Mormon péntek: a legfontosabb sztori

Egy régóta félbemaradt cikk várakozott a jegyzeteim között, mert nem tudtam, milyen tanulságot vonhatnék le a gondolataim sorából, ezért nem osztottam még meg veletek. Aztán ráakadtam erre a videóra a Mormon Channel twitter csatornáján.

A videóban egy tanulságos történetet hallhatunk arról, hogy amikor úgy érezzük, a dolgaink rosszul alakulnak, hogy a sors (vagy Isten) kegyetlenül keresztülhúzta a számításainkat, megsemmisítette minden addigi erőfeszítésünk eredményét, felégette előttünk az utat, akkor még nem tudhatjuk, milyen új dolgoknak nyitott ezzel utat, nem tudhatjuk, hogy az élményeink, a nehézségeink milyen erősségekkel ruháznak fel, milyen lehetőségek felé indítanak el.

Számomra azonban (sajnálatos vagy kevésbé sajnálatos módon) ez a mormon üzenet sem azt üzente, amit szándékozott: nem azt, hogy el kell fogadnunk Isten terveit az életünkkel, hanem azt, hogy el kell fogadnunk, hogy rossz dolgok igenis történnek velünk, és csakis rajtunk áll, hogy mit olvasunk ki belőlük, rajtunk áll, hogy milyen hatást fognak gyakorolni ránk: hogy összetörnek vagy megerősítenek minket. Csakis rajtunk áll, hogy mi lesz a történetünk tanulsága.

De miről is akartam írni nektek eredetileg?

Mint tudjátok, idén ismét belevágtam a Book of Mormon in 365 Days olvasó kihívásba, nem is elsősorban a Mormon könyve miatt, hiszen az olvasás nagyobbik részét nem a könyv lapjain, hanem az instagram kommentek között töltöm, hiszen sok inspiráló és elgondolkodtató hozzászólást, személyes történetet olvashatok itt, és tanulhatok abból, ahogy az emberek megélik, elmondják, értelmezik a saját életük történeteit és igyekeznek tanulni, gazdagodni általuk.

Ugyanakkor mindig elgondolkodtat, amikor olvasom azt az elragadtatást, amivel magát a könyvet dicsérik – és itt most nem csak a mormonokra gondolok. A mormonok főleg a Mormon könyvéért rajonganak, a keresztények ugyanígy a Bibliáért. Bödőcs Tibor humorista szavai jutnak eszembe, aki találóan megjegyezte, hogy míg a keresztények forgatni is szokták a lemezt, addig a zsidók csak a Biblia A oldalát hallgatják. (Ha pedig olcsó módon tovább akarom fűzni a poént, míg az Ószövetség az A oldal és az Újszövetség a B oldal, addig a Mormon könyve lehetne a bonus track, a lemezről kimaradt dalokkal.)

Ahogy a mormon misszionárius fiúk egyszer rámutattak: a Biblia és a Mormon könyve sem más, mint egy család sok nemzedékre visszamenő története, egy családi kalendárium, jótanácsok, intelmek és inspiráló családi sztorik gyűjteménye, ami arra szolgál, hogy az olvasói gazdagodjanak és útmutatást nyerjenek belőle. Nem is csoda, hogy az emberek szeretik az ilyen gyűjteményeket, hiszen így vagy úgy minden ember így keres támaszt és inspirációt, ez az emberi természet elszakíthatatlan része: sztorikból tanulunk. Soha nem fogom elfelejteni azt, ahogy gyerekkoromban anyukám meséket szőtt nekem, vagy a Grimm gyűjteményből olvasott, ahogy apukám ezredszerre is elmesélte a határőrként eltöltött idő sztorijait, ahogy a nagymamám a cseléd éveiről beszélt, a nagypapám arról, amikor mentősofőr volt, vagy hogy soha nem tudtam elégszer hallani a szüleim megismerkedésének történetét. Szeretjük a sztorikat. Szeretjük újra és újra elolvasni vagy meghallgatni őket, és attól függően, hogy öt, tizenöt, huszonöt, negyvenöt vagy nyolcvanöt évesek vagyunk, más és más élethelyzetekben, mindig más és más tanulságot vonunk le belőlük, mással gazdagítanak.

Azt esik csak nehezemre megérteni, amikor az emberek látják, hogy egy ezeréves történetet ezérféleképpen értelmezhetünk (akár ezerféle helyesnek tűnő és felemelő módon), miközben tudják, hogy még ezer ilyen történet van szerteszét a világban, és ez mégsem arra indítja őket, hogy alázattal legyenek mások iránt (más sztorik és más értelmezések iránt), hanem piedesztára emelnek egyetlen könyvet, egyetlen sztorit, kirekesztő szabályokat és dogmákat alkotnak belőle, kikiáltják azt az üdvözülés egyetlen kulcsának, sőt mi több, minden vesszőjében és minden hasonlatában valósnak és igaznak fogadják el. Mintha a teknős és a nyúl történetét elolvasva csak akkor hihetném el, hogy a kitartó munka jobban meghozza a gyümölcsét, mint az, ha a saját csodálatosságunktól eltelve ülünk a fenekünkön, hogyha hajlandó volnék egyben elismerni azt is, hogy léteznek beszélő állatok. Nonszensznek hangzik, ha La Fontain meséiről mondjuk azt, hogy csupán ugyanolyan tanmesék, mint ezernyi másik az emberiség történetében, de háborúkat indíthat el, ha a Bibliáról vagy más vallások szent könyveiről sugalljuk ugyanezt.

Ha vallásos közegben mozgok (mint például amilyen most a Mormon könyvét olvasók tábora), minduntalan kihangsúlyozzák, mennyire fontos, hogy az ember folyamatosan olvassa és értelmezze a szentírásokat, keresve bennük a választ a kérdéseire. Csakhogy a bökkenő, amire fel szeretném hívni a figyelmet, abban áll, hogy szinte bármilyen forrást választhatnánk ehhez a munkához. Legyen szó bármilyen “bibliáról” (eredeti értelmében véve, pusztán könyvek gyűjteményeként gondolva rá), ami emberekről szól és kellően terjedelmes, rétegelt, hiszem, hogy ha választ keresünk benne, választ fogunk benne találni a kérdéseinkre – bármelyik kérdésünkre. Miért? Mert ez az emberi jellemzőnk, ilyenek vagyunk: sztorikból tanulunk. Szeretünk sztorikat értelmezni, és végső soron az életünk sem más, mint egy sztori, amit mi magunk írunk, méghozzá azzal, hogy eldöntjük, hogyan magyarázzuk a fordulatokat, amik megesnek velünk, eldöntjük, hogy mindabból, amit látunk vagy hallunk a világban, mit szövünk bele és hogyan.

Az egyik olyan mondat, ami gyakran hangzik el tragédiák idején és amitől egyszerűen elgurul a gyógyszerem, ha hallom, a következő: Ez Volt Isten Akarata. De nem azért bosszant fel annyira ez a mondat, mert Istent vitatom benne, hanem azért, amire az emberek általában használják. Azzal, hogy a nagy Mesemondóra mutatnak, mondván, hogy úgyis ő írja a történetet, gyakran lesöprik a saját felelősségüket, hogy maguk értelmezzék az életük sztoriját és maguk fundálják ki, mi legyen benne a következő fordulat, hogy mi legyen az a végkifejlet vagy tanulság, ami felé el akarnak indulni. Sokszor hallottam már azt a mondatot, hogy “ez volt Isten akarata” (igen, akkor is, amikor meghalt az édesanyám), de még senkit nem hallottam, aki hozzátette volna, hogy “a te dolgod pedig az, hogy kifundáld, mihez kezdj vele”.

Azt hiszem, valójában nem az zavar, hogy vannak olyan emberek, akiknek vannak kedvenc történetei – hogy vannak, akik ugyanazt a könyvet olvassák el ezerszer, ahelyett, hogy ezer különbözőben keresnék a választ a kérdéseikre. Hanem az, amikor könyvekről vitatkoznak, a források értékéről és igazáról, arról, hogy léteznek-e égő csipkebokrok és beszélő állatok, ahelyett, hogy elismernék a saját felelősségüket a sztorik értelmezésében és abban, hogy mihez kezdenek velük. Hiszen elolvashatjuk ugyanazt a sztorit és juthatunk ezerféle következtetésre. Elolvashatunk ezren ezer különféle sztorit, és a végén érthetünk egyet ugyanabban a tanulságban. Végső soron viszont ezek nem mások, mint sztorik és értelmezések. A legfőbb céljuk pedig szerintem nem az, hogy vérre menő küzdelmet folytassunk arról, kinek melyik a kedvenc könyve, vagy hogy elbújjunk a felelősség elől, hogy egy megfoghatatlan külső erőre hivatkozva sodródjunk, mondván, hogy “ilyen az élet”, “shit happens”, “ez volt Isten akarata”.

Gyerekkorunktól fogva szeretjük a sztorikat. Sztorikat hallgatunk, sztorikat tanulunk értelmezni és végül sztorikat mesélünk. Mindezt pedig nem cél nélkül tesszük, hanem azért, hogy megtanuljuk elmesélni a legfontosabb történetet: a saját sztorinkat.

Mormon péntek – BofM 365 egy éves kihívás újratöltve

Emlékeztek még, amikor tavaly év elején ajánlottam az egy éves Mormon Könyve olvasó kihívást? Teljesítette valaki 2014-ben? – Ne aggódjatok, én sem. :) Bár nekivágtam, és ameddig jutottam, sikerült néhány nagyon értékes gondolatot olvasnom a kommentek között és lebonyolítanom néhány inspiráló beszélgetést.

A kihívás egy családi összefogásként indult, de alaposan kinőtte magát és hatalmas tábor csatlakozott hozzá az interneten, a közös olvasás tapasztalataiból, a kérdésekből, gondolatokból, történetekből pedig könyv is született – erről bővebben olvashattok a BofM365 hivatalos oldalán.

Akit érdekel, annak felhívom a figyelmét, hogy idén is elindul a kihívás, az általam sokszor idézett és hivatkozott LDS Living Magazine csapata vette át idén a felügyeletet, és továbbra is Instagramon a @BofM365 fiók figyelése segít becsatlakozni.

/home/wpcom/public_html/wp-content/blogs.dir/632/38546006/files/2015/01/img_0823.jpg

A Mormon könyvéből ingyenes példány kérhető itt, de online is olvasható itt, valamint PDF formában letölthető innen.

Mormon péntek – 365 napos kihívás

Csaknem egy éve kezdtem el több-kevesebb rendszerességgel vezetni a mormon péntek rovatot, amiben eredetileg a csütörtöki angol órákon kapott lelki üzeneteket osztottam meg, majd saját kutatásaimmal is bővítettem a rovatot.

Akiben esetleg felmerült ezalatt az egy év alatt, hogy elolvasná a Mormon könyvét (a mormon vallás egyik alapművét, amiről az egyház a köznyelvben használt nevét is kapta – az egyház hivatalos neve Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza), annak most szeretnék ajánlani egy nagyon jó lehetőséget. Az Instagramon január 1-jével indult egy kihívás, amit követve mindennapos apró, emészthető részletekben, néhány perces adagokban 365 nap alatt el lehet olvani a Mormon Könyvét. Ugyan már eltelt másfél hét, de még könnyű behozni a lemaradást.

Instagramon a @bofm365 felhasználót követhetitek, az olvasás pedig közösségi élménnyé válik azáltal, hogy a kommentekben mindenki megoszthatja a gondolatait, véleményét, a saját értelmezését vagy a kérdéseit.

A Mormon könyvéből ingyenes példány kérhető itt, de online is olvasható itt.