Boldogságterv #27 – Mémek, Máté és a mérhetetlen kicsinység


Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. A rovat bejegyzéseit a boldogságterv címke alatt találjátok.


Az áprilisi boldogságtervem témája Isten keresése a világ apró jelenségeiben.

Mi és a mémek

Nemrég meghallgattam Susan Blackmore beszédét a mémekről, amelyeket tágabban értelmez és magyaráz, mint az interneten terjedő vándortémákat, Richard Dawkins 1976-os elméletéig nyúlva vissza. Eszerint a memetika (aminek rövidült formája a meme [ejtsd: mém]) a görög mimetes szóból ered, amelynek jelentése másoló, imitátor. Az internetes mémek sem mások, mint valami, amit egymásról másolunk. Azonban már a technika kora előtt is rengeteg mém volt: a divat bármelyik eleme tekinthető például mémnek, hiszen ez is olyasmi, ami egyszer csak terjedni kezd, és emberről emberre száll. Susan Blackmore felhívja a figyelmet rá, hogy a mémek a génekhez hasonlóan működnek: adaptálódnak, variálódnak és másolják önmagukat, azonban mindeközben nincsenek tekintettel a következményekre. 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egészében megértettem a memetika elméletét, vagy akár Susan Blackmore beszédét, de ami igazán megérintett és elgondolkodtatott benne, az az volt, hogy bár azt hisszük, mi teremtjük és irányítjuk mémeket (akár az internetes, akár a tágabb értelemben nézett mémeket), azok azonban a befolyásunkon kívül születnek, terjednek, variálódnak és adaptálódnak (elvégre, gondoljunk csak bele, egy jégvödör kihívást vagy bármely más mém-jelenséget sem tudnánk megfékezni vagy befolyásolni a lefolyását), az emberek pedig egyfajta hordozóközegként állnak a mémek rendelkezésére.

 

Miénk-e a világ?

Susan Blackmore beszéde eszembe juttatott egy régi főiskolai előadást, ahol mélyen megbotránkoztam azon, amit az alkalmazott művészetek professzorunk mondott: ne gondoljuk azt, hogy a természeti erőforrások, például az agyag véletlenül került a földbe és az ember mintegy véletlenül talált rá. Az az agyag szánt szándékkal volt odakészítve, hogy felfogja a vizet a számunkra, előkészítse a talajt a számunkra, és maga az agyag is ott legyen a számunkra, hogy abból edényeket és téglákat készíthessünk, házat építhessünk. 

Ami miatt pedig annyira érzékenyen ért ez a gondolat, az az, hogy a hasonló elméletek véleményem szerint nagyon sok fájdalmat okoznak a világban. Hogy okkal és szándékkal vagyunk-e itt, azt nem tudom, azt viszont igen, hogy ez a hit nagyon sokszor tévútra megy. Ha azt hisszük, hogy a tárgyak, a természeti erőforrások, az alacsonyabb rendű életformák, a növények, az állatok, vagy akár az emberek (akiket Isten előzékenyen eltérő bőrszínnel vagy nemiszervvel jelölt meg, hogy biztosan megismerjük, hogy ők azok a csökkent értékű embertársaink) mind-mind azért vannak idekészítve, hogy mi a felsőbbrendűségünkkel szabadon gazdálkodjunk belőlük, hogy a hasznunkat és kedvteléseinket szolgálják – ez olyan gondolat, ami eddig óhatatlanul is megszületett az emberek fejében újra és újra a történelem során, ahányszor belelovallta magát abba, hogy valamiképp különleges, hogy más okból van itt, mint a mezei virágok, a hegyek vagy a kutyák. 

Épp ezért én sokkal inkább igyekszem arra gondolni, hogy mi is csak ugyanolyan részei vagyunk a világunknak, mint bármelyik másik élő vagy élettelen. 

Rémítő kicsinység

Épp a héten írtunk a fóbiákról a {Vigyázz! Kész! Posztolj!} kihívás keretein belül a fóbiákról, és egy érdekes fóbiát nem említettem, amibe nekem is volt már alkalmam belekóstolni, ez pedig a kozmikofóbia: az élmény, amikor (például a csillagos ég látványától) elviselhetetlen súlyként zuhan ránk a gondolat, hogy milyen hatalmas a világegyetem és mennyire aprók vagyunk benne mi magunk.

Nem könnyű ezt megélni, és valóban kilógunk a sorból a madarak, kövek és kutyák közül azzal, hogy egyáltalán elmélkedünk ilyesmiről, természetes tehát, hogy az emberi gondolkodással egyidősek a vallások, amelyek megpróbálnak megnyugtató választ adni arra, hogyan ne roppanjunk össze a saját kicsinységünk gondolatának súlya alatt. Amik azt mondják, hogy többek vagyunk, mint térben és időben mérhetetlenül aprócska kiterjedésű porszemek, hogy célunk van, hogy okkal vagyunk itt, hogy egy végtelenül bölcs mindenható számára mindannyian, név szerint és személy szerint roppantul fontosak vagyunk, hogy csak a látszat az, hogy ilyen aprócskák vagyunk és az életünk ilyen tragikusan véges, hiszen valójában mi is örökké fogunk élni, még tovább, mint az égitestek és a galaxisok.

Ha őszinte akarok lenni, jó volna ezt hinni (szeretnék így érezni), de nem hiszem. Érdekes módon viszont a megnyugtatást éppen egy bibliai részletből, Máté evangéliumából merítem, amit nektek is elhoztam. (És igen, önkényesen megvágtam, méghozzá pontosan azért, hogy reményeim szerint ti is ugyanazt az üzenetet olvassátok ki belőle, amit én látok benne – azt, hogy nekünk sincs több vagy jobb helyünk a világban, mint a virágoknak, a köveknek, a madaraknak vagy a kutyáknak, de a boldogulásunk kulcsa épp abban áll, hogy ezt elfogadjuk-e.)

“Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! (…) Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek. (…) Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik? Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. (…) Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? (…) Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról!” (Máté 6:25-34)

Ilyen volt az egyházi esküvőnk

Holnap lesz egy éve annak, hogy Petivel összeházasodtunk. Gyönyörű nap volt, két gyönyörű szertartással, mindkettőt nagyon szép emlékként őrizzük a szívünkben, az esküvői albumokban, és még hangfelvételekben is. Ezért arra gondoltam, ma és holnap két részletben megosztom itt a blogon az egyházi és a polgári szertartás szövegeit, mert úgy érzem, az eskető papunk és az anyakönyvvezetőnk is kitett magáért, hogy értékes, megörökítésre méltó szertartást prezentáljon nekünk.

Az egyházi szertartásra mi választhattuk ki a szövegeket (a gyakorlatban persze én válogattam, Peti pedig bólintott :)), amit nagyon kedves gesztusnak tartottam. Szentleckének Szent Pál apostolnak a Kolosszeiekhez írt leveléből választottam egy részletet a türelemről, a háláról és a többi olyan erényről, amik összetartanak egy házasságot. Az olvasmány az Énekek énekének néhány részlete lett, amik a szerelem és a szenvedély erejéről szólnak. Az evangéliummal kapcsolatban pedig nem is volt kérdés, hogy Máté evangéliumának a kősziklára épített házról szóló részlete lesz az, ha már van egy személyre szóló kősziklám, egy Péterem, akire építkezhetek. (Tudniillik a Péter név kősziklát jelent.)

Szentlecke Szent Pálnak a Kolosszeiekhez írt leveléből

Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet.
Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak.
Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke.
S Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben.
Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Az Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket.
Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának.

Olvasmány az Énekek énekéből

Csitt! A szerelmem! Nézzétek, ő jön ott, ugrál a hegyeken és szökell a dombokon!
Szerelmem olyan, mint a gazella, a fiatal szarvas a hasonmása. Nézzétek, már itt áll házunk falánál, benéz az ablakon, nézelődik a rácson át.
Aztán köszön, s így szól szerelmesem:
Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem!
Sziklák hasadékában fészkelő galambom, rejtekhelyeden, a szirtek szegélyezte ösvényen mutasd meg arcodat, hadd halljam hangodat, mert szépen cseng a hangod, és bájos az arcod.
Tegyél a szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet a karodra! Mert mint a halál, olyan erős a szerelem, olyan a szenvedély, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja.
Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet, egész folyamok sem tudnák elsodorni.

Evangéliumi tanítás Máté evangéliumából

Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: – Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.
Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát.
Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja.
Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette.
Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.”
Ezzel Jézus befejezte ezeket a beszédeket. A nép ámult tanításán, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.

Tóth Miklós atya szavai

A jegyesség ideje alatt volt alkalmatok arra, hogy jól megismerjétek egymást, és most itt vagytok az oltár előtt, mert ti ketten is úgy látjátok, hogy megérett az idő arra, hogy az Isten színe előtt itt a templomban mint férj és feleség, összekössétek az életeteket.
Ha egy család életét nézzük, a férj és a feleség mind a ketten arra törekszenek, hogy családjukban harmonikusan és békességben éljenek. Ti is a sok-sok beszélgetés alatt még jobban megismertétek egymást, és nagyon jól kiegészítitek egymást jellemeteket illetően. Bizonyára ezért is választottátok a szentleckét, ahol Szent Pál apostol erről tanít benneteket: lelketeket töltse el az irgalmasság, a jóság, a szelídség és a türelem. Ahogyan néhányszor találkoztunk már, láthattuk ezeket a legjellemzőbb tulajdonságaitokat, ezek megvannak bennetek, és igyekeztek eszerint élni, hogy így békesség töltse be szíveteket-lelketeket.
Ezután hallottuk az első olvasmányt, az Ószövetség egy szép részletét. Az olvasmányban a fiatal pár egymás iránt érzett szeretetét énekli meg a szerző. És egyetlen gondolatot hadd ragadjak ki belőle, bizonyára nektek is megragadta ez a figyelmeteket: tégy engem, mint pecsétet, karodra. Ez a pecsét a végleges, az elszakíthatatlan szeretetet jelzi mindkettőtök számára. Időnként majd vegyétek elő ezt a szentírási részletet, olvassátok el újra és újra, és emlékezzetek vissza erre a gondolatra: tégy engem, mint pecsétet, karodra.
Aztán hallottuk az evangéliumi történetet, az Evangélium pedig a családalapítás bölcsességére figyelmeztet benneteket. A keresztény hit, a krisztusi szeretet, a mindennapi imádság, a szentmise, a szentáldozás, mindez szikla alapja lesz családi életeteknek.
Aztuán szívesen mondom azt is, ahogy el szoktam mondani más jegyespároknak is az esküvő alkalmával, hogy a mai naptól a szülői hivatásra vállalkoztok. Te, Tímea, az édesanyai hivatásra, te, Péter, pedig az édesapai hivatásra. Mennyire kifejező ez a szó, csupa nagybetűvel: HIVATÁS. Mit jelent ez számotokra? Nektek kell majd mintát adnotok és fölnevelnetek leendő gyermekeiteket. Mennyire fontos ez!
És azt is el szoktam mondani, nemcsak a jegyesoktatáson, de az iskolába kerülő kisgyermekek szüleinek is, hogy a kisgyermeket hogyan kell nevelni. Annyi gondot fordítanak a szülők a gyermekek testi ápolására-nevelésére, ugyanakkor megfeledkezünk a lélek ápolásáról. Pedig akkor egész az ember, ha testét, szellemét és lelkét, mindegyiket kellően gondozzuk, ápoljuk. Ti ne essetek abba a hibába, hogy csak a testét szeretnétek gondozni, hanem az egész embert, a fejlődő kisgyermeket kell néznetek, s így fölnevelnetek családotokban.
S ezzel kapcsolatban szeretnék még valamit elmondani. Több alkalommal hallottuk már az édesanyáktól, amikor megszületett az első kisgyermekük, hogy kimondják ezt a mondatot: nekem az első a most megszületett kisgyermekem. És ez nem igaz. Mert neki, a feleségnek, az édesanyának az első továbbra is a férje. A férjnek pedig ezután is az első a felesége. És akkor a kettőtök szeretetkapcsolata, gondoskodása mellett már az első lehet kettőtöknek a kisgyermek, aki megszületik a családban, és így fölnevelitek őt.
Tehát ne feledkezzetek meg erről: figyeljetek egymásra, legyen gondotok egymásra, mint férjnek és mint feleségnek. Ezt láttátok szüleitektől is, hiszen szüleitek is sokat fáradoztak értetek. Köszönjétek meg nekik a mai napon ezt a gondoskodó, fölnevelő szeretetet.
Az Isten kezébe teszitek le a mai naptól a ti kettőtök életét, de családotok sorsát is. És ott, az Isten kezében ez jó helyen van. Hogyha az Isten hordoz titeket a tenyerén, akkor bízhattok az Ő szeretetében, bízhattok az Ő gondviselő jóságában.
Befejezésül pedig mit kívánok nektek én az esküvőtök napján a templomban? Kedves Tímea és Péter, innen a templomból, az oltár elől, ahol hamarosan kimondjátok az igent, a Jóisten áldásával indultok el erre a szép, nagyon hosszú, sokszor talán göröngyös útra, a házastársi és a családi élet útjára. Mind a kettő nagyon fontos, a ti kettőtök szeretetének a házastársi kapcsolata, és a családi életetek is, amely kiteljesül, kiegészül majd a kisgyermekekkel. És mindaz a jókívánság, amit a templomajtóban szeretteitek és jóbarátaitok kívánnak nektek, az valósuljon is meg boldog, békés családi életetekben. A Jóisten áldása, óvó, vigyázó szeretete kísérje végig egész házastársi és családi életeteket, ámen.

[A fotókat Nyikos Péter készítette.]

Mormon péntek – Kicsiségek és közösségek

“Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket!” (Máté evangéliuma)

“A sötétség nem tudja kiűzni a sötétséget – csak a fényesség képes erre. A gyűlölet sem tud gyűlöletet kiűzni – csak a szeretet képes rá.” (Martin Luther King)

Ez a két idézet és a hozzájuk kapcsolódó gondolatok voltak a tegnapi mormon angol óra lelki üzenetei, én mégsem az ellenségekről szeretnék most írni, hanem azokról az emberekről, akik jók hozzánk.

A Blog Action Day alkalmából, szintén a gyász kapcsán írtam arról, hogy milyen súlyuk van az apró jótetteknek. Ezekhez hasonló csekélység volt az is, hogy tegnap, miután tudattam a mormon fiúkkal, hogy szomorú vagyok, és nem is tudok végig maradni az órán, rám bízták a döntést, hogy a szokásostól eltérően az óra elején tartsák-e a lelki üzenetet, hogy én is meghallgathassam. Ez nagyon kedves volt tőlük, és megerősített abban, hogy jól tettem, hogy még ha csak az óra felén-harmadán tudtam is ott lenni, elmentem hozzájuk egy kicsit feltöltődni lelkileg.

Azt mondtam, azokról az emberekről akarok írni, akik jók hozzánk. Nem barátot írtam.

Ami a barátokat illeti, kevés közeli barátom van, és még kevesebb olyan barátom, aki fizikailag is közel van hozzám, mondjuk egy régióban. Én a családnak nem arra az ágára ütöttem, apukám családjára, akik könnyen kötnek új ismeretségeket, remekül ápolják vagy könnyedén melegítik fel újra a barátságaikat. Néha aggodalommal vagy szomorúsággal tölt el, hogy én sokkal inkább magamnak való vagyok, hogy kevés ember áll hozzám igazán közel, a távolabbi ismerősökkel pedig nem tudom olyan könnyeden kezelni a kapcsolatomat, ahogy például a húgom elhív szórakozni egy hónapok-évek óta nem látott ismerőst.

Időről időre mégis elsodródok egy-egy találkozóra vagy közösségbe, ahová nem kötődöm mély gyökerekkel – mint egy baráthoz -, mégis otthon lehetek köztük.

Talán vannak az olvasóim közt olyanok, akik nem is igazán értik ezt – a húgom például, ha olvas, egészen biztosan értetlenül néz most. De azokat, akik velem járnak egy cipőben, arra bíztatom, hogy adjuk fel a maximalizmusunkat a barátságokkal szemben is, és adjunk több megbecsülést azoknak az ad-hoc, laza kapcsolatoknak, amelyekben egyszerűen jó emberek vesznek körbe minket, akik mély barátság nélkül is azon vannak, hogy egy picit jobbá, egy picit mosolygósabbá tegyék a napunkat.

Ez úton is köszönöm a mormon fiúknak, hogy mindig megnevettetnek, és köszönöm mindenkinek, aki hozzájárul egy-egy mosollyal vagy mosolyogtatással a lelkem épségéhez.

Téged ki mosolyogtatott meg ma?