Közeleg a hónap vége, ideje összefoglalnom a januári boldogságtervem tapasztalatait.

Mindenek előtt az első feljegyzendő tapasztalatom, hogy talán a havi egy bejelentkezésnél gyakrabban, talán hetente kellene írnom a boldogságtervem kisebb-nagyobb tapasztalatait, ébresztett gondolatait. Mi a véleményetek erről? Szívesen olvasnátok heti összefoglalót, vagy inkább terhelnélek titeket vele?

A januári témám a rendteremtés volt, a fogadalmaim pedig a következők:

• Légy rutinos! – A FlyLady napi rutinok betartása a rendezettebb hétköznapokért és a rendezettebb lakásért.
• Csak egy dal! – Napi egy dalnyi takarítás.
• Ki a házból! – Valódi lomtalanítás a dolgok ide-oda tologatása helyett.
• Élvezd a szabadnapokat! – Maximálisan kiélveni azokat a napokat, amikor felmentést adok magamnak a rendezettség alól.

Ahhoz, hogy betarthatóvá formáljam a napi rutinokat, engedményeket kellett tennem. A FlyLady program szerint minden nap tizenöt percet kellene lomtalanítanom, vagy takarítanom a lakás egy adott zónájában. A vizsgaidőszak kellős közepén (és félek, úgy általában véve is) hétköznaponként ez teljességgel kilátástalan cél a számomra. De a FlyLady program fontos tanácsa az is, amit minden háziasszonynak a konyhája falára kellene vésetnie: a tökéletlen jobb, mint a semmi. Így kompromisszumot kötöttem, és heti legalább egy alkalomban szabtam meg a lomtalanítás mértékét napi egy alkalom helyett. A napi rutinok oltárán is kellett áldozatot hoznom, ez pedig a reggeli internetezés elhagyása volt, ami helyett sikerült beiktatnom és rendszeressé tennem a napjaimban a reggelizést, a reggeli nyugodt (és így látványosabb) szépítkezést, sőt még egy kis reggeli tea melletti internetezés is megmaradhatott.

A reggeli rutinoknál nagy szolgálatot tett nekem az a triviálisnak tűnő szabály: először tedd meg, amit meg kell tenni, és csak aztán tedd azt, amit szeretnél. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy míg korábban fél órát is képes voltam az ágyban, pizsamában kucorogni az internet előtt, majd szaladgálni, hogy időben elkészüljek az induláshoz és elrohanjak otthonról. Ehelyett most először rendbeszedem magam, indulásra készen, majd megreggelizem, és csak a fennmaradó időben molyolok az interneten. Sőt, így még arra is jut időm minden reggel, hogy egy kicsit visszabújjak dorombolni a kedvesem mellé, aki akkor ébred, amikor én már indulok, és újabban végre nem kétségbeesett ajtócsapkodásra és kapkodó indulásra ébred.

Januárban nagy szolgálatot tett nekem a határidőnaplóm, amelybe minden hétvégére feljegyeztem az egy-egy mini-lomtalanítást a zónákban, valamint a kis cetlik, amelyeket két olyan helyen helyeztem el, ahol biztosan látom őket: a fürdőszobai tükör mellett és a mosogató fölött szemmagasságban. Ezekre a cetlikre rögzítettem a napi rutinjaimat, és így sokkal könnyebb volt szem előtt tartanom őket, szó szerint is.

Ami a lomtalanítást illeti, volt, hogy úgy éreztem, felesleges nekilátnom. Ez két okból történhetett meg: túl nagy volt a feladat, vagy túl kicsi(nek véltem). De megfogalmaztam egy nagyon fontos tapasztalatot: olyan nincs, hogy nem lehet lomtalanítani. A zónázós takarítás lényege, hogy minden zónára havonta egyszer kerül sor, és egyszerűen kizárt, hogy egy hónap alatt ne gyűlne fel annyi felesleges holmi bárhol, amire nem érdemes rászánni negyed órát. De a tökéletesség iránti igény feladása ugyanekkora falat: ha nem is lesz látványos eredménye, mert tizenöt percnél klasszisokkal több idő lenne szükséges a rendteremtéshez, akkor is érdemes nekilátni.

Őszintén bevallom, hogy a szombámban egy takarító brigádot is el tudnék foglalkoztatni, de már az is felemelő, hogy egyetlen polccal dűlőre tudtam jutni. A másik véglet a belső tér volt, ahol alig van bútor és alig van holmi (gondoltam én, amíg azért csak rá nem vettem magam, hogy nekiálljak annak a semminek), és mire a tizenöt perces időzítőm csipogott, egy szemetes zsákot dugig töltöttem a szemétre való holmikkal.

Ez egy újabb fontos dologra irányította rá a figyelmemet, ezek pedig a fekete foltok. Ezek azok a dolgok, amik ott vannak, mindig ott voltak, és mintegy láthatatlanok a számunkra. Soha nem felejtem el, amikor sok évvel ezelőtt a nagymamám “tiszta szobáját” az utolsó szögig kipakoltuk, hogy kifesthessük, és az első ecsetvonás előtt vettük csak észre, hogy a kongóan üres szoba falán ott felejtettünk egy cirádás, erdei tájképet ábrázoló hőmérőt. Egyszerűen annyira megszoktuk, hogy ott van, hogy még akkor sem vettük észre, amikor egy üres szoba hófehér falán virított egymagában. Szerintem minden lakásban (urambocsá’ minden életben) vannak ilyen fekete foltok, és meg kell tanulnunk más szemmel, független szemlélőként nézni rá, hogy felfedezzük, mitől kell megválnunk.

Néhány jótanács, amiket felelevenítettem, vagy ebben a hónapban akadtam rájuk, és segíthetnek a lomtalanításban:

• Rögtön január 1-jén egy lomtalanítós Miért ne? ötlettel segített Via: Iratkozz le 5 hírlevélről, szelektálj ki 5 szakadt bugyit, és dobj ki 5 lejárt/romlott ételt a hűtőből. Ez kicsit emlékeztetett a Sikerkód tanfolyamon hallott “öt csapás” elméletre, mely szerint ha minden nap öt apró csapást mérsz egy hatalmas fára, a fa előbb-utóbb ki fog dőlni, azaz ha minden nap öt apró lépést teszel a célod felé, előbb-utóbb el fogod érni. Via 5+5+5-ös mini-lomtalanítása inkább egyszeri kaland volt, de jó példája annak, hogy néhány apró lépés is mekkora sikerélményt tud adni.
• Szintén Szalay Ádám Sikerkód tanfolyamán hallottam azt a lomtalanítási ötletet, hogy ha valami érkezik a lakásba, két dolognak távoznia kell. (Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ehhez tartani tudtam magam, de hátha valakinek hasznára lesz a gondolat.)
• Hogy mi kerüljön lomtalanításra és mi nem, arra rengeteg szabály létezik, ami nem is csoda, hiszen ez gyakran nehéz döntés. Ilyen lehet a következő kérdések feltétele: ha költöznél, magaddal vinnéd? ha leégne a házad, vennél újat? ha elveszítenéd, sírnál miatta, fájna érte a szíved? Ezek a kérdések segíthetnek eldönteni, mi az, amire tényleg szükségünk van vagy amihez valóban ragaszkodunk, és mit tartogatunk hiába.

A szabadnapok kiélvezése nem véletlenül került fel kihívásként a listámra, ez számomra nehéz dió. De a vizsgák előtt sikerült szabad estéket kiszabnom magamnak lelkiismeret-furdalás nélküli pihenésre, a vizsgaidőszakom lezárultával pedig azzal jutalmaztam magam, hogy teljességgel haszontalan dolgokra szórtam el egy kis időt.

Nos, ennyit a januári boldogságtervemről.

De mivel a boldogságterv célja nyilvánvalóan az, hogy boldogabb legyen tőle az ember, fel kell tennem a kérdést: boldogabb lettem-e, illetve egy boldogabb élet felé nyíltak-e meg az útjaim azokkal az apró dolgokkal, amiket januárban tettem? A rutinoknak köszönhetően egészségesebben élek, mert minden nap reggelizem és elegendő folyadékot iszok (legalábbis jó irányba haladok efelé), jobban érzem magam a bőrömben, mert több időm jut arra, hogy törődjek a külsőmmel, és a környezet, amiben élek, napról napra, apránként egyre rendezettebbé válik. Ismét jó tapasztalatokat szereztem a napi rutinokat illetően, és azon leszek, hogy megtartsam őket hosszú távon is, mert jó irányba vezetnek.

Számotokra miben hozott előrelépést a január?