{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Legemlékezetesebb nyaralásom

A férjem és én nem vagyunk nyaralós típusok (hogy Viát idézzem, mi általában a járdaszigetekre járunk nyaralni), ezért, meglepő vagy sem, immár több mint kilenc éves kapcsolatunk alatt az egyetlen közös nyaralásunk a nászutunk volt. Egy kicsit izgultam is miatta, hogy vajon nem fogunk-e hajbakapni valami miatt a szervezés és az út során. De szerencsére jók voltunk, mint mindig: bármilyen ellenvélemények is kísérték is a dolgot, mi kitaláltuk, mit akarunk, konszenzusra jutottunk, és következetesen végigvittünk mindent.

Nászút lévén sokan Thaiföldre, Velencébe, tengerpartra akartak küldeni minket, nekünk azonban a fő szempontjaink ezek voltak:

  • Legyen külföld, hogy kicsit kiszakadjunk, de ne legyen messzebb néhány órás autóútnál, amit Peti még le tud vezetni biztonságosan egyedül, hogy autóval mehessünk és az utazásban se kelljen senkihez és semmihez igazodnunk.
  • A célunk egy kisváros legyen, minél eseménytelenebb, annál jobb, hiszen a fáradalmainkat kipihenni megyünk.
  • Szállodába menjünk, hogy ne kelljen ellátnunk magunkat, hanem csak a pihenés legyen a dolgunk.
  • Legyenek ott hegyek.
  • A szállodának legyen ingyenesen használható medencéje.
  • És nyilván volt egy költségkeretünk is.

Nem volt túl sok kérdés afelől, hogy az úticélunk Ausztria lesz, és Peti nagyjából Salzburg vonalában húzott egy határt a térképen, hogy eddig tud elautózni. Az utazási irodától kaptunk egy listát azokról a helyekről, amik megfeleltek az igényeinknek és még volt foglalható szoba az esküvőnk utáni hétre. A döntési szisztémánk a célpont kiválasztásakor remekül működött: nem akartuk túlvariálni és túlkontrollálni. Aznap, amikor megkaptuk a hosszú-hosszú listát a lehetséges helyekről, mire Peti hazaért a munkából, én nagyjából fél óra alatt átnéztem és alaposan megnyirbáltam a lehetőségeket, két-három célpontra szűkítve a listát a booking.com képei és leírásai, valamint a költségek alapján, és megjelöltem köztük is azt az egyet, ami nekem a legszimpatikusabb volt. Peti hazaért, vetett rá néhány pillantást, és annyit mondott: jó lesz.

Hát, így esett a választásunk a Salzburg tartománybeli Bad Hofgasteinre, és azon belül is a Hotel Alpina szállodára. Az esküvőnk utáni vasárnapot kóválygással töltöttük, másnap pedig nekivágtunk életünk első közös autós kirándulásának. Igazság szerint nagyon jól szórakoztunk, Peti remek sofőr, én egyre jobb navigátor vagyok, a táj gyönyörű volt. Jókat beszélgettünk, gyorskaját ettünk és egyáltalán nem idegesítettük magunkat akkor sem, amikor torlódásba keveredtünk az autópályán, sem hazafelé, amikor viharban utaztunk.

A szállodában gyümölcstállal és pezsgővel vártak minket (azt hiszem, az utazási iroda elkottyantotta, hogy nászutasok vagyunk), a szobánkból pedig ez a kilátás fogadott:

20140614-152146-55306880.jpg
[Kilátás. #view #hotelalpina #austria #badhofgastein #honeymoon
http://instagram.com/p/dMS-papLPm/]

A nászutunk egy hete hihetetlen lustasággal telt – pont ahogy terveztük. Ahogy a szállodában körbenéztünk, megállapítottunk, hogy szinte kivétel nélkül osztrák nyugdíjasok vesznek minket körül – de arra jutottunk, hogy nem az a baj, ha az ember huszonévesen az osztrák nyugdíjasok életét akarja élni, hanem az, ha nem teszi, ha magára erőlteti Thaiföldet vagy Velencét, mert ez dívik mostanság, és az álmait sóhajtva elteszi a nyugdíjas éveire. Úgyhogy a napjaink kényelmes egyformaságban teltek: kiadós villás reggelikkel és vacsorákkal (akárhányszor Peti rendelt a pincérnél és azt mondta: “for my wife”, hevesebben dobogott a szívem), lusta úszkálással a hegyekre néző medencében, barangolással és fényképezéssel a városka utcáin és patakparti ösvényein, esőnapokon és álmos délutánokon pedig olvasgatással és társasjátékkal a szállodai szobában.

Rengeteget beszélgettünk és tervezgettünk, és úgy gondolom, hogy a nászutunknak nagy szerepe volt abban, hogy az esküvő ne csak egy egynapos buli legyen az életünkben, ami után minden visszatér a régi kerékvágásba, hanem valóban egy új időszak kezdete. Akkor már nyolc és fél éve voltunk együtt, összeszokott párosként, közös emlékekkel, tervekkel, célokkal és szokásokkal, mégis, a nászút alatt még jobban egymásra hangolódtunk, még közelebb kerültünk egymáshoz, és erősebben tértünk vissza a régi életünkbe, még jobban összekovácsolódva, még több lendületet kapva ahhoz, hogy a közös életünkön dolgozzunk – még jobban szeretve egymást.

A nászutunk utolsó napján elfogott a melankólia: néztem ezt a gyönyörű képet, amire a szállásunk mögötti patakparti sétány első padján ülve láttunk rá és ami a kedvenc helyemmé vált a nyaralásunk alatt, és pityeregtem, hogy nem akarok visszajönni… Egy kicsit még mindig elérzékenyülök, ha látom, és szívesen visszamennék oda – de örülök, hogy a legfontosabb dolgokat el tudtuk hozni magunkkal, és ezek a legfontosabb dolgok természetesen nem dolgok voltak.

20140614-152223-55343075.jpg
[This unbelievable, amazing view by the bourn with the lovely building of the Technical Collection in Bad Hofgastein, Austria… became one of my favorite places on Earth. ❤ #badhofgastein #view #honeymoon #austria
http://instagram.com/p/dZei4opLCo/]

(A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} blogger kihívás eheti témája a LEGEMLÉKEZETESEBB NYARALÁS volt – a többiek írását Szilvi blogjának aktuális cikkében találjátok.)

20140515-205649.jpg

A nyugdíjas éveket élni – mostantól!

Petivel a nászutunkat nem egy kimondottan “nászutas” helyszínre szerveztük – sem pálmafák, sem tengerpart, sem gondolák, sem nászutas lakosztály. Ami azt illeti, lényegében osztrák nyugdíjasokkal osztoztunk a nyaralásunkon – a ráérős reggelikkel, a patakparti sétákkal, az ágyban olvasással. Viccelődtünk is rajta, hogy – akárki akármit gondol is – mi legszívesebben már most a sztereotip osztrák nyugdíjasok életét élnénk.

Tim Ferris: 4 órás munkahét c. könyve jutott róla eszembe, ami azt írja, hogy ahelyett, hogy egész életünkben a nyugdíjat várnánk és a nyugdíjra spórolnánk, inkább osszuk el nyugdíjas kori élményeinket egész életünkre. Így nem kell átélnünk azt a csalódást – ha egyáltalán nyugdíjba vonulhatunk -, hogy közel sincs arra energiánk, kedvünk, indíttatásunk, amit negyven évig álmodtunk meg magunknak azokra a késői évekre, és ami miatt negyven éven át a fogunkat összeszorítva dolgoztunk. Nyugdíjas terveinkről egyébként is kiderülhet, hogy nem is a nyugdíjra vártunk velük, hanem arra, amit a nyugdíj jelképezett a számunkra – egy kis szabadságot, nyugalmat, a felelősség letételét, a felszabadult “második gyerekkort”, ami megenged olyan dolgokat, amikről úgy gondoljuk, egy felnőtt, felelősségteljes, komoly dolgozó ember nem engedhet meg magának.

A nászutunk helyszínére sokféle javaslatot kaptunk – pálmafák, tengerpart, gondolák, egzotikum, kaland, kultúra, múzeumok, élmények, nyüzsgés. Mi inkább a “nyugdíjas éveket” választottuk.

Ti mivel szeretnétek eltölteni a nyugdíjas éveiteket? Hogyan tudnátok ezt megvalósítani most?

Amit a nászút alatt tanultunk

Petivel a nászutunkat egy hihetetlenül nyugalmas alpesi környezetben, egy otthonos, végtelenül barátságos szállóban töltöttük. Amellett, hogy mértéktelenül élveztük a pihenést, ez az időszak valóban megmutatta a hasznát úgy is, mint egy kis elmélkedő köztes idő a korábbi életünk és a házaséletünk között. Bár egyelőre a házasság nem sok változást hozott (ugyanoda jöttünk haza, ugyanúgy beszélgetünk, ugyanazok a dolgok foglalkoztatnak, ugyanolyanok maradtunk), mégis, ha úgy gondoltuk volna, hogy a házasság nem oszt, nem szoroz, akkor nem kötöttük volna meg ezt a szövetséget.

Egy kicsit az az időszak jutott erről eszembe, amikor egy hosszú hétvégét, egyfajta mini nyaralást töltöttem el Peti szüleinek az otthonában, sokat időzve és töprengve egyedül a csodálatos kertben, ahol egyébként aztán a polgári esküvőnk és a fogadásunk volt, és ennek a néhány napos elvonulásnak az eredményeképpen született meg a Kincsesfüzet gondolata.

Úgy gondolom, tudatosan szánnunk kell időt efféle elvonulásokra és töprengésekre, kijelölve magunknak a témát, a kérdéseket, amikre a választ keressük (még ha olyan apró-cseprők is, mint hogy akasztós szekrény vagy polc legyen-e inkább a leendő otthonunkban), és megadni az időt, a lehetőséget, hogy megleljük azokat a válaszokat.

Peti szerint egyébként előfordulhat, hogy másnak is hasznára válik a lista, amit összegyűjtöttünk – elég hektikus, de azért engedek neki és publikálom. Hátha.

Bővebben…

Life lately különkiadás – Lánybúcsú, esküvő, nászút

Azt hiszem, az esküvős beszámolósorozattal, amit ígértem, minimum szeptember végéig elszórakoztatjuk egymást itt a blogon, de addig is, míg neki tudok ugrani egy épkézláb visszaemlékezésnek, hozok egy válogatást az iPhone-os képeimből (a követőim instagramon már láthatták őket).

Lánybúcsú

A lánybúcsúmat a fővárosban tartottuk, ahova a húgommal érkeztem, és a szervezőcsapattal, a húgommal, Ancsával, valamint Rita és Ditta barátnőimmel eltöltött elő-lánybúcsús csajos estével együtt, vagy ahogy ők hívták, a VIP-lánybúcsúval tulajdonképpen háromnapos rendezvényre sikeredett. A végére bizony kicsit elnyűvődtem, de nagyon jó gondomat viselték a lányok.

20130823-162305.jpg

Persze nemcsak engem pillesztett el az esemény, sőt reggelente én ébredtem elsőnek, úgyhogy lesifotózni is bőven volt időm.

20130823-162327.jpg

Piknikre készültek a lányok, amit sajnos elmosott az eső, de a beltéri piknik is nagyon jól sikerült.

20130823-162345.jpg

A lánybúcsúm tematikája a zöld szín, a gumicukor és a katicás ajándékok voltak.

20130823-162403.jpg

Bár nagyon diszkréten megbújik a háttérben, de még Garrett Hedlund is helyet kapott egy bögre formájában.

20130823-162426.jpg

A piknik után pedig belevetettük magunkat az éjszakába, amiről mindannyiunk érdekében nem készítettem képes dokumentációt…

Esküvő

Az esküvő előtti hétre Dittát hazahoztuk magunkkal, és nélkülözhetetlen segítséget nyújtott az előkészületekben – amellett persze, hogy életre szóló barátságot kötött Dióval. Én pedig lebetegedtem, mert mi másra is vágyhat egy lány az esküvője előtt két nappal, mint 38 fokos lázra és állandó köhögésre?

20130823-163245.jpg

Ahogy Peti mondta, a bőrünkből azért nem bújhatunk ki. Az iPhone-om végig velem volt a készülődés során, az esküvő előtti éjszaka, hajnali háromnegyed kettőkor Dittával sms-eztünk, fél órával (igen, 30, azaz harminc perccel) a szertartás előtt Peti még a laptop előtt ült és a zenéket állította össze a fogadásra, de ami ennél is jellemzőbb, hogy ezt én lefotóztam, megosztottam instagramon, ő pedig még gyorsan lájkolta, mielőtt elindultunk volna a templomba.

20130823-163329.jpg

A fotózás a két Péterrel remek programja volt a napnak, aki elfogad egy jótanácsot: ne a fotóson spórolja meg az esküvői költségvetést, mert a vőlegény után vele tölti egy menyasszony a legtöbb időt az esküvője napján, és fontos, hogy jó társasága legyen.

20130823-163413.jpg

És az sem hátrány, ha felejthetetlen képeket készít. Nekünk volt egy külön fotózásunk is az esküvő előtti héten, az előzetes képeket már az esküvő napjára kinyomtatta nekem Peti, hogy nézegethessem, ha feszültté vagy nyűgössé válnék.

20130823-163430.jpg

Végül aztán minden a helyén volt. (A nyakkendőt én kötöttem!)

20130823-163354.jpg

Nászút

A nászutunkat pedig a mértéktelen pihenés jegyében szerveztük meg a gyönyörű és nyugalmas alpesi Bad Hofgasteinbe. Természetesen az almás lányt is elvittem kirándulni.

20130823-165000.jpg

Köszönetnyilvánítás

És ahogy ígértem, a családjaink és barátaink mellett részletes köszönetnyilvánítással tartozom a szolgáltatóinknak, akik a legjobb formájukat hozták, hogy jól sikerüljön a nagy napunk.

Köszönöm…

  • Nyikos Péternek, aki gondoskodott a remek hangulatú fotózásokról, és amellett, hogy lelkiismeretesen végezte a munkáját, mindig volt egy kedves, baráti szava, ami megmosolyogtatott, bíztatott, visszaadta a lendületemet és a ragyogásomat.
  • … A fertődi Gránátos Étteremnek, akik nemcsak a hihetetlenül finom menüt és a hozzáértő, tündéri kedvességű pincéreket hozták, de panziójukban a nászéjszakánk nyugalmát is ők biztosították.
  • … A szili Erzsébet-kert Cukrászdának, akiknek az utolsó hetekben kellett beugraniuk, és mégis nagy odaadással és segítőkészséggel gondoskodtak az isteni süteményekről és a csodálatos tortákról, beleértve a menyasszonyi tortát is.
  • … A süttöri Ildikó Virágüzletnek és tündéri Ildikójának, aki gyönyörű templomdíszítésről, virágkosarakról, kitűzőről és álomszép menyasszonyi csokorról gondoskodott.
  • … A fertődi Fru-fru Fodrászszalon Katijának és Tomijának, akik a frizurámról gondoskodtak a fotózáson és az esküvő napján. A loknijaim még a nászúton is csinosak voltak.
  • … Az fertődi Szent Kereszt Felmagasztalása Templomnak és Miklós atyának, aki mindvégig nagyon kedves, közvetlen és emberi volt velünk, és külön hálával tartozom neki a gyönyörű beszédért.
  • … Anyakönyvvezetőnknek, aki szintén csodaszép és felejthetetlen szertartással ajándékozott meg minket.

Hálás hétfő #57

Egy gyors hálás hétfő erejéig becsekkolok, aztán folytatom a netmentes nászutamat. :)

20130819-182906.jpg
[fotó: Nyikos Péter]

Amiért hálás vagyok:

♥ hogy van egy férjem, férjem, férjem – én immár feleség vagyok, méghozzá Kocsisné, már a Kocsis klán tagja is ♥ hogy a szállodai szobánkban van wifi :) ♥ Ditta, Zsolti, Kocsisék és a családom tengernyi segítségéért az utolsó héten is, aminek köszönhetően fantasztikusan sikerült az esküvőm! ♥ egy hosszú hálalistával jövök majd a szolgáltatóknak, akik mind bedobták magukat és fantasztikus formát hoztak az érdekünkben, de külön kiemelném Nyikos Pétert, a fotósunkat, aki egy fáradhatatlan, örökmosolyú tündér volt, nagyon sok szép pillanatot adott az esküvőhöz a szelíd, kedves bíztatásával, és az előzetes képek alapján valami csoda portfólióra számíthatunk ♥ azért, hogy minden olyan hihetetlenül és csodálatosan természetes volt és zökkenőmentes ♥ a remek hangulatú kocsikázásra az én fantasztikus, őrült humorú, nevetős férjemmel, akivel csak úgy elrepült az út Soprontól Bad Hofgasteinig ♥ a Hotel Alpina csapatának, akik pezsgővel és gyümölcstállal vártak (és az utazási irodának, akik elpletykálták, hogy nászutasok vagyunk :)) ♥ az alpesi viharért, amit megcsodálhattunk ♥ azért, hogy még eeeegy hééét zavartalan pihenés vár ránk – utána maratoni beszámolósorozattal jövök! ♥

Ti miért vagytok hálásak?