Keress egy igazán fontos projektet, és szakíts rá időt!

Az írás: munka, nem pedig hobbi. Nem úgy írsz, ahogy mondjuk felépítesz egy modellrepülőt. Le kell ülnöd és dolgoznod kell, be kell osztanod az idődet és tartanod magad hozzá. Még ha csak egy órára is naponta, de fel kell fogadnod egy bébiszittert és időt kell szakítanod rá. Ha sikeres író akarsz lenni, úgy kell tekintened rá, mint egy állásra. (Rosellen Brown)

Egy hét, és itt a november, vele együtt pedig a NaNoWriMo. Így nekem is szigorúbbnak kell lennem magamhoz és kialakítani egy szigorúbb munkafegyelmet az írásban, persze a megszokott hétköznapi teendőim mellett. Ez a munka nem novemberben kezdődik, hiszen napi 1667 szavas napi penzum mellett nem tudom még a blogot is életben tartani, így az októberi munka a blogon már megfelelő bemelegítés a novemberi nagy kalandra.

Tavalyról már tudom, hogy ha az embernek napi legalább két óra koncentrált munkaidőt kell teremtenie (nekem legalábbis nagyjából ennyi időre van szükségem a napi penzum előteremtéséhez), akkor másképp kezd tekinteni az időre és a napi tevékenységeire. A prioritások átrendeződnek, az időrabló lötyögés (pl. a tumblr pörgetése, hírlevelek böngészése, tévézés) lehullik a napirendről, a figyelem kiéleződik és az elme lecsap minden szabad öt percre, így az ember könnyen azon kaphatja magát, hogy amíg forr a reggeli teavíz, még gyorsan magához kapja az iPadjét, hogy begépeljen egy vagy két mondatot.

Ezt a fajta feszített tempót persze nem bírnám hosszú távon tartani, de hasznos élmény és érdemes megtapasztalni, hogy ha egy projekt igazán fontos, valóban hiszünk benne és hajlandóak vagyunk beletenni szívünket-lelkünket, akkor sokkal tágabbak a határaink, mint azt hittük volna.

Te minek tudnál (akarnál) helyet szorítani a napirendedben? Mi az a projekt, ami fontos annyira, hogy lemondj a kényelmes és időrabló szokásokról, és egy nagy hajrában odatedd magad? És miért nem vágsz bele most?

Reklámok

Gretchen Rubin: Indító vagy befejező vagy?

Gretchen Rubinnál, aki az emberek mókás kategóriákba sorolásának nagy rajongója, olvastam egy érdekes cikket arról, hogy az embereknek a következő két típusát különbözteti meg ezúttal: indító vagy befejező.

Például: mi okoz neked nagyobb elégedettséget, kidobni az üres üveget, miután kitöltötted belőle az utolsó cseppet is, vagy megbontani egy új üveget? Kipréselni az utolsó adag fogkrémet a tubusból vagy felbontani egy tubust és elhasználni az első adag fogkrémet? Kivenni az utolsó tojást a tojástartóból, vagy kibontani egy új tartót és látni egymás mellett sorakozni az összes tojást?

Azért talált telibe ez a kérdés, mert épp egy nappal korábban jártam örömtáncot egy mustáros tubus felett, amit szinte kéjes örömmel lyukasztottam ki a kupak segítségével – a megbontás, megkezdés, kinyitás számomra ajándék, esetenként kész örömünnep. Elsőre el sem tudtam képzelni, hogy van olyan egyáltalán, aki élvezi az üres tojástartók szomorú látványát vagy a bajlódást az utolsó adag fogkrémmel, de valóban, valamennyi örömet én is lelek egy doboz, zacskó, tároló kiürítésében és kidobásában, akkor hát miért ne jelenthetne valaki másnak ez ugyanakkora élvezetet, mint nekem a megkezdés?

Továbbgondolva ezt a két kategóriát, vajon összefüggésben lehet ez a munkával is? Van olyan, aki örömét lelki egy projekt elkezdésében, a tiszta lap, az első vonás, az első gondolat, az első lépés élményében, az ötletelés, a formálódás izzó hangulatában. Van, aki a célegyenesben érzi jól magát, az utolsó tollvonásnál, az utolsó billentyű megnyomásánál, a borító elkészítésénél, az átadásnál, kézfogásnál, összegzésnél.

Ami engem illet, a munkában is indító típus vagyok. A befejezéseket is szeretem, természetesen, de csak úgy, mint kidobni egy üres fogkrémes tubust – örülök, hogy a végére értünk és nem kell tovább kerülgetni meg vesződni vele, de már alig várom, hogy megbonthassak egy újat. Az első ötletek csapongása, az ötletek rendszerezése, a tervezgetés, a megkezdés izgalma – ez az én kedvenc időszakom egy projektben.

Nem árt tisztába kerülnünk ezzel – melyek azok az időszakok, amikor a leginkább elemünkben vagyunk, amikor a legproduktívabbak, leghasznosabbak vagyunk, és mikor szükséges “magunkon tartanunk a szemünket”, mikor szorulunk önfegyelemre, motivációra?

Te indító vagy befejező vagy? Kis dolgokban és nagy projektekben egyaránt?

Blogger irományok projekt – Nincsenek kezdetek

Beléptem egy blogger projektbe, sőt az a megtiszteltetés ért, hogy én nyithattam meg a közös blogot.

A projekt lényege, hogy egyfajta “láncblogolással” a soron következő író a bejegyzése végén megadja a következő bejegyzés címét és íróját. Más megkötést nem ad a kiírás: mindenki a saját stílusában és műfajában alkot.

Szeretem ezeket a laza együttműködésen alapuló közösségi alkotásokat, és az írói kihívásokat is, amikben azt szeretem a leginkább, hogy az ember nem várt helyekre juthat el azáltal, hogy kívülről, független forrásból kapja az inspiráció egy részét. Így amikor megláttam a kiírást, rögtön úgy éreztem, ez nekem tetszeni fog.

A közösség teljesen nyitott, bárki csatlakozhat. Bővebb információt a projekt menetéről és a csatlakozásról itt olvashattok.

Projektindító cikkemet pedig az alábbi linken olvashatjátok el:

NINCSENEK KEZDETEK

“Nincsenek kezdetek. Nincsen első pillanat; nincs olyan szó vagy hely, amely ennek a történetnek vagy általában egy történetnek az egyetlen lehetséges kiindulópontja lehetne.” – Ezekkel a szavakkal indítja el kedvenc könyvem, a Korbács meséjének folyását az író, Clive Barker.

Tovább a cikkhez