A kíváncsiságról (avagy szabad asszociáció a szabad asszociációról — köszönöm, hogy velem voltatok ‘:D)

A hétvégi csapatépítő után ezt a hetet rögtön érzelmileg egy kicsit kimerülten kezdtem, és egyébként is kezdem érezni, hogy megint egy kicsit sok dologgal próbálok egyszerre zsonglőrködni.

Szóval annyira nem is csodálkoztam magamon, amikor hétfőn azon kaptam magam munka közben, hogy fejben az egyik exemmel veszekszem. (És igen, egy jó ideje nem randizom senkivel Petin kívül, szóval ez nem épp egy friss vita volt. A konfliktus régebbi, mint amennyi idősek akkor voltunk, amikor felmerült — de az agyam szemmel láthatóan még elő tudja venni, ha épp ezen van kedve csámcsogni…)

Amint ráébredtem a helyzet groteszk voltára, visszakövettem az asszociációs láncot, ami egyik feszültségponttól a másikig ellökdösött, míg végül az agyam ezt a gumicsontot találta meg. És bosszankodtam is rajta egy sort, hogy miért pont a negatív asszociációk terén ilyen tehetséges az elmém?…

De persze ez is csak az adott pillanat negativitása volt: azóta rájöttem, hogy bár a szorongásom (mert nevezzük nevén, ez az — egy formátlan belső feszültség, ami kiránt a jelen pillanatból, és vagy a jövőbeli félelmek, vagy a múltbéli sérelmek végtelenbe kígyózó gondolatspiráljaira ültet fel) egy tagadhatatlan karakterisztikám, épp ennyire, ha nem jobban jellemzőek rám a pozitív gondolatspiráljaim is, amikre nem más ültet fel, mint a kíváncsiságom.

Az egyik aktuális szerelmem Alie Ward Ologies podcastja. Alie filozófiája, hogy okos embereknek tegyen fel buta kérdéseket, és ezzel indítsa el a hallgatóit a legizgalmasabb kíváncsiság-vezette tudományos utazásokra. (Emellett bájos, humoros és végtelenül szórakoztató, angolul értőknek teljes szívből ajánlom.)

Alie-t Bill Nye Science Rules! podcastján keresztül találtam meg, Bill Nye-t a Youtube dobta elém akkoriban, amikor éjjel-nappal Neil deGrasse Tyson interjúit hallgattam, akire Stephen Colbert műsorában akadtam rá, akihez John Oliveren keresztül jutottam el, aki megnyitotta előttem a late night comedy műsorok világát, mint a könnyen emészthető napi-heti világpolitikai felzárkóztató műfajt. (Ne ítélkezzetek, ez bőven több és átfogóbb világpolitikai update, mint amit korábban be tudtam építeni a média diétámba. :D Sokminden vagyok, de politikai nerd nem.)

Szóval, a kíváncsiságom is épp olyan vad asszociációs láncokra fel tud ültetni, mint a szorongásom. (Néha megpróbálok elkezdeni érdeklődési naplót vezetni, de mindig rájövök, hogy a kíváncsiságom asszociációs láncai sokkal hosszabbak és terebélyesebbek, mint amit ép ésszel le tudnék követni, és amikor ez az érzés átcsap szorongásba, akkor általában lemondok az érdeklődési naplóról. :D)

Ma töltöttem egy kis időt Alie Warddal (már hogy nem személyesen, de közlekedtemben, és munka közben, amikor unalmas manuális feladatokat végeztem) meghallgattam vagy három podcast epizódját. (Nézzük csak… tanultam ma tőle a csontokról, a hála egészségmegőrző és egyéb pozitív hatásairól, a tudományos kíváncsiságról, és a félelemről.)

Ebben a bejegyzésben a félelemről szóló epizódhoz készített jegyzeteimet szerettem volna megosztani, mert 1. ez az epizód nekem szólt, rólam szólt, és 2. úgysem osztottam meg semmit a mentális egészség világnapja alkalmából, és pótolni terveztem a lemaradást.

De, ömm, mint látszik, ez a bejegyzés egy kicsit elszabadult, és leginkább a kíváncsisághoz szóló összefüggéstelen szerelmes levél lett.

(Hé, az egyik aktuális szándékom az, hogy több szerkesztetlen bejegyzést tegyek ki Kincsesfüzetre. Íme. :D)

Úgyhogy a félelemről és szorongásról szóló lélekemelő bejegyzésemre még várnotok kell egy kicsit. De egy kis előzetes: a félelemmel és szorongással kapcsolatos egyik legnagyobb eszközünk az, ha nem fordulunk el tőle, nem zárjuk be, nem fojtjuk le, hanem meginterjúvoljuk: szia, látlak, hallgatlak, mit szeretnél mondani? (És egy fontos follow-up kérdés lehet: oké, de mit szeretnél mondani igazán? Mert az én agyam sem azt akarta ám üzenni hétfőn, hogy most azonnal dobjak el mindent és göngyölítsek fel egy majd’ húszéves apró konfliktust. Sokkoló, de így igaz.)

És ugyanígy megállhatunk és meginterjúvolhatjuk a kíváncsiságunkat is: szia, látlak, hallgatlak, mit szeretnél mondani?

View this post on Instagram

🇬🇧 Seemingly, my journal took a summer break. 😅 But I sat down and collected some summer memories today. The two big contributors to this page were @via_urbaneve and @bognar_noemi_anna . Via got an extra bookmark with her copy of #CityofGirls so she passed it away to me, alongside a bunch of tinies for my journal, and Noja gifted me with a set of hand-drawn self-care affirmations. Thank you ladies! 🤗❤️ 🇭🇺 Nos, a naplóm tartott egy nyári szünetet. 😅 Lassan talán visszatér belé az élet. Ennek jegyében össze is gyűjtöttem pár nyári emléket. @via_urbaneve és @bognar_noemi_anna adták ennek az oldalnak a tartalmát: Via rám gondolt, amikor kapott plusz egy könyvjelzőt @elizabeth_gilbert_writer új könyve mellé, és egy halom kedves kis naplóba való mütyürrel együtt elküldte nekem, Nojától pedig egy pozitív megerősítéset kártyagyűjteményt kaptam, amit nekem rajzolt. Köszönöm, lányok, jók vagytok hozzám! 🤗❤️

A post shared by Timi ☕️ Time (@timi.tea.time) on

A kíváncsiság valójában csupán egyetlen egyszerű kérdést tesz fel neked. Van bármi, ami érdekel?
Bármi?
Egy hangyányit is?
Függetlenül attól, hogy mennyire hétköznapi vagy apró dolog?
A válasznak nem kell lángra lobbantania az életedet, nem kell arra ösztökélnie, hogy felmondj a munkahelyeden, áttérj egy másik hitre vagy világgá menj, csak meg kell ragadnia a figyelmedet egy pillanatra. Ha ilyenkor meg tudsz állni egy pillanatra és be tudsz azonosítani valami aprócska kis érdeklődést valami iránt, akkor a kíváncsiság még arra kér, hogy fordítsd el a fejed egy centivel, és vizsgáld meg azt a dolgot kicsit közelebbről.
Tedd meg.
Ez egy jel. Lehet, hogy nem tűnik semmi különösnek, de egy jel. Kövesd ezt a jelet. Bízz benne. Fedezd fel, hová vezet a kíváncsiságod. (…)
Az is lehet, hogy nem vezet sehova.
Megeshet, hogy az egész életedet azzal töltöd, hogy a kíváncsiságodat követed, és a végén nem tudsz mit felmutatni – leszámítva egy dolgot: azt a kielégítő tudatot, hogya kíváncsiság nemes emberi erényének szentelted az egész létezésedet.
És ez több mint elég ahhoz, hogy bárki is kijelenthesse, gazdag és csodás életet élt. — Elizabeth Gilbert: Big Magic

 

Mostanság láttam, hallgattam, olvastam — 2019 június

Mariann könyves blogjának havonta visszatérő rovata megihletett, és ugyan nekem nincs akkor étvagyam a könyvek terén, azért arra gondoltam, csak összegyűjtöm, mit olvastam, néztem, hallgattam az elmúlt hónapban.

Könyvek, amiket kiolvastam:

Könyvek, amiket elkezdtem, de félbemaradtam / folyamatban vagyok velük:

 

View this post on Instagram

🇬🇧 I knew I want to read this book when I first saw the title. I had no idea what is it about but I knew it is for me. Now it came to me through a borrowing chain (I was waiting a month to get a word from the original owner that it is okay to pass it forward to me 😅). 💚🌱 @arundhati_roy_official_ig #thegodofsmallthings 🇭🇺 Már akkor tudtam, hogy el akarom olvasni ezt a könyvet, amikor még csak a címét láttam és semmi mást róla. Most “utazó könyvként” elérkezett hozzám. 💚🌱 (És két kihívásra is be tudom húzni Molyon: női író, és még nem volt ázsiai jelöltem a saját Hat könyv, hat kontinens kihívásomhoz. 😅😉) #ArundhatiRoy #AzApróDolgokIstene

A post shared by Timi ☕️ Time (@timi.tea.time) on

Ami a sorozatokat illeti, Petivel megnéztük az HBO Chernobyl sorozatát, John Oliver heti politikai humor műsorát folyamatosan követjük, és elkezdtem nézni A szolgálólány meséjének friss, harmadik évadát is.

Ezen kívül, bár a nyári Vipassana elvonulásra sajnos nem fogadták be a jelentkezésemet, a Vipassana meditációról szóló filmre viszont végre sort kerítettem.

Júniusban jelent meg Elizabeth Gilbert új könyve, a City of Girls, ezt promózva a könyv születésének egyik kulcseleméről, a gyász és a kreativitás kapcsolatáról is nagyon sokat beszél a könyvturnéján. Ezért őt is igyekeztem elcsípni itt-ott, például Oprah podcastjában vagy Marie Forleo Youtube csatornáján.

A számomra kedves Youtube-páros, Conor McMillen és Brittany Tailor babája megszületett május végén (pont a nagymamám születésnapján), így az ő csatornáikon (az alternatív/autentikus kapcsolatokkal foglalkozón és az életmódos/családi csatornájukon egyaránt) elsősorban babás-életmódos videókat néztem.

Youtube-on ezen kívül leginkább az As/Is életmód csatorna, a What If szórakoztató-ismeretterjesztő csatorna és Trevor Noah (Comedy Central) frisseit követtem, valamint Boho Berry is visszatért! Ó és elkezdett foglalkoztatni az IFS (Internal Family Systems) terápia, ezért néztem néhány riportot Dick Schwartz-cal a téma kapcsán.

A podcastok sorában elkezdtem még hallgatni Bill Nye Science Rules! podcastját, de (részben Bill stílusa miatt, amit néha jobb csak apró részletekben fogyasztani, nekem legalábbis) csak lassacskán haladok vele.

A blogok most kicsit háttérbe szorultak nálam, de azért Austin Kleon blogján a fél szememet rajta tartom.

Nos, nagyjából ezeket fogyasztottam júniusban.

Nektek mi volt a kedvenc olvasmányotok, csatornátok, vagy egyéb szellemi táplálékforrásotok az elmúlt hónapban?