Mormont péntek – A rút kiskacsa

Peti óvodai emlékei kapcsán az én gyerekkori élményeim is felelevenedtek, és a grafológus munkatársammal való beszélgetés során – aki valóban olyan, mint egy jó pszichológus – ismét eszembe jutott, hogy miért is szeretem annyira Andersen rút kiskacsáját. Hiszen én is a rút kiskacsa megcsipkedett, megszólt, kilökött szerepében nőttem fel, és csak nagyon sok idő után sikerült letekintenem a víz tükrére…

Ezért az eheti Mormon Péntekben az alábbi lélekemelő videót szeretném megosztani.

“Ez a tudás mindent megváltoztat. Megváltoztatja a jeleneteket. Képes megváltoztatni a jövőtöket. És meg tudja változtatni a világot is! […] Mindig hallhattok majd olyan hangokat, melyek azt mondják, hogy bolondok vagytok, ha hattyúnak képzelitek magatokat, és azt ismételgetik, hogy csupán rút kiskacsák vagytok, és ne is számítsatok rá, hogy bármi mássá válhattok. De ti okosabbak vagytok ennél.” (Dieter F. Uchtdorf)

30 dolog, amit… – tanuljunk meg újra vágyni!

Már adtam tippeket bakancslista írásához, most itt egy másik gyakorlat Jack Canfield: A siker alapelvei című könyvéből. Az író tanácsa szerint azért érdemes nekilátnunk egy ilyen lista összeírásának, mert ha kitartóan kérdezgetjük magunktól, hogy “mit szeretnék?”, “és még mit szeretnék?”, “na és mit szeretnék még?”, akkor egyrészt a felületes vágyakon túljutva eljuthatunk a valódi énünket jellemző értékekig, másrészt újra kifejleszthetjük magunkban azt a képességünket, amiről a társadalom valószínűleg sikerrel lenevelt minket felnőtt korunkra: hogy tisztában legyünk azzal, mire vágyunk, és vágyainkat szem előtt tartva éljünk.

Kezdjünk tehát neki és kérdezgessük magunkat, vagy kérjük meg valakit, aki kitartóan kérdezget minket arról, hogy mit szeretnénk, mindaddig, míg fel nem tudjuk tölteni maradéktalanul az alábbi három listát:

  • 30 dolog, amit meg szeretnénk tenni, mielőtt meghalunk
  • 30 dolog, amit a birtokunkban szeretnénk tudni, mielőtt meghalunk
  • 30 dolog, amiben ki akarjuk próbálni magunkat, mielőtt meghalunk

A te listádon mik szerepelnének?