A nyugdíjas éveket élni – mostantól!

Petivel a nászutunkat nem egy kimondottan “nászutas” helyszínre szerveztük – sem pálmafák, sem tengerpart, sem gondolák, sem nászutas lakosztály. Ami azt illeti, lényegében osztrák nyugdíjasokkal osztoztunk a nyaralásunkon – a ráérős reggelikkel, a patakparti sétákkal, az ágyban olvasással. Viccelődtünk is rajta, hogy – akárki akármit gondol is – mi legszívesebben már most a sztereotip osztrák nyugdíjasok életét élnénk.

Tim Ferris: 4 órás munkahét c. könyve jutott róla eszembe, ami azt írja, hogy ahelyett, hogy egész életünkben a nyugdíjat várnánk és a nyugdíjra spórolnánk, inkább osszuk el nyugdíjas kori élményeinket egész életünkre. Így nem kell átélnünk azt a csalódást – ha egyáltalán nyugdíjba vonulhatunk -, hogy közel sincs arra energiánk, kedvünk, indíttatásunk, amit negyven évig álmodtunk meg magunknak azokra a késői évekre, és ami miatt negyven éven át a fogunkat összeszorítva dolgoztunk. Nyugdíjas terveinkről egyébként is kiderülhet, hogy nem is a nyugdíjra vártunk velük, hanem arra, amit a nyugdíj jelképezett a számunkra – egy kis szabadságot, nyugalmat, a felelősség letételét, a felszabadult “második gyerekkort”, ami megenged olyan dolgokat, amikről úgy gondoljuk, egy felnőtt, felelősségteljes, komoly dolgozó ember nem engedhet meg magának.

A nászutunk helyszínére sokféle javaslatot kaptunk – pálmafák, tengerpart, gondolák, egzotikum, kaland, kultúra, múzeumok, élmények, nyüzsgés. Mi inkább a “nyugdíjas éveket” választottuk.

Ti mivel szeretnétek eltölteni a nyugdíjas éveiteket? Hogyan tudnátok ezt megvalósítani most?

Hírdetés

Siker vagy csirke farhát?

“Ön hosszú-hosszú munka után 67 évesen elmegy nyugdíjba. Csönget a postás, és átadja az első nyugdíját, 32 ezer forintot. Oda rakja az asztalra. Hogy fogja érezni akkor magát? Milyen érzés lesz végiggondolni, hogyan ossza be ezt a pénzt? Mire költse? Fűtésre, világításra vagy ennivalóra? […] Milyen érzés lesz gurulós bevásárló kocsival átmenni a város túlsó felére a hipermarketbe az akciós csirke farhátért?”

Dr. Tóth András: Ősember a pénztárcámban c. könyvében a fentiekhez hasonló szembesítő mondatok sora hívja fel a figyelmet az előtakarékosság fontosságára.

Nekem (nem vitatva a megtakarítás és a pénzügyi tervezés létfontosságát) Szalay Ádám szavai jutottak eszembe a Sikerkód tanfolyamról: “jó lenne, ha azok az emberek, akik a napjukból órákat töltenek el azzal, hogy száz forint spórolásért átutazzák a várost, rájönnének, hogy azt az időt munkával is tölthetnék és többszáz vagy többezer forintot kereshetnének”.

Csak ahogy körbepillantok a környezetemben, nagyon sok jó példát fel tudok hozni erre. Arról írtam már, a munkatársaim, ismerőseim hogyan egészítik ki a fizetésüket, de mit tehet szegény kisnyugdíjas, akinek nincs grafológus diplomája, masszőr végzettsége, és az ismerősi köre nem Oriflame törzsvásárló?

A főposta épülete előtt, ahol dolgozom, szinte mindig áll egy-egy néni, aki virágot, barkát, gyümölcsöt árul. A szomszéd sarkon kézzel készített hímzett vagy csipketerítőt szoktak kínálni. Amerre visz az utam haza, az egyik háznál gyakran látok kitéve virágcsokrokat: becsületkasszás módra, a postaládába dobható be a pénz – nagyobb kockázat, de kevesebb befektetett munka.

Emlékszem, gyerekkoromban a nagyszüleim a kapujukban a kerítésen belül állítottak fel minden nyáron egy kis almás standot – egy-két láda alma (a hullott, rétesbe olcsóbban) és egy ütött-kopott mérleg. Az érdeklődők csengettek, vagy csak intettek, ha épp egy kis jutalékért mi őriztük a standot a húgommal, és mértük ki az almát. Egy másik nagymama a tágabb családból pedig azzal keresett plusz pénzt, hogy konyhai gyakorlatát sütőasszonyként kamatoztatta, és a falujában és környékén nem múlt el úgy esküvő vagy nagyobb családi ünnep, hogy őt ne bízták volna meg sütemények sütésével.

Ismerek olyan nyugdíjast is, aki fiatal, dolgozó anyáknak segít be azzal, hogy egy kis fizetségért átvállalja a vasalást, ahogy olyat is, aki nyugdíjas tanárnőként korrepetálást vállal. Petiék kisvárosában pedig a nyugdíjas klub minden télen vásárt tart a karácsonyi díszekből, amiket év közben horgolnak, varrnak, hímeznek.

Mindenkit arra bíztatok, becsüljük meg, tiszteljük, vásárlásainkkal támogassuk ezeket a nyugdíjasokat. Ők azok, akik ahelyett, hogy sopánkodnának, szidnák “ezt a mai világot” meg “ezeket a mai fiatalokat”, és leírnák magukat, megmutatják nekünk, hogy soha nem késő profilt váltani, vállalkozni, belekezdeni valami újba, hinni a saját tehetségünk, adottságunk, munkánk értékében, és tenni a saját sorsunkért.

Ti ismertek ilyen életre való nyugdíjasokat? Kik ők, mivel foglalkoznak? Gyűjtsük össze a sikertörténeteiket!