A hónap kedvencei #5 – Blogolás főállásban, térképvadászat és melegházasság

Eltelt egy új hónap, és ezúttal már egy picikével több időm és figyelmem volt blogokat olvasgatni is. 

Daily Dorothy: Miért pont a Bloglovin?

Bár nem júniusi cikk, de mindenek előtt szeretném megosztani veletek Dóri cikkét a Bloglovinról. Hogy miért? Azért, mert mindig csak hánykódom a blogolvasó alkalmazások között, de Dóri cikkének a nyomán adtam egy új esélyt a Bloglovin alkalmazásnak, és nagyon nagy segítségnek bizonyult a havi kedvenceim összegyűjtésében is, így arra gondoltam, utólag megérdemli az ajánlást. 

Mi ez? A hónap kedvencei rovatban az elmúlt időszakban más blogokon talált érdekes olvasmányokból mazsolázok. A rovat korábbi cikkeit a hónap kedvencei címke alatt olvashatjátok.

Love Taza: taza’s nyc guide: urban living!

Naomi Davis blogján szinte mindig találok valami kincset – most is. Ebben a maratoni hosszúságú cikkében azzal kapcsolatban osztja meg a tapasztalatait, hogy hogyan tudják megoldani most már három kisgyerekkel a városi életet egy kis lakásban. Ír például arról, hogyan lehet leküzdeni a “csak albérlet, nem fog örökké tartani, ezért inkább be sem költözöm igazán” szindrómát, és még rengeteg más érdekes személyes élményt, természetesen egy halom saját fotóval. Ahogy már megszokhatta, aki ismeri Naomi blogját: csak a fotókért is érdemes átkattintani.


Család az ötödiken: {Vigyázz, kész, posztolj!} – Meg lehet-e élni a blogolásból?

A legutóbbi VKP témát én sajnos kihagytam, de a többiek cikkei közt így is maradt bőven csemegézni való, és érdemes is, mert a téma is az: meg lehet-e élni a blogolásból?

Nem olvastam el mindenkiét, de A család az ötödiken és a Kicsi a rakás blogok szerzőjének, Barbarának a cikkét hozom el nektek, mert egy jól összeszedett, esszenciális kis javaslatot tesz arra, hogyan lehet alkalmassá tenni egy blogot arra, hogy pénzt lehessen keresni vele. 

Urban:Eve: Az én városom kincsei – Mutasd meg & fedezd fel!

Via ezúttal is megcsillogtatta egyik legnagyobb fegyverét: a közösségteremtő erejét. Ezúttal arra hívta fel az olvasóit, hogy a blogján korábban bemutatott Google MyMaps szolgáltatással készítsenek személyes térképeket a saját városukról és azokat osszák meg egymással, hátha hasznos lesz valakinek az olvasók közül, aki épp oda készül nyaralni vagy költözni. 

Én is válaszoltam a felhívásra, és készítettem egy térképet Sopronról, ami be is került Via válogatásába – úgyis itt a VOLT Fesztivál, de a turistákat is nagyon szívesen várja a térképem. Kezdetnek a legtipikusabb belvárosi sétaútvonalat osztottam meg, amihez valószínűleg minden vendégemnek volt már szerencséje, aki városnézést kért, de csak egy délutánja volt. :) Aztán a térképet igyekeztem érdekességekkel, látványosságokkal, hasznosságokkal bővíteni – nem is én lennék, ha nem osztottam volna meg a kutyabarát parkokat és az állatgyógyszertárat is. :)

Kattintsatok át ti is, böngésszétek a többiek térképeit, és ha van kedvetek, hozzatok létre sajátot – hátha valakinek kincset jelent!

Love Taza: happy father’s day!

Még egy Love Taza cikk, de a látszat csal: nem az apák napja miatt hoztam el. Hanem egy kicsit a VKP-s témához is kapcsolódóan azért, mert ebben a cikkében Naomi megosztja, hogy míg ő otthon volt a gyerekekkel, a férje, Josh és ő közösen munkálkodtak azon most már több mint öt éve, hogy fejlesszék a bloghoz kapcsolódó kis családi vállalkozásukat, és végre eljött a pillanat, hogy Josh is felmondhatott a munkahelyén és főállásban vele dolgozhat otthonról, ahol a vállalkozás mellett most már ketten nevelik otthon a három kis manót. 

Tudom, hogy szokásunk kifulladásig ismételgetni, hogy a magyar helyzet így, a magyar helyzet úgy, és igen, egészen biztos vagyok benne, hogy nem ugyanaz bloggernek, vállalkozónak, anyának, apának, dolgozó nőnek, dolgozó férfinak lenni New Yorkban és Magyarországon. De én akkor is szeretem inkább bíztatásnak, lélekemelő jelzésnek venni az ilyen történeteket. 

Eszter’s Offtopic: Szabad a melegházasság Amerikában – a leggyakoribb kérdések és a legkézenfekvőbb válaszok

Már az egész Egyesült Államokban szabadon házasodhatnak az azonos nemű párok, éljen, éljen. Amikor a térképre nézek és látom, hogy a világnak közel felén-harmadán már minden embernek adott ez az emberi jog, arra gondolok, hogy milyen izgalmas korban élünk. Nagyjából ilyen lehetett, amikor elterjedt az, hogy már a feketéket is teljes értékű emberi lénynek kezdték tekinteni, vagy hogy a nők is kaptak szavazati jogot és beiratkozhattak a felsőoktatásba. Bár persze ezek közül egyik sem teljesen lejátszott kérdés még, és mindegyikkel kapcsolatban sok a beszélgetni való, társadalmak és egyének szintjén is.

Akik a melegházasság oldalán szeretnének egy kicsit talpraesettebben érvelni, azoknak nagyon jó szívvel ajánlom Eszter cikkét, amiben lényegretörően és éleslátóan fogalmazza meg a válaszokat a legtipikusabb ellenoldali érvekre, mint például hogy “miért érdekeljen ez engem, ha heteró vagyok?” vagy “akkor legközelebb már kecskével is lehet?”. 


Olvassátok szeretettel az én kedvenceimet, és ha van kedvetek, osszátok meg a tieiteket!

Mi a baj a mai világgal – szerintem

Az alábbi képet a férjem mutatta meg nekem, azzal a kommentárral, hogy “amikor megláttam, rögtön rád gondoltam és arra, hogy ezen tutira fel fogod húzni magad”. Először így is történt, de aztán rájöttem, hogy valami nagyon érdekes dolgot látok a képen.

  
Nem tudom, mi volt az alkotó szándéka, de én úgy látom, hogy amit ábrázolt, az nem más, mint egyszerűen a változás folyamata. Nem fűzött hozzá pozitív vagy negatív kommentárt, nincs minőségi különbség a két kép között (egyik sem sarkított módon boldog, míg a másik boldogtalan, egyik sem sarkított módon helyénvaló, míg a másik botrányos, stb.). Amit látunk, az egy egyszerű változás – se nem romlás, se nem javulás. Hogy ezek után minek értelmezzük, az már egyéni nézőpont kérdése. 

Én egyértelműen pozitívnak látom a második képet (is), sőt, ha üzenetet akarok keresni mögé, határozottan javulást látok. De biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok, akik számára ez egy “mi a baj a mai világgal” típusú kép – ezért szeretném (csak erre a képre korlátozódva) felvázolni, hogy mi a baj a mai világgal szerintem

  • Ha botrányos az, hogy lassan már mindenkinek egyformán joga van ahhoz, hogy szeretve legyen.
  • Ha egészségtelen az, hogy az állatokra érző lényként tekintünk, és egy kutya is lehet már családtag, nem csupán riasztóberendezés és patkánycsapda.
  • Ha aggasztó, hogy egy olyan bolygón, ami szép ütemben tart a termőföldjei és ivóvízkészletei pótolhatatlan feléléséhez és mindenhez, amivel ez jár, egyre többen nem munkálkodnak azon, hogy a bolygó hétmilliárdos lakosságát megkétszerezzék vagy háromszorozzák pár emberöltőn belül. 
  • Ha nem normális, hogy már a nőknek is van joguk ahhoz, amihez korábban csak a férfiaknak volt (választáshoz, kezdeményezéshez, önállósághoz).

Az első képen én egy boldog párt látok, egy szép családot, és egy élettel teli fiatal generációt. A második képen pedig egy boldog párt látok, egy szép családot, és egy élettel teli fiatal generációt. Ennyi az egész.

Ti mit láttok ezen a két képen?

Ne készíts magadnak szobrot, sem semmiféle képmást

Petivel nemrég a bibliai parancsolatokról beszélgettünk, és amikor kicsit utánaolvastam a pontos szövegezésnek, az alábbi érdekességet találtam.

A második parancsolat szövege a katolikus tanításban (eredetileg ez a harmadik parancsolat volt, mielőtt az eredeti második parancsolatot kiszerkesztették a listából):
“Isten nevét hiába ne vedd!”

A kihagyott második parancsolat a Biblia eredeti héber szövegében:
“Ne készíts magadnak szobrot, sem semmiféle képmást azokról, amik az egekben vannak fent, se amik a földön vannak lent, se amik a vizekben vannak a föld alatt.”

(Forrás: itt)

Nemrég találtam egy nagyon találó képet Tumblr-en:

[Ha a Bibliát arra használod, hogy bánts vele másokat – akkor rosszul használod.
“A szeretet nem tesz rosszat az embertársnak. A törvény tökéletes teljesítése tehát a szeretet.” Rómaiak 13:10]

Nem vagyok kompetens forrás Biblia-értelmezésben, sem abban, hogy ítéletet mondjak, hogy a Biblia Isten megmásíthatatlan szava-e vagy sem. De ismét rácsodálkoztam, hogy még a legalapvetőbb elveknek (a hit szerint Isten szent könyvébe leírt egyik legkonkrétabb, legközvetlenebb üzenetének) is milyen könnyen születik egy másfajta értelmezése, szerkesztése vagy súlyozása. Ezért mielőtt arra használjuk fel ezeket az értelmezéseket, szerkesztéseket, súlyozásokat és emberi tanításokat, hogy bántsunk valakit, jó elgondolkodni, hogy vajon tényleg helyesen használjuk-e…

Csak egyvalami számít: a szeretet (Honey Maid: Love)

A Honey Maid élelmiszeripari vállalat készített egy reklámot, amelyben a családok értékét hangsúlyozta, a rövid filmben bemutatva például eltérő bőrszínű szülők és azonos nemű szülők által alapított családokat is. Hiszen a cél az volt, hogy megmutassák, az egyetlen dolog, ami egy családban igazán számít, az nem más, mint a szeretet.

A reklám természetesen nagy felzúdulást keltett, és a cégre záporoztak a negatív, gyűlölködő vélemények. A cég fantasztikus válaszát az alábbi rövidke film mutatja be, szerintem érdemes megnézni:

“2014. március 10-én a Honey Maid bemutatott egy reklámfilmet “This Is Wholesome” címmel, amiben a családok értékét hangsúlyozta, legyenek azok bármilyen sokfélék. Voltak, akik nem értettek egyet az üzenetünkkel.
[a reklámotok borzalmas, nem értékes]
[ez elfogadhatatlan!]
[gusztustalan!!]
Ezért felkertünk két művészt, hogy használják fel a negatív üzeneteket és formálják át őket valami mássá.
[LOVE]
De a legnagyszerűbb az volt, hogy a negatív üzenetek mellé tették a pozitívakat is, amikből tízszer annyi volt.
[a család az család]
[ez szívet melengető]
[a legjobb reklám, a legjobb apukával]
[ezek a leggyönyörűbb dolgok]
[szeretem (:]
Ez megmutatta, hogy egy családban tényleg nem számít semmi más, csak…
… a SZERETET!”

Coming out – Nehéz helyzetek, nehéz beszélgetések

A coming out, coming out of the closet kifejezést helyezi új megvilágításba az alábbi TED beszéd, ami szembesít vele, hogy nemcsak a melegeknek vannak coming out-jai, hanem mindegyikünknek, minden embernek. Mindannyian azon kapjuk magunkat néha, hogy be vagyunk zárva egy sötét szekrénybe, és félünk kilépni onnan – hogy valamiképp válságba került az életünk és nem tudjuk, hogyan beszélhetnénk róla, hogyan nyithatnánk meg magunkat mások felé.

Ash Beckham előadó elmesélte a saját történetét arról, hogy amikor egy kávézóban dolgozott és épp egy harcos leszbikus időszakát élte, folyamatosan kellemetlen helyzetbe került amiatt, hogy a gyerekek nekiszegezték a kérdést: te most fiú vagy vagy lány? Amit aztán kínos csend követett az ő részéről és a szülők részéről is. Míg egyszer úgy döntött, a következő kisgyerekkel igenis meg fogja vívni a harcát, amire felvértezte magát – de amikor szembekerült egy rózsaszín, csinos ruhás kislánnyal, aki feltette neki a kérdést, te most fiú vagy vagy lány, mégsem tudta rázúdítani a teljes arzenálját. Csak ennyit mondott: nézd, elhiszem, hogy furcsa, hogy rövid hajam van és fiús ruhákban járok, de lány vagyok. Tudod, van, amikor a rózsaszín ruhádat szereted hordani, van, amikor meg csak egy kényelmes pizsamát. Én inkább a kényelmes pizsamás típusú lány vagyok. A válasz ennyi volt: ó, oké, az én kedvenc pizsamám lila és halacskák vannak rajta – kaphatok egy palacsintát? – Nos, ez volt a rövid története egy nehéz beszélgetésnek.

Egy saját élményem jutott róla eszembe, azután, hogy eldöntöttem, hogy otthagyom az egyetemet. Kiváló tanulmányi eredmények és egy kétdiplomás anya mellett ezt a döntést egyáltalán nem volt könnyű meghozni, és fogalmam sem volt, hogyan fogom tálalni a családomnak, de az utolsó féléveimben már nagyon szenvedtem, és ezt a döntést meg kellett hozni. Amikor a szüleimnek elmondtam, nagyjából ennyi volt a reakciójuk: már évekkel ezelőtt javasolni akartuk, hogy válts szakot, de annyira kitartónak tűntél, nem akartuk, hogy támadásnak vedd. A nagynéném pedig, akinek szintén nagyon nehezen vallottam be a dolgot, az egyik legmeghatóbb dolgot mondta, amit valaha életemben mondtak nekem: nézd, mindenkinek vannak zsákutcák az életében, mindenki követ el hibákat. Én például elváltam, de ettől nem lettem rossz ember. Aki szeret, az a hibáiddal együtt is szeret, aki pedig nem, az nem szeret igazán. – Nos, ez volt a rövid története egy másik beszélgetésnek, amitől annyira féltem, hogy évekig bujkáltam a saját szekrényemben miatta, azon igyekezve, hogy minél több embert zárjak ki az életemből, hogy minél kevesebben tegyenek fel kínos kérdéseket.

Ahogy a fenti beszéd is rámutat: mindenkinek vannak saját szekrényei, amikben időnként bezárva találja magát. És felesleges elkezdeni méregetni azt, hogy ebből vagy abból a szekrényből nehezebb-e kibújni. Felesleges összemérni azt, hogy mi nehezebb, megmondani az óvodás gyerekednek, hogy elválsz, bevallani a családodnak, hogy rákos vagy, szembenézni az eladósodással vagy egy megcsalással, vagy bármi más. Valamennyi helyzet nehéz, és nehéz beszélgetésekkel jár.

Három tanács a nehéz beszélgetésekhez a fenti beszédből:

  1. Add önmagad – ne viselj páncélt, ne akarj harcolni, csak mutasd meg azt, aki vagy.
  2. Mondd ki – ne akard megkerülni, kimagyarázni, csak mondd ki az igazat.
  3. Ne kérj bocsánatot – ne szégyelld magad amiatt, mert igazat mondasz. Bocsánatot kérhetsz valami miatt, amit tettél – de soha ne kérj bocsánatot amiatt, mert az vagy, aki.

Blog Action Day 2013 – A szeretethez való jog

A Blog Action Day egy világméretű megmozdulás, ahol a résztvevők egy a szervezők által kijelölt közcélú témában írnak cikkeket saját blogjukon az év egy adott napján – a mai napon. A 2013-as Blog Action Day megmozdulás témája az emberi jogok.

Azt hinnénk, hogy a szeretethez való jog magától értetődő. Azonban az, hogy kinek van joga társadalmilag elfogadott, támogatott szeretetkapcsolatban élni egy általa választott emberrel és kinek nincs, mindig is az adott kortól függő, változékony dolog volt.

Nyugati kultúrákban ma már elfogadott, hogy különböző vallású, eltérő származású, más anyagi vagy társadalmi helyzetű emberek vállalhassák szerelmüket, köthessék össze az életüket egyházi, világi, erkölcsi törvények szerint. Nem volt ez mindig így, viszont elfogadott volt az, amire ma nehezen gondolunk, például a közeli rokonok vagy a fiatalkorúak házassága. Az, hogy a szeretethez kinek van joga, ki kap támogatást és kinek kell rejtegetnie, titkolnia, szégyellnie a másik iránti szeretetét, koronként és kultúránként változó kérdés.

A nyugati világban ma talán az egyik legtöbbet vitatott kérdés a házasságot, a társadalmilag elfogadott szerelmet illetően az, hogy joga van-e szeretni egymást két azonos nemű embernek?

A homoszexualitást sokféleképp titulálták már – volt betegség, deviancia, perverzió, polgárpukkasztás. Rengeteg tévhit és előítélet övezi, és sokszor úgy érzem, ha felmerül az a kérdés, hogy miért nem élhet együtt egy azonos nemű pár ugyanolyan jogokkal, mint egy különböző nemű pár, a végső érv az, hogy “mert csak”: mert homoszexuálisok. Elvégre nem ítéljük el a vakokat, amiért mások, nem bélyegezzük meg a rákosokat, amiért betegek, és nem tiltjuk meg két zenész gyermekvállalását csak azért, mert a zenére való hajlam öröklődhet. Nem küzdünk a nők iskoláztatása ellen, még akkor sem, ha ettől kevesebb gyerek születik, nem lázongunk a nők önrendelkezési és szavazati joga miatt, akkor sem, ha ettől csökken a megkötött házasságok száma, nem tiltjuk ki a nőket a munkaerőpiacról, akkor sem, ha ez megbolygatja a hagyományos családmodellt, és azt sem ítéljük el, ha egy nő a gyermekével együtt kilép egy széthullott, boldogtalan házasságból, akkor sem, ha ezzel megfosztja az apamodelltől (legyen az jó vagy rossz) a gyermekét. Mindezek a dolgok csak akkor jelentenek problémát, ha a homoszexualitás okozza őket – mert csak.

De amit még érdekesebbnek tartok, hogy bár a mai társadalomban mindenki áhítja a nemektől független egyenlő bánásmódot – a nő elvárja, hogy egyenlő szava, fizetése, megbecsülése, esélyei legyenek, függetlenül attól, hogy mi van a bugyija alatt, és a férfi elvárja, hogy ne ő legyen az egyetlen kenyérkereső, ne egyedül kelljen eltartania egy családot, csak azért, mert ő a férfi, mert “ő hordja a nadrágot” – mégis annyira nehéz egy ilyen egyszerű emberi kérdést, mint a szerelemhez való jogot anélkül megítélni, hogy egymás bugyijába kukucskálnánk.

Ezért én arra bíztatok mindenkit: támogasd a szerelmet!