{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Ha nyernék a lottón…

Nemrég a blogján Via megosztott néhány olyan szólást, amivel az emberek tudat alatt szabotálják magukat, vagy egymást (például “járt utat járatlanért…”). A kommentek közt én az életkorhoz kötődő szabotázsokat osztottam meg, mint például azt a vicceskedő felkiáltást, amivel idősebb urak szoktak szórakoztatni: higgyen nekem, aranyoskám, soha ne akarjon megöregedni! Amire az én félig vicces, félig komoly válaszom (annál is inkább, mert anyukám korai halála miatt meglehetősen személyesen érint a dolog) az szokott lenni, hogy “márpedig pontosan ezt terveztem”.

Hasonló szabotázsmondat lehet a “ha nyugdíjas lennék” is, és édestestvére, a “ha nyernék a lottón”, és ezzel meg is érkeztünk a {Vigyázz! Kész! Posztolj!} blogger kihívás eheti témájához.

20140713-222359-80639771.jpg

De miért is annyira közeli rokonok ezek a kifejezések? Azért, mert olyan álmokat bújtatunk mögéjük, amikre a jelenben vágyunk, de úgy érezzük, a jelenlegi körülményeink között esély sem volna rá, hogy teljesüljenek. A “ha nyugdíjas lennék” falai mögé soroljuk azokat az álmokat, amikre, úgy érezzük, nem jut időnk egészen addig, amígy teljes egészében fel nem szabadítjuk magunkat a heti 40(+) munkaóra alól. A “ha nyernék a lottón” mögé pedig azokat az álmokat temetjük, amikhez megítélésünk szerint esélytelen, hogy meglegyenek az anyagi forrásaink.

Ezek az ábrándok hasznosak, ha arra használjuk őket, hogy a (vélt vagy valós) korlátainktól elszakadva felderítsük, mire vágyunk valójában, mi hajt minket, mi az igazi célunk az életben. (Hogy mást ne mondjak, pontosan így született meg annak idején a Kincsesfüzet.) De ugyanilyen veszélyesek, ha aztán arra használjuk őket, hogy esélytelennek bélyegezzük és örökre elhalasszuk ezeket az álmainkat ahelyett, hogy megvizsgálnánk, mit tehetünk értük most, a jelen körülményeink között, a mostani eszközeinkkel, erőforrásainkkal, tudásunkkal, és hogyan indulhatunk el az irányukba most azonnal.

Ha bármit megtehetnék, mert sem az idő, sem a pénz nem jelentene számomra akadályt, én tanfolyamról tanfolyamra járnék, és írnék. Jelenleg a főiskola mellett az interneten igyekszem előadásokat hallgatni és képezni magam, folyamatosan tanulni és fejlődni, és természetesen írok.

Ti mihez kezdenétek az időtökkel és pénzetekkel, ha mindegyik korlátlanul rendelkezésre állna, akárcsak egy elképzelt lottóötös nyertesnek? És hogyan tudnátok elindulni ebbe az irányba most azonnal, lottóötös nélkül?

(Kihasználnám egyébként az alkalmat, hogy emlékeztesselek rá titeket, hogy a Molyos célteljesítő kihívásom még mindig fut, ami ugyanezzel a szellemiséggel indult: válassz egy célt, mindegy, mi az, és indulj el az irányába most azonnal, egy apró lépéssel – történetesen, egy könyv elolvasásával.)

Merítés és mormon péntek – Hány felesége van egy mormonnak?

A Merítés augusztusi számába is bekerültem a Molyon! Ezúttal a vallásos rovatba válogattak be, méghozzá egy vitaindító kérdéssel és egy optimista Biblia-idézettel.

Érdekes, hogy amikor a rovat szerkesztője még a megjelenés előtt írta, hogy két tartalmamat is beválogatta, azt hittem, az a könyvkritikám (vagy mondjuk inkább úgy, hogy fülszövegkritikám) is ezek között van, amit a mormon egyházzal kapcsolatban írtam. Erről viszont eszembe jutott, hogy ejtsünk pár szót itt a mormon péntek rovatban a mormon életformát övező félreértésekről.

Amikor először meséltem a barátaimnak arról, hogy mennyire tetszik az ingyenes angolórákat tartó mormon fiúk pozitív kisugárzása, az egyik csípős megjegyzés, amit válaszul kaptam, ez volt: persze, hogy pozitívak – nyaralnak itt pár évet, aztán várja őket otthon a hat feleségük!

Nem csoda, hogy a mormonokról az ember első gondolata a többnejűség, hiszen a mormon egyház története így kezdődött. Azonban a 19. század végén (politikai okokból, hogy Utah is felvételt nyerhessen az Egyesült Államok soraiba), megszületett a többnejűség gyakorlatát tiltó egyházi határozat, amit az egyházon belüli forrongások és leszakadások követtek. Ma is vannak többnejűséget gyakorló mormon felekezetek, ahogy a kereszténységnek is vannak oldalhajtásai, amik elsodródtak az anyaszentegyháztól, de a hivatalos mormon egyházban (Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában) már csak annyira gyakorlat a többnejűség, mint a mai katolikusok életében a boszorkányégetés.

Aki kíváncsi arra, milyen egy mai mormon élete az egyházban, az a szektákról szóló filmek és regények helyett lapozza fel inkább valamelyik mormon mami blogot (Naomi Davist és Stephanie Nielsont már többször ajánlottam itt a blogon, de a MormonBlogs.org-on böngészhettek más mormon bloggerek oldalai és tematikusan válogatott cikkei között is).

Zárásul pedig elhozom ide a kritikámat, ha már a Merítésbe mégsem került bele.

Carolyn Jessop – Laura Palmer: Menekülés című könyvét A Mormon Könyvéhez címkék alapján kapcsolódó könyvként találtam meg, és akaratlanul is rákattintottam, beleolvastam a fülszövegbe és az értékelésekbe.

A fülszövegben Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza szerepel, és a borítóra is az egyház ikonikus Salt Lake templomának képét szerkesztették. Ezen azért botránkoztam meg, mert a könyv a fülszöveg szerint egy napjainkban játszódó dokumentumregény, egy asszony igaz története, aki a poligámiából menekült el a gyermekeivel – márpedig az egyházban az 1800-as évek vége óta tiltott egyebek közt a poligámia is, emellett pedig még a keresztény források is elismerik, hogy a (hivatalos egyházhoz, nem pedig a leszakadt felekezetekhez) tartozó mormonok példás keresztényi életet élnek, még ha arról folyhat is a vita, hogy teológiai szempontból keresztények-e vagy sem.

Úgyhogy megnéztem az eredeti borítót és fülszöveget (Carolyn Jessop – Laura Palmer: Escape), szintén itt a Molyon, ami már rögtön mást mutat: Fundamentalist Church of Jesus Christ of Latter-Day Saints, azaz az Utolsó Napok Szentjeinek Fundamentalista Jézus Krisztus Egyháza szerepel benne, ami száz éve vált ki az egyházból, és a hasonló névválasztás ellenére az évtizedek elég messze sodorták őket egymástól – nagyjából mint Gizikét a gőzekétől…

A könyvet ugyan nem olvastam, de a borítóválasztás alapján tartok tőle, hogy nem egy egyszavas elgépelésről van szó a fülszövegben, hanem egy durva koncepcionális hibáról a magyar fordításban… Csak hát ez azért olyan, mint egy szakadár világvége szektáról szóló könyvre rányomtatni a pápa arcképét és úgy eladni, mint egy menekülés történetét a katolikus egyház fogságából… Csorbítja kicsit a hitelességet.

Kiemelt lettem a Molyon

“A Merítés célja, hogy bemutassa a Moly legjavát: minden számban igyekszünk az elmúlt hónap friss tartalmaiból kiemelni a legizgalmasabbakat, legértékesebbeket. (…) A Merítést mindig megtalálod a főoldali menüben valamint ezen a linken: http://moly.hu/merites – felül mindig a legfrissebb szám látható, de lejjebb görgetve a korábbiakat is elérheted.”

– írja a Moly.hu súgója.

Már több mint egy éve vagyok Moly tag (még plecsnim is van róla :)). Az oldalt elsősorban saját célomra használom, hogy praktikusan gyűjtsem és tároljam az idézeteimet, bár mostanában egyre lelkesebben vetettem bele magam a Moly tartalmainak javításába is, ami egy mindig elkélő önkéntes munka, hiszen a Moly adatbázisát a tagok töltik fel.

A héten pedig az az öröm ért, hogy bekerültem a júniusi merítésbe, a hónap friss tartalmainak válogatásába, a Bulvár – molyok szerint a világ rovatba.

20140809-030347-11027514.jpg

A megtiszteltetés az Álomból cél kihívásom miatt ért, amit év végéig tűztem ki mindenki számára, aki egy könyv elolvasásával közelebb szeretne lépni az álmaihoz. (Továbbra is bárki csatlakozhat! :)) A kihívásról itt is írtam a Kincsesfüzeten.

Álomból cél – Olvasós kihívás a Molyon

Nemrég elkezdtem ismerkedni a kihívásokkal a Molyon, amik – könyves oldal lévén – olvasásra buzdítanak. Miután egyet-kettőt én is teljesítettem, arra gondoltam, én is létrehozok egy kihívást – méghozzá olyat, ami dupla kihívást jelent: egyszerre buzdít olvasásra, és arra, hogy közelebb kerülj a célodhoz!

Kedvenc sikergurum, Jack Canfield szerint a cél nem más, mint egy álom – határidővel és teendőlistával. Abban nem tudok segíteni, hogyan fogalmazd meg reális célként az álmodat, de ha már sikerült körvonalaznod, akkor (reményeim szerint) segíthetek egy kicsit közelebb jutni hozzá azzal, hogy adok hozzá egy konkrét feladatot egy fix határidővel.

Mindenekelőtt tedd fel magadnak a kérdést: mi az álmom? Ez lehet Az Álom (az életre szóló nagy kaland), de lehet egy kisebb álom is, én nem ítélkezem. :) Majd keress egy könyvet, ami közelebb visz az álmodhoz, akár közvetlenül (például ha egy világkörüli útra vágysz, egy világjáró útikalauz, de egy pénzügyi kézikönyv is jól jöhet), akár közvetve (mert mondjuk zongorázni valószínűleg nem fogsz tudni megtanulni egy könyvből, de fenntarthatja a lelkesedést, ha zongoraművészekről olvasol).

Amit a teljesítéshez tenned kell:
– Hozzászólásban írd meg, mi az álmod és melyik könyvet választottad hozzá!
– Ugyanebben a hozzászólásban küldd el az olvasás linkjét!
– Tedd fel a polcra, hadd csemegézzenek belőle a többiek!

2014. augusztus 1. utáni olvasásokat várok, de friss olvasási linkkel újraolvasások is jöhetnek!

A kihívásra itt tudtok jelentkezni, ha felkeltettem az érdeklődéseteket! Gyertek, olvassunk együtt! ;)

Nick Vujicic: Élet korlátok nélkül

Ahogy már írtam, nemrég olvastam Nick Vujicic motivációs előadó könyvét, és ígértem, hogy írok majd róla bővebben. Mivel már értékeltem a könyvet a Molyon, onnan idézem.

20140719-133019-48619563.jpg

“Nick Vujicic motivációs beszédeiből először csak egy rövid ízelítőt kaptam, amikor egy személyiségfejlesztő tanfolyamon levetítették egy előadásának azt a hihetetlenül erőteljes néhány perces részletét, amiben a karok és lábak nélküli fickó arccal előre eldől a színpadon, és kiszolgáltatott helyzetében azt kérdezi a közönségtől: ha én, aki karok és lábak nélkül, arccal a föld felé fekszem itt, azt mondom, hogy fel tudok állni, elhiszed nekem, hogy te is fel tudsz állni a padlóról, bármilyen kétségbeejtőnek tűnik is a helyzeted?… Majd, a fejére és csonka vállára támaszkodva, küszködve és ügyeskedve, lassan feláll. (A közönség zokog.) – Ezután persze feltúrtam utána a Youtube-ot (és zokogtam, zokogtam), most pedig a könyvét is elolvastam.

Nick fantasztikus személyisége csak úgy süt az előadásaiból, és a könyvében is sok megindító személyes történetet és megfontolandó gondolatot oszt meg. Ugyanakkor minél tovább haladtam előre a könyvben, annál inkább azt éreztem, hogy túl sok a hézagokat kitöltő közhely-szagú intelem. Természetesen, az ember egészen máshogy fogadja egy karok és lábak nélkül született fickótól az olyan szokásos bíztatásokat, mint hogy mindig talpra tudsz állni, vagy hogy a tökéletes külsőnél többet jelentenek a belső értékek, vagy hogy bármilyen rossz lapokat osztottak neked, mindig tudsz olyat találni, amiért megéri hálásnak lenned. Hiszen csak rá kell nézni, és az ember látja, hogy ez a fickó nem a hasára csapva osztja az észt, tényleg átment dolgokon, tényleg megküzdött sok mindennel. A gond csak az, hogy míg az előadásaiból megjelenésével, jelenlétével, demonstrációival árad ez az állandó megerősítés, a könyvben a személyes történetek kicsit kisebb hangsúlyt kapnak annál, mintsem folyamatosan fenn tudnák tartani azt a légkört író és olvasó között, ami előadó és néző között megvan.

Ettől függetlenül mindenkinek nagyon jó szívvel ajánlom ezt a könyvet (Nick előadásait még inkább), mert hihetetlen erő van abban, ahogy ez a végtelenül szimpatikus kis fickó az életét éli, és ezt meg is osztja másokkal. Nagyon sokat lehet belőle tanulni és meríteni.”

Legyen szép és vállalható! – Népirtás a könyvespolcomon

Amikor néhány hónapja kötelességszerűen megkezdtem az idei tavaszi nagytakarítást (még mindig tart egyébként, a tavaszi fáradtsággal együtt…) és elkezdtem méregetni a könyvespolcaimat is, a férjem hozott egy szabályt: a leendő otthonunkban csak olyan könyvek lehetnek, amik jól mutatnak a polcon és a tartalmuk vállalható. Ez első hallásra nagyon szigorúnak tűnt, de ahogy elkezdtem kritikusan szemlélni a könyvespolcaim tartalmát, be kellett ismernem, hogy nemcsak olyan darabokkal van tele, amiket gyerekkorom óta nem fogtam kézbe, de olyan is akad bőven, amit még gyerekkoromban sem…

Először még így is nagyon-nagyon nehezen fogtam neki a selejtezésnek, de minden egyes darabbal, amitől megváltam, könnyebb lett. A gyerekkori könyveim egy része csak a padlásra költözött dobozokban, egy része pedig a családban keresett új gazdát. Az ifjúságom és felnőttkorom könyveinek egy részén túladtam Molyon és Rukkolán, de a nagyobbik részük a könyvtárba vándorolt.

Ahogy hónapról hónapra egyre jobban belemelegedtem ebbe a küldetésbe, két dologra derült fény:

  1. Valóban nagyon jó érzés lesz ránézni egy olyan könyvespolcra, ahol ízléses, jó állapotú könyvek sorakoznak, amik engem tükröznek, és amik mindegyike érdemes rá, hogy újraolvassam vagy jó érzéssel kölcsönadjam valakinek.
  2. Nem sok ilyen könyvem van…

Bár Peti először nem értette, miért akarom újra feltölteni a könyvespolcokat, amiket végre valahára, annyi (fizikai és lelki) fáradsággal szellősebbé tettem. De a helyzet az, hogy mindig dugig tömött könyvespolcok között éltem, és digitális világ ide vagy oda, mégsem tudom elképzelni, hogy csak néhány könyv lézengjen körülöttem. Ezért elhatároztam, hogy apránként, ahogy a pénztárcám engedi, elkezdem gyűjtögetni azokat a könyveket, amik megfelelnek az ultimátumnak: tartalmilag és esztétikailag is vállalhatóak.

A történetnek ezen a pontján eljutottam oda, hogy majdnem annyira kényelmetlen megosztanom veletek a gondolataimat, mint amikor azon töprengtem, vajon elkezdhetek-e melegjogi cikkeket írni a blogra… Ugyanis itt a következő coming out: szökőévente fizetek könyvért. Kölcsönkérek, könyvtárból kölcsönzök, letöltök – de nem vásárolok könyvet. Sajnálom, de egyszerűen nem tudok kiadni többezer forintot valamiért, amit vagy szeretni fogok, vagy nem. (Legutóbb “látatlanban” akkor vásároltam könyvet, amikor megjelent Farkas Lívia Ennél zöldebbje, akit már csak a személye miatt is támogatni akartam a jogdíjjal, de nem tudnám megmondani, mikor volt az ezt megelőző legutóbbi ilyen eset…)

A pénztárcám persze sem tömöttebb, sem könnyebben nyitható nem lett Peti aranyszabályától, így a könyvvásárlási szándékaim sem segítenek sokat a jogdíjból élőkön (tényleg, őszintén sajnálom…), ugyanis rögtön elhatároztam, hogy a használt könyvek piacán fogok keresgélni. A Rukkolával sajnos rossz tapasztalataim voltak (tudom, hogy sokaknak bejön, ezért nem is akarom elvenni senki kedvét, egyszerűen nem találtunk egymásra mi ketten, a Rukkola meg én, és az is igaz, hogy nem voltam valami kitartó), viszont a Molyos eladó könyvek között már több olyanra is akadtam, amik elfogadható áron, valóban megkímélt (értsd: tökéletes) állapotban kerültek hozzám, úgyhogy én maradok ennél. (Egyébként még egy érv, amivel mentegetem a jogdíjkerülő magatartásomat: szinte valamennyi újonnan vásárolt könyvemről elmondhatom, hogy soha nem kerültek volna hozzám, ha ilyen vagy olyan úton nem olvastam volna őket korábban, még mielőtt pénzt adtam volna ki értük – így viszont, hogy már nem zsákbamacskát vásárolok, könnyebben rászánom a pénzt, még ha csak egy használt példányra is.)

Egy kis ízelítőül csináltam egy kis válogatást a Molyon a (régi és új) kedvenc szerzeményeimből, amik kiállják a “szépség és vállalhatóság” próbáját:

20140629-124456-45896787.jpg

Ti hogyan döntitek el, mi kapjon helyet a könyvespolcotokon?

NaNoWriMo inspiráció: könyvek, amik egy hónap alatt születtek

Ahogy közeledik a november, egyre inkább a NaNoWriMo körül forognak a gondolataim – remélem, elnézitek nekem.

Talán annak is érdemes kicsit belepillantania ebbe a kalandba, akinek nincsenek írói ambíciói. Mert megírni egy könyvet egy hónap alatt… őrültségnek hangzik, nem igaz? Különösen úgy, ha az ember nem főállású író, hanem munka, háztartás, esetleg tanulás, gyereknevelés és egyéb kötelezettségek mellett űzi ezt a kalandot.

A sikertörténetek közt az egyik induló, Sujin Headrick, akit bevallása szerint a NaNoWriMo változtatott magányos kamaszból magabiztos felnőtté, így ír a sorsfordító élményről: “Rájöttem, hogy ha meg tudok írni egy könyvet egy hónap alatt, akkor bármit meg tudok tenni a világon.”

Megtapasztalni, hogy többre vagyunk képesek, mint hittük vagy valaha is elképzelni mertük volna, fantasztikus érzés. Van, akinek az írásban kell kipróbálnia magát, van, akinek egészen másban. De akármibe vágunk is, segíthet, ha tudjuk, a saját szemünkkel látjuk, átérezzük, hogy lehetséges.

“Többek között azért olyan nagyszerű ebben a lehetőségekkel teli, modern jóléti társadalomban élni, mert szinte mindennel, amibe bele szeretnénk vágni, valaki más is próbálkozott már.” – írja Jack Canfield: A siker alapelvei c. könyvében.

Nekem nagyon inspiráló volt szembesülni azzal, hogy mely könyvek első kézirata született meg a NaNoWriMo egy hónapja alatt a hajrában. Egy lelkes moly, Ági összegyűjtötte ezeket a könyveket. Így ír a polc ismertetőjében:

A NaNoWriMo (azaz National Novel Writing Month) egy évente megrendezett írós kihívás, ahol egy hónap alatt kell 50.000 szót megírni. Míg a legtöbb embernek ez csak gyakorlás, van, akinek sikerül megírnia élete regényét. Ezek a kötetek a NaNoWriMo alatt láttak napvilágot.

20131020-080704.jpg

A kötetek listáját itt böngészhetitek végig.

Aki kedvet kapott az íráshoz, de úgy gondolja, már késő, hiszen itt a nyakunkon a november és még csak ötlete sincs, nem hogy terve, az ne csüggedjen, hanem olvassa el a tavalyi utolsó pillanatos beugróknak szóló cikkemet, köszönjön be a magyar régió fórumán, és barátkozzon meg a gondolattal, hogy alig több mint egy hónap múlva egy első kézirat birtokosa lehet!

Eladó könyveim a Molyon

Arra gondoltam, elkezdek küzdeni azzal az önkorlátozó hiedelmemmel, hogy ha egy könyv bejött a házba, az többet onnan nem távozhat – nemcsak a kidobásra gondolok, de már az elajándékozás, könyvtár, antikvárium is rossz érzéssel tölt el. Nem csoda, hiszen gyakorlatilag egy könyvtárban nőttem fel, ha azt nézzük, mennyire imádta anyukám a könyveket és mennyire ragaszkodott minden egyes példányhoz. De úgy döntöttem, nekem lazábban kell bánnom a könyvekkel, ezért kóstolóként feltettem néhány példányt eladóként a Molyra.

Itt böngészhetitek őket:

ELADÓ KÖNYVEIM A MOLYON

20131008-180640.jpg

Gretchen Rubin – Hétköznapi oltárok

Ahogy írtam, olvasom Gretchen Rubin – Happier at Home c. még csak angolul elérhető új könyvét (a kedvestől kaptam ebook formátumban utó-karácsonyi ajándékként). Nagyon lassan haladok vele, egyrészt mert mostanában egyébként is lassan haladok az olvasással, másrészt pedig mert az angolul olvasás nem az erősségem. De a Moly.hu-t azért komótos ütemben elárasztom vele. :)

Gretchen Rubin könyvének első fejezetében, ami a birtokolt dolgokról szól, találtam egy érdekes tanácsot, ami hasznos lehet a rendetlenség ellen vívott harcban, ami bizony az én harcom. Ez pedig: hozz létre oltárokat a házban. Na, nem arról beszélünk, hogy vallásos oltárokkal, szentképekkel, gyertyákkal és füstölőkkel zsúfoljuk tele az otthonunkat. Hanem arról, hogy meglévő dolgaink számára – legyenek azok a könyveink, a munkaeszközeink, a ruháink, a pipereholmijaink – olyan helyeket alakítsunk ki a környezetünkben, amelyek megbecsült dolgainkat kiemelt helyre helyezik, ahol szemet-szívet gyönyörködtetően ösztönöznek minket arra, hogy ezeknek a hétköznapi “szent sarkoknak” a környékét rendben tartsuk, ez a rend pedig továbbgyűrűzhet az otthonunk többi részére is.

Gretchen Rubin az ötletet kisebbik lányától, Eleanortól kapta, aki a játékait a ház egy-egy pontján gondos rendben helyezi el. Ezeknek a helyeknek számára jelentősége van, néha csak nézi őket, néha hosszan játszik a közelükben vagy sok időt tölt a rendezgetésükkel, aztán pedig felszámolja és odébb költözteti őket, de amíg fennállnak, addig gondot fordít rájuk és erőt merít belőlük. Ennek nyomán kezdett Gretchen kialakítani saját maga számára olyan oltárokat a házban, mint például az íróasztala, a kedvenc könyveinek gyűjteménye, vagy a családi fotófal.

A hétvégén egyébként elruccantunk egy másfél napos kis “nyaralásra” a kedves szüleihez, akiknek az otthona egy csodálatos, pihentető hely, és náluk lenni valóban felér egy nyaralással. Kicsit körbenéztem náluk ezzel a szemmel, és rájöttem, hogy Gabi, Peti anyukája is hoz létre ilyen oltárokat a házban, mégpedig általában a páratlanul gyönyörű orchideái, valamint a pihenősarkok köré. Ezeket a helyeket kifejezett gonddal tartja rendben, naponta foglalkozik velük, és ha csak leül az ember egy ilyen sarokba és körbenéz a rendezett, harmonikus részleteken, máris megnyugszik és feltöltődik. Ahogy Gretchen is írta a családi emlékkönyveknek létrehozott oltárról: már attól eltölt a boldogság és az energia, ha csak állok előtte és nézem.

Néhány tanács az oltárkészítéshez:

  • Találj valamit az otthonod dolgai közt, ami elég fontos számodra ahhoz, hogy oltárt emelj neki!
  • Keress egy helyet, ahol kialakíthatod az oltárt – ahol méltó helyet kap, és te is minden nap élvezheted!
  • Tisztítsd meg az oltár környékét!
  • Adj magadnak időt és kényelmesen, örömmel alakítsd ki a hétköznapi szent helyedet!
  • Hódolj rendszeresen az oltárodnak – ha nem is minden nap (hiszen ez nem kötelező elfoglaltság), de időről időre élvezd az oltárodat. Legyen vele kapcsolatod, nézegesd, használd, tarts rendben.
  • Hozz létre több oltárt!

Nektek van ilyen oltárotok?

Az első gyermekem a Moly.hu-n – Brian Tracy: Személyes hatékonyság

Ma befejeztem az első könyvemet, amit visszamenőlegesen az elejétől fogva dokumentáltam a Moly.hu-n. Ez Brian Tracy: Személyes hatékonyság c. könyve volt, amihez egy értékelést, hét idézetet és két karcot (jegyzetet) rögzítettem.

Nézzetek rá, ha kedvetek van hozzá, és ha gondoljátok, figyelemmel kísérhetitek a többi aktuális olvasmányom életét, Farkas Lívia: Ennél zöldebb nem lesz! és Gretchen Rubin: Happier at Home – ez utóbbihoz, bár még csak a második fejezetnél járok, már huszonhárom (angol nyelvű) idézetet töltöttem fel.

A Moly.hu a barátommá, mit barátommá, szenvedélyemmé vált rövid idő alatt.