Mormon péntek – A teendőlista

Al (Fox) Carraway, ajánlotta az instagramján az új Mormon Message videót, amiben ő is feltűnik a férjével és a nemrég született kislányukkal együtt. Az ő rövidke szerepük miatt kattintottam a videóra, de úgy gondolom, egyébként is érdemes rá, hogy megosszam veletek.

A Mormon Üzenetek gyakran a konferenciai beszédek részleteit dolgozzák fel. Így van ez ennek a videónak az esetében is, amiben Gordon B. Hinkley beszédének egy részlete jelenik meg, az üzenete pedig a következő:

  • Ha nem pipáltál ki mindent a napi teendőlistádon, még nem jelenti azt, hogy sikertelen vagy.
  • A legfontosabb teendőid gyakran nem is szerepelnek a listán.
  • A legfontosabb teendőid gyakran csak apróságoknak tűnnek, vagy bosszantó közjátékoknak, és nem is tudod, hogy azok voltak a legnagyobb dolgok, amiket aznap véghez vittél.
  • Soha nem tudhatod pontosan, mennyi jót teszel a világban.
Reklámok

Merítés és mormon péntek – Hány felesége van egy mormonnak?

A Merítés augusztusi számába is bekerültem a Molyon! Ezúttal a vallásos rovatba válogattak be, méghozzá egy vitaindító kérdéssel és egy optimista Biblia-idézettel.

Érdekes, hogy amikor a rovat szerkesztője még a megjelenés előtt írta, hogy két tartalmamat is beválogatta, azt hittem, az a könyvkritikám (vagy mondjuk inkább úgy, hogy fülszövegkritikám) is ezek között van, amit a mormon egyházzal kapcsolatban írtam. Erről viszont eszembe jutott, hogy ejtsünk pár szót itt a mormon péntek rovatban a mormon életformát övező félreértésekről.

Amikor először meséltem a barátaimnak arról, hogy mennyire tetszik az ingyenes angolórákat tartó mormon fiúk pozitív kisugárzása, az egyik csípős megjegyzés, amit válaszul kaptam, ez volt: persze, hogy pozitívak – nyaralnak itt pár évet, aztán várja őket otthon a hat feleségük!

Nem csoda, hogy a mormonokról az ember első gondolata a többnejűség, hiszen a mormon egyház története így kezdődött. Azonban a 19. század végén (politikai okokból, hogy Utah is felvételt nyerhessen az Egyesült Államok soraiba), megszületett a többnejűség gyakorlatát tiltó egyházi határozat, amit az egyházon belüli forrongások és leszakadások követtek. Ma is vannak többnejűséget gyakorló mormon felekezetek, ahogy a kereszténységnek is vannak oldalhajtásai, amik elsodródtak az anyaszentegyháztól, de a hivatalos mormon egyházban (Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában) már csak annyira gyakorlat a többnejűség, mint a mai katolikusok életében a boszorkányégetés.

Aki kíváncsi arra, milyen egy mai mormon élete az egyházban, az a szektákról szóló filmek és regények helyett lapozza fel inkább valamelyik mormon mami blogot (Naomi Davist és Stephanie Nielsont már többször ajánlottam itt a blogon, de a MormonBlogs.org-on böngészhettek más mormon bloggerek oldalai és tematikusan válogatott cikkei között is).

Zárásul pedig elhozom ide a kritikámat, ha már a Merítésbe mégsem került bele.

Carolyn Jessop – Laura Palmer: Menekülés című könyvét A Mormon Könyvéhez címkék alapján kapcsolódó könyvként találtam meg, és akaratlanul is rákattintottam, beleolvastam a fülszövegbe és az értékelésekbe.

A fülszövegben Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza szerepel, és a borítóra is az egyház ikonikus Salt Lake templomának képét szerkesztették. Ezen azért botránkoztam meg, mert a könyv a fülszöveg szerint egy napjainkban játszódó dokumentumregény, egy asszony igaz története, aki a poligámiából menekült el a gyermekeivel – márpedig az egyházban az 1800-as évek vége óta tiltott egyebek közt a poligámia is, emellett pedig még a keresztény források is elismerik, hogy a (hivatalos egyházhoz, nem pedig a leszakadt felekezetekhez) tartozó mormonok példás keresztényi életet élnek, még ha arról folyhat is a vita, hogy teológiai szempontból keresztények-e vagy sem.

Úgyhogy megnéztem az eredeti borítót és fülszöveget (Carolyn Jessop – Laura Palmer: Escape), szintén itt a Molyon, ami már rögtön mást mutat: Fundamentalist Church of Jesus Christ of Latter-Day Saints, azaz az Utolsó Napok Szentjeinek Fundamentalista Jézus Krisztus Egyháza szerepel benne, ami száz éve vált ki az egyházból, és a hasonló névválasztás ellenére az évtizedek elég messze sodorták őket egymástól – nagyjából mint Gizikét a gőzekétől…

A könyvet ugyan nem olvastam, de a borítóválasztás alapján tartok tőle, hogy nem egy egyszavas elgépelésről van szó a fülszövegben, hanem egy durva koncepcionális hibáról a magyar fordításban… Csak hát ez azért olyan, mint egy szakadár világvége szektáról szóló könyvre rányomtatni a pápa arcképét és úgy eladni, mint egy menekülés történetét a katolikus egyház fogságából… Csorbítja kicsit a hitelességet.

Mormon péntek – Egy kamra áldásai

A hetekben a vízmű ásatási területté tette az utcánkat és időszakos vízszünetekkel lep meg. Ezért állandó fókuszba került nálam, hogy mindig legyen félretéve annyi ivóvíz, ami egy ideig elég Petinek, a kutyának és nekem, és legyen odakészítve annyi víz, amivel le lehet öblíteni a WC-t (erre a célra egy mosószeres flakonban teszek félre vegyszeres vizet, hogy a higiénia is meglegyen akkor is, ha csak kevés vizet használunk fel), ugyanakkor mégse kelljen mindenhol vízzel telt lábosokat kerülgetni, az ivóvízkészletünk pedig mindig friss legyen (tehát ne a csapból használjunk, hanem a kancsóból, és frissel töltsük fel, amikor csak lehetőség van rá).

Erről az apró de állandó feladatról, hogy mindig legyünk felkészülve egy időszakos vízszünetre, eszembe jutott, hogy ejtsek néhány szót a mormonok felkészültségre vonatkozó tanácsairól (igen-igen, a mormon péntek visszatért!), azon belül is elsősorban a házi raktározásról.

A mormon egyház nevében is benne van, hogy ők az utolsó napok szentjeinek tartják magukat. Nem kifejezetten világvége-szekta, de úgy vélik, mindig felkészültnek kell lenni arra, hogy a dolgok rosszabbra fordulhatnak – nemcsak azért, mert bekövetkezhetnek a Biblia világvége-jóslatai (háború, éhínség és egyéb csapások), de azért is, mert bármikor jöhet egy rosszabb időszak bárki életében, amikor a munkahely elvesztése, betegség vagy haláleset miatt nehezebbé válik a család helyzete, vagy valamilyen természeti csapás nehezíti a körülményeiket. Ezért a mormonok fontosnak tartják azt az útmutatást, hogy mindig légy felkészült!

Felkészültnek lenni azt is jelenti, hogy legyenek meg a megfelelő képességeik és ismereteik az önellátáshoz, és azt is, a javaik (pénz és készletek) előrelátó felhalmozásával készüljenek fel a nehezebb időszakokra.

Nos, én most csak ivóvizet és öblítővizet halmoztam fel, és csak néhány órás időszakokra kellett készülnöm (hiába egész napos a vízszünet – én ennyit vagyok otthon), de még így is okozott egy kis fejtörést a logisztika, ami arra indított, hogy utánaolvassak a házi raktározásra vonatkozó iránymutatásoknak.

Néhány tanács a házi raktározáshoz

  • Kezdd el most! Sosem lesz alkalmas az idő és mindig lesz valamilyen okod, amiért most inkább nem fogsz neki. Ha hiszel abban, hogy egy házi élelmiszerraktár egyszer még jól jöhet és addig is a biztonság érzését adhatja, akkor nincs értelme várni vele. Döntsd el, hogy nekifogsz, és fogj neki!
  • Kezdd apránként! Nem kell azonnal elköltened egy havi fizetésedet élelmiszertartalékra. Írj fel néhány ötletet, hogy mi kaphatna helyet a hosszú távú készleteidben, és minden bevásárlásnál vásárolj belőlük valamivel többet az épp szükségesnél. Azt is megteheted, hogy ha észreveszed, hogy olyasmit tettél a kosaradba, aminek egy évnél hosszabb a szavatossága, egyszerűen bedobsz belőle még néhányat. Később bővítheted a készlet mennyiségét és összetételét is, de kezdetnek ez is elég.
  • Raktározz finomságokat! Az, hogy előre tervezel és felkészülsz a nehezebb időszakokra, nem azt jelenti, hogy egy évig konzervbabon kell élned. Gyűjts össze olyan élelmiszereket, amik tartósak és a családod (veled együtt) szívesen fogyasztja őket.
  • Tartsd frissen! A hosszú távú élelmiszerraktár nem arra való, hogy pénzkidobás legyen és a nyakadon maradjon. Azért is fontos, hogy olyasmikből állítsd össze, amit egyébként is rendszeresen fogyasztasz, fogyasztotok, hogy folyamatosan fel tudd használni a tartalmát, mielőtt elveszítené a szavatosságát, miközben folyamatosan cseréled és frissíted a készleted.
  • Mindig van elég hely! Ha van kamrád vagy egyéb raktározásra alkalmas helyiséged, szuper. De soha nem olyan kicsi a lakásod, hogy ne férjen el benne egy házi raktár. Nem kell feltűnőnek lennie, ami azt illeti, a lakásodba érkezőknek nem is kell tudni róla. De mindig ott van az akasztós szekrény alja, az ágyneműtartó sarka vagy az a bizonyos felső polc, amit úgyis csak stokedliről érsz el. Ha apránként rakod össze a tartalékaidat, apránként is kell helyet találnod nekik.

Persze mást is raktározhatsz még az élelmiszereken kívül: ivóvizet, üzemanyagot, tisztálkodószereket, papírárut, tisztítószereket, stb.

Néhány személyes ötlet, elsősorban feljegyzés magamnak, hogy mivel kezdhetném én a házi raktározást:

  • Kutyatáp
  • Barna cukor
  • Tartós tej
  • Zabpehely
  • Jó reggelt szeletek
  • Zöldségkonzervek
  • Száraz tészta
  • Tésztaszószok
  • Gyorslevesek
  • Mandula, mogyoró
  • Teafilter
  • Flakonos citromlé
  • Májkrém, pástétom
  • Instant kakaó

Szerintetek mivel bővíthetném még a kamrám?

Isten arcai

Egy ideje nem jelentkeztem a mormon péntek rovattal és egyéb vallási témákkal, de ahogy említettem, Game of Thrones elvonásban szenvedek a következő évad kezdetéig – ezért arra gondoltam, beszéljünk egy keveset a Trónok harca / A tűz és jég dala világának isteneiről.

Nem elsősorban bennfentes rajongói értekezést szeretnék írni a témáról, hanem általános gondolatokat, remélem, annak is sikerül felvennie a fonalat, aki nem ismeri az alapművet.

Gyorstalpalóul annyit vázolnék fel, hogy George R.R. Martin monumentális történelmi fantasy regényének nyugati világában két nagy vallás él együtt:

  • az ősi, természetközeli hit, arctalan és névtelen isteneivel, akiket a fákba vájt arcok képviselnek és akiket a szent helyként tisztelt erdőkben, az istenerdőkben látogathatnak meg híveik (ők a “régi istenek“) – ezt a hitvilágot nagyjából a keltákkal tudnám párhuzamba állítani,
  • valamint a fiatalabb hitvallás, hét emberarcú istenével (az “új istenekkel“, akik valójában egy isten hét aspektusát személyesítik meg), akik előtt a papok által vezetett gazdag szertartásokkal tiszteleghetnek és akiket a szentélyekben kereshetnek fel a hívők – ezt a vallást a kereszténység vetületének látom.

A Tumblr-t böngészve láttam egy fanartot, ami azt hirdette, hogy akkor tudod, hogy vérbeli Trónok harca rajongó vagy, ha kívántad már valaha, hogy bárcsak lenne egy saját istenerdőd. Valóban én is kívántam már, hogy bárcsak lenne egy hely, ahol biztosan érezhetem a felsőbb hatalmak létét, és ennek nagyon szép szimbóluma az istenerdő. De ezt a (nem kimondottan Trónok harca rajongói) vágyat leszámítva, akármennyire szeretném is rajongóként közel érezni magamhoz a zord északiak ősi isteneit, a fantáziámat az “új istenek” sokkal jobban megmozgatták – talán azért is, mert velük együtt én is keresztény gyökerekkel bírok.

Egyszer arról beszélgettem a mormon fiúkkal, hogy milyennek képzelik el Istent, amire válaszul az egyikük elmondta, hogy amikor hozzá imádkozik, az édesapja alakját képzeli el egy tisztább, mennyeibb megjelenésben – hiszen Isten nem más, mint a Mennyei Atya, szó szerint az ő égi édesapja.

Azt hiszem, bármelyik vallást nézzük, egyértelmű, hogy az ember ahhoz tud imádkozni, azt tudja tisztelni, attól tud tanácsot kérni, akit maga elé tud képzelni. Még a Silva-féle agykontrollban is azt tanácsolják, hogy képzeletben alkossunk meg két úgynevezett “segítőt”, egy férfit és egy nőt, akik a tudatalattink “szócsövei”, és akikhez a különböző kérdésekkel, problémákkal és a tudatalattinknak adott feladatokkal fordulhatunk. (A nemeknek akkor van jelentősége, ha kifejezetten férfias vagy nőies problémánk van.)

Ez a nemi bontás azért is érdekes, mert a keresztény Isten, még akkor is, amikor egyarcú istenből háromarcú istenné (a Szentháromsággá) fejlődött, változatlanul férfias maradt – még mindig két férfiarca (az Atya és a Fiú) és egy semleges nemű arca van (a Szentlélek). Ugyanakkor a világon mindenütt imádkoznak a Szűzanyához (aki, vegyük észre, Szűz és Anya is egyben, tehát a női lét sokféle problémájával címezhető meg a különböző életszakaszokban), és bár szigorúan véve nem istenség, de a gyakorlatban, a hozzá imádkozó lányok és asszonyok szemében szinte azzá lépett elő – ugyanúgy Isten egyik arcává vált.

Szerintem ez is jól mutatja azt, hogy az embernek szüksége van rá, hogy arcot adjon Istennek (úgymond a saját képére formázza), viszont az arccal együtt korlátokat is ad neki – hiszen ahogy a földi édesanyjával és édesapjával sem ugyanazokat a kérdéseket vitatja meg, vannak olyan problémák, amikkel egyszerűen szívesebben fordul a Szentanyához, mint a Mennyei Atyához.

És itt kanyarodnék vissza ahhoz, miért tartom nemcsak érdekesnek, de életképesnek a George R.R. Martin által felvázolt hitvilágot. Ebben a kitalált hitvilágban a hittudósok szerint a “hét új isten” valójában egy istenség hét arca, hét aspektusa, de a köznép szemében hét különálló személy, hét önálló isten, akikhez személyüknek megfelelően különböző dolgokért imádkozhatunk. Ez a hét aspektus pedig összességében arcot ad minden emberi imádságnak.

A hét isten, és amiért hozzájuk imádkozhatunk (általam kicsit bővítve a “hivatalos” listát):

  • Apa – Igazságért és igazságosságért, azért, hogy ezt el tudjuk fogadni, és hogy mi is igazságosak tudjunk lenni és ki tudjunk állni az igazságért.
  • Anya – Békéért és béketűrésért, az otthon, a család és a házasság dolgaiért, és a nőiség kérdéseiért.
  • Harcos – Védelemért és a (fizikai és lelki) erőért, hogy meg tudjuk védeni magunkat és a hozzánk tartozókat, hogy meg tudjuk vívni a harcainkat.
  • Vénasszony – Bölcsességért, tisztánlátásért, útmutatásért olyan helyzetekben, amikből nem látjuk a kiutat.
  • Kovács – Munkával és feladatokkal kapcsolatos dolgokért, kitartásért, a kihívásokhoz való (fizikai, lelki, szellemi) erőért, hogy “elvégezzük, amit el kell végezni”.
  • Szűz – (Testi és lelki) ártatlanságért, derűért és az álmok valóra válásáért.
  • Idegen – Mivel az Idegen a halál és az ismeretlen nem is emberi arca, ezért Westeros világában keveset imádkoznak hozzá, pedig meglátásom szerint az elmúlással és az ismeretlenben való újrakezdéssel való megbékélésért kellene a legtöbbet imádkozni, hiszen ez az, ami az életünk minden területén folyamatosan jelen van.

Mormon péntek – A legjobb kifogás: a mértékletesség

Nevükkel ellentétben (meglepetés!) az utolsó napok szentjei (azaz a mormonok) sem szentek.

Nemrég olvastam egy könnyed hangvételű, önironikus cikket az LDS Living Magazinban, ami arról szólt, mennyire könnyen válhat univerzális kifogássá egy értékes hitelv. Ez pedig nem más, mint a Bölcsesség Szavának, a mormonok “életmód-kézikönyvének” az a tanácsa, hogy “mindent csak mértékkel”.

Ez az alapelv (ami önmagában csak egyfajta “gumi-szabály”) viszont, amellett, hogy segíthet megakadályozni a dorbézolást, falánkságot, költekezést és sok más túlkapást, cseles használattal egy remek univerzális kifogássá válhat, ami segít megszegni a szabályokat (elvégre ha csak néha “bűnözöm”, az mértékletes bűnözés, és belefér, nem igaz?) vagy kibújni a nemszeretem feladatok alól (ezt nem kell teljes gőzzel csinálnom – csak mértékkel).

Te milyen értékes szlogeneket használsz kifogásnak?

Mormon péntek – Elesni és felállni

“Amikor fiatal voltam, az elesés és a felállás egyetlen mozdulatsornak tűnt. Az évek múltával azonban arra a nyugtalanító megállapításra jutottam, hogy a fizika törvényei megváltoztak – és nem az én javamra.” (Dieter F. Uchtdorf)

Amikor fejlődéspszichológiát tanultam, az előadáson megnéztünk egy végtelenül bájos kisfilmet arról, ahogy a babák mászni, felállni és járni tanulnak. A rövid film tagadhatatlan bizonyítéka volt annak, hogy az emberek azzal a biztos tudással jönnek a világra, hogy a kudarc nem tragédia, hanem magától értetődő része minden sikersztorinak: hogy a legtermészetesebb dolog elesni, és újra elesni, és megint, megint, megint és még egyszer a padlóra kerülni, és hibázni, és tökéletlenül végezni a dolgunkat, mielőtt sikerre viszünk valamit.

Kedvenc mormon vezetőm, Dieter F. Uchtdorf beszédeit böngészve a kudarcról szóló előadására akadtam, aki a fenti gondolattal indította beszédét, amiben többek közt arra kereste a választ, miért változik meg a kudarchoz való hozzáállásunk, hogyan veszítjük el azt a képességünket, hogy a padlóra kerülés után magától értetődően talpra álljunk?

Miért kezeljük nehezen a kudarcot?

  • Túl sokat várunk magunktól. Bajnokok akarunk lenni – de nemcsak az út legvégén, hanem már közben is. Minden vagy semmit játékot játszunk, és nem akarunk gyengének vagy alkalmatlannak tűnni egyetlen pillanatra sem.
  • Mindvégig biztonságban akarjuk tudni magunkat. Nem vagyunk hajlandóak kockázatot vállalni – inkább elfogadjuk azt, hogy nem hozzuk ki magunkból a legjobbat és elszalasztjuk a lehetőségeinket.
  • Bűntudatba és önmarcangolásba lovalljuk magunkat a kudarcaink után, de nem használjuk fel a kudarcok felett érzett szomorúságunkat arra, hogy a hibákból való tanulás motivációja legyen.
  • Nem fogadjuk el a felénk nyújtott segítő kezet, és főleg nem kérünk segítséget.
  • Nem vagyunk tisztában azzal, hogy kik is vagyunk valójában, kikké akarunk válni és mit is akarunk valójában. Hagyjuk, hogy a figyelmünk elkalandozzon és elterelődjön a legfontosabb céljainkról, így sem energiánk, sem motivációnk nem marad, hogy újra és újra felálljunk és tovább dolgozzunk a stratégiai céljainkon.

Ti hogyan küzdötök meg a kudarccal?

Mormon péntek – Hálásnak lenni minden körülményben

“Mennyi mindent mulasztunk el az életből amiatt, mert várjuk, hogy megpillanthassuk a szivárványt, mielőtt megköszönnénk Istennek az esőt?” (Dieter F. Uchtdorf)

Dieter F. Uchtdorf előadásait mindig igyekszem követni, mert valahogy mindig valami hozzám közel állót találok az üzeneteiben. A legutóbbi általános konferencián az egyik beszédével például ismét rögtön magára vonta a figyelmemet – ennek a címe pedig nem volt más, mint hogy Hálásnak lenni minden körülményben.

Ebben a beszédében több hasznos gondolatot is megfogalmaz a hálával kapcsolatban.

Ahogy mondja, sokan úgy gondolják, csak akkor lehetnek hálásak, ha van valami, amiért hálát adhatnak – ha az életük jól alakul, minden a terveik szerint megy és minden nap tartogat számukra valami örömet, akkor érezhetnek hálát. Uchtdorf elnök azonban rámutat, hogy sokkal jobban tennénk, ha a hálát nem kötnénk feltételekhez, hanem állandó hozzáállásunkká tennénk, függetlenül attól, hogy milyenek épp a körülményeink.

Kihangsúlyozza azt is, ami miatt egyébként nagyon sok támadást kap a mulya strucc-politikának csúfolt hálás hozzáállás: hogy ez nem azt jelenti, hogy mindig elégedettnek kell lennünk a körülményeinkkel vagy hogy nem kell semmit tennünk azért, hogy azok megváltozzanak.

De ahogy a találó fenti idézetében is rámutat: általában úgy éljük az életünket, hogy csendben meghúzzuk magunkat és zsörtölődünk az esőre, de hálát csak akkor adunk, ha már kisütött a nap és megláttuk a szivárványt. Ha azonban rászoktatjuk magunkat az állandó hálás hozzáállásra, akkor elkezdünk a nehézségeink és megpróbáltatásaink mögé nézni, és sok bosszankodástól kíméljük meg magunkat, sok elvesztegetett energiát spórolunk azzal, hogy nem utólag kell beismernünk: rendben, talán mégsem volt olyan haszontalan és rémes az az esős időszak – végső soron akár hálás is lehetek, hogy esett, különben nem látnám a szivárványt.

Röviden tehát, fordítsuk meg a hála irányát. Ne várjunk meg, míg valami jó történik, hogy csak azután adhassunk hálát. Ne a dolgokat tegyük a hála előfeltételévé, hanem a hála legyen az, aminek a fényében minden dolgot látunk.

A te hozzáállásod alapvetően hálás?

Mormon péntek – Szűrők és értékek, avagy a család és az énkép

Múlt héten linkeltem a 2014-es tavaszi általános konferencia beszédeit, amiket komótos ütemben én is elkezdtem áttanulmányozni.

Linda S. Reeves, a Segítőegylet elnökségi tagja (ez a mormon egyházban a nők legjelentősebb szervezete) a pornográfiáról tartott előadást. De azt hiszem, nem csak a pornográfiával kapcsolatban és nem csak vallásosok számára tartalmaz jó gondolatokat ez a beszéd.

A szűrők

Nemrég írtam a feketepontos és pirospontos személyiségtípusokról, az önértékelés csapdáiról, és úgy gondolom, minél nyíltabbak és zabolázatlanabbak a közösségi terek az interneten és azon kívül, annál nagyobb probléma az, hogy vajon mire építhető fel az önbecsülés, önmagunk értékelése, mi az, amit ki kell szűrni, és mi az, amit be kell engedni az életünkbe. Ebben adott számomra néhány igencsak megfontolandó gondolatot Linda S. Reeves beszéde.

Az előadás kihangsúlyozta, hogy bár nagyon hasznosak azok a szűrők, amiket az eszközeinken, a számítógépünkön, a mobiltelefonunkon, a tévénken segítségül hívunk, a leghasznosabb, legerőteljesebb és egyben elengedhetetlen szűrő az, amit önmagunkban állítunk be, amivel meghatározzuk, milyen hatásokat engedünk be az életünkbe, a személyiségünkbe, a lelkünkbe, és mire mondjuk azt, hogy köszönöm, de én ebből nem kérek, erre nekem nincs szükségem.

A család

Egy gyermekben, de szerintem még egy felnőttben is akkor alakulnak ki és maradnak stabilak ezek a szűrők, ha a család, ami mögötte áll, segít kialakítani és fenntartani, tisztán tartani őket.

Mik az összetartó család legfontosabb alapelvei?

  • Egymást helyezzük az első helyre! – Amikor tavaly összeadott minket, a mi eskető papunk is szinte szó szerint ugyanezt a tanácsot adta: egymást helyezzük az első helyre. A férj számára a feleség, a feleség számára a férj legyen az első, minden és mindenki más előtt – még a gyerekeket is beleértve, mert így a gyerekek megkapják azt az áldást, hogy egy összetartó, egymásba kapaszkodó, harmonikus szülői pár mellett nőnek fel, nem pedig két egymásra ingerült, egymástól távolodó ember mellett, akik hatalmi játszmákat játszanak a másik (vagy rosszabb esetben valaki más) figyelmének megszerzéséért.
  • A bizalomra mindig hála legyen a válasz! – Nem mindig lehet könnyű hálával fogadni azt, ha valaki egy kényes kérdésben a bizalmába avat minket. De szem előtt kell tartani, hogy a felháborodásra, haragra és elutasításra bizalmatlanság és eltávolodás lesz a felelet, míg a hálás, szerető, támogató fogadtatásra tovább mélyülő bizalom.
  • Kérjünk bocsánatot! – Ha nehéz is, mindig kérjünk bocsánatot attól, akit megbántottunk, és fogadjuk el őszintén a bocsánatkérést, hiszen a legfontosabb, hogy visszaállítsuk az egymás iránti bizalmat, nem pedig az, hogy legyűrjük a másikat.
  • Alakítsuk ki együtt a normákat! – Beszéljünk nyíltan az értékeinkről, a félelmeinkről, a határainkról, és alakítsuk ki együtt azokat a normákat, állítsuk fel a korlátokat, határozzuk meg a szűrőket, amiktől biztonságban érezzük magunkat.
  • Kezdjük önmagunkkal! – Ha egy csapásra megváltozik az egész családunk szemlélete, annál jobb. De addig is, kezdjük el a változásokat saját magunkon eszközölni, ne várjunk másokra. Remélhetőleg a jó példa hatással lesz és továbbterjed majd azokra, akik közel állnak hozzánk.

A legfontosabb dolgok

Linda S. Reeves beszédében arra is kitért, hogy saját tapasztalata szerint mik azok a gyakorlati dolgok, amik segíthetnek nekünk megszilárdítani saját magunkban és családtagjainkban azokat a szűrőket, amik a védelmünket szolgálják. Egy tipp-topp háziasszonynak talán nem könnyű ezt hallani, de nem a vasalás a legfontosabb, nem ks a hétvégi nagytakarítás, és nem is az, hogy délben még pizsamában vannak-e a gyerekek egy hétvégi napon.

Szerinte a három legfontosabb dolog, amire minden körülmények között igyekezni kell időt és figyelmet fordítani egy családban: a rendszeres szentírás tanulmányozás, a mindennapi közös ima és a heti családi est. Ha egy kicsit elvonatkoztatunk a fogalmak vallásos tartalmától, olyan tanácsokat kaphatunk, amik bármelyik család (legyen az akár kétfős, két partnerből álló család) számára hasznos alapok lehetnek.

A legfontosabb dolgok tehát:

  • Osszuk meg az értékeinket! – Tanulmányozzunk együtt olyan olvasmányokat, cikkeket, filmeket, osszunk meg olyan gondolatokat és élményeket, amik az értékrendünket reprezentálják, amik segítenek megerősíteni azt, hogy nem vagyunk vele egyedül, és mindig van egy stabil háttér, a legfontosabb emberekből álló bázis, akikkel közösek az értékeink.
  • Osszuk meg a céljainkat, vágyainkat, örömeinket, aggodalmainkat! – Már írtam arról, hogy az ima lényegében egy szabadon alakítható formulája annak, ahogy kifejezzük a hálánkat, megosztjuk a nehézségeinket és segítséget, útmutatást vagy megerősítést kérünk. Ha ezt a szeretteinkkel együtt tesszük, az segít még jobban összekovácsolni minket, hiszen ha tudjuk a családtagjainkról, mi bántja, mi foglalkoztatja, mi hajtja őket, könnyebb összefogni és egy irányba tartani.
  • Töltsünk együtt minőségi időt! – Ne csak céllal, de “céltalanul”, a szórakozás kedvéért is legyünk együtt. Dolgozzunk közös projekteken, szervezzünk közös programokat, alkossunk és játsszunk együtt, hogy ne csak az értékek, de az örömök forrásai is legyünk egymás számára.

Ti hogyan alakítjátok ki és tartjátok fenn ezeket a szűrőket a családotokban, a párkapcsolatotokban?

Mormon péntek és sikerlecke a zaklatásról

A legutóbbi mormon üzenet (az egyház által készített kisfilm) az iskolai zaklatásról szólt, és azt üzente: bár senki nem tökéletes, de mindig dönthetünk úgy, hogy a hibáit akarjuk inkább látni, mert úgy könnyebb vagy mókásabb, vagy az értékeit keressük inkább.

Ezzel majdnem egyidőben érkezett hozzám Szalay Ádám egyik sikerleckéje a Sikerkód hírlevélben, ahol Alexander Oakwood: Mikor mondjunk nemet c. könyvéből idézve az összehasonlítás fajtáiról ír. Eszerint akkor kerülünk összehasonlítási csapdába, amikor nem a valós képet akarjuk látni magunkról, hanem (pozitív vagy negatív) prekoncepciókat gyártunk, és aszerint “vadásszuk” a visszajelzéseket, úgy mérjük össze magunkat másokkal, hogy bizonyítékokat kapjunk.

Van, aki “pirospontokat” akar gyűjteni: ő olyanokat keres, akik egy általa kiválasztott tulajdonságban gyengébbek nála (kevésbé szépek, sikeresek, tehetősek, népszerűek, stb.). Van, aki pedig “feketepontokat” gyűjt, mert úgy gondolja, ő csúnya, szerencsétlen, tehetségtelen, alkalmatlan, és mindig talál olyanokat, akikkel összemérve megerősítést kap erről. És ezzel kész is az önfenntartó játszma: a feketepontosok állandó áldozatai azoknak a pirospontosoknak, akik nemcsak passzívan, magukban gyűjtik a pontokat, hanem igyekeznek másokat olyan helyzetbe hozni, ahol pontokat gyűjthetnek be tőlük.

Nekem hatalmas gyakorlatom van a feketepontos életmódból – a gyerekkorom és a fiatalságom ennek jegyében telt, és bár folyamatosan fejlődök, még mindig hajlamos vagyok rá, hogy visszaessek ugyanazokba a csapdákba. És őszintén megvallom, hogy még ha értem is, mégis nehéz átéreznem azt, hogy a játszma másik oldalán lévők, a pirospontosok is ugyanúgy csapdában voltak: ugyanúgy nem voltak képesek vagy hajlandók szembenézni önmagukkal, őszintén felbecsülni a saját erősségeiket és gyengeségeiket.

Te szoktál pontokat gyűjteni?

Mormon péntek – Párkapcsolati tanácsok

Valentin-napra akartam lefordítani ezt a cikket az LDS Living Magazinból – nos, kicsit megcsúsztam, de remélem, azért hasznosnak fogjátok találni. Elvégre a szerelem sosem veszíti el az aktualitását.

A cikk felvet néhány kérdést, amit érdemes megvizsgálnunk, mielőtt összekötjük valakivel az életünket – nos, aki nem szeretne olyan gyorsan házasodni, mint a mormon fiatalok, szerintem annak is érdemes feltennie magának ezeket a kérdéseket, hogy felülvizsgálja, vajon a megfelelő partner mellett van-e.

  1. Megnevettetjük egymást? – A nevetés egy olyan gyógyszer, amire gyakran szüksége van egy házasságnak, hogy egészséges maradhasson. Sokat nevetek, ha vele vagyok? Meg tudom nevettetni? Ő megnevettet engem? Tud nevetni saját magán ahelyett, hogy dühbe gurulna? Ezek a kérdések segítenek megállapítani, hogy az együtt töltött idő (tartson az évekig, élethosszig vagy az örökkévalóságig) vidám vagy stresszes időszak lesz-e a számunkra.
  2. Tanulunk egymástól? – Van mit tanulnunk a másiktól? És hajlandóak is vagyunk tanulni, vagy leckéztetésnek és sértésnek érzünk minden alkalmat, amikor a partnerünk ki akarja egészíteni a tudásunkat a sajátjával?
  3. Szeretnénk jobban hasonlítani egymásra? – Egy párkapcsolatban akarva-akaratlanul megváltozunk, hasonulunk egymáshoz. Olyasvalakivel élünk, akire szívesen hasonlítanánk, akitől olyan tulajdonságokat vehetünk át, amikre büszkék lehetünk?
  4. Vonzódunk egymás lelkéhez? – Találni valakit, akihez fizikailag vonzódunk, nem elég, és minél több időt töltünk együtt, annál kevésbé lesz elég. Olyasvalakit választottunk, akinek a lelke is lenyűgöz minket?
  5. Jól kommunikálunk? – A kommunkáció az egyik legfontosabb tényező egy kapcsolatban. De nem mindenki kommunikál egyformán, kinek több, kinek kevesebb, kinek céltudatosabb, kinek lágyabb stílusra van igénye. Tudom, milyen kommunikációt igényel a partnered? Ő tudja, hogyan szeretsz te kommunikálni? Jól igazodtok egymás stílusához? Elégedett vagy azzal, ahogy a családjával kommunikál, akiktől alapvetően tanulta a kommunikációt?
  6. Hogyan neveljük majd a gyermekeinket? – Korainak tűnhet erről beszélni egy kapcsolatban akkor, amikor még nem aktuális a kérdés, de sokkal fájdalmasabb lesz felvetni és esetleg összeegyeztethetetlen ellentétekkel szembesülni akkor, amikor már aktuális lesz. Hány gyereket szeretnénk? Akarunk gyerekeket egyáltalán? Hogy fogjuk nevelni őket, mik lesznek az alapvető elveink és szabályaink?
  7. Hogyan fogjuk kezelni a pénzügyeket? – A pénz egy másik olyan kényes kérdés, amiről nehéz beszélni, de épp ezért szükséges. Hogyan kezelem én a pénzügyeimet? Hogyan kezeli a pénzét a partnerem? Mindketten képesek vagyunk a korlátainkon belül maradni, vagy valamelyikünknek gondjai vannak a pénzzel? Hogyan szeretnénk finanszírozni az életünket? Milyen terveink vannak? Képesek leszünk kompromisszumokra?
  8. Hogyan kezeljük a stresszt? – Mindenkinek vannak nehéz időszakai, az egyéneknek és a kapcsolatoknak is. Így fontos tudnunk magunkról és a partnerünkről is, hogyan kezeljük a stresszt, a stresszes életszakasokat. Milyen stresszkezelési stratégiákkal dolgozunk? Tudunk egymásnak segíteni megbirkózni a stresszel, vagy csak tovább bosszantjuk és még feszültebbé tesszük egymásnak a nehéz időszakokat? Jól kommunikálunk nehéz helyzetekben is?
  9. Hogyan kezeljük a konfliktusokat? – Hogyan kezeljük, ha nem értünk valamiben egyet? Kiabálva veszekszünk vagy visszafogottan megvitatjuk a kérdést? Tisztelettel tudunk bánni egymással vitás helyzetekben is, vagy megpróbáljuk bántani a másikat? Megpróbáljuk megérteni a másikat?
  10. Segítjük egymás lelki fejlődését? – Teljesen más utakon járunk, vagy közös hiten osztozunk? Sirituális téren is azon vagyunk, hogy támogassuk egymást és segítsünk egymásnak jobbá válni?

(Forrás: 10 Questions to Ask Before You Tie the Knot)

Szerintetek mik a fontos kérdések még egy párkapcsolatban?