Áprilisi instagram kihívások – magyar témákkal

Áprilisban is belevágok néhány kihívásba, a témákat ezúttal is megosztom itt magyarra fordítva, hátha ezzel sikerül motiválnom titeket a csatlakozásra. A részvétel ezúttal is minden kihívásban kötetlen – az márciusi témák közül, azt hiszem, többet sinkófáltam el, mint amit teljesítettem, de senki nem zárt ki. :) Így akit a perfekcionizmus tart vissza, az ne gyötrődjön, csatlakozzon bátran. Szintén nem kötelező elsején kezdeni, vagy szigorúan ragaszkodni a témák sorrendjéhez, és minden téma nyitott az egyéni értelmezésre.

#PlanWithMeChallenge

Ez a kihívás a határidőnaplósoknak szól (bár a bullet journal közösségben indult, de filofaxosok vagy bármilyen más tervező módszert/eszközt használók is csaltakozhatnak), hogy a résztvevők megosszák egymással, hogyan használják a határidőnaplóikat, és ötleteket merítsenek egymástól.

1. Bemutatkozás 16. Egyedi és hasznos
2. A tervezőm/tervezőim és ezért használom 17. Karrier
3. Kipróbáltam és működik 18. Próbálkozás és melléfogás
4. A legjobb módosítás 19. Mindennap magammal hordom
5. Nagy projektek 20. Mindennapos takarítás
6. Funkcionális 21. Színek
7. Kedvenc holmik 22. Emlékek és mérföldkövek
8. Az én stílusom 23. Otthoni tervek
9. Egyszerűsítés 24. Napló
10. Segítség! 25. Szűkös helyek kihasználása
11. Utazástervezés 26. Nagy változások
12. Családi naptárak 27. Motiváció
13. Pénzügyek 28. Hupsz!
14. Egy tervezős történet 29. Egyensúly
15. Mellékállás 30. Amit tanultam

  

#RockYourHandwriting  

Ez a kihívás azoknak szól, akik szeretnék gyakorolni, fejleszteni a kézírásukat.

1. Mutasd be magad 10 szóban 16. Mielőtt elmegyek
2. Így lehetsz kiegyensúlyozott 17. Utazáshoz szükséges
3. Kétsoros 18. Bűnös szenvedély
4. Idegesítő 19. Nehéz döntések
5. Jótanácsok az élethez 20. Szókép
6. Kedvenc ételek 21. Ötletelés
7. Kedvenc TV sorozatok 22. Rajzos jegyzet
8. Hatszavas történet (Hemingway után) 23. Öngondoskodás
9. Heuréka-pillanat 24. Amiért hálás vagyok
10. Ötletek 25. Gondolatok a barátságról
11. Mi akartál lenni, ha nagy leszel? 26. Bíztató szavak
12. Az élet nagy tanulságai 27. Megbocsátás
13. Olyan az életed, mint öt éve gondoltad, hogy lesz? 28. Érdekes tények
14. Jegyzetek 29. Kedvenc állatok
15. Levél a legjobb barátodnak 30. Fura szokások

  

#PFSixWordChallenge

Hatszavas írói kihívás, Hemingway nyomán.

1. Emlékirat 16. Rólad
2. Egy lányról 17. Sci-fi
3. Utazás 18. Kérdés
4. Hemingway hatszavasa 19. Bejelentés
5. Mitológia 20. Rajtakapva
6. Hupsz! 21. Valami elveszett
7. Kedves naplóm! 22. Jövő
8. Tragédia 23. Történelem
9. A professzor 24. Szabadon
10. Találkozó 25. Valami megkerült
11. Valós alapokon 26. Munkában
12. Komédia 27. Szívszorító
13. Gyógyulás 28. Ispiráció
14. Titok 29. Táncban
15. Egy fiúról 30. Amit tanultam

 
 

Ahogy mindig, a legjobb tudásom szerint fordítottam a témákat, de ha hibát találtok, jelezzétek és javítom.

Reklámok

Instagram kihívások #8

Új hónap – újra ismerkedéssel indultak a kihívások.

insta-600

Legutóbb írtam arról, hogy kísérletezni kezdtem egy heti tervezővel a bullet journalomban – most már elég magabiztosan állíthatom, hogy a koncepció működik.

A bullet journalos tervező metódusom felépítése most ez:

  • A havi oldalakon nagy áttekintést adok a hónapomról (hálalistát vezetek, emlékeket őrzök, figyelem a szokásaimat, áttekintést adok magamnak a várható/elmúlt eseményekről).
  • A heti oldalakon tervezek (napi és heti teendőket és programokat követek) – ez vált a “könyvjelzőm otthonává”, azaz itt nyílik ki alapértelmezetten a bullet journalom.
  • A napi oldalakon logbook stílusban naplót vezetek – vagy feljegyzek bármit, amihez csak kedvem támad (például a kézírás gyakorlatokat, listákat, stb.).
View this post on Instagram

#PlanWithMeChallenge: sections. What was so obvious in my #filofax, is not so obvious in my #bulletjournal: sections. I wish I could say I use #collections instead, but honestly, nowadays there's happening not so much in my life instead. The "sections" (if you can call them so) that I use on a daily basis, are these: monthly pages (marked with #colorindex), weekly pages (marked with the bookmark, this is practically where my #bujo opens on default), and daily pages, marked with a plastic #postit. It seems to be working, that I journal on my daily pages, I plan on my weekly pages, and I track (habits, memories, gratitude, ig challenges) on my monthly pages. A bullet journalomban nem igazán használok klasszikus "szekciókat", ahogy egy filofaxban vagy más moduláris tervezőben megszokott. Nos, amilyen eseménytelenek mostanság a napjaim, őszintén szólva nem is igazán van szükségem rájuk – kíváncsian várom, hogy ha felpörögnek a dolgok, a "gyűjtemények" (tematikus listák) megfelelő helyettesítők lesznek-e. Addig is, a szekciók (jobb híján hívjuk őket így), amiket rendszeresen használok: havi oldalak (színkóddal jelezve), heti oldalak (könyvjelzőzve – itt nyílik ki a naplóm alapértelmezetten), napi oldalak (öntapadós cetlivel jelölve). Egyelőre működőképes rendszernek tűnik, hogy a napi oldalakon naplózzak, a heti oldalakon tervezzek és ütemezzek, és a havi oldalakat visszakövetésre használjam.

A post shared by Timi (@nagytimi85) on

View this post on Instagram

#PlanWithMeChallenge: tried & true. Ugh I'm totally in a one day delay with my posts (no panic, no panic, I'm catching up!), however, it works well that my instagram challenge prompts are on the same spread in my #bujo. (Even if I hated to copy every damn single one of them by hand.) So next month I have to find a less work solution for the same idea. (And you know what else is working amazing? This whole #bulletjournal community. I got so much love and support since I joined up! You guys are amazing!) Jól bevált, hogy egy oldalra gyűjtöttem az összes instagramos kihívás témáit, még ha irtó nagy macera volt is kézzel elkészíteni – jövő hónapban feltétlen találnom kell erre egy kevésbé melós megoldást. És még valami, amit kipróbáltam és működik: az bullet journalos online közösség nagyon jófej. Aki szeretne jobban elmerülni a témában, az keressen rá Facebookon a Bullet Journal Junkies csoportra – csupa ötlet, csupa élet, és eddigi tapasztalataim szerint 100%-osan trollmentes övezet!

A post shared by Timi (@nagytimi85) on

View this post on Instagram

#PlanWithMeChallenge: rapid log. Since I use weekly spreads for todos and schedules, I can spam my dailies with #logbook entries – these are rapid logs about my day. I jot down anything that comes in my mind of what happend or what I did on that day. I try to track the books I read, the housework I did, the time I spent with my blog, etc, but sometimes it gets funny, when I write things like "watched some kind of soccer finale with Peti [my husband]" (have no idea which teams played or what championship it was), or "flirt with Danse", which is NOT a cheating achievement, but a Fallout 4 gameplay log. 😂 Mióta a napi tervezőimet átszerveztem heti tervezővé, ahol a programok és teendők helyet kapnak, a napi oldalakon gátlástalanul spammelhetem a gyorsjegyzet stílusú naplóbejegyzéseket. Ezek néha hasznosak (milyen könyveket olvastam, milyen feladatokat végeztem, hogyan haladtam a bloggal, milyen találkozóim voltak, stb.), néha pedig mókás visszanézni, hogy olyan dolgokat jegyzek fel, mint "valami foci döntő Petivel" (pedig tuti, hogy még szurkoltam is valakinek... de hogy ki játszott egyáltalán?), vagy "flört Danse-szel", ami nem egy sikeres házasságtörés naplója, csak a Fallout 4 előrehaladásom feljegyzése. 😂

A post shared by Timi (@nagytimi85) on

A bullet journal “szárnysegédeiről”, kiegészítőiről is volt már szó az elmúlt hónapban is – ez természetesen ismét szóba került.

Most ezzel a két példával rukkoltam elő:

  • Az egészségem megőrzése érdekében kitűzött szokásaimat a bullet journalom egyik havi oldalán követem a többi szokásommal együtt, de az okosórám és rajta a fitness alkalmazás is nagy segítséget nyújt ehhez.
  • Bullet journal ide vagy oda, ha nagyobb időszakok áttekintéséről van szó, még mindig az működik a legjobban a számomra, ha kiterítek magam elé egy minél nagyobb papírt és azon vázolom fel a naptárt. Aztán persze a határidők, összefoglalók és egyebek mehetnek az aktuális tervezőmbe.
View this post on Instagram

#PlanWithMeChallenge: sidekicks & health tracking. I use my digital devices as sidekicks to my #bulletjournal, and if it comes to health tracking (which is not my strong suit...) my #applewatch is an amazing sidekick. I track my activity goals based on my Watch's Activity app, but during the day my Watch is the one that reminds and motivates me. (Still I'm not too motivated tho. 😳) Mindig szívesebben terveztem papíron, de mióta csak vannak, nehezen nélkülözöm a digitális eszközöket, mint szárnysegédeket. És ha már egészség & fitness, tagadhatatlanul az órám a leghűségesebb szárnysegédem. A napi aktivitást a bullet journalomban jegyzem, de napközben az órám az, ami állandó emlékeztetőket ad, szó szerint a kezemet kocogtatva, hogy "rajta, állj föl, mozogj még egy kicsit!". (Sajnos ezzel együtt sem vagyok túl motivált a mozgásra, de ez már nem eszköz, hanem szemlélet kérdése. 😳)

A post shared by Timi (@nagytimi85) on

View this post on Instagram

#PlanWithMeChallenge: future planning. I do have a future planning section in my #bujo, but rarely use it. I'm considering to start a #calendex page. But until that, my future planning mostly happens – as always – on many-many sheets of paper. (But, good news, finally made some baby steps towards my big-big #goals.) A jövőtervezés még nem az igazi: a #bulletjournal alapértelmezett jövőtervező oldalait nem igazán használom ki, gondolkodom egy Calendex indításán, de még nem fundáltam ki egészen. Úgyhogy addig marad a jó öreg módi, amivel mindig is éltem, ha hosszabb időszakot kellett felvázolnom: papírkupacok! (De legalább nyavalygás helyett végre tettem is valamit azokért a nagy távlati célokért.)

A post shared by Timi (@nagytimi85) on

És az egyebek – nagy célok, kis betűk, kedvenc idézetek, egyesek és nullák. :)

Márciusi instagram kihívások – magyar témákkal

Ahogy a hétvégén már írtam, februárban nagyon jól éreztem magam az instagramos kihívásokban, és márciusban sem szeretnék kimaradni.

Mindig bíztatlak titeket, hogy csatlakozzatok – ezúttal szeretném megkönnyíteni a dolgotokat azzal, hogy lefordítom magyarra a kihívások témáit, amikben szeretnék részt venni.

Instagram kihívások

#PlanWithMeChallenge

Ez a kihívás a határidőnaplósoknak szól (a bullet journalosok mellett filofaxosok vagy bármilyen más tervező módszert/eszközt használók is csaltakozhatnak), hogy a résztvevők megosszák egymással, hogyan használják a határidőnaplóikat, és ötleteket merítsenek egymás tervező szisztémájából.

A témák:

1. A tervezőm és én 16. Minőségi idő önmagammal
2. Nagy célok 17. Inspiráció
3. Jegyzetelés 18. Adóügyek
4. Gyorsírás / gyors jegyzet 19. Kedvenc listák
5. Jövőtervezés 20. Minden nap
6. Szekciók 21. Időbeosztás
7. Kipróbáltam és működik 22. Ünnepek követése
8. Menütervezés 23. Hobbik
9. Tervező szárnysegédek 24. Bűnös élvezet a tervezésben
10. Egészségfigyelő 25. Folyamatban lévő projektek
11. Teendők 26. Szőrös, tollas és pikkelyes barátaink
12. Próbálkozás 27. Munkaállomás
13. Munka és otthon 28. Rontott
14. Szünet 29. Út közben
15. Fókusz 30. Rutinok
31. Tanulságok

Instagram kihívások

#RockYourHandwriting

Ez a kihívás azoknak szól, akik szeretnék gyakorolni, fejleszteni a kézírásukat.

A témák:

1. Heló! 5 kedvenc 16. Jegyzetelés
2. Kisbetűs ábécé 17. Dee idézete *
3. Nagybetűs ábécé 18. Kara idézete *
4. Számok és írásjelek 19. Jessica idézete *
5. A hét napjai 20. Kim idézete *
6. Az év hónapjai 21. Dalszöveg
7. Kedvenc idézet 22. Ezt ettem ma
8. Gyakorló technikák 23. Kedvenc könyvek
9. Az én stílusom 24. Kedvenc emlék
10. Eszköztár 25. Rajzos jegyzet
11. Itt írok én 26. Sorsfordító történet
12. Hagyományos levél 27. Szó-kép/td>
13. Könyvrészlet 28. Ötletelés
14. Útmutató kézírás gyakorláshoz 29. Valami új
15. Ajánlások 30. Hexameterek
31. Kedvenc receptek

* ezekre a napokra a szervezők, Dee, Kara, Jessica és Kim választanak egy-egy idézetet

#ListersGottaList

Ez a kihívás a listák szerelmeseinek szól: minden téma egy-egy lista megírására buzdít, amik között vannak hasznosak, elgondolkodtatók, inspirálók, vagy egyszerűen mókásak.

A témák:

1. Ezért szeretem a márciust 16. Azért szeretem az én __________, mert…
2. Emberek, akiknek köszönőüzenetet kell írnom 17. Kedvenc emlékeim egy nagyszülőmről
3. Legjobb motiváló idézetek 18. Ezt szeretem a legjobb barátomban
4. A kedvenc virágaim 19. Egy szokás, amivel szakítanom kell
5. Dolgok, amiket meg akarok tenni ebben a hónapban 20. A Netflix várólistám
6. A kedvenc ebédlőhelyeim 21. A legjobb tulajdonságaim
7. Dolgok, amiket elmondanék a 15 éves önmagamnak 22. Könyvek, amiket mindig el akartam olvasni, de valószínűleg sosem fogok
8. A 3 kedvenc kreatív hobbi kellékem 23. Dolgok, amikért hálás vagyok
9. 5 dolog, amit el kellene adományoznom 24. Dolgok, amik ingyen vannak, és apró kedvességként adhatnám másoknak
10. Egy folyamat, amit javítani vagy ésszerűsíteni fogok ebben a hónapban 25. Ha megtervezhetném a kedvenc washi tape-emet (díszítőtapaszomat), így nézne ki (rajzold le!)
11. 3 dolog, amit meg akarok tanulni év végéig 26. Így hozhatnám ki a legjobbat magamból
12. A legkreatívabb ember, akit ismerek 27. Ezt jelenti számomra a Húsvét
13. Dolgok, amikkel túl sok időt töltök el 28. Kedvenc dolgok a zöldségesnél
14. Mindenkori kedvenc könyveim 29. Bandák, akiket szívesen látnék koncertezni
15. Dolgok, amiket elítélek 30. Kedvenc termékek a kreatív hobbi boltban
31. Dolgok, amik miatt álmatlan éjszakáim vannak

Mindegyik kihívásra igaz, hogy nem jár sortűzbizottság azért, ha nem teljesíted valamennyi témát (arra mérget vehetünk, hogy én is túlvállalom magam ezzel a három kihívással – és még maradt is hely az oszlopok közt, ki tudja, mit találok még…), vagy ha nem ragaszkodsz szigorúan a témák sorrendjéhez, ezen belül pedig minden téma nyitva áll az egyéni értelmezésre. Mindez elsősorban ötletbörze, nem szintfelmérő vizsga.

(Megjegyzés: a témákat a legjobb tudásom szerint fordítottam, de ha valami hibát láttok, jelezzétek bátran és javítom!)

Instagram kihívások #6

Egy kis kihagyás után ismét jelentkezem az instagramos kihívásaim összefoglalójával, remélve, hogy tudok egy kis inspirációt adni, elsősorban a bullet journalozáshoz.

Instagram kihívások

A napi oldalak témája visszatérő, hiszen ez adja a bullet journal (és minden tervező) legnagyobb tartalmát.

A napi tervezőim formája nagyjából megszilárdult, és a lehető legegyszerűbb formát követi. Nem mondom, hogy nem szeretek gyönyörködni azokban a színes, ötletesen elrendezett, fifikás napi tervezőkben, amiket az interneten látok, de nekem az válik csak be, amit a legegyszerűbb eszközökkel kivitelezhetek.

A jelölők használatával ugyanígy vagyok – nem használok bonyoult jelrendszereket a napi feladatlistáimon, mindössze ezeket:

  • pöttyöt a teendőknek,
  • ikszet az elvégzett teendőknek,
  • nyilat az áthelyezett teendőknek
  • kötőjelet a megjegyzéseknek,
  • órát a találkozóknak/eseményeknek,

kiegészítő jelként pedig

  • csillagot a fontos/sürgős feladatoknak,
  • nagyítót ha valaminek utána kell néznem,
  • és borítékot, ha valakinek válaszlevéllel tartozom.

Korábban a feladatokat négyzettel jelöltem, még korábban pedig jelölés nélkül listáztam, majd áthúztam, ami elkészült. Annak ellenére, hogy mennyire szerettem áthúzni feladatokat, és hogy a feladatoknak mennyire természetes kísérője a jelölőnégyzet, számomra is meglepő volt, mennyire jól kijövök a pötty-iksz kombinációval.

A mindennapos kerékvágás mellett persze különleges oldalak is kerülnek a naplómba. Ilyenek például a havi emlékoldalak, az olvasmánynapló, vagy éppen az olyan különleges napi oldalak, mint a Valentin-nap vagy az a nap, amikor a napi teendők mellé emlékeztetőül feljegyeztem magamnak a pi-he-nés szótári definícióját.

View this post on Instagram

#PlanWithMeChallenge: keeping memories.

A post shared by Timi (@nagytimi85) on

A tökéltesség kérdése gyakran felmerül a bullet journal közösségben (is) – látjuk azokat a gyönyörűen kidolgozott naplókat, és valahogy felébred bennünk a késztetés, hogy mi is tökéletesen, hibátlanul vezessük a miénket. (Pedig a határidőnapló, bár jó, ha szemet gyönyörködtet, de elsősorban a funkcionalitása miatt fontos.)

Én többek közt úgy küzdök ezzel a maximalizmussal, hogy tudom, hogy tudom, hogy a tökéletlenségek megmutatása visszatérő feladat a fotókihívásban, így akárhányszor hibát ejtek, egy vidám kis “oops!” jelzéssel nyugtázom, hogy de jó, most már biztosan lesz mit mutatni, ha a hibák kerülnek sorra!

A kézírás gyakorlásában kicsit leeresztettem, de azért ezzel kapcsolatban is megosztottam pár bejegyzést – változatos irodalmi emelkedettséggel.

View this post on Instagram

#RockYourHandwriting: slow vs normal vs rushed.

A post shared by Timi (@nagytimi85) on

View this post on Instagram

#RockYourHandwriting: drill – common phrases. Now that's a funny one. I was wondering what should be my common phrase for drill, and then this one came in my mind. There is this common phrase in Hungarian, that contains a swear word, but my mom was pretty mindful of our language as children, so when she used this phrase she always changed the swear word for a nice one. You can imagine my face as a teenager when I first heard the original phrase and I was like... oh... oh, that really makes sense. 😂 I still use it in the form my mom taught me though, and it always makes me smile. 😉 (You won't go far with loan translation, but just for fun, a close one could be: instead of "left behind like a dog's shit", I learned "left behind like a dog's shirt". 😜) Gyerekként anyukám nagyon odafigyelt a szókincsünkre (ez jelentett némi vakfoltot az általános műveltségemben amúgy), így azt a bizonyos mondást az ebről én ebben a formában tanultam meg: otthagyja, mint eb a Szaharát. Képzelhetitek az arcomat, amikor kamaszkoromban először hallottam eredeti formájában, és... hát, összeállt a kép. 😂 Ettől függetlenül én továbbra is Szaharával használom, ahogy anyukámtól tanultam, és mindig vigyorognom kell tőle. 😉

A post shared by Timi (@nagytimi85) on

És egy kis háttérmunka – a tolltesztjeim mellett (amit a bullet journalom utolsó lapján vezetek, hogy lássam, melyik tollam hogyan teljesít az adott papíron, várható-e, hogy átüt, stb.) megosztottam azt is, hogyan készülnek azok a szépen megvilágított, ízléses hátterű képek az instagramomra. :)

Instagram kihívások #5

Februárban ismét beledobtam magam az instagramos kihívások világába, de már nemcsak egy, hanem két nemzetközi fotókihívásba is beneveztem. Ezért igyekszem a heti összefoglalók formáját egy kicsit átrendezni – írjatok bátran, hogy mi tehetné számotokra még élvezhetőbbé, érdekesebbé, hasznosabbá!

Instagram kihívások

A #PlanWithMeChallenge és a #RockYourHandwriting kihívás múltheti témáin keresztül azok, akik követik az instagram fiókomat, egy kicsit jobban megismerhettek engem és a környezetet, amiben alkotok. Megtudhattátok például, hogy Google barátom szerint a Tímea név gyakran jó beszélőkéjű személyt takar (nem lepődtetek meg, igaz? :)), vagy hogy állatorvos akartam lenni, amikor még egészen apró voltam. De írtam arról is, nem vagyok egy “született tervező” típus – épp ezért jelent sokat, ha van egy olyan tervezőm, amihez kötődöm, amit szívesen lapozok fel –, de megmutattam az asztalt is, ahol írok… ha épp nem a kanapén kucorogva írok, a térdemre támasztott laptoppal, táblagéppel, bullet journallal vagy csíptetős táblával.





Úgy érzem, hogy a bullet journalom és én egyre jobban megtaláljuk a közös hangot. Bár a naplóm közel sem az a színes, rajzos, csilli-villi csoda, mint amiket nagy előszeretettel böngésztem, mielőtt elkezdtem a sajátomat, mégis úgy érzem, hogy megtaláltam azt a stílust, amire jó ránéznem, és mégsem teher kiviteleznem nap mint nap.

A bullet journalomat többé-kevésbé az eredeti rendszer szerint használom, és a következő oldalakat vezetem benne rendszeresen:

  • havi tervező a hónap eseményeinek áttekintésére
  • havi figyelő, ahol a mindennapos szokásaimat igyekszem szemmel tartani – ebben a hónapban külön oldalt szentelve az egészséggel kapcsolatos célkitűzéseimnek
  • napi oldalak, ahol teendőlistát és rövid naplóbejegyzéseket egyaránt vezetek
  • hálalista
  • egyéb gyűjtemények (pl. könyv- és sorozatfigyelő, a hónap emlékei, stb.), amiket igény szerint vezetek

a


Februárban több új dologgal kísérletezem, a bullet journalon belül (például a mindennapos naplóbejegyzésekkel a napi oldalakon) és azon kívül (“a való életben”) is – ez utóbbiakhoz gyakran úgy járul hozzá a bullet journalom, hogy  a havi figyelővel is igyekszem motiválni magam az új szokások betartására (például arra, hogy gyakrabban egyek gyümölcsöt vagy főzzek magamnak), vagy épp a bullet journalosok remek közösségétől kérek tanácsot Instagramon vagy Facebookon.