Ha én ingatlan ügynök lennék: felújítás más szemmel

Néhány héttel ezelőtt a munkahelyemen felforgatták az irodámat, mivel el kellett mozgatni a hatalmas, súlyos, padlótól plafonig érő beépített szekrényeket, odébb mozgatni a polcokat és felszedni a díszléceket a parketta mellől, hogy a routertől a szomszéd irodáig elvezessék az UTP kábeleket az internetnek. Csakhogy a munkálatok valahogy félbemaradtak, én pedig minden nap ebbe a felforgatott irodába megyek be dolgozni, ahol a szekrények egymásnak fordítva állnak és egy akadálypályán át lehet megközelíteni az asztalomat.

De az igazán érdekes dolog nem ez, hanem az, hogy én már szinte észre sem veszem a felfordulást magam körül, csak akkor, ha a munkatársaim vagy az ügyfelek bejönnek hozzám és hátrahőkölve megkérdezik: hát itt meg mi történt?!

Most, hogy a költözés miatt lényegében állandó fókuszban van nálam az otthon, eszembe jutott, hogy a saját házunkkal, lakásunkkal, életterünkkel is milyen gyakran járunk így: hogy valamilyen helyzethez annyira hozzászokik már a szemünk, az agyunk, hogy észre sem vesszük, hogy ott van, úgy van, változtatni kellene rajta. Ha pedig mégis rácsodálkozunk, azt egy jó adag önváddal és hirtelen felébredő bűntudattal tesszük: miért hagytam, hogy idáig jusson a helyzet, hogyhogy nem vettem észre azt, ami így kiszúrja a szemem? (Vagy rosszabb esetben ennyire szemet szúr másoknak, hogy a lakásomba, házamba belépve rögtön azt kérdezik: egek, hát itt meg mi történt?!)

Marla Cilley, a Fly Lady Sink Reflections című könyvében olvastam egy remek gyakorlatot, ami segíthet az ilyen hibákat könnyebben, friss szemmel, de bűntudat nélkül, játékosan feltérképezni.

A gyakorlat ebből áll: játsszuk el, hogy ingatlan ügynökök vagyunk egy idegen házban. Az ingatlan ügynökök feladata az, hogy rámutassanak azokra a hibákra, amiket jó lenne kijavítani ahhoz, hogy a házat magasabb áron adhassuk el. Ezért fogjunk a kezünkbe egy csíptetős mappát és egy tollat (csak hogy még komolyabbnak érezzük magunkat és jobban beleéljük magunkat a játékba), és kezdjünk el hümmögve, töprengő szakértői szemmel körbejárni a lakásunkban, mintha csak először látnánk, és felírni egy papírra mindent, amin megakad a szemünk és ami csökkentheti az ingatlan értékét vagy elriaszthatja a potenciális vevőket, ha nem lesz kijavítva, mire meghirdetésre kerül az eladásra szánt otthonunk.

IMG_0744.JPG

Ez a kis játék segíthet, hogy friss szemmel nézzünk a környezetünkre és észrevegyünk olyan hibákat, amik fölött addig elsiklottunk, de mivel szigorúan játékos formában közelítjük meg a helyzetet, segíthet kikerülni a bűntudatot, ami egyébként már a lista első néhány elemét látva eltántoríthatna minket.

De mihez kezdhetünk az eredménnyel, amin a kiégett villanykörtétől a mosatlan ablakon és a kanapé felfoszlott varrásán át át a fürdőben lepattogzott szélű csempéig minden szerepel? Nem kell úgy felfognunk ezt a listát, mint a következő hetek vagy hónapok teendőlistáját, sőt ami azt illeti, nem is feltétlenül szükséges vele kezdenünk akármit is. Ha csak annyit tesz, hogy a puszta megírásával segít, hogy megakadjon a szemünk néhány olyan triviális apróságon, amik éveken át is elkerülték volna a figyelmünket, máris megtette a magáét. Ennek ellenére nem árt, ha eltesszük valahová és időnként leellenőrizzük: lehet, hogy időközben mintegy “magától” eltűnik róla jópár tétel, amiket jártunkban-keltünkben helyrehozunk most, hogy már észrevettük. Persze arra is felhasználhatjuk ezt a listát, hogy rövid-, közép- és hosszútávú felújítási, javítási, karbantartási, beszerzési terveket építsünk rá, hiszen rámutat nagyobb dolgokra és apróságokra egyaránt, miket érdemes lenne helyrehoznunk, kicserélnünk vagy beszereznünk, hogy az otthonunk szebb, jobb, otthonosabb otthon legyen – ne csak az elképzelt vevőink számára, de a mi számunkra is.

Hírdetés

Boldogságterv #4 – Október: Ora et labora!

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. Boldogságtervem naplóját hétvégenként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt találjátok

Amikor úgy döntöttem, hogy újraindítom a boldogságtervemet, rögtön tudtam, hogy lesz majd egy hónap, amit az Isten-keresésnek szentelek, és bár eredetileg az adventi időszakra gondoltam, mégis úgy alakult, hogy előrehoztam októberre ezt a missziót.

Nemrég olvastam Teréz anya: Az egyszerű ösvény című könyvét (amit egyébként vegyes érzelmekkel tettem le – az értékelésemet itt olvashatjátok a Molyon), előtte pedig Marla Cilley (“Fly Lady”): Sink Reflections című könyvét (ami már sokkal jobban megmozgatott – nem is tudom, hogy nem írtam még bővebben róla itt a blogon).

Bár két egymástól merőben távol álló könyv, találtam bennük egy-egy idézetet, amik annyira összecsengenek, hogy egyértelmű volt, hogy ezt a gondolatot fogom választani a havi boldogságterv mottójának.

Teréz anya így gondolkodik az imáról:

“Bárhol, bármikor imádkozhatsz. Nem kell elmenned kápolnába vagy templomba. Imádkozhatsz munka közben, hiszen a munka nem állítja le az imát, sem az ima a munkát.”

Marla Cilley, a Fly Lady program szülőanyja pedig így ír a könyvében (az eredeti idézetet az én fordításomban olvashatjátok):

“A reggeli rutinom egyben a reggeli áhitatom idejévé is vált. Felteszem a kedvenc spirituális zenémet, a lelkemet megnyitom a Mennyei Atyám felé, miközben a családomat megáldom azzal, hogy ezzel egyidőben elvégzem a reggeli és a napi rutinjaimat a háztartásban. Ha úgy tekintesz a napi rutinjaidra, mint egy áldásra a családod életében és a sajátodban, akkor valójában Isten akarata szerint cselekszel, és igazán nem hiszem, hogy el lehetne választani egymástól ezt a kettőt.
És ha most fel akarsz csattanni, hogy nem is számít valódi áhitatnak, ha összekeverem az imát és a házimunkát, akkor ne is fáradj, mert úgysem tudsz meggyőzni ezzel kapcsolatban. A lelkemmel és a szívemmel Isten felé fordulni és közben hasznossá tenni magam igenis jó dolog.”

Az igazság az, hogy a boldogságkeresés útján néha elég nagy kerékkötőnek érzem azt a racionális szemléletet, ami a jellememben és a neveltetésemben egyaránt megvan, hiszen nem tudok elfogadni olyat, amit nem tudok megmagyarázni (ami nagyjából a hit ellentett definíciója). A spirituális fejlődésem így meglehetősen poroszka tempóban halad előre az évek folyamán, viszont most, hogy több irányból is rámtalált ez a gyakorlatias, “ora er labora” szemlélet, úgy éreztem, megfelelő vezérfonalat találtam, hogy ismét foglalkozzak egy kicsit a hittel, és azon belül is leginkább annak egy gyakorlatias elemével: az imádsággal, és azzal, hogy ez hogyan vihet közelebb a boldogsághoz.

Ti mit gondoltok az imádkozásról?