{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Ha ezután csak 5 blogot olvashatnék

Az eheti VKP kihívás témája a következő: ha ezután csak 5 blogot olvashatnék, azok a következők volnának…

Ez a téma nagy fejvakargatást váltott ki belőlem, majd hamar rájöttem, miért: az az öt blog, amit akkor is olvasni akarnék, ha a mást nem is olvashatnék az interneten, olyan blogok sorából kerülne ki, amiket nem online magazinokként olvasok, hanem baráti alapon – személyes jellegükből adódóan viszont nem fogom itt megosztani őket.

Ezért kis csalással megfordítom inkább a kérdést: melyik az az öt “online magazin”, amit először lapozok fel a “virtuális standon”, a blogfeedemben? (Bár, mea culpa, az utóbbi időben egyiket sem lapozgattam túl gyakran… remélem, meg tudnak bocsátani és még visszavárják eltévelyedett olvasójukat!)


Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


Amikor a blogfeedem “virtuális standján” járok, a következő blogokat lapozom fel először:

Boho Berry

Kara blogja a bullet journallal együtt jött nagy szerelem, de nemcsak a bullet journalos témák vonzanak vissza hozzá, személyiségfejlesztéssel, önképzéssel, szervezéssel, napirenddel és blogolással kapcsolatos témái is nagyon izgalmasak, és a blogját nagyon kedves, közvetlen, pozitív hangulat hatja át.

Daily Dorothy

Dóri blogját már nem egyszer ajánlottam, színes témái, kellemes minimalista stílusa, gyönyörű képei, érdekes cikkei visznek vissza hozzá.

Love Taza

Naomi blogja Dóriéhoz hasonlóan olyan oldal, amiben már csak gyönyörködni is jó. Képeiből melegség, vidámság, végtelen derű árad, de az őszinte és gyakran nagyonis személyes írásai elárulják, hogy az élet nem csak kirakat és vattacukor: a derű nem arra szolgál, hogy elfedje a valóságot, hanem hogy segítsen lépést tartani vele.

Pillecukor

Szilvi blogját nem azért tartom a kedvenceim közt, mert ő a VKP kihívás ötletgazdája és koordinátora, hanem mert nagyon sok praktikus és érdekes hétköznapi hasznosságot oszt meg, emellett pedig – ahogy több rovata, például a hétfői traccsparti vagy a hétköznapok apró örömeit gyűjtő cikksorozata is megerősíti –, közvetlen, barátságos, csacsogó hangulatú blog, ahol egyszerűen jó lenni.

Urban:Eve

Via blogja volt számomra az első “nagy blog”, amit olvastam, emellett rengeteget tanultam tőle, a női lét kérdéseinek nagyon széles körét fedi le, az apró-cseprőktől a szívszorítóakon át a tabukig. Ez az az online magazin, amire akkor is szívesen előfizetnék, ha holnaptól csak az újságos standokon lenne hozzáférhető.

A többiek kedvenceit itt találjátok:

A hónap kedvencei #9 – Január – Bájos apróságok

Januárban igyekeztem visszatérni a blogfeedem olvasásához – amit egyébként még mindig lavinaként borítanak el az olvasatlan bejegyzések, de nem akarom ezzel elbliccelni, megosztom néhány januárban olvasott kedvencemet… és lehet, hogy egy hónap múlva felbukkan még pár januári dátum.

Daily Dorothy: Bájos kerámiák 

Lassan kezdem kellemetlenül érezni magam, hogy Dóri blogját folyamatosan az “egyszerű” és “kicsi” jelzőkkel illetem, de mit tehetnék? Ami mindig visszavisz hozzá, az, hogy egészen apró témákhoz – mint egy ajánló, egy recept vagy egy tuti tipp – nyúl és úgy találja meg bennük és mutatja meg a szépséget vagy a praktikumot, hogy egyszerűen könnyebb lesz a szívem csupán attól, hogy ránézek egy-egy bejegyzésére.

Pillecukor: Monday Chit Chat 

És ha már kicsinységek, Szilvinél újraindult a rendszeres beszélgetőrovat, amit sokan nagyon szerettünk. Nem napi, hanem heti gyakorisággal lehet nála összegyűlni egy kis csacsogásra apró témákról.

Pretty Prints & Papers: Lettering with Colored Pencils 

Jessica a Pretty Prints & Papers blogon pedig arról osztott meg egy kis segédletet, hogyan lehet csinos színátmenetes feliratokat készíteni színes ceruza segítségével. (Amit naná hogy ki kellett próbálnom. :))

A hónap kedvencei - Január

Boho Berry: My Bullet Journal Planning Routine 

Kara blogját lelkesen bújom, mióta csak elragadott a bullet journal őrület, de a tervező rutinját nemcsak annak érdemes átlapozni, aki bullet journalt használ, hanem bárkinek, aki valamilyen módon – akár írott terv nélkül – szeretné a mindennapjai részévé tenni, hogy fél szemét a kisebb és nagyobb tervein tartja.

Nektek mik voltak a kedvenceitek januárban?

Titkos kert – színező és még több

Újra kapható az ország könyvesboltjaiban a Titkos kert színező, ezért megragadom az alkalmat, hogy írjak erről a csodás kis jelenségről.

Amikor először találkoztam ezzel az új divathullámmal, arra gondoltam, ó, én ezt jelentősen olcsóbban is meg tudom oldani az internetről letöltött színezőmintákkal! Aztán volt szerencsém személyesen is találkozni a könyvvel, majd kétségbeesetten letölttettem pár oldalt belőle a férjemmel, pár napon belül pedig már – az országos készlethiány ellenére – kaptam is egy saját példányt az apósomtól. (Hogy hogyan varázsol elő ilyen nemlétező készleteket, nem tudom.)

  

De hogy miért olyan különleges ez a színező, pont ez a színező? – Nem egészen tudom.
A minták gyönyörűek, ez való igaz: színezni vágyó felnőtteknek készült, valódi művészi munka. De nem egyszerűen ez lehet a siker titka világszerte.

Gretchen Rubin története jutott eszembe arról, ahogy évekig ádáz módon titkolta a rajongását a gyermekirodalom és az ifjúsági könyvek iránt, mígnem a szülői munkaközösségben véletlenül elkottyintotta ezt az információt önmagáról – és mire észbe kapott, már olvasókört alapítottak, akik rendszeresen összejártak és tematikus bulikat rendeztek az éppen terítéken lévő gyerekregények köré.

Valahogy így vannak az emberek a színezővel is. A színező gyerekeknek való időtöltés – és mégis, szemmel láthatóan nagyon sok felnőtt is égő lelkesedéssel dobja be magát ebbe a szórakozásba, és csak méginkább fellelkesül, amint látja, hogy nincs egyedül, hogy ez nem ciki, sőt. 

A férjemmel gyakran beszélgetünk róla, legutóbb a webgrafikák kapcsán, de volt már szó a számítógépes játékok szinkronhangjairól, képi és történeti világáról, de a fanfictionökről, fanartokról is, hogy a művészet egyáltalán nem letűnt dolog a mai világban, csak egy kicsit talán máshogy foglalja el a helyét a hétköznapi szórakozásban. 

A Titkos kert színező egy nagyon jó példa arra, hogy egy művészeti alkotás sikerét hogyan sokszorozza meg az, ha nem csak passzív befogadóvá akar tenni, de aktívan bevon az alkotás folyamatába. 

A színező, és az, ahogy a híre terjed az interneten, arra is remek eszköz, hogy egy jellemzően introvertált, magányos tevékenységbe közösségi élményt csempésszen. Ilyen például a Pillecukor blog Szilvijének kezdeményezése, a #szinezzunkegyutt hashtag, ami alá gyűlve egyfajta virtuális színezőklubot alapíthatunk, megosztva egymással az élményeket. 

A Titkos kert színező tehát

  • Gyönyörködtet
  • Alkotásra hív
  • Pihentet
  • Sikerélményt nyújt
  • Közösségi élményt ad

Aki szeretne megismerkedni ezekkel a különleges rajzokkal és a színezés élményével, mielőtt elszalad az első könyvesboltba vásárolni, az töltse le az alkotó, Johanna Basford blogjáról a következő színezője egy oldalát

Boldogságterv #29 – Amit a korral tanulunk, és az élet Dióhéjban


Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. A rovat bejegyzéseit a boldogságterv címke alatt találjátok.


Az élet előre tart

Nemrég egy beszélgetés során sikerült felszakítani egy régi sebet: annak az emlékét, hogy amikor a testében zajló változásokkal ismerkedő, félszeg és érzékeny kamasz voltam, milyen hatással volt rám az, hogy anyukám ellenezte a lábborotválást, mert egy nőnek nem szabadna ennyire az áldozatául esnie a társadalom elvárasainak – egy nő bizony akkor is nő, ha szőrös lábra húzza fel a szoknyát. Ami bizony egy nagyon fontos üzenet – de amikor áldozattá válásra egyébként is hajlamos kamaszként borotválatlan lábbal jelentem meg az éles nyelvű kortársaim közt, az a legkevésbé sem a pozitív testképemet erősítette, sőt… Jó másfél évtized eltelt már azóta (ha nem több), de még mindig nem tudok fájdalom nélkül visszagondolni ezekre az élményekre. Szilvinél a Pillecukor blogon ismét szembejött velem ez a téma – mi a jobb, kilógni a sorból vagy beállni a sorba –, és úgy döntöttem, jól van, beszéljünk erről. 

Mennyire fogadjuk el önmagunkat, a saját másságainkkal vagy éppen egyformaságainkkal együtt, hogy mennyire vagyunk hajlandóak kilógni a sorból vagy épp felvállalni azt, hogy bizony, mi a sorban szeretünk baktatni – ezek bizony a boldogság keresésének nagyon fontos kérdései, így abszolút van helyük a boldogságtervemben. Azon kívül a hónapom témája a kerek születésnapom, és úgy általában a múló idővel kapcsolatos tapasztalatok, és azt hiszem, ez nagyon szorosan kapcsolódik ide is.

Nemrég volt szerencsém összefutni TED-en Isabel Allende: How to live passionately – No matter your age c. előadásával, ami roppant szórakoztató volt, és valóban inspirálónak tartom minden életkorban – de azért nem hiszem, hogy az élet iránti önfeledt szenvedély ne lenne életkor, vagy legalábbis élettapasztalat kérdése. 

Emlékszem, ahogy egyszer egy idősebb munkatársammal arról beszélgettünk, mennyi kalandja volt az életében “annakidején”, és én magam is megosztottam, hogy “annakidején” (tizen-huszonéves koromban) mennyi kalandom volt – például mielőtt Petivel megismerkedtünk volna, sokat utaztam az eszperantistákkal, középiskolás koromban egy önkéntes ifjúsági csoport tagja voltam és rengeteg mókánk volt, az egyetemen pedig az intézmény diákhagyományainak őrzésébe is aktívan bekapcsolódtam. Mióta Petivel vagyok, sokkal kevésbé keresem a közösségi eseményeket. Amikor erről beszéltem, a munkatársam felsóhajtott, és azt mondta: milyen szomorú, ahogy ezt mondod! Hogy látszik, hogy már neked is elmúlt a fiatalságod – pedig még milyen fiatal vagy! – De én azt feleltem, hogy én egy percig sem bánom, mert az én életem nem egy lefelé tartó ív – épp ellenkezőleg. 

Még ma sem szívesen gondolok vissza a kamasz és kiskamasz éveimre, mert nagyon sok bántás és fájdalom ért. Hálával csodálkozom viszont rá arra, hogy az éveim azóta milyen szép ívet mutat. Az évek és az élettapasztalatok számomra valóban leginkább jót hoztak, ami önmagam ismeretét, elfogadását és szeretetét jelenti. Viszont ez még mindig egy olyan út, amiből nagyon sok előttem áll: húsz-harminc évre még mindenképp szükségem lesz a bőrömben, mire teljesen le tudom vetkőzni a másságom megmutatásának, önmagam felvállalásának félelmeit – ha egyáltalán eljutok valaha is egy olyan pontra, amikor őszintén, nyíltan, különösebb hadakozás, magyarázkodás vagy kétely nélkül vállalok fel mindent, ami én vagyok (legyen az stílus, megjelenés, ízlés, érdeklődés, vélemény, stb.). 

Biztos, hogy van olyan, akinek ez a folyamat könnyebb vagy épp nehezebb, gyorsabb vagy épp még lassabb. De mindenképp úgy gondolom, hogy az évekhez és az élettapasztalatokhoz kötődik. Lehet, hogy valaki – jelleméből és körülményeiből adódóan – már tizenhat évesen eljut oda, ahova más csak negyven vagy ötven évesen. Ettől nem lesz az egyik vagy a másik gyengébb vagy értéktelenebb. (Nem gyengébb az, aki hosszabb idő alatt teszi meg ugyanazt az utat, és nem lebecsülendők az élettapasztalatai annak sem, aki látszólag könnyebben tett meg egy adott utat.) 

Az, hogy egyre szenvedélyesebben, egyre felszabadultabban, őszintébben, bátrabban élhessük az életünket, talán egy egész életre szóló út. De ahelyett, hogy ezen bánkódnánk, legyünk hálásak érte. Én legalábbis azon vagyok. Amíg érzem, hogy még mennyi munka, mennyi leteendő teher, mennyi tanulni való áll előttem, addig egészen biztos lehetek benne, hogy az életem nem lefelé fog tartani, hanem felfelé, az egyre jobb felé. 


Egymondatos napló

Már nagyon régóta kerülgetem egy új rovat ötletét itt a Kincsesfüzeten, párszor már meg is pedzegettem, de még nem jutottam el odáig, hogy valóban útnak is indítsam. Pedig már Szilvitől engedélyt is kértem a koppintáshoz, akinek a Napzárta rovata indította el bennem ezt az igényt, hogy ne csak a nagy témákkal, de a hétköznapi apróságokkal is foglalkozzak, hiszen nála is olyan inspiráló volt minden este egy aprócska kérdéssel feleleveníteni a nap vagy az életünk egy apró részletét, amit ha összegyűjtve elteszünk magunknak, páratlan emlékei lehetnek a mindennapjainknak.

Gretchen Rubin Boldogságterve, amit épp újraolvasok, szintén emlékeztetett erre az ötletre, amikor ezt a részt olvastam benne:

“Elhatároztam, hogy egymondatos naplót fogok vezetni. Tudtam, hogy képtelen lennék minden reggel negyvenöt percen keresztül romantikus prózát írni egy csodaszép jegyzetfüzetbe (és olyan rondán írok, hogy ha mégis megtenném, akkor sem tudnám elolvasni), de talán megoldhatnám, hogy esténként bepötyögjek egy-két mondatot a számítógépembe.”

A végső elhatározást pedig a születésnapi emlékalbumom hozta meg, amit elkezdtem ugyan vezetni és az első oldalakat lelkesen tele is cetliztem, matricáztam és dekoráltam, de hamar eljutottam a tanácstalanságnak egy pontjára, amikor épp nem volt ötletem, milyen izgalmas scrapbook témával tölthetnék meg egy egész oldalt. Akkor elkezdtem feltúrni az internetet naplóötletekért, és amikor millió és egy apró promptot, fickanyi témafelvetést találtam, rájöttem, hogy pontosan ez kell a tervezett új rovatomnak. Apró, hétköznapi kérdések azokra az estékre, amikor épp nem volt más, amiről aznap beszélhettünk volna. 

Fogadjátok hát szeretettel az új rovatot a blogon.

diohejban



A Dióhéjban egy olyan egymondatos napló projekt, ami rövidke kérdésekkel, témaindítókkal segít megragadni és megőrizni a hétköznapok apró emlékeit. A kérdésekre én is válaszolok, és ha van kedvetek, válaszoljatok ti is a kommentek között! A rovat cikkeit a dióhéjban címke alatt olvashatjátok.


A hónap kedvencei #3

Adós maradtam az áprilisi kedvenceimmel, de most pótolom.


A hónap kedvencei rovatban az elmúlt időszakban más blogokon talált érdekes olvasmányokból mazsolázok. A rovat korábbi cikkeit a hónap kedvencei címke alatt olvashatjátok.


Áprilisban nem sokat kalandoztam új blogok felé, így külön blogajánlót nem írok már, Dóri, Szilvi, Via és Naomi blogjáról is írtam már ajánlót. Jöjjenek tehát a kedvenc cikkeim!

Daily Dorothy – Mitől indul jól a napom?

Dóri ezúttal a reggeli rutinjáról és a reggelt megkönnyítő apróságokról írt a tőle megszokott könnyed stílusban. 

“Gondolom nem kell senkinek sem bemutatnom azokat a reggeleket, amikor az ébresztő óra csörgésére válaszul az az első gondolatod: “csak még 10 percet hadd aludjak“. Nos, ha nem is indul így minden reggelem, azért megesik. És általában meg is adom magamnak azt a plusz 10 percet. Ha lejárt, akkor viszont nincs mese, kelni kell, de higgyétek el, nem is olyan nehéz :)”

Pillecukor blog – Instant zabpehely-mix rohanós reggelekre

Dóri cikkével kéz a kézben Szilvi zabpehely-mixes bejegyzése meghozta a kedvemet ahhoz, hogy minden nap reggelizzek. Azóta már saját zabpehely-mixet is tartok készenlétben, sőt már joghurtból is feltankoltam, hogy még tartalmasabb legyen a nap első étkezése (muszáj is, mert van, hogy a nap második étkezéséhez este hatkor jutok el…), és micsoda különbség! Köszönöm, Szilvi és Dóri!

“Elsőként úgy gondoltam, hogy egy reggeli randevúra invitálom a zabpelyhes zacsit, aztán majd később jöhet a haladó szint, azaz a sütés, főzés ezzel az alapanyaggal :) Azt tudni kell rólam, hogy a gyorsan elkészíthető (nem szeretek sokat pepecselni), de ugyanakkor ízletes reggelik híve vagyok, s eddig bizony nem fordítottam sok figyelmet arra, hogy valamennyire egészséges is legyen.”


Love Taza – The 3 Biggest Things I’ve Learned to Make Motherhood Easier With 3

Ebben a hónapban valahogy csőstül jönnek velem szembe a babás témák, és nem a legjobb fajtából. Túl sok olyan cikk talált el, amik iskolapéldái voltak annak a szomorú jelenségnek, hogy egy nőnek egy nő a legnagyobb ellensége… Hihetetlen, mennyire gyökeres reflexünk az, hogy ha nőként egy nővel találkozunk, rögtön támadási pontot keressünk rajta. 
Ezért, bár nem egy világraszóló téma, de elhoztam Naomi Davis egy cikkét, ami a három legfontosabb dolgot szögezi le, amit három lurkó nevelése mellett megtanult, ezek pedig címszavakban: fogadd el a segítséget, utasítsd el a trollkodást és tarts szünetet. 

“motherhood is full and blessed and beautiful and i’ll say that until i’m blue in the face, but not every moment is that way. “

Urban:Eve – Házi feladatok, emlékek & rajzok – Gyerekkori határidőnaplóim képekben

Via cikke, amiben felkutatta az olyan gyerekkori kincseket, mint az első házi feladatos noteszei és határidőnaplói, olyan lavinát indított el, amiről még fogtok hallani itt a blogon.

“Még nem töltöttem be a tizet. 1995 volt az az év, amikor hirtelen elkezdett annyi teendőm lenni – általános iskola harmadik osztályában! –, hogy már nem bírtam észben tartani őket. Muszáj volt leírnom mindent, különben elfelejtettem, és elkéstem, lemaradtam, nem adtam be, nem készültem… (…) Így kerültek először az életembe a jegyzetfüzetek és a határidőnaplók. A helyzet (és az életem) harmadikos korom óta csak bonyolódott, így gyakorlatilag húsz éve folyamatosan kerestem azt a formátumot vagy trükköt, ami éppen az adott — az előzőnél mindig még eggyel bonyolultabb — életszakaszomnak praktikus és megfelelő volt, és a kötött forma lehetőségeihez képest próbáltam testreszabni, alakítani, feszegetni a formátum határait.”