Előbb mondj egy jó dolgot!

“Ha este a pároddal megosztjátok egymással, milyen volt a napotok, próbáljátok ki, hogy előbb mondotok három jó dolgot, ami aznap történt, legyen bármilyen kicsi (és igen, az is jó lehet, hogy ‘vége van a napnak’). Utána már jöhet a panaszáradat és a nehézségek megtárgyalása, de mivel a jóval indítottatok, sokkal kevésbé lovaljátok bele magatokat a kesergésbe.” (Farkas Lívia)

Évekkel ezelőtt, amikor részt vettem Bakos Kornél Villámolvasás tanfolyamán, ami az első, tudatos pozitív gondolkodással (is) foglalkozó tanfolyamom volt, egy merőben új dologgal találkoztam. Kornél megkért minket, hogy a bemutatkozáskor a nevünk mellett mondjunk egy jó dolgot, ami aznap történt velünk. Micsoda újdonság volt ez nekem!

Ti figyeltek rá, hogy pozitív gondolattal indítsatok egy napot, egy beszélgetést, egy ismeretséget, egy projektet?

Reklámok

Villámolvasás 2. rész – Hogyan villámolvassunk?

A villámolvasásról szóló legutóbbi cikkemet azzal az ígérettel fejeztem be legutóbb, hogy a folytatásban betekintést adok a villámolvasás technikájába, következzék hát ez most.

Emlékeztetőül elmondanám, hogy a villámolvasás akkor hasznos a számunkra, ha egy szövegből csak bizonyos részeket szeretnénk kinyerni, bizonyos információkra szeretnénk rátalálni – azaz mindig kifejezett célunk kell hogy legyen egy szöveggel.

Az első lépés tehát a felkészülés – az olvasás céljának meghatározása, és elménk előkészítése a villámolvasáshoz, hiszen sokkal hatékonyabbak vagyunk, ha elménk csendes, nyugodt, nyitott, mint ha zaklatott és csapongó.

Ezután következik az olvasásra váró forrás áttekintése – ismerkedés a tartalomjegyzékkel, a fejezetcímek átolvasása, a könyv szerkezetének felmérése, ami segít majd eligazodni a könyvben, kulcsszavak keresése a szövegben, amelyek kapaszkodót adhatnak kijelölt témánkhoz. Ez a lépés az, amit egy könyvesbolt vagy egy könyvtár polcai közt állva elvégezhetünk, hogy mindössze néhány perc alatt viszonylag jelentős bizonyosságot szerezzünk, hogy a kezünkben tartott könyv tartalmaz-e a célunkat szolgáló információkat, vagy rögtön félretehetjük, hiszen felesleges is volna elmélyednünk benne.

A fotóolvasás egy kissé misztikus része a folyamatnak. Relaxált állapotban, ütemes lapozással és “lágy tekintettel” (hagyva, hogy összefolyjanak a szemünk előtt a betűk) a teljes anyagot “befényképezzük” tudattalan memóriánkba. Az agykutatás kísérletei, agyműtétek alatt végzett megfigyelések bizonyítják, hogy életünk minden pillanatának emléke, tehát a “befotózott” szöveg képe is ott él az emlékezetünkben, agyunk mérhetetlen tárolókapacitásában, még akkor is, ha nincsenek meg az eszközeink ahhoz, hogy előhívjuk azokat. Fontos tudni, hogy a fotóolvasással végigpörgetett szöveg sem lesz szóról szóra felidézhető, de tudatalattink dolgozhat vele, és megérzésekkel, a figyelem ösztönös irányításával (ahogy mintegy véletlenül rátalál a tekintetünk egy-egy számunkra érdekes szóra, mondatra) segítségünkre lehet a szöveg feldogozásában.

A fotóolvasást követően legalább húsz percet, de akár egy napot is várhatunk, mielőtt nekilátunk dolgozni a könyvvel, szöveges forrással. Ezután következik az aktiválás, amikor céljaink ismeretében kérdéseket intézünk az olvasott anyaggal kapcsolatban tudatalattink felé, ami így működésbe léphet és segíthet minket, hogy rátaláljunk az információk halmazában arra, ami számunkra fontos.

A szuperolvasás egy szuperhős repülésének analógiája, aki magasan repül a táj fölött, néha-néha leereszkedik, hogy egy pillantást vessen a vidék részleteire, de sehol sem telepszik meg sokáig. Így futjuk át először mi is a teljes anyagot, ösztöneinkre hallgatva megállunk egy-egy résznél és beleolvasunk, de nem köteleződünk el a szöveg egy részlete iránt sem. A szuperolvasás egyébként már képessé tesz arra, hogy nagy vonalakban tájékozottnak mondhassuk magunkat egy könyv témájában, és például kompetens társalgásba bocsátkozhassunk róla.

A sebesolvasás során ismét az elejétől fogunk neki a szöveg olvasásának, de ekkor már egész alapos képünk van arról, a könyv mely részei fontosak, mely részei haszontalanok a számunkra. Ehhez igazodva változó sebességgel olvasunk, egyes részeket csak átfutunk vagy akár átugrunk, míg másokban elmerülünk, olyan mélységben, amennyire csak igényeljük.

A villámolvasás lépései összefüggnek, de nem alkotnak merev vázat, hanem a feladathoz igazodva lehet őket felhasználni. Például egy cikk vagy egyetemi jegyzet tanulmányozásakor akár el is lehet hagyni a sebesolvasást, hogy csupán a fotóolvasásra és szuperolvasásra hagyatkozva találjuk meg a fontosnak vélt részeket, egy regény esetében pedig a szuperolvasás hagyható el. Az egyes fázisok szabadon ismételhetőek is, például többször is nekivághatunk a szuperolvasásnak, ha a teljesség igénye nélkül még több érdekes információt szeretnénk kinyerni a szövegből, de a sebesolvasást is ismételhetjük, ha vázlatunkat tovább szeretnénk bővíteni értékes tartalommal.

Ha a cél a tanulás vagy a feldolgozott ismeret rögzítése valamilyen formában (például előadás vagy cikk készítése), akkor az olvasást már mindenképp érdemes jegyzeteléssel is kísérnünk. A jegyzetírást elkezdhetjük már a tartalom áttekintésekor is, főleg ha tudjuk, hogy nem lesznek nagyobb kieső részek, fejezetek, csak az egyes fejezetek tartalmát kell szűrnünk. De felesleges az egész tartalmat felvázolnunk, ha feltehetően csak néhány fejezetére lesz szükségünk, ekkor a jegyzetírás kezdetét érdemes a szuperolvasás vagy sebesolvasás szakaszaira halasztani, amikor már tudjuk, a könyv mely részeivel lesz dolgunk. A könnyebb memorizálád érdekében használjunk elmetérképes jegyzetelési formát.

Attól függően, milyen jellegű, nehézségű szöveget és milyen céllal dolgozunk fel, a villámolvasás sebessége természetesen igen változó lehet. Bakos Kornél villámolvasás tanfolyama négy-hétszeres olvasási sebességet ígér a hagyományos olvasáshoz képest.

Remélem, sikerült nagyjából érthető képet adnom a villámolvasás folyamatáról. Aki kedvet kapott hozzá, szerezze be Paul R. Scheele: Villámolvasás c. könyvét, vagy látogasson el Kornél tanfolyamára!

Villámolvasás 1. rész – Mi a villámolvasás?

Szinte hihetetlen a számomra, hogy nem írtam még itt a blogon a villámolvasásról.

Évekkel ezelőtt vettem részt Bakos Kornél Villámolvasás tanfolyamán, előtte pedig Paul R. Scheele: Villámolvasás c. könyve segítségével ismerkedtem a technikával. A könyv remek felépítésű, ami akár önmagában is képes a technikát megismertetni, de nekem azért szükségem volt a tanfolyamra, hogy igazán belejöjjek. Minden esetre akit érdekel a téma, először javaslom, hogy szerezze be, kölcsönözze ki a könyvet (úgy tudom, tartozik hozzá munkafüzet is, de ahhoz nem volt szerencsém), és ha nem boldogul, akkor menjen el Kornél tanfolyamára.

Villámolvasás vagy gyorsolvasás?

Mindenek előtt tisztázni kell két alapvető fogalmat: mi a gyorsolvasás és mi a villámolvasás?

A gyorsolvasás azt a képességünket aknázza ki, hogy bár szavakat olvasva tanultunk olvasni, és többé-kevésbé ma is a csapdájában vagyunk annak, hogy belső hangunkkal kísérve olvasunk és mintegy a beszéd sebességére lassítjuk az olvasást, ennél gyorsabban is képesek vagyunk a szemünkkel észlelni és az agyunkkal értelmezni a szavakat. A gyorsolvasás tehát azt a gátat iktatja ki, amit a szemünk és az agyunk közé emelünk azzal, hogy, mintha csak még mindig első osztályos gyerekek lennénk, magunkban kimondjuk a szavakat.

A villámolvasás egy másik tévhittel számol le és ezáltal ér el “csodálatos villámsebességű” olvasást. Ez pedig az, hogy egy szakszöveget, szakkönyvet, tankönyvet, újságcikket kézbe véve ugyanúgy el kell olvasnunk minden egyes betűt, mint egy szépirodalmi mű esetében, amiben az élményt keressük. A legtöbben így tanultunk meg tanulni: elejétől a végéig, szóról szóra, mondatról mondatra elolvasni a megtanulandó, feldolgozandó szöveget, majd a teljes szöveg ismeretében kihámozni az egésznek a vázát és megkeresni benne azokat a részleteket, amikre valóban szükségünk van. A probléma ezzel csak az, hogy így időt pocsékolunk rá, hogy regényszerűen átolvassunk egy halom olyan ismeretet, amire nincs szükségünk. Ezzel a hagyománnyal szakít a villámolvasás, ami azt tanítja meg, hogy úgy nyerjük ki az információkat egy szövegből, ahogy valójában szükségünk van rájuk: először gyors léptekkel feltérképezve az egész vázát, majd kihagyva azokat a részeket, amikre nincs szükségünk, csak azokban a részekben merülve el, amik valójában hasznosak a számunkra.

Mit nem kapunk meg a villámolvasástól?

Aki úgy gondolja, hogy harminc másodperc alatt végig fog pörgetni egy vaskos könyvet és a benne foglalt tudás pukk!, hirtelen a fejébe kerül, az inkább most lépjen tovább, a villámolvasás nem az, amit keres. Szintén tévúton jár az, aki úgy gondolja, hogy a villámolvasás segítségével a hagyományos értelemben vett olvasási sebességét fogja megsokszorozni, mert ahogy említettem, arra a gyorsolvasás technikája való.

A villámolvasás annak hasznos, aki a tankönyvekben, szakkönyvekben, vagy a hétköznapi információáradatban szeretné gyorsabban, könnyebben, hatékonyabban megtalálni a számára fontos részleteket.

Hamarosan jön a cikk folytatása, amiben konkrétan írok a villámolvasás technikájáról.

Így tanul nyelveket Lomb Kató

Lomb Kató tolmács és fordító jobbára autodidakta módon képezte ki magát tizenhat nyelv ismeretére. Így tanulok nyelveket című könyvében megosztja élményeit, kezdeti tapasztalatait, azt, hogyan bélyegezték nyelvi antitálentumnak, hogyan hajtotta mégis a nyelvek megfejtendő világa felé az érdeklődés, hogyan fedezte fel és tökéletesítette nyelvtanulási módszerét. Könyve emellett magával ragadó korképet fest a világháborúkat követő időszakról Magyarországon, bepillantást nyújt a tolmács szakma történetébe, és a nyelvészet elméleti kérdéseit emészthető, színes módon mutatja be.

1970-ben íródott könyve helyenként megmosolyogtató módon szembesít azzal, hogy egy-két emberöltővel ezelőtt még milyen szűkösen álltak rendelkezésre azok a technikai eszközök, amelyeket ma sokkal jobban meg kellene becsülnünk és ki kellene használnunk a nyelvtanulásban, alapelvei viszont olyan időtlen gondolatok, amelyek mentén ma is nyugodtan elindulhatunk, ha bele szeretnénk vágni egy idegen nyelv tanulásába.

Kulcs a nyelvekhez

Lomb Kató nélkülözhetetlen kulcsként nevezi meg a motivációt, amely egy adott nyelv tanulására serkent minket. Számára nem volt ez más, mint az a rejtvényfejtés, kódfejtés, amelyet szórakoztató játékként fogott fel egy új nyelv felfedezése során. De aki nem érez ilyen olthatatlan vágyat maguk a nyelvek iránt, az sem marad motiváció nélkül. Engem az eszperantó nyelv közel felsőfokú elsajátítására például egy szerelem vitt rá egy eszperantista fiúval, az angol nyelv felé pedig, amelyet azóta társalgási szinten elsajátítottam, egy szeretett sci-fi sorozat indított el, amihez csak angolul fértem hozzá.

Lomb Kató előtt az előző század derekán még csak az antikváriumok és a könyvtárak álltak nyitva, számunkra viszont már itt van az internet kiapadhatatlan forrása, ahol egészen biztos vagyok benne, hogy bárki találhat bármely nyelven olyan olvasnivalót, amely érdeklődést kelt benne és viszi előre a nyelvtanulás útján, nem is beszélve az egyéb lehetőségekről. De a technika csodáiról majd később írok, előbb igyekszem Lomb Kató nyomán végigvenni a nyelvtanuláshoz nyújtott tanácsait.

Az érdeklődés, a motiváció mellett egy másik fontos tényezőként jelölte meg azt, hogy elsősorban ne steril és mesterkélt nyelvkönyvi környezetből próbáljunk elsajátítani egy nyelvet, hanem az első pillanattól vessük magunkat a mély vízbe, és az anyanyelvi irodalom környezetéből, kontextusból tanuljunk. Ez fáradságos munka, viszont megadja a kódfejtés sikerélményét, az aha-élmények eufóriáját, amely maradandóbbá teszi az önerőből szerzett tudást, mint ha készen kapott frázisokat és szójegyzékeket ismételgetve próbálnánk mechanikusan memorizálni a nyelvet.

Bővebben…

Gondolat-nagytakarítás – Akarom, nem akarom

Először Bakos Kornél villámolvasás tanfolyamán, majd agykontroll tanfolyamon tanultam a gondolat-nagytakarítás módszeréről. A dolog lényege az, hogy fésüljük át és figyeljük tudatosan gondolatainkat, szavainkat, majd kitartóan gyomláljuk ki közülük azokat, amelyek gátolnak, mérgeznek, hátráltatnak, lehúznak, megkeserítenek minket.

Talán úgy tűnik, hogy ez csak fölösleges játék a megfogalmazással, pepecselés a szavakkal, de én úgy tapasztaltam, néha nem is tudjuk, mennyire mérgez minket egy gondolat, egészen addig, míg figyelmet nem fordítunk rá, hogy átformáljuk.

Lássunk két jellegzetes példát, amiken talán sikerül megmutatnom, hogy mennyire nem mindegy és valójában mennyire nem könnyű ez az apró átfogalmazás, mégis mennyire fontos.

Ez a két mérgező mondat és gondolat pedig a “kell” és a “nem tudom”.

Kell vagy akarom?

Túl sokszor érezzük azt, hogy valamit kell, muszáj, nincs más választásunk, mint megtenni. Pedig ha utánagondolunk, az esetek szinte száz százalékában van másik választásunk – csak nagyon könnyű dönteni az egyik és a másik lehetőség között, nagyon könnyű dönteni arról, hogy mit akarunk. Épp ezért hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy mi döntöttünk, és valójában pontosan azt csináljuk, amit akarunk. Kézenfekvőbb a körülmények áldozatának beállítani magunkat és panaszkodni. Pedig amint felhagyunk a panaszkodással, rögtön könnyebbé válik a teher, amit cipelünk. Mert az út, akármennyire is magunk választottuk, néha bizony göröngyös, sáros, iszapos, sziklás, meredek, cudar. De segít menni rajta előre, ha észben tartjuk, hogy mi választottuk, méghozzá azért, mert pontosan tudjuk, hová akarunk eljutni rajta.

Például.
Nem kell bemennem hétfőnként dolgozni. Be akarok menni hétfőnként dolgozni, mert szeretem, ha van pénzem megvenni dolgokat, amik kényelmesebbé teszik az életemet, és szívesebben választom ezt ahelyett, hogy mondjuk fognám a pereputtyomat és egy busszal nekiindulnék a világnak, hogy utcazenészként éljek.
Nem kell letennem a vizsgáimat. Le akarom tenni a vizsgáimat, hogy diplomát szerezzek.
Nem kell elmosogatnom este. El akarok mosogatni, mert jobban szeretek tiszta tányérból enni, és azt is szeretem, ha nem nől a fejemre a dolog, nem büdösödik a konyha és nem kell egy órán át a mosogató mellett állnom, hogy mindennel meglegyek.

Sorolhatnám még – de inkább soroljátok fel ti magatoknak, mi az, amiről eddig úgy éreztétek, kell, pedig valójában ti akarjátok!

Ha egy pontnál elértek oda, hogy nem kell, hanem akarom azért mert… mert… ömm…, és sehogy sem juttok dűlőre, akárhogy gondolkodtok is, akkor ideje elkezdeni megvizsgálni az alternatívákat.

Nem tudom vagy nem akarom?

A “kell” édes testvére a “nem tudom”, amit szintén a kelleténél többször használunk. A “nem tudom” egy remek kifogás arra, hogy miért is nem indulunk el egy göröngyös, sáros, cudar úton arra, amerre akarunk. A “nem vagyok képes rá” a valóságban gyakran inkább csak azt jelenti, hogy “nem vagyok képes rá egyedül”, vagy “nem tudom, hogyan kell”, vagy “félek tőle” – vagy egyszerűen csak “szeretném, de annyira azért mégsem akarom“.

Ha valamivel kapcsolatban úgy érzed, hogy nem tudod megtenni, egyszerűen nem vagy képes rá, csak mondd ki, határozottan: én ezt nem akarom és nem is fogom megtenni.

Két eshetőség van.

Előfordulhat, hogy rögtön megnyugszol a gondolattól. Jé, én ezt tényleg nem akarom. Remek. Akkor már csak azt kell megfogalmaznod, mi az, amit akarsz helyette?

Én például nemrég úgy éreztem, hogy képtelen vagyok a tavaszi-nyári időszakban egyszerre végigcsinálni a zárógyakorlatomat, a diplomaírást, a diplomavédést, az államvizsgát, az esküvőszervezést, mindezt persze a munka és az írás mellett. Amellett, hogy egyébként valószínűleg képes lennék rá, inkább átfogalmaztam a dolgot. Nem akarom mindezt egyszerre végigcsinálni. Nem akarom, hogy a stressz megkeserítse az esküvőmre való készülődést, amit csak egyszer élhetek át az életben (ha minden a tervek szerint alakul persze), nem akarom, hogy mindez az egészségem és a kapcsolatom rovására menjen. Hogy mit akarok helyette? Egy évvel halasztani a diplomaírást és az államvizsgázást. Helyt akarok állni a munkában, időben megcsinálni a zárógyakorlatot az óvodában, rendszeresen írni, boldog nyüzsgéssel tölteni az esküvői készülődést, és egy évvel később átvenni a diplomámat, amire már az asszonynevem lesz nyomtatva, amire titkon mindig is vágytam, mióta elsőéves egyetemistaként megismerkedtem a kedvesemmel.

A másik lehetőség az, hogy amint kimondod, hogy “én ezt nem akarom”, rögtön kényelmetlenül kezded magad érezni. Lehet, hogy azonnal felkiált benned egy riadt hangocska: “de, de, de, dehogynem akarom!”. Az is lehet, hogy arra gondolsz: oké, én ezt nem akarom, de kell. Az utóbbi esetben már tudod, hová kell visszalapoznod. Ami az első esetet illeti, ez remek dolog – de ettől még persze nem száll fel rögtön a köd, nem világosodsz meg azonnal, hogy mi is a teendőd pontosan. Az, ami miatt úgy érezted, hogy nem vagy képes rá, továbbra is ott fog állni az utadban, de már megvan benned az erő, hogy tudd, át akarsz jutni rajta, mert abba az irányba akarsz menni, csak még nem egészen találtad ki, hogyan. Nem baj. Kezdj el dolgozni rajta. Egyedül nem fog menni? Kérj segítséget. Képzetlen vagy? Keress egy tanfolyamot. Túl drága? Készíts költségvetést, mondj le dolgokról és/vagy keress több pénzt. Félsz? Lépj túl rajta. Nem érsz rá? Szakíts időt.

A világ nem lesz illatos és rózsaszínű attól, hogy tudod, mit akarsz. Az út, ami a célodhoz vezet, nem lesz simább. De könnyebb lesz elindulni és végigmenni rajta.

Fogalmazd át!

Remélem, sikerült megmutatnom, hogy ez tulajdonképpen csak játék a szavakkal – egy nagyon komoly, és nagyon nehéz játék a szavakkal.

Kezdd el játszani. Vedd észre, vagy gondold át és keresd szánt szándékkal, hogy milyen dolgokra mondod azt, hogy “kell” vagy “nem tudom”, és mondd ki helyettük, hogy “akarom” vagy “nem akarom”. Ha kell, mondd ki sokszor egymás után, egészen addig, míg legalább közel annyira bizonyos leszel abban, amit mondasz, mint amennyire bizonyosan érezted, hogy úgy mész hétfőnként dolgozni, mint akinek pisztolyt fognak a tarkójához, vagy hogyha az életed múlna rajta, akkor sem tudnád letenni a nyelvvizsgát.

Nos?

Mi az, amiről azt hitted, kell, de rájöttél, hogy akarod?
Mi az, amiről azt hitted, nem tudod, de rájöttél, hogy nem akarod? Mit akarsz helyette?
Ha mégis akarod, mi áll az utadban, és hogyan foghatnál neki, hogy legyőzd az akadályt?

Elmetérkép – használd mindkét agyféltekédet! (videóval)

Lassan, de biztosan közeledik a tanévkezdés – ideje leporolnom a színes filceimet. Nem, nem második osztályba készülök! :) Azonban mióta részt vettem Bakos Kornél Villámolvasás tanfolyamán, valamennyi előadáson elmetérképpel jegyzetelek. És igazából a főiskolán kívül is mindenhol, ahol csak jegyzetelés szükséges (megbeszéléseken, ötleteléskor, tervezéskor, listakészítéskor, stb.), ezt alkalmazom, hiszen az elmetérkép nem más, mint egy strukturált jegyzet, ami annyiban különbözik a hagyományos formától, hogy jobban alkalmazkodik agyunk igényeihez.

Bővebben…