Isten, Mayim Bialik, Hálaadás és effélék

A napokban egyebek közt ráfüggtem Mayim Bialik, neurológus, színész és főállású édesanya videóira. (Tudjátok, hogy van az, amikor az embert mindent szívesen csinálna NaNoWriMo idején, csak írni ne kelljen.)

Mayim a Big Bang Theory c. sorozatból lehet talán a leginkább ismerős, de most, hogy zsinórban végignéztem jópár videóját (khm, bármit, csak írni ne kelljen), nagyon megszerettem, a kissé szarkasztikus, egyenes stílusát és a világlátását.

Különösen tetszett az alábbi elmélkedése arról, hogyan áll össze számára tudósként és vallásos zsidó nőként Isten fogalma.

Mayim számomra nagyon szimpatikus megfogalmazása szerint Isten maga a világegyetem egésze, annak minden törvényszerűségével és részével együtt. Azonban míg a tudomány a világegyetemnek a mérhető és egzakt módon leírható részét vizsgálja, addig a vallás és spiritualitás a világegyetemmel, a minket körülvevő való kapcsolat mélyebb, személyesebb, megragadóbb, számokkal nem és néha még szavakkal is csak nehezen leírható része. A világegyetemmel való kapcsolatnak, a benne lévő helyünknek ezt a fajta mélyebb és személyesebb megélését hívjuk gyakran Istennel való kapcsolatnak.

Ahogy már talán írtam róla, számomra ez az év volt az első, amikor egy újfajta megközelítésben igyekeztem szorosabb, spirituálisabb kapcsolatot kialakítani a környező világgal, méghozzá a pogány évkör ünnepeinek a megfigyelésével és megünneplésével, hiszen számomra ez jelentett egy megfogható, érthető, elfogadható középutat a tényszerű megközelítés és a misztikum között.

Annyira bejött ez a megközelítés, hogy a következő évben szeretnék még magasabb fokozatra kapcsolni vele és még intenzívebben tanulmányozni a helyemet a természetben, a világban, az évszakok körforgásában.

Egy gyors gondolat — majdhogynem csak egy vázlatos példa — hálaadás alkalmából.

Miért alkalmas a hálaadás ünnepe arra, hogy éppen ekkorra, az ősz és a tél küszöbére essen?

  • Egyrészt mert lezárult az őszi aratás, betakarítás, a magtárak és kamrák tele vannak, lezártuk az évet és pontosan látjuk, mennyit nyertünk,
  • másrészt pedig előttünk a zord évszak, és magunkkal teszünk jót, ha jó előre megmelengetjük a szívünket egy adag hálával.

Eléggé kiestem a hálaadás rendszeres gyakorlatából, de ahogy hosszabbodnak az éjszakák és keményednek a nappalok, egyre jobban érzem a szükségét annak a melegnek, amit a hála tud adni.

És mi áll még előttünk?

A hétvégén kezdődik az Advent, a Karácsonyra (a téli napfordulóra) való felkészülés időszaka. A Karácsony szellemi ünnep, a fény visszaszerzésének ünnepe — és egyben a naptári év végével gyakran az évértékelés ünnepe is. (Hurrá!)

Nálam általában a két ünnep között érkezik az évértékelő hangulat, de most szuper hamar, már novemberben elkezdett készülni az elmém az évértékelésre. (Csak tedd a dolgod, tudatalatti — majd még beszélünk!)

Számotokra milyen gondolatokat hoz ez az időszak, ahogy a színes leveles, napcsípte ősz lassan zimankóba fordul?

Reklámok

Apró barátaink télen-nyáron: a kerti madarak

Annak, hogy télen vesszük birtokba az új házunkat és telkünket, több előnye is van. Például az, hogy nem kell rögtön nekiesni a kert rendbetételének, amikor még alig jutottunk lélegzethez az építkezés körüli teendők után. Télen ugyanis nem sok dolog van a kerttel – ott van viszont egy nagyon is élvezetes (szabadon választott) feladat: a madarak etetése.

Amit persze csak elkezdeni opcionális – ha már rászánta magát az ember, ki kell tartani egész télen, mert a madarak hűségesek hozzánk, nekünk is annak kell lennünk, ha nem akarunk több bajt okozni nekik, mint amennyi segítséget adunk. Nyáron egyébként lehet madáritató és madárfürdető a madáretetőnkből (ha alkalmas rá a kiképzése), és a házilag készült madáretetők képei között böngészve arra a tippre is ráakadtam, hogy tavasszal érdemes színes és puha fonaldarabokkal felöltenünk a téli madáretetőt, mert ezeket a madarak szívesen hordják el a fészkek készítéséhez. Így lényegében egész évben támogathatjuk ezeket a kis állatokat és cserébe élvezhetjük a társaságukat.

A madáretető beüzemelése egyébként pontosan úgy történt itthon, ahogy az tőlem és a hirtelen természetemtől elvárható: amikor Petivel fürdőszoba kellékeket vásároltunk az egyik barkács áruházban, megláttam, és azonnal kellett.

Azért gyűjtöttem egy halom inspirációt Pinteresten a házi (ideiglenes és hosszabb életű) madáretetők készítéséhez is:

IMG_0694.JPG

(A forrásokat itt találjátok a DIY ötleteket gyűjtő Pinterest táblámon.)

A vásárolt madáreledeles csomag összetételét átböngészve (amiben hálóba zárt magokat, magos pogácsát, faggyúgolyót és cinkegyertyát egyaránt csomagoltak) keresgélni kezdtem az interneten, és kiderült, hogy egyáltalán nem bonyolult előállítani azokat a madárkalácskákat, amiket elhelyezhetünk a madáretetőnkben, vagy amit önmagában fellógathatunk a fákra.

A recepthez mindössze ezek a hozzávalók kellenek:
3-4 rész madáreledel keverék (magvak, szárított gyümölcsök)
1 rész zsír (ami mézzel, szirupokkal is keverhető)

Ideiglenes formákba (papírpoharakba, tejesdobozokba) vagy a kiválasztott madáretető formákba (bögre, narancshéj, tökhéj, kókuszhéj, stb.) töltjük a magvakat és ha etető nélkül szeretnénk kifüggeszteni, akkor madzagot, zsineget is bújtatunk közéjük, rájuk öntjük a megolvasztott zsírt és hűvös helyre téve hagyjuk megdermedni.

Egyébként most, hogy egy gabona nagykereskedésben dolgozom, már azt is hozzá tudom tenni javaslatként, hogy érdemes hasonló helyeken próbálkozni napraforgó és más magvak vásárlásával. Nem biztos, hogy minden hozzánk hasonló kaliberű cég foglalkozik a kis vásárlók igényeivel, de ha sikerül egy ilyen céget találni (mint egyébként a miénk is, ami ugyanolyan figyelemmel fogadja azokat, akik több kamionnyi árut vásárolnak, és azokat is, akik csak egy fél vödörnyi magot vinnének a cinkéknek vagy a kacsáknak), akkor néhány száz forintból feltankolhatunk szárnyas barátainknak egy egész szezonra való eleséggel.

Én még csak egy nagyon kezdő madászelídítő vagyok, ha vannak még javaslataitok, kérlek, osszátok meg a hozzászólásokban!

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Kedvenc évszak

A VKP kihívás eheti témája ismét egy kedvenc: a kedvenc zenék után ezúttal a kedvenc évszak van terítéken.

IMG_0638.JPG

Bár rögtön rá tudtam volna vágni a választ a kérdésre, egy kicsit eltöprengtem előbb. Hiszen bár az ősz nem a kedvenc évszakom, annyi minden van benne, amit szeretek, ami megdobogtatja a szívem vagy gyönyörködteti a szemem. Persze nem az, amikor latyakba és zimankóba fordul, amikor már megfagy a sár, de még mindig nem akar esni a hó, és nem is az, amikor a nyár végén megjelennek az első hűvös szelek, amik nemcsak megborzongatnak, de el is szomorítanak kicsit, mert egyértelművé teszik, hogy valami hamarosan véget ér.

Az jutott eszembe, hogy minden évszakban, sőt, minden folyamatban ezek a legnehezebb időszakok: a változásnak az a formátlan, latyakos szakasza, amikor már érezzük, hogy valami elmúlt, de még nem látjuk tisztán, hogy mi lesz helyette.

De hogy a konkrét kérdésre is válaszoljak: a kedvenc évszakom a tél. És hogy mit szeretek a télben? Nem titkoltan nagy része van ebben az Adventnek és a Karácsonynak, ami számomra a fények, az ámulat és a csodavárás időszaka, ami valahogy legalizálja egy kicsit a gyermeki lelkületet a felnőttek számára is. Része van benne a hónak, ami szintén olyan mesevilágot tud varázsolni körénk, ami mintha valahogy nem volna megengedett az év többi részében. Aztán ott van még a tény, hogy introvertált beállítottságú vagyok, és míg az év többi szakaszában sokkal nagyobb súllyal érzem az elvárást, hogy menni kell, tenni kell, nyüzsögni kell, addig a tél az elvonulás, bezárkózás, elcsendesedés, kuckózás legális időszaka. Nem is beszélve a kuckózás non plus ultrájáról, amikor a férjemmel összebújunk a több réteg takaró és paplan alatt, mint egy puha fészekben, egymás melegében, és egyszerűen csak vagyunk, nem is feltétlen egymásra figyelve, akár ki-ki a maga kis univerzumában, mégis együtt. Aztán ott van még a töméntelen mennyiségű tea és forró csoki, a gyertyák, a narancsillat, a tény, hogy sokkal kényelmesebben hordok szoknyát csizmához, mint szandálhoz, és még rengeteg más.

Nem mondom, hogy várom a telet, mert igyekszem inkább mindig kiélvezni azt, ami van, és nem szomorkodni amiatt, ami nincs vagy épp elmúlóban van, de ha sorra kell vennem azokat a szívmelengető élményeket, amiket az egyes évszakok ígérnek, a tél áll hozzám a legközelebb.

Nektek melyik a kedvenc évszakotok?

20140713-222359-80639771.jpg

Gyújtsunk gyertyát, itt az ősz!

Itt az ősz, jön a tél, a paplan alá bújás, a meleg tea, a hosszú esték időszaka – én pedig a gyertyafényt kaptam meg témaként a Blogger irományok projektben.

A gyertyagyújtás hétköznapi misztikumáról írt gondolataimat itt olvashatjátok.

Akinek meghoztam a kedvét a gyertyázáshoz, Viánál olvashat a frissek között egy jópofa gyertyaöntős cikket.

Nektek mit jelent a gyertyafény?

Is love alive?

Egy kedves barátom küldte nekem ezt a dalt a gyászidőszakomban, ami mindig segített sírni.

De eltelt egy év. Egy év kevés ahhoz, hogy a sebek egészében begyógyuljanak, minden szép legyen és mosolygós.

De ha meghallom ezt a dalt, már nem buzog fel bennem a szomorúság és a fájdalom, hanem nyugalom tölt el, és érzem a dalnak azt az üzenetét, amibe akkoriban csak görcsösen kapaszkodni próbáltam.

Ez az én téli dalom.
December nem volt még ilyen nehéz,
Mert nem vagy ott, ahová tartozol:
A karjaim között.

De én még hiszek a nyári napokban.
Az évszakok forognak,
És az élet megtalálja az útját.

Emlékezésben gazdag, nyugalmas telet kívánok mindenkinek!

WINTER SONG – SARA BAREILLES & INGRID MICAELSON

This is my winter song to you.
The storm is coming soon,
it rolls in from the sea.

My voice a beacon in the night.
My words will be your light,
to carry you to me.

Is love alive?
Is love alive?
Is love…

They say that things just cannot grow
beneath the winter snow,
or so I have been told.

They say we’re buried far,
just like a distant star
I simply cannot hold.

Is love alive?
Is love alive?
Is love alive?

This is my winter song.
December never felt so wrong,
cause you’re not where you belong;
inside my arms.

I still believe in summer days.
The seasons always change
and life will find a way.

Ill be your harvester of light
and send it out tonight
so we can start again.

Is love alive?
Is love alive?
Is love alive?

This is my winter song.
December never felt so wrong,
cause you’re not where you belong;
inside my arms.

This is my winter song to you.
The storm is coming soon
it rolls in from the sea.

My love a beacon in the night.
My words will be your light
to carry you to me.

Is love alive?

A Levendulalány koszorúi

Már korábban ráakadtam a Levendulalány hihetetlenül ötletes, szemet-szívet gyönyörködtető, inspiráló kreatív blogjára, és néha böngészem, nagy örömmel.

Most ismét elkeveredtem hozzá, és egyszerűen beleszerettem a koszorúiba.

Hamarosan itt az ünnepi készülődés ideje, amikor a lelkünk, és vele együtt a lakásunk, kertünk, portánk is díszbe öltözik. Van, aki elítéli a külsőségek hangsúlyozását – én is így vagyok vele, ha belül üresség tátong, amit csilli-villi dolgokkal akarunk leplezni, hogy mutasson az, ami nincs.

Ellenben, ahogy már a kézimunkával kapcsolatban is utaltam rá, az alkotás, a díszítés, a csinosítás egy remek módja annak, hogy lélekben is elmerüljünk, felkészüljünk, ráhangolódjunk a közelgő ünnepre.

Ezért arra gondoltam – és mert egyszerűen olyan gyönyörűek, hogy nem tudok elmenni mellettük -, hogy nektek is megmutatom a Levendulalány szépséges alkotásait. Ezek készítési folyamatát is megtaláljátok a blogján, rengeteg más kreatív ötlettel együtt. Remélem, meghozom vele a kedveteket a tartalmas, kellemes, kívül-belül szép ünnepi készülődéshez.

20121106-223025.jpg

20121106-223033.jpg

A képek forrása: A Levendulalány koszorúi

Kézimunka – a mi meditációnk

Ma havas tájra ébredtem – ezzel immár hivatalosan is beköszöntött a tél. Itt a rövid nappalok, a hosszú esték, a sötétség, a zárt szobák melege, a kandallók és gyertyák időszaka. És a kézimunkázásé.

Eleink idejében, a paraszti gazdaságokban ez az időszak szolgált arra, hogy a betakarított alapanyagokat, gyapjút, kendert, fát feldolgozzák, és elkészítsék a ruhaneműt, eszközöket és használati tárgyakat a következő időszakra.

És persze amíg a földek pihentek, addig az emberek is pihentek. A kézimunka nem más, mint a meditáció, az elmerülés egy fajtája. Lehetőséget ad rá, hogy megéljük az alkotás örömét, és a monoton tevékenységben elmerülve az elménk egy kis megnyugvást, a lelkünk szabadságot kapjon.

A keleti meditációs technikákkal talán nehezen boldogulunk, hiszen nem része a kultúránknak, nem hordozzuk kollektív tudattalanunkban a technikáját. Ellenben a kézimunkázás, a kézzel alkotás az elmerülésnek egy olyan fajtája, amihez évszázadok vagy -ezredek óta közünk van, ami bennünk él, még ha nem is fedeztük még fel magunkban.

Ki-ki tapasztalata és érdeklődése szerint nyúljon a télen valamilyen kézimunkához, legyen az kötés, horgolás, hímzés, szövés, faragás, ragasztás, dekorálás, gyöngyfűzés, vagy bármi egyéb. Készülhet karácsonyi ajándéknak, a lakás vagy önmagunk díszére, vagy pusztán az alkotás öröméért.

Ragadjuk meg ezt a lehetőséget, és fedezzük fel a régiek bölcsességét, a mi természetes utunkat az elmerülésre.