Nick Vujicic: Élet korlátok nélkül c. könyvét olvasom épp (pityergős olvasmány, majd biztosan írok róla külön is, addig is elárasztom vele a Molyt), és azt hiszem, a könyvnek sikerült eldöntenie köztünk egy régi vitát a férjemmel.

Peti a legerőteljesebb pozitív erő az életemben, aki minden gödörből ki tud húzni, és minden szorult helyzetből megtalálja a kivezető utat, soha nem hagyja, hogy csüggedjek vagy a padlón kucorogva sajnáltassam magam. Ezért is bosszant fel mindig, ha makacsul ellenkezik, amikor optimistának nevezem. “Nem vagyok optimista, csak realista” – mondja mindig.

Számára az optimista, azt hiszem, egy lenvászon inges, mezítlábas, ködös tekintetű, fura fazont jelent, akinek semmi kapcsolata a valós világgal. Persze az is igaz, hogy azért akarom mindenképpen letörölni róla a realista jelzőt, mert az számomra pedig inkább pesszimistát jelent. Hiszen ha az ember hangot ad a hitének, hogy több lehetősége van az éltben, mint amennyi most látszik, az egyik tipikus mondat, amivel a bizakodást el szokás söpörni, a “pff, légy realista!”.

Nick Vujicic, a menthetetlen optimista, aki karok és lábak nélkül született, és mégis hihetetlenül felszabadult életet él és a világot járva előadásaival erre bíztat másokat is, így ír a realista hozzáállásról:

“Ne felejtsd el, hogy a bánat is szolgál valamilyen célt! Teljesen természetes, ha átéled ezt az érzelmet, de nem szabad hagynod, hogy éjjel-nappal uralja a gondolataidat. […]

Mivel én intenzív lelki életet élek, ilyen időkben a hitemhez fordulok. Ám (talán meglepő módon) a könyvelői jártasságom egy gyakorlatiasabb megközelítést is lehetővé tesz. Ha azt mondod, hogy nincs benned remény, akkor az azt jelenti, hogy úgy gondolod, annak az esélye, hogy bármi jó történhet még veled az életben: zéró.

Zéró? Azért ez elég durva, nem gondolod? A jobb napokba vetett hit azonban oly elvitathatatlan, hogy számomra sokkal valószínűtlenebbnek tűnik abban hinni, hogy a napjaid soha nem fognak jobbra fordulni.”

Egy gyors guglizással azért utánanéztem a pontos definíciónak, ami szerint a realista ember úgy fogadja el a valóságot, ahogy van, és nem táplál felőle illúziókat. – Csakhogy a valóság sokkal tágabb keretek közt mozoghat, mint azt egy leszegett fejű pesszimista látja. Így a pesszimista sem realista, ha a valóság egy részét, a jó kilátásokat és a szép reményeket tagadja.

Nick Vujicic például valóban nem volt realista, amikor kisgyerekként azért imádkozott, hogy egy reggel csodák csodájára ép testben, karokkal és lábakkal ébredjen. De azok is nagyot tévednek, akik azt mondják, hogy pff, légy realista, egy ilyen fickó sohasem fog úszni, szörfözni, golfozni vagy feleségül venni egy gyönyörű nőt. (Kattints, ha nem hiszed. :))

[Nick Vujicic a Healthy Living magazinban – Forrás]

Szóval, legyen, elismerem – a realizmus nem maga az ördög, hanem egy semleges valami, és attól még, hogy a pesszimisták előszeretettel használják fegyverként, ugyanúgy lehet az optimisták eszköze is, hogy azt mondhassák: hé, légy realista! Ahogy rosszra, ugyanúgy jóra is fordulhatnak a dolgaid! (Amellett ha inkább az utóbbira gondolsz, növeled az esélyeidet, és addig is jobban elvagy a bőrödben.)

Vagy ahogy a férjem szokta mondani:

“Nem vagyok optimista, csak realista. Látom, milyen lehetőségek vannak előttem, és vannak közte jók is. Látom, mit tudok tenni, és megteszem, ahelyett, hogy nyavalyognék.”