mosoly címkéhez tartozó bejegyzések

Mormon péntek – Al Fox mondja: mosolyogj!

Kategória: Kategória nélkül by

Al Fox, akiről már írtam nemrég, úgy maradt meg bennem, mint a lány, aki mindig vigyorog, mint a tejbetök. Akiről csak úgy sugárzik a boldogság, akinek nehéz negatív érzelmeket elképzelni az arcán.

Találtam a blogján egy beszámolót arról az időszakról, amikor New Yorkból Utah-ba, a mormon vallás központjába költözött, nem sokkal a megkeresztelkedése után.

“Három éve történt, az első napomon Utah-ban. Egy hosszú, kényelmetlen és rémisztő utat tettem meg keresztül az országon, egyes egyedül, hogy egy olyan helyre költözzek, ahol senkit nem ismertem. […] Rémült voltam, és nemcsak azért, mert minden annyira új volt, hanem mert mindenki azt mondogatta nekem: Al, ne menj, senki nem fog kedvelni ott, ki fogsz lógni a sorból. Nem volt könnyű hallani, és mindent megtettem, hogy figyelmen kívül hagyjam ezeket a figyelmeztetéseket. […] Mégis itt voltam, és fogalmam sem volt, mihez kezdjek magammal. Egy kávézóban kötöttem ki. […] Beálltam a hosszan kígyózó sorba, és egy egyházi könyvet fogtam a kezemben, míg arra vártam, hogy sorra kerüljek. […] Éreztem magamon az emberek tekintetét. Minden irányból, olyan intenzíven, hogy nem tudtam figyelmen kívül hagyni azt, ahogy bámulnak. Végül egy srác odalépett hozzám, megérintette a karomat, és azt mondta: – Tudod, elég ironikus azt a könyvet a te kezedben látni.
A szívem mintha megszakadt volna. A gyomrom csomóba ugrott, a szemem pedig megtelt könnyekkel. […] Rengeteg érzelem zuhant rám. Zokogni akartam, és az arcába kiabálni annak a srácnak minden fájdalmamat. Azt, hogy fogalma sincs, hogy miken mentem keresztül. Hogy milyen nehéz. Hogy mennyi áldozattal jár, hogy mit és kit hagytam hátra, hogy eljussak idáig. Úgy akartam ordítani, hogy meghallja mindenki, aki addig engem bámult, hogy végre elfordítsák a tekintetüket. […]
Olyan könnyű lett volna. […] De végül nem így döntöttem.
Szembefordultam azzal a férfival, bemutatkoztam, megráztam a kezét, felöltöttem a legszélesebb mosolyomat, és egyszerűen azt mondtam: csak most keresztelkedtem meg, ez az első napom itt.
Boldogsággal telve, büszkén és magabiztosan mondtam ki ezt.
Mennyire másképp alakultak volna a dolgok, ha nem így teszek!
De hoznom kellett egy döntést. És ez egy olyan döntés, amit minden nap meg kell hoznom. Amit neked is meg kell hoznod minden nap. Napjában többször is.”

(A teljes cikket elolvashatjátok itt: Tattooed Mormon)

Gretchen Rubin szavai jutottak eszembe arról, hogy mennyi erőfeszítést kíván a boldogság, és az is, hogy a boldogság döntés kérdése.

De most leginkább azt jelentik számomra Al szavai, hogy teljesen rendben van az, ha az ember néha belül ordít, fröcsög és szitkozódik. Még a legboldogabb emberek is éreznek így, azok is, akik mindig vigyorognak, mint a tejbetök. Ettől még nem leszek sem rosszindulatú, sem negatív, sem boldogtalan. Csak emberi.

Aztán utána még mindig meg lehet hozni a döntést, hogy nyomorultak leszünk-e vagy “mindig mosolygók“.

Hírdetés

Nagy “Mindig Mosolygó” Tímea – Neked mi a hősneved?

Kategória: Személyes by

Hétfőn egy munkahelyi csapatépítésen vettem részt, ahol csapatokra osztva túráztunk és különböző feladatokat oldottunk meg.

A hétvégi esküvőzés után roppant fáradtan vágtam neki a napnak, ráadásul a borongós, hűvös, esős idő sem kedvezett a hangulatomnak. Mégis úgy döntöttem, hogy nem kezdek neki morcosan a dolognak, és ha nem is tudom teljes gőzzel aktivizálni magam, legalább igyekszem derűs maradni, meglátni a környék szépségeit, értékelni az ingyen edzést, és a többi.

Utófeladatként a csapatvezetőknek még a héten prezentációt kellett készíteni a nap eseményeiről, a csoport kalandjairól, ezt ma kaptuk meg. Csapatvezetőnk mindenkire találó neveket aggatott a nap élményei alapján, én a következőt kaptam: Nagy “Mindig Mosolygó” Tímea. És a képeket végigpörgetve, hogy, hogy sem, valóban minden csoportképen tejbetök vigyorral vagy legalábbis széles mosollyal szerepelek.

Ami a “hősneveinket” illeti (ahogy én elneveztem ezeket az érdemeink alapján szerzett titulusokat), az jutott eszembe, hogy bár nagyon csalóka lehet két-három szóban summázni egy embert, mind óhatatlanul ezt tesszük egymással és mások ezt teszik velünk. Ez egy természetes emberi reakció, amely tipizálással, sablonokkal és címkékkel segít eligazodni a szociális hálózat bonyolult információrengetegében.

Éppen ezért viszont nagyon figyelnünk kell rá, mi az az első benyomás illetve az elsődleges jellemző, amit magunkról mutatunk, hiszen bármilyen árnyalt jellemek vagyunk is, valószínűbb, hogy a “hősnevünk”, a néhány szavas címkénk szerint fognak nyilvántartani minket.

Vajon neked mi a hősneved?

Ragyogj! – Az áprilisi boldogságtervem tapasztalatai #2

Kategória: Kategória nélkül by

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy havi témák és fogadalmak segítségével megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem. Boldogságtervem naplóját általában szombatonként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt.

Áprilisi fogadalmam a lelki feltöltődés, a mosoly, a belső ragyogásom visszaszerzése. Ebben a projektben nagyon kegyes hozzám az időjárás, ami – esőkkel és felhős estékkel tarkítva – csak úgy szórja a tavaszi napsütést.

Balinéz meditáció

Elizabeth Gilbert: Eat, Pray, Love – Ízek, imák, szerelmek c. könyvében (amiről most már tényleg hamarosan lesz összefoglaló a blogon) olvasható egy nagyon egyszerű(nek tűnő), szimpatikus kis meditációs módszer: ülj és mosolyogj.

“Feladja az első balinéz meditációs leckét. Elmondja, hogy sokféle út vezet Istenhez, de ezek többsége túlságosan komplikált a nyugati ember számára, így egy egyszerű meditációs gyakorlatot fog megtanítani nekem. Ami, alapjában véve, ennyi: ülj csendesen, és mosolyogj. Óriási! Ketutnak tanítás közben is fülig ér a szája. „Ülj és mosolyogj.” Hát ez csúcs.
– […] Ha meditálni akar, csak mosolyogni kell. Mosolyogjon az arcával, az elméjével, és a jó energia eljön magához, és elmossa a piszkos energiát. Még a májában is mosolyogjon. […] Ne siessen, és ne erőltesse. Túl komoly és megbetegszik. Meghívhatja a jó energiát a mosolyával.”

Rendben, be kell vallanom, hogy én egy “elfoglalt nyugati ember” vagyok, így a balinéz meditációt inkább “zuhanyozz és mosolyogj” formában próbáltam ki.

Könnyűnek tűnik? Nem az. Hogy az ember agya ne kezdjen kattogni, ne kezdjen zsörtölődni, problémákon rágódni. Nem is olyan könnyű, de én úgy érzem, érdemes gyakorolni. Úgyhogy jó szívvel ajánlom, nem kell hozzá guru segítsége vagy lelki vezető, aki elmondja a pontos instrukciókat. Aki úgy érzi, hogy nincs ideje az “ülj és mosolyogj” meditációra, hozzám hasonlóan próbálja ki a “zuhanyozz és mosolyogj” vagy a “mosogass és mosolyogj” meditációt.

Imádkozz érte

Nekem nincs kéznél az életemben egy fogatlan balinéz füvesember, akit kérdezhetek Isten természetéről, vannak viszont mormon misszionárius barátaim, így a héten velük ültem össze és kérdeztem meg őket arról, hogyan tudom letenni a hétköznapi bosszúságaimat.

A témában írtam már a Cesar Millan nyomán alkotott házikedvenc-teóriámról és az Elizabeth Gilbert-féle duzzogó gyerek elméletről, amik úgyszint arról szólnak: hogyan lehet lecsendesíteni a morcos kis gondolatokat, amik megzavarják a lelki békét.

A mormon fiúk a következőt tanácsolták: imádkozz azért, aki a bosszúságodat okozza. Ez nem oldja meg a problémákat, de segít alternatívát adni az elmének, ami már önmagára káros módon nem tud elszakadni a bosszúságoktól, csak rágja-rágja-rágja őket. (Ismertem egyszer egy boxer kutyát, aki a sündisznókhoz viszonyult ekkora önpusztító megszállottsággal, mint ahogy az emberi elme hajlamos a sértettségén rágódni. Ha sünt látott, a szájába kapta, és tépte-tépte-tépte. Nem számított, mekkora fájdalmat vagy milyen sérüléseket okozott magának, nem engedte el. Ne legyünk ilyenek – nem a problémák letagadása és szőnyeg alá söprése az, ha letesszük a sünt, mielőtt még véresre szaggatja a pofánkat.)

Elizabeth Gilbert könyvében találtam ezt a párbeszédet az önmarcangolásra hajlamos Liz és a szókimondó Richard között a szakításról, ami más szavakkal, de ugyanezt javasolja (sőt még kutyás hasonlat is van benne, hogy megerősítsen):

“– Mi húzott fel ennyire? – kérdi az elnyújtott hanghordozásával, szokás szerint egy fogpiszkálóval a szájában.
– Ne is kérdezd – felelem, de aztán kibukik belőlem minden, egészen addig a pontig, hogy: – És az a legszörnyűbb, hogy állandóan Daviden pörgök! Azt hittem, rég lezártam magamban ezt az ügyet, erre tessék, megint itt van!
[…]
– Az a probléma, hogy nem bírod elfogadni, ennek a kapcsolatnak rövid lejáratú volt a szavatossága. Mint egy kóbor kutya a szeméttelepen, csak nyalod az üres konzervdobozt, hátha van még benne egy kis maradék. De ha nem vigyázol, hát beleszorul a nózid, és egész életedben szenvedni fogsz miatta. Hagyd a francba.
– De szeretem.
– Hát szeresd.
– De hiányzik.
– Hát hadd hiányozzon. Valahányszor eszedbe jut, küldj felé némi szeretetet és fényt, aztán ejtsd a témát. “

A jókívánságokkal teli ima vagy a szeretet olyan, mint amikor nemcsak hogy letesszük a sünt vagy kihúzzuk az orrunkat a konzervdobozból (hogy aztán ott álljunk fixáltan felette, bármelyik pillanatban készen arra, hogy újrakezdjük), hanem megyünk és keresünk helyette egy labdát vagy egy botot.

Úgyszint nem könnyű, akárcsak a balinéz meditáció derűs “ülj és mosolyogj” módszere. De ezt is megéri gyakorolni.

Ragyogj! – Az áprilisi boldogságtervem tapasztalatai #1

Kategória: Kategória nélkül by

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy havi témák és fogadalmak segítségével megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem. Boldogságtervem naplóját általában szombatonként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt.

Az áprilist a külső-belső fényem visszaszerzésének szentelem, miután a március kicsit megtépázott.

A mosoly-kísérlet

A kommunikáció tanárom javasolt nekünk egyszer egy kísérletet: bármilyen ügyintézés, problémamegoldás, kérés, és úgy általában, bármilyen kommunikáció során néhány napig mosolyogjunk, és figyeljük meg, mennyivel sikeresebbek vagyunk.

A mosoly nálam egyébként is bevett szokás, ha emberekkel beszélek – elgondolkodtató, mennyire meg lehet döbbenteni a szolgáltatókat azzal, hogy egy “köszönöm, szép napot!” + mosolygás kombóval köszönök el -, de a héten igyekeztem még többet mosolyogni, csak a magam kedvéért is, azaz akkor is, ha csak magam voltam.

Egyébként önmagamban mosolyogni elég bizarr érzés. Rájöttem viszont, ha kellemetlenül érzem magam a magányos mosolygás miatt, az is elég, ha belülről hagyom magam felderülni, az arcomat pedig ellazítom, hagyva, hogy a szemem környéke érezhetően kisimuljon, az arcom, az állkapcsom ellazuljon. Remélem, szépít. :)

Smink és átláthatóság

Az átláthatóságról már írtam, azaz arról, hogy azzal motiváljuk magunkat egy cél megvalósítására, hogy beszámolunk róla olyanoknak, akik előtt nem akarunk megfutamodni.

Nos, mit mondjak, megvan az előnye annak, hogy a velem egy irodában ülő munkatársam is olvassa a blogot. Innen is ölelést és köszönetet küldök Katának, aki reggelente jelentőségteljes pillantással némán ellenőrzi, hogy elblicceltem-e a reggeli sminkelést. :)

Feküdj le időben!

Nem is olyan nehezen kivitelezhető apróság, de a korábban tévézéssel, internetezéssel, semmittevéssel töltött utolsó egy-két órámat lefekvés előtt mostanában alvással töltöm. Egyszerűen kiszámolom, mikor kell lefeküdnöm, hogy nyolc órát aludjak, míg megszólal az ébresztő, és akkor magamra húzom a takarót és alszom.

A csábítás a dologban ott van, hogy attól az ébren – bár koránt sem hasznosan – töltött órától még picit hosszabbnak tűnik a nap, és megadja azt az érzést, hogy több időm van. Az is kísértést jelent, hogy a kedvesem ilyenkor még egy ideig ébren van és tévézik mellettem az ágyban (megteheti, hiszen ő egy órával később kel, és később is ér haza a munkahelyéről).

De miután eldöntöttem, hogy a lefekvésem idejét ahhoz fogom kötni, hogy elegendő alvás jusson egy éjszakára, meglepően könnyen le tudtam mondani erről a látszólagos időhúzásról.

Via tippjei a feltöltődésre

Via az évek alatt rengeteg szuper ötletet gyűjtött össze blogján a feltöltődésre, csodálom őt, amiért ennyire mestere a hétköznapokból való kilépésnek.

A “titkos napsütés” vagy “titkos mosoly” gondolata hatására (például hogy vegyünk vidám színű bugyit vagy fessük ragyogóra a lábkörmeinket a téli zokni alatt) például napsárgára festtettem a körmeimet, így a hónapban nem is annyira titkos módon tüntetek a tavaszért és a tavaszi vidámságért.

Egyébként akkora olvasótáborral, mint az övé, nem csoda, hogy minden bejegyzésével “telibe talál” valakit, akinek éppen akkor pontosan arra volt szüksége, amiről írt – ezen a héten én is a szerencsés telitalálatok közt voltam. Tankolj! – Hogyan töltődj fel, ha kimerültél? című cikkében ismét remekül rendszerezve gyűjtött ötleteket, hogyan nyerhetjük vissza energiáinkat, ha csak egy percünk, csak öt percünk, csak fél óránk, csak egy óránk van. Olvassátok el!

Ti hogyan szerzitek vissza a ragyogásotokat, ha kicsit megkoptatok?

Boldogságterv – márciusi tapasztalatok, áprilisi fogadalmak

Kategória: Kategória nélkül by

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy havi témák és fogadalmak segítségével megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem. Boldogságtervem naplóját általában szombatonként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt.

Nos, a márciusi nagy, munkába lendülős, projektes tervről egy gyengécske beszámolót hoztam eddig, és nem ígerhetem, hogy ez a mostani sokkal izmosabb lesz. Nem mondhatnám, hogy sikerült munkába lendülnöm márciusban – az óvodai gyakorlatomon túl vagyok, de az esküvőm szervezése nem halad, a Kincsesfüzeten fennállása óta először elértem abba az állapotba, hogy csak néhány cikkem van előre megírva, a főiskolán most először nem sikerül szem előtt tartanom a határidőket, a háztartásom csak azért néz ki valahogy, mert a vőlegényem egy tündér és átvette tőlem a feladatokat, a szervezetem pedig vadul tiltakozik a terhelés ellen, a munkából egy hétre kiestem, és mire elértem a hónap végére, ismét ágynak zuhantam, ezúttal lázzal és torokgyulladással.

Milyen bíztató tapasztalatokat is gyűjthetnék össze ezek után a munkáról?…

Légy ott, ahol vagy

Nemrégiben írtam Cesar Millan révén arról, hogy milyen nehéz a jelen pillanatban lenni. A kedvesem vetette fel, de igazat adok neki, hogy az energiáim zöme nem azzal megy el, amit csinálok, hanem hogy közben aggódom amiatt, ami lesz, és önsajnálatba kergetem magam amiatt, ami elmúlt. Igyekszem tehát emlékeztetni magam: légy ott, ahol vagy, csináld azt, amit csinálsz.

A dolgok megtörténnek

Ahogy édesanyám viccesen mondani szokta, “úgy még sosem volt, hogy sehogyse lett volna”. Nem mindig alakulnak a legjobban a dolgok, de alakulnak, akkor is, ha nem tudjuk száz százalékosan rajtuk tartani a szemünket. Talán nem a legjobb szcenárió szerint, de valószínűleg nem is a legrosszabb szerint, ahogy az aggodalmunkkal magunk elé festjük.

Kérj segítséget

Sokszor kértem segítséget ebben a hónapban, ami azt jelentette, hogy a barátaim és a kollégáim előtt, akik általában a vidám, könnyed, összeszedett oldalamról ismernek, fel kellett fednem a fájdalmaimat, a félelmeimet, a gyengeségeimet, a kedvesemet pedig, aki így is sok terhet cipel mellettem, még tovább kellett terhelnem. Nem könnyű dolog segítséget kérni, de mindenkinek megvan a joga, hogy ne mindig a legjobb formáját hozza.

Szia, április!

A legutóbbi boldogságterv beszámolómban írtam, hogy Gretchen Rubin részben azért is kezdett neki a boldogságtervének, mert a boldog emberek felkészültebben várják a csapásokat.

Nos, a márciusi fogadalmaim inkább praktikusak és nagyravágyók voltak, mint hogy a boldogságomat szolgálták volna. És hogy őszinte legyek, egyáltalán nem értek felkészülten.

Ezért úgy döntöttem, az áprilist – ha már úgyis a bolondok napjával kezdődik – az örömnek szentelem. Ez nem azt jelenti, hogy sutba vágok minden mást – de felmentem a boldogságtervemet az alól, hogy a boldogságomat szolgáló fogadalmaknak kelljen egyben tartaniuk az életem. A boldogságtervem tényleg legyen valami olyan plusz a napjaimban, ami megadja az energiát a tennivalókhoz – a dolgokhoz, amik egyébként úgyis megtörténnek.

Ragyogj! – Áprilisi fogadalmak

  • Mosolyogj! – A tükörbe nézve, a másik emberre, a napsütésre, vagy csak úgy.
  • Lásd a szépet! – Hogy ebből fotókihívás kerekedik-e, vagy csupán a szépre való rácsodálkozás, nem tudom, de igyekszem több szépséget meglátni magam körül.
  • Mozdulj ki! – Tedd ki a lábad a házból!
  • Sminkelj! – Az önsajnálat egyik legszembetűnőbb jele, ha elhagyom magam. Nem sminkelni magam nem csupán lustaság, hanem gyakran az a morcos döntés reggel, hogy “igen, rossz napom van, és azt akarom, hogy ezt mások is lássák!” Azon kívül, egy kis smink tartást ad és feldob. Úgyhogy elő a festékkel!

Mormon péntek – Kicsiségek és közösségek

Kategória: Kategória nélkül by

“Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket!” (Máté evangéliuma)

“A sötétség nem tudja kiűzni a sötétséget – csak a fényesség képes erre. A gyűlölet sem tud gyűlöletet kiűzni – csak a szeretet képes rá.” (Martin Luther King)

Ez a két idézet és a hozzájuk kapcsolódó gondolatok voltak a tegnapi mormon angol óra lelki üzenetei, én mégsem az ellenségekről szeretnék most írni, hanem azokról az emberekről, akik jók hozzánk.

A Blog Action Day alkalmából, szintén a gyász kapcsán írtam arról, hogy milyen súlyuk van az apró jótetteknek. Ezekhez hasonló csekélység volt az is, hogy tegnap, miután tudattam a mormon fiúkkal, hogy szomorú vagyok, és nem is tudok végig maradni az órán, rám bízták a döntést, hogy a szokásostól eltérően az óra elején tartsák-e a lelki üzenetet, hogy én is meghallgathassam. Ez nagyon kedves volt tőlük, és megerősített abban, hogy jól tettem, hogy még ha csak az óra felén-harmadán tudtam is ott lenni, elmentem hozzájuk egy kicsit feltöltődni lelkileg.

Azt mondtam, azokról az emberekről akarok írni, akik jók hozzánk. Nem barátot írtam.

Ami a barátokat illeti, kevés közeli barátom van, és még kevesebb olyan barátom, aki fizikailag is közel van hozzám, mondjuk egy régióban. Én a családnak nem arra az ágára ütöttem, apukám családjára, akik könnyen kötnek új ismeretségeket, remekül ápolják vagy könnyedén melegítik fel újra a barátságaikat. Néha aggodalommal vagy szomorúsággal tölt el, hogy én sokkal inkább magamnak való vagyok, hogy kevés ember áll hozzám igazán közel, a távolabbi ismerősökkel pedig nem tudom olyan könnyeden kezelni a kapcsolatomat, ahogy például a húgom elhív szórakozni egy hónapok-évek óta nem látott ismerőst.

Időről időre mégis elsodródok egy-egy találkozóra vagy közösségbe, ahová nem kötődöm mély gyökerekkel – mint egy baráthoz -, mégis otthon lehetek köztük.

Talán vannak az olvasóim közt olyanok, akik nem is igazán értik ezt – a húgom például, ha olvas, egészen biztosan értetlenül néz most. De azokat, akik velem járnak egy cipőben, arra bíztatom, hogy adjuk fel a maximalizmusunkat a barátságokkal szemben is, és adjunk több megbecsülést azoknak az ad-hoc, laza kapcsolatoknak, amelyekben egyszerűen jó emberek vesznek körbe minket, akik mély barátság nélkül is azon vannak, hogy egy picit jobbá, egy picit mosolygósabbá tegyék a napunkat.

Ez úton is köszönöm a mormon fiúknak, hogy mindig megnevettetnek, és köszönöm mindenkinek, aki hozzájárul egy-egy mosollyal vagy mosolyogtatással a lelkem épségéhez.

Téged ki mosolyogtatott meg ma?