A hónap kedvencei #7 – Sportcipős különkiadás

Az augusztus kedvencei bejegyzéssel adós maradtam – nem zárom ki, hogy a szeptemberi kedvencekkel együtt pótolom –, addig is viszont hoztam egy tematikus válogatást, mert úgy tűnik, most hirtelen mindenhol téma lett a sport, és olvastam néhány egyszerű, hétköznapi és őszinte cikket a témában. Megosztom veletek is, inspirálódjatok – hátha valaki a süppesztő nagy nyári melegek után új őszi szokásként a kültéri sportokhoz szeretne közelebb kerülni.

Sportcipő

Talk Talk Buttercup: How to compliment someone who is losing weight

Bogca arról írt, hogyan (ne) dicsérjünk olyanokat, akik az elmúlt időszakban nagyobb súlyfeleslegtől szabadultak meg, vagy más nagyobb változásokon mentek át. Mert még ha a legnagyobb jóindulattal hangzik is el, a “nézd csak, most már van is valami formád!” nem túl burkoltan jelzi azt, hogy “bezzeg eddig egy formátlannak, ormótlannak láttalak”.

NieNie Dialogues: Simple Steps

Stephanie azzal kapcsolatban osztotta meg az emlékeit, milyen nehéz volt visszatérnie a sporthoz a balesete után: hogy milyen fájdalmas élmény volt szembesülni azzal, hogy a teste már nem képes azokra a dolgokra, amik korábban természetesek és örömteliek voltak a számára.

Daily Dorothy: Futás kezdőknek

Dóri pedig a futással kapcsolatban írt egy szuper-szuper kezdőknek szóló programról és az élményeiről kezdő futóként. Mivel számomra mindig mumus volt a sportnak ez a formája (még mindig az), jó volt olvasni egy olyan élménybeszámolót, ami pontosan reflektál az érzéseimre.


Olvassátok őket szeretettel! Valamint ne feledkezzetek el róla, hogy a hírlevél feliratkozóknak őszindító ebook jár, ami pont az őszi szokásokkal, új szokások bevezetésével foglalkozik. Érdemes lecsapni a lehetőségre, mert már csak záros határideig lesz elérhető – októberre már valami mást tervezek.


IRATKOZZ FEL A HÍRLEVÉLRE!


Az én új őszi szokásom: az olvasás

A mindennapos fogadalmaim listája most már elég hosszú, és mégis, mindig találok valami újat, amivel bővíthetem. A legújabb pedig: az olvasás.

Óóó, szinte látom a csodálkozó arcokat! 🙂 Azt hittétek, nekem nem okoz kihívást a rendszeres olvasás, igaz? Miután gyakorlatilag egy könyvtárban nőttem fel (legalábbis egy könyvtárnyi mennyiségű könyv között), egy kicsit én is kellemetlenül éreztem magam, amikor felírtam a mindennapos fogadalmaim közé az olvasást – mintha csak a fogmosást kellett volna felírnom napi emlékeztetőbe.

De a helyzet az, hogy az íráshoz hasonlóan olvasni is csak akkor szoktam, amikor ihletettnek éreztem magam. Ez nem jelentette azt, hogy keveset vagy ritkán olvasnék, bár ez viszonyítás kérdése (még mindig értetlenül állok több ismerős és ismeretlen olvasási statisztikái előtt a moly.hu-n, és töprengek, hogy vajon csak az én napom áll-e mindössze 24 órából), de előfordult, hogy hetek teltek el úgy, hogy nem fogtam könyvet a kezembe. Nem azért, mert nem lett volna időm rá, nem lett volna olyan könyv, ami érdekelt, vagy ódzkotam volna az olvasástól – egyszerűen megszokás híján volt, hogy ennyi ideig nem jutott eszembe.

Az írással kapcsolatban már megosztottam, én miért tartottam fontosnak, hogy a rutinommá váljon, és miért nem félek tőle, hogy ezzel elvész belőle a móka, most pedig az olvasás is beállt a sorba. De ez ugyanígy igaz volt számomra a mindennapos naplóírásra, az esti tornára vagy a munka utáni páros-kutyás sétára is, a lehetőségek száma pedig végtelen, hogy számodra mi lehet az a tevékenység, amit félsz, nem akarsz vagy nem is jutott még eszedbe mindennapos rutinná tenni, meghagyod ritka csemegének, ahelyett, hogy jobban elmerülnél benne és több helyet szorítanál neki az életedben.

Ha érdekel a téma és szeretnéd az őszt egy új szokás elsajátításával indítani, ha valaminek szívesen helyet szorítanál az életedben, de jól jönne egy kis motiváció és segítség, iratkozz fel a hírlevelemre, mert az ebook, amit most ajándékba adok hozzá, pont erről szól! 😉 


IRATKOZZ FEL A HÍRLEVÉLRE!


Ha pedig van olyan kaland, amibe az ebookom hatására vágtál bele, oszd meg azt is, nagyon szívesen olvasnék róla! ^^ Bogcsi például 30 napos rajzkihívásba kezdett. Veled mi a helyzet, te mivel pörgeted fel az őszt?

Dióhéjban #10


A Dióhéjban egy olyan egymondatos napló projekt, ami rövidke kérdésekkel, témaindítókkal segít megragadni és megőrizni a hétköznapok apró emlékeit. A kérdésekre én is válaszolok, és ha van kedvetek, válaszoljatok ti is a kommentek között! A rovat cikkeit a dióhéjban címke alatt olvashatjátok.


diohejban

Tudjátok, mekkora rajongója lettem a Don’t Break the Chain fogadalmaknak. Lassan itt az év közepe: lassan fél éve nem szakítottam meg a láncot, és minden nap szánok 15 percet magamra (valamire, amit szeretek, ami szórakoztat, felvidít, kikapcsol), 15 percet írok, és 5 percet takarítok tűzoltás gyanánt. Vannak más fogadalmaim is, mint például hogy minden nap írok naplót, még ha csak egy-egy mondatot is – ezt jó két és fél hónapja tartom. 

Persze mindig akadnak kevésbé sikeres fogadalmaim is, olyanok, amik fellobbannak aztán eltűnnek – mint az, hogy rendszeresen sportolok, minden nap tanulok nyelvet vagy több gyümölcsöt eszem. De ezek miatt sem bánkódom igazán. Egy jó fogadalomból vagy egy jó szokás lesz – vagy egy jó próbálkozás. 

Ahogy Marla Cilley, a FlyLady program szülőanyja mindig hangoztatja: nem kell tökéletesnek lennie. Egy fogadalom nem mindent vagy semmit játék. Ha egyszer felsültem vele, hát annyi baj legyen. Senki nem tart vissza, hogy egy hét, egy hónap vagy egy év múlva újrakezdjem és ezúttal jobban csináljam. Így voltam a hot-spot takarítással is. Fellelkesültem, megfogadtam, csináltam, felsültem, abbahagytam. Újrakezdtem, egy kicsit jobban csináltam, egy kicsit tovább bírtam, aztán abbahagytam. Időről időre újra kezdtem. Aztán, ki tudja, hányadik nekifutásra, rutin lett belőle. Ha elsőre elkönyvelem, hogy ez nem ment és soha nem is fog menni, most nem virítanának olyan büszkén a kis ikszek a naptáramban. 

Korábban sokat szorongtam az elbukott fogadalmak miatt – mindegyik egy új kudarc volt a listán. Ma már egyre inkább úgy tudok gondolni rájuk, mint egy újabb sikerre: megint rászántam magam, hogy kipróbáljak valami újat, hogy tegyek valami hasznosat – ha egyszer, hát egyszer, ha csak egy hétig, hát csak egy hétig. Az is valami – minden új fogadalomnak van valami kis haszna. 

A legújabb fogadalmam…

… pedig az, hogy megpróbálom felszámolni a rendetlenséget, ami a “lomi-szobánkat” uralja (ez az a szoba, ahová a beköltözéskor beszórtuk a bontatlan dobozokat, ruhás zsákokat, azzal, hogy “hamarosan” úgyis kipakolunk – aztán a hamarosanból már több mint fél év lett), ezért megfogadtam, hogy mostantól minden szabadnapomon legalább 10 percet foglalkozom a kisszoba rendbetételével.

Most ti jöttök! Mi a ti legújabb fogadalmatok?

(Valamint itt is nagyon köszönöm a sok levelet, amit a blog közelgő születésnapja alkalmából írtatok – továbbra is várom szeretettel a visszajelzéseiteket, és persze minden levélíró részt vesz majd a blogszülinapi ajádéksorsolásban! ;))

Boldogságterv #22 – Békák és selfie-k


Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. A rovat bejegyzéseit a boldogságterv címke alatt találjátok.


A megfigyelés befolyásolja a rendszer működését

A márciusi boldogságtervem a rendszer megfigyeléséről szól: arról, hogy pusztán azzal, hogy odafigyelünk, hogy szemmel tartjuk magunkat, hogyan juthatunk előbbre. De vajon hogyan is működik ez? Miért változik meg a rendszer működése a rendszer puszta megfigyelésétől?

A héten írtam a Duolingo alkalmazással kapcsolatos tapasztalataimról, hogy hogyan visz előbbre a nyelvtanulásban az, hogy napról napra szemmel tarthatom az előrehaladásomat, múlt héten pedig arról írtam, hogy támogatja az írói munkásságomat, a háztartásomat és a kapcsolatomat magammal az, hogy megfigyelem és regisztrálom a teljesítményemet. Van még egy terület, ahol nemrég bevezettem a megfigyelés szokását, ez pedig a folyadékfogyasztásom. 

Azzal tisztában voltam, hogy keveset iszom, bár azzal nem, hogy mennyire. Ez a probléma nem újkeletű, a családom már régóta azzal viccelődik, hogy annyit iszom, hogy békák nőnek a hasamban – csak ezek sivatagi békák… Pedig tudom, hogy a folyadékfogyasztás jó a tesnek és a testen belül az agynak, tehát a szellemi teljesítőképességnek is. Ami, valljuk be, elengedhetetlen eszköze valakinek, aki napi három óra utazás és kilenc óra munka után este ér haza azzal a vággyal, hogy az írói karrierjét építse. 

Ezért letöltöttem a telefonomra egy folyadékbevitelt figyelő alkalmazást is (ami akár óránként csipogni is hajlandó, hogy ne felejtsek el inni, és naponta plecsniket osztogatni is, hogy jutalmazza, ha teljesítem a napi kvótát – bár én egyelőre megmaradtam az alapbeállításoknál, amik pusztán megfigyelnek és regisztrálnak). Ezzel nemcsak pontosabb képet kaptam arról, hogy mennyire elégtelenül hidratálom a szervezetemet, de rájöttem arra is, hogy soha nem fogok egészen pontos képet kapni a helyzetről, amíg szándékosan megfigyelem a rendszert. 

Ugyanis azzal, hogy minden reggel elindítom az alkalmazást és regisztrálom az éjszaka elkortyolt folyadékot, és azzal, hogy nap közben folyamatosan az eszemben van, hogy ha kiürítek egy poharat, azt feljegyezzem az alkalmazásban, eleve többet gondolok az ivásra, és többet is iszom. Valamennyivel legalábbis biztosan. 

Az ördög a részletekben rejlik

A megfigyelés nemcsak a nagy képet javíthatja (aktívabb nyelvtanulás, több takarítás, nagyobb folyadékbevitel), de a részleteket is felértékelheti. A figyelemmel a részletek formát kapnak, az alkotóelemek kiugranak a nagy képből. 

Vagy egy egész évet átívelő megfigyelési projektem is idén, méghozzá az Instagramon megosztott, selfie-spammelő Page x of 365 (nem volna kötelező selfie-kkel megosztanom de valahogy így alakult), ahol az év napjaira mint egy könyv lapjaira referálok. Az év első napjaiban még készségesen elfogadtam, hogy még alig jutottunk túl a címoldalakon, nem gond az, ha nem sok tartalom van bennük, csak újévi lötyögés. De mi a helyzet most, amikor már a 80. oldal környékén járunk? 

Két kezem ügyében lévő könyv 80. oldalát lapoztam fel, hogy szemléltessem a dolgot. 

Gretchen Rubin 337-ből a 80. oldalon már túl van a Boldogságterv koncepciójának a bemutatásán, fogadalmakat tett, összegyűjtötte a felnőtté válásának tapasztalatait, alaposan körbejárta az energia és a rend kérdését, elmélkedett a házasságról, a szerelemről és az egyéni felelősségről a család boldogságában, és a 80. oldalon épp azt mutatja be, hogy ez a felelősség néha milyen nehézségekkel és áldozatokkal jár. Farkas Lívia 300-ból a 80. oldalon már túljutott az egyéni motívumok elemi szintű feltérképezésén és arról is elmélkedett, miért maradnak meg az emberek a “pocsolyáikban”, kényelmesen kényelmetlen élethelyzeteikben ahelyett, hogy továbblépnének. Ezzel tízlépéses programjának első két lépésén túl is jutott, és már a harmadikban jár, ahol a nagy kifogáslista összegyűjtésén dolgozik. 

Ha így nézek az évemre, az elgondolkodtat nemcsak azon, hogyan töltöttem fel eddig a lapjaimat, vajon tartalmasan alakul-e a könyvem, de arra is ráirányítja a figyelmemet, hogy az egyes napok önmagukban is fontosak. Nemcsak egy nagy folyam kivehetetlen elemei, de önálló lapok, amiket egyesével is meg kell tölteni tartalommal, értékkel. Lesznek olyanok, amiken elgondolkodtató elméletek szerepelnek, olyanok is, amik gyakorlati dolgokkal, hétköznapi praktikumokkal lesznek tele, és olyanok, amiken könnyfakasztó személyes sztorik vannak, de ha túl sok érdektelen, üres, tartalmatlan, dinamika nélküli oldal következik egymás után, akkor letenném a könyvet – ha könyv volna. Csakhogy ez nem egy könyv, hanem az életem, amit lapról lapra írok, és egy kis odafigyelés, egy kis időnkénti rácsodálkozás segít, hogy jobban jelen legyek benne, egészében és részleteiben egyaránt odafigyeljek rá. 

Soha többet írói válság!

Írni kell-e minden nap? Írni kell-e akkor is, ha nincs ihlet, ha tudom, hogy csak a (virtuális) papírkosárnak termelek? Írni kell-e akkor is, ha nincs mondandóm, vagy olyankor a legjobb befogni a csipogóm és majd akkor kinyitni újra, ha valami értékessel is tudom gazdagítani a világot?

Nemrég kaptam egy kommentet az egyik kedves olvasómtól Stephen King: Az írásról c. könyvéhez írt cikkemre, amiben azt írta: “Szerintem nem kell megszabni az időt, hogy mikor írj és mennyit. Egyszerűen, ha rád tör az ihlet, akkor írd le.”

Ez eszembe juttatta, mennyire másként álltam hozzá korábban az íráshoz, amikor még úgy gondoltam, csak értékes, ihletett munkát szabad papírra (képernyőre) vetni. Nem szerettem javítani, az írásaimat olyannak tartottam meg, ahogy először kiszaladtak az ujjaim közül, és nem is álltam neki írni addig, amíg össze nem állt a fejemben a cikk vagy a történet. Mindig elsőre tökéletest és csak tökéletest akartam alkotni.

Olvastam persze mindenfelől azokat a tanácsokat, hogy csak írni kell, mindegy, mit és milyen minőségben, és azt is, hogy ha valaki komolyan akarja venni magát íróként, akkor az írásra is úgy kell tekinteni, mint a munkájára. Elvégre a munkahelyünkre sem csak akkor megyünk be, ha ihletett hangulatban vagyunk, hanem felkelünk minden reggel és munkába állunk, és csak néhanapján, nagyon indokolt esetben maradunk távol – nem végzünk persze egyforma minőségű munkát minden nap, de eszünkben sem jutna csak azért távol maradni, mert tudjuk, hogy ma nem leszünk csúcsformában.

Ennek ellenére nagyon sokáig nem tudtam rávenni magam erre a munkamorálra. Évről évre aztán egyre jobban megpuhított a NaNoWriMo kihívás, ahol nincs helye minőségi aggályoknak, finomkodásnak és merengésnek egy-egy jelző felett – ott írni kell, őrült tempóban és minden nap, ha sikeresen akarjuk zárni a hónapot.

A legutóbbi NaNoWriMo alatt a Boldogságterv rovatomban végigkövethettétek az elmélkedésemet arról, hogyan dobtam be végleg a gyeplőt és adtam meg magam egy maximálisan csaló és kaotikus írói stílusnak, azaz hogy minden beleszámít a szószámba, mindegy, csak legyen meg a napi 1667 szó. Ez az élmény pedig csodákat tett a munkamorálommal, és egy (számomra) teljesen új munkamódszer kialakításához vezetett.

Napi 15 perc írás – minden nap!

A NaNoWriMo word war-jai, szóháborúi (amikor a vállalkozó szelleműek chaten vagy élőben kitűznek egy meghatározott időkeretet – általában 5-10-15 percet –, és rajtjelre, stopperrel írni kezdenek, őrült módjára, egymással versengve a minél nagyobb szószámért) ihlették az egyik újévi Don’t Break the Chain fogadalmamat, ami szerint minden nap 15 percet írok.

Ezalatt valójában 15 perc összefüggő, jól kihasznált időt értek, hiszen gyakran pötyögök valamit a buszmegállóban toporogva vagy a buszon zötyögve, de még ha ezekből a töredékidőkből össze is jönne a 15 perc, nem tudom be annak, csak ha egy rendes billentyűzet mellett, koncentrált figyelemmel, egy huzamban 15 percet az írással tudok tölteni.

A kihívásom január 1-jétől él, azóta figyelem és jegyzem minden nap a napi 15 perc írásidő letöltését, de valójában már november eleje óta tartom ezt a rutint.

Havi dokumentum – mindent bele!

A NaNoWriMo során az össz- és a napi szószám alakulását egy grafikonon követhetjük, amiből nemcsak az látszik, hogy hány szónál áll az adott pillanatban a kézirat, de azt is, hogy milyen ütemben jutottunk el odáig, mit jelent ez a havi célkitűzéshez képest és mi szükséges a hónap sikeres zárásához. Naponta látni azt, hogy a teljesítményünket jelző oszlop a célkitűzést jelző vonal alatt vagy fölött áll – nagyon motiváló tud lenni.

Novemberben vérbeli csaló módjára mindent bemásoltam a nanós dokumentumba, hogy gyarapítsam a szószámot (Kincsesfüzet cikkeket és jegyzeteket, személyes naplót, e-maileket, kommenteket – nagyjából mindent, aminek a bemásolása kevesebb energiát vett igénybe, mint az írása… tehát hozzávetőlegesen a tweeteken és az egysoros leveleken kívül mindent), emellett pedig ha semmi ötletem nem volt, zagyva belső monológok és eszmefuttatások leírásával töltöttem ki a helyet.

Ez adta az ihletet ahhoz, hogy ezt követően minden hónapban létrehozzak egy összefogó dokumentumot, amibe mindent írok vagy bemásolok, amit írtam, és a dokumentum végén egy táblázatban és grafikonon kövessem a szószámom napi alakulását. (A célkitűzésem a nanós napi átlag 1667 szó helyett 1000 szó.)

Csalásnak tűnhet, hogy mindent ideszámolok (bár semmi nem csalás, ha én hozom a szabályokat), de az igazság az, hogy meglepően gyakran kerekednek cikkötletek tartalmasabb e-mailekből, kommentekből, vagy az olyan belső monológokból, amik úgy kezdődnek, hogy “na jó, a helyzet az, hogy semmi kedvem írni, de arról volt szó, hogy napi 15 perc, szóval jobb híján beszéljünk arról, hogy…”. Sőt így, hogy 15 percet és napi átlag 1000 szót ki kell töltenem, gyakran olyan ötletek kifejtésére, továbbgondolására is ráveszem magam, amiket egyébként hagynék elszaladni.

A napi 15 perc írásra nem mindig könnyű rávenni magam – különösen akkor, ha semmi ihletem, kedvem, este van, fáradt vagyok, nyűgös vagy beteg –, ugyanakkor napi 15 perc írás igazán olyasmi, ami csak nagyon extrém körülmények közt nem férne bele ténylegesen a napomba, így annyira elbliccelni sem egyszerű, ha egyszer már elkötelezte magát az ember. 15 perc hamar elszalad, ugyanakkor néha döbbenetesen hatékony tud lenni. Ráadásul gyakran az is előfordul, hogy bár nyűglődve, kelletlenül, fáradtan, fejfájósan álltam neki, teljesen feltöltődve hagyom abba (vagy épp fokytatom még egy kicsit), amikor lejár a 15 perc.

Soha többet írói válság!

Amiért igazán szeretem ezt az új munkamódszert, az nemcsak az, hogy minden nap sikerélményt biztosít, mert ha mást nem is tettem le az asztalra, legalább növeltem egy kicsit az oszlopok nagyságát a napi szószám diagramon, de az is, hogy nem kell többet aggódnom az írói görcs, az alkotói válság miatt.

Ahogy egyik TED beszédében Elizabeth Gilbert elmésen megjegyezte, nem szokott előfordulni az, hogy egy mérnök, egy titkárnő, egy háziasszony vagy egy rakodómunkás hirtelen képtelenné válik elvégezni a munkáját, mert elhagyta a múzsája. Ezeket a munkákat nem kötjük ihlethez, hanem egyszerűen elfogadjuk, hogy el kell végezni, és elvégezzük őket. Nem mindig tökéletes minőségben vagy égő lelkesedéssel, de elvégezzük.

Ha az írói munkára is hasonlóan tekintünk, az egészen új dimenziókat nyit meg előttünk. Számomra már nincs többé írói válság, mióta az írásra is úgy tekintek, mint bármelyik munkára: a munkaidőm napi 15 perc (legalább), és ezt el kell végezni, nincs mese. Ráadásul mint kiderült, ahogy a mondás szerint evés közben jön meg az étvágy, úgy gyakran az ihlet is írás közben érkezik. Napi legalább 15 perc írás és napi átlag 1000 szó önmagában nem mindig termel értéket, néha viszont olyan ötletek születnek meg így, amik egészen biztosan nem pattantak volna ki a fejemből, ha néha nem kezdek véletlenszerű gondolatokat egymásra hányni, csak hogy gyarapítsam a szószámot és kitöltsem az időt. Így attól sem kell tartani, hogy ez a “napi robot” a kreativitás gyilkosa lenne – sőt.

Úgyhogy én – most már saját tapasztalatból is – arra bíztatok mindenkit, aki írással foglalkozik vagy szeretne foglalkozni, hogy építse be a napi rutinjába az írást. Minden nap 15 perc ideális a számomra, de mindenki maga ismeri a beosztását, az enyém nem szentírás, legfeljebb kiindulási alap. De mindenképp érdemes kipróbálni, hiszen olyan ez, mint minden rutin, legyen az takarítással, testmozgással vagy bármilyen területtel kapcsolatos: kiépíteni nem mindig könnyű, de ha kitartasz, meg fogsz lepődni, milyen könnyen belefér a napirendbe, és elkezdheted élvezni az áldásos hatásait.

Összefoglalva

Összefoglalva így fest az új munkamódszerem:

  • 15 perc összefüggő időt töltök minden nap írással.
  • Minden irományomat (cikk, vázlat, e-mail, hozzászólás, feljegyzés, történet, ötlet, napló, belső monológ) közös dokumentumban gyűjtöm.
  • Nyilvántartom a naponta produkált szószámot.
  • Napi átlag 1000 szó a célkitűzésem, havonta nullázom a statisztikát.
  • Nem szabok minőségi vagy tartalmi keretet, mert a legvacakabb belső monológokból vagy a leghétköznapibb e-mailekből is születhetnek értékes ötletek.
  • Nem csalok az idővel, csak akkor tudom be teljesítettnek a napi penzumot, ha 15 percet egyhuzamban, elmerülten foglalkozni tudtam az írással.
  • Nem hagyok ki egy napot sem.

Nektek van bevált írói munkamódszeretek?

Boldogságterv #15 – Újratervezés nagyban és kicsiben

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. Boldogságtervem naplóját hétvégenként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt találjátok.

Általában nem vagyok az a típus, akinek a nagy volumenű évértékelés, tervezés és újratervezés együtt jár az újévvel, ez nálam inkább spontán módon szokta felütni a fejét a legváratlanabb időszakokban. Micsoda váratlan volt tehát, hogy idén pont újévkor fogott el ez a hangulat!… Úgyhogy ennek örömére úgy gondoltam, a január témája legyen az értékelés és tervezés, és az, hogy az életem szervezése, a tervek készítése hogyan vihet közelebb a boldogsághoz.

Újratervezés!

Mindenkinek ismerős már az a mondat, amikor az autó virtuális navigátora, a GPS felfedezi, hogy valami nem a tervek szerint alakult, és azt mondja: újratervezés! Csak így, egyszerűen. Semmi “megmondtam, hogy balra kellett volna fordulnod, te szerencsétlen!”, semmi “most mi a francot fogunk csinálni?!”, semmi “tudod te egyáltalán, hogy milyen következményei lesznek annak, ha elkésel?!”, semmi “na tessék, már megint ez van!”. Csak ennyi: újratervezés – ami ugyanolyan átlagos része az utazásnak, mint hogy száz méter múlva hajts be a körforgalomba és hajts ki a második kijáraton.

Amikor részt vettem Via és Gigi Kreatív időgazdálkodás tanfolyamán, Via egyik gyakran emlegetett jelmondata ez volt: nem azért tervezel, hogy aztán minden a tervek szerint alakuljon (hiszen az élet nem olvassa a határidőnaplódat), hanem azért, mert ha megtanulsz tervezni, megtanulsz újratervezni is.

Még csak alig több mint egy hét telt el a januáromból (és az évemből), de máris tele volt újratervezéssel. Az államvizsgám és a diplomavédésem érdeklődés hiányában májusra tolódott, a munkába viszont hamarabb vissza kellett dobnom magam, de hogy őszinte legyek, az itthoni aktív pihenésre szánt időszak is (bár végül elég kevés jutott belőle az ünnepek után) egészen máshogy alakult számomra, mint vártam. (Sem olyan aktív, sem olyan pihentető nem volt, mint azt előre elképzeltem.)

Ami viszont engem is meglepetésként ért, hogy (különösen a korábbi önmagamhoz mérve) mennyire jól viseltem ezeket a hirtelen változó szélirányokat, ezeket a drasztikus újratervezéseket. Azt hiszem, egyre inkább kezdem elsajátítani azt a helyes hozzáállást, ami az újratervezést nem világraszóló tragédiának fogja fel, hanem az utazás olyan természetes részének, mint bármelyik előre látott kereszteződést.

2015/01/img_0843.jpg

Tartsd a szemed az iránytűn!

Legutóbb ajánlottam Via évtervező cikkét, amiben leírja, hogy ahhoz, hogy az energiáinkat ne aprózzuk el az indokolatlan mindennapi feladatokkal, előbb tervezzük be a nagy dolgokat, az éves, negyedéves nagy projekteket, majd azokat bontsuk le kisebb feladatokra és határidőkre, és csak az ezután fennmaradó idővel gazdálkodjunk, ha a csip-csup dolgokról van szó – ne pedig fordítva, a csip-csup dolgoknak alárendelve, azokkal kiszorítva a nagy projekteket a terveink közül.

Viszont amint működésbe lépnek a terveink, amik kitűztük a céljainkat, érdemes a másik irányból megközelíteni nemcsak a megvalósítást, de a tervek ellenőrzését is. Érdemes az aprótól haladva időről időre visszajelzést kérni: jó irányba haladok?

„Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat!
Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg a tetteidet!
Ügyelj a tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat!
Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet!
Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!”
(Charles Reade)

Steve Jobs, az Apple cég guruja egyszer azt mondta: minden reggel belenézek a tükörbe és megkérdezem magamtól, hogy ha ez volna életem utolsó napja, azzal tölteném-e, amivel a mai napot fogom, és ha a válasz sok napon át egymás után “nem”, akkor tudom, hogy változtatnom kell. Tim Ferriss, a 4 órás munkahét c. könyv szerzője azt javasolja, hogy nap közben időről időre állj meg és kérdezd meg magadtól: most termelékeny vagyok, vagy csak tevékeny? Hatékony vagyok, vagy csak megpróbálok elfoglaltnak tűnni a többiek előtt? hasznos munkát végzek, vagy csak elfoglalom magam?

Ehhez hasonlóan sokféle kérdést feltehetünk magunknak, reggelente, esténként, vagy nap közben meg-megtorpanva, hogy ellenőrizzük magunkat. Boldognak érzem magam most? Élvezem azt, amivel foglalkozom? A kitűzött céljaim valamelyikéért dolgozom éppen? Elégedett vagyok magammal? Pozitívan állok most magamhoz?

Az állandó, apró ellenőrzés segít a jó irányban maradni és még időben korrigálni, időben újratervezni – hogy ne csak akkor próbálkozzunk az újratervezéssel, amikor a GPS-ünk (ha figyeltünk volna rá), már egy tucatszor elmondta: fordulj vissza, amint lehet!

Szokás szerint

Bloggereknek ajánlottam legutóbb Dóri blogtervezőjét is, aminek kapcsán Dórival többek közt arról beszélgettünk, mennyire más képet mutat a blogtervező táblázat már csak attól is, ha egész évre előre beírjuk az állandó rovatokat, amik a hét azonos napjain tűnnek fel. Ez nemcsak a “tevékenynek tűnés” egyik eszköze, de annál sokkal több: egy rálátás a rutinjainkra, a szokásainkra, azok hosszú távú hatásaira.

Ehhez hasonló eszköz most számomra a Don’t Break the Chain Calendar, aminek segítségével biztosan rajta tudom tartani a szemem néhány mindennapos szokáson. Emellett persze több mindennapos szokásom is van, de stratégiai döntés lehet, ha kiválasztjuk, mi az a néhány szokás, amikre a leginkább szeretnénk koncentrálni. Számomra ezek most: az otthonteremtés (napi öt perc hot-spot takarítás reggelente meglepő módon formában tartja a háztartást!), az írás (napi tizenöt perc alatt nem mindig vagyok túl produktív, de edzésben tartja az izmokat), és egy kis minőségi idő magammal (így szakítok időt olyasmire is, amit hajlamos vagyok elbliccelni, ha sokat lógok a neten vagy bambulok a tévé előtt – ezt olyasmivel töltöm ki, mint például az olvasás, jóga, arcmasszázs, vagy inspiráló előadások hallgatása).

Karácsonyi üdvözlet helyett: Don’t Break the Chain Calendar 2015

Kedves kis olvasóim, szerettem volna írni nektek egy karácsonyi üdvözletet ide a blogra, de az a helyzet, hogy idén egyelőre annyira elkerült a karácsonyi hangulat (pedig díszítettünk karácsonyfát, ettem mézeskalácsot, gyújtottunk gyertyát, folyamatosan szól a karácsonyi zene meg minden), hogy még arra sem tudtam rávenni magam, hogy karácsonyi idézetet és képeket böngésszek nektek, mert annyira nem vagyok most ráhangolódva erre az egészre.

Viszont amikor végeztünk a fácskánk feldíszítésével, a férjem a kezembe adta a csúcsdíszt, hogy idén én tegyem fel a fára (tavaly az övé volt a kiváltság), majd megöleltük egymást, hatalmas elégedettség töltött el, mert utolért a felismerés: a nagy célunk 2014 év végére az volt, hogy 2014 karácsonyát az új otthonunkban tölthessük. Ezt a dátumot és ezt a célkitűzést már felvéstük magunknak jóval azelőtt, hogy tudtuk volna, hogyan fogjuk tudni összeszedni a pénzt az építkezésre, vagy hogy mi minden jöhet közbe időközben – beleértve azt is, hogy a hiteligénylés folyamatának kellős közepén kirúgnak a munkahelyemről és a hitelfelvételt kizáró okként ott virít majd a papíromon a próbaidős felirat…

De akárhogy is, végül eljutottunk ide, az annyira várt célba a kitűzött határidőben, és csodálatos érzés. Ez pedig, ha nem is ünnepi hangulattal, de erővel és hittel tölt el.

Így arra gondoltam, karácsonyi hangulat, béke és áldás helyett ezt a céltudatosságot osztom meg veletek: nem halasztom a két ünnep közöttre, hanem ma tűzöm ki a céljaimat 2015-re és ma hozom el nektek ezt az év végére tartogatott bejegyzést.

Az újévi fogadalmakhoz ugyanis találtam egy remek kis hozzávalót: Karen Kavett Don’t Break the Chain naptárját, ami arra ösztönöz és ahhoz szeretne segítséget nyújtani, hogy célként kiválasszunk egy (vagy több) olyan szokást, amit 2015-től minden napra meg szeretnénk honosítani az életünkben, a naptár segítségével pedig egyértelműen és látványosan követhetjük, hogy milyen hosszú ideig tudtunk megszakítás nélkül tartani a fogadalmat. (Persze a reménytelen maximalisták kedvéért feljegyezném, hogy az is ér, ha nem január 1-jén húzod be az első x-et, bármikor elkezdheted ezt a próbát, és akkor sem kell zokogva letépni a falról a naptárt, ha valamiért év közben megszakadt a sor, csak kezdd újra és folytasd tovább, hadd lássuk, második nekifutásra hosszabb lesz-e az a lánc, mint elsőre!)

Az én újévi Don’t Break the Chain célkitűzéseim a következők:

  • Tűzoltást végzek a lakásban 5 percig minden nap
  • Írok 15 percig minden nap
  • Szánok időt csak magamra 15 percig minden nap

/home/wpcom/public_html/wp-content/blogs.dir/632/38546006/files/2014/12/img_0804.jpg

Idén jó hosszúra nyúlnak az ünnepek, megfelelő az időszak arra, hogy jusson egy kis idő az elmélkedésre, évértékelésre, célkitűzésre is. Persze, ahogy írtam már, nem a világ vége, ha valakit nem pont most ér utol a lezárás és újrakezdés hangulata, a legátlagosabb hétköznapokon is születnek nagy fogadalmak és érkeznek nagy fordulópontok. De aki kedvet kapott és szeretne hasonló fogadalmakat tenni, az itt találja meg Karen naptárát ingyenesen letölthető PDF formátumban (a cikk aljára görgetve).

Nagy ölelést küldök, élvezzétek az ünnepeket, akármilyenek is, ha ünnepiek, ha nem! 🙂

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Idegesítő szokások

Az eheti {Vigyázz! Kész! Posztolj!} témája az idegesítő szokások. Sokat gondolkodtam rajta, hogyan közelítsem meg a témát anélkül, hogy panaszfalat csinálnék belőle. Végül ez a jótanács ötlött fel bennem, amit korábban kaptam: ha valakiben meglátsz egy tulajdonságot, ami végtelenül bosszant, gondolkozz el rajta, mi a feladatod vele kapcsolatban! Akár ezoterikusan fogjuk fel a dolgot azzal a megközelítéssel, hogy az életben folyamatosan feladatokat kapunk és mindennek célja van, akár tudományosan azzal a megközelítéssel, hogy agyunk válogat az információk között, és ha valamit észrevesz, annak oka van, a lényeg ugyanaz: okkal veszünk észre (és tartunk idegesítőnek) bizonyos tulajdonságokat másokban vagy saját magunkban, miközben más tulajdonságok fölött egyszerűen elsiklunk vagy könnyedén megtanulunk velük együttélni.

A SWOT elemzés (magyarul GYELV – Gyengeséke, Erősségek, Lehetőségek, Veszélyek) kapcsán már írtam róla, mennyire fontos, hogy a saját jó és rossz tulajdonságainkkal egyaránt tisztában legyünk, de állásinterjún is előfordult már velem, hogy nekem szegezték a kérdést: sorolja fel néhány rossz tulajdonságát. Akkor eléggé meglepett a kérdés, és ami azt illeti, az volt életem első állásinterjúja, és annyira gyakorlatlan eleme voltam a munkaerőpiacnak, hogy tulajdonképpen nem is akartam jelentkezni az állásra, csak valahogy odakeveredtem :), de hasznos tanulság volt ez az élmény abból a szempontból, hogy megtapasztaljam, mekkora vakfoltot jelent, ha az ember nincs tisztában a saját rossz tulajdonságaival, szokásaival – más szóval, az is egy rossz tulajdonság, ha nem tudsz magadról egy rossz tulajdonságot mondani.

Ami a szokásokat illeti, nagyon felületes megfogalmazásban a szokás az, amikor az agy robotpilóta módba kapcsol – amikor külön mérlegelés nélkül, megszokásból, reflexből teszünk dolgokat. Ez egy hasznos és nélkülözhetetlen módszere az agyunk tehermentesítésének, és egy jó alapköve a fejlődésünknek (például a rendszeres hálaadás szokásával), de veszélyeket is rejt, ha olyan tulajdonságokat hagyunk cselekvéssé válni és szokássá gyökeresedni, amik a rossz irányba visznek minket, mert ilyenkor előfordulhat, hogy a robotpilótánk egyenesen egy hegynek kormányoz minket.

„Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat!
Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg a tetteidet!
Ügyelj a tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat!
Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet!
Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!” (Charles Reade)

Ti tisztában vagytok a rossz tulajdonságaitokkal, szokásaitokkal?

20140713-222359-80639771.jpg

document.write(”);

Cselezd ki a rossz szokásokat!

Én nem tettem idén újévi fogadalmat, de ti talán igen. A fogadalmak gyakran egy célra irányulnak, gyakran viszont egy-egy rossz szokás ellen.

Gretchen Rubin blogján találtam ezt a néhány tippet, ami segíthet küzdeni a rossz szokások ellen – talán hasznosnak találjátok majd.

  • Tedd megerőltetőbbé! – Intézd úgy az életed, vedd rá magad, hogy több fizikai energiát kelljen befektetned abba, ha élni akarsz a rossz szokásoddal. Tedd egy távoli sarokba a számítógépet, és ha minden nap bedobsz egy fánkot az irodád melletti pékségben, akkor szokj át a két utcával távolabb lévő üzletbe.
  • Rejtsd el! – Tedd a videojáték kontrollert a felső polcra, tedd a telefont a hátsó ülésre az autóban.
  • Lehetetlenítsd el! – Végezz olyan tevékenységet, ami közben nem tudsz élni a káros szenvedélyeddel. Kirakózz, hogy elkerüld a nassolást, tarts egy italt az egyik kezedben és egy szalvétát a másikban, hogy ne legyen mivel a parti falatkák után nyúlnod.
  • Növeld a tétet! – Ahogy a dohányadó is csökkenti a dohányzás mértékét, te is vess ki magadra valamilyen adót, amit be kell fizetned, akárhányszor bűnbe esel.
  • Száműzd! – Előzd meg a bűnbeesést azzal, hogy száműzöd a kísértés forrásait a környezetedből. Tiltsd ki a sütiket a házból, add el a tévéd és töröld a játék alkalmazásokat a telefonodról.

Hogyan kezdj neki? – A siker húszparancsolata

Jack Canfield: A siker alapelvei c. könyvében 64 alapelvet sorol fel, amelyek együttes alkalmazása elvezet a sikerhez. Nos, 64 alapelv… az rengeteg. Az ember alig tudja eldönteni, hogyan fogjon hozzá.

Éppen ezért az író a könyv végén ad egy kis segítséget, milyen sorrendben milyen lépésekkel induljunk el a siker felé.

  1. Vállaljunk százszázalékos felelősséget az életünkért! – Hagyjunk fel a panaszkodással. Fogadjuk el, hogy az eseményeken nem, de a reakciónkon minden esetben változtathatunk, így minden eredményünkért felelősek vagyunk.
  2. Határozzuk meg az életcélunkat! – Kutassuk fel, mi az, ami örömet okoz nekünk, ami hajt belülről, amihez a szenvedélyünk fűz, amiben igazán otthon vagyunk és jók vagyunk.
  3. Tűzzünk ki konkrét és megvalósítható célokat!
  4. Bontsuk céljainkat konkrét feladatokra és rendeljünk a feladatokhoz határidőket!
  5. Rendeljünk céljainkhoz pozitív megerősítéseket! – A pozitív megerősítések céljaink jövőbeli megvalósulását fogalmazzák meg jelenidőben, és rendszeres ismétlésük segít leküzdeni a célunk felé vezető utat nehezítő tudatalatti gátlásokat.
  6. Mindennap képzeljük magunk elé, vizualizáljuk, hogy céljaink már megvalósultak!
  7. Ha tudunk, szervezzünk magunknak támogató csoportot, akik ötleteikkel és együttműködésükkel segítenek minket.
  8. Mindennap tegyünk valamit a céljaink megvalósulásáért!
  9. Legyünk készek áldozatot is hozni a céljainkért!
  10. Legyünk készek kérni! – Céljainkat általában nem tudjuk minden segítség nélkül elérni, de ez így természetes. Ezért tanuljunk meg úgy kérni, hogy az elutasítást nem kudarcként fogjuk fel, hanem egy természetes, átléphető lépcsőfoknak, ami a megérdemelt segítség megszerzéséhez vezet.
  11. Kérjünk visszajelzést, vegyük figyelembe a tanácsokat és építsük be az életünkbe!
  12. Képezzük magunkat! – Mérjük fel gyengyeségeinket és hiányosságainkat, és folyamatosan dolgozzunk ezek felszámolásán!
  13. Válasszunk ki egy hasznos szokást, ami a céljaink felé visz, és szánjunk rá három hónapot, hogy a mindennapjaink természetes részévé tegyük!
  14. Szerezzünk be egy motivációs hanganyagot, és hallgassuk mindennap!
  15. Tervezzük meg a vakációnkat! – Ne felejtsünk el időt szánni a pihenésre, kikapcsolódásra, hogy megelőzzük a kiégést!
  16. Iratkozzunk be egy személyiségfejlesztő tanfolyamra! – Ütemezzük ezt be a következő fél évre!
  17. Tartsunk lomtalanítást a minket körülvevő tényezők és emberek között! – Ismerjük fel azokat a negatív hatásokat, amik távolabb visznek minket a céljainktól és váljunk meg tőlük!
  18. Keressünk egy mentort! – Keressünk valakit, aki ugyanazon a területen tevékenykedik, mint ahol mi szeretnénk, és elérte azt, amit mi tűztünk ki célul! Ha tudunk, tanuljunk tőle személyesen! Ha nem, figyeljük meg a tevékenységét és lessünk el szakmai tippeket, trükköket!
  19. Vegyük kézbe pénzügyeinket! – Csökkentsük a kiadásainkat, és keressük a módját, hogyan tehetünk szert magasabb jövedelemre a főállásunkban és plusz jövedelemre a főállásunkon kívül!
  20. Adakozzunk! – Időnk és pénzünk egy részét ajánljuk fel jótékony célokra!