{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Heló, mélypont: isten hozott, isten veled! 

Ahogy érezhettétek és olvashattátok itt a blogon is, egy hullámvölgyes időszakból lábalok épp kifelé, így sokkal aktuálisabban nem is jöhetett volna a VKP eheti témája, ami a stresszkezelésről kérdez. 


Mi ez? A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


A stressz nem más, mint tartósan gyűlő, levezetetlen feszültség. És mint ilyen – nálam legalábbis – gyakran tud “főtt béka effektust” okozni – ez az a jelenség, amikor a rossz közérzetet, a problémát azért nem vesszük észre, mert nem hirtelen érkezett (akkor egyértelműen éreznénk, hogy baj van), hanem lassan és észrevétlenül építette magát. 

Számomra gyakran úgy érkeznek el a mélypontok, hogy csak utólag visszapillantva látom, hogy aham, igen, hát erre lehetett volna számítani – ha egy kicsit jobban odafigyelek a jelekre. 

Ami viszont kétségtelen pozitívuma a mélypontoknak, hogy ami addig csak csöndesen építgette magát, az végre megmutatkozik. A “főtt béka effektus” megfoghatatlan érzése, hogy valami nem jó, valami nincs rendben, egyben kibuggyan, és, még ha először nem is túl konstruktív formában is, de legalább a kínzó, sírós, kétségbeesett nemszeretem-nemakarom hangulatban választ kapunk azokra a kérdésekre, hogy mi a baj, mi a probléma, mi okozza a stresszt – min kell változtatni.

  

De mit lehet tenni, ha egy ilyen mélypontra érkeztünk? – Íme néhány dolog, amivel az elmúlt időszakban sikeresen enyhítettem a stresszes állapotomon:

  • Sírj a siratófalnak! – Nos, nekem nem siratófalam van, hanem siratószőnyegem. A falhoz hajolva vagy a földre bukva imádkozó hívőket idézi, de valójában az áruházi polcsorok közt a földön fetrengő gyerekek érzéseit tükrözi az, amikor magzatpózban térdelve, a homlokommal a földön lekucorodok a nappali szőnyegére, és sóhajtva, nyöszörögve, jajistenemezve, nemakaromozva, nyafogva panaszkodom. Nem túl konstruktív gyakorlat, de öt-tíz perc rituális nyavalygás sokat tud enyhíteni a feszültségemen – hiszen már az önmagában is segít, hogy megengedem magamnak, hogy rosszul érezzem magam és gyengének tűnjek, hogy elengedem magam és nem fektetek plusz energiát abba, hogy megtartsam a felnőttes, komoly benyomást.
  • Püföld a párnát! Via visszatérő tanácsa a blogján, hogy ha feszült vagy, fogj egy díszpárnát és töltsd ki rajta a mérged. A stressz nemcsak az elme és a test feszült állapotával jár, de gyakran a tehetetlenség érzésével is. A férjem ugyan nagyon jól szórakozott rajtam, amikor a házban fel-alá járkálva vadul belekötöttem minden utamba kerülő díszpárnába és mocskosul káromkodva elláttam a bajukat, számomra viszont felszabadító és energizáló érzés volt: nem egyszerűen csökkentette bennem a feszültséget, de visszaadta azt az érzést, hogy van bennem erő, van bennem lendület, van bennem tartalék, van még mit kihozni magamból. 
  • Aludd ki magad! – Tim Ferriss, a 4 órás munkahét c. könyv szerzője szerint az időhiány valójában a fontossági sorrend hiánya – azért érezzük úgy, hogy semmire sincs időnk és nem jutunk semmire, mert nem tudjuk, mivel kellene kezdenünk. Stresszes időszakban, nyűgös tehetetlenségben gyakran szoktam a férjemnek szegezni a kérdést: mondd meg, hogy mit csináljak! A valódi kérdés persze ez: mit csináljak most, mivel kezdjem? Az ő válasza mindig egyszerű és mindig ugyanaz: először aludd ki magad, aztán csinálj valamit, ami jólesik, aztán csinálj valamit, amit kell. A pihenés és a feltöltődés mellett ez azért is életmentő lehet, mert kimozdít egy kicsit a mitcsináljak-mihezkapjak-holállafejem hangulatból, ha legalább egy rövid ideig nem válogatni próbálunk a teendőink közül, hanem egyszerűen félretesszük őket. 
  • Kényeztesd magad! – Egy forró fürdő, egy arcpakolás, egy szépség generál, egy kis arcmasszázs, egy smink. Ezek az apró tőlem-nekem ajándékok nemcsak abban segítettek, hogy egy kicsit ellazuljak, feltöltődjek és pontos, kivitelezhető formát adjak a “valamit, ami jólesik” fogalmának, de a párnapüföléshez hasonlóan visszaadták a kontroll érzését, a tudatot, hogy gondoskodom magamról, hogy törődök magammal, figyelek arra, hogy “egyben maradjak”. 
  • Inspirálódj! – Miután a földön fetrengéssel, párnapüföléssel, alvással és kényeztetéssel kihúztam a stressz méregfogát, továbbra is ottmaradt az a tompa, szomorkás, tehetetlen érzés, hogy jó, de mi lesz most? Hogyan tovább? Mit kellene tennem, hogy felkaparjam magam a mélypontról? Hogy egy kis lökést kapjak, és a fizikai kényeztetés után lelkileg is töltődjek egy kicsit, papírokkal, színes tollakkal és a kedvenc olvasmányaimmal bástyáztam körbe magam, és igyekeztem ezekből inspirálódni
  • Készíts tervet! – Miután sikerült egy kicsit kitombolnom, kiszomorkodnom magam, majd lazítottam és fel is töltődtem testileg-lelkileg, már tudtam foglalkozni a nemszeretem-nemakarom érzése után azzal is, hogy oké, de mit akarok helyette? Egy terv, még ha vázlatos és távlati is, de legalább már irányt ad, és arról biztosít, hogy kifelé tudok indulni a hullámvölgyből. A párnapüföléshez és az önmagamról gondoskodáshoz hasonlóan visszaadta (de ezúttal valóban konstruktívan) a cselekvés jóleső érzését is, és segített teendőket felírni a teendőlistámra, amik választ adtak a feszült tehetetlenségben tipródó mittehetnék-mitcsináljak kérdésére is.

Összefoglalva, a rövid cselekvési tervem tehát stressz okozta hullámvölgyekre ez volt:

  • Engedd el magad! (Hisztizz, nyafogj, sírj, ha kell.)
  • Tombold ki magad! (Püfölj párnákat, átkozódj, rugdosódj, kiabálj — bánts valamit, aminek nem fáj, ahelyett, hogy magadat bántanád vagy valakit, akinek fáj.)
  • Aludd ki magad! (Tedd félre, hagyd a fenébe, aludj rá egyet.)
  • Töltődj fel testileg! (Igyál, egyél, végy egy forró fürdőt, szépítkezz, tegyél valamit magadért, ami a luxus jóleső érzésével tölt el.)
  • Töltődj fel lelkileg! (Hallgass zenét, olvass, inspirálódj.)
  • Készíts tervet! (Ha megvan, mit nem akarsz, remek — mondd ki, mit akarsz helyette, készíts akciótervet és kezdd el megvalósítani, csak az első, egyszerű lépésekkel, amik instant sikerélményt adnak.)

A többiek cikkeit itt olvashatjátok:

Mormon péntek – Nehéz napok

Mostanság elmaradtam a rendszeres rovatokkal – mormon péntek, boldogságterv, és hétfőn is alig sikerült kipréselnem magamból néhány tételt a hálalistámra -, a kommentek megválaszolásában sem jártam az élen, és bár nem láttátok a hatását itt a blogon, de az előre ütemezett bejegyzésekből is kifutottam a héten – ha volt is olyan a blog életében, hogy nem volt valami a sorban, nem mostanában volt… Ezen kívül az e-mailjeimre sem válaszoltam (itt is bocsánat mindenkitől, aki életjelre várt tőlem), a háztartás is szaladt, a rendszeres programjaimat (pl. mormon angol) is elblicceltem. Szó mi szó, nem voltam jó passzban mostanában, rég nem látott hullámvölgybe kerültem – bár azt hiszem, már kezdek “visszatérni az életbe”. Tépelődtem, hogy leírjam-e nektek ezeket a dolgokat (most és a jövőben), hiszen a Kincsesfüzetet azzal a küldetéssel indítottam el, hogy ez a blog egy maximálisan és kizárólag pozitív és építő jellegű hely lesz – panaszfalnak, dühöngőnek, kummogónak vannak más felületeim és módszereim. De megszavaztátok már, hogy több személyes tartalmat szeretnétek a blogon, többet látni a bloggerből – nos, a blogger meg néha sír, csapkod, és nem akar írni…

El kell viszont mondjam azt is, hogy a “vezetéknélküli kapcsolat” ember és ember, blogger és olvasói közt jól működik. Ugyanis aznap, amikor kifutott az utolsó előre ütemezett bejegyzésem, és nagyon magam alatt voltam, egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy lesz erőm nekiveselkedni és újra írni, ugrásszerűen megnőtt a megjegyzések száma itt a blogon. Gyakran, amikor úgy érzem, hogy írtam egy jó, érdekes, megmozgató témát, nulla visszajelzés érkezik, de amikor a lelkem mélyéig szükségem volt egy kis támogatásra, visszajelzésre, akkor írtatok. Szóval tudjatok róla, hogy szuper, intuitív, támogató, ölelni való olvasótábor vagytok.

Úgyhogy erre a mormon péntekre hoztam egy kis videót a nehéz időszakokról.