Számon tartanak

Az elmúlt hetekben két alkalommal is szembesültem vele, hogy személy szerint engem, mint Nagy Timit számon tartanak olyan helyen, ahol nem számítottam rá.

Az első alkalom az volt, amikor telefonon felhívtam a mormon misszináriusokat, hogy érdeklődjek náluk, és miután bemutatkoztam, rövid beszélgetés után a fiú elismételte a nevemet: Nagy Timi, ugye? Te már beszéltél korábban az elderekkel. – Nos, úgy tűnik, a több mint fél évvel ezelőtti, néhány alkalmas elbeszélgetés után “bekerültem a nyilvántartásba”, mint Nagy Timi, az érdeklődő, és a nevemet akkor is jegyzik, ha azok, akikkel akkor beszélgettem, már régen továbbálltak vagy hazaköltöztek.

A másik alkalom az volt, amikor meg kellett jelennem a takarékszövetkezetben, ahol volt egy régi, felszámolásra váró bankszámlám, amire csak gyűlt és gyűlt a számlavezetési díj tartozása, mert elmulasztottam megszüntetni a számlát. Szégyenletesen régen húztam már ezt az ügyet. Amikor bementem a pici ügyféltérbe, köszöntem az ügyintézőnek és annyit mondtam, hogy szeretnék rendezni egy bankszámla tartozást, a hölgy szigorúan összevont szemöldökkel rám nézett, és csak annyit mondott: Nagy Tímea, tudjuk. Próbáltam elviccelni a dolgot és kínos, erőltetett mosollyal rákérdeztem, körözési listán van-e már az arcképem, amire a hölgy ugyanolyan szigorúan csak annyit válaszolt: közel vagyunk hozzá. Hát, nem volt lélekemelő élmény, ahogy a tartozást kifizetni sem – megszüntetni a számlát annál inkább az volt.

Ez a két eset elgondolkodtatott, és remélem, hogy titeket is elgondolkodtat: vajon hol tartanak nyilván minket úgy, hogy nem is tudunk róla? És vajon hogyan őrzik az emlékünket – jó szívvel, vagy már körözési listán vagyunk és darts táblát csináltak az arcképünkből? Mit tehetünk azért, hogy ha nem is szándékosan “jegyezzük be magunkat a nyilvántartásba”, akkor is jó emlékek maradjanak meg rólunk?