Miért (nem) slamposabbak a feleségek?

Tumblr-en böngészve néha belekattintok a “10 vicces dolog erről-arról” típusú linkekbe, és néha nevetek, néha nem. Nemrég viszont sikerült találnom egy “15 dolog, amit a lányok titokban tartanak a férfiak elől” című gyűjteménybe, aminek lehet, hogy volt 14 vicces eleme, de rögtön az első úgy kiborított, hogy nem olvastam tovább. Ez pedig így szólt: “A lányok elengedik magukat, amint kapcsolatban élnek. A lányok annyira el vannak foglalva a külsejükkel és azzal, hogy lenyűgözzék a fiúkat, de amint kapcsolatban élnek, elhagyják magukat.” – Nem fogok hazudni, kegyetlenkedni támadt kedvem, amikor ez a kijelentés szembejött velem. (De nem tettem – inkább kivártam, amíg már konstruktívan tudok írni róla.)

A lányok elengedik magukat, amint kapcsolatba kerülnek. – Egyrészt, igen. Másrészt, nem. Harmadrészt, a férfiak is. Negyedrészt, ez így van jól. 

A slamposság csak illúzió

Töprengtem ezen egy darabig, és arra jutottam, hogy leginkább tévképzet az, hogy egy nő (vagy egy férfi) elengedi magát egy kapcsolatban, hogy slamposabbá, igénytelenebbé, lustábbá válik. 

Ami azt illeti, mióta kapcsolatban élek, bizony, a férjemnek együtt kell élnie azzal, hogy hétvégenként néha még délben is pizsamában slattyogok, smink és fésülködés nélkül, együtt kell élnie a mackónadrágjaimmal, és azzal is, hogy (a gyenge idegzetűek forduljanak el) télen hónapokig háborítatlanul burjánzik a szőr a lábamon. 

De ami azt illeti, ez sosem volt másképp. Mindig is imádtam a hétvégi pizsamanapokat, otthon mackónadrágban, szösz-mösz zoknikban és trikóban slattyogtam, és nem borotváltam a lábamat, ha nem volt muszáj. Az alapvető különbség az, hogy akkor a férjem nem volt ott mellettem. 

A randevúkra mindig kicsíptem magam, igen. De a randevúkra most is kicsípem magam, sőt, ami azt illeti, a férjem szelíd támogatása és bíztatása mellett sokkal jobban kicsípem már magam a randevúkra és hétköznapokra egyaránt, mert amióta ismerem, megtanultam sminkelni, magassarkúban járni, merek szoknyát hordani és színeket viselni, levágattam a hajam és ékszereket hordok. 

Tehát nem engedtem el magam a kapacsolatomban, sőt. Ha mégis ez az illúzió keletkezik, annak nem más az oka, mint az a kiváltság, hogy a férjem már nemcsak a randevúkon láthat, hanem velem bújhat ágyba minden nyűgös, nyúzott estén, mellettem ébredhet minden kócos, mosdatlan reggelen, velem töltheti az összes pizsamás és mackónadrágos hétvégét, és télen is láthatja a lábamat. 

Áldás és átok, áldás és átok

Peti mindig a bolondoknak tartogatott jóindulatú mosolyával fogadja, ahányszor csak azt mondom neki, hogy tetszik, amikor jóképű, büszke vagyok rá, amikor csinos, de a legeslegjobban akkor szeretem, amikor pizsamában van. Amikor magamhoz ölelhetem az otthonosan puha, meleg és testszagú valóját. Mert nem mindig lehettünk ennyire közel egymáshoz, nem mindig ismertem ennyire, sőt volt, amikor egyáltalán nem ismertem, és amikor még senkivel nem osztozhattam ilyen intimitásban. 

Persze felfoghatnám a romantika halálának azt, amikor széttörik az illúzió és megtudom, hogy nemcsak csinosan tud öltözködni, hanem igenis van, hogy slampos és kényelmes, és hogy a trikója kinyúlt, és a pizsamája testszagú. Én viszont inkább hálás vagyok minden egyes alkalomért, amikor rácsodálkozom, milyen közel is kerültünk egymáshoz, mennyire szoros közelségen osztozunk. 

A szépség is egy közös projekt

Rövid távon nem kis szerepe van a másik megítélésében a kinézetnek – nemcsak a szépségnek, de a megjelenésnek is. Ami nem feltétlenül rossz. Ahogy viszont egyre több időt töltünk együtt, és a kapcsolatunk már nem két független ember tapogatózása egymás irányába, hanem egy kétfős csapat közös projektje, a szépség és a megjelenés is egészen más megítélésbe kerül. 

Ahogy írtam, én nagyon sokat változtam az előnyömre, amióta Petivel vagyok. Soha nem fogom elfelejteni azt, amikor megkaptam tőle az első fülbevalómat, vagy amikor sminkkészletet vett nekem és bíztatott, hogy tanuljak meg sminkelni. Vagy amikor óráknak tűnő percekig álltam sóhajtozva egy meseszép magassarkú szandál előtt, amiről tudtam, hogy nem vehetem meg, mert csak lapossarkú cipőkben tudok járni, ő pedig rávett, hogy megvegyem, majd minden hétvégén elvitt sétálni, először csak az utca végéig és vissza, majd a szomszéd utcáig és vissza, mindig egy kicsit messzebb, miközben olyan görcsösen kapaszkodtam a karjába és úgy bukdácsoltam, mint egy járni tanuló bébizsiráf, egészen addig, míg meg nem tanultam magabiztosan járni magassarkúban is. 

Arra is hallottam már szomorú példát, hogy miután egy férfi már nem látta olyan szépnek a feleségét, egyszerűen felhagyott vele, hogy kedves vagy figyelmes legyen hozzá, sőt még a születésnapját sem köszöntötte, ajándékot sem vett neki, hiszen minek, ha már úgysem tud nőként tekinteni rá? 

Én úgy gondolom, hogy bár, igen, mindenki elsősorban önmagáért felel és nem teheti az életét, a szépségét, az egészségét, a boldogulását valaki mástól függővé, ugyanakkor ha kapcsolatban élünk valakivel, onnantól a boldogulás, a siker, az egészség, a szépség már nem magánügy és egyéni felelősség, hanem egy közös projekt. Úgy gondolom, hogy egy társ azért is társ, hogy a saját érdekein túl a másikért is felelősséget érezzen és érte is hajlandó legyen dolgozni. 

A szépség tehát csak egy pontig olyasmi, amit külső szemlélőként, külső bírálóként elvárhatunk a másiktól. Egy pont után már nem mutogathatunk büntetlenül a másikra, hogy nézzétek csak, hogy elengedte magát, mióta együtt vagyunk! Mert lehet, hogy így van. De ha igen, fel kell tenni a kérdést: megtettem a magamét azért, hogy ez ne így legyen? – Továbbra is elhívom randevúzni, hogy még mindig legyen alkalma kicsípni magát a kedvemért? Bókolok neki, hogy még inkább ragyogjon? Kedveskedek neki? Segítek neki? Ha nyúzott, biztosítok neki egy kis pihenést, leveszek róla egy kis terhet, adok neki egy kis időt, amit önmagával tölthet, hogy egy kicsit kisimuljon, kiviruljon? Ha pénzt vagy időt szán arra, hogy szebb legyen, megdicsérem a bölcs választást, vagy morgok vele, amiért a pénzünket szórja és haszontalanul tölti az időt? Mit tehetnék azért, hogy szebbnek, jobbnak, érdemesebbnek, megbecsültebbnek érezze magát?

A szépség tehát…

… egy olyan illúzió, amit nem kell sajnálni, ha széttörik, mert mögötte olyasmi van, amiért igazán megéri túljutni a felszínen, és ezért nem árt megtanulni hálásnak lenni minden pizsamás estéért, kócos reggelért és kinyúlt trikóért. Ugyanakkor a szépség, az igényesség, a megjelenés is csak ugyanolyan, mint a többi egyéni kompetencia, ami egy kapcsolatban közössé válik: olyasmi, amiért együtt lehet és kell dolgozni. Így nem kell szükségszerűen lemondani róla – életünk végéig élhetünk egy fess, jóképű, jólöltözött férfi mellett vagy egy ragyogó, csinos nő mellett, csak az elvárásaink mellé bele kell tennünk a magunk részét is a projektbe, hogy ez így legyen.

Boldogságterv #19 – Házasság és a varázsszavak

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. Boldogságtervem naplóját hétvégenként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt találjátok.

A február témája a házasság, a hónap első boldogságterv bejegyzésében pedig már írtam a kapcsolaton belüli kommunikácio 1×1-éről, a pozitivitásról. De ezen a héten eszembe jutott, hogy van egy ennél is elemibb kommunikációs szabály, amiről gyakran megfeledkezünk.

A varázsszavak

Egy gyereknek hamar megtanítjuk a legelemibb “varázsszavakat”, amikkel boldogulhat a világban, ezek pedig a kérem, a köszönöm és a sajnálom. De vajon alkalmazzuk-e ezeket az egyszerű és alapvető szavakat, kommunikációs eszközöket a házasságunkban, a párkapcsolatunkban?

Ahogy a Valentin-nap kapcsán már írtam róla, egy házasságban is nagyon fontos, sőt, még fontosabb, hogy ne hagyjuk elsikkadni az olyan dolgokat, mint az egymásra való odafigyelés, egymás megörvendeztetése, az apró ünnepnapok megélése. Hasonlóan fontos az, hogy éljünk az olyan elemi varázsszavakkal, mint a kérem, a köszönöm és a sajnálom.

Kérlek!

A húgom egyszer szóvátette a férjemnek, hogy milyen klassz, hogy már olyan régóta együtt vagyunk, hogy már megtanult alkalmazkodni ahhoz, hogy néha rettentő halkan beszélek, és már azt is hallja, amikor alig suttogok.
Amire a férjem azt felelte: – Ennél többről van szó. Nem azt hallom, amit suttog, hanem azt, amit gondol.

Ami néha igaz is – néha viszont nem. És ez így természetes: még a legolajozottabb, legösszeszokottabb kapcsolatban sem szabad azt feltételeznünk, hogy a társunk hallja minden gondolatunkat, és ha nem tesz meg valamit, amire vágyunk, azt csak undokságból, hanyagságból csinálja, azért, mert már nem szeret minket vagy nem figyel ránk.

Nem vagyunk gondolatolvasók – legalábbis nem mindig. Ha szeretnénk valamit, meg kell tanulni a célzások, utalások és a hallgatagon duzzogás helyett egyszerűen azt mondani: kérlek!

Köszönöm!

– Köszönöm, hogy ilyen jó vagy hozzám!
– A férjed vagyok. Ez a munkám.
– Köszönöm, hogy ilyen jól végzed a munkád.

Ez a párbeszéd nagyjából hetente le szokott játszódni köztünk ilyen vagy olyan formában. A gondolatolvasáshoz hasonlóan ugyanis azt sem szabad készpénznek venni, amit a társunk tesz értünk – akkor sem, ha egy rendes férjnek, feleségnek, barátnak, barátnőnek természetesen ez a feladata. Nem alapértelmezett ugyanis, hogy van egy rendes férjünk, feleségünk, barátunk, barátnőnk. Szerencsések vagyunk, hogy így van, és felelősek vagyunk azért, hogy így is maradjon.

Felelősek vagyunk azért, hogy ne két kötelességszerűen robotoló ember legyünk egymás mellett, hanem hogy a társunknak holnap, holnapután és húsz év múlva is ugyanúgy örömet okozzon az, hogy főzhet nekünk egy kávét, kiviheti a szemetet vagy segíthet beszedni a teregetést. Ez pedig igazán nem kerül sokba, csak egy-egy köszönömbe.

Sajnálom!

Legutóbb arról írtam, hogy bármilyen meglepő is, köztünk is szoktak lenni igazán nagy, csapkodós, sértegetős veszekedések, ha nem is túl gyakran. Ezek általában sértett, bosszúálló duzzogásba torkollanak, majd amikor a mosolyszünet és a nembeszélekveled hangulat már elviselhetetlen súllyal telepedik ránk, valakinek ki kell mondania a varázsszót: sajnálom.

Ez nem old meg egy csapásra mindent, de ha ki tudjuk mondani, hogy sajnálom (ha mást nem, akkor sajnálom azt a hangnemet, amit veled szemben használtam – ha a többi pontban kötjük is az ebet a karóhoz), már a legapróbb bocsánatkérés is egy egészen új szintre tudja emelni a kommunikációt és sokkal közelebb visz a megoldáshoz.

Ti használjátok a varázsszavakat a kapcsolatotokban?

Megmutatni a meztelen lelked – Feltétlen bizalom egy párkapcsolatban

“Csak annak szabadna odaadnod a meztelen testedet, aki már szerelembe esett a meztelen lelkeddel.” (Charlie Chaplin)

Nem tudom, megosztottam-e már veletek a fenti gyönyörű gondolatot, amit Charlie Chaplin a húgának adott tanácsként, de nemrég úrja eszembe jutott, amikor a személyes blogomon megosztottam ezt a kis gondolatot a végtelen szeretetemről a végtelenül troll férjem iránt.

Azon gondolkodtam, miért működik ilyen jól ez a dolog közöttünk, hogy lehet, hogy a humora olyan éles, mint a penge, és mégsem sért meg vele soha. (Oké. Emberek vagyunk. Szinte soha.) Különösen, hogy nem sokkal azelőtt, hogy megismertem Petit, szerelmes voltam egy fiúba, aki aztán nagyon megbántott. És amikor elkezdtünk Petivel ismerkedni, majd együtt járni, annyi de annyi hasonlóságot vettem észre közöttük, hogy az ténylegesen fájt, borzasztó sok kétséget, de még több szégyent és bűntudatot ébresztett bennem, hogy hogyan lőhettem ennyire mellé, amikor látszólag ennyire közel voltam, és hogyan lehet ennyire reményteljes valami, ami ennyire közel van ahhoz, ami annyira megégetett.

Már tudom egy ideje, de azt hiszem, most fogalmazódott meg bennem véglegesen ez a dolog (csaknem tíz év után – végül is, sohasem késő elengedni valamit), hogy egyszerűen ez volt a baj: nem vártam ki, hogy vajon beleszeret-e a meztelen lelkembe.

Az a kivételes bizalom és nyíltság, ami köztünk van Petivel (és amiért, el kell mondanom, Peti piszkosul megdolgozott a kapcsolatunk elején, mert nem volt olyan könnyű elérni, hogy megnyíljak és biztonságban érezzem magam, de ő nem kapkodott – kíváncsi volt a meztelen lelkemre), kívülről nézve meglehetősen morbiddá, belülről nézve viszont fantasztikussá teszi a kapcsolatunkat. Hogy csak egy példát mondjak, nevetségesen könnyű lenne engem megcsalni, hiszen egy cseppet sem gyanakszom, nem harapok semmilyen kitekintgetésre, és mindig készségesen asszisztálok egy “harmadik kerék” vicchez. Vagy, ha már a vicceknél tartunk, átlapozva a gondolataimban azokat az epés vicceket, amiket Peti el szokott sütni, sokaknál már váló ok lenne. Ezek azok az éles fegyverek, amikkel könnyedén megsebezhetne, és szétkaszabolhatná a kapcsolatunkat.

De nem teszi, hiszen ott van rajtunk annak a bizalomnak a páncélja, amit felépítettünk, mielőtt, és ez nagyon-nagyon fontos, még mielőtt elkezdtünk volna éles fegyverekkel hadonászni.

Mert egy “harmadik kerék” vicc, vagy egy “ne vedd fel, kövérít” poén, vagy egy bármilyen éles tréfa csak akkor bántó, ha előtte nem meztelenítettük le a másik lelkét, és így nem tudhatjuk, van-e mögötte valami, amitől tartani kell.

Olyan ez, mint az a harangjáték, az a bizalomjáték, amit kamasz koromban játszottunk (hangsúlyozottan olyanokkal, akikben teljességgel bízhattam, mert tudtam, hogy nem találnák mókásnak, ha zokogva elterülnék az aszfalton): az ember lehunyja a szemét, a teste mellé szorítja a karját, és eldől, vakon, mert tudja, hogy el fogják kapni. Eldőlni a semmibe úgy, hogy nem tudjuk, áll-e mögöttünk valaki, gyomorszorító, félemetes, és jó eséllyel fájdalmas élmény. De ha tudjuk, hogy egészen biztosan lesz ott valaki, hogy elkapjon, nem az. (Akkor is, ha vannak olyan mókás figurák, akik nem állva, hanem guggolva várnak, hogy hosszabb legyen a zuhanás – de akkor is, bármilyen körülmények között bízhatunk benne, hogy ott vannak.) Van benne izgalom, a zuhanás szédítő érzése, de nincsen benne félelem, és nincsen benne kétség, és minden egyes dőléssel csak erősebbé tesz.

Nektek mit jelent a bizalom?

Mormon péntek – Szűrők és értékek, avagy a család és az énkép

Múlt héten linkeltem a 2014-es tavaszi általános konferencia beszédeit, amiket komótos ütemben én is elkezdtem áttanulmányozni.

Linda S. Reeves, a Segítőegylet elnökségi tagja (ez a mormon egyházban a nők legjelentősebb szervezete) a pornográfiáról tartott előadást. De azt hiszem, nem csak a pornográfiával kapcsolatban és nem csak vallásosok számára tartalmaz jó gondolatokat ez a beszéd.

A szűrők

Nemrég írtam a feketepontos és pirospontos személyiségtípusokról, az önértékelés csapdáiról, és úgy gondolom, minél nyíltabbak és zabolázatlanabbak a közösségi terek az interneten és azon kívül, annál nagyobb probléma az, hogy vajon mire építhető fel az önbecsülés, önmagunk értékelése, mi az, amit ki kell szűrni, és mi az, amit be kell engedni az életünkbe. Ebben adott számomra néhány igencsak megfontolandó gondolatot Linda S. Reeves beszéde.

Az előadás kihangsúlyozta, hogy bár nagyon hasznosak azok a szűrők, amiket az eszközeinken, a számítógépünkön, a mobiltelefonunkon, a tévénken segítségül hívunk, a leghasznosabb, legerőteljesebb és egyben elengedhetetlen szűrő az, amit önmagunkban állítunk be, amivel meghatározzuk, milyen hatásokat engedünk be az életünkbe, a személyiségünkbe, a lelkünkbe, és mire mondjuk azt, hogy köszönöm, de én ebből nem kérek, erre nekem nincs szükségem.

A család

Egy gyermekben, de szerintem még egy felnőttben is akkor alakulnak ki és maradnak stabilak ezek a szűrők, ha a család, ami mögötte áll, segít kialakítani és fenntartani, tisztán tartani őket.

Mik az összetartó család legfontosabb alapelvei?

  • Egymást helyezzük az első helyre! – Amikor tavaly összeadott minket, a mi eskető papunk is szinte szó szerint ugyanezt a tanácsot adta: egymást helyezzük az első helyre. A férj számára a feleség, a feleség számára a férj legyen az első, minden és mindenki más előtt – még a gyerekeket is beleértve, mert így a gyerekek megkapják azt az áldást, hogy egy összetartó, egymásba kapaszkodó, harmonikus szülői pár mellett nőnek fel, nem pedig két egymásra ingerült, egymástól távolodó ember mellett, akik hatalmi játszmákat játszanak a másik (vagy rosszabb esetben valaki más) figyelmének megszerzéséért.
  • A bizalomra mindig hála legyen a válasz! – Nem mindig lehet könnyű hálával fogadni azt, ha valaki egy kényes kérdésben a bizalmába avat minket. De szem előtt kell tartani, hogy a felháborodásra, haragra és elutasításra bizalmatlanság és eltávolodás lesz a felelet, míg a hálás, szerető, támogató fogadtatásra tovább mélyülő bizalom.
  • Kérjünk bocsánatot! – Ha nehéz is, mindig kérjünk bocsánatot attól, akit megbántottunk, és fogadjuk el őszintén a bocsánatkérést, hiszen a legfontosabb, hogy visszaállítsuk az egymás iránti bizalmat, nem pedig az, hogy legyűrjük a másikat.
  • Alakítsuk ki együtt a normákat! – Beszéljünk nyíltan az értékeinkről, a félelmeinkről, a határainkról, és alakítsuk ki együtt azokat a normákat, állítsuk fel a korlátokat, határozzuk meg a szűrőket, amiktől biztonságban érezzük magunkat.
  • Kezdjük önmagunkkal! – Ha egy csapásra megváltozik az egész családunk szemlélete, annál jobb. De addig is, kezdjük el a változásokat saját magunkon eszközölni, ne várjunk másokra. Remélhetőleg a jó példa hatással lesz és továbbterjed majd azokra, akik közel állnak hozzánk.

A legfontosabb dolgok

Linda S. Reeves beszédében arra is kitért, hogy saját tapasztalata szerint mik azok a gyakorlati dolgok, amik segíthetnek nekünk megszilárdítani saját magunkban és családtagjainkban azokat a szűrőket, amik a védelmünket szolgálják. Egy tipp-topp háziasszonynak talán nem könnyű ezt hallani, de nem a vasalás a legfontosabb, nem ks a hétvégi nagytakarítás, és nem is az, hogy délben még pizsamában vannak-e a gyerekek egy hétvégi napon.

Szerinte a három legfontosabb dolog, amire minden körülmények között igyekezni kell időt és figyelmet fordítani egy családban: a rendszeres szentírás tanulmányozás, a mindennapi közös ima és a heti családi est. Ha egy kicsit elvonatkoztatunk a fogalmak vallásos tartalmától, olyan tanácsokat kaphatunk, amik bármelyik család (legyen az akár kétfős, két partnerből álló család) számára hasznos alapok lehetnek.

A legfontosabb dolgok tehát:

  • Osszuk meg az értékeinket! – Tanulmányozzunk együtt olyan olvasmányokat, cikkeket, filmeket, osszunk meg olyan gondolatokat és élményeket, amik az értékrendünket reprezentálják, amik segítenek megerősíteni azt, hogy nem vagyunk vele egyedül, és mindig van egy stabil háttér, a legfontosabb emberekből álló bázis, akikkel közösek az értékeink.
  • Osszuk meg a céljainkat, vágyainkat, örömeinket, aggodalmainkat! – Már írtam arról, hogy az ima lényegében egy szabadon alakítható formulája annak, ahogy kifejezzük a hálánkat, megosztjuk a nehézségeinket és segítséget, útmutatást vagy megerősítést kérünk. Ha ezt a szeretteinkkel együtt tesszük, az segít még jobban összekovácsolni minket, hiszen ha tudjuk a családtagjainkról, mi bántja, mi foglalkoztatja, mi hajtja őket, könnyebb összefogni és egy irányba tartani.
  • Töltsünk együtt minőségi időt! – Ne csak céllal, de “céltalanul”, a szórakozás kedvéért is legyünk együtt. Dolgozzunk közös projekteken, szervezzünk közös programokat, alkossunk és játsszunk együtt, hogy ne csak az értékek, de az örömök forrásai is legyünk egymás számára.

Ti hogyan alakítjátok ki és tartjátok fenn ezeket a szűrőket a családotokban, a párkapcsolatotokban?

Mormon péntek – Párkapcsolati tanácsok

Valentin-napra akartam lefordítani ezt a cikket az LDS Living Magazinból – nos, kicsit megcsúsztam, de remélem, azért hasznosnak fogjátok találni. Elvégre a szerelem sosem veszíti el az aktualitását.

A cikk felvet néhány kérdést, amit érdemes megvizsgálnunk, mielőtt összekötjük valakivel az életünket – nos, aki nem szeretne olyan gyorsan házasodni, mint a mormon fiatalok, szerintem annak is érdemes feltennie magának ezeket a kérdéseket, hogy felülvizsgálja, vajon a megfelelő partner mellett van-e.

  1. Megnevettetjük egymást? – A nevetés egy olyan gyógyszer, amire gyakran szüksége van egy házasságnak, hogy egészséges maradhasson. Sokat nevetek, ha vele vagyok? Meg tudom nevettetni? Ő megnevettet engem? Tud nevetni saját magán ahelyett, hogy dühbe gurulna? Ezek a kérdések segítenek megállapítani, hogy az együtt töltött idő (tartson az évekig, élethosszig vagy az örökkévalóságig) vidám vagy stresszes időszak lesz-e a számunkra.
  2. Tanulunk egymástól? – Van mit tanulnunk a másiktól? És hajlandóak is vagyunk tanulni, vagy leckéztetésnek és sértésnek érzünk minden alkalmat, amikor a partnerünk ki akarja egészíteni a tudásunkat a sajátjával?
  3. Szeretnénk jobban hasonlítani egymásra? – Egy párkapcsolatban akarva-akaratlanul megváltozunk, hasonulunk egymáshoz. Olyasvalakivel élünk, akire szívesen hasonlítanánk, akitől olyan tulajdonságokat vehetünk át, amikre büszkék lehetünk?
  4. Vonzódunk egymás lelkéhez? – Találni valakit, akihez fizikailag vonzódunk, nem elég, és minél több időt töltünk együtt, annál kevésbé lesz elég. Olyasvalakit választottunk, akinek a lelke is lenyűgöz minket?
  5. Jól kommunikálunk? – A kommunkáció az egyik legfontosabb tényező egy kapcsolatban. De nem mindenki kommunikál egyformán, kinek több, kinek kevesebb, kinek céltudatosabb, kinek lágyabb stílusra van igénye. Tudom, milyen kommunikációt igényel a partnered? Ő tudja, hogyan szeretsz te kommunikálni? Jól igazodtok egymás stílusához? Elégedett vagy azzal, ahogy a családjával kommunikál, akiktől alapvetően tanulta a kommunikációt?
  6. Hogyan neveljük majd a gyermekeinket? – Korainak tűnhet erről beszélni egy kapcsolatban akkor, amikor még nem aktuális a kérdés, de sokkal fájdalmasabb lesz felvetni és esetleg összeegyeztethetetlen ellentétekkel szembesülni akkor, amikor már aktuális lesz. Hány gyereket szeretnénk? Akarunk gyerekeket egyáltalán? Hogy fogjuk nevelni őket, mik lesznek az alapvető elveink és szabályaink?
  7. Hogyan fogjuk kezelni a pénzügyeket? – A pénz egy másik olyan kényes kérdés, amiről nehéz beszélni, de épp ezért szükséges. Hogyan kezelem én a pénzügyeimet? Hogyan kezeli a pénzét a partnerem? Mindketten képesek vagyunk a korlátainkon belül maradni, vagy valamelyikünknek gondjai vannak a pénzzel? Hogyan szeretnénk finanszírozni az életünket? Milyen terveink vannak? Képesek leszünk kompromisszumokra?
  8. Hogyan kezeljük a stresszt? – Mindenkinek vannak nehéz időszakai, az egyéneknek és a kapcsolatoknak is. Így fontos tudnunk magunkról és a partnerünkről is, hogyan kezeljük a stresszt, a stresszes életszakasokat. Milyen stresszkezelési stratégiákkal dolgozunk? Tudunk egymásnak segíteni megbirkózni a stresszel, vagy csak tovább bosszantjuk és még feszültebbé tesszük egymásnak a nehéz időszakokat? Jól kommunikálunk nehéz helyzetekben is?
  9. Hogyan kezeljük a konfliktusokat? – Hogyan kezeljük, ha nem értünk valamiben egyet? Kiabálva veszekszünk vagy visszafogottan megvitatjuk a kérdést? Tisztelettel tudunk bánni egymással vitás helyzetekben is, vagy megpróbáljuk bántani a másikat? Megpróbáljuk megérteni a másikat?
  10. Segítjük egymás lelki fejlődését? – Teljesen más utakon járunk, vagy közös hiten osztozunk? Sirituális téren is azon vagyunk, hogy támogassuk egymást és segítsünk egymásnak jobbá válni?

(Forrás: 10 Questions to Ask Before You Tie the Knot)

Szerintetek mik a fontos kérdések még egy párkapcsolatban?

A soha vissza nem térő alkalom, hogy értelmet adj a húszas éveidnek

Meg Jay pszichológus az alábbi TED beszédében olyasmiről beszél, ami mindig foglalkoztatott – mármint, az utóbbi tíz évben, azokban a bizonyos húszas években. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan neveltetést kaptam, aminek hála nem pazaroltam el ezt az időt meddő, se veled, se nélküled kapcsolatokra, kamaszos bulizásra és az élvezetek hajszolására, hanem már tizenkilenc éves koromban megállapodtam amellett a férfi mellett, akit egy életen át szerethetek, és a húszas éveimet a kapcsolatunk építésére szántam. Nem mondhatom el viszont ezt a karrieremről, amiben úgy fest, a tipikus “halogató húszasok” táborát erősítem.

Sokszor hallottam már, hogy milyen szörnyű, hogy “ezek a mai fiatalok” nem akarnak felnőni, elköltözni otthonról, a saját lábukra állni, családot alapítani. Meg Jay és én is egyetértünk abban, hogy ez egyáltalán nem biztos, hogy rossz. Nem baj az, ha a nagyszüleinkkel ellentétben nem kell tizenöt-tizenhat éves korunkra kenyérkeresővé válnunk, és mire betöltjük a huszat, bebetonozódnunk a szerepeinkbe a munka és a házasság területén egyaránt.

Az viszont baj, hogy ezt az egyedülálló ajándékot, amit a nagyszüleinkkel ellentétben kaptunk, ezt a plusz tíz évet nem használjuk ki, hanem a kamaszéveink meghosszabbításának tekintjük, hogy a húszas éveink közepén-végén ugyanott találjuk magunkat, ahol a nagyszüleink a tízes éveik végén: hogy mindössze egy-két évünk van arra, hogy elkötelezzük magunkat a munkánkban és a magánéletünkben, hogy rájöjjünk, mit akarunk az élettől. És mivel tudjuk, hogy olyan világban élünk, ami sokkal több lehetőséget tár elénk, annál fájóbb, ha sietségünkben rossz döntést hozunk.

Ezért fontos, hogy a mai húszévesek tisztában legyenek azzal, micsoda ajándék van a birtokukban és felhasználják arra, hogy körültekintően megalapozzák a leendő életüket: tanuljanak, hasznos kapcsolatokat építsenek ki, éljenek a kínálkozó lehetőségekkel, önmagukban és párkapcsolataikban megtalálják a leendő családjuk stabil alapjait.

Meg Jay három fontos tanácsot szeretne átadni a huszonéveseknek:

  1. Nem vagy identitásválságban: most van a legjobb lehetőség arra, hogy kiépítsd az identitás tőkédet. Ha már van sejtésed arról, hogy ki vagy, vagy kivé akarsz válni, foglalkozz azzal, hogy építsd ezt az identitást. Húszévesen még senki nem fog elítélni azért, ha ezzel nem keresel pénzt vagy nem érsz el kiemelkedő sikert, de ne szalaszd el a lehetőséget, hogy lerakd a jövendőbeli sikereid alapjait. Lehet, hogy csak legyinteni fognak rád, hogy megint egy húszéves, aki a lábát lógatja és az álmait kergetve szórakozik, de nem számít, ha te tudod, hogy a karrieredet építed, azzal ellentétben, aki csak azért vállal némi munkát, hogy előteremtse a pénzt a hétvégi bulira.
  2. Tekints másképp a kapcsolataidra. Húszévesen, mintha csak még mindig kamasz lennél, a kortárs csoport mindennél fontosabbnak tűnik, meghatározza a véleményedet, a stílusodat, a szokásaidat, meghatároz téged. De szinte mindig kiderül, hogy az ideális társad valahonnan a baráti körödön kívülről bukkan fel, a legjobb karrierlehetőségekhez pedig a kapcsolati hálód laza szálai mentén jutsz hozzá, valakitől, aki az ismerősöd rokonának az ismerőse. Tanuld meg megkülönböztetni egymástól a havert, a barátot és az értékes ismerőst – és mindegyiket kezeld a helyén.
  3. Felejtsd el, hogy a barátaidat megválaszthatod, de a családodat nem. Ez talán igaz volt akkor, amikor gyerek voltál – de már nem vagy az, és a húszas éveidben jön el az ideje annak, hogy körültekintően, gondosan és tudatosan megválaszd azt a családot, amiben hátralévő életed során fogsz élni. A régi húszévesekkel ellentétben rád még nem nehezedik az a súly, hogy maholnap férjhez kell menned vagy meg kell nősülnöd, különben nagy pácban leszel (ezt majd csak a húszas éveid második felében kezdik pedzegetni), ezért ez tökéletes időszak arra, hogy ahelyett, hogy csak sodródnál egyik céltalan kapcsolatból a másikba, és elütnéd az időt addig is, míg az a bizonyos óra sürgetőn ketyegni nem kezd és harminc évesen fejest kellene ugranod egy elhamarkodott kapcsolatba, elkezdj időben dolgozni azon, hogy hogyan tudod kiválasztani az ideális társadat, leendő családod másik alappillérét (és magadat is olyanná formáld, hogy alkalmas legyél tartóoszlopnak).

Meg Jay teljes beszédét az alábbi videóban hallgathatjátok meg:

Mormon péntek – Praktikus tanácsok

Peti egyszer csípősen megjegyezte, hogy a mormon egyház legnagyobb előnye, hogy modern. Erről az jutott eszembe, amikor a barátaimmal arról beszélgettünk, hogy a Biblia állítólag még mindig a leghasznosabb dolog, amit az ember a sivatagba magával vihet túlélő kézikönyvként, hiszen az Ószövetség élvetviteli tanácsai a sivatagi vándorlásban való boldogulásra íródtak. A mormonok kiáltványai, ajánlásai és kézikönyvei között pedig valóban sok hasznos tanácsot találunk a mai hétköznapokra, amik az egészséges, nyugodt, boldog életet támogatják, ezekből igyekeztem készíteni egy kis gyűjteményt.

  • Tiszteld a tested! – A test a lélek temploma, és ehhez illő tisztelet jár neki. Tartsd fitten, tápláld, öltöztesd méltó módon, ne becstelenítsd meg.
  • Étkezz egészségesen! – Étkezz kiegyensúlyozottan (fogyassz bőven gyümölcsöt, zöldséget, gabonákat, tejtermékeket, tojást, mértékkel húst), ne igyál alkoholt, ne dohányozz, kerüld a koffeint, és mindent, ami káros a szervezetedre.
  • Böjtölj! – A böjt valamilyen formában ma is szinte minden életmód programban felbukkan, például gyümölcsnap vagy léböjt formájában. A mormon hagyományban többes szerepe van: a két étkezés idejére tartott teljes böjtöt (sem étel, sem ital) mindig valamilyen céllal tartják (például egy beteg gyógyulásáért, egyfajta felajánlott meditációként), a böjt ideje a lelki elvonulás ideje is (így célszerűen egy szabadnapon tartják, és különböző programok szervezése helyett olvasással, lelki elmélyedéssel, elmélkedéssel töltik), a kihagyott étkezésekkel megspórolt pénzt pedig jótékony célokra ajánlják fel. Tehát a “böjtölj” tanács egyszerre foglalja magában, hogy tarts tisztítókúrát, szakíts időt a lelki elvonulásra, és jótékonykodj, adakozz.
  • Teljesítsd ki a képességeidet! – A tehetségedet, az adottságaidat, a képességeidet azért kaptad, hogy élj velük. Keresd meg, miben vagy jó, és ne hagyd veszendőbe menni!
  • Kerüld az adósságot! – Ha teheted, ne keveredj adósságba, ha pedig már megtörtént a baj, törleszd olyan hamar, amilyen hamar csak lehet. Ne vegyél fel másra hitelt, mint egy szerény otthonra, a tanulmányaidra, vagy létfontosságú szükséglet fedezésére, ha máshogy nem megoldható. Minden mást előtakarékossággal finanszírozz.
  • Töltsd fel a kamrát! – Kicsi, ésszerű lépésekben, minden bevásárlásnál egy kicsit megtoldva a bevásárlólistát, apránként építs fel egy olyan élelmiszer tartalékot, amiből legalább három hónapig élhet a családod, ha valami váratlan esemény történik: például tartós betegség vagy a munkahely elvesztése.
  • Tervezz előre! – A napi feladataidtól a hosszú távú tervekig mindig legyen áttekintett, leírt céllistád és terved.
  • Tarts családi esteket! – Hetente szervezz családi esteket (ha nincs gyereked, akkor a pároddal, ha nincs párod, akkor a barátaiddal), amik közös programokkal segítenek növelni az összetartást a családban, csoportban. A családi estek témája lehet közös elmélkedés, tervezés (a pénzügyek, a heti menü, a közelgő ünnep, a családi nyaralás, vagy bármilyen családi téma közös megtervezése), játék, szórakozás, bemutató (pl. egy iskolai projekt bemutatója), közös zenélés, barkácsolás, vagy bármilyen közös tevékenység.
  • Adj mindenkinek egyenként is minőségi időt! – Amikor először olvastam, hogy “minden gyermekkel készítsen rendszeres interjút az egyik szülője”, elborzadtam a tervezett szülői vallatás gondolatára. De aztán felfedeztem, hogy egyik kedvenc mormon mami bloggerem, Naomi a bölcsődés korú gyerekeivel is rendszeresen szervez anya-lánya és anya-fia esteket, amikor csak kettesben mennek fagyizni, sütizni, rájöttem, hogy ez a megalapozása annak, hogy a későbbi években Naomi rendszeresen összeüljön a kamasz Eleanorral és Samsonnal, és egy süti, tea, kávé mellett elbeszélgessen velük arról, mi újság velük, mi bántja, aggasztja, foglalkoztatja őket mostanában. Ilyen személyre szóló minőségi idő például a randiest is a párunkkal.
  • Adj hálát és kérj! – Imádkozz, egyedül és a családoddal egyaránt! – A mormon ima felépítéséről már írtam: megszólítás, hála, kérés, lezárás. Attól függetlenül, hogy hiszünk-e Istenben, vagy hogy kinek címezzük pontosan a kéréseinket, hasznos szokás, ha mind egyedül, mind családilag szánunk egy kis időt arra rendszeresen, hogy hálát adjunk és kifejezzük a reményeinket, vágyainkat, kívánságainkat. Mostanában Petivel is egyre gyakrabban fordítunk rá figyelmet, hogy este a paplan alatt összebújva felsoroljunk néhány dolgot, ami jó volt aznap, és elmondjuk, miben reménykedünk, mit szeretnénk másnap vagy az elkövetkező időszakban.
  • Légy önellátó! – Minél inkább törekedj arra, hogy gondoskodj a saját szükségleteidről. Manapság a teljes önellátás elég valószínűtlen, de bárki megteheti, hogy kiskertet vagy balkonkertet ültet, megtermeli az ételei egy részét, megvarrja ruhái egy részét, maga újítja fel a bútorait vagy a lakását. Az újrahasznosítás és a természetközeli dolgok a reneszánszukat élik – a csináld magad tisztítószer, házi lekvár, otthoni csíráztatás, használt farmerből varrott ridikül nemcsak parktikus, de “trendi” is.
  • Tanulj! – A tudás az egyik legnagyobb érték, ezért soha ne hagyj fel a tanulással, művelődéssel, új ismeretek és képességek megszerzésével.
  • Tedd jobbá mások életét is! – Adj szeretetet, ne pletykálj, légy türelmes, önzetlen és nyíltszívű. És ha úgy érzed, valami működik az életedben (megtaláltad a hited, találtál egy jó módszert, trükköt, praktikát, egy jó receptet, vagy tudsz valamit, ami másnak hasznára lehet), azt oszd meg másokkal!

Hasznos kiadványok:
Családi kalauz
Készítsetek elő minden szükséges dolgot! – A családi pénzügyek
Készítsetek elő minden szükséges dolgot! – Házi raktározás

Az én boldogságtervem – júniusi tapasztalatok, nyári szünet és új kezdetek

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy havi témák és fogadalmak segítségével megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem. Boldogságtervem naplóját általában szombatonként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt.

Júniusi témám az egészség volt

A te egészséghónapod az én egészséghónapom is

Soha meg nem unható anekdota és szállóige származott abból, amikor a kedvesemmel még épp csak udvarolni kezdtünk egymásnak, és egyszer romantikusan azt akarta mondani: ami az enyém, az a tiéd is – de valahogy ez a lágyan eldünnyögött mondat hagyta el az ajkait: ami a tiéd, az az enyém is!

Az egészséghónapommal kapcsolatban viszont valóban így jártunk. – Annyira örülök, hogy csatlakoztál az egészséghónapomhoz! – mondtam a kedvesnek, miután sokadszorra is együtt pattantunk biciklire, hogy átkerekezzük a várost. Erre büszkén felszegte a fejét, és némi sértődöttséggel azt felete: – Vagy inkább te csatlakoztál az én egészséghónapomhoz!

Akárhogy is, ez a hónap remekül szintetizálta több korábbi havi témám tartalmát – egyszerre mozdított ki, szorított rendszerességre, adott állandó randilehetőséget, persze az egészséges életmódra törekvés mellett.

Hogyan tovább?

Fél év telt el a saját boldogságtervem megkezdése óta. Az elkövetkező heteimnek önmagukban is meglesz a tematikája, és ez, valamint az, hogy a júniusom váratlanul egy lépcsővel feljebb emelte a boldogságtervemet azzal, hogy egyfajta összegző hónappá vált, elérkezettnek mutatta az időt, hogy elgondolkodjak: vajon változatlan formában akarom-e folytatni a boldogságtervemet?

Bár Gretchen Rubin boldogságterve kifejezetten a fogadalmakról szólt, úgy figyeltem meg, én nem bánok jól velük. Megpróbálom előre kiötleni őket, aztán egy részükkel nem is foglalkozom, cserébe viszont újakat találok helyettük. Számomra a boldogságterv inkább a tapasztalatokat hozta előtérbe. Ezért úgy döntöttem, a jövőben nem tűzök ki havi fogadalmakat, csak havi témákat, és azok mentén fogom gyűjteni, rendezni a megfigyeléseimet és felfedezéseimet – ahogy igazából eddig is tettem.

Tartok egy kis nyári szünetet is a boldogságtervemben – nem teljes leállassal, mert választok témát, amiről igyekszem is rendszeresen írni, viszont a havi időszakot kitolom majdnem két hónaposra, szeptember elejéig, hiszen már így is picit belecsúsztam a júliusba, az esküvőm miatt pedig az előttem álló jó másfél hónap egy időszaknak tűnik, nem tudom őket lélekben elválasztani egymástól.

A nyaram témája: a béke

Nem a világbéke, hanem az én személyes belső békém. Nem véletlen a témaválasztás, hiszen ismerem a viselkedésemet nyomás alatt, a maximalizmusomat és a kontroll-függésemet, és határozottan a hasznomra fog válni, ha az elkövetkező időszakban tudatosan gyakorlom majd az elengedést, a megengedést, a megnyugvást, a jelen pillanatba helyezkedést, és minden hasonló dolgot.

Ez egy különleges időszak – élvezd!

A nosztalgia egy olyan különös érzés, ami visszarepít minket a múltba, és utólag megmutatja, milyen boldogok is voltunk akkor – pedig gyakran abban az időszakban fel sem ismertük, meg sem éltük a boldogságot. A valódi elégedettség, boldogság állapota a jelen idejű nosztalgia, amikor itt és most felismerjük, hogy ez az időszak különleges.

Igyekszem tudatosítani magamban ezt az esküvőmre készüléssel kapcsolatban, hiszen egészen biztos vagyok benne, hogy néhány év múlva milyen nosztalgikusan fogok mesélni arról, amikor először felpróbáltam a ruhámat, amikor Rita barátnőm megtalálta nekem a tökéletes esküvői cipőt, amikor a kedvessel együtt megterveztük a meghívónkat, vagy amikor éjszakába nyúlóan listát írtam e-mailben a barátnőimnek arról, mi az, ami megvan, és mi az, ami hátravan. Milyen csodálatos is lenne, ha már most hagynám, hogy elragadjon ez a csodás, könnyes nosztalgia, ami tökéletesre festi az események sorát, és nem aggódnék csip-csup dolgokon! Ha évek múlva nem fogok már emlékezni rá, vagy csak nevetni fogok rajta, miért kellene olyan tragikus módon aggódnom miatta most?

Ennek tudatosításában segíthet az, ha visszapörgetitek életetek korábbi eseményeit, és sorra veszitek azokat, amiken feleslegesen aggódtatok, és amik miatt nyugodtan átélhettetek volna már akkor is afféle “jelen idejű nosztalgiát”, ha nem hagyjátok a fejetekre nőni a rövid életű, bosszantó apróságokat. De azért legyetek óvatosak, ne hagyjátok, hogy a visszájára forduljon, és bűntudattal, bánattal töltsön el ez a gyakorlat! Én így szoktam járni azokkal a csodás hónapokkal, amikor a kedves még tanult, én dolgoztam, és minden délben eljött hozzám, hogy együtt ebédeljünk a munkahelyem melletti menüs étteremben, ahol a pincérek már ismerősként fogadtak és gyertyát gyújtottak nekünk. Miért veszekedtem vele akkor olyan sokat a házimunka és a pénz miatt? Miért futott ki minden második-harmadik beszélgetésünk arra, hogy miért nem kéri meg a kezemet végre? Sajnálom azokat a hónapokat. Viszont miattuk sokkal jobban megbecsülöm minden randevúnkat, és nagyon figyelek rá, hogy sose torkolljanak veszekedésbe.

Nektek mi a júliusi témátok?

Az én boldogságtervem – 2013. februári fogadalmak

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy havi témák és fogadalmak segítségével megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem. Boldogságtervem naplóját általában szombatonként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt.

Itt a február, egy éves boldogságtervemben kezdődik a következő fejezet, ezt pedig a párkapcsolatomnak szentelem.

A párkapcsolati fogadalmak egy részét Gretchen Rubin könyvéből vettem át, amikről úgy éreztem, hogy találóak a mi kapcsolatunkat tekintve is, de van olyan is, amit én ötlöttem ki, mert úgy gondolom, még jobb irányba terelheti a kapcsolatunkat.

Február – légy szerelmes!

  • Zárd le a vitát! – Rossz szokásom, hogy még ha formailag le is zártunk már egy vitát, a témát tovább forgatom magamban sértetten. Nem a megadásról vagy a szőnyeg alá söprésről van szó, de semmi értelme annak, hogy egy vitát némán görgessek tovább azután, hogy már véget ért és már csak magamban teszek kárt vele.
  • Ne méricskélj! – Gretchen Rubintól származik a fogadalom. Nála “pirospontok osztogatásában” nyilvánul meg, nálam leginkább a “bezzeg-érzésben”. Bezzeg én korábban keltem, bezzeg én mosogattam, bezzeg én tanulok munka mellett, bezzeg én takarítottam a fürdőszobában. Szerintem nem kell sokat magyaráznom, miért nem épp hasznos ez a hangulat egy kapcsolatnak.
  • Csináld egyedül! – Na nem azokra a dolgokra gondolok, amiket egy kapcsolatban kettesben jobb csinálni. Sokkal inkább arra, hogy a kapcsolatunknak nagy rákfenéje volt korábban az, hogy a kedvesemet rengeteg olyan programra rángattam el csak azért, mert bátortalan voltam egyedül menni, vagy annyira nem voltam elszánt, hogy egymagam kitegyem a lábam a házból. Sokat fejlődtem már ezen a téren, de azért feljegyzem a havi fogadalmaim közé, hogy ha valamit kedvem van megtenni, azt tegyem meg, és ne támaszkodjak a kedvesemre csak azért, mert úgy kényelmesebb.
  • Adj hálát érte! – Nem mondhatom elégszer, hogy a hála milyen hasznos gyakorlat. A következő egy hónapban igyekszem minden nap hálát adni a kedvesemért és mindazért, amit az életemben jelent.
  • Adj egy csókot! – Egy sok éve tartó kapcsolatban a másik jelenléte néha már annyira természetes, hogy a hétköznapokból a praktikus dolgok gyakran kiszorítják a romantikát. Napi egy csók nem túl nagy befektetés, de megtöri kicsit a szürke rutint.
  • Randizz! – A FlyLady program heti rutinjai között szerepel a péntek esti randi is. Ezt a szokást még nem sikerült meghonosítanom az életünkben, de remélem, hogy februárban sikerülni fog.

Nektek mik a februári fogadalmaitok?