Tanfolyam ötletek 2020-ra

Tavaly nagyon sok online tanfolyam után csorgattam a nyálamat, de valahogy sosem volt jó az időzítés, nem volt elég likviditásunk, ad hoc jöttek a lehetőségek és nem akartam felelőtlenül dönteni… végül semmiből semmi sem lett. Eldöntöttem, hogy idén másképp lesz.

Már tavaly elkezdtem minden hónapban félretenni egy kis pénzt, hogy ne más projektekkel és aktuális gondokkal versengve kelljen meghozni beruházási döntéseket, és most, hogy a téli mélyrepülés után az egészségem is kezd talán helyreállni (erről bővebben írok majd, ha eljön az ideje, de aggodalomra semmi ok!) és a napok átvészelésén túl is a jövőbe tudok nézni, átböngésztem a katalógust, és felvázoltam magamnak az elkövetkező hónapokat.

A munkahelyemen is nemrég küldték körbe az első félév képzési tervét, így szuperül látom egymás mellett, hogy hogyan fogok fejlődni a munkámban és a magánéletemben.

A terveim…

… TAVASZRA

… NYÁRRA

… ŐSZRE

Ha a linkekre kattintotok, láthatjátok, hogy minden tanulmányi céltartalékomat Susannah Conway bankszámlájára kívánom allokálni. ‘:D Susannah teljes e-kurzus katalógusát itt találjátok.

Egy további közelgő projekt (úgymond) a jövő héten kezdődő Nagyböjt. Az én böjti fogadalmam a cukor- és édességböjt tartása, és emellett megpróbálom elmélyíteni a meditációs gyakorlatomat azáltal, hogy minden nap hosszabb meditációkra vállalkozom. (Az álom cél a napi 1 óra lenne, de nem akarok betarthatatlan fogadalmakat tenni.)

Nektek vannak tavaszi terveitek?

(És nem, semmi szégyen nincs abban, ha nincsenek — a késő őszi és téli terveim abból álltak, hogy remélhetőleg fel tudok kelni holnap és be tudok menni dolgozni. Az élet ritmusa fentek és lentek váltakozása, nem állandóan tipi-topi módon összerakott terveké. ;))

Mormon péntek – Praktikus tanácsok

Peti egyszer csípősen megjegyezte, hogy a mormon egyház legnagyobb előnye, hogy modern. Erről az jutott eszembe, amikor a barátaimmal arról beszélgettünk, hogy a Biblia állítólag még mindig a leghasznosabb dolog, amit az ember a sivatagba magával vihet túlélő kézikönyvként, hiszen az Ószövetség élvetviteli tanácsai a sivatagi vándorlásban való boldogulásra íródtak. A mormonok kiáltványai, ajánlásai és kézikönyvei között pedig valóban sok hasznos tanácsot találunk a mai hétköznapokra, amik az egészséges, nyugodt, boldog életet támogatják, ezekből igyekeztem készíteni egy kis gyűjteményt.

  • Tiszteld a tested! – A test a lélek temploma, és ehhez illő tisztelet jár neki. Tartsd fitten, tápláld, öltöztesd méltó módon, ne becstelenítsd meg.
  • Étkezz egészségesen! – Étkezz kiegyensúlyozottan (fogyassz bőven gyümölcsöt, zöldséget, gabonákat, tejtermékeket, tojást, mértékkel húst), ne igyál alkoholt, ne dohányozz, kerüld a koffeint, és mindent, ami káros a szervezetedre.
  • Böjtölj! – A böjt valamilyen formában ma is szinte minden életmód programban felbukkan, például gyümölcsnap vagy léböjt formájában. A mormon hagyományban többes szerepe van: a két étkezés idejére tartott teljes böjtöt (sem étel, sem ital) mindig valamilyen céllal tartják (például egy beteg gyógyulásáért, egyfajta felajánlott meditációként), a böjt ideje a lelki elvonulás ideje is (így célszerűen egy szabadnapon tartják, és különböző programok szervezése helyett olvasással, lelki elmélyedéssel, elmélkedéssel töltik), a kihagyott étkezésekkel megspórolt pénzt pedig jótékony célokra ajánlják fel. Tehát a “böjtölj” tanács egyszerre foglalja magában, hogy tarts tisztítókúrát, szakíts időt a lelki elvonulásra, és jótékonykodj, adakozz.
  • Teljesítsd ki a képességeidet! – A tehetségedet, az adottságaidat, a képességeidet azért kaptad, hogy élj velük. Keresd meg, miben vagy jó, és ne hagyd veszendőbe menni!
  • Kerüld az adósságot! – Ha teheted, ne keveredj adósságba, ha pedig már megtörtént a baj, törleszd olyan hamar, amilyen hamar csak lehet. Ne vegyél fel másra hitelt, mint egy szerény otthonra, a tanulmányaidra, vagy létfontosságú szükséglet fedezésére, ha máshogy nem megoldható. Minden mást előtakarékossággal finanszírozz.
  • Töltsd fel a kamrát! – Kicsi, ésszerű lépésekben, minden bevásárlásnál egy kicsit megtoldva a bevásárlólistát, apránként építs fel egy olyan élelmiszer tartalékot, amiből legalább három hónapig élhet a családod, ha valami váratlan esemény történik: például tartós betegség vagy a munkahely elvesztése.
  • Tervezz előre! – A napi feladataidtól a hosszú távú tervekig mindig legyen áttekintett, leírt céllistád és terved.
  • Tarts családi esteket! – Hetente szervezz családi esteket (ha nincs gyereked, akkor a pároddal, ha nincs párod, akkor a barátaiddal), amik közös programokkal segítenek növelni az összetartást a családban, csoportban. A családi estek témája lehet közös elmélkedés, tervezés (a pénzügyek, a heti menü, a közelgő ünnep, a családi nyaralás, vagy bármilyen családi téma közös megtervezése), játék, szórakozás, bemutató (pl. egy iskolai projekt bemutatója), közös zenélés, barkácsolás, vagy bármilyen közös tevékenység.
  • Adj mindenkinek egyenként is minőségi időt! – Amikor először olvastam, hogy “minden gyermekkel készítsen rendszeres interjút az egyik szülője”, elborzadtam a tervezett szülői vallatás gondolatára. De aztán felfedeztem, hogy egyik kedvenc mormon mami bloggerem, Naomi a bölcsődés korú gyerekeivel is rendszeresen szervez anya-lánya és anya-fia esteket, amikor csak kettesben mennek fagyizni, sütizni, rájöttem, hogy ez a megalapozása annak, hogy a későbbi években Naomi rendszeresen összeüljön a kamasz Eleanorral és Samsonnal, és egy süti, tea, kávé mellett elbeszélgessen velük arról, mi újság velük, mi bántja, aggasztja, foglalkoztatja őket mostanában. Ilyen személyre szóló minőségi idő például a randiest is a párunkkal.
  • Adj hálát és kérj! – Imádkozz, egyedül és a családoddal egyaránt! – A mormon ima felépítéséről már írtam: megszólítás, hála, kérés, lezárás. Attól függetlenül, hogy hiszünk-e Istenben, vagy hogy kinek címezzük pontosan a kéréseinket, hasznos szokás, ha mind egyedül, mind családilag szánunk egy kis időt arra rendszeresen, hogy hálát adjunk és kifejezzük a reményeinket, vágyainkat, kívánságainkat. Mostanában Petivel is egyre gyakrabban fordítunk rá figyelmet, hogy este a paplan alatt összebújva felsoroljunk néhány dolgot, ami jó volt aznap, és elmondjuk, miben reménykedünk, mit szeretnénk másnap vagy az elkövetkező időszakban.
  • Légy önellátó! – Minél inkább törekedj arra, hogy gondoskodj a saját szükségleteidről. Manapság a teljes önellátás elég valószínűtlen, de bárki megteheti, hogy kiskertet vagy balkonkertet ültet, megtermeli az ételei egy részét, megvarrja ruhái egy részét, maga újítja fel a bútorait vagy a lakását. Az újrahasznosítás és a természetközeli dolgok a reneszánszukat élik – a csináld magad tisztítószer, házi lekvár, otthoni csíráztatás, használt farmerből varrott ridikül nemcsak parktikus, de “trendi” is.
  • Tanulj! – A tudás az egyik legnagyobb érték, ezért soha ne hagyj fel a tanulással, művelődéssel, új ismeretek és képességek megszerzésével.
  • Tedd jobbá mások életét is! – Adj szeretetet, ne pletykálj, légy türelmes, önzetlen és nyíltszívű. És ha úgy érzed, valami működik az életedben (megtaláltad a hited, találtál egy jó módszert, trükköt, praktikát, egy jó receptet, vagy tudsz valamit, ami másnak hasznára lehet), azt oszd meg másokkal!

Hasznos kiadványok:
Családi kalauz
Készítsetek elő minden szükséges dolgot! – A családi pénzügyek
Készítsetek elő minden szükséges dolgot! – Házi raktározás