A 2048 játékra Via ajánlója után kattantam rá, de azt hiszem, egyébként is utolért volna az őrület, hiszen ezzel együtt csak úgy záporoztak az ajánlások a Facebookon és Instagramon is erről a valóban ötletes, izgalmas, addiktív kis játékról.

Aztán egy reggel arra ébredtem, hogy várt egy levél az App Store-ból, mi szerint a férjem megajándékozott egy alkalmazással, aminek a neve Threes. Rögtön sejtettem, hogy van itt valami a levegőben. Amikor rákérdeztem, Peti ezt válaszolta: ez az a játék, ami hetekkel a 2048 előtt jelent meg. Csak támogatni akartam a fejlesztőket azzal, hogy megvásárolom neked.

De a port nem is az kavarta, hogy a 2048 fejlesztői átvették és Androidon és webes változatban is elérhetővé tették ezt a remek kis koncepciót, ahogy az sem, amikor az App Store-ba is feltöltötték ingyenes alkalmazásként, hanem amikor azt nyilatkozták: nem is hallottak még a Threes nevű játékról.

[A kép és az információk forrása: Toucharcade.com]

Ez a tanulságos eset arra késztetett, hogy nyilvánosan elmélkedjek egy kicsit a kapcsolatomról az Apple-lel.

Bár korábban nehezen képzeltem volna ezt el magamról, de miután leéltem most már csaknem egy évtizedet egy vérbeli Apple rajongóval, valami csak ragadt rám, és most már az Apple témák is azok közé a gombok közé tartoznak, amiket nyomogatva könnyű kihozni a béketűrésemből.

Mielőtt 2010-ben megjelent az első iPad, én is úgy voltam vele, mint a kritikusok tömege az interneten: oké, de… minek? De Peti annyira meg volt bolondulva érte, hogy azt mondtam, legyen. Így az elsők között voltunk, akiknek iPadje volt az országban – hónapokkal azelőtt, hogy hivatalosan megjelent volna Kelet-Európában. Mire Magyarországon is kaphatóvá vált a világ első táblagépe, addigra a világpiacot elárasztották a tabletek, ismert és noname cégek prezentálásaban, hiszen hirtelen mindenki táblagépet akart. Nekem sem telt sokba, hogy megszeressem: azóta már nincs is saját laptopom (minek?), és íróként is a leghasznosabb holmimmá vált.

Hát, valahogy így kezdődött az én őszinte rajongásom és hűségem az Apple fejlesztések iránt.

De menjünk vissza még egy picikét régebbre: 2007-be, amikor Steve Jobs bemutatta az első iPhone-t. Igazából nem is mondanék semmi mást ezzel kapcsolatban, csak néhány technikatörténetileg feledhetetlen mondatot szeretnék a figyelmébe ajánlani mindenkinek, aki ma (bármilyen márkájú) “tapi-telefont” használ:

“Bemutatjuk az első teljes érintőképernyős telefont, az iPhone-t. (…) A képernyő kezeléséhez pedig milyen eszközt fogunk használni? Természetesen egy stylust. ––– Nem, dehogy. Nem fogunk stylust használni. Körülményes kezelni, elveszítjük, nem szeretjük a stylust. A legjobb érintő eszközt fogjuk használni, ami valaha létezett: a saját ujjunkat.” (Steve Jobs, 2007, Apple Keynote)

Ugye, hogy ma már mennyire természetes? Hogyan máshogy is működhetne egy telefon? Ahogy természetes a telefonjaink formája is az.

[A mobiltelefonok kinézete az iPhone megjelenése előtt és után. Forrás.]

Ez egyébként nem egy térítő vagy reklámozó jellegű cikk. Senkitől nem kérem vagy várom, hogy térjen át az almás termékek használatára, és nem is szidok más márkákat. Mindegyiknek megvan a maga helye a piacon, és az együttműködésüknek köszönhetően jut el mindenki kezébe a friss technológia (nemcsak azokéba, akik meg tudják támogatni egy vezető vállalat innovációs költségeit). Csak szeretnék egy pici tiszteletet és megértést ébreszteni az olvasóimban ezzel az “indokolatlanul túlárazott termékeket áruló, öntelt, sznob” bagázzsal szemben, akik a fejlesztéseikkel az élen jártak abban, hogy olyanra formálják a világot, ahogy ma szeretjük látni és megélni. (Aki nem hiszi, csak vessen egy pillantást a telefonjára.)

“Nem az számít, hogy a leggazdagabb ember legyek a temetőben. Ami igazán számít nekem, hogy úgy térjek nyugovóra éjszaka, hogy valami csodálatosat alkottunk.” (Steve Jobs)