Ajánló: magyar blogszféra felmérés 2014

A Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közösségének egyik tagja, Szabó Árpád (az Árpádblog szerzője) még tavaly indított útjára egy kérdőívet a csoportban a blogolási szokásokról, amit én is kitöltöttem, de azután el is feledkeztem róla. Most azonban megszületett az eredmény, és nagyon meglepődtem, milyen profi elemzést kerekített belőle Árpád, nemcsak formailag, de tartalmilag is összeszedett, izgalmas képet mutat a magyar blogszféráról, legalábbis arról a (nem is olyan kis) szeletéről, akik részt vettek a felmérésben.

Akit édekelnek a kutatás eredményei, kattintson Árpád blogjára és töltse le, böngéssze át a jelentést és gazdagodjon!

2015/01/img_0859.jpg

Reklámok

Blogger házi – a 10 legjobb dolog a blogolásban

Mi a tíz legjobb dolog a blogolásban? – Ezt a kérdést Facebookon tette fel a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közösségének adminisztrátora, Suz’n, akitől a csoport tagjai időről időre “blogger házi feladatokat” kapnak, amik a blogoláshoz, a csoport életéhez, egymás támogatásához kapcsolódnak. Ez az első alkalom, hogy teljesítek egy ilyen házi feladatot, de remélem, hogy nem az utolsó – majd igyekszem. :)

Számomra tehát ez a 10 legjobb dolog a blogolásban:

#1 Sikerélményt ad – Akár egy cikk befejezésének vagy publikálásának élményét nézzük, akár egy komment olvasását, vagy az érzést, amikor meglódul az olvasottsági statiszika (és vele együtt a szívverésünk is), a blogolás mindig tartogat valami sikerélményt a számomra.

#2 Edzésben tart – Írok, olvasok, kutatok, szerkesztek, tervezek, rendszerezek, figyelek, témás keresek, akárhogy is, nem hagyja ellustulni az agyamat, edzésben tartja a szellemi és nyelvi képességeimet.

#3 Mindig van mit tenni – Soha nem fenyeget az a veszély, hogy magamba roskadva azt kérdezem: hát most mit kezdjek magammal?… (Oké, persze megesik az ilyesmi, de azokon a napokon úgysem tudok hasznosabbat tenni annál, mint hogy a fejemre húzok egy takarót és kialszom magam.) Akár buzgok a tettvágytól, akár csak annyi erőm van, hogy lomhán végigpörgessem a tumblr vagy a teitter falamat, mindig tudok találni olyan teendőt, ami hasznos a blognak.

#4 Segít definiálni önmagam – Ki vagyok én? Mit akarok és merre tartok?… Ijesztő kérdések, és mindig van az életnek olyan területe, ahol szembe kell nézni velük, de sokat segít, ha ott van a háttérben minél több olyan terület, ahol pontosan tudjuk ezekre a kérdésekre a választ. Például számomra az, hogy író vagyok, blogger vagyok, és egyre jobb akarok lenni abban, amit csinálok.

2015/01/img_0853.jpg

#5 Segít rendszerezni az életem – Kevesebbet csapongok, kevesebbet lötyögök, mióta itt van számomra a blog. Határidőim vannak, céljaim és terveim, a dolgok hajlamosabbak egy irányba mutatni, mert van mihez szervezni, van mihez igazítani őket.

#6 Mindig tanulok valamit – A blogolás folyamatos tanulásra késztet. Nemcsak a technikai háttérrel, a marketinggel, az írással kapcsolatban tanulok, de a tartalmak felkutatása során mindenféle területről jönnek szembe velem olyan cikkek, hírek, előadások, amik segítenek szélesíteni a látásmódom és gazdagítani a tudásom.

#7 Kapcsolatban tart – Introvertált típus vagyok, aki hajlamos úgy elmerülni a munkájában, a hobbijában, hogy az emberi kapcsolatait a nullára redukálja. De mivel a blogolás óhatatlanul is szociális tevékenység, soha nem vágom el magam a külvilágtól, akármennyire is elmerülök benne.

#8 Fejleszti a személyiségemet – Amikor megfogalmaztam azt az irányelvet, hogy pozitív hangulatú blogot fogok vezetni, még nem is sejtettem, milyen erős hatással lesz ez a személyiségemre. Miután a blogolás átszövi az életem minden területét és folyamatosan ott motozik a tudatom szegletében, állandó emlékeztető a számomra, hogy a pozitív hozzáállást válasszam, a jót keressem, igyekezzek kedves és derűs maradni. Kiderült, hogy az, hogy a blogon elköteleztem magam a pozitív szemlélet mellett, magával hozta azt is, hogy a blogon kívül is minduntalan visszatérek erre a kijelölt ösvényre.

#9 Bárki belevághat – Mondhatnánk, hogy ez inkább hátrány, mint előny, de én nem így látom. Természetesen, a megszülető és nyilvánosságra kerülő írások színvonala így elég vegyes. (Nem mintha például a kiadók által szűrt könyvesbolti kínálatban nem lenne az.) Egyszer egy barátom azt mondta, hogy egy olyan kor felé tartunk, ahol mindenki, aki olvas, ír is. Ez a gondolat mélyen beette magát a fejembe, nagyon megragadott, és nagyon jó iránynak tartom azt, hogy az önkifejezésnek ez a formája, az írás, ami számomra mindig olyan fontos volt, ne csak egy szerencsés, szűk elit kiváltsága legyen, és a könyvkiadás vagy az újságírás világán kívül csak az asztalfiókokra és a magánlevelekre szorítkozzon, hanem olyasmi legyen, ami elérhető mindenki számára.

#10 Ingyen van – Ahogy írtam, a blogolásba bárki belevághat: az anyagi lehetőségektől függetlenül is. Nem kell kiadóknál kilincselni, önrészt vagy tagdíjat fizetni, hanem ingyen hozzáférhetőek a lehetőségek mindenki számára. Persze vannak fizetős lehetőségek is, de amennyire én látom, azokat egyáltalán nem kötelező igénybe venni a boldoguláshoz, az ingyenes berkeken belül is tökéletesen lehet boldogulni.

Szerintet mi a legjobb a blogolásban?