Egy Oriflame katalógus utóélete – Kollázs és inspiráció

Néhány hónapja már én is a jól csengő “Oriflame tanácsadónő” titulust viselem – bár egyelőre főleg a családnak adok Oriflame tanácsokat és rajtuk kívül még a kollégáimnak juttatom el a katalógust (meglepő módon egyébként már ez is elég, hogy fedezzem a költségeket és egy kis filléres haszonra tegyek szert), úgyhogy már hánykolódott néhány Oriflame katalógus a lakásban az elmúlt időszakokból.

Mielőtt a legutolsót is kiselejteztem volna, eszembe jutott, mennyire bíztatta az olvasóit Via a “Légy kreatív!” kihívás-sorozatában arra, hogy a kollázskészítésben is kipróbálják magukat. Ezért még időben megmentettem magamtól az utolsó lejárt katalógust, elővettem a naplónak szánt, de elsikkadt kis Dolce Blocco Secretbookomat, és készítettem néhány kis kollázst.

Az élet egy festővászon

Az első képhez az Imagination Eau de Toilette parfüm szlogenjét használtam fel – “Az élet egy festővászon – töltse meg képzelete színeivel!”, és egy “Határtalan!” felkiáltással, némi rózsaszín felhővel és orchideával alkotói motivációvá egészítettem ki.

20140712-201950-73190928.jpg

Hétvége, harmónia, szerelem

A Fairy City Lights Eau de Toilette parfüm városi fényes illusztrációja is megihletett. Először valami pezsgő, mozgó, nyüzsgő nyári képet akartam készíteni belőle. De aztán rájöttem, hogy számomra a pihenés és a feltöltődés forrása nem ez. Így a feltöltődős inspirációm mottója ez lett: “Weekend is Love & Harmony” – “A hétvége a szerelem és a harmónia ideje.”

20140712-202525-73525570.jpg

Ti szoktatok kollázst készíteni?

Reklámok

50 tipp: hogyan tarts szünetet?

Hoztam még egy listát a motivációs táblámról.

20131019-215149.jpg
[Forrás: Polish-My-Crown.com]

50 tipp: hogyan tarts szünetet?

♥ végy egy forró fürdőt ♥ hallgass zenét ♥ szundíts egyet ♥ lubickolj egyet ♥ figyeld a felhőket ♥ gyújts gyertyát ♥ pihentesd a lábaidat a falnak támasztva ♥ sóhajts egyet ♥ eregess sárkányt ♥ figyeld a csillagokat ♥ tanulj valami újat ♥ hallgass relaxációs hanganyagot ♥ olvass ♥ ülj ki a természetbe ♥ írj levelet ♥ mozogj fele olyan gyorsan ♥ lélegezz mélyeket ♥ meditálj ♥ hívd fel egy barátodat ♥ barangolj a városban ♥ írj naplót ♥ figyeld a tested működését ♥ vegyél virágot ♥ keress egy megnyugtató illatot ♥ sétálj a szabadban ♥ fogyassz el egy ebédet csendben ♥ menj kocogni ♥ biciklizz ♥ tarts kávészünetet ♥ csodálj meg műalkotásokat ♥ tanulmányozz egy mindennapos használati tárgyat úgy, mintha először látnád ♥ kapcsolj ki mindent, ami árammal működik ♥ autózz el valahova, ahol még nem jártál ♥ menj el egy parkba ♥ simogass meg egy bundás jószágot ♥ menj ki a piacra ♥ bocsáss meg valakinek ♥ nézz vagy olvass valami vicceset ♥ rajzolj zsírkrétával ♥ zenélj ♥ mássz fel egy fára ♥ engedj el valamit ♥ tégy egy apró kedvességet ♥ nyújtózz ♥ fess valamire, ami nem papír ♥ írj verset ♥ olvass verset ♥ kapcsolj zenét és táncolj ♥ adj hálát ♥

Te hogyan tartasz szünetet?

Hogyan kezdj neki? – A siker húszparancsolata

Jack Canfield: A siker alapelvei c. könyvében 64 alapelvet sorol fel, amelyek együttes alkalmazása elvezet a sikerhez. Nos, 64 alapelv… az rengeteg. Az ember alig tudja eldönteni, hogyan fogjon hozzá.

Éppen ezért az író a könyv végén ad egy kis segítséget, milyen sorrendben milyen lépésekkel induljunk el a siker felé.

  1. Vállaljunk százszázalékos felelősséget az életünkért! – Hagyjunk fel a panaszkodással. Fogadjuk el, hogy az eseményeken nem, de a reakciónkon minden esetben változtathatunk, így minden eredményünkért felelősek vagyunk.
  2. Határozzuk meg az életcélunkat! – Kutassuk fel, mi az, ami örömet okoz nekünk, ami hajt belülről, amihez a szenvedélyünk fűz, amiben igazán otthon vagyunk és jók vagyunk.
  3. Tűzzünk ki konkrét és megvalósítható célokat!
  4. Bontsuk céljainkat konkrét feladatokra és rendeljünk a feladatokhoz határidőket!
  5. Rendeljünk céljainkhoz pozitív megerősítéseket! – A pozitív megerősítések céljaink jövőbeli megvalósulását fogalmazzák meg jelenidőben, és rendszeres ismétlésük segít leküzdeni a célunk felé vezető utat nehezítő tudatalatti gátlásokat.
  6. Mindennap képzeljük magunk elé, vizualizáljuk, hogy céljaink már megvalósultak!
  7. Ha tudunk, szervezzünk magunknak támogató csoportot, akik ötleteikkel és együttműködésükkel segítenek minket.
  8. Mindennap tegyünk valamit a céljaink megvalósulásáért!
  9. Legyünk készek áldozatot is hozni a céljainkért!
  10. Legyünk készek kérni! – Céljainkat általában nem tudjuk minden segítség nélkül elérni, de ez így természetes. Ezért tanuljunk meg úgy kérni, hogy az elutasítást nem kudarcként fogjuk fel, hanem egy természetes, átléphető lépcsőfoknak, ami a megérdemelt segítség megszerzéséhez vezet.
  11. Kérjünk visszajelzést, vegyük figyelembe a tanácsokat és építsük be az életünkbe!
  12. Képezzük magunkat! – Mérjük fel gyengyeségeinket és hiányosságainkat, és folyamatosan dolgozzunk ezek felszámolásán!
  13. Válasszunk ki egy hasznos szokást, ami a céljaink felé visz, és szánjunk rá három hónapot, hogy a mindennapjaink természetes részévé tegyük!
  14. Szerezzünk be egy motivációs hanganyagot, és hallgassuk mindennap!
  15. Tervezzük meg a vakációnkat! – Ne felejtsünk el időt szánni a pihenésre, kikapcsolódásra, hogy megelőzzük a kiégést!
  16. Iratkozzunk be egy személyiségfejlesztő tanfolyamra! – Ütemezzük ezt be a következő fél évre!
  17. Tartsunk lomtalanítást a minket körülvevő tényezők és emberek között! – Ismerjük fel azokat a negatív hatásokat, amik távolabb visznek minket a céljainktól és váljunk meg tőlük!
  18. Keressünk egy mentort! – Keressünk valakit, aki ugyanazon a területen tevékenykedik, mint ahol mi szeretnénk, és elérte azt, amit mi tűztünk ki célul! Ha tudunk, tanuljunk tőle személyesen! Ha nem, figyeljük meg a tevékenységét és lessünk el szakmai tippeket, trükköket!
  19. Vegyük kézbe pénzügyeinket! – Csökkentsük a kiadásainkat, és keressük a módját, hogyan tehetünk szert magasabb jövedelemre a főállásunkban és plusz jövedelemre a főállásunkon kívül!
  20. Adakozzunk! – Időnk és pénzünk egy részét ajánljuk fel jótékony célokra!

Az alvásciklusom és én

A hétvégén írtam arról, hogy áttértem a korábban kelésre. Nem könnyű ez nekem, mivel, ahogy szintén írtam, több mint húsz éve már pontban 6.00-kor kelek – egy ilyen stabil ritmust nem könnyű felborítani.

Erről eszembe jutott, hogy írjak kicsit az alvásciklusokkal kapcsolatos tapasztalataimról.

A meditáció kapcsán már írtam a tudatszintekről, az éber állapottól egészen a mélyalvásig. Alvás közben a könnyű alvás és a mélyalvás szintjei váltogatják egymást.

Néhány évvel ezelőtt kezdtem el alvásciklusos ébresztő órával aludni. Ez a telefonra letölthető alkalmazás, a Sleep Cycle annyit tesz, hogy miközben az ágyban magam mellett tartom a telefont, alvás közben a mozgásomon keresztül figyeli az alvásom ritmusát – most épp mozdulatlanul fekszem mélyalvásban, vagy mocorgok és forgolódok egy könnyebb, felületesebb alvásciklusban? Az alkalmazás egy beállított legkésőbbi időpont (pl. 6.00 vagy az újabb szokásaim szerint 5.30) előtti 15-30 percben akkor kezd el finoman zenélni, amikor érzi, hogy felületesebben alszom, forgolódok, az ébrenlét határán vagyok. Így ahelyett, hogy kirántana a mélyalvásból, finoman kivezet az éber állapotba. Ez öt-tíz perceket ad hozzá a reggelemhez, mivel nem úgy ébredek, mint akit fejbe kólintottak, hanem szinte úgy, mintha magamtól ébredtem volna fel.

Az alkalmazás lehetővé teszi azt is, hogy utólag egy grafikonon megnézhessem, hogyan telt az éjszakám, mikor voltak nyugodt, mélyalvással töltött időszakaim, és mikor forgolódtam, mocorogtam, egyensúlyoztam az alvás és ébrenlét határán. Ezáltal nagyon érdekes jelenségre figyeltem fel.

Egyetemista és főiskolás koromban mindig ragaszkodtam hozzá, hogy ha korábban kell kelnem, mert tanulnom kell az aznapi vizsgára vagy zárthelyi dolgozatra (hiszek a rövidtávú memória hatalmában…), akkor pontban 4.00-ra húzzam fel az órát. Nem fél négyre, nem fél ötre, nem ötre, hanem pontosan hajnali négy órára. Ez nem a tanulásra szánt idővel vagy az anyag mennyiségével volt összefüggésben, hanem egyszerűen két időpontot tudtam elképzelni a felkelésre: 6.00 vagy 4.00.

Mióta figyelem az alvásciklusaimat, rádöbbentem, hogy szinte kivéltel nélkül minden hajnalban négy órakor van egy kiugró tüske a diagramomban, egy aktív időszak, amikor egészen közel vagyok az ébrenléthez. Így valóban, 4.00-kor sokkal könnyebben ébredek, mint 3.45-kor vagy 4.15-kor.

Nem vagyok persze szakember, és utólag lehet vitatkozni rajta, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, de én úgy gondolom, hogy volt valami ösztönös beleérzés abban, ahogy ragaszkodtam a négy órás ébresztőhöz.

Nektek volt már érdekes tapasztalatotok az alvással?

Az én boldogságtervem – 2013. márciusi fogadalmak

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy havi témák és fogadalmak segítségével megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem. Boldogságtervem naplóját általában szombatonként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt.

A 2013-as évem a nagy projektekről szól – mégsem sikerült még belelendülnöm igazán egyikbe sem. Sebaj – itt a tavasz, a megújulás és az energikusság, az újraéledés és a lendület időszaka. Ezért úgy döntöttem, a márciust a nagy projektjeimnek szentelem.

Március – Lendülj munkába!

  • Nyeld le a békát!Viánál olvastam először a magyarázatát ennek a mondásnak. Gretchen Rubin fogadalmai között úgy szerepelt, hogy oldj meg egy kínos ügyet, a FlyLady programban pedig anti-halogató napként van bejegyezve. Akárhogy is, a nagy projektek elkezdésének vagy a továbblépésnek gyakran egy-egy béka a legnagyobb kerékkötője. Senki nem szereti lenyelni a békát. Én sem szeretem lenyelni a békát. Ideje megtanulni.
  • Elmetérképezz! – Roppant hasznos dolog. Segít ötletelni, átlátni, elindulni, tehermentesíteni az agyat. Csak egy példa: háromszor-négyszer olyan hosszú cikket tudok írni adott idő alatt (nem is szólva a minőségről), ha előtte mindössze egy-két percet rászánok egy elmetérképes ficka-jegyzet elkészítésére. Bármelyik nagy projektnek a hasznára lehet.
  • Láss a jövőbe! – Sok remek vizualizációs- és jövőkép-gyakorlatot ismerek már, amik segítenek pozitív távlatot és ezáltal erőt adni egy-egy projekthez. Már csak alkalmaznom kellene őket.
  • Szervezz rendszeresen! – Ahogy a hétköznapoknak is kell a napi rutin, úgy a nagy projekteknek is kell a rendszeresség. Még nem sikerült kitalálnom, hogy hol fogok helyet szorítani, mely napokon és mely napszakokban a nagy projektjeimnek, de ez is egy kihívása lesz a márciusnak.
  • Élvezd a két hetes szabályt! – A jövő-menő hóbortok, amiket a kedvesem megfigyelése alapján csak “a két hetes szabály” hatálya alá helyezünk, merő időpocsékolásnak tűnnek. Hogy mást ne mondjak, mégis ki áll neki spanyolul tanulni, amikor azt sem tudja, milyen feladathoz kapjon?! [én] Ezek a minősített időpocsékolások azonban olyanok a nagy projekteknek, mint a szabadnapok a napi rutinoknak – minden cseppjét ki kell élvezni, hogy erőt adjanak a feladatokhoz. A hóbortok élvezetéhez persze az is hozzátartozik, hogy észben tartsam: ez nem kötelesség, hanem puszta szórakozás, így sem tragédia, sem bosszúság nem esik, ha mégsem tudok vagy akarok épp foglalkozni velük.

Nektek mi a fogadalmatok márciusra?

Vegyünk ki egy szabadnapot

A 2013-as boldogságtervem kapcsán írtam a “szabadnapokról”.

Vannak napok, amikor akárhogy próbálkozunk is, akármennyire is produktívak, hasznosak, tevékenyek, aktívak akarunk lenni, nem, nem és nem megy.

De ekkor sem szabad feladnunk azt az elvet, hogy ha csinálunk valamit, csináljuk jól. Ha tényleg, igazán nem megy, akkor vegyünk ki egy szabadnapot, és lazítsunk, de igazán! Lelkiismeret-furdalás, aggodalom, rágódás, számolgatás nélkül.

Ha már lazítunk, tegyük azt a leghatékonyabban, a leginkább kiélvezve a pihenést, hogy aztán újult erővel térhessünk vissza a feladatainkhoz.

Számotokra milyen egy tökéletes szabadnap?