twitter címkéhez tartozó bejegyzések

Így blogolok én – 3. rész – Ezt használom a blogoláshoz

Kategória: Kategória nélkül by

Az Így blogolok én cikksorozatomban már írtam arról, hogy milyen eszközöket és módszereket használok a blogoláshoz, de azóta eltelt egy kis idő, talán változott is néhány dolog, ezért amikor a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közösségének adminisztrátora, Suz’n a blogger házifeladatok keretében feltette a kérdést, hogy mit használunk a blogoláshoz, arra gondoltam, újra áttekintem, bővítem, rendszerezem a listát.

A blogoláshoz használt eszközeim:

  • iPad – Döntő többségében táblagépről blogolok, hiszen általában otthon írok (és olvasok, böngészek), esténként és hétvégenként, és ez a legkényelmesebb eszköz, amim van, és szinte mindent elérek róla, amit laptopról vagy asztali számítógépről is.
  • iPhone – Amikor nincs nálam az iPadem vagy nem tudom kényelmesen előkapni, például buszon vagy buszmegállóban, akkor a telefon a legnagyobb segítségem, ha le akarok jegyezni egy ötletet, rápillanatani a statisztikáimra vagy válaszolni a kommentekre.
  • MacBook – Ahhoz a néhány dologhoz, amit az iPad nem tud (például a Facebook nem engedi a dokumentumait szerkeszteni mobil böngészőből), a férjem MacBookját szoktam elragadni. (Igen, egy mozgó Apple Store vagyunk.)
  • Határidőnapló – A gyűrűs kalendáriumomnak is van blogos részlege, bár az ide feljegyzett ötleteket minél hamarabb igyekszem gépre vinni, nehogy elkallódjanak, a határidőnapló heti tervezőjében pedig jelölöm a fontosabb dátumokat, mint például a blogszülinap vagy a {Vigyázz! Kész! Posztolj!} dátumok.
  • Fülhallgató – Az évek során, amikor nagyon szűk élettéren osztoztunk a férjemmel, meg kellett tanulnom úgy is elvonulni, privát teret és privát időt teremteni, hogy ez nem járt fizikai távolsággal. A fülhallgató és a zene ennek nélkülözhetetlen kelléke lett, és bár ma már bőven van olyan ajtónk, amit magunkra zárhatunk az otthonunkban, de közösségi tereken, nyilvános helyeken, tömegközlekedésen még mindif nagyon hasznos eszköz, és valójában már helytől függetlenül is a kreatív folyamatom részévé vált, hogy így határolom le magam a külvilágtól.

A blogoláshoz közvetlenül használt alkalmazásaim:

  • WordPress – A WordPress mobil alkalmazást tudom használni telefonról és táblagépről is, és szinte teljesértékűen tudom vele kezelni a blogot.
  • Notes – Az iOS beépített jegyzettömb alkalmazása egy egyszerű kis holmi, ami ömlesztve, időrendben tartalmazza a jegyzeteket, szinkronizálva a különböző eszközök (iPhone, iPad) között. Rendszerezésre nem alkalmas, de ha gyorsan fel szeretnék jegyezni egy ötletet vagy vázlatot, a Notes legkézenfekvőbb megoldás.
  • Pages – A cikkek vázlatait és a hozzájuk kapcsolódó jegyzeteket szövegszerkesztőben gyűjtöm és rendszerezem addig, amíg nem válnak véglegessé és publikálhatóvá (vagy beütemezhetővé) a blogon.
  • Numbers – Dóri blogtervező táblázatát már ajánlottam korábban, ennek egy változatát használom azóta én is az ötleteim feljegyzésére, időbeli ütemezésére, és annak követésére, a cikkeim milyen állapotban vannak épp (ötlet, vázlat, beütemezett vagy közzétett bejegyzés).
  • Spotify – Ha már a fülhallgatót feljegyeztem a blogolás nélkülözhetetlen kellékeként, akkor hozzáteszem a Spotify zenetárat is, aminek segítségével a kedvenc zenéimet gyűjtöm és hallgatom írás közben (is).

A blogoláshoz használt egyéb alkalmazásaim:

  • Tumblr – A Tumblr nemcsak egy időnyelő feketelyuk a számomra, bár nem tagadom, hogy ha szeretnék csak céltalanul bambulni egy kicsit, általában a Tumblr-re navigálok. Cserébe viszont a Kincsesfüzet tumblr oldala egy olyan képgyűjteményt ad, ami tükrözi az ízlésemet, és ahol egy kis görgetés mindig találok egy jó illusztrációt a cikkeimhez. A bejegyzések illusztrálását nagyon fontosnak tartom, viszont mielőtt még kialakítottam magamnak ezt a mindig kéznél lévő illusztrációtárat, nagyon sok időt pocsékoltam el arra, hogy a Google-ben, gyötrelmesen kiizzadt keresőkifejezések mentén próbáltam találni egy úgy-ahogy odaillő képet a cikkeimhez.
  • Twitter – A Twitter oldalamat két célra is használom: hogy automatikusan megosszam a cikkeimet, és hogy inspiráció és források után böngésszek. A Twitter használatom még nem túl profi, de remélem, hogy a jövőben tudom majd fejleszteni magam ezen a téren is, és az olvasáson valamint a passzív megosztáson túl építő, aktív tweeteket is tudok majd megosztani.
  • Facebook – A Kincsesfüzet Facebook oldalán szintén automatikusan megjelennek a blog friss bejegyzései, ezen kívül bár a Facebook nem a legotthonosabb közegem, igyekszem jelen lenni olyan csoportokban, amik kapcsolódnak a blogoláshoz.
  • Instagram – Az Instagram fiókom egy meglehetősen személyes felület, mégis a blogom szerves részének tekintem, mivel nemcsak az állandó internetes jelenlétem elsődleges színtere, de ez a felület segít leginkább, hogy megtartsam azt a pozitív szemléletet, azt a hálás és derűs fókuszt, amit a küldetésemnek tekintek itt a blogon és “odakint” az életemben is.

Ti hogyan blogoltok?

Hírdetés

Twitter tippek – Hogyan használd okosan a Twittered

Kategória: Kategória nélkül by

A férjem szinte vallásosan üldözi a szociális média oldalakat, de mióta csak regisztrált Twitteren, azóta csodálom és próbálom ellesni, hogyan használja. Mindig naprakész az informatikai világ híreiből, mindig tudja, mi újság az Apple háza táján és sokszor spórol nekünk egy kis pénzt azzal, hogy első kézből értesül arról, ha egy hasznos alkalmazást néhány dollárról ingyenesre akcióznak le egy rövid időre az AppStore-ban.

Én viszont valahogy mindig hadilábon álltam a Twitterrel. Az Instagramot és a Tumblr-t nagy örömmel használom, a Facebookról sajnos nem mondhatom el ugyanezt (egyszer kell majd egy nagy rostálást végeznem, hogy melyik ismerőseim megosztásai ne jelenjenek meg a hírfolyamomban, és akkor majd a blogom cikkeinek megosztása mellett talán újra fogom majd személyes kapcsolattartásra is használni az oldalt…), de a Twitter és én valahogy soha nem voltunk nagy barátok.

Pedig annyira szerettem volna! Sok cikket elolvastam arról, hogyan használjam okosan, és igyekeztem olyan embereket követni, akikről úgy gondoltam, hogy érdekelnek (bloggereket, színészeket, írókat), inspiráló idézeteket megosztó csatornákra iratkoztam fel – aztán egyszerűen nem léptem be Twitterre, mert úgy nézett ki az egész, mint a Facebook hírfolyamom: egy halom irreleváns, zavaró tweet, amik nem érdekeltek (vagy már láttam őket Instagramon) és csak az időmet rabolták, és egyszerűen nem érte meg végigrágnom magam rajtuk, hogy néha találjak egy gyöngyszemet…

Régóta üldöztem már Petit, hogy ossza meg velem a tudását, de mindig menekült előlem és kitért a kérdések elől azzal, hogy ő nem szakértő, mégis mit taníthatna nekem? Amikor végre sikerült elcsípnem egy rövid beszélgetésre, az a néhány tanács, amit nagy nehezen kihúztam belőle, máris forradalmasította a Twitter-használatomat.

IMG_0792.JPG

Íme az ő Twitter 1×1-e:

  1. Tudd, hogy mit akarsz! – Ha nem tudod, mit akarsz pontosan a Twitter feededtől, akkor nem fogsz tudni olyan csatornákat követni, amik hasznosak a számodra, hozzám hasonlóan feliratkozol egy halom “talán jó lesz valamire” csatornára, amik csak egy csomó virtuális lomot képeznek az elmédben.
    Peti például pontosan tudja, hogy szeretne naprakész lenni a szakterületén, de nincs ideje minden nap szakmai lapokat vagy internetes magazinokat olvasni. Én pedig szeretnék inspiráló, érdekes, hasznos tudáshoz jutni a Twitteren keresztül.
  2. Bárkire mondhatsz nemet bármikor! – Amikor Peti regisztrált Twitteren és átadtam neki a felhasználónevemet, az volt a válasza, hogy ez szuper, cicám, de nem foglak bekövetni, mert nem vagyok kíváncsi a sok sz*rra, amit megosztasz. (Igen, hölgyeim és uraim, bemutatom a férjemet.) Ami persze nem azt jelenti, hogy nem kíváncsi rá egyáltalán, de amellett, hogy velem él, olvassa a blogomat és az Instagramomat is követi, így a Twitter feedjében már inkább zavaró sokadszorra is visszajelzést kapnia olyan dolgokról (mint a vacsorám vagy a hálalistám), amikről egyébként is tud.
    Valahogy így voltam én is, elsősorban azokkal a bloggerekkel, akiknek továbbra is lelkesen követem a blogját és az Instagram fiókját, de a tweetjeik már nem adnak sok újdonságot, és az írókkal és színészekkel is, akiknek érdekel a munkássága, a csicsergésük mégsem gazdagít.
    Az is előfordulhat persze, hogy egy csatornát még ezeken a szűrőkön átengedve is érdemesnek tűnik bekövetni, és mégis zavarónak bizonyulnak néhány nap után – ekkor sem szabad lelkiismereti kérdést csinálni a dologból, hanem nyugodtan le lehet iratkozni bármelyik csatornáról, bármikor. (Egyébként felhatalmazok mindenkit, hogy nyugodt lelkiismerettel kikövessen Twitteren és csak akkor kövessen vissza, ha már kitaláltam, hogyan tweeteljek hasznosabban.)
  3. Kövess hivatalos csatornákat a személyesek helyett! – Ez a fentiekkel ellentétben nem aranyszabály, hiszen van olyan, aki pontosan a személyes tweetek iránt érdeklődik. Mivel azonban számomra annak a színtere az Instagram, ahol vizuálisan követem, mi újság az ismerőseim és kedvenc hírességeim, bloggereim életében, a Twitterrel más a célom. Ezért leiratkoztam az egyes személyek csatornáiról, és helyettük hivatalos oldalak tweetjeit figyelem, akik, Petit idézve, jobban megválogatják, mit osztanak meg, és nem posztolják ki még a tízóraijukat is. Ezért például a mormon mami bloggerek helyett, akiknek a mindennapjait Instagramon is követem, a mormon egyház hivatalos csatornájára iratkoztam fel, a motiváló könyvek szerzői helyett pedig a TED hivatalos tweetjeit követem.

Amit még nem sikerült kitalálnom, az az, hogy hogyan használjam okosan megosztóként is a platformot.

Ti hogyan használjátok okosan a Twittert?

Fő az egészség! – A júniusi boldogságtervem tapasztalatai #1

Kategória: Kategória nélkül by

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy havi témák és fogadalmak segítségével megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem. Boldogságtervem naplóját általában szombatonként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt.

Júniusi témám az egészség.

Intő jelek

Vannak pillanatok, amikor az ember szembesül vele, hogy hol áll és mi a probléma.

Például amikor majdnem lekéssük a vonatot, mert nem tudok szaladni rá, mert két méter után kifulladok. Vagy amikor látom, hogy nyugdíjas bácsik kocognak az út mentén, és eltöprengek, hogy én vajon milyen állapotban leszek nyugdíjas koromban, ha nem változtatok semmin, amikor már most sem tudok kocogni az út mentén?

Borzasztó kellemetlen jelek ezek, de ha ésszel élünk velük, akkor nem a belső feszültségünket és a rettegésünket fogják növelni, hanem elmozdítanak a megfelelő irányba.

Plecsnik

Bőszen hangoztatott nagy igazság, hogy a dolgokat önmagunkért kell végeznünk, és azért a belső bizonyosságért, hogy ez a javunkra válik, nem pedig vállveregetésért és plecsnikért. De ami azt illeti, én szeretem a plecsniket. Meg a vállveregetéseket is.

És mégis ki akadályoz meg, hogy magunknak ajándékozzunk plecsniket? Én a twitteremen gyűjtöm a pirospontokat magamnak, ahol naplózom a heti gyaloglásaimat (amiket a Nike+ alkalmazásom jóindulatúan futásnak nevez, pedig ritkábban láttam futókat hamburgeresnél sorbanállni). És bizony elégedettséggel tölt el és továbbmozdít, hogy már a hét közepén kiírhatom, hogy 3/3 séta teljesítve a héten.

Cinkostársak

Könnyebb megmozdulni, ha nem egyedül tesszük. Kereshetünk csoportot, akihez csatlakozni tudunk, de az is lehet, hogy a csoport maga talál meg. Én jógázni csapódtam a héten a munkatársaimhoz, a blogot olvasó barátnőm pedig, látva a havi fogadalmamat, rögtön bevont maga mellé, hogy szervezzük együtt a testmozgásunkat a hónapra.

Azt is jópofa látni, hogyan motiválja már egy egészen kicsike változás is életem párját is a változtatásra. Ő a gyalogló kihívásom hatására a mindennapos haspréseket tűzte ki magának célul, és még a hétvégi sétáimhoz is csatlakozni akar – ha hasznosan töltjük és bevásárlással kötjük össze, de miért is ne tehetnénk?

Nem minden fenékig tejfel

Aztán meg a dolgok nem mindig alakulnak a legjobban. A hétvégén az áhított gumicukros stand előtt állva erős maradtam, és inkább joghurtot vettem édességként – majd apukámtól három nagy zacskó gumicukrot kaptam születésnapomra, mert tudja, mennyire szeretem. És az én akaraterőm is véges…

De megkímélem magam a kudarcérzettől azzal, hogy… nos, nem tekintem kudarcnak a dolgot. Nem lihegem túl és nem támasztok túlzott elvárásokat. Egy hétnyi apró lépéssel jutottam közelebb ahhoz a fitt nénikéhez, aki leszek, ahogy kocogok az út mentén, vagy inkább eljárok a jóga csoportba és az 50+ NIA edzésre. Gumicukor ide vagy oda, a lényeg, hogy közelebb jutottam hozzá.