{Vigyázz! Kész! Posztolj!} Karácsonyi MIXTAPE – My Christmas MIXTAPE

[PLEASE SCROLL DOWN FOR ENGLISH VERSION]

Ahogy múlt vasárnap lecsúsztam az első gyertyagyújtásról (hétfőn pótoltam), úgy lecsúsztam a VKP BLOGMAS első két témájáról is. Ha a kimaradt témákat nem is pótolom, de legalább most becsatlakozom a következő témával.

img_2365

A VKP BLOGMAS során a {Vigyázz! Kész! Posztolj} kihívás résztvevői karácsonyi témákban írnak a blogjukon – az aktuális téma pedig a karácsonyi zenék témája.

Én most már szinte kizárólag Spotifyról hallgatok zenét, ahol a saját lejátszási listák mellett rengeteg előre elkészített tematikus lejátszási listából válogathatunk.

Én a karácsonyi szezonban ezek a klasszikus ünnepi dalokat hallgatom:

INSTRUMENTAL CHRISTMAS on Spotify

img_2363

Ezekből a dalokból válogatva készítettem magamnak egy “hordozható” listát, amit a telefonomra lementve offline is hallgathatok (kímélve ezzel a mobil adatforgalmamat):

INSTRUMENTAL CHRISTMAS (PORTABLE) on Spotify

img_2362

A többiek kedvenc karácsonyi zenéit pedig itt böngészhetitek át:


[ENGLISH VERSION]

I’m a proud participant of a blogger challenge named {Vigyázz! Kész! Posztolj!}, which means “Ready! Set! Post!”. The participants of this chellenge write about the same given theme on every second Wednesday. (Well, lately I was a proud but not too active member actually, but fortunatelym this is a pretty forgiving and nice team. :))

During the Advent season it’s even more interesting: instead of one theme in every two weeks, we have two themes in every week! Well, just as I missed the lightning of the first Advent candle last Sunday, I missed the first two themes of the VKP BLOGMAS season… But I am here now, with my favore Christmas playlist!

I try to listen to more and more Holiday music as we dive into the Advent season, and when the last days of Christmas prep and Christmas itself arrives, I usually end up listening Christmas music all day long.

Here is my favorite Christmas themed playlist from Spotify:

INSTRUMENTAL CHRISTMAS on Spotify

img_2363

And here is a shortened version that I can set offline and carry with me everywhere on my phone, with my selected favorites:

INSTRUMENTAL CHRISTMAS (PORTABLE) on Spotify

img_2362

You can read the articles of the other participants here:

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Így tervezek én

Ó de régen adós vagyok már egy becsületes bullet journal cikkel!… No, ez nem az lesz.

De ha már az őszre visszatérő {Vigyázz! Kész! Posztolj!} kihívás aktuális témája a tervezés, megpróbálok egy kis betekintő kitekintést adni, hogy milyen rendszerek, ötletek, alapelvek inspirálták azt, ahogy most tervezek.


Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


A hónap bloggere: a VKP keretein belül havonta egy alkalommal egy önként jelentkező blogger adja a témát. Ezt a témát Évától, az Anyu tervez blog szerzőjétől kaptuk.

Róla és a blogról: “Nemcsak anyaságról, babázásról szól a blog. Sok cikk szól a tervezésről, időbeosztásról, hatékonyságról, melyeket a tervezés menüpont alatt találtok. A lélek és az anyaként is nő rovatok szintén érdekesek lehetnek azok számára is, akik még nem babáznak: nőcis cikkeket találtok itt főleg. A háztartás menüpontban takarításról, selejtezésről, rendezésről olvashattok. A blogom februárban indult, átlagosan heti 3 cikkel jelentkezem. A témákat úgy próbálom alakítani, hogy a gyermekkel otthon lévő anyák kihozhassák a maximumot napjaikból, ugyanakkor rengeteg ötletet fel tudnak használni a babázás előtt álló olvasóim is, hiszen a hatékonyságnövelés, és a tervezéssel kapcsolatos tippek nemcsak babával tarkított pályán érvényesek :)” – Éva, Anyu tervez


Bullet Journal

Ryder Carroll rendszere, a bullet journal az egyik fő ihletforrásom a tervezésnél. Ezer éve igyekszem rászánni magam annak a bizonyos első bullet journalos cikkemnek az átírására / lecserélésére, mert mókás, mennyire félreértettem első nekifutásra a bullet journal rendszert. Minden esetre az, amit első pillantásra hittem a bullet journalról, az, amit később megtanultam róla, és amit hozzágyűjtöttem a nagyvilágból, azóta is szépen tovább él, folyamatosan változó formában: örülök, hogy van egy olyan naplóval kombinált tervezőm, amit egy üres füzetbe, az első tollvonástól az utolsóig magamnak gondolhatok ki.

Valójában apró, mégis alapvető gondolatbeli változást hozott nálam a “bullet”-ekben, felsorolásokban való gondolkodás is: rendezettebbek, jobban átláthatóak lettek a feljegyzéseim, mióta mindent felsorolás-jelleggel vetek papírra, néhány jól körülhatárolt típus alá szedve.

GTD (Getting Things Done) metódusa

Ahogy már írtam róla, a rendszert, amit David Allen azonos című könyvében ír le, valószínűleg még egy jó ideig nem fogom tudni egészében alkalmazni, de máris rengeteg apróság szivárgott át belőle a hétköznapjaimba, például a kontextus szerint szétválogatott, állandóan futó (tehát nem napi, heti vagy havi) teendőlisták.

Logbook

Austin Kleonnak erről az ötletéről először Dóri blogján olvastam. Az alapgondolat az, hogy terjengős naplóbejegyzések helyett céltudatosan, vázlatosan jegyezzük fel egy-egy nap eseményét. A célja az, hogy akárcsak a hajónaplók (“logbook”-ok), megmutassák, mennyit haladtunk, mit tettünk aznap.

Ahogy írtam fent, a napi bejegyzéseim – ha és amikor épp vannak – nem tartalmaznak napi teendőket, helyettük viszont igyekszem legalább efféle logbook, vázlatos hajónapló stílusban lejegyezni ezt-azt arról, ami aznap történt.

Pomodoro

A pomodoro módszer – amiről szintén Dórinál olvastam először – nem annyira tervező mint inkább a hatékonyságot, a fókuszált figyelem állapotát segítő módszer (és miután az államvizsgára való kétségbeesett tanulásban életet mentett, mostanában mégsem jeleskedem benne), mégis azért említem, mert jól együtt tud működni a GTD kontextus-függő teendőlistáival, és igyekszem – kisebb-nagyobb sikerrel – minél nagyobb gyakorisággal ilyen hatékony blokkokat, tematikus “hórukkokat” elhelyezni az időmben. Ilyen lehet például 25 perc ruhaszortírozás, 25 perc hot-spot takarítás, 25 perc virtuális szortírozás, vagy épp ahogy ez a cikk is íródott: 25 perc fókuszált írás.

Don’t Break the Chain

Sajnos azok a napok egy időre legalábbis leáldoztak, amikor valóban nap nap után szakadatlanul hűséges voltam bizonyos alapvető fogadalmaimhoz. Most azon vagyok, hogy újra visszahozzam ezeket a legalapvetőbb fogadalmaimat a mindennapjaimba, amik nem sokat változtak azóta, hogy először kitűztem őket: a mindennapos hot-spot takarítást, a mindennapos jógát és a mindennapos írást.

Heti tervező

Kara Benz (Boho Berry) bullet journal stílusa mindig kedves marad a számomra, hiszen ő volt az első inspirációm (neki köszönhetem azt is, hogy olyan csodálatosan félreértelmeztem kezdetben a bullet journal mibenlétét :)), kezdetben szinte csak őt másoltam, ő volt az én “kályhám”, és persze azóta is sokat tanultam tőle, de ma már szinte csak a heti tervezőimben érhető tetten közvetlenül a keze nyoma.

Calendex

Eddy Hope módszeréről, a calendexről (ami a calendar, azaz naptár és az index, azaz szószedet szerelemgyereke) szintén Boho Berrynél hallottam. A módszer lényege, hogy olyan áttekintő naptárakban (mint például az éves áttekintő), ahol nincs elegendő hely, hogy szöveges bejegyzéseket vigyünk fel egy naphoz, pláne nem többet is, az áttekintő naptárt mintegy szószedetnek, gyorshivatkozásnak használjuk, csak oldalszámokat tüntetünk fel benne, míg a bővebb tartalmat az indexelt lapon helyezzük el.

Bár érdekesnek, de számomra érdektelennek tartottam ezt a módszert egészen addig, amíg praktikus okokból át nem költöztem egy A6-os méretű tervezőbe. Itt, ahol már sokkal kardinálisabb kérdés volt a helytakarékosság, mint egy A5-ös naplóban, aho “táncolni is lehetett”, rögtön ráhangolódtam a calendex stílusra.

Így használom a határidőnaplómat

Bővebb kifejtést érdemelne, de csupán címszavakban, ebből áll tehát a DIY határidőnaplóm:

  • havi tervezők, amiket egészen novemberig előkészítettem, hogy a jövőbeli eseményeket is fel tudjam jelezni, calendex stílusban
  • heti tervező, ami a heti beosztásomat (a találkozóimat és hatáidős teendőimet) tartalmazza, valamint egy mini figyelőt, amin a legfontosabb szokásimat követem
  • napi oldalak, amik logbook stílusban egyfajta gyorsnaplóként szolgálnak, de ide jegyzem fel a felmerülő jövőbeli események bővebb kifejtését is, amiket aztán a havi tervezőkben indexelek
  • teendőlisták, amiken kontextus szerint (például “otthon”, “online”, “Sopronban”) gyűjtöm a feladatokat

For today I scheduled a #pajamasday 😴 #planwithmechallenge : today

A post shared by Timi (@timi_kincsesfuzet) on

[Heti tervező napi loggal]

[Heti tervező calendex hivatkozásokkal]

[Havi tervező / jövőtervező calendex hivatkozásokkal]

Így osztom be az időmet

Szeptemberre kicsit fellélegezhetek, és a(z egyébként általában átkómázott) hétvégéken kívül is marad időm, amit újra érdemben beoszthatok, ezért érdemes ismét időbeosztásról beszélni.

Mivel nincs nagyon sok találkozóm, amikkel különösebben zsonglőrködnöm kellene, és az életem nem igényel különösebb mobilitást, rugalmasságot vagy folyamatos ugrásra kész állapotot, ezért számomra a pomodoro módszer, a tematikus (kontextus-függő) időblokkok, a fókuszált figyelemnek ezek az elkülönített szeletei azok, amik igazán passzolnak.

Ha tehát egy hosszabb (fél-egy órás vagy hosszabb) szabad időblokk áll előttem (és rá tudom szánni magam, hogy ne az aktuális sorozatom előtti nyáladzó elnyúlással töltsem ki), akkor egyszerűen elindítom az időzítőmet, és kontextus-függően kitöltöm feladatokkal az adott időblokkot.

Now THIS was a productive day! 😊👍 | Ma nagyon produktív voltam! 😊👍 #forestapp

A post shared by Timi (@timi_kincsesfuzet) on

[Látványos pomodoro blokkok a Forest alkalmazásban]

Nos, ahogy láthatjátok, sejthetitek és be is vallottam fent, az életem nem igényel kifejezett cipőkalanas tervezést, így a leghatékonyabb tervezési praktikákat talán nem tőlem fogjátok ellesni, de remélem, azért sikerült hasznos vagy legalábbis érdekes ötleteket mutatnom.

Ha mások tippjeire is kíváncsiak vagytok, feltétlenül kattintsatok tovább és nézzétek meg a többiek cikkeit is:

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Ha ezután csak 5 blogot olvashatnék

Az eheti VKP kihívás témája a következő: ha ezután csak 5 blogot olvashatnék, azok a következők volnának…

Ez a téma nagy fejvakargatást váltott ki belőlem, majd hamar rájöttem, miért: az az öt blog, amit akkor is olvasni akarnék, ha a mást nem is olvashatnék az interneten, olyan blogok sorából kerülne ki, amiket nem online magazinokként olvasok, hanem baráti alapon – személyes jellegükből adódóan viszont nem fogom itt megosztani őket.

Ezért kis csalással megfordítom inkább a kérdést: melyik az az öt “online magazin”, amit először lapozok fel a “virtuális standon”, a blogfeedemben? (Bár, mea culpa, az utóbbi időben egyiket sem lapozgattam túl gyakran… remélem, meg tudnak bocsátani és még visszavárják eltévelyedett olvasójukat!)


Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


Amikor a blogfeedem “virtuális standján” járok, a következő blogokat lapozom fel először:

Boho Berry

Kara blogja a bullet journallal együtt jött nagy szerelem, de nemcsak a bullet journalos témák vonzanak vissza hozzá, személyiségfejlesztéssel, önképzéssel, szervezéssel, napirenddel és blogolással kapcsolatos témái is nagyon izgalmasak, és a blogját nagyon kedves, közvetlen, pozitív hangulat hatja át.

Daily Dorothy

Dóri blogját már nem egyszer ajánlottam, színes témái, kellemes minimalista stílusa, gyönyörű képei, érdekes cikkei visznek vissza hozzá.

Love Taza

Naomi blogja Dóriéhoz hasonlóan olyan oldal, amiben már csak gyönyörködni is jó. Képeiből melegség, vidámság, végtelen derű árad, de az őszinte és gyakran nagyonis személyes írásai elárulják, hogy az élet nem csak kirakat és vattacukor: a derű nem arra szolgál, hogy elfedje a valóságot, hanem hogy segítsen lépést tartani vele.

Pillecukor

Szilvi blogját nem azért tartom a kedvenceim közt, mert ő a VKP kihívás ötletgazdája és koordinátora, hanem mert nagyon sok praktikus és érdekes hétköznapi hasznosságot oszt meg, emellett pedig – ahogy több rovata, például a hétfői traccsparti vagy a hétköznapok apró örömeit gyűjtő cikksorozata is megerősíti –, közvetlen, barátságos, csacsogó hangulatú blog, ahol egyszerűen jó lenni.

Urban:Eve

Via blogja volt számomra az első “nagy blog”, amit olvastam, emellett rengeteget tanultam tőle, a női lét kérdéseinek nagyon széles körét fedi le, az apró-cseprőktől a szívszorítóakon át a tabukig. Ez az az online magazin, amire akkor is szívesen előfizetnék, ha holnaptól csak az újságos standokon lenne hozzáférhető.

A többiek kedvenceit itt találjátok:

{Vigyázz! Kész! Posztoj!} – Kedvenc együtteseim

A VKP kihívás eheti témája a kedvenc együttes – ami nekem nincs. Dalokba szoktam beleszeretni, egyes zeneszámok akár napokra is állandó lejátszásra kerülnek a telefonomon, és a lejátszási listáimat is hangulat vagy stílus szerint gyűjtöm.


Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


Kedvenc együttesem tehát nincs, van viszont néhány együttes, akik mégis saját lejátszási listát kaptak a Spotify fiókomban, és mivel jobb híján talán ez áll legközelebb a kedvenc együttes fogalmához – és mivel ezen a héten már nem akartam kimaradni a VKP versenyzők sorából –, ezeket az együtteseket mutatom be nektek egy-egy dal kíséretében. (Egyben isten hozott mindenkit az eklektikus zenei ízlésem hullámvasútján. :))

Guns N’ Roses (You Could Be Mine)

The Kelly Family (Leave It To The Spirits)

Placebo (I’ll Be Yours)

A többiek kedvenceit itt találjátok:

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – A kedvenc posztom

Az eheti VKP bejegyzésben a kihívás két éves születésnapját ünnepeljük (boldog születésnapot, VKP!), ebből az alkalomból pedig azt a feladatot kaptuk Szilvitől, hogy válasszuk ki a kedvenc cikkünket, amit a kihívás során írtunk vagy olvastunk.


Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


Épp ma fejeztem be Austin Kleon: Steal Like an Artist c. könyvének olvasását, amiben – tonnányi más kreativitással kapcsolatos jótanács mellett – az író azt javasolja, hogy ha úgy éreznénk, elszédítenek és megbénítanak a végtelen lehetőségek, cselezzük ki ezt a bénító végtelenséget azzal, hogy korlátokat szabunk magunknak, és azokon belül próbálunk alkotni.

Az jutott eszembe, hogy a {Vigyázz! Kész! Posztolj!} kihívás pontosan egy ilyen motiváló erő: azzal, hogy adott határidőre adott témához igazodva kell alkotni, a “bármikor, bármiről írhatok” dermesztő szabadsága rögtön alkotásra sarkalló korlátok közé szorul.

Átfutva az elmúlt egy év VKP-s posztjait ezért azt hiszem, a Felhőatlaszról szóló cikkem a legjobb példa. Nem hiszem, hogy egyébként az időutazásról és a reinkarnációról elmélkedtem volna, ha nem épp ez lett volna az adott heti téma.

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – A Felhőatlasz és az időutazás

David Mitchell könyve hat egymástól távoli korban játszódik, és történetei közt úgy vándorolnak a lelkek, az emberi sors fordulatai, az emberi jellem alapmotívumai, az emberiség történetének refrénjei, mint az égen a felhők: feloszlanak majd újra összeállnak, különböző formákat vesznek fel, de mindig újjászületnek, és végső soron, ugyanabból az anyagból születnek újjá, így a rabszolgaság korától a jelenünkön és a jóléti társadalom még fényesebb jövőjén át egészen a posztapokaliptikus törzsi létig nem is változnak olyan sokat.

A Felhőatlasz egy tanulságos időutazás – épp ezért ragadtam meg az alkalmat, hogy az eheti {Vigyázz! Kész! Posztolj!} kihívásra, aminek témája az időutazás, erről a könyvről írjak, egészen pontosan az általa ébresztett gondolatokról az idővel kapcsolatban.

(A cikk folytatását itt olvashatjátok.)

A többiek születésnapi VKP cikkeit itt olvashatjátok:

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – 5 kívánságlistás termék

Nemrég nyitottam egy kívánságlistát arról, mit szeretnék rövidebb-hosszabb távon az otthonunkba, így a kihívás valójában az lenne, hogy leszűkítsem a listát öt tételre. El is készítettem az ötös listámat, amin ilyesmik szerepeltek, mint “kanapé”, “terasz bútor”, “tűzhely”, “polcok”.

Utána azonban megakadt a szemem az eheti VKP pontos témáján, ami 5 kívánságlistás terméket vár. Ettől olyan érzésem támadt, hogy 5 konkrét terméket kellene keresnem inkább ahelyett, hogy azt írom: “polcok minden mennyiségben”, vagy “kanapé – minél tágasabb, annál jobb”.


Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


Így már egészen más képet mutat a listám! Nézzük hát, mik azok a konkrét darabok, amikre vágyom.

5 kívánságlistás termék

  • Leuchtturm1917 A5-ös napló – Ó, tudom, tudom, még alig kezdtem el megtölteni a mostanit, és máris a kívánságlistámon szerepel egy másik? Bizony, szívem szerint a teljes kínálatot felvásárolnám – sajnos tragikusan drága mulatság. Azért remélem, hogy ha a mostani farmerkék csoda betelik, megengedhetek magamnak egy azonos márkájú folytatást.
  • Leuchtturm1917 penloop – Az egyik dolog, amit hiányolok, mióta munkanélkülivé tettem a filofaxomat, az a tolltartó szalag. (Vagy mi a becsületes neve.) A postaköltség ördöge miatt ez a kis luxus kiegészítő már nem fért bele a Leuchtturm naplóm rendelésekor, de remélem, hamarosan lekerül a kívánságlistámról.
  • Senseo párnás kávéfőző – Nagyon szeretem a Senseo kávéfőzőnket és a kávét, amit készít – kevésbé az áramkimaradásokat, amiket okoz, amikor lecsapkodja a biztosítékot… Nem mai darab már. Nem vagyok eszeveszetten márkahű ezen a téren, de a párnás kávé szerintem ár-érték arányban a legjobb választás, így mindenképp jó lenne egy hasonló modellre cserélni hű barátunkat, amikor nyugdíjba vonul.
  • iPhone 6s – Viszont ha már szóbakerült a márkahűség. 🙂 Szintén nem égető kérdés, hiszen ezek a masinák jól tartják az értéküket, a férjemtől örökölt, több mint 3 éves, second-hand iPhone-omat használni még mindig olyan érzés, mintha most vettem volna ki a dobozból, de azért tervben van, hogy a 7-es megjelenésekor elcsípjek egy jó ajánlatot és 6-osra váltsak.
  • Apple Watch szíj – Emlékeztek arra a jelenetre A farm ahol élünk c. sorozatból, amikor Laura maradék festékekkel csinosította ki a nővére házát, Mary pedig, aki vak volt, némi borzalommal a hangjában így nyugtázta a dolgot: “Lila és… rózsaszín?… Hát tudod, örülök, hogy nem látom.” A tavalyi év egyik nagy szenzációja volt, hogy gazdagodtam egy okosórával, és félreértés ne essék, a világ végéig szívesen eldöcögnék az alapcsomagban kapott rosegold órával és a hozzá tartozó levendulaszín szíjjal, de azért… azért csak eszembe jut néha, hogy “lila és rózsaszín?!”. 😀 Szóval, igen, egy bézs- vagy homokszínű sportszíj is határozottan szerepel a kívánságlistámon. 🙂

A többiek kívánságlistáját itt olvashatjátok:

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Tinikorom kedvenc regényei, avagy induljon a retró sci-fi maraton!

A VKP rovaton belül már többször is foglalkoztunk a könyvekkel – volt már szó a kedvenc regény(ek)ről és a kedvenc gyerekkori könyv(ek)ről. Ezúttal pedig a tinikori kedvenc könyvek kerültek terítékre.


Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


Mit mondhatnék? Világ életemben sci-fi nörd voltam, és anyukám lenyűgöző házi könyvtárának retró tudományos-fantasztikum részlege bőven ellátott olvasnivalóval.

Itt a top 5 könyv, amikre még mindig izgalommal gondolok vissza tinikori olvasmányaim közül. Tinikoromban sokszor újraolvastam őket – milyen érdekes lenne ismét elővenni őket most!

Fehér Klára: Oxygénia

A sokoldalú, kitűnő írónő újból fantasztikus regénnyel jelentkezik. A régóta várt Fehér-sci-fi-ben egy földi űrhajótörött egy távoli bolygóra, Oxygéniába kerül, ahol megdöbbenve figyeli az oxigénhiányos környezetben dolgozó-sínylődő „ormányosok” lélektelen életét. Egy különös fiatalembertől megtudja, hogy az egykor virágzó növényi élet az elődök könnyelműsége folytán a környezetszennyezés hatására kipusztult. A súlyosbodó helyzetet egy érdekcsoport a maga hasznára fordította, s azóta uralkodik a sanyarú sorsú bolygólakók milliárdjain. A földi ember eljut az elenyésző számú uralkodó osztály pazar pompával felépített és berendezett városába is – és a bolygó titkainak megismerése után nemcsak saját szabadulását készítheti elő, hanem az elnyomott bolygólakók felszabadulását is. A feszült izgalmakba, meglepő fordulatokban bővelkedő sci-fi figyelmeztető kiáltás az emberiséghez a környezetszennyezés ellen: ne engedjük Oxygénia sorsára jutni a Földet!


(Forrás: moly.hu)

Stanislaw Lem: Csillagnapló

Ijon Tichy, a Csillagnapló lejegyzője talán a legkedvesebb állandó hőse Lemnek. Münchausen báró és Gulliver rokona ő. De mindegyiktől megkülönbözteti őt lényének egészen sajátos bája.

A Naplóban Tichy fejezentenként egy-egy űrutazását meséli el. A kalandok színhelye egy mesés Világegyetem, a részben valódi, részben kitalált nevű csillagok és ködök sok millió lakott bolygóján többé-kevésbé emberi formájú, mindig emberi lelkületű emberi lények társadalmai élnek, ebben a végtelen mesevilágban utazgat Ijon Tichy, ezer fényéveket röppen át egyszemélyes kis űrhajójával, amely gyakran defektet kap, mindig beszorul az ajtaja, de azért elég kényelmes: lehet ebéd után a tetején sétálni egyet, az atommáglyában krumplit sütni, a szkafandert kiakasztani a csapóajtó elé száradni. Ijont hajtja a tudásvágy, új meg új értelmes társadalmakat látogat meg, mindenütt vannak új és régi barátai, felfedezéseit a Földön egész tudományos intézet, sőt tudományág: a tichológia dolgozza fel. A távoli bolygókon többnyire vendégszeretően fogadják, de az antiutópia-történetek diktatórikus társadalmaiban gyakran börtönbe, munkatáborba kerül…


(Forrás: moly.hu)

Clifford D. Simak: A város

Az emberiség, amikor már képtelen tovább elviselni a szupercivilizált városok zsúfoltságát, de az elért tökéletességtől sem szeretne megválni, úgy dönt, elhagyja a földet, és egy másik bolygóra települ át. Van azonban néhány ember, aki valamiféle kitörölhetetlen, ősi nosztalgia folytán mégsem képes megtenni ezt a lépést, és nem kér a csábító álomból. ők ott maradnak a városban, s az elburjánzó tájakat a kutyák veszik birtokukba. A még tovább élő néhány humanoid robot segítségével ekkor egy másik civilizáció kezdődik, mely évezredek múltán kutatni kezdi saját eredetét.


(Forrás: moly.hu)

Szentmihályi Szabó Péter: A tökéletes változat

A regény antiutópia, amely nem távoli csillagrendszerekbe viszi el hőseit és olvasóit, hanem a nukleáris háborúban csaknem teljesen elpusztult Földre, amelynek lakói – a maroknyi túlélők törzse – a vadság állapotába visszasüllyedve vívják reménytelen harcukat az életért és az emlékezetért, hogy emlékezzenek arra a nyelvre, kultúrára és civilizációra, melynek már csak halvány nyomai maradtak. A száműzöttek kis csoportja azonban visszatér a Földre, hogy egykori vezetőjük, Gwandal világmodelljének tervei és utódai, a Kurátorok irányítása alatt megalapítsák Perfectopolist, a Tökéletes Várost. Kétezer esztendő telik el a nagy világkatasztrófa után, amikor a haldokló Kurátor egy fiatal vadembert nevez meg utódjául…


(Forrás: moly.hu)

Zsoldos Péter: A feladat

Egy távoli naprendszer Föld-típusú bolygóján az oda küldött kutatóűrhajó egyik reaktora „megszalad”. A hat tagú legénységből négy azonnal elpusztul, a két túlélő közül az egyiknek órái, a másiknak legfeljebb napjai vannak hátra. Az űrhajó haldokló orvos-biológusának, Gillnek, olyan ötlete támad, melynek lehetőségében az első pillanatokban ő maga sem hisz. Azután mégis, léte utolsó percéig megszállottként dolgozik, hogy végrehajtsa azt a feladatot, amelyet maga elé tűzött. Így kezdődik a történet, melyben végigkísérhetjük, sikerült-e teljesíteni, és ha igen, hogyan és kiknek Gill elképzelését? Az emberi fizikai létét túlélő akarat kegyetlen drámája ez a regény, izgalmas fordulatai a felvállalt feladat erkölcsi kérdéseire is választ keres. Zsoldos Péternek ez a regénye a két hazai kiadás mellett orosz, német, lengyel, bolgár és svéd nyelven jelent meg eddig.


(Forrás: moly.hu)

A többiek kedvenc tinikori olvasmányait itt böngészhetitek:

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Ilyen volt 2015

Milyen rég nem írtam VKP bejegyzést! Úgy gondolom, az évértékelés egy jó alkalom a visszatérésre.


Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


A napokban a bullet journal képeket böngészve az Instagramon találtam egy remek ötletre: Tori egy idővonalon foglalta össze az elmúlt év eseményeit. Egyébként is nyakig bennevagyok abban, hogy jobbról és balról, így, úgy, amúgy értékeljem az elmúlt évemet, ez az ötlet pedig annyira megtetszett, hogy én is eltöltöttem egy délelőttöt azzal, hogy átfutottam a Kincsesfüzet bejegyzéseit (különösen a Hálás hétfőket), valamint a személyes naplóbejegyzéseimet (amik szerencsére jól megszaporodtak idén, hiszen idén márciusban kezdtem el minden nap naplót vezetni – bár ez jórészt a férjem aranyköpéseit tartalmazza :P), és felvázoljam, mi történt velem 2015-ben.

  
2015-ben…

    Don’t Break the Chain fogadalmakat tettem, amiket év végére végül maradéktalanul megszegtem legalább egyszer vagy kétszer, mégis nagyon örülök nekik, mert nagyon hasznosnak bizonyultak
    … spanyolul tanultam és elolvastam egy könyvet németül
    … megvédtem a szakdolgozatomat
    … elkezdtem egy kéziratot, amit nem fejeztem be (még :))
    … mindennapos naplóírásba kezdtem
    … 30 éves lettem
    … a szerelmünk Petivel átlépte a 10 éves évfordulóját
    … részt vettem az eddigi (számomra) legjobb hangulatú NaNoWriMón

Áttekintve, egy kellemes sodrású év volt, sikerélményekkel és félbehagyott dolgokkal egyaránt – és egyben az első év, amit elejétől a végéig a saját otthonunkban töltöttünk. 

A 2015bestnine.com honlap tanúsága szerint ezek voltak a legnépszerűbb képeim Instagramon:

  

A WordPress statisztikái szerint pedig 60537 látogatótól 132192 megtekintés és 674 hozzászólás érkezett a Kincsesfüzetre. Elindítottam a rendszeres Hírlevelet, megnyitottam a postaládámat az olvasóim előtt, a blog születésnapja alkalmából megajándékoztam három olvasómat, a blogom már hivatalosan is Kincsesfüzet.hu lett, és több új rendszeres rovatot is útnak indítottam. (Amikhez nem voltam maradéktalanul hűséges…)

Remélem, 2016-ban is minden nagy kudarcomra és kihátrálásomra jut egy nagy sikerélmény, minden rossz próbálkozásomra és megszegett fogadalmamra jut egy jó szokás, ami megtalálja a helyét az életemben. 

Elvégre…

“Optimista az, aki tudja, hogy egy lépés előre majd egy lépés hátra nem tragédia, hanem inkább csacsacsa.” 🙂

{Vigyázz! Kész! Posztolj} – Az én házam, az én harcom – Így készül az álomotthon

Elmondhatom magamról, hogy azon szerencsések közé tartozom, akik az eheti VKP témát, ami az álomotthonról szól, már az álomotthonukból írják.


Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


Ha elmesélem, hogy egy újépítésű családi házban élek, gyakori reakció az, hogy “uhh, hát én bizony bele nem vágnék egy építkezésbe!”, amire a (valamelyest hatásvadász) válaszom az szokott lenni, hogy “azért azt a három hónapot, amíg felépült a ház, ki lehetett bírni”. (Ilyenkor szoktunk átmenni ötöslottó reklámba – “mennyi?!”.)

De nézzük is, mennyi is az annyi – mennyi időbe telt, hogy megszerezhessük az álomotthonunkat?

  • A kivitelezés az első kapavágástól a kulcsrakész otthonig és a beköltözésig – három hónap.
  • A ház tervezőjével és a kivitelezővel való tárgyalások kezdetétől az átadásig – egy év.
  • A hiteligénylés kezdetétől az engedélyeken és a papírmunkán át az utolsó adminisztratív és anyagi dolgok rendezéséig – másfél év.
  • Az álomotthonunk ötletének körvonalazásától kezdve a megvalósulásig – nagyjából öt év.
  • Az első itt töltött éjszakától addig, amíg az otthonunk ténylegesen a mi otthonunk lesz és már nem a bankszféránál lakunk albérletben – harminc év.

Természetesen az igazán égető az az időszak, amikor az ember már “fél lábon áll”, amikor már kész a vízió, de még késik vagy döcög a megvalósítás. Ez az időszak tud nagyon hosszúra nyúlni egy évekig tartó építkezés alatt, és ez az, ami akkora stresszt jelenthet, ami miatt sokan azt mondják, hogy inkább nem vágnának bele egy építkezésbe.

Amikor azon töprengtem, miről kellene írnom ebben a cikkben, megkérdeztem a férjemtől, hogy mit mondana annak, aki az álomotthonát szeretné megszerezni, a válasza ez volt: “generálkivitelező és egy jó műszaki ellenőr, ennyi az egész”.

Én viszont azt mondanám – bár ez a kettő, a jó tervezővel együtt valóban kulcstényezők voltak az ép eszünk megőrzésében –, hogy a legfontosabb, amivel tisztában kell lenni, amikor az ember álombéli álomotthonból valós otthont varázsol, hogy a realizálás folyamata nem más, mint egy hosszas, sokszereplős alkudozás folyamata.

Emlékszem az első találkozónkra a tervezőnkkel, aki elé letettük egy százhúsz négyzetméteres ház alaprajzát és azt mondtuk: ezt szeretnénk, hetven négyzetméteren, mert annyira lesz pénzünk. Megnézte a tervet, felvonta a szemöldökét, végigmért minket, megnézte ismét a tervet, és azt mondta: cipőkanállal, talán.

Az önrész előteremtése, a bankhitel, a tervezés, a kivitelezés mind-mind egy hosszú alkudozási folyamat volt, tele harcokkal és kompromisszumokkal. Lényegében minden tervünkre (legyen az anyagi vagy operatív), ilyesmi volt az első válasz: cipőkanállal, talán.

De a legfontosabb: hogyan nem öltük meg egymást és hogyan alkudtuk ki egyik kompromisszumot a másik után úgy, hogy az álomotthonunk még mindig az álomotthonunk maradt a végén?

Az én házam

Ismeritek ezt a viccet?
A kisfiú sírva megy haza az óvodából: – Anyu, a többiek Rambónak csúfolnak!
Az anyukája így vigasztalja: – Ó, kicsim! Holnap bemegyek és megbeszélem ezt az óvónénivel.
Mire a kisfiú büszkén felszegi a fejét: – Nem, anyu. Ez az én harcom.

Nos, az álomotthon megteremtése is ilyen: nemcsak egy olyan harc, amit magunknak kell megharcolnunk – de a magunk módján is.

Így építkeztünk mi:

  • Tudtuk, kik vagyunk és kik nem vagyunk. – Akár a ház elrendezéséről, felszereltségéről, akár az építkezés folyamatáról volt szó, szem előtt tartottuk, hogy kik vagyunk, milyenek vagyunk, és milyenek nem vagyunk. Például hiába van olyan, aki szívesen épít vagy újít fel egy házat a saját kezével és látja lustaságnak a kivitelezés teljes kiszervezését, mi tudtuk, hogy nemcsak hogy sok kedvünk, időnk vagy lehetőségünk nincs az építkezésben való részvételre, de nem is volna benne sok köszönet. Sem olcsó, sem könnyű nem volt minden esetben szem előtt tartani azt, hogy pusztán azért, mert “mióta világ a világ, így építenek házat az emberek”, ne ártsuk magunkat olyasmibe, ami nem a mi terepünk.
  • Tudtuk, mit akarunk. – Méghozzá elsősorban élményeket akartunk. Nem szobaszámokban, négyzetméterekben vagy falszínekben gondolkodtunk. Persze adott volt egy anyagi keret, de ha egy igen vagy nem, ez vagy az típusú döntést kellett meghoznunk, mindig igyekeztünk feltenni magunknak a kérdést, hogy mi az, mit át szeretnénk élni most, mi az, amit át szeretnénk élni a következő tíz, húsz, harminc évben? Sokmindenből kellett engednünk vagy faragnunk, de még egy egész helyiség elvesztése sem fájt igazán, ha tudtuk, hogy a módosított terv továbbra is megfelel annak, amire vágyunk, az elképzelt jövőnk továbbra is bele fog férni a keretbe – ha cipőkanállal is.
  • Felosztottuk a feladatokat. – Amit tudtunk, persze kiszerveztünk, a megmaradt feladatokat pedig, amiket semmiképp sem tudtunk volna kidelegálni senkire, egymás közt osztottuk föl. Például a férjem volt a felelős a stratégiai és a műszaki kérdésekért, én a külcsínért és a belbecsért, de a költözés megszervezéséért is.
  • Odafigyeltünk egymás igényeire. – Természetesen az, hogy külön-külön területekért feleltünk, nem azt jelentette, hogy nem beszélgettünk folyamatosan az igényeinkről, elképzeléseinkről, vágyainkról, és nem figyeltünk oda egymásra. Így fordulhatott elő az, hogy a villanykapcsolóink morbidul alacsonyan vannak, mert Peti nyomatékosan megkérte a villanyszerelőt, hogy figyeljen oda az “icike-picike felesége” igényeire, a falakat pedig Peti kedvenc színére festtettem.
  • Ez egy hosszú történet. – Ami azt illeti, az álomotthonunk még most, csaknem egy évvel a beköltözés után is helyenként nagyon üres, helyenként pedig olyan, mint egy bolhapiac, hiszen hiába a csilli-villi új ház, még mindig leginkább kopott, öregecske, örökölt holmikkal van berendezve (már ahol be van rendezve). De fontos szempont volt számunkra az, hogy a véges anyagi forrásainkat úgy osszuk be, hogy először azok a dolgok legyenek meg, amiket nehéz “apránként eggyel jobbra cserélni” az évek során – például a szigetelés vagy a fűtésrendszer. Minden másra, a berendezésre, a dekorációra, a csip-csup holmikra, de még a konyha felszerelésére is (még mindig nincs tűzhelyem) úgy gondoltunk, mint az elkövetkező hosszú-hosszú évek projektjére.
  • Nem tart örökké. – Sok stresszel, sok aggodalommal, sok morcogással, és nem hazudok, sok sírással is járt az az időszak, de mindig igyekeztünk szem előtt tartani, hogy egy átmeneti időszakot élünk meg, ami egy cél felé halad.
  • Ez a kettőnk ügye. – Ahogy az életünk többi dolgával kapcsolatban, az építkezés alatt is azon voltunk, hogy szem előtt tartsuk: ez a kettőnk ügye – nem másé, de nem is egyikünké vagy másikunké. Ez azt is jelenti, hogy csapatként igyekeztünk szembenézni az anyagi, gyakorlati és lelki nehézségekkel: nem egymással marakodva, hanem egymással összezárva és összetartva.

Így épült fel tehát a mi álomotthonunk.

A többiek írásait itt olvashatjátok:

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Heló, mélypont: isten hozott, isten veled! 

Ahogy érezhettétek és olvashattátok itt a blogon is, egy hullámvölgyes időszakból lábalok épp kifelé, így sokkal aktuálisabban nem is jöhetett volna a VKP eheti témája, ami a stresszkezelésről kérdez. 


Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


A stressz nem más, mint tartósan gyűlő, levezetetlen feszültség. És mint ilyen – nálam legalábbis – gyakran tud “főtt béka effektust” okozni – ez az a jelenség, amikor a rossz közérzetet, a problémát azért nem vesszük észre, mert nem hirtelen érkezett (akkor egyértelműen éreznénk, hogy baj van), hanem lassan és észrevétlenül építette magát. 

Számomra gyakran úgy érkeznek el a mélypontok, hogy csak utólag visszapillantva látom, hogy aham, igen, hát erre lehetett volna számítani – ha egy kicsit jobban odafigyelek a jelekre. 

Ami viszont kétségtelen pozitívuma a mélypontoknak, hogy ami addig csak csöndesen építgette magát, az végre megmutatkozik. A “főtt béka effektus” megfoghatatlan érzése, hogy valami nem jó, valami nincs rendben, egyben kibuggyan, és, még ha először nem is túl konstruktív formában is, de legalább a kínzó, sírós, kétségbeesett nemszeretem-nemakarom hangulatban választ kapunk azokra a kérdésekre, hogy mi a baj, mi a probléma, mi okozza a stresszt – min kell változtatni.

  

De mit lehet tenni, ha egy ilyen mélypontra érkeztünk? – Íme néhány dolog, amivel az elmúlt időszakban sikeresen enyhítettem a stresszes állapotomon:

  • Sírj a siratófalnak! – Nos, nekem nem siratófalam van, hanem siratószőnyegem. A falhoz hajolva vagy a földre bukva imádkozó hívőket idézi, de valójában az áruházi polcsorok közt a földön fetrengő gyerekek érzéseit tükrözi az, amikor magzatpózban térdelve, a homlokommal a földön lekucorodok a nappali szőnyegére, és sóhajtva, nyöszörögve, jajistenemezve, nemakaromozva, nyafogva panaszkodom. Nem túl konstruktív gyakorlat, de öt-tíz perc rituális nyavalygás sokat tud enyhíteni a feszültségemen – hiszen már az önmagában is segít, hogy megengedem magamnak, hogy rosszul érezzem magam és gyengének tűnjek, hogy elengedem magam és nem fektetek plusz energiát abba, hogy megtartsam a felnőttes, komoly benyomást.
  • Püföld a párnát! Via visszatérő tanácsa a blogján, hogy ha feszült vagy, fogj egy díszpárnát és töltsd ki rajta a mérged. A stressz nemcsak az elme és a test feszült állapotával jár, de gyakran a tehetetlenség érzésével is. A férjem ugyan nagyon jól szórakozott rajtam, amikor a házban fel-alá járkálva vadul belekötöttem minden utamba kerülő díszpárnába és mocskosul káromkodva elláttam a bajukat, számomra viszont felszabadító és energizáló érzés volt: nem egyszerűen csökkentette bennem a feszültséget, de visszaadta azt az érzést, hogy van bennem erő, van bennem lendület, van bennem tartalék, van még mit kihozni magamból. 
  • Aludd ki magad! – Tim Ferriss, a 4 órás munkahét c. könyv szerzője szerint az időhiány valójában a fontossági sorrend hiánya – azért érezzük úgy, hogy semmire sincs időnk és nem jutunk semmire, mert nem tudjuk, mivel kellene kezdenünk. Stresszes időszakban, nyűgös tehetetlenségben gyakran szoktam a férjemnek szegezni a kérdést: mondd meg, hogy mit csináljak! A valódi kérdés persze ez: mit csináljak most, mivel kezdjem? Az ő válasza mindig egyszerű és mindig ugyanaz: először aludd ki magad, aztán csinálj valamit, ami jólesik, aztán csinálj valamit, amit kell. A pihenés és a feltöltődés mellett ez azért is életmentő lehet, mert kimozdít egy kicsit a mitcsináljak-mihezkapjak-holállafejem hangulatból, ha legalább egy rövid ideig nem válogatni próbálunk a teendőink közül, hanem egyszerűen félretesszük őket. 
  • Kényeztesd magad! – Egy forró fürdő, egy arcpakolás, egy szépség generál, egy kis arcmasszázs, egy smink. Ezek az apró tőlem-nekem ajándékok nemcsak abban segítettek, hogy egy kicsit ellazuljak, feltöltődjek és pontos, kivitelezhető formát adjak a “valamit, ami jólesik” fogalmának, de a párnapüföléshez hasonlóan visszaadták a kontroll érzését, a tudatot, hogy gondoskodom magamról, hogy törődök magammal, figyelek arra, hogy “egyben maradjak”. 
  • Inspirálódj! – Miután a földön fetrengéssel, párnapüföléssel, alvással és kényeztetéssel kihúztam a stressz méregfogát, továbbra is ottmaradt az a tompa, szomorkás, tehetetlen érzés, hogy jó, de mi lesz most? Hogyan tovább? Mit kellene tennem, hogy felkaparjam magam a mélypontról? Hogy egy kis lökést kapjak, és a fizikai kényeztetés után lelkileg is töltődjek egy kicsit, papírokkal, színes tollakkal és a kedvenc olvasmányaimmal bástyáztam körbe magam, és igyekeztem ezekből inspirálódni
  • Készíts tervet! – Miután sikerült egy kicsit kitombolnom, kiszomorkodnom magam, majd lazítottam és fel is töltődtem testileg-lelkileg, már tudtam foglalkozni a nemszeretem-nemakarom érzése után azzal is, hogy oké, de mit akarok helyette? Egy terv, még ha vázlatos és távlati is, de legalább már irányt ad, és arról biztosít, hogy kifelé tudok indulni a hullámvölgyből. A párnapüföléshez és az önmagamról gondoskodáshoz hasonlóan visszaadta (de ezúttal valóban konstruktívan) a cselekvés jóleső érzését is, és segített teendőket felírni a teendőlistámra, amik választ adtak a feszült tehetetlenségben tipródó mittehetnék-mitcsináljak kérdésére is.

Összefoglalva, a rövid cselekvési tervem tehát stressz okozta hullámvölgyekre ez volt:

  • Engedd el magad! (Hisztizz, nyafogj, sírj, ha kell.)
  • Tombold ki magad! (Püfölj párnákat, átkozódj, rugdosódj, kiabálj — bánts valamit, aminek nem fáj, ahelyett, hogy magadat bántanád vagy valakit, akinek fáj.)
  • Aludd ki magad! (Tedd félre, hagyd a fenébe, aludj rá egyet.)
  • Töltődj fel testileg! (Igyál, egyél, végy egy forró fürdőt, szépítkezz, tegyél valamit magadért, ami a luxus jóleső érzésével tölt el.)
  • Töltődj fel lelkileg! (Hallgass zenét, olvass, inspirálódj.)
  • Készíts tervet! (Ha megvan, mit nem akarsz, remek — mondd ki, mit akarsz helyette, készíts akciótervet és kezdd el megvalósítani, csak az első, egyszerű lépésekkel, amik instant sikerélményt adnak.)

A többiek cikkeit itt olvashatjátok: