A KonMari módszer – Második rész: a gyakorlat

Legutóbb hosszan írtam arról, miért érintett meg nagyon a KonMari módszer szellemisége. Mégis, azért ez mégiscsak egy rendrakási módszer – ideje, hogy gyakorlati tippeket is megosszak a könyvből.

KonMari

A selejtezésről

  • Először selejtezz! – Marie Kondo szerint bonyolíthatjuk akárhogy, a rendrakás mindössze két dologból áll: el kell döntened, mit tartasz meg és hogy azt hol tárolod. Fontosnak tartja azonban, hogy először mindig selejtezz – amíg nem végeztél valamennyi holmid átfogó selejtezésével, nem érdemes elkezdeni azon töprengeni, hogyan tárolhatnád őket, pláne nem rafinált tárolási módokba/eszközökbe invesztálni.
  • Selejtezz nagy lendülettel! – Bár legutóbb már írtam róla, hogy ez a szememben egy kis szégyenfoltja a könyvnek, mivel a “csak egyszer, csak most, csak egy nagy lendülettel” szlogent arra használja, hogy elmismásolja, hogy valójában több hónapos munka áll előttünk. Minden esetre fontos, hogy azt javasolja, ne tördeljük tíz-tizenötperces napi rutinná a selejtezést, hanem nagy lendülettel fogjunk neki, nagy falatokban, hogy rutinmunka helyett egyfajta áramlat-élménybe kerüljünk, és megfelelően el tudjunk merülni a selejtezés élményében.
  • Kategória, és ne hely szerint selejtezz! – Azaz ne “az előszobát” vagy “a gardróbot” selejtezd, hanem “a nadrágokat”, “a kabátokat”, “a táskákat”, stb. Ennek oka az, hogy egyféle holmiból több helyen többet is tárolhatsz. Amíg nem látod őket egyszerre, addig nem lesz pontos képed arról, miből mennyid van, és jobban ki vagy téve annak a veszélynek, hogy megtartasz valamit csak azért, mert “hátha nincs másik”.
  • Halmozz mindent a padlóra, majd végy kézbe mindent egyenként! – Ugye emlékeztek még, hogy a KonMari módszer fő kérdése ez: “örömet okoz?”. Ha egy kategória (például pólók, könyvek, stb.) minden darabját egyszerre a padlóra halmozod, az nemcsak abban segít tisztábban látni, hogy valójában mennyi holmid is van, hanem segít friss szemmel nézni rájuk. Kisebb az esélye, hogy valamit azért tartasz meg, mert már úgy megszoktad, hogy ott van a helyén, vagy esetleg mert ódzkodsz a macerától, amivel járna, hogy megválj tőle. Ha mindent egy “máglyarakásba” halmozol, valóban rá vagy kényszerítve, hogy utána egyenként kézbe vedd őket és egyenként dönts a sorsukról (az alapján, hogy örömet okoznak-e neked), ráadásul már a dolog lélektana is más: nem arról kell döntened, mit mozdíts el a helyéről, hanem hogy mit ments vissza a kupacból, mi az, ami tényleg megérdemli, hogy visszatedd a polcra.
  • Selejtezz a megfelelő sorrendben! – Marie Kondo szerint van egy meghatározott sorrendje annak, ahogy a holmikat selejtezni érdemes, hogy előbb a kisebb érzelmi értékű, könnyebben bírálható tárgyaktól válj meg, majd amikor már ráéreztél ennek a teljesen újszerű stratégiának az ízére, akkor térj át a nagyobb érzelmi értékkel bíró tárgyakra, miktől nehezebb megválni. Ez a sorrend nagy vonalakban a következő: ruhaneműk, könyvek, papírok és iratok, egyéb holmik, majd végül az érzelmi értékkel bíró tárgyak (például fényképek). Bővebb részletezésért KonMari checklist néven érdemes rá keresni.

A tárolásról

  • Használd azt, amid van! – Míg amiatt, hogy mindent, amitől megválunk, szemétként kezel és szinte nem is foglalkozik az adományozás lehetőségével, nem lettünk nagy barátok, annál szimpatikusabb volt az a megközelítés, hogy tárolásra szinte minden esetben elegendő az a tér és elegendőek azok az eszközök, amik már most a rendelkezésedre állnak. Marie Kondo azt javasolja, hogy a tarolásra alkalmasnak tűnő dobozokat (elsősorban cipősdobozokat, elektromos eszközök holmijait, használaton kívüli ételtároló műanyag dobozokat, stb.), amiket selejtezés közben találsz, gyűjtsd össze és tedd félre addig, amíg el nem érsz ahhoz a szakaszhoz, amikor megkeresed a dolgok végleges helyét. Pluszban még azt is tanácsolja viszont, hogy amint befejezted a rendrakást, válj meg a fölöslegtől – ne tárolj valamit csak azért, mert egyszer, majd, talán szükség lesz rá. Ha egy doboz annyira tetszik, hogy semmiképp sincs szíved megválni tőle, akkor találj neki valami funkciót, helyezd szolgálatba és úgy tartsd meg.
  • Különítsd el a tárolás és a használat helyét! – Marie Kondo szerint gyakori hiba, hogy a dolgokat ott tároljuk, ahol használjuk őket, pedig ez sok esetben nem jó megoldás. Ilyenek például a konyhapulton tárolt alapanyagok vagy a kád szélén tárolt kozmetikumok. Ezért azt tanácsolja, hogy a dolgok tárolóhelyének kiválasztásánál elsősorban ne azt vedd figyelembe, hol használod őket és honnan a legegyszerűbb elővenni (hiszen a rend megtartását úgysem az akadályozza jobban, ha nehéz elővenni a dolgokat, hanem ha nehéz eltenni őket), hanem hogy mi a számukra alkalmas tárolóhely.
  • Mindennek legyen helye és mindent tegyél a helyére! – Miután a tulajdonodban lévő minden holmival egyenként megismerkedtél és egyenként döntöttél a sorsukról, a tárolásukról is ugyanígy kell döntened. Ha mindennek van pontosan meghatározott helye és mindent oda is helyezel, amikor épp nem használod, az könnyen leleplezi az otthonodban keletkező “gazdátlan dolgokat”. Ezért javasolja például Marie Kondo, hogy minden este pakold ki az összes holmidat a táskádból, és azokat (valamint a táskádat is) egy számukra kijelölt éjszakai pihenőhelyen tárold, amíg újra munkába nem indulnak veled. Ezzel – azaz hogy mindennek van helye és mindent a helyén tárolsz, amikor nem használod – két dolgot is megelőzöl: nem keveredik el valami csak azért, mert elfelejted, hol hagytad “ideiglenesen” (nem felejted a szemceruzádat, az ajakrúzsodat, vagy ne adj’ isten egy fontos iratodat a táskádban, amikor másnap mégis egy másik táskával indulsz el otthonról), és nem kezdenek el észrevétlenül gyűlni a “gazdátlan holmik” (gyűrött blokkok, használt papírzsebkendők, a papírjukba visszacsomagolt rágógumik, stb.), hiszen szemet szúr, ha mindent a helyére raktál és ők még mindig ott vannak.
  • A hasonló dolgokat tárold egy helyen! – Ahogy a hasonló dolgokat selejtezni is, úgy tárolni is együtt vagy egymás közelében érdemes.
  • Amit lehet, tárolj állítva! – Marie Kondo hajtogatási módszerét megtanulni egy érdekes agytorna: újratanulni valamit, amit annyira természetesnek tartunk. De tanúsíthatom, hogy érdemes. Szerinte a vízszintes (“kupacban”) tárolás hátránya, legyen szó ruhákról, papírokról vagy bármi másról, az, hogy úgy érezzük, sokkal több a tárolófelületünk, így könnyebben gyűjtünk lomot, a kupac alján viszont gyakran elvesznek, elfelejtődnek vagy rongálódnak a dolgok. Ezért javasoja, hogy amit csak fizikailag lehetséges, tanuljunk meg úgy tárolni, hogy ne képezzünk kupacot, hanem állítsunk mindent függőlegesen, hogy minden egyes darab látható maradjon. (Illusztrációképpen pillantsatok rá a zoknis fiókomra fent!)
  • Folytass folyamatos párbeszédet a dolgaiddal! – Nemcsak arról a sokat vitatott párbeszédről van szó, amivel megköszönöd a dolgaidnak, hogy téged szolgálnak – bár az is segíthet, hogy jobban örülj a holmijaidnak és kevésbé vedd természetesnek, hogy vannak. Hanem arról is, hogy a dolgaid használata legyen egy folyamatos párbeszéd, egy folyamatos felülvizsgálat. Ha hajtogatáskor vagy a tiszta ruha elpakolásakor a kezedbe akad egy elnyűtt darab, aminek kezd lejárni az ideje, vagy a szekrényben megakad a szemed egy ruhán, amit valaha szerettél, de már egyáltalán nem okoz örömet és csak megszokásból tárolod, válj meg tőle. Ha egy szemceruzát keresel, de közben a kezedbe akad egy régi rúzs vagy szemfesték, amit már úgy érzed, nem fogsz használni, dobd ki. Ha egy garancialevél után kutatsz, és közben találsz pár olyat, amik azóta lejártak, selejtezd ki őket. És így tovább – ahogy használod a dolgaidat, úgy tartsd velük frissen a kapcsolatodat.

Ahogy láthatjátok, bár nem minden ponton értettem egyet vele, azért bőven lett mondanivalóm Marie Kondo: Rend a lelke mindennek c. könyvéről és a KonMari módszerről. Akár megfogadjátok a könyvben foglaltakat, részleteiben vagy egészében, akár nem, mindenképp javaslom elolvasásra, mert sok lelki és gyakorlati bölcsességet lehet meríteni belőle.

Legyen szép és vállalható! – Népirtás a könyvespolcomon

Amikor néhány hónapja kötelességszerűen megkezdtem az idei tavaszi nagytakarítást (még mindig tart egyébként, a tavaszi fáradtsággal együtt…) és elkezdtem méregetni a könyvespolcaimat is, a férjem hozott egy szabályt: a leendő otthonunkban csak olyan könyvek lehetnek, amik jól mutatnak a polcon és a tartalmuk vállalható. Ez első hallásra nagyon szigorúnak tűnt, de ahogy elkezdtem kritikusan szemlélni a könyvespolcaim tartalmát, be kellett ismernem, hogy nemcsak olyan darabokkal van tele, amiket gyerekkorom óta nem fogtam kézbe, de olyan is akad bőven, amit még gyerekkoromban sem…

Először még így is nagyon-nagyon nehezen fogtam neki a selejtezésnek, de minden egyes darabbal, amitől megváltam, könnyebb lett. A gyerekkori könyveim egy része csak a padlásra költözött dobozokban, egy része pedig a családban keresett új gazdát. Az ifjúságom és felnőttkorom könyveinek egy részén túladtam Molyon és Rukkolán, de a nagyobbik részük a könyvtárba vándorolt.

Ahogy hónapról hónapra egyre jobban belemelegedtem ebbe a küldetésbe, két dologra derült fény:

  1. Valóban nagyon jó érzés lesz ránézni egy olyan könyvespolcra, ahol ízléses, jó állapotú könyvek sorakoznak, amik engem tükröznek, és amik mindegyike érdemes rá, hogy újraolvassam vagy jó érzéssel kölcsönadjam valakinek.
  2. Nem sok ilyen könyvem van…

Bár Peti először nem értette, miért akarom újra feltölteni a könyvespolcokat, amiket végre valahára, annyi (fizikai és lelki) fáradsággal szellősebbé tettem. De a helyzet az, hogy mindig dugig tömött könyvespolcok között éltem, és digitális világ ide vagy oda, mégsem tudom elképzelni, hogy csak néhány könyv lézengjen körülöttem. Ezért elhatároztam, hogy apránként, ahogy a pénztárcám engedi, elkezdem gyűjtögetni azokat a könyveket, amik megfelelnek az ultimátumnak: tartalmilag és esztétikailag is vállalhatóak.

A történetnek ezen a pontján eljutottam oda, hogy majdnem annyira kényelmetlen megosztanom veletek a gondolataimat, mint amikor azon töprengtem, vajon elkezdhetek-e melegjogi cikkeket írni a blogra… Ugyanis itt a következő coming out: szökőévente fizetek könyvért. Kölcsönkérek, könyvtárból kölcsönzök, letöltök – de nem vásárolok könyvet. Sajnálom, de egyszerűen nem tudok kiadni többezer forintot valamiért, amit vagy szeretni fogok, vagy nem. (Legutóbb “látatlanban” akkor vásároltam könyvet, amikor megjelent Farkas Lívia Ennél zöldebbje, akit már csak a személye miatt is támogatni akartam a jogdíjjal, de nem tudnám megmondani, mikor volt az ezt megelőző legutóbbi ilyen eset…)

A pénztárcám persze sem tömöttebb, sem könnyebben nyitható nem lett Peti aranyszabályától, így a könyvvásárlási szándékaim sem segítenek sokat a jogdíjból élőkön (tényleg, őszintén sajnálom…), ugyanis rögtön elhatároztam, hogy a használt könyvek piacán fogok keresgélni. A Rukkolával sajnos rossz tapasztalataim voltak (tudom, hogy sokaknak bejön, ezért nem is akarom elvenni senki kedvét, egyszerűen nem találtunk egymásra mi ketten, a Rukkola meg én, és az is igaz, hogy nem voltam valami kitartó), viszont a Molyos eladó könyvek között már több olyanra is akadtam, amik elfogadható áron, valóban megkímélt (értsd: tökéletes) állapotban kerültek hozzám, úgyhogy én maradok ennél. (Egyébként még egy érv, amivel mentegetem a jogdíjkerülő magatartásomat: szinte valamennyi újonnan vásárolt könyvemről elmondhatom, hogy soha nem kerültek volna hozzám, ha ilyen vagy olyan úton nem olvastam volna őket korábban, még mielőtt pénzt adtam volna ki értük – így viszont, hogy már nem zsákbamacskát vásárolok, könnyebben rászánom a pénzt, még ha csak egy használt példányra is.)

Egy kis ízelítőül csináltam egy kis válogatást a Molyon a (régi és új) kedvenc szerzeményeimből, amik kiállják a “szépség és vállalhatóság” próbáját:

20140629-124456-45896787.jpg

Ti hogyan döntitek el, mi kapjon helyet a könyvespolcotokon?