Ültessetek fel egy kisgyereket a nagy biciklire!

Nemrég az alábbi képet láttam Taza instagramján, a következő magyarázattal: “Egészen hazáig toltam egy üres babakocsit a férjem mögött, mivel mindkét kicsi olyan izgatott volt, hogy láthatják, hogy ki sem akartak bújni a karjai közül.”

20130921-163413.jpg

Egy nem sokkal korábbi eset jutott eszembe róla, amit nem akartam megosztani itt, mert nagyon elszomorított, és inkább felvidítani szeretek másokat, mint elszomorítani, de most úgy érzem, mégis le kell írnom.

Hazafelé tartottam, és már messzebbről figyelni kezdtem egy bájos családot: apa biciklit tol, anya egy műanyag kismotort visz, köztük pedig egy totyogós kislegény totyog. Már alig vártam, hogy közelebb érjek és egy kicsit belehallgathassak a beszélgetésükbe, hogy töltődjek egy kicsit. De sajnos nem így sikerült a találkozásunk. Ahogy elhaladtam mellettük, azt hallottam ugyanis, ahogy a kisfiú azért könyörög felnyújtott karokkal, hogy az apukája ültesse fel a nagy biciklire. Apa azonban duzzogva tagadta ezt meg tőle, mert csak a nyűg lenne vele, hogy leimádkozzák róla, ha hazaérnek, anya pedig arról nyafogott, hogy feleslegesen hozták el magukkal a kismotort, amit most neki kell cipelnie hazáig. Közben a kis manó pedig csak toporgott-ingadozott kettejük között, reménytelenül felfelé nyújtott karokkal, és nézni is rossz volt, a szülei mennyire figyelmen kívül hagyják, miközben fennhangon arról beszélnek, mekkora gondokat okoz nekik.

Pedig mennyire, de mennyire egyszerű lett volna beteljesíteni egy kislegény hatalmas álmát, és ha hagyják, szerintem az egész estéjüket beragyogta volna az az öröm, amit neki okoznak azzal, hogy apa nagy biciklijén utazhat egészen hazáig. Meg az enyémet is. Az én örömöm pedig beragyogta volna Peti estéjét, majd egy kicsit a tiéteket is, ahogy leírom, és a ti örömötök is biztosan továbbragyogott volna valakire.

Én hiszek benne, hogy az energiák valahogy így terjednek közöttünk, a láthatatlan, de nem is mindig rejtett szálakon. Úgyhogy tegyetek meg valamit a kedvemért: ültessetek fel ma egy kisgyereket a nagy biciklire, cseppentsetek el egy kis szeretetet valahol a világban, és hagyjátok továbbgyűrűzni!

A boldog házasság nem tündérmese, hanem döntés

“A ‘boldogan éltek, míg meg nem haltak’ nem tündérmese. Hanem döntés.” (Fawn Weaver, Happy Wives Club)

Tegnapelőtt volt egy hónapja a házasságkötésünknek, és bár ez hihetetlenül kevés időnek tűnik, hozzátenném, hogy ma van nyolc és fél éve annak, hogy az egyetemről a buszmegálló felé tartva Petivel végre kiböktük, hogy ezentúl többek szeretnénk lenni egymásnak, mint évfolyamtársak, akik megosztják a jegyzeteiket egymással. Ha valami, hát a mi kapcsolatunk egy igazi tündérmese, különösen úgy, ahogy én mesélem – hogy egy februári napon egy új fiú érkezett az évfolyamunkra, akit leültettek mellém és megkértek, hogy gondoskodjak róla, én pedig ezt teszem azóta is szüntelenül. Jó csapat vagyunk, egymáshoz illő borzalmas humorral, összepasszoló rigolyákkal, egymáséit jól kiegészítő erősségekkel és gyengeségekkel, félelmetesen nyílt kommunikációval és zárt frontvonallal, aminek köszönhetően szinte lehetetlen éket verni közénk.

Taza bemutatkozásában olvastam, akit az inspiráló családi képeiért követek, a következő mondatot: szerencsés vagyok, mert hozzámentem a legjobb barátomhoz. Nagyon szép gondolatnak tartottam, bár néha kicsit furcsálltam is azt, ahogy körberajongja a férjét. De mióta összeházasodtunk, engem is elragadott ez a fantasztikus érzés, az újra fellobbant szerelem, az izgatott, meghatott ragaszkodás Petihez, az őszinte csodálat és mély bizalom iránta. És rájöttem, hogy én is szerencsés vagyok, hiszen én is hozzámentem a legjobb barátomhoz – akivel bármiről beszélhetek, akivel mindent megoszthatok, aki előtt nem kell, hogy titkom legyen, akiben minden kérdésben megbízom.

Amint mondtam, a történetünk egy tündérmese, különösen, ahogy én mesélem. De ez a tündérmese nem csak úgy megtörtént velünk. Nagyon sok döntés hozadéka, és ezeket a döntéseket ma is, azóta is folyamatosan meghozzuk, minden nap, már nyolc és fél éve.

♥ ♥ ♥

Te milyen döntéseket hozol azért, hogy egy tündérmesében élhess?