Egy szám mind fölött – One number to rule them all


[PLEASE SCROLL DOWN for the English version, and you can also read my “Welcome and sorry for my English” post here.]


Nemrég meghallgattam Leila Hoteit arab üzletasszony TED előadását, amiben megosztotta tapasztalatait, hogy – különösen egy olyan világban, ahol a karrierjüket és magánéletüket egyszerre menedzselni kívánó nők elé fokozottan gördítenek akadályokat – hogyan boldogulhatunk jól nőként egyszerre a munkában és a magánéletben is.

Egyik tanácsa ez volt: “dolgozzunk a magánéletünkön, hogy ne kelljen többet dolgoznunk a szabadidőnkben”. Egészen pontosan azt javasolja, hogy húzzunk hasznot azokból a professzionális módszerekből, amiket a munkánk során elsajátítunk, és alkalmazzuk őket a magánéletünkre is – hiszen a magánéletünk “hatékonysága” (ami jelentheti pl. a szeretteinkkel eltöltött minőségi időt vagy a hobbink zavartalan kiélvezését) ugyanolyan fontos, mint a munkánk hatékonysága.

Ahogy talán tudjátok (ha elég régóta olvastok, biztosan tudjátok :)), hogy a novemberrel hamarosan itt a NaNoWriMo egyhónapos regényíró kihívás is – amikor hirtelen mindenki a szószámok megszállottja lesz. Hiszen a kihívás egyszerű: tégy félre minden minőségi kritériumot (egy első kéziratnak nem kell jónak lennie, csak meg kell születnie, lehetőleg minél hamarabb), csak a mennyiségre hajts, írj meg egy 50.000 szavas első kéziratot 30 nap alatt, azaz vess papírra naponta 1667 szót.

De hogy jön ez ide?

Leila Hoteit fenti tanácsa jutott eszembe, amikor a munkahelyemen megismerkedtem azzal napi ellenőrzőrendszerrel, ami a kulcsfeladatainkhoz mutatószámokat határoz meg, amiknek a teljesülését naponta vizsgáljuk – ezzel együtt pedig épp befejeztem Hal Elrod The Miracle Morning c. könyvét és rajta keresztül még jobban megismerkedtem a Level 10 Life koncepcióval. A Level 10 Life módszer azt javasolja, hogy életünk 10 kulcsterületére határozzuk meg a víziónkat (milyennek képzelünk el egy egytől tízes skálán 10-est érő párkapcsolatot?, egy 10-es spirituális életet?, egy 10-es karriert?, stb), határozzuk meg azokat a kulcsfontosságú szokásokat, amik minden nap közelebb vihetnek minket a víziónkhoz, és készítsünk egy szokásfigyelő táblázatot, amiben minden nap feljegyezhetjük, hogy tettünk-e azért, hogy a kulcspontok menték egy-egy lépéssel közelebb juthassunk a Level 10 életünkhöz. De hasonló táblázat felrajzolását javasolja például Gretchen Rubin Boldogságterv c. könyvében, ő pedig Bejamin Franklintől vette az ötletet, aki azt jegyezte minden nap, hogy gyakorolta-e aznap a számára fontos 13 erény mindegyikét.

Mutatószámot kijelölni és napi ellenőrző rendszerben kontrollálni teszem azt a szerelmi életünket vagy a baráti kapcsolatainkat talán ridegnek tűnhet. Nem kevésbé, mint egyetlen puszta napi mutatóvá ledegradálni a kreatív alkotás izgalmas, megfoghatatlan folyamatát – de mi sem bizonyítja jobban, hogy nem így van, mint a NaNoWriMo mozgalom, ami eköré az egyetlen mennyiségi mutató (napi 1667 szó) köré szerveződve hatalmas bulit jelent évente több százezer lelkes résztvevőnek és alaposan feltüzeli az alkotókedvet.

Elgondolkodtató tehát, hogy vajon tényleg szentségtörés volna napi mutatószámokra lefordítani életünk legfontosabb területeit, vagy ez is olyan professzionális módszer, amit érdemes átvinnünk a magánéletünkbe és “dolgozni a magánéletünkön, hogy ne kelljen többet dolgoznunk a szabadidőnkben”.

Ti milyen napi mutatószámokat határoznátok meg, hogy “hatékonyabban”, teljesebben élhessétek meg az életetek minden területét?


[ENGLISH VERSION]

A few weeks ago I encountered the TED talk of Leila Hoteit about how a business woman – especially an Arab business woman – can work on the work-life balance.

One of her advices was: work your life to keep work out of your life. She suggests to apply your hard earned professional skills and techniques in your private life too – work on your personal life like a professional to be able to be just as succesful in your personal life (which means probably things like more quality time with your loved ones, being able to fully enjoy your hobby or passion, etc.), as you try to be in your professional life.

Now that November is coming, NaNoWriMo is around the corner, when many of us turn a bit crazy and get obsessed with word counts. Because the novel writing challenge is simple: forget about quality, go for quantity, write a 50,000 words first draft for a novel in 30 days, which means writing 1667 words daily. In this time of the year, hundrends of thousands of passionate writers grab their pens or keyboards, write like crazy, and have ultimate fun.

But how these two come together? Let me explain.

The words of Leila Hoteit came into my mind when almost at the same time I was introduced to the daily control system at my workplace and finished reading The Miracle Morning by Hal Elrod in my free time. Just as our daily control system at work demands us to choose key indicators for our key projects and track them daily, The Miracle Morning worksheet suggests us to choose key habits for our key areas of life and track them daily. Not as if it was the first time I heard about this: Gretchen Rubin suggests a similar system in her book The Happiness Project, based on the habit tracker of Benjamin Franklin.

But narrowing our love life, or friendships or our spirituality to one number? Isn’t it odd and cold? Not necessary. Especially if I think of how odd and cold it sounds, to define something so living, complex and elusive as creativity with only one number (1667 words per day), yet it boosts the creativity of so many people around the world.

So maybe it’s not killing the spirit, right the contrary, it’s another professional method (just like scheduling a “meeting” with our loved ones and consider it an unbreakable schedule, or delegating work in the “team” of our family, etc.) that we can apply on our personal life while we’re “working on our lives to keep work out of our lives”.

What would be your key indicators for your most important areas of life?

Reklámok

App-ajánló: Forest – Ültess fát és dolgozz hatékonyan!

Korábban már említettem a Forest alkalmazást, amikor a produktivitásról és a tervezésről írtam, de most egy külön app ajánlót is szentelek neki.

Pomodoro módszer

Mielőtt a Forest appot megismeritek érdemes pár szót ejteni a Pomodoro módszerről. Ennek a hatékonysági módszernek a lényege, hogy úgy dolgozunk egy projekten, hogy a hosszabb (hagyományosan 25 perces) produktív időszakokat rövid (hagyományosan 5 perces) frissítő szünetekkel váltogatjuk, ezzel megelőzve, hogy túlterheljük magunkat és mégis hatékonyak maradjunk. Nevét onnan kapta, hogy a módszert megalkotó olasz úriember egy paradicsom (olaszul pomodoro) formájú konyhai időzítőt használt az időszeletek mérésére.

A Pomodoro módszerről bővebben Dórinál olvashattok

Forest alkalmazás – Paradicsom helyett ültess fát!

Természetesen az idő mérésére tucatszám vannak már kéznél analóg és digitális eszközök. Bizonyos szempontból a Forest alkalmazás sem más, de elmondom, miért lehet érdemes mégis ezt választani a telefonunk beépített időzítője helyett.


[Forrás: forestapp.cc]

  • Ültess fát! – A Forest alkalmazás nem egyszerűen csak az időt méri, hanem egy virtuális fácskát is ültet minden alkalommal, amikor elindítod az időzítőt, így egy hatékony nap jutalma egy kedves kis virtuális erdő lesz, ami vizuális visszajelzést ad az elvégzett munkáról.
  • Ne nyúlj a képernyőhöz! – Míg egy időmérő általában a háttérben fut, a Forest alkalmazás egyben arról is gondoskodik, hogy ne csábulj el és ne kezdd a produktív időszeletedben görgetni a képernyőt. Ugyanis ha kilépsz az alkalmazásból, mielőtt az idő lejár, a fácskádból csak egy szomorú kóró marad. (Azokra gondolva, akik a telefonjukat használják munkára – mint például egy buszon utazó blogger 🙂 –, ez a funkció kikapcsolható.)
  • Tarts szünetet! – Az alkalmazás a produktív időszeletek mellett a szüneteket is tudja kezelni, és a szünet lejártával ugyanúgy jelzez, hogy ideje visszatérni a munkához.
  • Ültess sokszínű lugast! – Az alkalmazás nem tartalmaz plusz fizetős lehetőségeket, de minden sikeresen és produktívan felnevelt fácska után virtuális érmék járnak, amiken többek közt új és új típusú fácskákat vásárolhatunk. Ez a funkció lehet pusztán szemet gyönyörködtető – minél hatékonyabbak vagyunk, annál sokszínűbb lehet az erdőnk –, én azonban hatékony célokra is használom. Miután ugyanis néhány típusú fát már beszereztem, elkezdhettem kódolni a feladataimat, bizonyos típusú pomodorókhoz bizonyos típusú fákat rendelni, így még egyértelműbb a vizuális visszajelzés arról, hogy mivel telt egy nap.
  • Mennyire voltál produktív? – Az alkalmazás számos lehetőséget ad rá, hogy visszatekintve elemezzük, mivel töltöttük az időnket. A látványos napi nézet mellett heti áttekintő diagramot is kínál az alkalmazás, és szövegesen is kategorizálhatjuk majd kategóriák szerint összesíthetjük a produktív időszeleteinket.
  • Figyeld az órád! – Az alkalmazás okosórával is együttműködik, így a telefon hangjelzése mellett a csuklónkon is kaphatunk visszajelzést az időzítő lejártáról.

Finally: a day worth tracking! 😂😊🏅🏆📘🖋 #tracking #pomodoro

A post shared by Timi (@timi_kincsesfuzet) on

[Pomodoro követés a Forest appban és a bullet journalomban]



Ültess fát – de tényleg!

A Trees for the Future alapítvánnyal együttműködésben a Forest alkalmazás nemcsak virtuális erdők ültetésére vállalkozik. A produktívan eltöltött idő után az alkalmazásban szerzett virtuális érméket ugyanis egy valódi fára is válthatjuk: minden felajánlásunk után a Forest alkalmazás csapata egy-egy fa ültetését támogatja a Trees for the Future csapatán keresztül.


[Forrás: trees.org]

Megéri?

A Forest alkalmazás nem ingyenes, de az egyik legjobban elköltött 1,99 eurómnak tartom. iOS-re, Androidra, Windows Phone-ra is beszerezhető, és ha egy kicsit is többre vágysz, mint a telefonod időzítője vagy egy paradicsomos konyhai óra, a Forest alkalmazást nagyon jó szívvel ajánlom!

Életmentő napi rutinok

Austin Kleon szerint a kreatív alkotóknak is szükségük van egy heti 40 órás állásra. Steal Like an Artist c. könyvében önmagát egy “unalmas fickónak” nevezi, aki hétköznapokon kilenctől ötig dolgozik, és egy békés kertvárosi környéken él a feleségével és a kutyájával – és mindezt elengedhetetlennek tartja az alkotói pályája szempontjából.

Egy fix állás jótékony hatása a kreatív elmére szerinte abban mutatkozik meg, hogy kigördíti a következő akadályokat az alkotó elme útjából:

  • A túlélés miatti aggodalom – azzal, hogy biztosítja a megélhetést, energiát is szabadít fel azáltal, hogy az elmének nem kell a mindennapi túlélés aggályain rágódnia, ezt a figyelmt alkotásra fordíthatja.
  • Az unalom miatti apátia – bár látszólag rengeteg időt rabol el, ugyanakkor egy fix munkaidős állás ad egy folyamatos ritmust a mindennapoknak, a rendszeresség és a folyamatos élmények (munkába járás, munkahelyi események, mindennapos munkahelyi kapcsolatok, stb.) pedig elűzik az eseménytelen unalom fojtogató hatását a kreativitásra.

Most, hogy egy ideje állás nélkül itthon ragadtam, én is saját bőrömön tapasztalom a semmittevésnek ezt az elvileg paradicsomi állapotát, ami a gyakorlatban inkább megöli, mint táplálja az alkotókedvet.

Ezért az elmúlt időszakban igyekeztem a napirend, a mindennapi rutinok fontosságára fókuszálni, és most szeretnék veletek is megosztani néhány érdekes forrást és gondolatot, amik nekem nagy segítséget adtak.

Esti rutin

Azért kezdem az estivel a rutinok sorát, mivel egy kiadós, nyugodt alvás az alapja lehet egy jó napnak – a hiánya pedig a legjobb igyekezet mellett is rányomhatja a bélyegét egy körültekintően szervezett napra is. Emellett az esti rutin kialakítása megkönnyítheti a következő nap indítását.

Hogyan kerülj időben ágyba?

Ebben a youtube videóban Thomastól, a College Info Geek bloggerétől gyors összefoglalót kaphatunk a jól kiválasztott lefekvési idő miértjéről és hogyanjáról, és szintén tippeket ad az esti rutin kialakításához.

Néhány gondolat:

  • Mivel modern világunkban az ébredéssel sem szoktunk arra hagyatkozni, hogy “majd felébredek, ha kipihentem magam”, ezért a lefekvéssel sem hagyatkozhatunk arra, hogy “majd lefekszem, ha fáradtnak érzem magam”.
  • A legjobb a lefekvésre is ugyanúgy beállítani egy emlékeztetőt, mint ahogy az ébresztésre tesszük.
  • Ha tehetjük, az ébredés és az elalvás ideje is legyen egy rendszeres, és igyekezzünk úgy kiválasztani az elalvás idejét, hogy ne csak az alvásigényünkhöz, de az alvásciklusunkhoz is igazodjon. (Ebben segíthet a sleepyti.me honlap.)
  • Alakítsunk ki egy esti rutint, ami segít fokozatosan kivezetni minket a nappali teendőkből – ténylegesen és lélektanilag is –, és már a lepihenésre hangol. (Ez tartalmazhat tisztálkodást-szépítkezést, olvasást, meditációt, naplóírást, stb.)

Hogyan tervezd meg a következő napot?

Kara, a BohoBerry.com bloggere egy videójában bemutatta az esti tervező rutinját, amelynek során átnézi a naptárát és felvázolja a másnapi teendőit és időbeosztását.

Ahogy elmondja, az előre tervezés abban segít, hogy másnap már céltudatosan ébredjünk, készen várjunk minket egy előre elkészített terv, és így a nap során “mindig tudjuk, hol kellene most lennünk”.

Reggeli rutin

Egy nyolctól négyig tartó munkanap során, különösen ha az ember nem született reggeli pacsirta típus, ráadásul még hosszú távolságokat is kell ingáznia, nehéz dió egy reggeli rutin kialakítása. Most, hogy nincsenek reggeli kötöttségeim, sokkal szabadabban foglalkozhatok a reggeli rutinokkal és azok hasznával, de van, ami még rohanós reggeleken is kamatoztatható az alábbiakból.

Miracle Morning, az életmentő reggeli rutin

Szintén Kara blogján találkoztam először a Miracle Morning rutinnal, aminek ötlete Hal Elrod azonos című könyvéből származik. Ez a rutin azt javasolja, hogy minden napunk napindító rutinjában kapjon helyet a következő hat dolog:

  • csend (meditáció),
  • pozitív megerősítések,
  • vizalizáció,
  • testmozgás,
  • olvasás és
  • írás,

annak érdekében, hogy egy ihletettebb, koncentráltabb, energikus és pozitív hangulatban induljon minden napunk. (A könnyebb megjegyezhetőség kedvéért ezt a gyakorlatsort angolul lifeSAVERs, azaz életmentő gyakorlatsornak nevezik, ahol a SAVERS mozaikszó a silence, affirmations, vizualization, exercise, reading, scribing szavakat foglalja magában.)

Hosszadalmas gyakorlatnak hangzik, és valóban akár órákra is nyúlhat ráérős, hétvégi (vagy munkanélküli) reggeleken, de rövidített verziójában akár hat percbe is belesűríthető, ha minden lépésre mindössze egy-egy percet szánunk.

Test és lélek

Egy (illetve rögtön kettő) valóban időigényes reggeli rutint pedig már itt a Kincsesfüzeten is megosztottam korábban, méghozzá amikor összevetettem, hogyan kombinálja Stephanie Nielson a reggeli gyalogtúrát, Marla Cilley (a “FlyLady”) pedig a reggeli házimunkát a lelki élettel.

Munkarutinok – Találd meg a fókuszt!

Ha azt hittem, egy kilencórás munkanap és több óra ingázás után este, kimerülten hazaesve nehéz megtalálni magamban az erőt, hogy a céljaimra, a blogra, az alkotásra koncentráljak, hát most legalább megtudtam, hogy akkor sem könnyebb rálelni magamban ugyanerre az erőre, amikor a napjaimat hasonló arányba a videójátékok és a sorozatmaratonok töltik ki.

A majom a fejedben

Kara nemrég egy chatbeszélgetésében elmondta, hogyan találkozott ő az “instant gratifcation monkey”, avagy az “mostani móka majom” fogalmával – ő az a kis lény, aki mindannyiunk fejében ott tanyázik és olyasmikkel szórakoztat, hogy “persze, hát hogyne foglalkoznánk ezzel a fontos feladattal, csak előbb rápillantunk a Facebookra… és az instagramra… és talán twitterre… és talán megnézhetnénk egy véletlenszerű szócikket a wikipédián… vagy talán kettőt… és ha már itt vagyunk, kereshetnénk néhány vicces macskás videót is”.

Azt javasolja, hogy még a legnehezebb napjainkon is, amikor egyáltalán semmi erőt nem érzünk magunkban arra, hogy produktív napirendet állítsunk fel és az egész napunkat megtöltsük a hasznos munka periódusaival, vegyünk fel legalább egy-egy olyan teendőt a listánkra, amik közelebb visznek a céljainkhoz – és csak azután, hogy ezeket elvégeztük, adjuk át magunkat a “mostani móka majom” hívogatásának.

Tim Urban szórakoztató TED beszédét a halogatás pszichológiájáról (ami megismeretet az “instant gratification monkey”-val is), itt nézhetitek meg:

További hasznos tippek

További hasznos tippekkel szolgál a könnyebb koncentráláshoz Thomas, a College Info Geek bloggerének 5 Ways to Build Focus and Concentration c. videója, Dóri cikkében pedig a Pomodoro módszerről olvashattok.

Néhány tipp a fenti két forrásból:

  • Találj egy látványos módot az előrehaladásod követésére a projektedben hosszú távon
  • Mielőtt dolgozni kezdesz, igyekezd minimalizálni a zavaró tényezőket
  • Használj időzítőt és akár motiváló alkalmazásokat, amik jutalmaznak a koncentrálásért (pl. a Forest appot – ez a Pomodoro módszer remek párja lehet)
  • Amikor dolgozol, tarts kéznél egy jegyzetfüzetet, amibe feljegyezheted a hirtelen támadt ötleteidet – így nem kell megosztanod a figyelmed, hogy észben tartsd őket addig is, amíg az aktuális feladatodon dolgozol
  • Meditálj rendszeresen (akár csak néhány percet minden nap), hogy edzésben tartsd a koncentráló képességedet

A napirend kialakítása

Írtam az esti rutinokról, reggeli rutinokról, munkarutinokról. De milyen egy hatékony napirend, ami mindezt összefoglalja, hogyan áll össze a kép? Természetesen mindenkinek más, személyre szabottan eltérő lehet ez a rutin, és egyébként is csak egy “tankönyvi példa” – tökéletes napok ritkán adódnak, amikor minden zökkenőmentesen a terv és a rutin szerint halad.

Mindazonáltal ihletet adhat egy – legalább elmélti, alapként szolgáló – általános napi rutin megtervezéséhez, ha másoktól puskázunk.

Ez például Benjamin Franklin mindennapos rutinja:

Ez pedig egy gyermekeit otthon tanító anyuka napi rutinja:

Nektek milyen tippjeitek vannak egy hatékony napi rutin kialakításához?

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Milyen az álomállás?

Az álomállás ugyanaz, mint a szenvedélyünk, nem igaz? Az, amit akkor is csinálnánk, ha megnyernénk a lottóötöst, nemde? – Az első válaszom az volt: igen. Épp ezért nem is voltam benne biztos, hogy meg fogom írni az eheti VKP cikket – hiszen már megírtam a témát. 

Aztán valahogy birizgálni kezdett a dolog: nem, ez mégsem egészen az.


Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


Mostanában többször körbejártuk a férjemmel a munka témakörét, hosszasan megcsámcsogva olyan költői kérdéseket, mint például hogy mi az a pont, amin túl már megfizethetetlenné válik a túlóra (fizikai határa nyilván van – akármennyit fizetnek, aludni csak kell –, de hacsak nem az életben maradás a tét, lelki határa is van, amikor a még egy óra túlóradíjnál már többet ér az, hogy hazamehessünk és láthassuk a szeretteink arcát), vagy hogy elvállalnánk-e egy szakmai szempontból soha vissza nem térő lehetőséget, ha cserébe évekre el kellene válnunk egymástól, stb. 

Arra gondoltam, hogy egy álomállás több, mint a munka iránti szenvedély – bár az is fontos része –, ez egy olyan téma, amit komplexebben kell vizsgálni.

Ezért elővettem és áttanulmányoztam Jack Canfield leírását az élet hét fő területéről – azokról a területekről, amiknek egyformán a helyükön kell lenniük az életünkben ahhoz, hogy boldogok lehessünk. (Mert például mit ér egy vaskos bankszámla, ha az egészségünk nem engedi, hogy kiélvezzük a gazdagságot, és bár a pénz a mondás szerint nem boldogít, de egy párkapcsolatot is csak könnyebb boldogabbá tenni, ha nem kell minden második beszélgetésnek arról szólnia, hogy hogyan fogjuk kifizetni a számlákat és vajon lesz-e pénz meleg ebédre a hónap végén. És így tovább.) 

Egy álomállás tehát akkor lehet álomszerű, ha helytáll mind a hét területen.  

  1. Személyes célok – Egy állás akkor álomállás, ha összhangban van a személyes céljainkkal: azzal, kik, mik és milyenek szeretnénk lenni, mit szeretnénk elérni, mivel akarunk foglalkozni. Hiába jó egy munka, hiába jó a fizetés, hiába kedvesek a kollégák. Ha az ember úgy kel fel minden reggel, hogy azt érzi: ez nem én vagyok, akkor az az állás lehet, hogy tényleg álomállás – de valaki másnak.
  2. Kapcsolatok – A legjobb állás sem lehet ideális, nem lehet álomállás, ha az embernek állandóan megkeserítik az életét a kollégái, a főnöke, az ügyfelei. De ezen túl még rengeteg fajta kapcsolat van: barátok, szerelem, család. Egy állásnak összhangban kell lennie ezekkel a kapcsolatokkal is: ha például olyasmi, ami mellett nem jut elég időnk vagy energiánk azokra, akik fontosak nekünk, erősen kérdéses, vajon beszélhetünk-e álomállásról.
  3. Egészség és külső megjelenés – Egy állástól az a legkevesebb, ami elvárható, hogy ne rombolja az egészséget. Ha még építi is, vagy könnyen összhangba hozható vele az egészséges életmód, annál jobb. De egy álomálláshoz hozzátartozik az is, hogy szó szerint jól érezzük magunkat a bőrünkben: hogy szeressünk úgy öltözködni, megjelenni, kinézni, viselkedni, ahogy azt az állásunk megkívánja tőlünk. 
  4. Tanulmányok és karrier – Csíkszentmihályi Mihály flow elmélete leírja, hogy a boldogság alapkövét jelentő tökéletes élmény feltétele a kihívást jelentő cél és a folyamatos fejlődés is. Az álomállásban persze elengedhetetlen alapfeltétel az, hogy szeressük magát az álommunkát – de fontos az is, hogy emellett folyamatos fejlődésre, megújulásra, tanulásra adjon lehetőséget.
  5. Kikapcsolódás – Ahogy mondtam: mit ér a vaskos bankszámla, ha az embernek nincs ideje elkölteni a pénzét azokra a dolgokra, amik örömet okoznak neki? Az álomállásnak legalább a munkaidő beosztással támogatnia kell azt, hogy jusson idő és lehetőség felüdülésre, kikapcsolódásra, szórakozásra, de még jobb, ha a megengedés mellett lehetőséget is nyújt rá és aktívan támogatja a kikapcsolódást. 
  6. Pénzügyek – Bár a pénz (önmagában) nem boldogít, mégis a pénz az, ami miatt az emberek leginkább hajlamosak ragaszkodni a legrosszabb álláshoz is. Nem attól félnek, hogy mit fognak kezdeni azzal a rengeteg szabadidővel, amit eddig az utálatos munkahelyükön töltöttek – hanem attól, hogy mit fognak kezdeni anélkül a pénz nélkül, ami havonta érkezik a számlájukra. Így egy álomállással szemben természetes igény, hogy adjon anyagi biztonságot a jelenben és a jövőben is (azaz ne csak arra legyen elég a pénz, hogy egyik napról a másikra éljünk, hanem legyen lehetőség előtakarékosságra, befektetésre is). 
  7. Jótékonykodás – A jótékonyság nem csak pénzbeli kérdés. Vannak olyan munkahelyek, amik lehetőséget adnak és segítenek a dolgozóknak részt venni önkéntes projektekben, közösségi munkában. Az álomállás része lehet az is, hogy nem egyszerűen csak hogy hagy annyi jövedelmet, amiből nyugodtan jut jótékony célokra is, de sokkal komplexebb módon támogatja a jótékonyságot, a közösség felé való odaadást.

A többi VKP résztvevő cikkét itt olvashatjátok:


Ti hogyan határoznátok meg az álomállás fogalmát?

Papucsok és mamuszok: férfiak és nők a háztartásban

A FlyLady vs. Cesar Millan cikkem kapcsán felvetődött a kommentek között sok érdekes gondolat a férfiak szerepéről a háztartásban. Már akkor tudtam, hogy erről szeretnék még bővebben írni, de a végső motivációt az adta meg, amikor meghallgattam Anne-Marie Slaughter TED beszédét a férfiak és nők közötti munkamegosztásról. Az előadás felhívja a figyelmet arra, hogy nem beszélhetünk a feminizmus, a női egyenjogúság valódi diadaláról addig, amíg csak azoknak a nőknek vívunk ki elismerést, akik klasszikusan férfias terepen próbálnak helytállni (mint például a cégek vagy országok vezetése), de nem állunk ki azért, hogy a klasszikusan női hivatásoknak (mint például az otthonteremtés vagy a gyereknevelés) megfelelő elismertséget harcoljunk ki, és olyan munkává léptessük elő, amit bárki büszkén végezhet akár főállásban is – férfiak és nők egyaránt.

A férjem egyik nagyon kedves aranyköpése jut eszembe erről.

Én: – Beszélgettem ma a munkahelyemen az egyik gazdával arról, hogy milyen sokat segítesz a háztartásban, és azt mondta, hogy jó nagy papucs lehetsz.
Peti: – Na várjunk csak, de ha én is ledolgozom a heti 40+ órámat és kiveszem a részem a háztartásból, meg te is ledolgozod a heti 40+ órádat és te is kiveszed a részed a háztartásból, akkor ha én papucs vagyok, te is az vagy!
Én: – Én is ezt mondtam neki, de azt mondta, a nők nem lehetnek papucsok, csak a férfiak.
Peti: – Akkor jól értem, hogy aki nem akar koszban élni, de a feleségét sem akarja kizsákmányolni, az papucs?
Én: – Aham. Papucs vagy.
Peti: – Oké, ezt bevállalom. De ragaszkodom hozzá, hogy ha én papucs vagyok, akkor te is. Ketten együtt pedig egy nagyon szép pár papucs vagyunk.

Nagyon büszke vagyok a férjemre, hogy ilyen karakánul vállalja, ha papucsnak bélyegzik, és nem vonja ki inkább magát macsó módon a háztartásbeli munkákból. De tegye mindeki a szívére a kezét, amikor felsóhajt és ezután vágyakozik: megteszünk mi, nők, mindent azért, hogy ezt a jellemvonást erősítsük a férfiakban? Ha egy kispapával találkozunk, aki főállásban otthon marad GYES-en, elismerő megjegyzéseket teszünk arról, milyen férfias dolog ez? Ha egy óvóbácsiról hallunk vagy urambocsá’ egy férfi-férfi pár által nevelt gyerekről, keblünkre öleljük a változó tendenciákat, vagy megkondul bennünk valami inkompetenciát, vagy rosszabb esetben aberrációt jelző vészharang? Ha megtudjuk, hogy egy fiú otthon sürög-forog az édesanyja körül, porszívózik és bugyikat tereget, megdobban a szívünk, hogy micsoda parti, vagy elfanyalodunk, hogy nézd csak, anyuci kicsi fia?

Nap mint nap lehetőséget kapunk arra, hogy a reakcióinkkal nyílt platformokon erősítsük vagy támadjuk azt a képet, amikor egy férfi nőies terepen próbál helytállni – más szóval, hogy a társadalom szemében növeljük vagy csökkentsük a klasszikusan női munka értékét.

2015/01/img_0844.png

De ugyanígy az otthonunkba is nap mint nap lehetőséget kapunk rá, hogy a hozzánk legközelebb állóknak (legyenek férfiak vagy nők, fiúk vagy lányok) meghozzuk a kedvét a házimunkához, vagy elvegyük tőle.

Ahogy a cikkem kommentjei között is írtam, a házimunka azért hálátlan terep, mert csak akkor látszik, ha nem végezzük el – ha elvégezzük, olyan láthatatlan, mintha magától történne. És nem árt észben tartani azt, hogy ez nem a férfiak érzéketlenségéből és vakságából fakad – a házimunka egyszerűen ilyen, különösen akkor, ha nem a mocsokból kell kivakarni a házat egy délután alatt, hanem folyamatos szinten tartást végzünk. Ha a férjünk végezne turbó-törlést a fürdőszobai tükrön minden nap (ahogy egyébként a férjem teszi a monitoron vagy a tévén), vagy törölne fel a mosógép mögötti sarokban, mi sem vennénk észre, akármeddig duzzogna is a másik és puffogna magában, hogy na tessék, még egy jó szót sem kapok, észre sem veszi, hogy mennyit dolgoztam! Nem, ez nem az egyik vagy a másik ember vaksága, nemtörődömsége, gonoszsága, a szeretetének a hiánya – a házimunka egyszerűen ilyen: ha jól végezzük, láthatatlan.

Ezt a jelenséget mi a férjemmel, Petivel úgy trükközzük ki, hogy a háztartásbeli feladatokat hőstetteknek minősítettük. Amikor csak lehetőségünk van rá (este, vagy ha összefutunk nap közben, vagy akár ha csak üzenetet küldünk egymásnak), elbüszkélkedünk vele, milyen hőstettet hajtottunk végre. És itt jön a trükkös rész: a másik nem azt feleli (vagy érzékelteti) erre válaszul, hogy “na, aztán oda ne rohanjak, hogy teljesen magadtól kivitted a szemetet”, vagy “remélem, azért kitüntetést nem vársz azért, hogy végre elmosogattál, miután három napja nincs egy tiszta tányérom”. Hanem úgy reagál rá, mintha egy valódi világrengető hőstettet jelentettünk volna be: “a mindenségit, szuper vagy, drágám, köszönöm, hogy ennyit dolgozol értünk!”…

Meglepő vagy sem: mi sem vagyunk a kapcsolatunk első percétől fogva ilyen “halál cuki páros” (köszönöm a jelzőt Adricának :)). Nagyon sokat torzsalkodtunk és marakodtunk és szenvedtünk mi is a házimunka miatt, mielőtt még átértékeltük volna a viszonyunkat a házimunkához.

Ahogy szintén írtam a kommentek között, a házimunka egy nagyon érzékeny pontja volt a felnőtté válásomnak. Rengeteg fantasztikus dolgot tanultam édesanyámtól, aki két diplomás mérnök volt, nagy koponya, örök gondolkodó – de a házimunka szeretete soha nem tartozott ezek közé. Amikor gyerek voltam, mindig csak azt hallottam, hogy az én munkám a tanulás, a házimunkával nem kell foglalkoznom, miközben néztem, ahogy szalad körülöttünk a ház és anyukám csak nyűglődik a házimunka terhe alatt. Aztán egyszer csak, amikor elértem a kamaszkort és “eladó sorba kerültem”, abból, hogy nem kell törődnöd a háztartással, mert az nem a te munkád, hirtelen ez lett: ennyi idősen már magadtól kellene észrevenned a munkát! Micsoda sokk volt ez a számomra: egyszerre éreztem igazságtalanságnak a dolgot, ugyanakkor állandóan a saját inkompetenciám, a saját hiányosságom terhe gyötört, mert folyamatosan azt éreztem, hogy valami baj van velem, hogy rossz vagyok, lusta és buta. Csak később, utólag jöttem rá, amikor már sikerült kikecmeregnem ebből a róka fogta csuka helyzetből, hogy hogyan is lehettem volna kompetens egy olyan terepen, ahol soha nem volt lehetőségem gyakorlatot szerezni, és motiváció helyett inkább elrettentést láttam magam előtt?

Ezért cserébe viszont mindig megdobban a szívem azokért, akiket lustának bélyegeznek a háztartásban (legyenek semmirekellő férfiak vagy dologtalan nőszemélyek), mert arra gondolok, hogy lehet, hogy egyszerűen hozzám hasonlóan soha nem kapták meg a megfelelő segítséget, hogy kibontakozzanak?

A gyerekek neveléséről olvastam azt az elgondolkodtató tényt, hogy minél idősebb egy gyermek, annál kevesebbet dicsérik a szülei. Amikor még csak pöttöm, minden gügyögése egy csoda, de minél nagyobb lesz, annál több lesz vele szemben az elvárás, a rosszallás, a követelés, a büntetés, a kritika, és annál kevesebb az ünneplés, az éljenzés.

Amikor Petinek és nekem szembe kellett néznünk azzal, hogy a házimunka szempontjából többé-kevésbé “kimaradt a gyerekkorom”, akkor (nem egészen tudatosan) úgy döntöttük, hogy ismét “gyerekcipőbe lépünk”, és azóta is egy kicsit gyerekek vagyunk a háztartásban – ha már nem is vagyunk olyan esetlenek, mint amikor (a FlyLady program kifejezésével élve) a BabyStepjeinket tettük, de legalábbis lélekben: gyermeki módon dicsekszünk a “hőstetteinkkel” és úgy dicsérjük egymást, mint a büszke szülő az első sársütijét elkészítő bébit a homokozóban.

Az életnek egyébként minden területén igyekszünk így bánni egymással: a kelleténél mindig egy kicsivel (vagy jóóó sokkal) több dicséretet, elismerést adva és kérve, olyan nyíltan beszélve egymással (csakis egymással), mint azok a bizonyos gyerekek, akik kikotyogják a szülők összes viselt dolgát az egész utcának, mert nem tudnak titkot tartani, és rengeteget mókázva.

Nekünk mindez bevált: ma már a háztartás egy izgalmas pontgyűjtögető játék, ami lépten-nyomon achievementeket, bónuszokat és plecsniket tartogat a számomra (például szállodába illően bevetett ágyat vagy összehajtogatott készítek oda magamnak “meglepetésül”), a legfontosabb napi rutinomat, a napi öt perc hot-spotozást, tűzoltó takarítást egy csilli-villi pontgyűjtő naptáron pipálom magamnak színes filccel, és folyamatos büszkélkedésre ad okot és minden nap dicséretet kapok érte – ha az önmagában rejlő jutalom nem volna elég.

Épp ezért én erre motiválok mindenkit: ha úgy érzitek, hogy a párotok nem vesz részt elégségesen a házimunkában, ne büntessétek és ne szidalmazzátok, hanem próbáljatok úgy gondolni rá, mint egy olyan gyerekre, akinek ezek az első BabyStepjei, mert lehet, hogy tényleg soha nem volt lehetősége megtanulni azokat a dolgokat, amiket nektek igen – mert mindannyiunknak voltak BabyStepjei, csak akik elég szerencsések, azoknak olyan régen, hogy már nem emlékeznek rájuk.

Emellett pedig ne feledkezzetek el a nagy képről sem: ha lehetőségetek van a férfiasságáról biztosítani egy férfit, aki női terepen próbálja ki magát, akkor ne fukarkodjatok az elismeréssel – legyünk azon, hogy menő legyen “papuccsá” válni!

Boldogságterv #15 – Újratervezés nagyban és kicsiben

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. Boldogságtervem naplóját hétvégenként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt találjátok.

Általában nem vagyok az a típus, akinek a nagy volumenű évértékelés, tervezés és újratervezés együtt jár az újévvel, ez nálam inkább spontán módon szokta felütni a fejét a legváratlanabb időszakokban. Micsoda váratlan volt tehát, hogy idén pont újévkor fogott el ez a hangulat!… Úgyhogy ennek örömére úgy gondoltam, a január témája legyen az értékelés és tervezés, és az, hogy az életem szervezése, a tervek készítése hogyan vihet közelebb a boldogsághoz.

Újratervezés!

Mindenkinek ismerős már az a mondat, amikor az autó virtuális navigátora, a GPS felfedezi, hogy valami nem a tervek szerint alakult, és azt mondja: újratervezés! Csak így, egyszerűen. Semmi “megmondtam, hogy balra kellett volna fordulnod, te szerencsétlen!”, semmi “most mi a francot fogunk csinálni?!”, semmi “tudod te egyáltalán, hogy milyen következményei lesznek annak, ha elkésel?!”, semmi “na tessék, már megint ez van!”. Csak ennyi: újratervezés – ami ugyanolyan átlagos része az utazásnak, mint hogy száz méter múlva hajts be a körforgalomba és hajts ki a második kijáraton.

Amikor részt vettem Via és Gigi Kreatív időgazdálkodás tanfolyamán, Via egyik gyakran emlegetett jelmondata ez volt: nem azért tervezel, hogy aztán minden a tervek szerint alakuljon (hiszen az élet nem olvassa a határidőnaplódat), hanem azért, mert ha megtanulsz tervezni, megtanulsz újratervezni is.

Még csak alig több mint egy hét telt el a januáromból (és az évemből), de máris tele volt újratervezéssel. Az államvizsgám és a diplomavédésem érdeklődés hiányában májusra tolódott, a munkába viszont hamarabb vissza kellett dobnom magam, de hogy őszinte legyek, az itthoni aktív pihenésre szánt időszak is (bár végül elég kevés jutott belőle az ünnepek után) egészen máshogy alakult számomra, mint vártam. (Sem olyan aktív, sem olyan pihentető nem volt, mint azt előre elképzeltem.)

Ami viszont engem is meglepetésként ért, hogy (különösen a korábbi önmagamhoz mérve) mennyire jól viseltem ezeket a hirtelen változó szélirányokat, ezeket a drasztikus újratervezéseket. Azt hiszem, egyre inkább kezdem elsajátítani azt a helyes hozzáállást, ami az újratervezést nem világraszóló tragédiának fogja fel, hanem az utazás olyan természetes részének, mint bármelyik előre látott kereszteződést.

2015/01/img_0843.jpg

Tartsd a szemed az iránytűn!

Legutóbb ajánlottam Via évtervező cikkét, amiben leírja, hogy ahhoz, hogy az energiáinkat ne aprózzuk el az indokolatlan mindennapi feladatokkal, előbb tervezzük be a nagy dolgokat, az éves, negyedéves nagy projekteket, majd azokat bontsuk le kisebb feladatokra és határidőkre, és csak az ezután fennmaradó idővel gazdálkodjunk, ha a csip-csup dolgokról van szó – ne pedig fordítva, a csip-csup dolgoknak alárendelve, azokkal kiszorítva a nagy projekteket a terveink közül.

Viszont amint működésbe lépnek a terveink, amik kitűztük a céljainkat, érdemes a másik irányból megközelíteni nemcsak a megvalósítást, de a tervek ellenőrzését is. Érdemes az aprótól haladva időről időre visszajelzést kérni: jó irányba haladok?

„Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat!
Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg a tetteidet!
Ügyelj a tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat!
Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet!
Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!”
(Charles Reade)

Steve Jobs, az Apple cég guruja egyszer azt mondta: minden reggel belenézek a tükörbe és megkérdezem magamtól, hogy ha ez volna életem utolsó napja, azzal tölteném-e, amivel a mai napot fogom, és ha a válasz sok napon át egymás után “nem”, akkor tudom, hogy változtatnom kell. Tim Ferriss, a 4 órás munkahét c. könyv szerzője azt javasolja, hogy nap közben időről időre állj meg és kérdezd meg magadtól: most termelékeny vagyok, vagy csak tevékeny? Hatékony vagyok, vagy csak megpróbálok elfoglaltnak tűnni a többiek előtt? hasznos munkát végzek, vagy csak elfoglalom magam?

Ehhez hasonlóan sokféle kérdést feltehetünk magunknak, reggelente, esténként, vagy nap közben meg-megtorpanva, hogy ellenőrizzük magunkat. Boldognak érzem magam most? Élvezem azt, amivel foglalkozom? A kitűzött céljaim valamelyikéért dolgozom éppen? Elégedett vagyok magammal? Pozitívan állok most magamhoz?

Az állandó, apró ellenőrzés segít a jó irányban maradni és még időben korrigálni, időben újratervezni – hogy ne csak akkor próbálkozzunk az újratervezéssel, amikor a GPS-ünk (ha figyeltünk volna rá), már egy tucatszor elmondta: fordulj vissza, amint lehet!

Szokás szerint

Bloggereknek ajánlottam legutóbb Dóri blogtervezőjét is, aminek kapcsán Dórival többek közt arról beszélgettünk, mennyire más képet mutat a blogtervező táblázat már csak attól is, ha egész évre előre beírjuk az állandó rovatokat, amik a hét azonos napjain tűnnek fel. Ez nemcsak a “tevékenynek tűnés” egyik eszköze, de annál sokkal több: egy rálátás a rutinjainkra, a szokásainkra, azok hosszú távú hatásaira.

Ehhez hasonló eszköz most számomra a Don’t Break the Chain Calendar, aminek segítségével biztosan rajta tudom tartani a szemem néhány mindennapos szokáson. Emellett persze több mindennapos szokásom is van, de stratégiai döntés lehet, ha kiválasztjuk, mi az a néhány szokás, amikre a leginkább szeretnénk koncentrálni. Számomra ezek most: az otthonteremtés (napi öt perc hot-spot takarítás reggelente meglepő módon formában tartja a háztartást!), az írás (napi tizenöt perc alatt nem mindig vagyok túl produktív, de edzésben tartja az izmokat), és egy kis minőségi idő magammal (így szakítok időt olyasmire is, amit hajlamos vagyok elbliccelni, ha sokat lógok a neten vagy bambulok a tévé előtt – ezt olyasmivel töltöm ki, mint például az olvasás, jóga, arcmasszázs, vagy inspiráló előadások hallgatása).

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Ilyen volt 2014

Amikor nekifogtam az eheti {Vigyázz! Kész! Posztolj!} cikk megírásának, aminek témája nem más, mint a 2014-es év áttekintése, azt hittem, pofonegyszerű dolgom lesz. Hiszen annyi minden történt 2014-ben! De, talán éppen emiatt, mégsem bizonyult olyan könnyűnek ez a feladat.

/home/wpcom/public_html/wp-content/blogs.dir/632/38546006/files/2014/12/img_0809.jpg

A legfőbb céljaimat áfutva, amiket 2014-re feljegyeztem magamnak, nagyon érdekes érzések fogtak el. Feltámadtak bennem azok a gondolatok, amik a céljaim papírra vetésekor viaskodtak bennem, és a következő döbbenetes felismerés ért: az egyéb nagy céljaim mellett (hogy befejezzem a tanulmányaimat, hogy felépüljön a házunk, hogy idén is részt vegyek a NaNoWriMón) a legtöbb kétséget azzal kapcsolatban éreztem, hogy pályát módosítsak. Annak ellenére, hogy szerettem a munkámat és kollégáimat a Magyar Postánál, az állandó bizonytalanság és a hatalmas nyomás miatt már nagyon rosszul éreztem ott magam – csak azt éreztem, hogy menni akarok, mégis annyira féltem attól a bizonytalanságtól, amit egy ilyen döntés maga után vont volna, hogy bár kitűztem magam elé a célt, a lelkem mélyén úgy éreztem, hogy ha rajtam múlik, soha nem fogom ezt meglépni. – De szerencsére… nem rajtam múlt.

20140713-222359-80639771.jpg

2014 a nagy lépések éve volt a számomra: kirúgtak a munkahelyemről és mindössze nehány nap leforgása alatt új munkahelyet találtam, hitelt igényeltünk, megterveztettük és kiviteleztettük a saját házunkat, elköltöztünk a házból, amiben felnőttem és egy rövid átmeneti időszak után beköltöztünk az új otthonunkba, és leadtam a szakdolgozatomat is. Az elmúlt hetekben a férjemmel meg-megálltunk és feltettük egymásnak a kérdést: “elhiszed, hogy egy évvel ezelőtt még…?”, és valóban olyan hihetetlen visszatekinteni arra, hogyan éltünk, hogyan éreztük magunkat a bőrünkben egy évvel ezelőtt – hogy mennyi minden történt, és ami még hihetetlenebb: hogy mindez mekkora természetességgel történt.

Amikor az év elején elkezdtem olvasni Tim Ferriss: 4 órás munkahét című könyvét, maximálisan magamra illőnek éreztem a leírást arról az “áldozatról”, aki az iroda ablakából, szorongva nézi, ahogy elszaladnak az évei, és nem mer kilépni a biztos kerékvágásból, akkor sem, ha szenved benne. Emlékszem, hogy milyen keserű szájízzel olvastam a bíztatást arról, hogy meg kell lépnünk a nagy változásokat, mert egyszerűen nem lehetünk mindannyian olyan szerencsések, hogy kirúgjanak minket onnan, ahonnan elvágyódunk. – Majd mire befejeztem a könyv olvasását, kiderült, hogy én éppen ezek közé a szerencsések közé tartozom.

2014-re voltak nagy terveim, amik teljesültek, voltak, amikbe csak belefognom sikerült, és voltak, amik nem jöttek össze. Sokat bosszankodtam és sokat szorongtam az apró dolgokon és természetesen éltem meg a nagy változásokat. Szeretném, ha a 2014-es év tanulságaként az maradna meg a számomra, hogy nem szabad félni fejest ugrani a nagy dolgokba – és hogy az apró dolgokat mindig hálával és bizakodással kell megélni.

És ha kérhetek egy kis reflexiót tőletek, akik kívülről figyeltétek a kalandjaimat a 2014-es évben…

Ti milyennek láttatok az idén? Mit tanultatok tőlem 2014-ben? És szerintetek mit kellene változtatnom 2015-ben?

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Idegesítő szokások

Az eheti {Vigyázz! Kész! Posztolj!} témája az idegesítő szokások. Sokat gondolkodtam rajta, hogyan közelítsem meg a témát anélkül, hogy panaszfalat csinálnék belőle. Végül ez a jótanács ötlött fel bennem, amit korábban kaptam: ha valakiben meglátsz egy tulajdonságot, ami végtelenül bosszant, gondolkozz el rajta, mi a feladatod vele kapcsolatban! Akár ezoterikusan fogjuk fel a dolgot azzal a megközelítéssel, hogy az életben folyamatosan feladatokat kapunk és mindennek célja van, akár tudományosan azzal a megközelítéssel, hogy agyunk válogat az információk között, és ha valamit észrevesz, annak oka van, a lényeg ugyanaz: okkal veszünk észre (és tartunk idegesítőnek) bizonyos tulajdonságokat másokban vagy saját magunkban, miközben más tulajdonságok fölött egyszerűen elsiklunk vagy könnyedén megtanulunk velük együttélni.

A SWOT elemzés (magyarul GYELV – Gyengeséke, Erősségek, Lehetőségek, Veszélyek) kapcsán már írtam róla, mennyire fontos, hogy a saját jó és rossz tulajdonságainkkal egyaránt tisztában legyünk, de állásinterjún is előfordult már velem, hogy nekem szegezték a kérdést: sorolja fel néhány rossz tulajdonságát. Akkor eléggé meglepett a kérdés, és ami azt illeti, az volt életem első állásinterjúja, és annyira gyakorlatlan eleme voltam a munkaerőpiacnak, hogy tulajdonképpen nem is akartam jelentkezni az állásra, csak valahogy odakeveredtem :), de hasznos tanulság volt ez az élmény abból a szempontból, hogy megtapasztaljam, mekkora vakfoltot jelent, ha az ember nincs tisztában a saját rossz tulajdonságaival, szokásaival – más szóval, az is egy rossz tulajdonság, ha nem tudsz magadról egy rossz tulajdonságot mondani.

Ami a szokásokat illeti, nagyon felületes megfogalmazásban a szokás az, amikor az agy robotpilóta módba kapcsol – amikor külön mérlegelés nélkül, megszokásból, reflexből teszünk dolgokat. Ez egy hasznos és nélkülözhetetlen módszere az agyunk tehermentesítésének, és egy jó alapköve a fejlődésünknek (például a rendszeres hálaadás szokásával), de veszélyeket is rejt, ha olyan tulajdonságokat hagyunk cselekvéssé válni és szokássá gyökeresedni, amik a rossz irányba visznek minket, mert ilyenkor előfordulhat, hogy a robotpilótánk egyenesen egy hegynek kormányoz minket.

„Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat!
Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg a tetteidet!
Ügyelj a tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat!
Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet!
Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!” (Charles Reade)

Ti tisztában vagytok a rossz tulajdonságaitokkal, szokásaitokkal?

20140713-222359-80639771.jpg

document.write(”);

Blogszülinap – 2 éves a Kincsesfüzet

Ismét elérkezett egy évforduló: ma két éves a Kincsesfüzet blog. (Boldog születésnapot, kicsi! :))

Egy évvel ezelőtt, a Kincsesfüzet első születésnapjára írt cikkemben olvashattatok róla, milyen csinos statisztikákkal büszkélkedhetek. A Kincsesfüzet első éve a nyüzsgésről és a növekedésről szólt. Az elmúlt egy évem tele volt eseménnyel és változással (néha csak kapkodom a fejem és alig akarom elhinni, mennyi minden történik körülöttem), a blog életében viszont ez az év a stagnálás és a vissza-visszaesés időszaka volt. Őszintén szólva, néhányszor megfordult a fejemben, hogy talán itt volna az ideje, hogy – forradalmi ötletek és látványos eredmények híján – felhagyjak a dologgal.

De ilyenkor blogger idolom, Via szavai jutnak az eszembe: mindenkinél eljön az a pont, amikor úgy érzi, talán jobb lenne kiszállni. Aki ennek ellenére is folytatja, az lesz az a “piszok mázlista” a végén, akinek “bezzeg összejött”, mert “szerencséje volt”. Ezért addig is, amíg be nem indul újra a pezsgés, egyszerűen csak csendes hálával gondolok erre az időszakra (az esőre a szivárvány előtt), hogy utólag elmondhassam: ez volt az az különleges időszak, amikor csatlakoztam a piszok mázlisták klubjához.

Úgyhogy ne aggódjatok – én még maradok. 🙂 Remélem, maradtok ti is.

Továbbra is követhettek az alábbi platformokon:

Blog: kincsesfuzet.hu (kincsesfuzet.wordpress.com)
Instagram: @timi_kincsesfuzet
Tumblr: kincsesfuzet.tumblr.com
Facebook: facebook.com/kincsesfuzet
Twitter: @nagytimi85
Moly: @nagytimi85
Pinterest: pinterest.com/nagytimi85

Ha szeretnétek valami apróságot adni blogszülinapi ajándékként, meséljetek valakinek a blogomról, küldjétek el a linkjét e-mailben, vagy osszátok meg Facebookon! 🙂

Hálás hétfő #87

De mielőtt belekezdenék… Tudom, az utóbbi időszakban volt egy kis kihagyás a blogon, és köszönöm a jókívánságokat a szakdolgozattal kapcsolatban, de ennél kicsit bonyolultabb a helyzet. Bizonyos okokból eddig nem volt igazán publikus, de most már nyugodtan írhatok róla. Az a helyzet, hogy egy hónapja kirúgtak a munkahelyemről valamennyi közvetlen munkatársammal együtt. Ez nemcsak azért volt nehéz, mert ez volt életem első állása és ebből kifolyólag életem első kirúgása is, hanem mert már hosszú hónapok óta ott lebegett ez a fejünk fölött a mindennapokban. És mit mondhatnék, nagyon kimerítő úgy dolgozni folyamatosan, hogy akárhányszor megcsörren a telefon és a főnököm az irodájába hív, eszembe jut, hogy vajon csak a napi postáért megyek, vagy most fogják közölni, hogy másnap már nem kell bemenni dolgozni. Míg egy nap aztán tényleg közölték, hogy másnap már nem kell bemenni dolgozni.

Vicces dolog, de nem volt ez az egész annyira negatív élmény a számomra, főleg hogy négy nappal a kirúgásom után igent mondtam a következő állásajánlatomra – viszont hihetetlen érzelmi hullámvasút volt, ami teljesen kimerített, és hetekre megfosztott gyakorlatilag minden konstruktív képességemtől. Ez kihatott a blogra, kihatott a szakdolgozatra – és a rossz hír, hogy az utóbbiba az előbbivel ellentétben nem fért bele egy hónap kihagyás. Nem vagyok ettől felhőtlenül boldog, de akárhogy is, hihetetlen egy időszak volt ez, és több okom van ünnepelni, mint amennyi bánkódni.

Most pedig jöjjenek a fontos apróságok. 🙂

Amiért hálás vagyok:

♥ Dió pacsizni tanul ♥ egérkés gumicukor ♥ esküvői fotókkal nosztalgiázni ♥ Peti, aki egy angyal, aki gondoskodik rólam, és megmasszírozza a vállam ♥ fittlabdán ülni ♥ új billentyűzet ♥ hálás hétfő ♥ a blogom, és hogy újra írok ♥

Ti miért vagytok hálásak?