{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Ilyen volt 2015

Milyen rég nem írtam VKP bejegyzést! Úgy gondolom, az évértékelés egy jó alkalom a visszatérésre.


Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


A napokban a bullet journal képeket böngészve az Instagramon találtam egy remek ötletre: Tori egy idővonalon foglalta össze az elmúlt év eseményeit. Egyébként is nyakig bennevagyok abban, hogy jobbról és balról, így, úgy, amúgy értékeljem az elmúlt évemet, ez az ötlet pedig annyira megtetszett, hogy én is eltöltöttem egy délelőttöt azzal, hogy átfutottam a Kincsesfüzet bejegyzéseit (különösen a Hálás hétfőket), valamint a személyes naplóbejegyzéseimet (amik szerencsére jól megszaporodtak idén, hiszen idén márciusban kezdtem el minden nap naplót vezetni – bár ez jórészt a férjem aranyköpéseit tartalmazza :P), és felvázoljam, mi történt velem 2015-ben.

  
2015-ben…

    Don’t Break the Chain fogadalmakat tettem, amiket év végére végül maradéktalanul megszegtem legalább egyszer vagy kétszer, mégis nagyon örülök nekik, mert nagyon hasznosnak bizonyultak
    … spanyolul tanultam és elolvastam egy könyvet németül
    … megvédtem a szakdolgozatomat
    … elkezdtem egy kéziratot, amit nem fejeztem be (még :))
    … mindennapos naplóírásba kezdtem
    … 30 éves lettem
    … a szerelmünk Petivel átlépte a 10 éves évfordulóját
    … részt vettem az eddigi (számomra) legjobb hangulatú NaNoWriMón

Áttekintve, egy kellemes sodrású év volt, sikerélményekkel és félbehagyott dolgokkal egyaránt – és egyben az első év, amit elejétől a végéig a saját otthonunkban töltöttünk. 

A 2015bestnine.com honlap tanúsága szerint ezek voltak a legnépszerűbb képeim Instagramon:

  

A WordPress statisztikái szerint pedig 60537 látogatótól 132192 megtekintés és 674 hozzászólás érkezett a Kincsesfüzetre. Elindítottam a rendszeres Hírlevelet, megnyitottam a postaládámat az olvasóim előtt, a blog születésnapja alkalmából megajándékoztam három olvasómat, a blogom már hivatalosan is Kincsesfüzet.hu lett, és több új rendszeres rovatot is útnak indítottam. (Amikhez nem voltam maradéktalanul hűséges…)

Remélem, 2016-ban is minden nagy kudarcomra és kihátrálásomra jut egy nagy sikerélmény, minden rossz próbálkozásomra és megszegett fogadalmamra jut egy jó szokás, ami megtalálja a helyét az életemben. 

Elvégre…

“Optimista az, aki tudja, hogy egy lépés előre majd egy lépés hátra nem tragédia, hanem inkább csacsacsa.” :)

Boldogságterv #21 – Ó, áldott statisztika!


Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. A rovat bejegyzéseit a boldogságterv címke alatt találjátok.


A márciusi boldogságtervem a rendszer megfigyeléséről szól: arról, hogy pusztán azzal, hogy odafigyelünk, hogy szemmel tartjuk magunkat, hogyan juthatunk előbbre.

Diagram, te drága!

Talán nem mindenkinek ugyanez a gyengesége, de én imádom a statisztikát, és főleg a csinos grafikonokat. 

Emlékszem, hogy elsőéves egyetemistaként egy pénzügyi ismeretek órára üzleti tervet kellett készítenünk egy képzelt vállalkozáshoz. Bár a pénzügy egy meglehetős alibi tantárgy volt a szakunkon, én nagyon komolyan vettem a feladatot. Kutattam és számoltam, terveztem, leírtam, prognosztizáltam, táblázatokat készítettem és valószínűségeket számoltam. Nagyon sokat dolgoztam rajta. Majd utolsó simításként eszembe jutott, hogy odadobjak néhány grafikont az üzleti terv végére. Mindössze néhány perc volt elővarázsolni ezeket a diagramokat azokból az adatokból, amikben annyi munkám volt. És mégis, amikor beadtam a dolgozatomat, mind az évfolyamtársaimnak, mind a tanárunknak ugyanaz volt a reakciója – fellapozták a dolgozatot a diagramoknál és azt mondták: tyű, ez aztán komoly munka! Te aztán igazán komolyan vetted ezt a feladatot!

Akkor hihetetlennek (sőt, miután annyi munkát fektettem a dolgozat többi részébe, egy kicsit bántónak is) éreztem azt, hogy az embereket milyen könnyű levenni a lábukról egy uk-muk-fuk összedobott grafikonnal. De azóta rájöttem, hogy én is ilyen vagyok.  

Novemberben, a NaNoWriMo regényíró kihívás kapcsán már írtam nektek arról, hogyan tartotta bennem a lelket a napi statisztika, ahogy nemrég az új írói munkamódszeremet is megosztottam veletek, ami ezen az élményen alapul. 

Egy diagram önmagában persze csak egy üres illusztráció. Van, akit elkábít, de ha valaki egy cseppet is mögé néz, az rájön, ha nincs mögötte tartalom. Viszont amikor van – ahogy egy írói kihíváson is a ténylegesen elvégzett munkát mutatja –, akkor nagyon szemléletes tud lenni. Ahogy a munkamódszeremnél írtam róla, néha színtiszta ihletből írok – néha viszont pusztán azért ülök le a billentyűzet mellé (és adom meg az esélyt az ihletnek, hogy rám találjon), mert ha mást nem, legalább annyi sikerélményt ad, hogy meg tudtam mozdítani egy grafikon egy oszlopát.

Minden nap. Min-den-nap.

Jack Canfield ötös szabályát olvasgattam épp a napokban, és az jutott eszembe, hogy bár hangzatos a megfogalmazás, az ötös szabály, miszerint minden nap tegyél öt dolgot a célodért (írj öt oldalt, tornázz öt percet, olvass öt bekezdést, tanulj meg öt új szót, stb.), ennél sokkal fontosabb az, hogy ezt minden nap tedd. Min-den-nap. 

A Don’t Break the Chain naptáram egy nagyon jó eszköznek bizonyult ennek az alapelvnek a támogatására. Az ember azt hinné, hogy az írói siker álma elég motiváló ahhoz, hogy leültessen minden nap tizenöt percre írni. Hogy a boldogság elég hathatós cél ahhoz, hogy minden nap eltöltsek érte tizenöt perc minőségi időt önmagammal. Hogy a rendezett otthon már önmagában megér annyit, hogy napi öt percet (öt percet! mégis mi az?! semmi!) pakolászással töltsek érte. 

De a helyzet az, hogy egy kimerítő, agyzsibbasztó 8-9 órás munkanap és napi 3 óra ingázás után néha igenis csak azért állok neki írni, takarítani, jógázni vagy olvasni alvás, tévézés vagy a kanapén fekve nyöszörgés helyett, mert milyen jól mutatnak már azok a szakadatlanul sorakozó rózsaszín ikszek a hűtő ajtajára ragasztott naptárakon?…

Dont Break the Chain

Plecsnikkel a démonok ellen

Az egyik ismerősöm kislányát nemrégiben diagnosztizálták OCD-vel, kényszerbetegséggel. Sok gyötrelmen mentek át, mire eljutottak a diagnózisig, és az út persze ezzel nem ért véget. Az OCD kezelése, kordában tartása olyasmi, ami egy életen át tartani fog. Szerencsére nagyon jó orvosok kezébe került, és bármilyen meglepőnek is hathat, drámai javulást értek el ennek a rémítő belső képzeteket okozó betegségnek a kezelésében egy olyan viselkedésterápiával, ami akár az édestestvére is lehetne a hűtőajtót díszítő Don’t Break the Chain naptáramnak. 

Az OCD okozta kényszerképzetek hétköznapi helyzetekben lépnek fel, és az olyan legegyszerűbb mindennapos dolgokat is, mint egy kézmosás, pokollá tehetik. Ha azonban sikerül a képzeteket a helyén kezelni és sikerrel, pánikroham nélkül teljesíteni a hétköznapi rutinokat, azért pirospont jár, az összegyűjtött pirospontok pedig jutalmakra válthatók. 

Ilyen egyszerű? Nem, természetesen nem ilyen egyszerű. A pirospontok és a plecsnik még önmagukban nem tüntetik el a démonokat, ugyanúgy, ahogy egy naptár kiragasztásától sem lesz tiszta és rendezett egy háztartás. De segít. Van, hogy ez az utolsó józan szál, amibe kapaszkodni lehet, és van, hogy maga a probléma olyan rémítően nagy, átláthatatlan vagy legyűrhetetlen, hogy nem is lehet megcélozni a legyőzését. Egy diagramot, egy ikszet, egy plecsnit vagy egy pirospontot viszont meg lehet célozni, és így meg lehet tenni azt az egyszerű, aprócska lépést, ami kivezet egy reménytelenül nyomasztó helyzetből.

Téged motivált már a teljesítésre a statisztika?

Blogszülinap – 1 éves a Kincsesfüzet

Pontosan egy évvel ezelőtt indítottam útjára blogomat, a Kincsesfüzetet, azzal a céllal, hogy motiváljam az olvasókat és magamat is, hogy nézzük az élet pozitív oldalát, keressük a jót, érdeklődjünk, tanuljunk, alkossunk. Hatalmas, szívből jövő ölelést küldök mindenkinek, aki ezalatt az egy év alatt rámtalált, csatlakozott, olvasott, támogatott. Fantasztikus év volt, nagyon élveztem, hogy a blog az életem részévé vált, és remélem, még sokáig folytatjuk együtt ezt a közös utazást.

Hogy áll a blog?

A számlálóm túlpörgött a 75000-en, ami azt jelenti, hogy a blog második félévében sikerült megháromszorozni az első félév látogatottságát. Az utóbbi fél évet tekintve havonta átlagosan 2500 egyéni látogató 8000 alkalommal kattint a Kincsesfüzet bejegyzéseire.

Ezek csak száraz számok, de mit mondjak, jó érzés néha elmosolyodni rajta, amikor a reggeli kakaóm mellett rákattintok a statisztikára, és azt látom, hogy reggeliidőre máris annyian néztetek be a blogra, mint régen egy egész nap alatt.

Hogy álltok ti a bloggal?

Köszönöm mindenkinek, aki kitöltötte a születésnapi kérdőívet (a 98%-nyi nőnek ugyanúgy, mint annak az egy szál hős lovagnak – de neki külön csókot küldök, akárki is volt), és amint ígértem, a blog születésnapja alkalmából meg is osztom veletek az eredményeket, és persze igyekszem szem előtt tartani a jövőben, hogy méginkább a tetszésetekre alkothassam a blogot.

Amit rólatok megtudtam, a következő: szinte kizárólag hölgyek olvasnak, 49%-ban a 18-25 éves, 32%-ban a 25-40 éves korosztályból. 18 év alatt és 40 év felett a válaszadók 9 illetve 10%-a jelentkezett. A kérdőív kitöltői arányaiban egyforma számban jelentkeztek Budapestről, nagyvárosokból, kisvárosokból, kistelepülésekből és még külföldről is. Örömmel látom, hogy az írásaim ezek szerint nemcsak rétegeknek szólnak, hanem kortól, lakóhelytől függetlenül mindenkit megtalálnak és megérintenek.

Nem meglepő módon legelsősorban más blogokon írt hozzászólásaim vezettek el hozzám titeket, a válaszadók 47%-a így bukkant rám. Ehhez hozzávéve a más blogok ajánlóiban, oldalsávjaban való felbukkanásomat, összességében azt mondhatom, hogy az olvasótáborom több mint felét a blogszférának köszönhetem. Ezt nagyon jó jelnek fogom fel, hiszen azt mutatja, hogy a blogvilág pezseg és él, érdemes ebben a közegben mozogni és alkotni. Ami meglepő volt a számomra, hogy csaknem ugyanannyian találtak rám internetes keresésből, tehát teljesen ismeretlenül, az egyik legszemélytelenebb úton, mint a Facebookról.

Nagyon jóleső volt látni, hogy a válaszadók zöme nagyon aktívan figyelemmel kíséri a blog újdonságait. 36% feliratkozással követi a blog frissülését, 32% naponta benéz a blogra, 23% hetente többször ellenőrzi, van-e újdonság, de még a maradék 9% is hetente egyszer ránéz a blogra, ritkább gyakoriságot senki nem jelzett.

A visszatérő rovatok közül a Boldogságterv örvend a legnagyobb népszerűségnek, a kérdőívet kitöltők 70%-a a kedvencei közé sorolta, nagyjából minden második olvasó kedveli a Hálás Hétfő és az Aranyköpések bejegyzéseket, míg hozzávetőlegesen minden ötödik olvasó várja a Life lately – Képes rovat és a Mormon péntek jelentkezését.

A kedvenc témák megjelölésével nagyon megörvendeztettetek, kielemezni viszont nem könnyű, hiszen nagyjából egyforma gyakorisággal megemlítettétek valamennyi témát, amivel foglalkozom a blogon. Örülök, hogy ha nem is minden cikkem talál telibe minden olvasót, de mindig akad, aki örül az aktuális témáknak. Leginkább személyes dolgokat szeretnétek gyakrabban látni a blogon, ennek igyekszem eleget tenni, ritkábban pedig a kommentár nélküli idézeteket látnátok, amit teljesen megértek, és nagyon köszönöm, hogy a tartalmas bejegyzések irányába tereltek. Az előre ütemezett bejegyzések között várakozó egyetlen “meztelen” idézet mellé rögtön fűztem is egy kis tartalmat, a jövőben pedig nem is fogom feltölteni a sort puszta hozzáfűzni való nélküli idézetekkel. Aki mégis idézetekkel szeretne inspirálódni, annak ajánlom az idézeteket, motiváló, inspiráló gondolatokat gyűjtő táblámat Pinteresten.

Azoknak, akik szívet melengetően azt kérték, hogy legyenek minden nap friss bejegyzések a Kincsesfüzeten, azt üzenem, hogy én is ezt szeretném – de egyelőre nem tudom vállalni. Nagyon sok örömet, inspirációt, energiát ad a blog, így semmiképp sem szeretnék panaszkodni, de tudnotok kell azt is, hogy sok időt és energiát is igényel, különösen ha nem egyik napról a másikra szeretném életben tartani. Például hetek óta dolgozom azon, hogy a blogot felkészítsem arra az időszakra, amikor az esküvőzés véghajrájában, a nászút során, a nászútról való visszarázódásban hetekig nem számíthatok rá, hogy komolyabb figyelmet tudok majd fordítani a blogra, mégis azt szeretném, hogy ebben az időszakban se maradjatok rendszeres olvasni való nélkül. Remélem, hogy eljön majd az az időszak, amikor rendszeresen naponta, akár napi több cikkel is jelentkezhetek majd, mert ez igazán az, amit szívesen csinálnék főállásban is – igyekszem ebbe az irányba. Gondoljatok rám sokat, ajánljatok az ismerőseiteknek, népszerűsítsetek, hogy minél hamarabb eljussunk oda!

Hogyan tovább?

Visszapörgetve a korai bejegyzéseimet, úgy látom és érzem, hogy a blog és én egyre jobban megtaláljuk egymást, minden csiszolódik, simul, a helyére kerül. A témák egyre jobban megtalálnak, annak is köszönhetően, hogy egyre “kincsesfüzetesebben” nézem a világot. A blognak egyre inkább lelke van, én pedig egyre jobban otthon vagyok benne, egyre természetesebben, könnyebben írok. Egy év után azt hiszem, már biztosan elmondhatom: ez a blog megél, nem fullad ki, nem jár le, már “megáll a lábán”. Persze továbbra is nagyon sok munka lesz vele, nem mentesülök alóla, hogy beletegyem a részem, de a kezdeti fellángolás, a hóbort, és az ideig-óráig címkék már nyugodtan lekerülhetnek róla.

Nem mellesleg, boldogabb is lettem az utóbbi évben, köszönhetően annak, hogy tudatosan figyeltem, gyűjtöttem, kerestem a boldogság elméletét és gyakorlatát.

Hamarosan Goldenblog, ne felejtsetek el reklámozni, ajánlani, szavazni rám! És persze olvassatok – legyen még sok-sok évünk együtt!

Kincsesfüzet születésnapi kérdőív

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, számomra elég hihetetlen, hogy hamarosan elérkezünk a Kincsesfüzet első születésnapjához.

Nagyon megszerettem a blogot és minden egyes olvasóját, azokat is, akikkel volt alkalmam beszélgetni, és azokat is, akik csendesen csak a statisztikák oszlopaiban mutatkoznak meg.

Arra gondoltam, az első születésnap alkalmából meglepem magam egy kis felméréssel, hogy képet kaphassak rólatok, kedves olvasóim. Kérlek, hogy szánjatok rám egy-két percet, és töltsétek ki az alábbi rövidke kérdőívet. Előre is köszönöm a válaszaitokat!

TOVÁBB A KÉRDŐÍVHEZ

Blogvilág számokban, optimista szemmel

Tegnap olvastam egy kis statisztikai összefoglalót a Goldenblog oldalán Uzsonna mellé: blogvilág számokban címmel.

A blogokban rejlő pénzkereseti lehetőségekről szomorúan így ír a cikk:

Nagy remények

A 2011-es adatok szerint az emberek 61 százaléka jövedelemkiegészítés céljával kezd blogolni.

…és a szomorú tények

A blogging.org szerint viszont az amerikai bloggerek 81 százaléka soha nem keres 100 dollárt sem a tevékenységével. Ez itt a realitásokkal szembesülő szomorú szmájli helye – bár természetesen lehet törekedni arra is, hogy a maradék 19 százalékba kerüljünk, ahol szép számban vannak olyanok, akiknek a megélhetésüket jelenti a blogolás. Vagy lehet egyszerűen azért is blogolni, mert blogolni jó.

Tudjátok mit? Fussunk ennek neki még egyszer.

Gondolja át mindenki, a környezetében hányan blogolnak, milyen bloggereket ismer. (Szándékosan nem azt írom, hogy milyen blogokat olvas, hiszen a rendszeresen olvasott oldalak jó eséllyel már nagyobb arányban kerülnek ki az ismert, sikerre vitt sztorik sorából, így torzítják a kis házi statisztikánkat és elbizonytalanítanak a küldetésünkben. Ne a dobogósokat vizsgáljuk, hanem azokat, akik velünk egy sorból indulnak a dobogóért!)

A fenti statisztika szerint tehát tíz kezdő bloggerből kettő, ötből egy pénzt fog keresni a blogírásból. Sőt miután a tízből négy, ötből kettő eleve nem pénzkereseti célokkal vág neki a kalandnak, minden kettő csalódott indulóra, jut egy, aki sikerre viszi a blogját, sőt “jó eséllyel” (ez a “szép számmal”, nem könnyen számszerűsíthető fogalom párja) nemcsak hogy plusz pénzhez jut, de megél a blogjából.

Tudom, hogy támadható, hogy az amerikai kutatás eredményei mennyire vannak köszönőviszonyban a hazai blogszférával, de én nem erre akarom felhívni a figyelmet, hanem arra, hogy egy puszta szám, egy puszta tény (vagy vélt tény) mennyire más fénybe kerül, ha csak egy kicsit optimistábban újra nekifutunk megvizsgálni.

Mert lehet “szomorú tényként” is hivatkozni rá, ami megsavanyítja az uzsonnánk ízét, de engem személy szerint felvillanyozott a gondolat, hogy mindössze négy általam ismert kezdő bloggernél kell ügyesebbnek, kitartóbbnak, szervezettebbnek, tehetségesebbnek, elszántabbnak lennem, és máris bent vagyok a nyerő “mindössze 19 százalékban”.

És bár annyira nem kerek szám, hogy külön bejegyzést szánjak neki, de ha már így alakult, hogy tegnap megint sok nullát csíptem el a számlálón, ma pedig a statisztikákról írok, ez úton szeretném megköszönni nektek az immár összesen 70000 kattintást a Kincsesfüzet lapjain!

Kincsesfüzet