eBay haul #4 – Pink különkiadás

“Gyönyörű kisbaba voltál. Neked egyszerűen minden jól állt. Kivéve azt a rózsaszín rugdalózót. Na, abban még te is rémesen néztél ki.” – Ezt a vicces kis sztorit a hírhedt rózsaszín rugdalózómmal számtalanszor hallottam már a szüleimtől. És kitaláljátok, mi lett a végeredménye? Jó huszonöt éven keresztül még véletlenül sem vettem fel semmit, ami rózsaszín vagy pink.

Hát nem furcsa, milyen apróságokból erednek hatalmas általánosítások és önkorlátozó hiedelmek?…

Néhány éve szerencsére túllendültem a rózsaszín-fóbiámon, és azóta egyre szívesebben veszem körbe magam pink dolgokkal. A legutóbbi néhány eBay rendelésem kifejezetten pinkre sikeredett (részben lutri is volt, hiszen a mosolygós naplókat például véletlenszerű színekben küldik), de ha már ilyen szépen összejöttek, gondoltam, egyben osztom meg őket.

Mini Smiley Diary

Ahogy a blogszülinapi különkiadásban is írtam, az egyik legnagyobb kihagyott ziccerem volt az, hogy nem rendeltem magamnak is ezekből a mosolygós kis jegyzetfüzetekből. Most pótoltam.

Nagyon jó volt kibontani és kézbefogni, miután a blogszülinapi ajándékokat csak a csomagolásukban láttam. Jó kis tapintásuk van, imádom a gumis rögzítést, valahogy olyan romantikusan titkos hatást ad a kis notesznek. A kötés egy kicsit széles, így nem marad túl sok hely az eleve apróka naplóban a jegyzeteknek, de zsebnaplónak így is tökéletes.

Belelapozva pedig valóban tömény vidámság: nagyon szépen nyomtatottak a vonalas oldalak, minden lap sarkában egy kis mosolygós szmájli vagy mosolyra bíztató gondolat fogad, a vonalas oldalak között pedig színes lapok törik meg a ritmust.

Nem tudok vitatkozni a férjemmel, aki a tömény műbőrszagot belélegezve felnyögött, hogy “uhh, ez azért tiszta Kína!”, mert valóban, de egyben valóban egy tenyérnyi színes mosoly is. :)

  
Noble Series iPhone tok

Az első iPhone-om (egyben az első okostelefonom) egy ütött-kopott, karcos, leharcolt 3GS volt, aminek én már a negyedik tulajdonosa voltam, de ennek ellenére nagyon szerettem – ezért nagy trauma volt, amikor összetörtem, mert fotózás közben kiütötték a kezemből. Azóta csakis olyan tokot használok, ami védi a telefont a sarkain és az élein, mivel ott a legsérülékenyebb, akkor is, amikor a kezemben van, mivel nyilván akkor a legsérülékenyebb.

Amikor a legutóbbi telefontokom, ami egy ehhez hasonló felépítésű flip-tok volt, kilazult és elkezdett belőle ki-kicsúszni a telefon, azonnal váltottam. Ezúttal olyat választottam, ami nem csupán a flip felépítésű (azaz könyvecske formájú, tehát teljesen körbezárja a telefont a táskában is, óvva a képernyőt és a hátlapot is a karcoktól), mágnesesen záródik és védi az éleit, de szilikonos foglalatú is, azaz nem belecsúsztatós, hanem belepattintós. Ez a kialakítás teljesen rásimul a telefonra, és gyakorlatilag lehetetlen, hogy kijárjon belőle a kütyü.

Ezek voltak a legfontosabb szempontjaim, amikor négy vagy öt lehetőségre leszűkítette nekem a férjem a választékot, emellett pedig nagyon tetszett a varrott díszítés – na és persze az, hogy pink. :)

Vapur flexibilis ökoflaska

Ezt az ügyes kis szerkezetet még nyár elején láttam egy lánynál a buszmegállóban, és nem tudtam megállni, odamentem hozzá és leszólítottam, hogy megtudjam, honnan szerezte. Sajnos nem lettem okosabb: tombolán nyerte. Azért én rávetettem magam az internetre, és persze már másnap úton volt felém a saját kis ökoflaskám. 

Amit egyébként sokan mosogatószeres flakonnak néznek – igazi sokkoló élményt tudok nyújtani a látvánnyal, ahogy belekortyolok.

Táskára csatolható, de a rugalmas formának köszönhetően a táskában is könnyen megtalálja a helyét. Elvileg mosogatógépben is mosható, bár nekem nem volt jó tapasztalatom (nem öblítette ki jól a gép, így utána kellett öblíteni kézzel – akkor meg már igazán kimoshatom kézzel is), és amit talán a legjobban szeretek benne: csőrös kupakú (ami egy döcögő helyközi buszon egyszerűen az egyetlen módja az ivásnak anélkül, hogy vizespóló versenyt rendeznék), viszont a megszokott csőrös kupakokkal ellentétben nem kortyonként kell belőle kiimádkozni a vizet.

Összességében, nagyon jó útitárs.

eBay haul #3 – Blogszülinapi különkiadás

Ahogy ígértem, megkésve bár, de elhoztam a bloszülinapi eBay haul különkiadást, amiben megmutatom nektek, mivel lettek gazdagabbak a szerencsés nyertesek. Persze van olyan, ahol csak a külcsínről tudok beszámolni, mivel természetesen a csomagolásokat nem bontottam meg.

  

Lovely post-it

Ez a készlet az abszolút bevált kedvencem, nekem is mindig van itthon néhány csomag a kezem ügyében. Egyszerre vidáman mintásak és praktikusak: (szinte) tökéletesen alkalmasak a színkódolásra, hiszen a szivárványnak (majdnem) minden színét felvonultatják. (Balszerencsémre pont a lila hiányzik a sorból, ami nálam a bloggal kapcsolatos dolgok színe, de ezt elnézem nekik.) Amikor elkezdtem összeállítani az ajándékcsomagokat, ez volt az első, amiről biztosan tudtam, hogy bele kell tennem a csomagba.

Mini smiley diary

Ezek a mosolygós kis zsebnaplók a legnagyobb kihagyott ziccerem: azóta sem hiszem el, hogy magamnak nem rendeltem egyet. Belelapozni nem tudtam, de a képek ígérete szerint belülről is ugyanolyan színesek és vidámak, mint kívülről. Apró hátulütő (vagy plusz izgalom, nézőpont kérdése), hogy színt nem lehet választani, hanem véletlen színben küldik. Nekünk szerencsénk volt, úgy gondolom, nagyon szép színeket fogtunk ki.

Color seal matrica szett

Talán már kitaláljátok, hogy ez a hat ívet tartalmazó szett is azért nyert meg magának, mert remekül lehet vele színkódolni. (Bár hogy miért bánnak mindenhol olyan szűkmarkúan a lilával, azt nem tudom.) Én a szívecskékre szavaztam, de a matricák csillag és pötty kivitelben is rendelhetők.

Csipkés matrica szett

Csak mert szép. :) Bár a kis naplók színe lutri volt, mégis a legszerencsésebben jött ki, mert minden naplóhoz sikerült színben passzoló matricacsomagot tennem. Kezdődhet a csinosítgatás!

Retro matrica szett

A retro matrica szettek is inkább mókából mint praktikumból kerültek a csomagba, remélem, sikerül majd feldobni velük néhány napló- vagy naptároldalt, ajándékot vagy ajándékkísérőt, kávésbögrét… vagy bármit. Jelezzetek vissza, lányok, hogy hol találták meg a helyüket ezek a matricák!

Washi tape szett

Ezek a kis csomagok, amik előre porciózott washi tape-eket kell hogy tartalmazzanak, végképp titokzatosak maradtak előttem, így ha valakinek van kedve megosztani a tapasztalatát a tartalmukról, azt nagyon szívesen veszem!

Keri Smith: Wreck This Journal – Rendhagyó napló ötletek

Soha nem volt még valódi scrapbook naplóm: gyerekként és tiniként is rendezett sorokban, pedáns rendben írtam a naplóimba, soha nem pecsételtem, rajzoltam, ragasztottam a sorok közé. Gyerekként volt egy “kedvenc sorozataim” füzetem, ahová a műsorújságokból kivágott képeket gyűjtöttem, de őszintén? – még ezt is kényes rendben tettem. 

Amikor beszereztem a születésnapi naplómat, elszánt voltam, hogy végre valahára elég felnőtt leszek ahhoz, hogy gyerekes összevisszasággal töltsem meg a lapokat – ha de hogyan, ha soha nem szereztem gyakorlatot ebben?… 

Természetesen a Pinteresthez nyúltam először tanácsért, ahol hamar felfigyeltem rá, hogy a “journal”, “journaling ideas”, “creative journaling ideas” és hasonló keresőszavakra kikerülhetetlenek a Wreck this Journal találatok. 

Keri Smith: Wreck this Journal című kötete egy olyan különleges napló, ami arra bíztat, hogy kárt tegyünk benne – minden oldalon olyan felhívás található, amit valószínűleg magunktón nem tennénk meg egy naplóval. Lyukaszd ki, firkáld össze, öntsd le kávéval, vidd ki az esőre, koszold össze, tépkedd meg, és így tovább.

“To create is to destroy” – írja a Wreck this Journal első oldala. – “Az alkotás rombolás.”

 Inspirálóan hangzik? – Nem, hanem rohadtul ijesztően. 

Hogy egy kis bátorságot merítsen bárki, aki mégsem szaladt messzire ettől a hátborzongató kihívástól – velem együtt –, annak hoztam két Tumblr oldalt, amik a valóban inspirálóbbnál inspirálóbb megvalósításokat gyűjtik össze. Amiket – és itt a hatalmas meglepetés – nemcsak Keri Smith könyvének megvásárlásával próbálhatunk ki, hanem bármilyen üres füzettel vagy naplóval. 

Ideas for Wreck this Journal  

  

Wreck this Journal Ideas

  
Ti milyen ötletekkel bővítenétek még a “rombold szét a naplód” projektet?

eBay haul #1

Az eBay kívánságlistáim sikerén felbuzdulva elhatároztam, hogy az eredményt is megosztom veletek és írok eBay haul, azaz csomagbontós bejegyzést a szerzeményekről – csak aztán egy kicsit megviccelt az eBay. Az egyik csomagom, amit vártam, jócskán megkésve érkezett, így ez a bejegyzés is késett – de el nem maradt. :)

Ez az eBay-es kincsem már nem olyan friss, de a többiek érkezésére várt a bemutatkozással. Ezt a remek kis art journal-t a születésnapomra rendeltem, hogy a 30. születésnapomat megelőző és követő időszakot dokumentáljam benne. A kezdeti lelkesedés után persze az egész oldalas kollázsokat felváltották az egymondatos feljegyzések, és mindennapos bejegyzések sem maradtak annyira mindennaposak, így azt hiszem, ez a kis csoda ki fog tartani akár a 31. születésnapomig is. :)

A napló érdekessége egyébként, hogy “kettő az egyben” – a hátoldáról és az elejéről egyformán megkezdhető, attól függően, hogy fekete vagy natúr naplót szeretnénk. (Én a natúrt választottam.)

Nagyon örülök, hogy a férjem végül erre a művésznaplóra beszélt rá az egyszerű, sima lapos füzetkék helyett, amiket nézegettem, mert ez egy vastagabb művész papírból áll, amire akár festeni is lehet, de ragasztani is kényelmesebb, ezen kívül még néhány különleges barna oldalt is tartalmaz – amiben a művészek egészen biztosan még sokkal több lehetőséget látnak, mint én… számomra csak különleges. :)

Az elveszett bárány pedig ez a csomag volt.

Ezeket a csoda kis Lovely márkájú, valóban bájos post-it cetliket elsősorban a határidőnaplómhoz használom, mert amellett, hogy nagyon vidámak, színkódolni is remekül lehet velük. Ezen kívül mostanában a papír alapú könyvekre is visszaszoktam az ekönyvek mellett, és tömegével fogyasztottam a post-it cetliket a margószéli jegyzetek, megjegyzendő idézetek megjelölésére. Így eljött az ideje, hogy alaposan betankoljak a cetlikből.

És megjöttek a várva várt hajkrétáim is – bár kipróbálni még nem mertem őket. Ha rászánom magam – nem egy munkanapon, ez egészen biztos –, akkor hírt adok arról is, mennyire vagyok velük elégedett. (EDIT: fun fact – mégsem bírtam ki hétvégéig. ;))



Nektek melyik kincsem a kedvencetek?

Boldogságterv #29 – Amit a korral tanulunk, és az élet Dióhéjban


Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. A rovat bejegyzéseit a boldogságterv címke alatt találjátok.


Az élet előre tart

Nemrég egy beszélgetés során sikerült felszakítani egy régi sebet: annak az emlékét, hogy amikor a testében zajló változásokkal ismerkedő, félszeg és érzékeny kamasz voltam, milyen hatással volt rám az, hogy anyukám ellenezte a lábborotválást, mert egy nőnek nem szabadna ennyire az áldozatául esnie a társadalom elvárasainak – egy nő bizony akkor is nő, ha szőrös lábra húzza fel a szoknyát. Ami bizony egy nagyon fontos üzenet – de amikor áldozattá válásra egyébként is hajlamos kamaszként borotválatlan lábbal jelentem meg az éles nyelvű kortársaim közt, az a legkevésbé sem a pozitív testképemet erősítette, sőt… Jó másfél évtized eltelt már azóta (ha nem több), de még mindig nem tudok fájdalom nélkül visszagondolni ezekre az élményekre. Szilvinél a Pillecukor blogon ismét szembejött velem ez a téma – mi a jobb, kilógni a sorból vagy beállni a sorba –, és úgy döntöttem, jól van, beszéljünk erről. 

Mennyire fogadjuk el önmagunkat, a saját másságainkkal vagy éppen egyformaságainkkal együtt, hogy mennyire vagyunk hajlandóak kilógni a sorból vagy épp felvállalni azt, hogy bizony, mi a sorban szeretünk baktatni – ezek bizony a boldogság keresésének nagyon fontos kérdései, így abszolút van helyük a boldogságtervemben. Azon kívül a hónapom témája a kerek születésnapom, és úgy általában a múló idővel kapcsolatos tapasztalatok, és azt hiszem, ez nagyon szorosan kapcsolódik ide is.

Nemrég volt szerencsém összefutni TED-en Isabel Allende: How to live passionately – No matter your age c. előadásával, ami roppant szórakoztató volt, és valóban inspirálónak tartom minden életkorban – de azért nem hiszem, hogy az élet iránti önfeledt szenvedély ne lenne életkor, vagy legalábbis élettapasztalat kérdése. 

Emlékszem, ahogy egyszer egy idősebb munkatársammal arról beszélgettünk, mennyi kalandja volt az életében “annakidején”, és én magam is megosztottam, hogy “annakidején” (tizen-huszonéves koromban) mennyi kalandom volt – például mielőtt Petivel megismerkedtünk volna, sokat utaztam az eszperantistákkal, középiskolás koromban egy önkéntes ifjúsági csoport tagja voltam és rengeteg mókánk volt, az egyetemen pedig az intézmény diákhagyományainak őrzésébe is aktívan bekapcsolódtam. Mióta Petivel vagyok, sokkal kevésbé keresem a közösségi eseményeket. Amikor erről beszéltem, a munkatársam felsóhajtott, és azt mondta: milyen szomorú, ahogy ezt mondod! Hogy látszik, hogy már neked is elmúlt a fiatalságod – pedig még milyen fiatal vagy! – De én azt feleltem, hogy én egy percig sem bánom, mert az én életem nem egy lefelé tartó ív – épp ellenkezőleg. 

Még ma sem szívesen gondolok vissza a kamasz és kiskamasz éveimre, mert nagyon sok bántás és fájdalom ért. Hálával csodálkozom viszont rá arra, hogy az éveim azóta milyen szép ívet mutat. Az évek és az élettapasztalatok számomra valóban leginkább jót hoztak, ami önmagam ismeretét, elfogadását és szeretetét jelenti. Viszont ez még mindig egy olyan út, amiből nagyon sok előttem áll: húsz-harminc évre még mindenképp szükségem lesz a bőrömben, mire teljesen le tudom vetkőzni a másságom megmutatásának, önmagam felvállalásának félelmeit – ha egyáltalán eljutok valaha is egy olyan pontra, amikor őszintén, nyíltan, különösebb hadakozás, magyarázkodás vagy kétely nélkül vállalok fel mindent, ami én vagyok (legyen az stílus, megjelenés, ízlés, érdeklődés, vélemény, stb.). 

Biztos, hogy van olyan, akinek ez a folyamat könnyebb vagy épp nehezebb, gyorsabb vagy épp még lassabb. De mindenképp úgy gondolom, hogy az évekhez és az élettapasztalatokhoz kötődik. Lehet, hogy valaki – jelleméből és körülményeiből adódóan – már tizenhat évesen eljut oda, ahova más csak negyven vagy ötven évesen. Ettől nem lesz az egyik vagy a másik gyengébb vagy értéktelenebb. (Nem gyengébb az, aki hosszabb idő alatt teszi meg ugyanazt az utat, és nem lebecsülendők az élettapasztalatai annak sem, aki látszólag könnyebben tett meg egy adott utat.) 

Az, hogy egyre szenvedélyesebben, egyre felszabadultabban, őszintébben, bátrabban élhessük az életünket, talán egy egész életre szóló út. De ahelyett, hogy ezen bánkódnánk, legyünk hálásak érte. Én legalábbis azon vagyok. Amíg érzem, hogy még mennyi munka, mennyi leteendő teher, mennyi tanulni való áll előttem, addig egészen biztos lehetek benne, hogy az életem nem lefelé fog tartani, hanem felfelé, az egyre jobb felé. 


Egymondatos napló

Már nagyon régóta kerülgetem egy új rovat ötletét itt a Kincsesfüzeten, párszor már meg is pedzegettem, de még nem jutottam el odáig, hogy valóban útnak is indítsam. Pedig már Szilvitől engedélyt is kértem a koppintáshoz, akinek a Napzárta rovata indította el bennem ezt az igényt, hogy ne csak a nagy témákkal, de a hétköznapi apróságokkal is foglalkozzak, hiszen nála is olyan inspiráló volt minden este egy aprócska kérdéssel feleleveníteni a nap vagy az életünk egy apró részletét, amit ha összegyűjtve elteszünk magunknak, páratlan emlékei lehetnek a mindennapjainknak.

Gretchen Rubin Boldogságterve, amit épp újraolvasok, szintén emlékeztetett erre az ötletre, amikor ezt a részt olvastam benne:

“Elhatároztam, hogy egymondatos naplót fogok vezetni. Tudtam, hogy képtelen lennék minden reggel negyvenöt percen keresztül romantikus prózát írni egy csodaszép jegyzetfüzetbe (és olyan rondán írok, hogy ha mégis megtenném, akkor sem tudnám elolvasni), de talán megoldhatnám, hogy esténként bepötyögjek egy-két mondatot a számítógépembe.”

A végső elhatározást pedig a születésnapi emlékalbumom hozta meg, amit elkezdtem ugyan vezetni és az első oldalakat lelkesen tele is cetliztem, matricáztam és dekoráltam, de hamar eljutottam a tanácstalanságnak egy pontjára, amikor épp nem volt ötletem, milyen izgalmas scrapbook témával tölthetnék meg egy egész oldalt. Akkor elkezdtem feltúrni az internetet naplóötletekért, és amikor millió és egy apró promptot, fickanyi témafelvetést találtam, rájöttem, hogy pontosan ez kell a tervezett új rovatomnak. Apró, hétköznapi kérdések azokra az estékre, amikor épp nem volt más, amiről aznap beszélhettünk volna. 

Fogadjátok hát szeretettel az új rovatot a blogon.

diohejban



A Dióhéjban egy olyan egymondatos napló projekt, ami rövidke kérdésekkel, témaindítókkal segít megragadni és megőrizni a hétköznapok apró emlékeit. A kérdésekre én is válaszolok, és ha van kedvetek, válaszoljatok ti is a kommentek között! A rovat cikkeit a dióhéjban címke alatt olvashatjátok.


Boldogságterv #28 – Mennyi? Harminc!


Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. A rovat bejegyzéseit a boldogságterv címke alatt találjátok.


Mindenek előtt egy kis személyes széljegyzettel kezdeném: ramatyul vagyok… Hogy allergia vagy megfázás kapott-e el, azt nem igazán sikerült megtudnom, de az biztos, hogy az éjszakáimat elég kevés alvással töltöm, cserébe viszont a hétvégére, és különösen mára megint teljesen használhatatlanná amortizáltam magam. 

A boldogságterv cikket viszont nem akartam kihagyni ezen a hétvégén is, azt viszont nem tudom ígérni, hogy hosszú és tartalmas lesz. Nézzétek el ezúttal!

Mennyi? Harminc!

És még egy személyes széljegyzet: ebben a hónapban leszek harminc éves. Nem várok nagy felhajtást ettől az eseménytől, semmilyen szempontból: sem tűzijátékra, sem tragikus “három iksz” krízisre nem számítok. Valamilyen szinten azért mégiscsak elgondolkodtatott ez a kerek fordulópont. 

Amikor azon gondolkodtam, mi legyen az ehavi boldogságtervem témája, rögtön éreztem, hogy ezzel szeretnék kezdeni valamit. Az ajándékom saját magamnak az volt erre a szülinapra (azért a múltidő, mert jó előre megkaptam magamtól :)), hogy beszereztem egy albumot, amibe a harmincadik születésnapom környékét dokumentálom. (Bár az album méretét egy kicsit eltúloztam, előfordulhat, hogy a harmincadiktól a harmincegyedikig is kitart. :)) Bár az nem tartott volna vissza, hogy a “hagyj nyomot!” már volt téma nemrég, mégsem akartam csak eköré szervezni a hónapot. 

Az idő múlásáról általában is filozofálgattam, arról, hogy míg sokan visszasírják a tizennyolc-húszéves korukat, én annyira örülök, hogy már harminc vagyok (majdnem, úgy értem :)), mert ahogy telik az idő és élem az éveket, egyre jobb viszonyban vagyok magammal, jobban megtalálom a helyem a bőrömben és az életemben egyaránt. De ezt is elvetettem önálló témaként.

Így hosszas osztás-szorzás után a témám egyszerűen ennyi: Mennyi? Harminc! – Legyetek üdvözölve a születésnapi fiesztámban! :)

(Most pedig kiosztok magamnak egy virtuális vállveregetést, hogy kisajtoltam magamból ezt a bejegyzést, aztán megyek vissza a barlangomba – ha el szeretnétek képzelni, nagyjából így vagyok most.) 

A hónap kedvencei #3

Adós maradtam az áprilisi kedvenceimmel, de most pótolom.


A hónap kedvencei rovatban az elmúlt időszakban más blogokon talált érdekes olvasmányokból mazsolázok. A rovat korábbi cikkeit a hónap kedvencei címke alatt olvashatjátok.


Áprilisban nem sokat kalandoztam új blogok felé, így külön blogajánlót nem írok már, Dóri, Szilvi, Via és Naomi blogjáról is írtam már ajánlót. Jöjjenek tehát a kedvenc cikkeim!

Daily Dorothy – Mitől indul jól a napom?

Dóri ezúttal a reggeli rutinjáról és a reggelt megkönnyítő apróságokról írt a tőle megszokott könnyed stílusban. 

“Gondolom nem kell senkinek sem bemutatnom azokat a reggeleket, amikor az ébresztő óra csörgésére válaszul az az első gondolatod: “csak még 10 percet hadd aludjak“. Nos, ha nem is indul így minden reggelem, azért megesik. És általában meg is adom magamnak azt a plusz 10 percet. Ha lejárt, akkor viszont nincs mese, kelni kell, de higgyétek el, nem is olyan nehéz :)”

Pillecukor blog – Instant zabpehely-mix rohanós reggelekre

Dóri cikkével kéz a kézben Szilvi zabpehely-mixes bejegyzése meghozta a kedvemet ahhoz, hogy minden nap reggelizzek. Azóta már saját zabpehely-mixet is tartok készenlétben, sőt már joghurtból is feltankoltam, hogy még tartalmasabb legyen a nap első étkezése (muszáj is, mert van, hogy a nap második étkezéséhez este hatkor jutok el…), és micsoda különbség! Köszönöm, Szilvi és Dóri!

“Elsőként úgy gondoltam, hogy egy reggeli randevúra invitálom a zabpelyhes zacsit, aztán majd később jöhet a haladó szint, azaz a sütés, főzés ezzel az alapanyaggal :) Azt tudni kell rólam, hogy a gyorsan elkészíthető (nem szeretek sokat pepecselni), de ugyanakkor ízletes reggelik híve vagyok, s eddig bizony nem fordítottam sok figyelmet arra, hogy valamennyire egészséges is legyen.”


Love Taza – The 3 Biggest Things I’ve Learned to Make Motherhood Easier With 3

Ebben a hónapban valahogy csőstül jönnek velem szembe a babás témák, és nem a legjobb fajtából. Túl sok olyan cikk talált el, amik iskolapéldái voltak annak a szomorú jelenségnek, hogy egy nőnek egy nő a legnagyobb ellensége… Hihetetlen, mennyire gyökeres reflexünk az, hogy ha nőként egy nővel találkozunk, rögtön támadási pontot keressünk rajta. 
Ezért, bár nem egy világraszóló téma, de elhoztam Naomi Davis egy cikkét, ami a három legfontosabb dolgot szögezi le, amit három lurkó nevelése mellett megtanult, ezek pedig címszavakban: fogadd el a segítséget, utasítsd el a trollkodást és tarts szünetet. 

“motherhood is full and blessed and beautiful and i’ll say that until i’m blue in the face, but not every moment is that way. “

Urban:Eve – Házi feladatok, emlékek & rajzok – Gyerekkori határidőnaplóim képekben

Via cikke, amiben felkutatta az olyan gyerekkori kincseket, mint az első házi feladatos noteszei és határidőnaplói, olyan lavinát indított el, amiről még fogtok hallani itt a blogon.

“Még nem töltöttem be a tizet. 1995 volt az az év, amikor hirtelen elkezdett annyi teendőm lenni – általános iskola harmadik osztályában! –, hogy már nem bírtam észben tartani őket. Muszáj volt leírnom mindent, különben elfelejtettem, és elkéstem, lemaradtam, nem adtam be, nem készültem… (…) Így kerültek először az életembe a jegyzetfüzetek és a határidőnaplók. A helyzet (és az életem) harmadikos korom óta csak bonyolódott, így gyakorlatilag húsz éve folyamatosan kerestem azt a formátumot vagy trükköt, ami éppen az adott — az előzőnél mindig még eggyel bonyolultabb — életszakaszomnak praktikus és megfelelő volt, és a kötött forma lehetőségeihez képest próbáltam testreszabni, alakítani, feszegetni a formátum határait.”

Egy Oriflame katalógus utóélete – Kollázs és inspiráció

Néhány hónapja már én is a jól csengő “Oriflame tanácsadónő” titulust viselem – bár egyelőre főleg a családnak adok Oriflame tanácsokat és rajtuk kívül még a kollégáimnak juttatom el a katalógust (meglepő módon egyébként már ez is elég, hogy fedezzem a költségeket és egy kis filléres haszonra tegyek szert), úgyhogy már hánykolódott néhány Oriflame katalógus a lakásban az elmúlt időszakokból.

Mielőtt a legutolsót is kiselejteztem volna, eszembe jutott, mennyire bíztatta az olvasóit Via a “Légy kreatív!” kihívás-sorozatában arra, hogy a kollázskészítésben is kipróbálják magukat. Ezért még időben megmentettem magamtól az utolsó lejárt katalógust, elővettem a naplónak szánt, de elsikkadt kis Dolce Blocco Secretbookomat, és készítettem néhány kis kollázst.

Az élet egy festővászon

Az első képhez az Imagination Eau de Toilette parfüm szlogenjét használtam fel – “Az élet egy festővászon – töltse meg képzelete színeivel!”, és egy “Határtalan!” felkiáltással, némi rózsaszín felhővel és orchideával alkotói motivációvá egészítettem ki.

20140712-201950-73190928.jpg

Hétvége, harmónia, szerelem

A Fairy City Lights Eau de Toilette parfüm városi fényes illusztrációja is megihletett. Először valami pezsgő, mozgó, nyüzsgő nyári képet akartam készíteni belőle. De aztán rájöttem, hogy számomra a pihenés és a feltöltődés forrása nem ez. Így a feltöltődős inspirációm mottója ez lett: “Weekend is Love & Harmony” – “A hétvége a szerelem és a harmónia ideje.”

20140712-202525-73525570.jpg

Ti szoktatok kollázst készíteni?

Születésnapi #selfie

“A selfie fantasztikus lehetőség arra, hogy megszokd a saját arcképedet, és úgy mutasd meg magad — elsősorban saját magadnak –, ahogy valójában kinézel. […] Csillagpor & genetikai lottó, ükpapák és nagymamák tökéletes egyvelege. Nézd csak meg jól, mert nem lesz többet még egy pontosan ilyen tükörképe senkinek. Nem telik el idő, és elkezded megszeretni a látványt…” (Farkas Lívia, Urban:Eve)

Via “készíts önarcképet!” kihívása óta egyszerűen nem tudok leállni a selfie-kel, nagyon rákaptam, hogy megörökítsem és megmutassam: ilyen vagyok most.

És mivel ma van a születésnapom (woo-hoo!), ez kimondottan ráirányította a figyelmemet, milyen jó lesz majd egyszer, hogy most megörökítettem ezt az arcot.

Úgyhogy ennek örömére kaptok egy nagy adag selfie-t tőlem – ilyen voltam 28 évesen. :)

20140531-085219-31939734.jpg

(A képek forrása az instagramomon: @timi_kincsesfuzet)

Egyébként elnézést, tudom, hogy kicsit leült most a blog, talán szellemileg is elért a tavaszi fáradtság… Igyekszem újra lendületbe jönni, addig is pötyögtetek ezt-azt, néhány életképet és gondolatot a személyes blogomon. Jó olvasgatást, és selfie-re, blogra fel – örökítsétek meg a jelent az utókornak!

Levél egy idegennek

“Minél kevésbé koncentrálsz arra, hogy író legyél, annál jobban írsz. És bár az olvasás az írás legjobb iskolája, az iskola a legrosszabb hely az olvasásra. Az írás olyan magától értetődő és sürgető késztetés kellene hogy legyen, mint egy levél a szeretődnek, vagy egy üzenet egy barátnak, aki most veszítette el a szüleit. Az írás maga pedig végső soron a legfurcsább anomália: egy bensőséges levél egy idegennek.” (Pico Iyer)

A fenti idézetről Liz Gilbert sorai jutottak eszembe második önéletrajzi témájú könyve, a Hűség bevezetőjéből. Itt elmondta, hogy első memoárja, az Eat, Pray, Love – Ízek, imák szerelmek könnyen született meg, hiszen azt hitte, hogy szinte senki nem fogja olvasni, a nem várt hatalmas siker után viszont nagy kihívás volt számára megírni a folytatást láthatatlan olvasók milliói figyelő tekintetének kereszttüzében. Ezért úgy döntött, kiválasztja azt a néhány lányt és nőt az életéből, akinek a könyvet írja – nekik akart megfelelni, és senki másnak, velük akarta megtalálni a közös hangot és nekik akart üzenni.

Saját magamon azt a furcsa ellentmondást figyeltem meg, hogy a legkönnyebben, legközvetlenebbül akkor írok, ha csak magamnak írok és tudom, hogy senkinek nem fogom megmutatni – viszont hamar elveszítem az érdeklődésem bármi iránt, ha tudom, hogy nem mutathatom meg senkinek.

Ha írtok (naplót, blogot, történetet), ti kinek írtok, kihez szóltok, kit láttok a lelki szemetek előtt, amikor írtok?