{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Egy blogposzt születése


A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


  

Az eheti VKP témája, egy blogposzt születésének bemutatása nagy izgalommal töltött el. Bár már sokféleképp feldolgoztam a témát – miért blogolok, hogyan született a blog, mi az alapvető kelléktáram, milyen a munkamódszerem –, de mindig nagy örömmel fogok neki újra, és igyekszem ezúttal megint egy másfajta szemszögből bepillantást nyújtani a kulisszák mögé. 

  

Az ötlettől a publikálásig

Egy cikk születése… *dobpergés*… egy ötlet születésével kezdődik. Az ötlet néha megtalál, néha viszont magamnak kell keresnem. Van, hogy a rendszeres rovatokból indulok ki, vagy kapott témákkal dolgozom (mint például a VKP kereteiben), de a gyakoribb az, hogy egy hétköznapi élményből (valami elgondolkodtat, valami megérint, valami megnevettet, valami felbosszant) születik ötlet. Gyakran merül fel bennem egy beszélgetés során – akár egy személyes beszélgetés során a férjemmel vagy a barátaimmal, munkatársaimmal, egy virtuális beszélgetés egy blog kommentjei közt vagy itt, a Kincsesfüzeten, vagy akár a saját magammal folytatott, papírra vetett belső monológok közben –, hogy “hm, erről írhatnék a blogon!”. Néha egy cikk széljegyzeteiből, kivágott részeiből születik önálló téma. 

Hogy hogyan jegyezzem fel a témákat, sokáig nagy fejtörést okozott. Még mindig hánykódnak ötleteim lapszéleken, a filofaxom hátuljában, a telefonom vagy az iPadem jegyzettömb alkalmazásában vagy a havi írós dokumentumomban, de nagy előrelépés volt, amikor Dóri blogtervező táblázatát kibővítettem egy új lappal, ahol egymás alá ömlesztve egy háromoszlopos táblázatban gyűjtöm az ide-oda lefickantott ötleteket. Itt helyet kap a témakör, amibe az ötlet sorolható (ajánló, házasság, fandom, stb.), az ötlet rövid leírása és a téma hosszabb, egy-két mondatos kifejtése, hogy ha egy hónap múlva beleolvasok, akkor is képet kapjak arról, mit is akartam kezdeni pontosan az adott ötlettel. Ez az új fül egyben tehermentesítette is a blogtervező táblázatot, ahová a naptárba most már tényleg csak azokat az ötleteket írom be a rendszeres rovatok mellé, amik kész vagy ígéretes félkész formában vannak. 

Hogy mikor melyik témával foglalkozom, leginkább hangulatfüggő. Ritkán esik meg, hogy ha törik, ha szakad alapon ráveszem magam, hogy megírjak egy cikket, inkább tetszés szerint válogatok köztük: amihez kedvet, ihletet érzek, azt veszem elő. Legtöbbször a friss ötletekkel foglalkozom, amik egy, legfeljebb két héttel korábban születtek, mert könnyebben találok kapcsolatot egy új ötlettel. A blogtervező táblázatba is felülre írom a friss ötleteket, a régebbieket pedig hagyom lecsúszni, mert a jobb cikkeket és a jobb írói élményeket úgyis a friss ötletek adják, ha nem foglalkozom egy ötlettel akkor, amikor friss, úgyis egyre kevesebb eséllyel lesz belőle cikk, akkor pedig már jobb, ha a látóteremben sem foglalja fölöslegesen a helyet.

Van, hogy azon kapom magam, hogy egy ötlethez tartozó cikket már fejben fogalmazok, ilyenkor általában nem vacakolok vázlatokkal, hanem azonnal a végleges verzió megalkotásába dobom be magam. Máskor nem születik meg ilyen könnyen egy cikk: még ha van is képem arról, hogy mi a mondandóm, nehezen áll össze a váz vagy a vázhoz nehezen gyűlik a tartalom. Vagy egyszerűen fogalmam sincs, hogyan fogjak neki. Ezekre az esetekre egy külön szekciót tartok fenn a havi dokumentumomban Kincsesfüzet vázlatok címmel. Itt kötetlenül és mindenféle igényesség nélkül, címszavakkal, töredék mondatokkal és belső monológokkal kezdem felderíteni, mi is kaphatna helyet a cikkben és milyen formában, szerkezetben.

Hogy mulassatok kicsit, megosztok néhány gyöngyszemet ennek a cikknek a vázlatából.

“Oké, ott van az ötlet, valahogy ráveszem magam, hogy foglalkozzak vele. Néha rögtön írom, néha vázlatolom. Havi doksi, nanós tapasztalatok, sok duma, kis igényesség. Ez is egy ilyen vázlat. Ja, amúgy ebből a vázlatból is lehetne egy kiragadott példa a cikkben. Heló, olvasók.”

“Hát ez így elég lapos, valamit még kéne írni ide.” 

“Mennyi időn belül születik meg? Hát, jobb, ha minél gyorsabban. Mostanában szinte csak hétvégente írok (na basszus, most épp pont nem, boldog keddet!). Na mindegy, nagy általánosságban hétvégén. És jobb, ha minél hamarabb, jobb, ha az adott hét friss ötleteiből gazdálkodom, mert egy régebbi ötlet már sokkal kisebb eséllyel cikkeződik. (Jah, cikkeződik, gratulálok.)”

“Mennyi idő megírni egy cikket? (…) Meh. Mittudomén.”

“Na, kezd lassan összeállni.”

Ha a fejemben körvonalazódott a cikk, már lineárisan írok, az elejétől a végéig dolgozom ki a témát, nem ugrálok részek és bekezdések között. Miután a vázlatból egy, vagy legfeljebb két-három nekifutásra megszületett a cikk, átolvasom, apróbb javításokat eszközlök, illusztrációt keresek hozzá a Tumblr gyűjteményemből, bemásolom a WordPress alkalmazásba és beidőzítem. 

A cikkeimnek sajnos nem túl sok utóéletet biztosítok: közvetlen a megjelenésük után Facebookon megosztom őket a személyes oldalamon és egy-két csoportban, de ezen kívül sok törődést már nem kapnak. Ez egy olyan terület, ahol úgy érzem, fejlődnöm kell.


Hétfőtől vasárnapig

A munkamódszerem folyamatosan változik, alakul, idomul. A napi tizenöt perc írást továbbra is tartom, de mivel időközben elköteleztem magam a mindennapos naplóírás mellett is, ezért a tizenöt percet gyakran erre használom fel. 

Bevezettem viszont egy új írói szekciót az időbeosztásomba, amit “blogger műszak”-nak becézek, és azt a célkitűzést takarja, hogy a szabadnapjaimon napi 4 órát töltsek el a bloggal (írással, ötleteléssel, kutatással, művelődéssel, stb.), mintha ez lenne a hétvégi másodállásom. Nagy vonalakban az a felismerés ihlette ezt az új próbálkozást, hogy nem várhatom el, hogy az írás egyszer a főállásommá váljon, ha még csak másodállásként sem vagyok hajlandó tekinteni rá, egy álláshoz járó munkafegyelemmel és fix időbeosztással, azzal a ténnyel, hogy akkor is fel kell kelni, fel kell öltözni, nekifogni és eltölteni vele az adott napi munkaidőt, ha aznap a legkevésbé sem érzem ihletettnek magam, stb. 

Az új heti beosztásom a blog szempontjából tehát nagyjából úgy fest, hogy hétfőtől péntekig ötletelek, feljegyzem az eszembe ötlő témákat, foglalkozom az olyan fix rovatokkal, mint például a Hálás hétfő vagy az újonnan született Dióhéjban, és ha belefér, a napi 15 perc írásból is szánok valamennyit a blogra. Péntek esténként előre felkészülök a hétvégi blogger műszakra: átfutom a hét friss ötleteit, a virtuális és papíros lapszéli legyzeteket összegyűjtöm a blogtervező táblázatba, amelyik ötletekhez csak címszavakat írtam fel, ott próbálok néhány mondatnyi kifejtést hozzáfűzni, és az adott hét friss és az előző hét még érdekes témái mellé felírok még néhány ötletet, hogy mivel tudnám kitölteni a napi 4 órás blogger műszakot a blog érdekében (például TED videók böngészése blog, írás, marketing témában, hogy művelődjek, Photoshop ecsetszettek és betűtípusok keresése, hogy több és jobb saját képet tudjak tenni a blogra, marketing ötletelés, stb.). 


Szombaton és vasárnap
aztán reggel, amint tudom, ráveszem magam, hogy legalább egy rövid etappal nekifogjak a blogger műszaknak. Fogom az időzítőmet, beállítom 4 órára, és elindítom a visszaszámlálást. Amíg a bloggal – cikkekkel vagy a bloghoz kapcsolódó témákkal – foglalkozom, az óra pörög, ha nem, akkor befagyasztom a visszaszámlálást. Megjegyzem, hogy elég szigorú vagyok magammal ebben az ügyben, mivel egy átlagos munkahelyen beleszámít a munkaidőbe, amíg kimegyünk a mosdóba vagy elfogyasztjuk a tízórainkat, de nálam nem, így a 4 órás blogger műszakom általában jócskán túlnyúlik a 4 órán, néha pedig addig húzom az időt, míg végül kitölti a napot. De nem bánom – szívesen foglalkozom a bloggal a szabadidőmben, és büszkévé tesz az, hogy egyre komolyabban és tudatosabban állok hozzá ehhez a munkához.

A többi VKP-s blog kulisszatitkait itt olvashatjátok:

Ha pedig valamire még kíváncsiak vagytok a Kincsesfüzettel és a munkámmal kapcsolatban, kérdezzetek bátran!

Hírdetés

Soha többet írói válság!

Írni kell-e minden nap? Írni kell-e akkor is, ha nincs ihlet, ha tudom, hogy csak a (virtuális) papírkosárnak termelek? Írni kell-e akkor is, ha nincs mondandóm, vagy olyankor a legjobb befogni a csipogóm és majd akkor kinyitni újra, ha valami értékessel is tudom gazdagítani a világot?

Nemrég kaptam egy kommentet az egyik kedves olvasómtól Stephen King: Az írásról c. könyvéhez írt cikkemre, amiben azt írta: “Szerintem nem kell megszabni az időt, hogy mikor írj és mennyit. Egyszerűen, ha rád tör az ihlet, akkor írd le.”

Ez eszembe juttatta, mennyire másként álltam hozzá korábban az íráshoz, amikor még úgy gondoltam, csak értékes, ihletett munkát szabad papírra (képernyőre) vetni. Nem szerettem javítani, az írásaimat olyannak tartottam meg, ahogy először kiszaladtak az ujjaim közül, és nem is álltam neki írni addig, amíg össze nem állt a fejemben a cikk vagy a történet. Mindig elsőre tökéletest és csak tökéletest akartam alkotni.

Olvastam persze mindenfelől azokat a tanácsokat, hogy csak írni kell, mindegy, mit és milyen minőségben, és azt is, hogy ha valaki komolyan akarja venni magát íróként, akkor az írásra is úgy kell tekinteni, mint a munkájára. Elvégre a munkahelyünkre sem csak akkor megyünk be, ha ihletett hangulatban vagyunk, hanem felkelünk minden reggel és munkába állunk, és csak néhanapján, nagyon indokolt esetben maradunk távol – nem végzünk persze egyforma minőségű munkát minden nap, de eszünkben sem jutna csak azért távol maradni, mert tudjuk, hogy ma nem leszünk csúcsformában.

Ennek ellenére nagyon sokáig nem tudtam rávenni magam erre a munkamorálra. Évről évre aztán egyre jobban megpuhított a NaNoWriMo kihívás, ahol nincs helye minőségi aggályoknak, finomkodásnak és merengésnek egy-egy jelző felett – ott írni kell, őrült tempóban és minden nap, ha sikeresen akarjuk zárni a hónapot.

A legutóbbi NaNoWriMo alatt a Boldogságterv rovatomban végigkövethettétek az elmélkedésemet arról, hogyan dobtam be végleg a gyeplőt és adtam meg magam egy maximálisan csaló és kaotikus írói stílusnak, azaz hogy minden beleszámít a szószámba, mindegy, csak legyen meg a napi 1667 szó. Ez az élmény pedig csodákat tett a munkamorálommal, és egy (számomra) teljesen új munkamódszer kialakításához vezetett.

Napi 15 perc írás – minden nap!

A NaNoWriMo word war-jai, szóháborúi (amikor a vállalkozó szelleműek chaten vagy élőben kitűznek egy meghatározott időkeretet – általában 5-10-15 percet –, és rajtjelre, stopperrel írni kezdenek, őrült módjára, egymással versengve a minél nagyobb szószámért) ihlették az egyik újévi Don’t Break the Chain fogadalmamat, ami szerint minden nap 15 percet írok.

Ezalatt valójában 15 perc összefüggő, jól kihasznált időt értek, hiszen gyakran pötyögök valamit a buszmegállóban toporogva vagy a buszon zötyögve, de még ha ezekből a töredékidőkből össze is jönne a 15 perc, nem tudom be annak, csak ha egy rendes billentyűzet mellett, koncentrált figyelemmel, egy huzamban 15 percet az írással tudok tölteni.

A kihívásom január 1-jétől él, azóta figyelem és jegyzem minden nap a napi 15 perc írásidő letöltését, de valójában már november eleje óta tartom ezt a rutint.

Havi dokumentum – mindent bele!

A NaNoWriMo során az össz- és a napi szószám alakulását egy grafikonon követhetjük, amiből nemcsak az látszik, hogy hány szónál áll az adott pillanatban a kézirat, de azt is, hogy milyen ütemben jutottunk el odáig, mit jelent ez a havi célkitűzéshez képest és mi szükséges a hónap sikeres zárásához. Naponta látni azt, hogy a teljesítményünket jelző oszlop a célkitűzést jelző vonal alatt vagy fölött áll – nagyon motiváló tud lenni.

Novemberben vérbeli csaló módjára mindent bemásoltam a nanós dokumentumba, hogy gyarapítsam a szószámot (Kincsesfüzet cikkeket és jegyzeteket, személyes naplót, e-maileket, kommenteket – nagyjából mindent, aminek a bemásolása kevesebb energiát vett igénybe, mint az írása… tehát hozzávetőlegesen a tweeteken és az egysoros leveleken kívül mindent), emellett pedig ha semmi ötletem nem volt, zagyva belső monológok és eszmefuttatások leírásával töltöttem ki a helyet.

Ez adta az ihletet ahhoz, hogy ezt követően minden hónapban létrehozzak egy összefogó dokumentumot, amibe mindent írok vagy bemásolok, amit írtam, és a dokumentum végén egy táblázatban és grafikonon kövessem a szószámom napi alakulását. (A célkitűzésem a nanós napi átlag 1667 szó helyett 1000 szó.)

Csalásnak tűnhet, hogy mindent ideszámolok (bár semmi nem csalás, ha én hozom a szabályokat), de az igazság az, hogy meglepően gyakran kerekednek cikkötletek tartalmasabb e-mailekből, kommentekből, vagy az olyan belső monológokból, amik úgy kezdődnek, hogy “na jó, a helyzet az, hogy semmi kedvem írni, de arról volt szó, hogy napi 15 perc, szóval jobb híján beszéljünk arról, hogy…”. Sőt így, hogy 15 percet és napi átlag 1000 szót ki kell töltenem, gyakran olyan ötletek kifejtésére, továbbgondolására is ráveszem magam, amiket egyébként hagynék elszaladni.

A napi 15 perc írásra nem mindig könnyű rávenni magam – különösen akkor, ha semmi ihletem, kedvem, este van, fáradt vagyok, nyűgös vagy beteg –, ugyanakkor napi 15 perc írás igazán olyasmi, ami csak nagyon extrém körülmények közt nem férne bele ténylegesen a napomba, így annyira elbliccelni sem egyszerű, ha egyszer már elkötelezte magát az ember. 15 perc hamar elszalad, ugyanakkor néha döbbenetesen hatékony tud lenni. Ráadásul gyakran az is előfordul, hogy bár nyűglődve, kelletlenül, fáradtan, fejfájósan álltam neki, teljesen feltöltődve hagyom abba (vagy épp fokytatom még egy kicsit), amikor lejár a 15 perc.

Soha többet írói válság!

Amiért igazán szeretem ezt az új munkamódszert, az nemcsak az, hogy minden nap sikerélményt biztosít, mert ha mást nem is tettem le az asztalra, legalább növeltem egy kicsit az oszlopok nagyságát a napi szószám diagramon, de az is, hogy nem kell többet aggódnom az írói görcs, az alkotói válság miatt.

Ahogy egyik TED beszédében Elizabeth Gilbert elmésen megjegyezte, nem szokott előfordulni az, hogy egy mérnök, egy titkárnő, egy háziasszony vagy egy rakodómunkás hirtelen képtelenné válik elvégezni a munkáját, mert elhagyta a múzsája. Ezeket a munkákat nem kötjük ihlethez, hanem egyszerűen elfogadjuk, hogy el kell végezni, és elvégezzük őket. Nem mindig tökéletes minőségben vagy égő lelkesedéssel, de elvégezzük.

Ha az írói munkára is hasonlóan tekintünk, az egészen új dimenziókat nyit meg előttünk. Számomra már nincs többé írói válság, mióta az írásra is úgy tekintek, mint bármelyik munkára: a munkaidőm napi 15 perc (legalább), és ezt el kell végezni, nincs mese. Ráadásul mint kiderült, ahogy a mondás szerint evés közben jön meg az étvágy, úgy gyakran az ihlet is írás közben érkezik. Napi legalább 15 perc írás és napi átlag 1000 szó önmagában nem mindig termel értéket, néha viszont olyan ötletek születnek meg így, amik egészen biztosan nem pattantak volna ki a fejemből, ha néha nem kezdek véletlenszerű gondolatokat egymásra hányni, csak hogy gyarapítsam a szószámot és kitöltsem az időt. Így attól sem kell tartani, hogy ez a “napi robot” a kreativitás gyilkosa lenne – sőt.

Úgyhogy én – most már saját tapasztalatból is – arra bíztatok mindenkit, aki írással foglalkozik vagy szeretne foglalkozni, hogy építse be a napi rutinjába az írást. Minden nap 15 perc ideális a számomra, de mindenki maga ismeri a beosztását, az enyém nem szentírás, legfeljebb kiindulási alap. De mindenképp érdemes kipróbálni, hiszen olyan ez, mint minden rutin, legyen az takarítással, testmozgással vagy bármilyen területtel kapcsolatos: kiépíteni nem mindig könnyű, de ha kitartasz, meg fogsz lepődni, milyen könnyen belefér a napirendbe, és elkezdheted élvezni az áldásos hatásait.

Összefoglalva

Összefoglalva így fest az új munkamódszerem:

  • 15 perc összefüggő időt töltök minden nap írással.
  • Minden irományomat (cikk, vázlat, e-mail, hozzászólás, feljegyzés, történet, ötlet, napló, belső monológ) közös dokumentumban gyűjtöm.
  • Nyilvántartom a naponta produkált szószámot.
  • Napi átlag 1000 szó a célkitűzésem, havonta nullázom a statisztikát.
  • Nem szabok minőségi vagy tartalmi keretet, mert a legvacakabb belső monológokból vagy a leghétköznapibb e-mailekből is születhetnek értékes ötletek.
  • Nem csalok az idővel, csak akkor tudom be teljesítettnek a napi penzumot, ha 15 percet egyhuzamban, elmerülten foglalkozni tudtam az írással.
  • Nem hagyok ki egy napot sem.

Nektek van bevált írói munkamódszeretek?

Hogyan írjak regényt? – Munkamódszert keresek

És mééég mindig a regényírás a téma a blogon. Látszik, hogy bolygat a téma. Mégpedig azért bolygat, mert nem találom a sikerre vivő munkamódszeremet.

Stephen King szerint ne rágódjunk sokat a témán és a cselekményen, hiszen az élet sem sokat rágódik az ilyesmin. Csak indítsunk el egy történetet, írjunk meg egy első vázlatot zárt ajtók mögött, majd egy ideális olvasóval konzultálva írjuk újra.

Randy Ingermanson szerint vegyünk egy bármilyen egyszerű alapötletet, szerkesszük nagy körültekintéssel egy átfogó vázlattá a cselekményt, és maga a történet ezután szinte már megírja magát.

Chris Baty szerint csak tűzzünk ki egy napi penzumot, tartsuk mozgásban a szószámlálót, és a többivel ráérünk később foglalkozni.

Ti megtaláltátok már az ideális munkamódszereteket, amivel nagy projekteken rágjátok át magatokat? Hogyan találtatok rá?