervem égisze alatt ígéretet tettem nektek és magamnak is, hogy ezt a kezdeményezést valahogy újraélesztem itt.

Mi volt tehát a célom a külön bloggal? Hogy a személyes élményeimből és gondolataimból morzsákat, firkákat szórjak a mindennapokban anélkül, hogy különösebb igényességet elvárnék magamtól, nem úgy, mint itt a Kincsesfüzeten, ahol igyekszem azért minden bejegyzéssel valamilyen értéket közölni.

Köztes megoldásként arra jutottam, hogy nem is a mindennapokban pötyögtetve, de időről időre nyitok egy “scrapbook lapot” a Kincsesfüzetemben, ahova ezeket a virtuális fecniket összegyűjtöm. Nos… valahogy így.

Mostanság #1

A dal, amit mostanság éjjel-nappal hallgatok:

(A lovacskás reklám zenéje.)

Nemrég nálam járt Ditta barátnőm – barangoltunk a Savarián, Amerika Kapitány maratont tartottunk, Scrable-öztünk, alkoholizáltunk és kutyáztunk.

IMG_0531.JPG

[Sweet little D and #diothehavanese ^^ #dog #havanese #scrabble #girlsdate #mik
http://instagram.com/p/sE8SDqJLN4/]

[Yay! Girls date with little D. ^^ #somersby #scrabble #girlsdate #mik #summer
http://instagram.com/p/sDC327pLHt/]

[He is a useful dog. 😉 #diothehavanese #dog #havanese #scrabble #girlsdate #mik
http://instagram.com/p/sE8lYOpLOS/]

[#girlsdate weekend with little D is over. 😦 Farewell, little girl! #selfie #mik #summer
http://instagram.com/p/sFeVSDJLNG/]

Az anyósomnál kenyeret sütöttem (természetesen azért még irányítás mellett):

IMG_1726.JPG

[My bread. ^^ #bread #cooking #baking #homemade #mik #instahun #mutimiteszel
http://instagram.com/p/sUsDhKpLAX/]

Nem egy ördöngősség, de azért leírom a receptet.

A Lidl-ben (vagy Aldiban) kapható kenyérliszt keverékből készül.

Hozzávalók:
1/2 zacskó (1/2 kg) lisztkeverék
330 ml kézmeleg víz
Egy nagy korty olaj (oliva vagy más szabadon választott olaj vagy fűszerolaj)
Kevés liszt a formázáshoz
Magvak, fűszerek ízlés szerint

Elkészítés:
A hozzávalókból homogén tésztát gyúrunk (kézzel vagy géppel), majd liszttel kicsit megszórva, hogy ne ragadjon a tál falához, cipót formázunk belőle. Tiszta konyharuhával letakarva fél-egy óráig kelni hagyjuk, míg kétszeresére dagad.
Ekkor még egyszer átgyúrjuk, megszórjuk liszttel, sütőpapírra helyezve a kívánt formára igazítjuk, és éles késsel egy-két vágással mintázzuk. A sütőt 170 fokra állítjuk, és amíg melegszik, a kenyér a sütő fölött még egyszer kelhet.
30-40 percig sütjük, amíg ízlésesre nem sül. Voilá!

Egyébként nagyon szeretem a férjemet, mert néha az az érzésem, hogy olyan, mint egy sétáló lexikon. Ebben anyukámra emlékeztet. És mindig van egy funny fact a mellényzsebében.

Én: – Azon tanakodtunk édesanyáddal, hogyan lesz fél kiló lisztből hetvenöt dekás kenyér.
Peti: – Az élesztő miatt. Az élesztő megköti a nedvességet és a levegőt is, annak a súlyával lesz több a tányéron, mint a zacskóban.

Ti ezt tudtátok?

A hétvégén pedig nosztalgia délutánt tartottunk, mert belefutottunk a Mítoszrombolókba a NatGeón (amit eszméletlen mennyiségben néztünk, amikor egy évet Pesten voltunk albérletben az egyetem miatt – ahová viszont elég hektikusan jártunk be…), és amit szintén azért szeretek vele nézni, mert sokat kérdezhetek és tanulhatok tőle.

A Facebookon én is beszálltam ebbe a most keringő verses mémbe (pedig ha hasonló megjelölést kapok a Facebookon, általában elegánsan úgy teszek, mintha nem láttam volna a felkérést…), a kedvenc magyar versemet elhozom nektek is:

Radnóti Miklós: Hasonlatok

Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,

s akár a folyton gyűrűző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,

olyan vagy, mint egy vélem nőtt barát,
s nem ismerem ma sem
egészen még
nehéz hajadnak illatát,

és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst –
és néha félek tőled én,
ha villámszínű vagy,

s mint napsütötte égiháború:
sötétarany,-
ha megharagszol,
ép oly vagy, mint az ú,

mélyhangu, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.

És ha már mém, Szirmai Gergő ALS ice bucket challenge kihívásteljesítését nagyon szerettem. 🙂

Veletek mi a helyzet mostanság?

Közönségből kórus – a tehetség benned is megvan

Hogy mennyire alábecsüljük a bennünk rejlő művészi képességeket, arról már írtam.

Ha úgy gondolod, hogy nincs zenei tehetséged, nézd meg ezt a videót arról, hogy egy közönség, bármelyik közönség (akár te is ott ülhetnél a sorok között) hogyan válik pillanatok alatt összehangolt kórussá.

Te melyik képességedet becsülöd alá?

Gayatri Mantra

Nem vagyok nagy ismerője a mantráknak, ellenben nagy rajongója vagyok a Battlestar Galactica (Csillagközi romboló) sci-fi sorozatnak. A sorozat zenéje Bear McCreary zeneszerző munkája, rendkívül széles világzenei gyökerekkel készült, színes, nagyszerű alkotás.

A sorozat főcímdala egy ősi mantrára íródott, a YouTube-on bolyongva ráakadtam, és arra gondoltam, megosztom veletek:

A Gayatri Mantráról itt olvashattok bővebben.

Eredeti szövegét és fordítását is a fenti oldalról emeltem át, ez pedig így hangzik:

OM
BHUR BHUVA SVAHA
TAT SAVITUR VARENYAM
BHARGO DEVASYA DHIMAHI
DHIYO YO NAH PRACHODAYAT

A Három Világot beragyogó Legfelsőbb Fény
Világítsa meg tudatunkat és
Irányítsa értelmünket az Erényesség útjára!

A mantra egy hosszabb, autentikusabb változatát (akár meditáláshoz) meghallgathatjátok itt.

Cause I’m Country Strong

Nos, csak egy filmbetétdal, ráadásul a filmet még csak nem is igazán a mélyebb mondandójáért, hanem Garrett Hedlundért néztem meg… De ez a dal valahogy mégis megtalált engem, mindig ad egy jó adag hitet és lendületet a dolgokhoz, amik nehézséget okoznak, hát gondoltam, megosztom.

Gwyneth Paltrow – Country Strong

I know you see me
Like some wide eyed dreamer
That just rolled in off a dusty mid west bus
Yeah, on the outside I look fragile
But on the inside is something you can’t crush

Cause I’m country strong
Hard to break
Like the ground I grew up on
You may fool me
And I’ll fall
But I won’t stay down long
Cause I’m country strong

I have weathered
Colder winters; Longer summers
Without a drop of rain
Push me in a corner
And I’ll come out fighting
I may lose but I ‘ll always keep my faith

Cause I’m country strong
Hard to break
Like the ground I grew up on
You may fool me
And I’ll fall
But I won’t stay down long
Cause I’m country strong

(A film elvileg magyarul is megjelent Reflektorfény címen, én angolul láttam, de ha valaki rátalálna a dalszöveg magyar fordítására – én nem találtam -, azt szívesen veszem.)