Légy olyan, mint egy jelenés

Többször írtam már a jelen pillanatra való fókuszálás fontosságáról. Majd eszembe jutott, hogy a jelen szó nemcsak időbeli síkra – mint jelen pillanat, jelenidő -, de térbeli síkra ugyanúgy vonatkozik – mint jelenlét. Azaz a jelen pontosan leírja az “itt és most” fogalmát.

Kicsit elkezdtem boncolgatni, hányféleképpen közelíthetem még meg ezt a szót. Ekkor pedig eszembe jutott egy hasonlat, amit íróként nagyon kedvelek, de roppantmód csínján bánok vele, mert csak igazán csodálatos dolgok leírására használom: olyan, mint egy jelenés.

Elkezdtem ízlelgetni ezt: mi is olyan csodálatos, mi is olyan átható egy jelenésben? A jelenés egy olyan intenzív tünemény, csoda, ami kitölti a jelen pillanatot, ami természetfeletti erővel van jelen. Itt és most.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem nagyon megtetszett ez a gondolat. Ha próbáltok meditálni, fókuszálni, elengedni (a múltbéli bántalmakat, a jövőbeli sérelmeket, a világ dolgait magatok körül), gondoljatok így magatokra: mint egy jelenésre, mint egy csodára, ami olyannyira koncentrált és átható, hogy teljesen kitölti a jelent.

Ragyogj! – Az áprilisi boldogságtervem tapasztalatai #2

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy havi témák és fogadalmak segítségével megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem. Boldogságtervem naplóját általában szombatonként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt.

Áprilisi fogadalmam a lelki feltöltődés, a mosoly, a belső ragyogásom visszaszerzése. Ebben a projektben nagyon kegyes hozzám az időjárás, ami – esőkkel és felhős estékkel tarkítva – csak úgy szórja a tavaszi napsütést.

Balinéz meditáció

Elizabeth Gilbert: Eat, Pray, Love – Ízek, imák, szerelmek c. könyvében (amiről most már tényleg hamarosan lesz összefoglaló a blogon) olvasható egy nagyon egyszerű(nek tűnő), szimpatikus kis meditációs módszer: ülj és mosolyogj.

“Feladja az első balinéz meditációs leckét. Elmondja, hogy sokféle út vezet Istenhez, de ezek többsége túlságosan komplikált a nyugati ember számára, így egy egyszerű meditációs gyakorlatot fog megtanítani nekem. Ami, alapjában véve, ennyi: ülj csendesen, és mosolyogj. Óriási! Ketutnak tanítás közben is fülig ér a szája. „Ülj és mosolyogj.” Hát ez csúcs.
– […] Ha meditálni akar, csak mosolyogni kell. Mosolyogjon az arcával, az elméjével, és a jó energia eljön magához, és elmossa a piszkos energiát. Még a májában is mosolyogjon. […] Ne siessen, és ne erőltesse. Túl komoly és megbetegszik. Meghívhatja a jó energiát a mosolyával.”

Rendben, be kell vallanom, hogy én egy “elfoglalt nyugati ember” vagyok, így a balinéz meditációt inkább “zuhanyozz és mosolyogj” formában próbáltam ki.

Könnyűnek tűnik? Nem az. Hogy az ember agya ne kezdjen kattogni, ne kezdjen zsörtölődni, problémákon rágódni. Nem is olyan könnyű, de én úgy érzem, érdemes gyakorolni. Úgyhogy jó szívvel ajánlom, nem kell hozzá guru segítsége vagy lelki vezető, aki elmondja a pontos instrukciókat. Aki úgy érzi, hogy nincs ideje az “ülj és mosolyogj” meditációra, hozzám hasonlóan próbálja ki a “zuhanyozz és mosolyogj” vagy a “mosogass és mosolyogj” meditációt.

Imádkozz érte

Nekem nincs kéznél az életemben egy fogatlan balinéz füvesember, akit kérdezhetek Isten természetéről, vannak viszont mormon misszionárius barátaim, így a héten velük ültem össze és kérdeztem meg őket arról, hogyan tudom letenni a hétköznapi bosszúságaimat.

A témában írtam már a Cesar Millan nyomán alkotott házikedvenc-teóriámról és az Elizabeth Gilbert-féle duzzogó gyerek elméletről, amik úgyszint arról szólnak: hogyan lehet lecsendesíteni a morcos kis gondolatokat, amik megzavarják a lelki békét.

A mormon fiúk a következőt tanácsolták: imádkozz azért, aki a bosszúságodat okozza. Ez nem oldja meg a problémákat, de segít alternatívát adni az elmének, ami már önmagára káros módon nem tud elszakadni a bosszúságoktól, csak rágja-rágja-rágja őket. (Ismertem egyszer egy boxer kutyát, aki a sündisznókhoz viszonyult ekkora önpusztító megszállottsággal, mint ahogy az emberi elme hajlamos a sértettségén rágódni. Ha sünt látott, a szájába kapta, és tépte-tépte-tépte. Nem számított, mekkora fájdalmat vagy milyen sérüléseket okozott magának, nem engedte el. Ne legyünk ilyenek – nem a problémák letagadása és szőnyeg alá söprése az, ha letesszük a sünt, mielőtt még véresre szaggatja a pofánkat.)

Elizabeth Gilbert könyvében találtam ezt a párbeszédet az önmarcangolásra hajlamos Liz és a szókimondó Richard között a szakításról, ami más szavakkal, de ugyanezt javasolja (sőt még kutyás hasonlat is van benne, hogy megerősítsen):

“– Mi húzott fel ennyire? – kérdi az elnyújtott hanghordozásával, szokás szerint egy fogpiszkálóval a szájában.
– Ne is kérdezd – felelem, de aztán kibukik belőlem minden, egészen addig a pontig, hogy: – És az a legszörnyűbb, hogy állandóan Daviden pörgök! Azt hittem, rég lezártam magamban ezt az ügyet, erre tessék, megint itt van!
[…]
– Az a probléma, hogy nem bírod elfogadni, ennek a kapcsolatnak rövid lejáratú volt a szavatossága. Mint egy kóbor kutya a szeméttelepen, csak nyalod az üres konzervdobozt, hátha van még benne egy kis maradék. De ha nem vigyázol, hát beleszorul a nózid, és egész életedben szenvedni fogsz miatta. Hagyd a francba.
– De szeretem.
– Hát szeresd.
– De hiányzik.
– Hát hadd hiányozzon. Valahányszor eszedbe jut, küldj felé némi szeretetet és fényt, aztán ejtsd a témát. “

A jókívánságokkal teli ima vagy a szeretet olyan, mint amikor nemcsak hogy letesszük a sünt vagy kihúzzuk az orrunkat a konzervdobozból (hogy aztán ott álljunk fixáltan felette, bármelyik pillanatban készen arra, hogy újrakezdjük), hanem megyünk és keresünk helyette egy labdát vagy egy botot.

Úgyszint nem könnyű, akárcsak a balinéz meditáció derűs “ülj és mosolyogj” módszere. De ezt is megéri gyakorolni.

Kérj és megadatik – Az imáról

Emlékszem, nem sokkal az agykontroll tanfolyamom után beszélgettem egy nagyon kedves munkatársammal a tanfolyamon tanultakról, és meséltem neki a kívánságok erejéről. Ő hívő keresztény, így mondta, hogy ő inkább Istenhez szokott imádkozni. Hosszas beszélgetésünk végén arra jutottunk, hogy ha kihagyjuk a vallásvitát a dologból, és nem kezdünk el marakodni, hogy ki milyen, egyik oldalról sem igazán bizonyított vagy cáfolt elméletekkel (a vonzás törvénye, a gondolatok teremtő ereje, Isten kegyelme, stb.) próbálja kitölteni a hézagokat és megfejteni a dolog pontos működési hátterét, a dolog attól még ugyanaz: kérj és megadatik, egészen pontosan kérj, és hidd is el, hogy a kérésed célba ért és választ fogsz kapni rá, és akkor megadatik. (Olvastam egyszer egy gúnyos véleményt arról, hogy baromság ez az egész, este lefekvés előtt kértem, hogy mire felkelek, a tárcám legyen tele tízezresekkel, és nem lett. – Tedd a szíved a kezedre, barátom, tényleg hittél benne, hogy így lesz? Ugye, hogy nem.)

A vallásos munkatársam akkoriban leginkább azért imádkozott, hogy a közelgő átszervezések után is legyen munkája. Nagyon hosszan beszélgettünk a kérésről és az imáról, a hitről, hogy a kéréseink meghallgattatnak, és elmondta, hogy ő hisz benne, hogy Isten meghallgatja az imáit, én pedig azt, hogy ha hittel kért, akkor szerintem teljesen mindegy, kihez címezte vagy hogy én személy szerint hiszek-e abban, akinek címezte, szerintem is teljesülni fog a kérése. Egy órán belül megcsörrent a telefonja és felajánlottak neki egy állást egy másik osztályon.

Mostanában eléggé leszoktam a meditálásról, így a kérésekkel is hadilábon állok, mert meditáció közben szoktam megfogalmazni azokat. Egy hívő barátom tanácsát kértem, majd kibújt belőlem a kisördög és rögtön le is csaptam a hitvita lehetőségére, hogy a válaszában rejlő segítség helyett azon rágódjak, hol támadható az álláspontja.

Ha őszinte akarok lenni, az imádsággal azért is állok hadilábon (ahogy a vallással általában), mert bár vallásos oktatást kaptam, de vallásos nevelést nem, és így soha nem volt részem semmilyen vallásos élményben. Az ima számomra sosem volt más, mint egy reggel, este és étkezés előtt kötelezően elmormolt versike, nem pedig Istennel való kommunikáció, aminek a vallásos ismerőseim szerint állítólag lennie kell.

Mivel a meditációból is kikoptam mostanság, ezért arra gondoltam, csak úgy mókából feladom a hitvitámat, és teszek egy próbát az imádsággal, nem úgy, ahogy ismerem, hanem ahogy a hívő barátaim elbeszélései utalnak rá, és ahogy már nem is áll olyan távol attól a kívánság-gyakorlattól, amiben én is hinni tudok.

Mivel tudom, hogy mormon barátaim kifejezetten baráti kapcsolatot ápolnak Istennel, kíváncsiságból rákerestem az interneten, mi náluk az ima fogalma, milyen az ima formája.

Hogyan imádkozzunk a mormonok szerint:

  1. Szólítsuk meg Istent!
  2. Mondjunk köszönetet azért, amit eddig kaptunk!
  3. Mondjuk el a kérésünket, vagy kérdésünket, amivel hozzá fordulunk!
  4. Zárjuk az imát Jézus Krisztus nevében, és az “ámen” (“úgy legyen”) kifejezéssel, amely kifejezi, hogy valóban egyetértünk az ima tartalmával, komolyan gondoljuk azt.

Nem feltétlen akarja mindenki Istenhez címezni a kéréseit, kérdéseit, de úgy gondolom, a fenti forma bárkinek hasznos mankó lehet. Az ima ilyen formában valóban egy praktikus, személyes monológ: szólítsuk meg azt, akihez vagy amihez szavainkat címezzük és akitől vagy amitől válaszokat vagy segítséget várunk (legyen az a Jóisten, az Univerzum, az égi szellemek, őseink lelke, belső istenségünk, a tudatalattink, stb.), adjunk hálát (ami pozitív gondolatokat ébreszt és erős alapot ad szavainknak), fogalmazzuk meg, mit várunk, mint akarunk, és zárjuk gondolatainkat azzal a hittel, hogy szavaink célba értek és a hatásuk nem marad el.

Ami pedig a választ illeti… Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek c. könyve szerint, amit nemrég olvastam, az ima és a meditáció közötti alapvető különbség, hogy az imában megkérdezzük Istent, a meditációban pedig meghallgatjuk a válaszát. Kérésünkre, kérdésünkre a válasz érkezhet eseményként, lehetőségként, vagy ötletként, sugallatként, ami elcsendesedés közben, vagy teljesen váratlan időpontban (például mosogatás vagy kertészkedés közben) ér minket.

Te milyen formában fogalmazod meg kéréseid a felsőbb erő vagy erők felé?

Menjetek játszani szépen, anya Istennel beszélget

Legutóbb írtam a házikedvenc-teóriámról, avagy a saját farkát kergető belső ösztönlényem megszelídítéséről, kizökkentéséről a negatív állapotból Cesar Millan módszerének analógiájával. Még a cikk felkerülése előtt írtam erről a barátaimnak, akiket eléggé megosztott az ötlet, sokak aggodalmukat fejezték ki, hogy dominálni, elnyomni akarom tudatalattimat, ezáltal saját magamat, a valódi önmagamat.

Én úgy gondolom, fontos a tudat és a tudatalatti, az ego és az ösztönlény, ha úgy tetszik, az ész és a szív elhatárolása. Olyanok, mint a jobb és a bal agyfélteke, vagy a kéz és a láb – vannak feladatok, amikre az egyik alkalmasabb a másiknál és fordítva. Attól tartok, nem olyan kultúrában nőttünk fel, ahol kifejezetten megtanultuk volna akár elhatárolni a kettőt, nemhogy egyformán megbecsülni, és a megfelelő helyzetekben előtérbe helyezni azt, amelyikre épp nagyobb szükségünk van. Erre egy játékos ötlet volt a házikedvenc-teóriám, amelyben egy kézzel fogható, otthonos hasonlottal határoltam el a őket egymástól.

Most épp Elizabeth Gilbert: Eat, Pray, Love – Ízek, imák, szerelmek c. könyvét olvasom, amiben találtam egy hasonló mókás analógiát, ez pedig épp a másik irányú elhatárolást céloz, a zavargó gondolatok és az egó elcsendesítését.

“Az egód küzd az életéért, az elméddel szórakozik, igyekszik a tekintélyét fitogtatni, és egy kis kalickában akar tartani, benn a sarokban, távol a világtól. Rá se hederíts.
– De hogyan tudja az ember figyelmen kívül hagyni?
– Próbáltál már valaha elvenni játékot kisgyerektől? Nincsenek elragadtatva, ugyebár? Elkezdenek rugdosni meg visítozni. Úgy a legkönnyebb elvenni a játékot tőlük, ha az ember ad nekik valami mást, amivel játszhatnak. El kell terelni a figyelmüket.
[…]
A meditációs barlangban […] ma reggel egy új megközelítést alkalmazok. […]
Gondolatok jönnek-mennek, de nem sok figyelmet fordítok rájuk, csak annyit mondok nekik szinte anyai gyengédséggel: – Ó, ti kis huncutok… titeket jól ismerlek már… na menjetek játszani szépen… anya Istennel beszélget.”

Ti hogyan képzelitek el a tudatotokat és a tudatalattitokat?

Meghívás közös meditációra

Kaptam még egy meghívást közös meditációra, ezért egységbe foglalva közzéteszem itt mindkét meghívást, remélve, hogy kedvetek támad csatlakozni. Mindegy, hogy miben hiszel: abban, hogy az embereket világszerte ugyanolyan láthatatlan háló köti össze, mint ahogy a vezeték nélküli internet köti össze a számítógépeket, vagy csak abban az egyszerű tényben, hogy ha a melletted ülő kollégádnak vagy padtársadnak rossz napja van, az rád is kihat, te pedig továbbviszed a rosszkedvét. Nem számít. Csak az, hogy egy fokozott negatív hangulattal terhelt napon kifejezetten jót teszel a világgal, ha a te belső világodban béke van.

Ezért jó szívvel meghívlak, csatlakozz te is a közös meditációhoz az alábbi időpontokban:

  • december 20. (csütörtök) 19.00-21.00 között
  • december 21. (péntek) 6.00-tól

Mit tégy?

  • Keress egy kényelmes, nyugodt zugot a lakásodban!
  • Gyújts egy gyertyát és helyezkedj el kényelmesen!
  • Hunyd le a szemed, lélegezz mélyeket, lazulj el!
  • Elevenítsd fel pozitív gondolataidat, örömeidet, azokat a dolgokat, amikért hálás vagy, amik örömmel és szeretettel töltenek el!
  • Hagyd, hogy átjárjon a jó érzés, a szeretet, az öröm!
  • Képzeld el, ahogy ez az érzés átterjed azokra, akikkel élsz, akikkel dolgozol vagy együtt tanulsz, akikkel nap mint nap találkozol, akiket ismersz!
  • Ezután képzeld el, hogy az érzés továbbterjed, ellepi a várost, ahol élsz!
  • Majd gondolatban terjeszd ki ezt az érzést az egész országra, a kontinensre és végül a bolygóra!
  • Vidd magaddal a bensődben ezt a jó érzést azután is, hogy kinyitod a szemed és kilépsz a meditációból!

Világvége? Én kihagyom

Ami 2012.12.21-ét illeti, nem sokat foglalkoztam a kérdéssel. Miután 2000-ben sem lett vége a világnak, ezért a soron következő világvégével már nem igazán törődtem. De ahogy közeleg a jeles dátum, ezt egyre nehezíti az, hogy lépten-nyomon vicces világvége-képekbe és világvége-bulimeghívásokba ütközöm.

Nem ástam bele magam igazán a tényekbe és lehetőségekbe, aki teóriákat és eshetőségeket akar bogarászni, nem jó helyen jár most nálam. Valamiképpen mégis szeretnék foglalkozni a témával, hiszen meglehetősen bosszant, hogy ha akarom sem tudom kikerülni.

Ami engem illet, hiszek benne, hogy ereje van annak, ha több ember tartósan ugyanazzal a gondolattal foglalkozik. Felfoghatjuk ezt spirituális módon is, vagy úgy is, mint ahogy Neil Gaiman humoros regényében, az Elveszett próféciákban Crowley, a leleményes démon rontott meg lelkeket pusztán azzal, hogy ebédidőben kikapcsolt egy mobiltelefon-állomást, ezzel idegességet keltve, amit az emberek aztán továbbgörgettek a beosztottaikra, a családjukra, a takarítókra és bolti eladókra, és így tovább. Akárhogy is, nem tartom túl hasznosnak, ha szenzációhajhász módon, viccek és világvége-bulik formájában az emberek ezzel a gondolattal foglalkoznak.

Részemről azt javaslom, hogy aki tényleg, igazán komolyan gondolja, hogy pénteken véget ér a világ, az tegye le a lelki terheit, adjon annyi szeretetet, amennyit tud, aztán jelentős mennyiségű tartós élelmiszerrel, vízzel és gyógyszerrel vonuljon el egy óvóhelyre.

A többieknek pedig azt, hogy még viccből se erősítsék azt a kollektív majomkodást, ami ezt a dátumot övezi.

Kaptam egy meghívást egy közös meditációra, amit közzéteszek itt is, mert szeretném, ha minél többen csatlakoznátok, már csak azért is, mert akárhonnan nézzük, fordulópont vagy sem, spirituális esemény vagy sem, az ünnepek előszobájában egy negyed órát, fél órát, órát rászánni arra, hogy pozitív gondolatainkkal, jó élményeinkkel foglalkozunk, csak hasznos lehet.

A meditáció időpontja 2012.12.20. 19-21 óra között. Ebben az időpontban lehetőségeidtől függően bármikor, szándékod szerinti időre bekapcsolódhatsz, és ily módon segítheted az előttünk álló változások minél harmonikusabb módon történő lezajlását.
A meditáció megkezdése előtt gyújts (lehetőleg fehér) gyertyát. Helyezd előtérbe jó és pozitív gondolataidat, melyek segítenek a ráhangolódásban. Éleszd és erősítsd magadban a FÉNYT, áradjon szét testeidben. Ezzel a kiáradással kapcsolódj össze Földanyával, majd az Ő energiáit segítségül hívva áraszd a FÉNYT, és kapcsolódj a változások pozitív megélésén munkálkodó társaidhoz. Ezt bármikor befejezheted, de a FÉNY áradásának folyamatát tartsd fenn, és úgy lépj ki a meditációból.
Természetesen más módon is kapcsolódhatsz, egyénileg, vagy akár csoportosan, a lényeg, hogy minél többen legyünk az Isteni EGY-SÉG-ben, a változásokat segítő szándékkal.
Forrás: http://www.krizanten.hu/

Ötletek ahhoz, hogy “más módon” kapcsolódjon be az, aki nem szívesen meditál:
– imádkozz, adj hálát
– mosolyogj, nevess
– ajándékozz meg valakit egy önfeledt öleléssel, csókkal
– tégy félre egy kicsit minden sérelmet, aggodalmat, tüskét, és adj színtiszta, nyílt szeretetet valakinek, aki közel áll hozzád
– hallgass olyan zenét, ami elűzi minden borús gondolatodat és felvillanyoz
– tégy valamit, ami jó érzéssel tölt el
– írj hála-listát

Ideális pihenőhely

Az ideális pihenőhelyünk egy olyan barátságos, biztonságos, békés, csodálatos hely, ahol senki nem háborgathat, és ahova elvonulva mindig feltöltődünk energiálva és vidámsággal.

– Ó, ugyan, mikor juthatok én el egy ilyen helyre?… – Hadd áruljam el: bármikor.

A képzelet jótékony hatásáról és a vizualizációról már írtam meditációs cikksorozatomban. Ez az eszköz ad nekünk lehetőséget megtalálni ideális pihenőhelyünket is, és segít később könnyedén eljutnunk oda.

Hogy kinek mi az ideális pihenőhely, arra nincsenek általános szabályok. Ha van olyan hely – ahol valaha jártál, vagy ahová vágysz, amit elképzeltél magadnak -, az remek. De ha nincs ötleted, böngéssz ihlető képeket, hogy megtaláld és magad elé tudd idézni ideális pihenőhelyedet. Ha később úgy érzed, költöznél, természetesen megteheted.

Az én ideális pihenőhelyem volt már egy tó fölött átívelő híd, egy napsütötte mező egy hintával, egy szélfútta szirt a háborgó tenger fölött (meglepő, de nagyon energizáló volt az a környezet), egy tóparti ház. Aztán nemrég rátaláltam az alábbi képre, ami teljesen magával ragadott – most ez a képzeletbeli kuckóm.

Ezután teremts magadnak nyugodt körülményeket, merülj el meditációs szintedre vagy csak egyszerűen hunyd le a szemed és lélegezz mélyeket, hagyd, hogy a tested és az elméd megnyugodjon. Majd képzeld oda magad ideális pihenőhelyedre. Időzz el nyugodtan és kényelmesen a részletek megjelenítésén. Lásd, halld, érezd a bőrödön, lélegezd be a környezetedet, mintha valóban ott lennél. Érezd azt a fantasztikus békét, nyugalmat, biztonságot, energiát és felszabadultságot, amit ad, hogy itt lehetsz ideális pihenőhelyeden.

Végezd el ezt a gyakorlatot minél gyakrabban és intenzívebben. Ugyanis ha sikerül élénken eltárolnod ideális pihenőhelyet képzetét az agyadban, könnyedén előhívhatod bármikor, amikor stressz ér, letört, ideges vagy fáradt vagy. Ha ideális pihenőhelyed könnyen hozzáférhető a képzeletedben, már nem kell meditációs körülményeket biztosítanod magadnak – elég, ha egy percre magadra zárod a munkahelyi mosdó ajtaját és lehunyod a szemed. Ahogy odaképzeled magadat ideális pihenőhelyedre, elmédet arra készteted, hogy abba a már megszokott, megtanult nyugodt, békés állapotba kerüljön, amit elmerüléseid során gyakoroltál.

Teremtsd meg ideális pihenőhelyedet, és látogasd meg, amikor csak szeretnéd!

Kézimunka – a mi meditációnk

Ma havas tájra ébredtem – ezzel immár hivatalosan is beköszöntött a tél. Itt a rövid nappalok, a hosszú esték, a sötétség, a zárt szobák melege, a kandallók és gyertyák időszaka. És a kézimunkázásé.

Eleink idejében, a paraszti gazdaságokban ez az időszak szolgált arra, hogy a betakarított alapanyagokat, gyapjút, kendert, fát feldolgozzák, és elkészítsék a ruhaneműt, eszközöket és használati tárgyakat a következő időszakra.

És persze amíg a földek pihentek, addig az emberek is pihentek. A kézimunka nem más, mint a meditáció, az elmerülés egy fajtája. Lehetőséget ad rá, hogy megéljük az alkotás örömét, és a monoton tevékenységben elmerülve az elménk egy kis megnyugvást, a lelkünk szabadságot kapjon.

A keleti meditációs technikákkal talán nehezen boldogulunk, hiszen nem része a kultúránknak, nem hordozzuk kollektív tudattalanunkban a technikáját. Ellenben a kézimunkázás, a kézzel alkotás az elmerülésnek egy olyan fajtája, amihez évszázadok vagy -ezredek óta közünk van, ami bennünk él, még ha nem is fedeztük még fel magunkban.

Ki-ki tapasztalata és érdeklődése szerint nyúljon a télen valamilyen kézimunkához, legyen az kötés, horgolás, hímzés, szövés, faragás, ragasztás, dekorálás, gyöngyfűzés, vagy bármi egyéb. Készülhet karácsonyi ajándéknak, a lakás vagy önmagunk díszére, vagy pusztán az alkotás öröméért.

Ragadjuk meg ezt a lehetőséget, és fedezzük fel a régiek bölcsességét, a mi természetes utunkat az elmerülésre.

Meditáció közben elalszom – tippek

Gyors tippek annak a kedves olvasómnak, aki napok óta rendszeresen rám talál a keresőben azzal a kereső kifejezéssel, hogy “meditáció közben elalszom”. :)

– Időzítsd a meditációdat a napod egy aktív időszakára, amikor kipihent vagy és energikus!
– Ha teheted, válassz napfényes helyet az elmerüléshez!
– Engedd be a friss levegőt!
– Ha általában zenével meditálsz, próbáld meg csendben, ha csendben szoktál, próbáld zenével!
– Meditálj ülve!
– Válassz kevésbé stabil testhelyzetet: ülj ki egészen a szék vagy ágy szélére, dőlj picit előre!
– Meditáció közben sem muszáj mozdulatlan szoborként ülnöd – néha mozgasd meg a nyakad, a csuklód, a bokád, kicsit változtass a testhelyzeteden!
– Illatosítsd a helyiséget élénkítő hatású illóolajjal – például ánizs, citrom vagy citromfű illattal!
– A meditáció gyakorlását kezdd rövidebb időtartamú és felületesebb elmerülésekkel, és később fokozatosan kalandozz a mély meditáció területén!
– Meditációdat kísérd folyamatos belső narrációval, és időnként mondd el magadnak belső hangoddal: bármikor vissza tudok térni az éber tudatállapotba!
– A biztonság kedvéért használj időzítőt – de igyekezz az éles ébresztőhang helyett valamilyen kíméletesebb hangeffektust használni, hogy ne kirántson, hanem kivezessen a szundikálásból!

Kellemes meditálást, és ha újra erre jársz, hagyj egy hozzászólást! :)

Meditáció kezdőknek, lépésről lépésre – 3. rész

Elhoztam a meditációs sorozatom utolsó részét. A korábbi részekben alaposan előkészültünk a relaxációhoz, most már tényleg ideje belevágnunk.

A gyakorlatot alapvetően három részre tudjuk bontani: eljutás a meditációs szintre, meditáció és visszatérés az éber tudatállapotba. Ahogy már említettem, én a gazdag vizualizációval kísért meditációs technikát tanultam, ezért arról is fogok beszélni. Ennek lényege, hogy aktívan bevonjuk a képzeletünket és gondolatban megjelenítünk olyan képeket, érzeteket, érzelmeket, amelyek segítik a meditációnkat.

Bővebben…