nemi irányultság címkéhez tartozó bejegyzések

Grafológia rovat – Nemi irányultság a kézírásban

Kategória: Kategória nélkül by

A grafológia képzésről szóló legutóbbi cikkem után ezúttal Hegedüs Reni grafológus szakdolgozatának témájáról szeretnénk írni.

Ahogy írtam korábban, a grafológus képesítés megszerzéséhez a féléves modulzáró vizsgákon és a képzést lezáró kétnapos, elméleti és gyakorlati megmérettetésen túl egy szakdolgozatot is le kell adnia és meg kell védenie a grafológus hallgatóknak.

Merész témaválasztás – Nemi irányultság a kézírásban

Szakdolgozatában Reni arra a kérdésre kereste a választ, hogy a kézírásban vajon visszatükröződik-e a szexuális irányultság. A rendhagyó témaválasztásnak két oka volt: egyrészt Reni egy merészen megválasztott, izgalmas témában szerette volna megméretni a tudását, másrészt pedig azt szerette volna hangsúlyozni, hogy a segítő szakma képviselői nem lehetnek válogatósak a tolerancia terén, valóban mindenki mellett ott kell állniuk segítőként, és olyan témákkal is foglalkozniuk kell, amik esetleg kényelmetlenek vagy ingoványosak.

Meghökkentő témaválasztása mind a csoporttársak, mint a családtagok, barátok körében kiváltott némi megütközést és elzárkózást, sőt később a vizsgabizottság előtt is sajátos helyzetet szült, hogy Reni csoportjából más is választott a homoszexualitással kapcsolatos szakdolgozati témát. Végső soron azonban Reni a legfontosabbnak azt érezte, hogy a férje támogatta a témaválasztásban, és a kezdeti megilletődés után inkább a kíváncsiság került előtérbe az őt körülvevők körében is.

A következő megpróbáltatást a megfelelő alanyok felkutatása jelentette, hiszen nemcsak hogy Reni közvetlen ismerősei körében nem tudott egynemű párról, de emellett az alanyoknak annak a követelménynek is meg kellett felelniük, hogy stabil, tartós párkapcsolatban éljenek, hiszen így adtak megfelelő összehasonlítási alapot a tudományos munkához. Vállalkozó szellemű heteroszexuális párt természetesen nem volt nehéz találni a feladatra – bár a témaválasztás itt is keltett némi megütközést –, majd végül egy leszbikus pár is jelentkezett az elemzésre, akik megfeleltek a kritériumoknak. Sőt, nemcsak hogy elfogadták a felkérést, de kifejezetten örömmel vették azt, hogy Reni a témaválasztásával támogatta őket.

Fejest a mélyvízbe – tabuk és traumák

Hamar kiderült Reni számára, hogy mind szakmai, mind lelki szempontból nagy kihívást jelentő feladatba kezdett.

A szexualitásnak, és különösen a homoszexualitásnak nincs még olyan kiterjedt szakirodalma a grafológiában. A szakdolgozat elméleti részének kidolgozásában végül elsősorban Bodroghy Péter: A Szex a kézírásban című, szakmai körökben kuriózumnak számító könyve és Gulyás Jenő István szintén ritkaságnak mondható párkapcsolati összehasonlító módszere nyújtott segítséget.

Az elemzések elkészítéséhez Reninek mind egyénileg, mind párként többször el kellett beszélgetnie az alanyokkal, a rendkívül intim témaválasztás pedig több kihívást is jelentett. A leszbikus pár esetében kevesebb tabut és korlátot kellett leküzdenie, mivel a pár már megküzdött korábban a “coming-out” problémáival, így könnyebben megnyíltak, míg az ellenkező nemű párnál óvatosabban kellett kezelnie a magánélet határait.

A legnagyobb kihívást azonban mégis az jelentette, hogy az elemzése egyik alanyánál a szexualitás jeleiben egy durva traumára való utalást talált. Grafológus hallgatóként nem volt könnyű számára, hogy őszintén és nyíltan rákérdezzen ennek okára, és nem könnyítette meg a helyzetet, hogy a kézírásban rejlő jelek mögött valóban egy traumatikus nemi erőszak emlékét találta. Azonban az, hogy már a szakdolgozata készítése során sikeresen szembenézett egy ilyen nehéz szituációval, megerősítette őt abban, hogy van helye a segítő pályán.

Konklúzió – A meleg ötven árnyalata

Szakdolgozatában Reni érdekes konklúzióra jutott, ami a nemi irányultság megjelenését illeti a kézírásban. Ahogy már sokszor említettük, soha nincs egy-egy konkrét jel, ami csakis önmagában értelmezhető vagy döntő értékű lenne, mivel a kézírást mindig összességében és komplexitásában kell nézni.

A jelek összességéből számomra, mint laikus számára érdekes következtetés született: míg például markánsan megjelentek a kézírásban a férfi és női jegyek, elkülönült a férfi és női szerepmodell (nemcsak a heteroszexuális, de az egynemű párkapcsolatban is), addig maga a szexuális irányultság, az azonos vagy ellenkező nemhez való vonzódás nem mutatkozott meg egyértelműen az írásmintákban.

Erről a konklúzióról egyébként iO Tillett Wright: Fifty Shades of Gay – A meleg ötven árnyalata c. TED előadása jutott eszembe, amely egy olyan kutatás eredményeit foglalja össze, ami ugyanezt a feltevést erősíti meg, azaz hogy az emberek nem oszthatók nemi irányultságuk szerint két vagy három egyértelmű kategóriába és a szexuális irányultságot nem lehet olyan egyszerűen felcímkézni.

[Ez a cikk a Hegedüs Grafológia és a Kincsesfüzet blog együttműködésében készült.]

Hírdetés

Fifty shades of gay – Skatulyák és a szürke árnyalatai

Kategória: Kategória nélkül by

Nemrég írtam arról, hogy egyik kedvenc boldogságkutatóm, Gretchen Rubin milyen lelkes híve az emberek kategóriákba sorolásának. Ezek a kategóriák érdekes, sőt hasznos önismereti kérdések lehetnek, amik segítenek egyik vagy másik oldalról megvizsgálni magunkat, rávilágítani az erősségeinkre, gyengeségeinkre, vagy épp csak elszórakoztatni magunkat egy kis önismereti mókával.

De a legutóbbi ártalmatlan kis tesztünk is a fogkrémes tubusokkal (ami megmutatta, indító vagy befejező típusok vagyunk-e inkább) rámutatott, hogy az emberek nem kétfélék. Ilyenek, olyanok, kevertek, ebben és abban is jók, néha így, néha úgy – magyarán, nem két végponton, hanem egy skálán helyezkednek el.

Erről eszembe jutott egy TED előadás, amit korábban láttam, és meg szeretnék osztani veletek. Itt nem fogkrémes tubusokról lesz szó, hanem szexualitásról, úgyhogy előre szólok, ne aggódjatok, nem fogom a végén feltenni a kérdést, hogy “na és ti…?”.

Az előadó, iO Tillet Wright arról beszél a (magyarul is feliratozott) előadásban, hogy miután ő is hosszú utat tett meg az identitása keresésében, volt fiúként öltözködő, fiúkat játszó gyerekszínész és nőies modell egyaránt, lányokkal és fiúkkal is randevúzott, fotósként elkezdte New York lakosainak “másságát” megörökíteni, hogy megmutassa sokszínűségüket. A fotók mellé feltett nekik néhány kérdést, többek között ezt: egy egytől százig terjedő skálán hol helyeznék el a nemi irányultságukat?

Azért volt különleges ez a kérdés, mert ez a bizonyos skála a társadalom szemében van, hogy egyosztásos (vannak a normális heteroszexuálisok és kész – mindenki más, legyen az egy kölcsönös szereteten alapuló egynemű kapcsolatban élő ember, egy gyermekmolesztáló vagy egy nemi erőszaktevő, az egy lapon említendő, a társadalmat romboló beteg egyének csoportjában), esetleg kétosztásos (hetero- és homoszexuálisok), ha nagyon megengedők vagyunk, háromosztásos (hetero-, homo- és biszexuálisok). Azonban iO Tillet Wright rendhagyó kutatásából kiderült, hogy az élet annyi más területéhez hasonlóan, amint az emberek megkapják a lehetőséget, hogy fekete vagy fehér, jó és rossz, jobb és bal, lent és fent helyett egy kiterjedt skálán helyezzék el magukat, kiderül, hogy nem egyesekből és nullákból állunk – a szélsőértékek mellett rengetegen egy árnyalt, se nem fekete, se nem fehér, köztes pontján helyezkednek el a skálának. Valószínűleg közelebb az egyik vagy a másik végponthoz, de csak ritkább esetben 100%-os “mintapéldányként”.

Az előadás felveti a diszkrimináció kérdését is: azt, hogy egy “vagy igen, vagy nem”, kétpólusú rendszerben még csak könnyű meghúzni a határvonalat, de egy egytől százig terjedő skálán vajon hol húzzuk meg azt a bizonyos határt, ami alapján az egyik embert alsóbbrendűnek minősítjük a skálán közvetlenül mellette állóhoz képest? Ez pedig segít elgondolkodni azon, helyes-e egyáltalán határt húzni.

A másik érdekes igazság, amit megfogalmazott: az emberek nemcsak hogy nem oszthatók egy vagy két kategóriába, de nem is csak egy szempontból vizsgálhatók. Nem mond el róluk semmit önmagában, ha tudjuk, hogy férfiak vagy nők. Szőkék vagy barnák. Diplomásak vagy szakmunkások. Sportosak vagy elegánsak. Családosak vagy egyedülállók. Vallásosak vagy ateisták. Optimisták vagy pesszimisták. Öregek vagy fiatalok. Gazdagok vagy szegények. Kövérek vagy soványok. Csendesek vagy beszédesek. Nyíltak vagy zárkózottak. Kutyások vagy macskások. Vegetáriánosok vagy húsevők. Heteroszexuálisok vagy homoszexuálisok. Ezek mind-mind olyan apróbb-nagyobb vonásai a jellemnek a végtelen számú jellemző közül, amik alapján egyszerűen nem lehet önkényesen egy kalap alá venni, összecsoportosítani vagy szétválasztani embereket egymástól. És főleg nem lehet megítélni vagy elítélni embereket látatlanul és általánosságban csak azért, mert egy találomra kiválasztott tulajdonságban a tengely egyik vagy másik pontjára esnek, anélkül, hogy ismernénk a személyiségüket alkotó milliónyi más jellemzőt – anélkül, hogy ismernénk az embert.

Nagyon édekes előadás, ha van kedvetek, nézzétek meg!

“Ez a kihívásom számotokra: nézzetek bele ezeknek az embereknek az arcába, és mondjátok meg nekik, hogy kevesebbet érdemelnek, mint bármelyik más emberi lény.” (iO Tillet Wright)