A KonMari módszer – Második rész: a gyakorlat

Legutóbb hosszan írtam arról, miért érintett meg nagyon a KonMari módszer szellemisége. Mégis, azért ez mégiscsak egy rendrakási módszer – ideje, hogy gyakorlati tippeket is megosszak a könyvből.

KonMari

A selejtezésről

  • Először selejtezz! – Marie Kondo szerint bonyolíthatjuk akárhogy, a rendrakás mindössze két dologból áll: el kell döntened, mit tartasz meg és hogy azt hol tárolod. Fontosnak tartja azonban, hogy először mindig selejtezz – amíg nem végeztél valamennyi holmid átfogó selejtezésével, nem érdemes elkezdeni azon töprengeni, hogyan tárolhatnád őket, pláne nem rafinált tárolási módokba/eszközökbe invesztálni.
  • Selejtezz nagy lendülettel! – Bár legutóbb már írtam róla, hogy ez a szememben egy kis szégyenfoltja a könyvnek, mivel a “csak egyszer, csak most, csak egy nagy lendülettel” szlogent arra használja, hogy elmismásolja, hogy valójában több hónapos munka áll előttünk. Minden esetre fontos, hogy azt javasolja, ne tördeljük tíz-tizenötperces napi rutinná a selejtezést, hanem nagy lendülettel fogjunk neki, nagy falatokban, hogy rutinmunka helyett egyfajta áramlat-élménybe kerüljünk, és megfelelően el tudjunk merülni a selejtezés élményében.
  • Kategória, és ne hely szerint selejtezz! – Azaz ne “az előszobát” vagy “a gardróbot” selejtezd, hanem “a nadrágokat”, “a kabátokat”, “a táskákat”, stb. Ennek oka az, hogy egyféle holmiból több helyen többet is tárolhatsz. Amíg nem látod őket egyszerre, addig nem lesz pontos képed arról, miből mennyid van, és jobban ki vagy téve annak a veszélynek, hogy megtartasz valamit csak azért, mert “hátha nincs másik”.
  • Halmozz mindent a padlóra, majd végy kézbe mindent egyenként! – Ugye emlékeztek még, hogy a KonMari módszer fő kérdése ez: “örömet okoz?”. Ha egy kategória (például pólók, könyvek, stb.) minden darabját egyszerre a padlóra halmozod, az nemcsak abban segít tisztábban látni, hogy valójában mennyi holmid is van, hanem segít friss szemmel nézni rájuk. Kisebb az esélye, hogy valamit azért tartasz meg, mert már úgy megszoktad, hogy ott van a helyén, vagy esetleg mert ódzkodsz a macerától, amivel járna, hogy megválj tőle. Ha mindent egy “máglyarakásba” halmozol, valóban rá vagy kényszerítve, hogy utána egyenként kézbe vedd őket és egyenként dönts a sorsukról (az alapján, hogy örömet okoznak-e neked), ráadásul már a dolog lélektana is más: nem arról kell döntened, mit mozdíts el a helyéről, hanem hogy mit ments vissza a kupacból, mi az, ami tényleg megérdemli, hogy visszatedd a polcra.
  • Selejtezz a megfelelő sorrendben! – Marie Kondo szerint van egy meghatározott sorrendje annak, ahogy a holmikat selejtezni érdemes, hogy előbb a kisebb érzelmi értékű, könnyebben bírálható tárgyaktól válj meg, majd amikor már ráéreztél ennek a teljesen újszerű stratégiának az ízére, akkor térj át a nagyobb érzelmi értékkel bíró tárgyakra, miktől nehezebb megválni. Ez a sorrend nagy vonalakban a következő: ruhaneműk, könyvek, papírok és iratok, egyéb holmik, majd végül az érzelmi értékkel bíró tárgyak (például fényképek). Bővebb részletezésért KonMari checklist néven érdemes rá keresni.

A tárolásról

  • Használd azt, amid van! – Míg amiatt, hogy mindent, amitől megválunk, szemétként kezel és szinte nem is foglalkozik az adományozás lehetőségével, nem lettünk nagy barátok, annál szimpatikusabb volt az a megközelítés, hogy tárolásra szinte minden esetben elegendő az a tér és elegendőek azok az eszközök, amik már most a rendelkezésedre állnak. Marie Kondo azt javasolja, hogy a tarolásra alkalmasnak tűnő dobozokat (elsősorban cipősdobozokat, elektromos eszközök holmijait, használaton kívüli ételtároló műanyag dobozokat, stb.), amiket selejtezés közben találsz, gyűjtsd össze és tedd félre addig, amíg el nem érsz ahhoz a szakaszhoz, amikor megkeresed a dolgok végleges helyét. Pluszban még azt is tanácsolja viszont, hogy amint befejezted a rendrakást, válj meg a fölöslegtől – ne tárolj valamit csak azért, mert egyszer, majd, talán szükség lesz rá. Ha egy doboz annyira tetszik, hogy semmiképp sincs szíved megválni tőle, akkor találj neki valami funkciót, helyezd szolgálatba és úgy tartsd meg.
  • Különítsd el a tárolás és a használat helyét! – Marie Kondo szerint gyakori hiba, hogy a dolgokat ott tároljuk, ahol használjuk őket, pedig ez sok esetben nem jó megoldás. Ilyenek például a konyhapulton tárolt alapanyagok vagy a kád szélén tárolt kozmetikumok. Ezért azt tanácsolja, hogy a dolgok tárolóhelyének kiválasztásánál elsősorban ne azt vedd figyelembe, hol használod őket és honnan a legegyszerűbb elővenni (hiszen a rend megtartását úgysem az akadályozza jobban, ha nehéz elővenni a dolgokat, hanem ha nehéz eltenni őket), hanem hogy mi a számukra alkalmas tárolóhely.
  • Mindennek legyen helye és mindent tegyél a helyére! – Miután a tulajdonodban lévő minden holmival egyenként megismerkedtél és egyenként döntöttél a sorsukról, a tárolásukról is ugyanígy kell döntened. Ha mindennek van pontosan meghatározott helye és mindent oda is helyezel, amikor épp nem használod, az könnyen leleplezi az otthonodban keletkező “gazdátlan dolgokat”. Ezért javasolja például Marie Kondo, hogy minden este pakold ki az összes holmidat a táskádból, és azokat (valamint a táskádat is) egy számukra kijelölt éjszakai pihenőhelyen tárold, amíg újra munkába nem indulnak veled. Ezzel – azaz hogy mindennek van helye és mindent a helyén tárolsz, amikor nem használod – két dolgot is megelőzöl: nem keveredik el valami csak azért, mert elfelejted, hol hagytad “ideiglenesen” (nem felejted a szemceruzádat, az ajakrúzsodat, vagy ne adj’ isten egy fontos iratodat a táskádban, amikor másnap mégis egy másik táskával indulsz el otthonról), és nem kezdenek el észrevétlenül gyűlni a “gazdátlan holmik” (gyűrött blokkok, használt papírzsebkendők, a papírjukba visszacsomagolt rágógumik, stb.), hiszen szemet szúr, ha mindent a helyére raktál és ők még mindig ott vannak.
  • A hasonló dolgokat tárold egy helyen! – Ahogy a hasonló dolgokat selejtezni is, úgy tárolni is együtt vagy egymás közelében érdemes.
  • Amit lehet, tárolj állítva! – Marie Kondo hajtogatási módszerét megtanulni egy érdekes agytorna: újratanulni valamit, amit annyira természetesnek tartunk. De tanúsíthatom, hogy érdemes. Szerinte a vízszintes (“kupacban”) tárolás hátránya, legyen szó ruhákról, papírokról vagy bármi másról, az, hogy úgy érezzük, sokkal több a tárolófelületünk, így könnyebben gyűjtünk lomot, a kupac alján viszont gyakran elvesznek, elfelejtődnek vagy rongálódnak a dolgok. Ezért javasoja, hogy amit csak fizikailag lehetséges, tanuljunk meg úgy tárolni, hogy ne képezzünk kupacot, hanem állítsunk mindent függőlegesen, hogy minden egyes darab látható maradjon. (Illusztrációképpen pillantsatok rá a zoknis fiókomra fent!)
  • Folytass folyamatos párbeszédet a dolgaiddal! – Nemcsak arról a sokat vitatott párbeszédről van szó, amivel megköszönöd a dolgaidnak, hogy téged szolgálnak – bár az is segíthet, hogy jobban örülj a holmijaidnak és kevésbé vedd természetesnek, hogy vannak. Hanem arról is, hogy a dolgaid használata legyen egy folyamatos párbeszéd, egy folyamatos felülvizsgálat. Ha hajtogatáskor vagy a tiszta ruha elpakolásakor a kezedbe akad egy elnyűtt darab, aminek kezd lejárni az ideje, vagy a szekrényben megakad a szemed egy ruhán, amit valaha szerettél, de már egyáltalán nem okoz örömet és csak megszokásból tárolod, válj meg tőle. Ha egy szemceruzát keresel, de közben a kezedbe akad egy régi rúzs vagy szemfesték, amit már úgy érzed, nem fogsz használni, dobd ki. Ha egy garancialevél után kutatsz, és közben találsz pár olyat, amik azóta lejártak, selejtezd ki őket. És így tovább – ahogy használod a dolgaidat, úgy tartsd velük frissen a kapcsolatodat.

Ahogy láthatjátok, bár nem minden ponton értettem egyet vele, azért bőven lett mondanivalóm Marie Kondo: Rend a lelke mindennek c. könyvéről és a KonMari módszerről. Akár megfogadjátok a könyvben foglaltakat, részleteiben vagy egészében, akár nem, mindenképp javaslom elolvasásra, mert sok lelki és gyakorlati bölcsességet lehet meríteni belőle.

A KonMari módszer – Első rész: az elmélet

Marie Kondo: Rend a lelke mindennek c. könyvének borítója “varázslatos japán módszer”-ként mutatja be a KonMari néven is ismert rendrakási módszert. Ahogy az olvasók értékeléseit böngésztem, gyakran visszatért az a vélemény, hogy sokminden van a könyvben, ami csak Japánban működik. Ezzel egyáltalán nem értek egyet: semmi olyat nem olvastam benne, amihez japánnak kellene lenni – annál többet viszont, ami gyökeres szemléletváltásra hív, és számomra ezek voltak a legfontosabb üzenetei a könyvnek.

A KonMari módszer

Mi benne a varázslat?

A könyvben leginkább a szemlélete fogott meg. A KonMari módszer alapja, hogy keress érzelmi kapcsolatot a tárgyaiddal – az összessel, az utolsó gemkapocsig, amit a fiók sarkában találsz –, vedd őket a kezedbe egyenként, és tedd fel magadnak a kérdést: ez örömet okoz? Ezután pedig, legyen szó ruhákról, könyvekről vagy konyhai eszközökről, következetesen és kitartóan ismételd ezt mindaddig, amíg az otthonodban már csak olyan holmik vesznek körül, amik örömmel töltenek el.

Nem tudom, emlékeztek-e még rá, amikor – anélkül, hogy bármit tudtam volna a KonMari módszerről – ugyanezt tettem meg a könyvespolcommal. Így bár a könyv olvasása óta egyelőre csak a zoknijaimat selejteztem ki és rendeztem, erős kapcsolatot éreztem a módszerrel, hiszen egyszer már én is végigéltem, nemcsak fizkailag, de lelkileg is.

Amikor a könyveimet rendeztem, úgy fogalmaztam meg a népirtási alapelvemet, hogy a könyvespolcom “legyen szép és vállalható” – de valójában ez a kérdés állt mögötte: örömet okoznak-e nekem ezek a könyvek (hiszen akkor vállalom őket szívesen), és ha nem, megtartsam-e őket a múltba való kapaszkodás, a másokkal (például a könyvmoly édesanyámmal) szemben érzett bűntudat, esetleg a jövőtől való félelem (de mi lesz, ha kidobok valamit, amit később mégis el szeretnék olvasni, és talán akkor derül ki, hogy nehezen beszerezhető?) vagy épp a külső megítélés miatti aggodalom (mit fognak gondolni rólam, ha csak egy maréknyi könyvet tartok itthon?) miatt.

Másfél év telt el azóta és egy költözésen is túlvagyunk, így most már biztonságos távolságból mondhatom: a legjobb döntés volt így megritkítani a könyvespolcomat. Igaz, hogy most töredékannyi könyvem van, de egy sem szorul hátsó sorokba, egy sem bujkál, egy sem veszik el a tömegben, hanem bármelyiken akad meg a szemem, mosolyt csal az arcomra.

Korábban sok olyan könyvem volt, amikről nem is igazán tudtam, hogyan kerültek hozzám, a tartalmuk sem érdekelt, egyszerűen azért tartottam meg őket, mert hát… könyvtől nem válunk meg, nem igaz? Azok a könyvek, amiket szerettem, gyakran nyomorogtak a bűntudatból vagy megszokásból megtartott lomok közt. Most a könyvespolcomra nézve csak olyan könyveket látok sorakozni, amik elmondhatják magukról (és rólam), hogy szeretem őket. A többiek pedig a helyi könyvtár polcaira kerültek, és ki tudja, azóta hány embernek tettek jó szolgálatot?

Mi tehát a varázslat, mi az, amiért a KonMari módszert nem is elsősorban rendrakó stratégiaként, de szemléletformáló gyakorlatként mindenképp tudom ajánlani?

  • Lassíts és figyelj! – A módszert azt írja elő, hogy minden egyes holmidat egyenként vedd kézbe és figyelj az érzéseidre vele kapcsolatban. Ez megköveteli, hogy kiszakadj a megszokott mókuskerékből, a kapkodásból, a racionalizálásból, és a figyelmedet, minden fizikai érzékedet, az elmédet és a lelkedet is időben és térben koncentráld. Ez egy remek mindfulness gyakorlat, jelen pillanat gyakorlat, és minden megvan benne, ami flow élményhez vezet.
  • Megérdemled, hogy boldog légy! – Bár nem feltétlen vagyunk tudatában, ha a holmijainkról van szó, gyakran vezérel minket a másokkal szemben érzett bűntudat vagy megfelelési vágy, esetleg saját félelmeink a jövőtől vagy görcsös kapaszkodásunk a múltba. Ha a rendrakás közben elengedjük azokat a szempontokat, hogy “jó, jó, két éve nem volt rajtam ez a nadrág, be sem tudom gombolni és a színét is utálom, de ha ezt is kidobom, már csak három nadrágom marad” (= a jövőtől való “nem lesz mit felvennem” félelem), vagy “ki sem bontottam a dobozból és soha az életben nem fogom használni, de hát hogyan dobhatnék ki egy teljesen új tányérkészletet” (= a bűntudat és a félelem, hogy pazarlónak bélyegeznek), stb., és egyetlen vezérlőelvre hagyatkozunk, hogy mi okoz NEKÜNK örömet MOST, az nemcsak a lomtalanításnak ad lendületet és nemcsak az otthonunkat tölti meg olyan dolgokkal, amiket szeretünk (anélkül, hogy bármit is vásárolnánk), de nagyon fontos önismereti gyakorlatként is működik, aminek során következetesen, újra és újra, egészen pontosan annyi alkalommal, ahány darab holmi van az otthonunkban, gyakorlnunk kell a múlt és a jövő elengedését, és az önmagunk iránt tanúsított szeretetet. Minden alkalommal meg kell hozni a döntést: megérdemlem, hogy boldog legyek, megéredemlem, hogy azalpján hozzak döntést, hogy mi okoz nekem örömet.
  • Teremts kapcsolatot! – Talán azért írják olyan sokan, hogy ehhez a módszerhez japánnak kell lenni, mert sokszor visszatérő eleme az animista megközelítés, amikor Marie Kondo a tárgyakat, holmikat, az otthonokat lélekkel ruházza fel és arra szólít fel, hogy beszélgessünk velük. Nos, nem mondhatnám, hogy hiszek benne, hogy a zoknijaimnak lelke volna vagy hogy a házam másképp viselkedik, ha megköszönöm neki, hogy tetőt ad a fejem fölé. Abban viszont igen, hogy az ilyen gyakorlatok megváltoztathatják a kapcsolatunkat a környezetünkkel. Nemcsak emberekre, de dolgokra is igaz, hogy ha néha megállunk egy kicsit hálát adni – köszönetet mondani –, megváltozik velük a kapcsolatunk, sokkal hajlamosabbá válunk meglátni bennük a jót, nem vesszük már olyan természetesnek, hogy vannak, hanem éberré válunk rá, hogy milyen jó, hogy velünk vannak. Ha nekik nem is, nekünk feltétlen jót tesz, ha kifejezzük feléjük a hálánkat. És hogy japánnak kell-e lenni ahhoz, hogy szertartásosan üdvözöljünk egy zoknit vagy egy nappalit? Nem, nem hiszem. A nyugati kultúrában is úgy születik minden gyerek, hogy bír a gyermeki animizmus képességével – azaz hisz benne, hogy a dogoknak lelkük van. Nem kell valami roppant idegen dolgot elsajátítanunk – csak a gyermeki lelkünkhöz kell egy kicsit visszanyúlni.

Mi benne az ámítás?

Bár a KonMari módszer engem is teljesen elvarázsolt, azért több gyenge pontot is felfedeztem a könyvben, amik zavartak.

Ezek közül a legfájóbb az volt, hogy többször rajtakaptam azon, hogy csúsztat. A könyv nagyon határozottan igyekezett elhatárolni magát azoktól a módszerektől – mint például a FlyLady módszer –, amik a rendrakást rutinként kezelik, és sokszor és kitartóan hangsúlyozta, hogy a KonMari módszerrel nincs szükség rutinokra, csak egyetlen nagy lendületre, amivel végigsöpörve az otthonunkon örökre száműzhetjük a rendetlenséget a környezetünkből.

Azonban gyakran összemossa a rendrakás és a takarítás fogalmait – ez utóbbira nyilvánvalóan szükség van a rend szintentartásához, hiszen ha mást, nem, a mindennapi életünk nyomait rendbe kell szednünk. A lomtalanítás is örök feladat marad, hiszen ahogy egyszer meg kell válnunk olyan dolgoktól, amik valaha talán fontosak voltak, de már többé nem azok, úgy később is keletkezhetnek felesleges dolgok a mostani fontos holmikból.

De a legfájóbb csúsztatása talán az volt, amikor ráakadtam egy elejtett félmondatra, ami megjegyzi, hogy egy efféle gyors és lendületes rendrakás legalább fél évig tart. Talán az én fogalmaim különböznek, de úgy érzem, hogy ha valami legalább fél évet átfog az életemből, ahhoz jól jönne egy ütemterv, pár ütemezési tipp, és ami azt illeti, valamilyen szinten rutin is lesz az életemben (talán napi, heti vagy havi rutin? – erre nem kaptam választ a könyvből), ha nem is örökre, de fél-egy éven át.

Jólesett volna, ha ahelyett, hogy a rutinokra épülő technikáktól való látványos elhatárolódás és a “csak most, csak egyszer” hangsúlyozása helyett bővebben kitért volna azokra a tippekre és tapasztalatokra, hogy milyen ütemben, mekkora időszeletekben, milyen gyakorisággal érdemes tervezni egy ilyen átfogó, nagy lomtalanítást – még ha ezzel le is rombolja a “gyors, lendületes, egyszeri” rendrakás látványképét.

További sokat támadott hozzáállása az, hogy mindent, amire már nincs szükség, ami már nem okoz örömet, szemétként kezel. Büszkén hozza a statisztikákat arról, hogy az ügyfelei hány szemeteszsáknyi holmit dobtak ki, miközben az adakozásról szó sem esik. A könyvektől való megválásra a javaslata, hogy ha csak néhány oldal, néhány kedves idézet vagy megkapó gondolat miatt ragaszkodunk az adott könyvhöz, egyszerűen tépjük ki az adott lapokat, és aztán dobjuk ki a könyvet.

Amikor megváltam a könyveim nagyrészétől, jólesett a gondolat, hogy míg nálam csak porfogónak szolgálnak és a bűntudatomat, diszkomfortérzetemet táplálják, a könyvtárban esetleg hasznára lehetnek valakinek. Természetesen nem tudunk minden lyukas zokninak és csorba nyelű villának második esélyt adni, de a köszönettel és hálával való elengedés számomra magába foglalja, hogy amelyik tárgynak lehet – különös tekintettel a könyvekre, ruhákra, játékokra –, biztosítsunk további hasznos életet.

Mi benne a hasznos tipp?

Sokat beszéltem a mögötte álló szemléletről, hiszen szerintem ez a KonMari módszer legnagyobb ütőkártyája, de emellett sok hasznos tipp is akad a könyvben, aminek hasznát vesszük a rendrakáskor.

Azonban attól tartok, ez a cikk már így is túl hosszúra nyúlt, így a KonMari módszer gyakorlati oldalára majd egy következő alkalommal térek vissza. :)

Aranyköpések – Hogyan tudnék segíteni?

Azon vagyok, hogy egy új napi rutint dolgozzak ki, mivel rájöttem, hogy a FlyLady programban a legfőbb ellenségem, hogy egyszerűen utálom, hogy amikor hazaérek öt-hat-hét órakor este, még a háztartással is kell foglalkoznom… Miért nem lehet az az esti pár órám a szórakozásé és a pihenésé?

Ezért kipróbáltam, hogy fél órával korábban kelek reggel, és azt a fél órát maradéktalanul a háztartásra szánom (a zónázást pedig egyébként áttettem hetiből napi váltásba). A korán kelést még megérzem (mégiscsak több mint húsz éve ugyanabban az időben keltem mindig, nehezen állok át), ellenben a lakáson szemmel látható a hatás, én pedig már a jól végzett munka örömével indulok el itthonról, délután pedig semmi gondot, időt vagy bűntudatot nem kell szánnom a háztartásra.

Peti pedig, aki látta a hatást a lakáson (meg a korán kelés hatását rajtam), egyik nap ezzel fordult oda hozzám:

– Nagyon büszke vagyok rád! Én hogyan tudnék segíteni?

Tudom, hogy a háztartásvezetés az egyik leghálátlanabb munka a világon, különösen ha olyan idősávban végezzük, amikor a velünk élők nem látják, hogy dolgozunk, mert akkor mintegy természetesnek tűnik, hogy sehol sincs morzsa, porcica, pacsmag. Úgyhogy nagyon értékelem azt, hogy meglátja az alakuló rend mögötti munkát, megbecsüli, és kész rá, hogy segítsen. Jó ember vagy, kedves! ♥

Gretchen Rubin – Hétköznapi oltárok

Ahogy írtam, olvasom Gretchen Rubin – Happier at Home c. még csak angolul elérhető új könyvét (a kedvestől kaptam ebook formátumban utó-karácsonyi ajándékként). Nagyon lassan haladok vele, egyrészt mert mostanában egyébként is lassan haladok az olvasással, másrészt pedig mert az angolul olvasás nem az erősségem. De a Moly.hu-t azért komótos ütemben elárasztom vele. :)

Gretchen Rubin könyvének első fejezetében, ami a birtokolt dolgokról szól, találtam egy érdekes tanácsot, ami hasznos lehet a rendetlenség ellen vívott harcban, ami bizony az én harcom. Ez pedig: hozz létre oltárokat a házban. Na, nem arról beszélünk, hogy vallásos oltárokkal, szentképekkel, gyertyákkal és füstölőkkel zsúfoljuk tele az otthonunkat. Hanem arról, hogy meglévő dolgaink számára – legyenek azok a könyveink, a munkaeszközeink, a ruháink, a pipereholmijaink – olyan helyeket alakítsunk ki a környezetünkben, amelyek megbecsült dolgainkat kiemelt helyre helyezik, ahol szemet-szívet gyönyörködtetően ösztönöznek minket arra, hogy ezeknek a hétköznapi “szent sarkoknak” a környékét rendben tartsuk, ez a rend pedig továbbgyűrűzhet az otthonunk többi részére is.

Gretchen Rubin az ötletet kisebbik lányától, Eleanortól kapta, aki a játékait a ház egy-egy pontján gondos rendben helyezi el. Ezeknek a helyeknek számára jelentősége van, néha csak nézi őket, néha hosszan játszik a közelükben vagy sok időt tölt a rendezgetésükkel, aztán pedig felszámolja és odébb költözteti őket, de amíg fennállnak, addig gondot fordít rájuk és erőt merít belőlük. Ennek nyomán kezdett Gretchen kialakítani saját maga számára olyan oltárokat a házban, mint például az íróasztala, a kedvenc könyveinek gyűjteménye, vagy a családi fotófal.

A hétvégén egyébként elruccantunk egy másfél napos kis “nyaralásra” a kedves szüleihez, akiknek az otthona egy csodálatos, pihentető hely, és náluk lenni valóban felér egy nyaralással. Kicsit körbenéztem náluk ezzel a szemmel, és rájöttem, hogy Gabi, Peti anyukája is hoz létre ilyen oltárokat a házban, mégpedig általában a páratlanul gyönyörű orchideái, valamint a pihenősarkok köré. Ezeket a helyeket kifejezett gonddal tartja rendben, naponta foglalkozik velük, és ha csak leül az ember egy ilyen sarokba és körbenéz a rendezett, harmonikus részleteken, máris megnyugszik és feltöltődik. Ahogy Gretchen is írta a családi emlékkönyveknek létrehozott oltárról: már attól eltölt a boldogság és az energia, ha csak állok előtte és nézem.

Néhány tanács az oltárkészítéshez:

  • Találj valamit az otthonod dolgai közt, ami elég fontos számodra ahhoz, hogy oltárt emelj neki!
  • Keress egy helyet, ahol kialakíthatod az oltárt – ahol méltó helyet kap, és te is minden nap élvezheted!
  • Tisztítsd meg az oltár környékét!
  • Adj magadnak időt és kényelmesen, örömmel alakítsd ki a hétköznapi szent helyedet!
  • Hódolj rendszeresen az oltárodnak – ha nem is minden nap (hiszen ez nem kötelező elfoglaltság), de időről időre élvezd az oltárodat. Legyen vele kapcsolatod, nézegesd, használd, tarts rendben.
  • Hozz létre több oltárt!

Nektek van ilyen oltárotok?

Az én boldogságtervem – 2013. januári fogadalmak

Most már igazán közel a jövő év kezdete, ezért éppen itt az ideje, hogy összeírjam a januárra tervezett fogadalmaimat a 2013-as boldogságtervemhez.

Vizsgaidőszak és ünnepek – ez mind olyasmi, ami szétzilálja a mindennapi rutinokat és a rendet körülöttünk. Pedig mióta megismerkedtem Viánál a FlyLady programmal, megtanultam nagyra értékelni a hétköznapi rutinokat.

Bár a vizsgaidőszakomnak még nincs vége, úgy érzem, a január, az új év kezdete (és az ünnepek elmúlta) megfelelő időszak lesz arra, hogy visszarázódjak a mindennapok rutinjaiba és újra rendet teremtsek magam körül.

Január – És lőn rend

  • Légy rutinos! – Ahogy írtam fent, januárban megpróbálom ismét megszilárdítani a FlyLady program adta hétköznapi rutinokat, amikből kiestem az utóbbi időben. Ezek nemcsak a lakásnak, de nekem is segítenek kívül-belül szépülni napról napra.
  • Csak egy dal! – A kedvenc FlyLady rutinom a napi 2×2 perc pakolászás, ami annyira kevésnek tűnik, és mégis olyan messzire vezet. Időzítő helyett én azonban a zenelejátszómat szoktam használni – napi egy dalnyi pakolás egy kritikus területen.
  • Ki a házból! – Az egyik legnagyobb kerékkötőm a lomtalanítás terén, hogy hiába zsákolok és dobozolok be dolgokat, csak egy töredékük hagyja el ténylegesen a házat, nagyobbik részüket csak tologatom innen oda, onnan ide. Ezen változtatnom kell – a kiselejtezett dolgoknak el kell hagyniuk a házat.
  • Élvezd a szabadnapokat! – Nemcsak a napi rutinokat kell tudni betartani, de ahhoz is érteni kell, hogy amikor megszegi őket az ember, azt úgy tegye, hogy a lehető legédesebben kiélvezze a “szabadnapot” (még ha a szabadnap valójában csak egy elhalasztott mosogatást jelent is). Nekem nagy gyakorlatom van abban, hogyan mérgezzem aggodalommal és lelkiismeret-furdalással a “szabadnapjaimat”, ideje gyakorolni az ebből való kilépést.

Nektek mik a bevált napi rutinjaitok?