Élelmiszer tartalék lépésről lépésre

Na kinek volt a folyószámlája és megtakarítása a Sberbankbál?…

Aggodalomra semmi ok, a megtakarításaink előbb vagy utóbb vissza fognak jutni hozzánk a csődeljárás során. Addig is van valamennyi likviditásunk a Revolut számláinkon, ahol a napi bevásárlásokhoz elegendő pénzt tartunk. 

Ha ez nem így lenne, akkor is megnyugtató a tudat, hogy a támogató közösségünk (családtagok, barátok sora) már jelezte, hogy ott van számunkra védőhálóként. (“Szívesen támogatom az éhen-nem-halásotokat”, ahogy Ditta barátnőm írta. :)) De ha ez nem így lenne, az élelmiszer tartalékaink egy időre akkor is fenntartanának minket.

Hasznos tanács vagy katasztrófa click-bait?

Hogy őszinte legyek, egy jó ideje dilemma számomra, hogy írjak-e az élelmiszer tartalékainkról. Nem akarok sem trigger-forrás lenni senki számára, különösen most, egy ilyen intenzív időszakban, és katasztrófa-marketingelni meg háborús click-baitelni sem szeretnék…

Mégis, úgy döntöttem, hogy ha valami fontos a számomra, talán fontos lehet más számára is. Ha valami segít nekem, talán segíthet másnak is. 

Amikor másfél héttel ezelőtt Oroszország megtámadta Ukrajnát — ami sajnos sokkoló, de nem váratlan esemény volt —, rögtön fészekrakó módba kapcsoltam. Ugyanígy voltam akkor is, amikor az első híreket hallottuk Wuhanból és az első prognóziókat egy közelgő világjárványról. Irány a prepper podcastok és youtube videók, irány a mormon mami blogok

A csütörtökömet (a háború első napját) a This Prepared Life podcast társaságában töltöttem. Még aznap este megosztottam a széljegyzeteimet Patreonon — és ezzel alaposan szanaszét is triggereltem az egyik mecénásomat. (Bocsi!)

Szóval ahelyett, hogy megosztanám annak az elméletét, miért jó, ha van egy egyéves élelmiszer tartalékod otthon (ami nekem sincs), elmondom, én hol tartok és hogyan jutottam el ide.

Így kezdődött

Ahogy írtam, az egész két és fél éve kezdődött, 2019 decemberében. 2020 sokak számára a balkonkertészkedés és a kovászos kenyér éve volt, és persze én sem maradtam ki ezekből a kalandokból. De emellett elkezdtem élelmiszer tartalékot is építeni.

Na, nem úgy, hogy berontottam a legközelebbi szupermarketbe és sikítva felvásároltam az összes lisztet és WC papírt. :)

Sokkal inkább:

  • Ahelyett, hogy mindenből legfeljebb egy tartalékot tartottam volna itthon, rászoktam, hogy minden nyitott flakon/zacskó/doboz élelmiszerből és higiéniai termékből legyen itthon legalább egy tartalék. Idővel inkább kettő vagy több.
  • Elkezdtem helyet szorítani ezeknek a tartalékoknak, rendet tettem a konyhában és a kamrában, polcokat szabadítottam fel, kreatív tárolóhelyeket kerestem a házban (pl. ágyneműtartó). 
  • Ha valami, amit használok, akciós volt, akkor is bedobtam belőle egyet vagy kettőt a kosaramba, ha volt belőle tartalékom itthon.
  • Ahelyett, hogy csak akkor mentem volna vásárolni, amikor feltétlen szükséges, és csak azt vettem volna, ami épp fogytán van, gyakrabban betértem a boltba, és ha csak néhány dologra volt aktuálisan szükség otthon, a hordozó kapacitásomat kitöltöttem tartalékokkal. (Hátizsákosan vásárolok, mivel nincs autónk, ezért egy bevásárlás limitje annyi, amennyit hátizsákban és szatyorban haza tudok hozni a buszról.) 

Emellett elkezdtem egyre gyakrabban főzni itthon. Az, hogy nem vagyok egy kifejezett konyhatündér, és az, hogy nem volt feltöltve a konyhám/kamrám, egy egymást erősítő kör volt. Csak néha volt kedvem főzni, de akkor is elvette a kedvem az, hogy mindig hiányzott valami itthonról a recepthez, amit megkívántam. Azzal, hogy mindig feltöltve tartottam a kamrámat, sokkal több sikerem volt a konyhában is. 

A következő szint

Hogy őszinte legyek, jó két évig ilyen ad-hoc módon gyűjtögettem. Most, hogy az orosz-ukrán háborúval megérkezett egy újabb stresszforrás, akarom mondani, motivációs erő az életembe, úgy döntöttem, ideje a következő szintre léptetni a felkészültségemet. 

Először is utánanéztem (az első random prepper blogon, amibe akadtam :)), hogy mekkora az egy főre javasolt élelmiszer tartalék nagysága. Belinkelem, de aki nulláról kezdi, az ne feltétlen stresszelje magát azzal, hogy megnézi, mennyi tartalék kellene hogy legyen egy négyfős család kamrájában egy évre. 

Induljunk innen – egy főnek egy hónapra elegendő élelmiszer tartalék:

  • Gabonafélék (pl. rizs, liszt, tészta, zabpehely) összesen 11,3 kg
  • Olaj és olajos szószok (pl. napraforgó olaj, majonéz) összesen 0,9 l
  • Zsír és növényi vaj (pl. zsír, kókuszolaj, mogyoróvaj) összesen 2,3 kg
  • Hüvelyesek (pl. bab, lencse, borsó, kukorica) összesen 2,3 kg
  • Cukorforrások (pl. cukor, méz, lekvár) összesen 2,3 kg
  • Tejpor 2,3 kg (ezt persze egy hosszú távú élelmiszertartalékból fejtettem vissza, és friss tejterméket nyilván nem lehet hosszú távon tárolni – rövidebb távra én is zabtejet tartok itthon, nem tejport)
  • Só 0,2 kg
  • WC papír 16,7 guriga

Egy másik — pontosabb de macerásabb — módszer, ha az ember egy hétig pontos táplálkozási naplót vezet, hozzávalókra lebontja az elfogyasztott ételeket-italokat, és a heti mennyiségeket néggyel felszorozza. Én természetesen a lusta utat választottam és a fentiekkel számoltam. 

Tejpor helyett még hozzásaccoltam a havi tejfogyasztásunkat (7,2 l/fő), a papírzsebkendő szükségletünket (1,3 csg/fő), és Dió kutyatáp igényét (1,6 kg). 

Ezeket bedobáltam egy excel táblába, és tartottam egy rendrakással egybekötött leltárt a tartalékaim között. Innen értesültem a megnyugtató tényről, hogy (a tejet leszámítva) mindenből le vagyunk fedve legalább egy hónapra, ebből-abból két hónapra is, a cukrunk és kutyatápunk pedig három hónapra is elég. :) 

Nincs viszont semmink, amiből több, mint negyedéves készletünk lenne két főre (plusz két madárra és egy kutyára) vetítve. Az elsődleges kamra-célom tehát az, hogy először is a leggyengébb pontokat megerősítsem, majd mindent felhúzzak három havi tartalékra. Onnan lehet aztán tovább építkezni. 

A hely kérdése

Tudom, nem mindenkinek van kamrája. 

Nekünk viszont például nincsenek konyhaszekrényeink és konyhapolcaink, mivel mindenhol gipszkarton fal van és nem tudunk terhet fúrni a falra. A teljes “kamrám” Peti gyerekkori könyvespolca, amit az apósomék padlásáról túrtunk elő. A papíráru tartalékainkat (WC papír, papírzsebkendő) a kanapénk ágyneműtartójában tároljuk. 

Aki szeretne elkezdeni élelmiszer tartalékot építeni, szerintem egy darabig ne aggódjon azon, hogy hova tegye. Hacsak nincs meg hozzá a logisztikai kapacitásod és anyagi bőséged, hogy egy fuvarral hazavigyél több havi tartalékot egyben, nem ez lesz a szűk keresztmetszete a tartalék építésnek. 

A legtöbb zsúfolt háztartásban sok hely felszabadítható már azzal, hogy nettebben tároljuk a dolgokat, ha pedig ez nem elég, egy kis selejtezéssel. De lehet, hogy eleve vannak olyan tároló felületek, amik csak felfedezésre várnak — mint például egy félig üres ágynemű tartó, vagy egy könyvespolc teteje. 

Érdemes elkezdeni?

Akármi is a szűk keresztmetszet, szerintem mindenképp érdemes belevágni a tartalék építésbe — kivéve persze, ha épp olyan szűkös időszakban vagy, amikor száraz kiflin tengődsz és a tartalékaidat éled fel. (Ez esetben ölelést küldök!) 

De ha csak minden bevásárlásnál egy kiló cukorral vagy egy babkonzervvel többet dobsz be a kosaradba, észrevétlenül elkezdhetsz építeni egy olyan tartalékot, aminek nagy hasznát láthatod egy szűkösebb időszakban. 

Vagy lehetsz jobban szervezett nálam, és rögtön kezdheted egy leltárral a fenti lista alapján – talán nem is tudsz róla, hogy máris építettél valamennyi tartalékot magadnak!

PSA

Remélem, hasznosnak tartottátok ezt a bejegyzést, és nem tetéztem senkinél a háborús szorongást.

Számomra a bénultság helyetti tevékenység inkább hasznos volt – de segített az is, hogy adni tudtam. Az instagram profilomon story highlightban megosztottam több olyan kezdeményezést, amin keresztül támogatni tudjátok a háború elől menekülőket: https://www.instagram.com/nagytimi85/

Akár adni tudtok, akár csak megosztással támogatni ezeket a szervezeteket, mindenképp segítetek! Ölelést küldök mindenkinek!

A kíváncsiságról (avagy szabad asszociáció a szabad asszociációról — köszönöm, hogy velem voltatok ‘:D)

A hétvégi csapatépítő után ezt a hetet rögtön érzelmileg egy kicsit kimerülten kezdtem, és egyébként is kezdem érezni, hogy megint egy kicsit sok dologgal próbálok egyszerre zsonglőrködni.

Szóval annyira nem is csodálkoztam magamon, amikor hétfőn azon kaptam magam munka közben, hogy fejben az egyik exemmel veszekszem. (És igen, egy jó ideje nem randizom senkivel Petin kívül, szóval ez nem épp egy friss vita volt. A konfliktus régebbi, mint amennyi idősek akkor voltunk, amikor felmerült — de az agyam szemmel láthatóan még elő tudja venni, ha épp ezen van kedve csámcsogni…)

Amint ráébredtem a helyzet groteszk voltára, visszakövettem az asszociációs láncot, ami egyik feszültségponttól a másikig ellökdösött, míg végül az agyam ezt a gumicsontot találta meg. És bosszankodtam is rajta egy sort, hogy miért pont a negatív asszociációk terén ilyen tehetséges az elmém?…

De persze ez is csak az adott pillanat negativitása volt: azóta rájöttem, hogy bár a szorongásom (mert nevezzük nevén, ez az — egy formátlan belső feszültség, ami kiránt a jelen pillanatból, és vagy a jövőbeli félelmek, vagy a múltbéli sérelmek végtelenbe kígyózó gondolatspiráljaira ültet fel) egy tagadhatatlan karakterisztikám, épp ennyire, ha nem jobban jellemzőek rám a pozitív gondolatspiráljaim is, amikre nem más ültet fel, mint a kíváncsiságom.

Az egyik aktuális szerelmem Alie Ward Ologies podcastja. Alie filozófiája, hogy okos embereknek tegyen fel buta kérdéseket, és ezzel indítsa el a hallgatóit a legizgalmasabb kíváncsiság-vezette tudományos utazásokra. (Emellett bájos, humoros és végtelenül szórakoztató, angolul értőknek teljes szívből ajánlom.)

Alie-t Bill Nye Science Rules! podcastján keresztül találtam meg, Bill Nye-t a Youtube dobta elém akkoriban, amikor éjjel-nappal Neil deGrasse Tyson interjúit hallgattam, akire Stephen Colbert műsorában akadtam rá, akihez John Oliveren keresztül jutottam el, aki megnyitotta előttem a late night comedy műsorok világát, mint a könnyen emészthető napi-heti világpolitikai felzárkóztató műfajt. (Ne ítélkezzetek, ez bőven több és átfogóbb világpolitikai update, mint amit korábban be tudtam építeni a média diétámba. :D Sokminden vagyok, de politikai nerd nem.)

Szóval, a kíváncsiságom is épp olyan vad asszociációs láncokra fel tud ültetni, mint a szorongásom. (Néha megpróbálok elkezdeni érdeklődési naplót vezetni, de mindig rájövök, hogy a kíváncsiságom asszociációs láncai sokkal hosszabbak és terebélyesebbek, mint amit ép ésszel le tudnék követni, és amikor ez az érzés átcsap szorongásba, akkor általában lemondok az érdeklődési naplóról. :D)

Ma töltöttem egy kis időt Alie Warddal (már hogy nem személyesen, de közlekedtemben, és munka közben, amikor unalmas manuális feladatokat végeztem) meghallgattam vagy három podcast epizódját. (Nézzük csak… tanultam ma tőle a csontokról, a hála egészségmegőrző és egyéb pozitív hatásairól, a tudományos kíváncsiságról, és a félelemről.)

Ebben a bejegyzésben a félelemről szóló epizódhoz készített jegyzeteimet szerettem volna megosztani, mert 1. ez az epizód nekem szólt, rólam szólt, és 2. úgysem osztottam meg semmit a mentális egészség világnapja alkalmából, és pótolni terveztem a lemaradást.

De, ömm, mint látszik, ez a bejegyzés egy kicsit elszabadult, és leginkább a kíváncsisághoz szóló összefüggéstelen szerelmes levél lett.

(Hé, az egyik aktuális szándékom az, hogy több szerkesztetlen bejegyzést tegyek ki Kincsesfüzetre. Íme. :D)

Úgyhogy a félelemről és szorongásról szóló lélekemelő bejegyzésemre még várnotok kell egy kicsit. De egy kis előzetes: a félelemmel és szorongással kapcsolatos egyik legnagyobb eszközünk az, ha nem fordulunk el tőle, nem zárjuk be, nem fojtjuk le, hanem meginterjúvoljuk: szia, látlak, hallgatlak, mit szeretnél mondani? (És egy fontos follow-up kérdés lehet: oké, de mit szeretnél mondani igazán? Mert az én agyam sem azt akarta ám üzenni hétfőn, hogy most azonnal dobjak el mindent és göngyölítsek fel egy majd’ húszéves apró konfliktust. Sokkoló, de így igaz.)

És ugyanígy megállhatunk és meginterjúvolhatjuk a kíváncsiságunkat is: szia, látlak, hallgatlak, mit szeretnél mondani?

A kíváncsiság valójában csupán egyetlen egyszerű kérdést tesz fel neked. Van bármi, ami érdekel?
Bármi?
Egy hangyányit is?
Függetlenül attól, hogy mennyire hétköznapi vagy apró dolog?
A válasznak nem kell lángra lobbantania az életedet, nem kell arra ösztökélnie, hogy felmondj a munkahelyeden, áttérj egy másik hitre vagy világgá menj, csak meg kell ragadnia a figyelmedet egy pillanatra. Ha ilyenkor meg tudsz állni egy pillanatra és be tudsz azonosítani valami aprócska kis érdeklődést valami iránt, akkor a kíváncsiság még arra kér, hogy fordítsd el a fejed egy centivel, és vizsgáld meg azt a dolgot kicsit közelebbről.
Tedd meg.
Ez egy jel. Lehet, hogy nem tűnik semmi különösnek, de egy jel. Kövesd ezt a jelet. Bízz benne. Fedezd fel, hová vezet a kíváncsiságod. (…)
Az is lehet, hogy nem vezet sehova.
Megeshet, hogy az egész életedet azzal töltöd, hogy a kíváncsiságodat követed, és a végén nem tudsz mit felmutatni – leszámítva egy dolgot: azt a kielégítő tudatot, hogya kíváncsiság nemes emberi erényének szentelted az egész létezésedet.
És ez több mint elég ahhoz, hogy bárki is kijelenthesse, gazdag és csodás életet élt. — Elizabeth Gilbert: Big Magic

 

Mostanság láttam, hallgattam, olvastam — 2019 június

Mariann könyves blogjának havonta visszatérő rovata megihletett, és ugyan nekem nincs akkor étvagyam a könyvek terén, azért arra gondoltam, csak összegyűjtöm, mit olvastam, néztem, hallgattam az elmúlt hónapban.

Könyvek, amiket kiolvastam:

Könyvek, amiket elkezdtem, de félbemaradtam / folyamatban vagyok velük:

 

Ami a sorozatokat illeti, Petivel megnéztük az HBO Chernobyl sorozatát, John Oliver heti politikai humor műsorát folyamatosan követjük, és elkezdtem nézni A szolgálólány meséjének friss, harmadik évadát is.

Ezen kívül, bár a nyári Vipassana elvonulásra sajnos nem fogadták be a jelentkezésemet, a Vipassana meditációról szóló filmre viszont végre sort kerítettem.

Júniusban jelent meg Elizabeth Gilbert új könyve, a City of Girls, ezt promózva a könyv születésének egyik kulcseleméről, a gyász és a kreativitás kapcsolatáról is nagyon sokat beszél a könyvturnéján. Ezért őt is igyekeztem elcsípni itt-ott, például Oprah podcastjában vagy Marie Forleo Youtube csatornáján.

A számomra kedves Youtube-páros, Conor McMillen és Brittany Tailor babája megszületett május végén (pont a nagymamám születésnapján), így az ő csatornáikon (az alternatív/autentikus kapcsolatokkal foglalkozón és az életmódos/családi csatornájukon egyaránt) elsősorban babás-életmódos videókat néztem.

Youtube-on ezen kívül leginkább az As/Is életmód csatorna, a What If szórakoztató-ismeretterjesztő csatorna és Trevor Noah (Comedy Central) frisseit követtem, valamint Boho Berry is visszatért! Ó és elkezdett foglalkoztatni az IFS (Internal Family Systems) terápia, ezért néztem néhány riportot Dick Schwartz-cal a téma kapcsán.

A podcastok sorában elkezdtem még hallgatni Bill Nye Science Rules! podcastját, de (részben Bill stílusa miatt, amit néha jobb csak apró részletekben fogyasztani, nekem legalábbis) csak lassacskán haladok vele.

A blogok most kicsit háttérbe szorultak nálam, de azért Austin Kleon blogján a fél szememet rajta tartom.

Nos, nagyjából ezeket fogyasztottam júniusban.

Nektek mi volt a kedvenc olvasmányotok, csatornátok, vagy egyéb szellemi táplálékforrásotok az elmúlt hónapban?