Sétálj, mint egy falkavezér! – 2. rész

A kutyasétáltatásról szóló cikkemet konkrét tippekkel folytatom, hogy segítsek elsajátítani a Cesar Millan-féle, falka-szellemű kutyasétáltatás technikáját…

20140719-184236-67356761.jpg

(… és te is lencsevégre kapott hírességnek érezhesd magad a kutyáddal az oldaladon – a fenti lesifotón Olivia Wilde, kedvesével az oldalán és babapocakjával maga előtt sétáltatja a kutyáját. :))

Tippek a kutyasétáltatáshoz:

  • Először magaddal tisztázd, hogy te vagy a falkavezér! Az, hogy merre mentek, mikor álltok meg, mikor indultok tovább, mit vizsgáltok meg és mit nem, kivel barátkoztok és ki mellett sétáltok el érdektelenül, nem demokrácia kérdése, hanem te döntöd el. Ne csak tudd, de érezd is át, hogy te vagy a falkavezér! Ha te nem érzed, a kutyád sem fogja érezni.
  • Jutalmazd meg a helyes viselkedést! (És csak azt.) Te határozod meg a séta ütemtervét. A kutyának nem kell minden percben szorosan melletted lennie (ez nyilvánvaló, ha a séta célja a szükségletek elvégzése is, de akkor is igaz, ha a séta célja csak a közös barangolás megélése), de ne a kutya döntse el, hogy mikor van a fegyelem és mikor a felfedezés ideje. Ha ügyesen, fegyelmezetten sétált, azt jutalmazd hosszú pórázzal (vagy szabadon engedéssel, ha alkalmas rá a terep és eléggé megbízol benne), a szaglászás és egyéb szabadidős tevékenységek engedélyezésével (khm, zacskó!). De ekkor se feledkezz el róla, hogy te vagy a főnök: ha úgy döntesz, itt az ideje tovább indulni, ahhoz nem kell kikérned a kutyád véleményét és megszerezni az egyetértését – csak jelezd, hogy indulás, és indulj.
  • Járj elöl! Egy fegyelmezetlen kutyát terepen rászoktatni a követésre nem lehetetlen, de nem egyszerű. Ezért nem árt gyakorolni, ahol csak lehet: kutyaiskolában, kutyafuttatóban, gyakorlóterepen (kertben, erdőben, stb.), otthon. Mi már bébi korától fogva minden egyes küszöbnél betartatjuk a szabályt: a falkavezér megy elöl. Ajtóknál (és ha időben elcsípjük a helytelen viselkedést, terepen is) jó módszer, ha a testeddel blokkolsz és belépsz a kutya útjába, mielőtt megelőzhetne. Ha séta közben eléd vág, és nem elég egy egyszerű, gyors figyelmeztetéssel (egy csettintéssel, mordulással vagy a póráz megrántásával) emlékeztetni a hibára, akkor irányt is változtathatsz, hogy ismét te kerülj a kutya elé.
  • Használd helyesen a pórázt és a nyakörvet! A póráz fő funkciója, hogy kommunikációs csatorna legyen a kutya és a gazdája között. A műanyag, csévés fogantyú és a zsinóros póráz nem közvetíti jól az üzeneteket, különösen, ha arra használod, hogy több méterre elengedd magadtól a kutyát. Használj hagyományos pórázt, minél rövidebbre fogva. A nyakörved tartsd minél magasabban a kutya nyakán, ne hagyd lecsúszni az izmos vállra, szügyre, mert így a kutya sokkal érzékenyebb a jelzésekre, nem kell erőszakosnak lenned, hanem elég finom jeleket adnod, hogy megértse, ha akarsz tőle valamit. Te se szorítsd görcsösen, mert azzal csak idegességet ragasztasz át a kutyára. A pórázt akkor használod helyesen, ha akár két laza ujjal is meg tudod tartani, akárcsak egy finom porcelán csésze fülét. Az ujjaid, a kezed, a csuklód, a karod, a vállad, és az egész tested, az, ahogy a pórázt tartod és a sétát vezeted, mind azt kell hogy mutassa és éreztesse: mindketten tudjuk, hogy én vagyok a főnök, és nem kell megküzdenem vagy megbirkóznom minden percben azért, hogy ezt tisztázzuk.
  • Ne veszekedj, csak korrigálj! Ne menj bele kötélhúzásba, se győzködésbe, rimánkodásba, birkózásba. Használhatod a pórázt, a hangodat, a lábadat, nagyobb kutyáknál, akiket hajlongás nélkül elérsz, a kezed érintését is, hogy jelzéseket adj, de azok legyenek gyorsak és határozottak: egy rántás, egy csettintés, egy dobbantás, egy bökés. Nem kell fájdalmasnak lennie, főleg nem haraggal telinek vagy hatalmaskodónak: ez semmivel sem több vagy rosszabb annál, mint mikor megbököd a sétapartnered könyökét, ha nem veszi észre a hátulról közeledő biciklist, vagy rászólsz, hogy “hé, erre!”, ha a rossz sarkon akar befordulni. Ez nem fizikai kontroll (nem az erőfölényről és a másik lebirkózásáról szól), hanem egy elmétől elméig terjedő, gyors, határozott, informatív üzenet – ezért nincs semmi köze az erőviszonyokhoz, és ezért lehet egy nagytestű, csupa izom kutyának is jó vezetője egy madárcsontú tízéves, miközben nap mint nap látom, ahogy felnőtt, erős férfiak nem birkóznak meg a feladattal, hogy egy pillekönnyű, tenyérnyi szőrmókot elrángassanak egy tűzcsap mellől.

Ha aggódsz, hogy a falka-szellemű nevelés és a falka-szellemű séta mennyire felel meg a kutyád igényeinek (hogy nem érzi-e elnyomottnak vagy túlfegyelmezettnek magát), emlékeztesd magad arra, hogy a legtöbb kutya (vagy farkas, vagy bármilyen falkában élő állat) még a természetben sem születik falkavezérnek. A többségük meg sem küzd az elsőségért, de még aki harcba is száll a vezető pozícióért, az is minden gond, aggály és hosszútávú lelki sérülés nélkül elfogadja, ha nem ő nyeri el a vezető helyet, és azután készséggel követi a falkavezérét. A falkákban a falka minden tagja teljes és boldog életet él, az is, aki nem vezet. Ezért nem kell aggódnod, ha elvitatod a kutyádtól a falkaelsőséget – sőt, sokkal valószínűbb, hogy ha nem vállalod magadra, akkor egy követőnek született kutyára pakolod rá a vezetés terhét, és állandó aggodalomra, feszültségre és idegeskedésre kárhoztatod. De mint mondtam, még a talpraesettebb, vezető szellemű kutyák is minden lelki sérülés nélkül elfogadják, ha a falkában akad valaki, aki náluk még alkalmasabb a vezetésre – és legyünk őszinték, egy világban, ahol te ismered a piros lámpa jelentését, te tudod, hol árulnak kutyatápot, és te tudod, melyik madzag alkalmas játékra és melyikben folyik áram, mindenképpen te vagy az alkalmasabb a vezetésre. Nemcsak jogod, de kötelességed is magadra vállalni ezt, hogy a kutyád – fizkailag és lelkileg is – biztonságban legyen, és boldog életet éljen.

Cesar Millan javaslatai szerint a séta nemcsak egy egészségügyi szükséglet, de egy remek alkalom is arra, hogy a falkán belüli pozíciókat kialakítsuk, megszilárdítsuk és folyamatosan fenntartsuk. Úgyhogy elő a pórázzal, irány a kert, a kutyafuttató vagy az erdő, és falka-létre fel!

Reklámok

Sétálj, mint egy falkavezér! – 1. rész

Mióta korábbi időpontban és kihaltabb útvonalon járok dolgozni, nagyon sok kutyasétáltatóval találkozom reggelente, akiket, bevallom, nagyon kritikus szemmel figyelek. Természetesen én sem vagyok bűn nélkül való, és nem a kutyasétáltatás technikájával a véremben születtem (kár, pedig vannak ilyen ösztönös tehetségek), de borzasztó sokat tanultam Cesar Millantől, és természetesen Dióval a kutyaovit sem hagytuk ki. És bár Dió sem bűn nélkül való (csak látnátok, hogy viselkedik fésüléskor vagy nyíráskor!…), de a megfelelő sétatechnikát, úgy érzem, büszkeségre okot adó módon elsajátítottuk.

Az alábbi képet a férjem lőtte rólunk egy közös kis családi barangolás alatt, és nemcsak azért szeretem, mert úgy festek rajta, mint egy éppen lencsevégre kapott híresség (sajnálom, de tényleg – a Just Jared-en volna a helyünk), hanem mert remek példát mutatunk a helyes sétatechnikára is. Ezért arra gondoltam, írok egy keveset a sétáról.

20140719-181342-65622525.jpg

Cesar Millan: A csodálatos kutyadoki című könyvében az alábbi elgondolkodtató megfigyelést teszi a kutyasétáltatásról:

“Mit gondolsz, melyek a legboldogabb és érzelmileg legstabilabb kutyák Amerikában? Ez az én megfigyelésem, és talán nehéz elhinned, de szerintem gyakran a hajléktalanokkal élő kutyáknak van a legkielégítőbb, legkiegyensúlyozottabb élete. (…)

Sok, tőlem segítséget kérő embernek vannak problémái a kutyasétáltatással. (…) De nézz csak meg egy hajléktalannal sétáló kutyát! Forgalmas utcákon gyalogolnak, elhaladnak macskák, járókelők, kismotorok, pórázon csaholó ölebek mellett, és a kutya csak halad előre. Ugyanígy zajlik ez a természetben is. Egy kutya- vagy farkasfalka sosem tudna együtt maradni, ha egyesek állandóan elfutkosnának, mert elvonnák a figyelmüket a békák vagy a pillangók. A hajléktalan pedig ugyanúgy viselkedik, mint egy falkavezér, ha a kutya figyelme elkalandozik: elég egy pillantás vagy egy rámordulás ahhoz, hogy emlékeztesse a szabályokra, és a kutya máris halad tovább a kijelölt úton. A nap végén, lefekvés előtt étellel és szeretettel jutalmazza kutyáját.

Egy hajléktalan és a kutyája a legősibb ember-kutya kapcsolatokhoz hasonló egyszerű, elemi létben osztozik.”

Cesar Millan azt hangsúlyozza, hogy akárcsak egy gyerek, egy kutya sem akkor boldog, ha ő a főnök és mindent szabad neki, hanem ha van valaki, aki megfelelő irányítást és biztonságot nyújtó szabályokat ad neki. Sok kutyasétáltatón látom, ahogy ballag a kutyája után és hagyja, hogy az állat vezesse, irányítsa, szabjon ritmust a sétájuknak, és minden sarkon vitatkozniuk kell, hogy merre induljanak tovább.

Cesar Millan vallja, hogy akárcsak az egész kutya-gazda kapcsolat, ugyanúgy a kutyasétáltatás sem a fizikai, hanem a mentális viszonyokról szól. Más szóval: ha minden sarkon és minden izgalmas bokornál kötélhúzást kell tartani a póráz két végén, akkor változtatni kell – attól függetlenül, ki szokta nyerni a kötélhúzást.

Amit a fenti képen megfigyelhettek:

  • A tartásom és a járásom magabiztos. Nem igazodok a kutyához, nem nézek rá kérdőn, hogy vajon velem tart-e – én az útra figyelek, előre, abban a biztos tudatban, hogy a kutya követni fog. Egyébként a kutyával az oldalamon magabiztosabb vagyok – azért, mert tudom, hogy szüksége van rá, hogy annak mutassam magam, és ettől valóban nagyobbnak, erősebbnek, fontosabbnak érzem magam.
  • A kutya tartása is hasonló. Nem nézelődik jobbra-balra, nem a földet kutatja, nem a fák lombjait, nem a kerítések tövét és nem a lámpaoszlopokat, hanem ugyanúgy a feladatra (a sétára) koncentrál, mint én.
  • Én megyek elöl. Bár csak egy kiskutya lépéssel, de a kutya mögöttem jár, így nem okoz neki gondot, hogy figyeljen rám és igazodjon hozzám.
  • A póráz teljesen laza. A kutya nyakörvén is csak fityeg, és az én kezemben is épp csak lazán lóg az ujjaim között. A póráz egy köldökzsinór kettőnk közt, amivel finoman érezhetjük a másik jelenlétét (erre sokkal jobb egyébként a hagyományos póráz, mint a csévés-fogantyús fajta), de nem arra szolgál, hogy civakodjunk és kötélhúzást tartsunk vele: a kutyát nem a póráz – nem a fizikai kapcsolat –, hanem a köztünk lévő mentális kapcsolat tartja mellettem.
  • A kutya boldog. A dominanciára épülő, falkaszellemű nevelést gyakran bélyegzik durvának és elnyomónak. Ezért tartom fontosnak kiemelni, hogy a képen látható kutya nem egy durván elnyomott állat. Attól, hogy nem ő a domináns kis fickó a csapatban, még ugyanúgy tud emelt fővel, vigyorral az arcán, magabiztos léptekkel és boldog farokcsóválással sétálni.

A cikk folytatásában konkrét kutyasétáltatási tippeket is hozok!

Fő az egészség! – A júniusi boldogságtervem tapasztalatai #2

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy havi témák és fogadalmak segítségével megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem. Boldogságtervem naplóját általában szombatonként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt.

Júniusi témám az egészség.

Sporttárs

Bár múlt héten nem jelentkeztem, de aki twitteren követ (vagy figyeli a tweetjeimet itt az oldalsó sávban), az láthatja, hogy a kitűzött heti három sétával nagyon jól haladok. Ami azt illeti, váratlan módon remek partnerre találtam a kedvesemben, akire igazán nem akartam ráerőltetni ezt az egészség hónapot, viszont az ő kezdeményezésére rászoktunk a hátizsákos bevásárlásra, ami egy praktikus heti gyakorlatnak és szórakoztató közös programnak bizonyult. Ma pedig a hőség ellenére biciklire pattantunk, és ugyanazt a heti nagybevásárlást ketten négy keréken oldottuk meg. Nagyon örülök neki, hogy ez a mozgás-mánia így összehozott minket és plusz közös programokkal lát el.

20130622-193239.jpg

Minden héten új sport

Ami a sétán kívüli sportokat illeti, Viánál olvastam azt a tanácsot valamikor, hogy ha renszeresen mozogni szeretnénk, írjunk listát róla, milyen sportokat próbálnánk ki szívesen, és kezdjük el végigjárni az órákat – így a kíváncsiság lelkesedésével és az új dolgok kipróbálásával eleve ellátjuk magunkat rendszeres mozgással addig, amíg már a rutinunkká válik.

Én is ilyennek terveztem az egészséghónapomat, de az az igazság, hogy rögtön az elején rátaláltam egy nekem való sportra, a jógára, és találtam hozzá egy remek jógaoktatót egy nagyon jó kisugárzású helyen, a soproni Rebarbara Egészségházban, ezért a kalandozás izgalmát jógabérletre váltottam. Ami egyébként szintén jó módja, hogy rávegyük magunkat a rendszeres mozgásra, hiszen a bérlet általában többszörös haszon: gazdaságosabb, de rászorít, hogy végigjárjuk az alkalmakat, hogy ne legyen kidobott pénz.

Fogtündér imádságra jelentkezik

A júniusi fogadalmaim között szerepelt, hogy javítsam a kapcsolatom az orvosokkal, és a szükséges vizsgálatok sorát kezdjem a legégetőbb és legrémisztőbb problémával: merészkedjek el fogorvoshoz. Mivel kifejezetten félek a fogorvosoktól, ezért számomra nagyon fontos az, hogy a fogorvosom kedves legyen. Jártam már rossz modorú, kedvetlen és szigorú fogorvosoknál is, és mindegyikük csak erősítette bennem azt az érzést, hogy ide bizony nem akarok visszajönni.

A kedves grafológus munkatársam mesélte el a történetét, hogy milyen sokáig kellett keresgélnie a piacon, mire végre megtalálta a számára ideális fogorvost. Ez segített feldolgoznom, hogy nem hálátlanság vagy felelőtlenség orvost váltani csak azért, mert egyszerűen kényelmetlenül érzem magam a társaságában.

A másik nagy áttörés a fogorvosokkal kapcsolatban az volt, hogy miután hosszan nyafogtam, hogy nem akarok fogorvoshoz menni, nem akarok fogorvoshoz menni, rávettem magam, hogy megálljak egy pillanatra, és feltegyem magamnak a kérdést: miért nem akarok fogorvoshoz menni? A válasz paradox módon az volt, hogy azért, mert nem akarom, hogy rosszak legyenek a fogaim – a megoldás viszont erre bizony nem más, mint elbattyogni egy fogorvoshoz.

(A harmadik sorsdöntő kérdés az volt, nem akarok hazudni nektek, hogy egy reggel olyan poccadt arccal ébredtem, mintha hörcsög is lenne az őseim között. Nem szép dolog, de így van: ki kellett várnom egy nagyobb lökést, mire elszántam magam, hogy lépjek. Ne kövessétek a példám.)

Az utóbbi időben sokat imádkoztam azért, hogy megtaláljam a hozzám illő fogorvost, és egy másik munkatársam ajánlása nyomán sikerült is eljutnom egy nagyon barátságos fogorvosi rendelőbe, ahol az orvosaik sorából hogy, hogy sem, a legmosolygósabb, legbájosabb orvoshoz utaltak be. Őt a tegnapi első találkozásunk óta csak fogtündérnek hívom magamban. Így egyelőre úgy fest, a keresésem jó véget ért, megérte arra fókuszálni a nemakarom-nemakarom-nemakarom helyett, hogy eltaláljon hozzám a nekem való orvos.

Hagyd megtörténni!

Évekkel ezelőtt megfigyeltem magamon egy nagyon rossz szokást: ha valamitől tartok, akkor szinte tudattalanul elkezdek aggasztó, majd sötét, majd egészen irreálisan horrorisztikus forgatókönyveket és képzelet-mozikat gyártani arról, hogyan alakulhatnak a dolgok. Ennek a tudatosabb és intellektuálisabb formája az, hogy az előttem álló szituációkat újra és újra és újra lepergetem magamban, lejátszom a párbeszédeket, és ezzel egyre csak görgetem és növelem magamban a feszültséget.

A túlvariálásra a következő a mantrám: hagyd megtörténni! Nem kell “a biztonság kedvéért, nehogy makogjak a telefonban” hatszor lejátszanom magamban, hogyan fogok időpontot kérni az asszisztenstől, mielőtt rászánnám magam, hogy felhívjam a fogorvost. Nem kell tucatszor átgondolnom, hogyan fogadnám a hírt, hogy baj van és meg kell műteni (egyébként jól fogadtam – tényleg meg kell majd műteni a bölcsességfogam…). Nem kell mindent átrágni előre. Csak fel kell venni a telefont, tárcsázni kell, be kell menni a rendelőbe, bemutatkozni, és a dolgok megtörténnek. Akkor is megtörténnek ugyanúgy, ha előtte nem rágódtam rajtuk órákig. Nehéz gyakorlat ez nekem, de igyekszem gyakorolni.

Ti hogy álltok a rendszeres orvosi vizsgálatokhoz?

Az én boldogságtervem – májusi tapasztalatok, júniusi fogadalmak

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy havi témák és fogadalmak segítségével megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem. Boldogságtervem naplóját általában szombatonként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt.

Májusi témám a kapcsolataim ápolása volt. Rossz hír, hogy kevesebbet írtam a témáról a hónapban – jó hír, hogy ez azért történt, mert a szombatjaimat zömében társaságban töltöttem. :)

Viszont ironikus módon a kapcsolatápoló hónapom utolsó napjaiban, amikor igyekeztem kirángatni magam a szobám falai közül, rátaláltam az alábbi TED beszédre.

Susan Cain: A befelé fordulás ereje

Kicsit hosszú, de elgondolkodtató, szórakoztató, és magyar felirat is választható hozzá, érdemes meghallgatni.

Nagy vonalakban arról beszél, hogy a társadalmunk, ahol a mindenkit ismerő kisközösségekből ki kell lépnünk az idegenektől hemzsegő világba és ott bizonyítani az értékünket, arra kényszerít mindenkit, hogy kifelé forduló, extrovertált módon fejezzük ki magunkat, ilyen a kor ideálja. Pedig a társadalom mintegy fele-harmada természeténél fogva befelé forduló, introvertált alkat, azaz akkor van elemében, akkor él igazán, akkor lehet önmaga, és akkor a leghasznosabb a társadalom számára, ha maga lehet, ha csendes, zárt környezetet biztosítunk a számukra. Susan Cain beszéde arra bíztat, hogy vizsgáljuk meg magunkat: vajon mi három ember közül abba az egybe tartozunk-e, aki csak igazodni akar a normákhoz és mímeli, hogy a pezsgő társasági élet középpontjában érzi magát a legjobban, esetleg tudja magáról, hogy befelé forduló és a saját belső világában érzi magát leginkább itthon, csak szégyelli, mert azt tanulta, hogy ez a kevésbé értékes viselkedés?

Mit mondjak, megszólítva érzem magam.

Ettől függetlenül sem bánom, hogy a kapcsolataimnak szenteltem ezt a hónapot, és tudom, hogy továbbra is dolgoznom kell azon, hogy ne hagyjam eltávolodni magamtól azokat, akik fontosak a számomra, de jól jött ez a megerősítés, hogy semmivel sem vagyok kevésbé értékes attól, hogy a természetes közegem nem a nyüzsgő társaságban van.

Június – Fő az egészség!

A május, részben a vizsgaidőszak, a munka, a családi dolgok okozta stressz miatt, lelkileg és fizikailag is megterhelő volt a számomra. Legsötétebb mélypontjaimon az elmém egy nagyon csúnya játékot kezdett játszani velem: elkezdett változatos víziókat vetíteni arról, hogy hányféleképpen omolhat össze az egészségem, és még az anyukám halála utáni időből ismerős ádáz halálfélelmem is vissza-visszatért.

A következő mondás jutott eszembe, ami barátom, a Google szerint tibeti eredetű: “ha nincs időd az egészségre, lesz időd a betegségre”. Úgyhogy végre rászántam magam a régóta halogatott havi fogadalomra: fókuszba helyezem az egészségemet.

Fő az egészség! – A júniusi fogadalmaim:

  • Eszem-iszom – Nos, szerencsére egy-két éve már kilábaltam abból az időszakból, amikor szó szerint is fogadalmam kellett hogy legyen figyelni arra, hogy egyáltalán egyek és igyak. Most már csak az étrendem minőségén kell dolgoznom.
  • Szeresd a doktorbácsit! – A rendszeres kontroll, a szűrés, a megelőzés nem a barátom, de még a szükséges orvosi kezeléseket is halogatom. Az olyan praktikumokon túl, mint hogy jól jönne egy fogtömés, szeretnék kicsit barátibb viszonyba kerülni az egészségüggyel.
  • Mozdulj meg! – Itt sajog, ott roszog, amott feszül, és még nem vagyok harminc… A sportot tekintve nem ragadtatom magam semmilyen nagy célkitűzésre, mert akkor alig várom majd, hogy véget érjen a június, kipipálhassam és végre valahára elfelejthessem a heti x edzést. Igyekszem kicsiben kezdeni és keresni a mozgás lehetőségét a mindennapjaimban.

Csacsogd ki!

Ami a mozgást illeti, már konkrét célkitűzésem is van, és mivel az átláthatóság fontosságáról már írtam, arra gondoltam, megbízlak titeket, hogy tartsatok szemmel.

Mivel a telefonom az egyik kedvenc játékszerem, le is töltöttem rá a Nike futóalkalmazását, aminek segítségével rögzíteni és tweetelni tudom majd az edzéseimet.

A futóalkalmazás persze kicsit nagyképű választás a részemről, mivel futni, na azt nem fogok. Voltak már próbálkozásaim a kocogással, és – egyelőre legalábbis – nem az én világom. De ha már gyógytestnevelés vizsgával zártam a főiskolai féléveimet, legalább megtanultam, hogy a futás élettanilag kiváltható valamivel hosszabb idejű sétával is. Ez lesz az én sportom!

A következőket tűztem ki célul a hónapra:

  • hétvégénként legalább egyszer hosszabb sétára indulok
  • hétköznaponként legalább kétszer nem a lehető leggyorsabb útvonalon, hanem jelentős kerülővel közlekedek

Nem világrengető, olimpikoni célkitűzések, de számomra kihívást jelentenek.

Kövessetek twitteren és kérjetek számon!