A KonMari módszer – Második rész: a gyakorlat

Legutóbb hosszan írtam arról, miért érintett meg nagyon a KonMari módszer szellemisége. Mégis, azért ez mégiscsak egy rendrakási módszer – ideje, hogy gyakorlati tippeket is megosszak a könyvből.

KonMari

A selejtezésről

  • Először selejtezz! – Marie Kondo szerint bonyolíthatjuk akárhogy, a rendrakás mindössze két dologból áll: el kell döntened, mit tartasz meg és hogy azt hol tárolod. Fontosnak tartja azonban, hogy először mindig selejtezz – amíg nem végeztél valamennyi holmid átfogó selejtezésével, nem érdemes elkezdeni azon töprengeni, hogyan tárolhatnád őket, pláne nem rafinált tárolási módokba/eszközökbe invesztálni.
  • Selejtezz nagy lendülettel! – Bár legutóbb már írtam róla, hogy ez a szememben egy kis szégyenfoltja a könyvnek, mivel a “csak egyszer, csak most, csak egy nagy lendülettel” szlogent arra használja, hogy elmismásolja, hogy valójában több hónapos munka áll előttünk. Minden esetre fontos, hogy azt javasolja, ne tördeljük tíz-tizenötperces napi rutinná a selejtezést, hanem nagy lendülettel fogjunk neki, nagy falatokban, hogy rutinmunka helyett egyfajta áramlat-élménybe kerüljünk, és megfelelően el tudjunk merülni a selejtezés élményében.
  • Kategória, és ne hely szerint selejtezz! – Azaz ne “az előszobát” vagy “a gardróbot” selejtezd, hanem “a nadrágokat”, “a kabátokat”, “a táskákat”, stb. Ennek oka az, hogy egyféle holmiból több helyen többet is tárolhatsz. Amíg nem látod őket egyszerre, addig nem lesz pontos képed arról, miből mennyid van, és jobban ki vagy téve annak a veszélynek, hogy megtartasz valamit csak azért, mert “hátha nincs másik”.
  • Halmozz mindent a padlóra, majd végy kézbe mindent egyenként! – Ugye emlékeztek még, hogy a KonMari módszer fő kérdése ez: “örömet okoz?”. Ha egy kategória (például pólók, könyvek, stb.) minden darabját egyszerre a padlóra halmozod, az nemcsak abban segít tisztábban látni, hogy valójában mennyi holmid is van, hanem segít friss szemmel nézni rájuk. Kisebb az esélye, hogy valamit azért tartasz meg, mert már úgy megszoktad, hogy ott van a helyén, vagy esetleg mert ódzkodsz a macerától, amivel járna, hogy megválj tőle. Ha mindent egy “máglyarakásba” halmozol, valóban rá vagy kényszerítve, hogy utána egyenként kézbe vedd őket és egyenként dönts a sorsukról (az alapján, hogy örömet okoznak-e neked), ráadásul már a dolog lélektana is más: nem arról kell döntened, mit mozdíts el a helyéről, hanem hogy mit ments vissza a kupacból, mi az, ami tényleg megérdemli, hogy visszatedd a polcra.
  • Selejtezz a megfelelő sorrendben! – Marie Kondo szerint van egy meghatározott sorrendje annak, ahogy a holmikat selejtezni érdemes, hogy előbb a kisebb érzelmi értékű, könnyebben bírálható tárgyaktól válj meg, majd amikor már ráéreztél ennek a teljesen újszerű stratégiának az ízére, akkor térj át a nagyobb érzelmi értékkel bíró tárgyakra, miktől nehezebb megválni. Ez a sorrend nagy vonalakban a következő: ruhaneműk, könyvek, papírok és iratok, egyéb holmik, majd végül az érzelmi értékkel bíró tárgyak (például fényképek). Bővebb részletezésért KonMari checklist néven érdemes rá keresni.

A tárolásról

  • Használd azt, amid van! – Míg amiatt, hogy mindent, amitől megválunk, szemétként kezel és szinte nem is foglalkozik az adományozás lehetőségével, nem lettünk nagy barátok, annál szimpatikusabb volt az a megközelítés, hogy tárolásra szinte minden esetben elegendő az a tér és elegendőek azok az eszközök, amik már most a rendelkezésedre állnak. Marie Kondo azt javasolja, hogy a tarolásra alkalmasnak tűnő dobozokat (elsősorban cipősdobozokat, elektromos eszközök holmijait, használaton kívüli ételtároló műanyag dobozokat, stb.), amiket selejtezés közben találsz, gyűjtsd össze és tedd félre addig, amíg el nem érsz ahhoz a szakaszhoz, amikor megkeresed a dolgok végleges helyét. Pluszban még azt is tanácsolja viszont, hogy amint befejezted a rendrakást, válj meg a fölöslegtől – ne tárolj valamit csak azért, mert egyszer, majd, talán szükség lesz rá. Ha egy doboz annyira tetszik, hogy semmiképp sincs szíved megválni tőle, akkor találj neki valami funkciót, helyezd szolgálatba és úgy tartsd meg.
  • Különítsd el a tárolás és a használat helyét! – Marie Kondo szerint gyakori hiba, hogy a dolgokat ott tároljuk, ahol használjuk őket, pedig ez sok esetben nem jó megoldás. Ilyenek például a konyhapulton tárolt alapanyagok vagy a kád szélén tárolt kozmetikumok. Ezért azt tanácsolja, hogy a dolgok tárolóhelyének kiválasztásánál elsősorban ne azt vedd figyelembe, hol használod őket és honnan a legegyszerűbb elővenni (hiszen a rend megtartását úgysem az akadályozza jobban, ha nehéz elővenni a dolgokat, hanem ha nehéz eltenni őket), hanem hogy mi a számukra alkalmas tárolóhely.
  • Mindennek legyen helye és mindent tegyél a helyére! – Miután a tulajdonodban lévő minden holmival egyenként megismerkedtél és egyenként döntöttél a sorsukról, a tárolásukról is ugyanígy kell döntened. Ha mindennek van pontosan meghatározott helye és mindent oda is helyezel, amikor épp nem használod, az könnyen leleplezi az otthonodban keletkező “gazdátlan dolgokat”. Ezért javasolja például Marie Kondo, hogy minden este pakold ki az összes holmidat a táskádból, és azokat (valamint a táskádat is) egy számukra kijelölt éjszakai pihenőhelyen tárold, amíg újra munkába nem indulnak veled. Ezzel – azaz hogy mindennek van helye és mindent a helyén tárolsz, amikor nem használod – két dolgot is megelőzöl: nem keveredik el valami csak azért, mert elfelejted, hol hagytad “ideiglenesen” (nem felejted a szemceruzádat, az ajakrúzsodat, vagy ne adj’ isten egy fontos iratodat a táskádban, amikor másnap mégis egy másik táskával indulsz el otthonról), és nem kezdenek el észrevétlenül gyűlni a “gazdátlan holmik” (gyűrött blokkok, használt papírzsebkendők, a papírjukba visszacsomagolt rágógumik, stb.), hiszen szemet szúr, ha mindent a helyére raktál és ők még mindig ott vannak.
  • A hasonló dolgokat tárold egy helyen! – Ahogy a hasonló dolgokat selejtezni is, úgy tárolni is együtt vagy egymás közelében érdemes.
  • Amit lehet, tárolj állítva! – Marie Kondo hajtogatási módszerét megtanulni egy érdekes agytorna: újratanulni valamit, amit annyira természetesnek tartunk. De tanúsíthatom, hogy érdemes. Szerinte a vízszintes (“kupacban”) tárolás hátránya, legyen szó ruhákról, papírokról vagy bármi másról, az, hogy úgy érezzük, sokkal több a tárolófelületünk, így könnyebben gyűjtünk lomot, a kupac alján viszont gyakran elvesznek, elfelejtődnek vagy rongálódnak a dolgok. Ezért javasoja, hogy amit csak fizikailag lehetséges, tanuljunk meg úgy tárolni, hogy ne képezzünk kupacot, hanem állítsunk mindent függőlegesen, hogy minden egyes darab látható maradjon. (Illusztrációképpen pillantsatok rá a zoknis fiókomra fent!)
  • Folytass folyamatos párbeszédet a dolgaiddal! – Nemcsak arról a sokat vitatott párbeszédről van szó, amivel megköszönöd a dolgaidnak, hogy téged szolgálnak – bár az is segíthet, hogy jobban örülj a holmijaidnak és kevésbé vedd természetesnek, hogy vannak. Hanem arról is, hogy a dolgaid használata legyen egy folyamatos párbeszéd, egy folyamatos felülvizsgálat. Ha hajtogatáskor vagy a tiszta ruha elpakolásakor a kezedbe akad egy elnyűtt darab, aminek kezd lejárni az ideje, vagy a szekrényben megakad a szemed egy ruhán, amit valaha szerettél, de már egyáltalán nem okoz örömet és csak megszokásból tárolod, válj meg tőle. Ha egy szemceruzát keresel, de közben a kezedbe akad egy régi rúzs vagy szemfesték, amit már úgy érzed, nem fogsz használni, dobd ki. Ha egy garancialevél után kutatsz, és közben találsz pár olyat, amik azóta lejártak, selejtezd ki őket. És így tovább – ahogy használod a dolgaidat, úgy tartsd velük frissen a kapcsolatodat.

Ahogy láthatjátok, bár nem minden ponton értettem egyet vele, azért bőven lett mondanivalóm Marie Kondo: Rend a lelke mindennek c. könyvéről és a KonMari módszerről. Akár megfogadjátok a könyvben foglaltakat, részleteiben vagy egészében, akár nem, mindenképp javaslom elolvasásra, mert sok lelki és gyakorlati bölcsességet lehet meríteni belőle.

Boldogságterv #3 – Eldobni vagy megőrizni?

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. Boldogságtervem naplóját hétvégenként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt találjátok

A havi témám a blogon és a blogon kívül az, hogy hogyan teszi az embert boldoggá az, hogy nyomot hagyhat maga után.

Ahogy tegnap már írtam, ebben a hónapban nem sikerült annyit foglalkoznom a boldogságtervvel (sem), mint szerettem volna, mivel nagy hallgatástól övezve, de nyakig elmerülve, épp költözésben voltunk.

Ez az időszak viszont egyben lehetőséget adott rá, hogy elmélkedjek a hátrahagyott nyomokról nemcsak eszmei formájukban, hanem a fizikaiakban is, hiszen mindenünket, amink volt, az utolsó zokniig és papírfecniig át kellett fésülnöm, és a pakolást komoly lomtalanítással is kötöttem össze.

Eldobni vagy megőrizni?

Rengeteg papírkát, feljegyzést, firkát, lim-lomot, kacatot, filléres holmit dobtam ki, amiket korábban félretettem, mert úgy gondoltam, hogy olyan érzelmi szálak kötnek hozzájuk, akkora jelentőségük van, hogy nem tudok megválni tőlük. Ugyanakkor, sokat meg is őriztem továbbra is. Arra jutottam, hogy egyes tárgyak érzelmi lenyomatai elkopnak, másoké viszont nem, ezért ha nem is hatékony, de talán nem is mindig érdemes azonnal megválni attól, aminek nem vesszük hasznát. Néha el kell engedni ezeket a holmikat, különösen azokat, amikhez negatív élmények emléke tapad, de nem kell azonnal – a mindennapos vagy időszakos lomtalanítás folyamatosan segíthet fájdalommentesen megválni attól, aminek már “lejárt az érzelmi szavatossága”.

Írd át a történelmet!

Amikor a kezembe kerültek azok az elutasító levelek, amiket a kiadóktól kaptam, amikor a tizenhat évesen írt regényem kéziratát elküldtem nekik, felemás érzések támadtak bennem: egyszerre tört rám az évtizedes keserűség, de egyben a hála is, hogy az az esetlen első munka ezeknek az elutasító leveleknek hála soha nem került nyilvánosságra. Velük együtt viszont előkerült néhány méltató levél is, egy-kettő szintén kiadóktól, de volt köztük olyan is, amit anyukám munkatársai írtak, akik elolvasták a kéziratomat.

Ekkor rájöttem, hogy azzal, hogy megválogatjuk az emlékeinket, egyben döntést hozunk arról is, mit tekintünk a történetünk részének: mitől válunk meg és mit őrzünk meg. Ez nemcsak fizikai döntés (kidobni vagy archiválni), de lelki is – mit engedünk el és mit nem. Ezzel nemcsak arról döntünk, hogy milyen nyomot hagyunk magunk után, hanem arról is, hogy minek engedjük meg, hogy nyomot hagyjon bennünk.

Én például az enyészetnek adtam a rideg hangvételű elutasító leveleket, de megtartottam azokat, amik néhány bíztató sor kíséretében bocsátottak el, és azokat a munkahelyi post-it cetlikre írt néhány soros feljegyzéseket is, amikben anyukám kollégái írtak a tehetségemről.

Nos, a szeptemberi boldogságtervemből sajnos ennyi építő gondolatra futotta, remélem, azért hasznosnak találtátok!

Legyen szép és vállalható! – Népirtás a könyvespolcomon

Amikor néhány hónapja kötelességszerűen megkezdtem az idei tavaszi nagytakarítást (még mindig tart egyébként, a tavaszi fáradtsággal együtt…) és elkezdtem méregetni a könyvespolcaimat is, a férjem hozott egy szabályt: a leendő otthonunkban csak olyan könyvek lehetnek, amik jól mutatnak a polcon és a tartalmuk vállalható. Ez első hallásra nagyon szigorúnak tűnt, de ahogy elkezdtem kritikusan szemlélni a könyvespolcaim tartalmát, be kellett ismernem, hogy nemcsak olyan darabokkal van tele, amiket gyerekkorom óta nem fogtam kézbe, de olyan is akad bőven, amit még gyerekkoromban sem…

Először még így is nagyon-nagyon nehezen fogtam neki a selejtezésnek, de minden egyes darabbal, amitől megváltam, könnyebb lett. A gyerekkori könyveim egy része csak a padlásra költözött dobozokban, egy része pedig a családban keresett új gazdát. Az ifjúságom és felnőttkorom könyveinek egy részén túladtam Molyon és Rukkolán, de a nagyobbik részük a könyvtárba vándorolt.

Ahogy hónapról hónapra egyre jobban belemelegedtem ebbe a küldetésbe, két dologra derült fény:

  1. Valóban nagyon jó érzés lesz ránézni egy olyan könyvespolcra, ahol ízléses, jó állapotú könyvek sorakoznak, amik engem tükröznek, és amik mindegyike érdemes rá, hogy újraolvassam vagy jó érzéssel kölcsönadjam valakinek.
  2. Nem sok ilyen könyvem van…

Bár Peti először nem értette, miért akarom újra feltölteni a könyvespolcokat, amiket végre valahára, annyi (fizikai és lelki) fáradsággal szellősebbé tettem. De a helyzet az, hogy mindig dugig tömött könyvespolcok között éltem, és digitális világ ide vagy oda, mégsem tudom elképzelni, hogy csak néhány könyv lézengjen körülöttem. Ezért elhatároztam, hogy apránként, ahogy a pénztárcám engedi, elkezdem gyűjtögetni azokat a könyveket, amik megfelelnek az ultimátumnak: tartalmilag és esztétikailag is vállalhatóak.

A történetnek ezen a pontján eljutottam oda, hogy majdnem annyira kényelmetlen megosztanom veletek a gondolataimat, mint amikor azon töprengtem, vajon elkezdhetek-e melegjogi cikkeket írni a blogra… Ugyanis itt a következő coming out: szökőévente fizetek könyvért. Kölcsönkérek, könyvtárból kölcsönzök, letöltök – de nem vásárolok könyvet. Sajnálom, de egyszerűen nem tudok kiadni többezer forintot valamiért, amit vagy szeretni fogok, vagy nem. (Legutóbb “látatlanban” akkor vásároltam könyvet, amikor megjelent Farkas Lívia Ennél zöldebbje, akit már csak a személye miatt is támogatni akartam a jogdíjjal, de nem tudnám megmondani, mikor volt az ezt megelőző legutóbbi ilyen eset…)

A pénztárcám persze sem tömöttebb, sem könnyebben nyitható nem lett Peti aranyszabályától, így a könyvvásárlási szándékaim sem segítenek sokat a jogdíjból élőkön (tényleg, őszintén sajnálom…), ugyanis rögtön elhatároztam, hogy a használt könyvek piacán fogok keresgélni. A Rukkolával sajnos rossz tapasztalataim voltak (tudom, hogy sokaknak bejön, ezért nem is akarom elvenni senki kedvét, egyszerűen nem találtunk egymásra mi ketten, a Rukkola meg én, és az is igaz, hogy nem voltam valami kitartó), viszont a Molyos eladó könyvek között már több olyanra is akadtam, amik elfogadható áron, valóban megkímélt (értsd: tökéletes) állapotban kerültek hozzám, úgyhogy én maradok ennél. (Egyébként még egy érv, amivel mentegetem a jogdíjkerülő magatartásomat: szinte valamennyi újonnan vásárolt könyvemről elmondhatom, hogy soha nem kerültek volna hozzám, ha ilyen vagy olyan úton nem olvastam volna őket korábban, még mielőtt pénzt adtam volna ki értük – így viszont, hogy már nem zsákbamacskát vásárolok, könnyebben rászánom a pénzt, még ha csak egy használt példányra is.)

Egy kis ízelítőül csináltam egy kis válogatást a Molyon a (régi és új) kedvenc szerzeményeimből, amik kiállják a “szépség és vállalhatóság” próbáját:

20140629-124456-45896787.jpg

Ti hogyan döntitek el, mi kapjon helyet a könyvespolcotokon?

Az én boldogságtervem – Szeptember: kezdés és újrakezdés #2

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy havi témák segítségével megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem. Boldogságtervem naplóját hétvégenként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt.

A kezdésről és újrakezdésről ígértem tippeket, gondolatokat, tapasztalatokat a szeptemberi boldogságtervemben – kis szépséghiba, hogy a boldogságterv rovatot elég nehezen indítom újra…

Minden esetre az elmúlt hetekben, a nászútról visszatérve, kidöccenve a kerékvágásból, és nem mellesleg egy feje tetején álló lakást találva itthon, megpróbáltam újraindítani a régi rutinokat, és nekikezdeni az életem új szakaszának.

Kezdd újra! – Vagy ne kezdd újra!

A rutinok, a szokások adják a hétköznapjaink gerincét. Egy kizökkenés és újrakezdés a hétköznapok fonalának egyszerű felvétele mellett jó alkalom arra, hogy elhagyjuk azt, amit már rég el akartunk hagyni, és újrakezdjük azt, amit már rég újra akartunk kezdeni.

Én vosszatértem a munkába, a jógacsoportba, a blogolásba, és újraindítottam a napi rutinomat is a korai keléssel és reggeli zónázással, ami hamar megmutatta áldásos hatását, a lakás napról napra szépül.

A réges-régi szokásaim közül újrakezdtem a naplóírást, amit – a klasszikus személyes napló értelemben – évek óta nem műveltem.

Lomtalaníts!

A napi rutinok mellett a lomtalanításra is elszánttá tett a kezdés-újrakezdés hangulata, ami csak további sikerélményekkel tölt fel.

Bár már javában folyt, mire rátalátam, azért jó szívvel ajánlom mindenkinek Szilvi 20 napos lomtalanítás cikksorozatát a témában.

Tervezz!

Ha hasznos célra akarjuk frodítani a kezdés-újrakezdés időszakának izgatott energiáit, fordíthatjuk őket tervezésre – önfeledt álmodozásra és körültekintő tervezésre egyaránt.

Petivel az elkövetkező hónapok pénzügyi és cselekvési tervét dolgoztuk ki, de Viánál az elmúlt időszakban két olyan cikket is találtam, ami jó ötlet lehet egy ilyen időszakban.

Szeptember eleji kihívásában őszi bakancslista írására buzdít, korábban pedig egy olvasói kérésre az új otthon berendezéséhez ad tippeket. Ebben az utóbbi cikkében az a gondolat fogott meg leginkább, hogy mielőtt egy helyiség berendezésébe kezdenél, gondold át, mi a célod azzal a helyiséggel, mit fogsz csinálni ott, mi a funkciója, mi tenné tökéletessé. Bár mi ugyanabba az otthonba tértünk vissza, ahol az esküvőnk előtt is voltunk, az új otthonunk birtokba vétele pedig még bizonytalan, sok hónapnyi távolságban van, de egy már berendezett élet megreformálásában is segítséget adhat, ha ezzel a friss tekintettel nézünk végig egy lakáson, egy szobán, egy sarkon: mi a célom ezzel?

Számotokra az újrakezdés időszaka az ősz?

Hogyan kezdj neki? – A siker húszparancsolata

Jack Canfield: A siker alapelvei c. könyvében 64 alapelvet sorol fel, amelyek együttes alkalmazása elvezet a sikerhez. Nos, 64 alapelv… az rengeteg. Az ember alig tudja eldönteni, hogyan fogjon hozzá.

Éppen ezért az író a könyv végén ad egy kis segítséget, milyen sorrendben milyen lépésekkel induljunk el a siker felé.

  1. Vállaljunk százszázalékos felelősséget az életünkért! – Hagyjunk fel a panaszkodással. Fogadjuk el, hogy az eseményeken nem, de a reakciónkon minden esetben változtathatunk, így minden eredményünkért felelősek vagyunk.
  2. Határozzuk meg az életcélunkat! – Kutassuk fel, mi az, ami örömet okoz nekünk, ami hajt belülről, amihez a szenvedélyünk fűz, amiben igazán otthon vagyunk és jók vagyunk.
  3. Tűzzünk ki konkrét és megvalósítható célokat!
  4. Bontsuk céljainkat konkrét feladatokra és rendeljünk a feladatokhoz határidőket!
  5. Rendeljünk céljainkhoz pozitív megerősítéseket! – A pozitív megerősítések céljaink jövőbeli megvalósulását fogalmazzák meg jelenidőben, és rendszeres ismétlésük segít leküzdeni a célunk felé vezető utat nehezítő tudatalatti gátlásokat.
  6. Mindennap képzeljük magunk elé, vizualizáljuk, hogy céljaink már megvalósultak!
  7. Ha tudunk, szervezzünk magunknak támogató csoportot, akik ötleteikkel és együttműködésükkel segítenek minket.
  8. Mindennap tegyünk valamit a céljaink megvalósulásáért!
  9. Legyünk készek áldozatot is hozni a céljainkért!
  10. Legyünk készek kérni! – Céljainkat általában nem tudjuk minden segítség nélkül elérni, de ez így természetes. Ezért tanuljunk meg úgy kérni, hogy az elutasítást nem kudarcként fogjuk fel, hanem egy természetes, átléphető lépcsőfoknak, ami a megérdemelt segítség megszerzéséhez vezet.
  11. Kérjünk visszajelzést, vegyük figyelembe a tanácsokat és építsük be az életünkbe!
  12. Képezzük magunkat! – Mérjük fel gyengyeségeinket és hiányosságainkat, és folyamatosan dolgozzunk ezek felszámolásán!
  13. Válasszunk ki egy hasznos szokást, ami a céljaink felé visz, és szánjunk rá három hónapot, hogy a mindennapjaink természetes részévé tegyük!
  14. Szerezzünk be egy motivációs hanganyagot, és hallgassuk mindennap!
  15. Tervezzük meg a vakációnkat! – Ne felejtsünk el időt szánni a pihenésre, kikapcsolódásra, hogy megelőzzük a kiégést!
  16. Iratkozzunk be egy személyiségfejlesztő tanfolyamra! – Ütemezzük ezt be a következő fél évre!
  17. Tartsunk lomtalanítást a minket körülvevő tényezők és emberek között! – Ismerjük fel azokat a negatív hatásokat, amik távolabb visznek minket a céljainktól és váljunk meg tőlük!
  18. Keressünk egy mentort! – Keressünk valakit, aki ugyanazon a területen tevékenykedik, mint ahol mi szeretnénk, és elérte azt, amit mi tűztünk ki célul! Ha tudunk, tanuljunk tőle személyesen! Ha nem, figyeljük meg a tevékenységét és lessünk el szakmai tippeket, trükköket!
  19. Vegyük kézbe pénzügyeinket! – Csökkentsük a kiadásainkat, és keressük a módját, hogyan tehetünk szert magasabb jövedelemre a főállásunkban és plusz jövedelemre a főállásunkon kívül!
  20. Adakozzunk! – Időnk és pénzünk egy részét ajánljuk fel jótékony célokra!

Az én boldogságtervem – január

Közeleg a hónap vége, ideje összefoglalnom a januári boldogságtervem tapasztalatait.

Mindenek előtt az első feljegyzendő tapasztalatom, hogy talán a havi egy bejelentkezésnél gyakrabban, talán hetente kellene írnom a boldogságtervem kisebb-nagyobb tapasztalatait, ébresztett gondolatait. Mi a véleményetek erről? Szívesen olvasnátok heti összefoglalót, vagy inkább terhelnélek titeket vele?

A januári témám a rendteremtés volt, a fogadalmaim pedig a következők:

  • Légy rutinos! – A FlyLady napi rutinok betartása a rendezettebb hétköznapokért és a rendezettebb lakásért.
  • Csak egy dal! – Napi egy dalnyi takarítás.
  • Ki a házból! – Valódi lomtalanítás a dolgok ide-oda tologatása helyett.
  • Élvezd a szabadnapokat! – Maximálisan kiélveni azokat a napokat, amikor felmentést adok magamnak a rendezettség alól.

Ahhoz, hogy betarthatóvá formáljam a napi rutinokat, engedményeket kellett tennem. A FlyLady program szerint minden nap tizenöt percet kellene lomtalanítanom, vagy takarítanom a lakás egy adott zónájában. A vizsgaidőszak kellős közepén (és félek, úgy általában véve is) hétköznaponként ez teljességgel kilátástalan cél a számomra. De a FlyLady program fontos tanácsa az is, amit minden háziasszonynak a konyhája falára kellene vésetnie: a tökéletlen jobb, mint a semmi. Így kompromisszumot kötöttem, és heti legalább egy alkalomban szabtam meg a lomtalanítás mértékét napi egy alkalom helyett. A napi rutinok oltárán is kellett áldozatot hoznom, ez pedig a reggeli internetezés elhagyása volt, ami helyett sikerült beiktatnom és rendszeressé tennem a napjaimban a reggelizést, a reggeli nyugodt (és így látványosabb) szépítkezést, sőt még egy kis reggeli tea melletti internetezés is megmaradhatott.

A reggeli rutinoknál nagy szolgálatot tett nekem az a triviálisnak tűnő szabály: először tedd meg, amit meg kell tenni, és csak aztán tedd azt, amit szeretnél. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy míg korábban fél órát is képes voltam az ágyban, pizsamában kucorogni az internet előtt, majd szaladgálni, hogy időben elkészüljek az induláshoz és elrohanjak otthonról. Ehelyett most először rendbeszedem magam, indulásra készen, majd megreggelizem, és csak a fennmaradó időben molyolok az interneten. Sőt, így még arra is jut időm minden reggel, hogy egy kicsit visszabújjak dorombolni a kedvesem mellé, aki akkor ébred, amikor én már indulok, és újabban végre nem kétségbeesett ajtócsapkodásra és kapkodó indulásra ébred.

Januárban nagy szolgálatot tett nekem a határidőnaplóm, amelybe minden hétvégére feljegyeztem az egy-egy mini-lomtalanítást a zónákban, valamint a kis cetlik, amelyeket két olyan helyen helyeztem el, ahol biztosan látom őket: a fürdőszobai tükör mellett és a mosogató fölött szemmagasságban. Ezekre a cetlikre rögzítettem a napi rutinjaimat, és így sokkal könnyebb volt szem előtt tartanom őket, szó szerint is.

Ami a lomtalanítást illeti, volt, hogy úgy éreztem, felesleges nekilátnom. Ez két okból történhetett meg: túl nagy volt a feladat, vagy túl kicsi(nek véltem). De megfogalmaztam egy nagyon fontos tapasztalatot: olyan nincs, hogy nem lehet lomtalanítani. A zónázós takarítás lényege, hogy minden zónára havonta egyszer kerül sor, és egyszerűen kizárt, hogy egy hónap alatt ne gyűlne fel annyi felesleges holmi bárhol, amire nem érdemes rászánni negyed órát. De a tökéletesség iránti igény feladása ugyanekkora falat: ha nem is lesz látványos eredménye, mert tizenöt percnél klasszisokkal több idő lenne szükséges a rendteremtéshez, akkor is érdemes nekilátni.

Őszintén bevallom, hogy a szombámban egy takarító brigádot is el tudnék foglalkoztatni, de már az is felemelő, hogy egyetlen polccal dűlőre tudtam jutni. A másik véglet a belső tér volt, ahol alig van bútor és alig van holmi (gondoltam én, amíg azért csak rá nem vettem magam, hogy nekiálljak annak a semminek), és mire a tizenöt perces időzítőm csipogott, egy szemetes zsákot dugig töltöttem a szemétre való holmikkal.

Ez egy újabb fontos dologra irányította rá a figyelmemet, ezek pedig a fekete foltok. Ezek azok a dolgok, amik ott vannak, mindig ott voltak, és mintegy láthatatlanok a számunkra. Soha nem felejtem el, amikor sok évvel ezelőtt a nagymamám “tiszta szobáját” az utolsó szögig kipakoltuk, hogy kifesthessük, és az első ecsetvonás előtt vettük csak észre, hogy a kongóan üres szoba falán ott felejtettünk egy cirádás, erdei tájképet ábrázoló hőmérőt. Egyszerűen annyira megszoktuk, hogy ott van, hogy még akkor sem vettük észre, amikor egy üres szoba hófehér falán virított egymagában. Szerintem minden lakásban (urambocsá’ minden életben) vannak ilyen fekete foltok, és meg kell tanulnunk más szemmel, független szemlélőként nézni rá, hogy felfedezzük, mitől kell megválnunk.

Néhány jótanács, amiket felelevenítettem, vagy ebben a hónapban akadtam rájuk, és segíthetnek a lomtalanításban:

  • Rögtön január 1-jén egy lomtalanítós Miért ne? ötlettel segített Via: Iratkozz le 5 hírlevélről, szelektálj ki 5 szakadt bugyit, és dobj ki 5 lejárt/romlott ételt a hűtőből. Ez kicsit emlékeztetett a Sikerkód tanfolyamon hallott “öt csapás” elméletre, mely szerint ha minden nap öt apró csapást mérsz egy hatalmas fára, a fa előbb-utóbb ki fog dőlni, azaz ha minden nap öt apró lépést teszel a célod felé, előbb-utóbb el fogod érni. Via 5+5+5-ös mini-lomtalanítása inkább egyszeri kaland volt, de jó példája annak, hogy néhány apró lépés is mekkora sikerélményt tud adni.
  • Szintén Szalay Ádám Sikerkód tanfolyamán hallottam azt a lomtalanítási ötletet, hogy ha valami érkezik a lakásba, két dolognak távoznia kell. (Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ehhez tartani tudtam magam, de hátha valakinek hasznára lesz a gondolat.)
  • Hogy mi kerüljön lomtalanításra és mi nem, arra rengeteg szabály létezik, ami nem is csoda, hiszen ez gyakran nehéz döntés. Ilyen lehet a következő kérdések feltétele: ha költöznél, magaddal vinnéd? ha leégne a házad, vennél újat? ha elveszítenéd, sírnál miatta, fájna érte a szíved? Ezek a kérdések segíthetnek eldönteni, mi az, amire tényleg szükségünk van vagy amihez valóban ragaszkodunk, és mit tartogatunk hiába.

A szabadnapok kiélvezése nem véletlenül került fel kihívásként a listámra, ez számomra nehéz dió. De a vizsgák előtt sikerült szabad estéket kiszabnom magamnak lelkiismeret-furdalás nélküli pihenésre, a vizsgaidőszakom lezárultával pedig azzal jutalmaztam magam, hogy teljességgel haszontalan dolgokra szórtam el egy kis időt.

Nos, ennyit a januári boldogságtervemről.

De mivel a boldogságterv célja nyilvánvalóan az, hogy boldogabb legyen tőle az ember, fel kell tennem a kérdést: boldogabb lettem-e, illetve egy boldogabb élet felé nyíltak-e meg az útjaim azokkal az apró dolgokkal, amiket januárban tettem? A rutinoknak köszönhetően egészségesebben élek, mert minden nap reggelizem és elegendő folyadékot iszok (legalábbis jó irányba haladok efelé), jobban érzem magam a bőrömben, mert több időm jut arra, hogy törődjek a külsőmmel, és a környezet, amiben élek, napról napra, apránként egyre rendezettebbé válik. Ismét jó tapasztalatokat szereztem a napi rutinokat illetően, és azon leszek, hogy megtartsam őket hosszú távon is, mert jó irányba vezetnek.

Számotokra miben hozott előrelépést a január?

Az én boldogságtervem – 2013. januári fogadalmak

Most már igazán közel a jövő év kezdete, ezért éppen itt az ideje, hogy összeírjam a januárra tervezett fogadalmaimat a 2013-as boldogságtervemhez.

Vizsgaidőszak és ünnepek – ez mind olyasmi, ami szétzilálja a mindennapi rutinokat és a rendet körülöttünk. Pedig mióta megismerkedtem Viánál a FlyLady programmal, megtanultam nagyra értékelni a hétköznapi rutinokat.

Bár a vizsgaidőszakomnak még nincs vége, úgy érzem, a január, az új év kezdete (és az ünnepek elmúlta) megfelelő időszak lesz arra, hogy visszarázódjak a mindennapok rutinjaiba és újra rendet teremtsek magam körül.

Január – És lőn rend

  • Légy rutinos! – Ahogy írtam fent, januárban megpróbálom ismét megszilárdítani a FlyLady program adta hétköznapi rutinokat, amikből kiestem az utóbbi időben. Ezek nemcsak a lakásnak, de nekem is segítenek kívül-belül szépülni napról napra.
  • Csak egy dal! – A kedvenc FlyLady rutinom a napi 2×2 perc pakolászás, ami annyira kevésnek tűnik, és mégis olyan messzire vezet. Időzítő helyett én azonban a zenelejátszómat szoktam használni – napi egy dalnyi pakolás egy kritikus területen.
  • Ki a házból! – Az egyik legnagyobb kerékkötőm a lomtalanítás terén, hogy hiába zsákolok és dobozolok be dolgokat, csak egy töredékük hagyja el ténylegesen a házat, nagyobbik részüket csak tologatom innen oda, onnan ide. Ezen változtatnom kell – a kiselejtezett dolgoknak el kell hagyniuk a házat.
  • Élvezd a szabadnapokat! – Nemcsak a napi rutinokat kell tudni betartani, de ahhoz is érteni kell, hogy amikor megszegi őket az ember, azt úgy tegye, hogy a lehető legédesebben kiélvezze a “szabadnapot” (még ha a szabadnap valójában csak egy elhalasztott mosogatást jelent is). Nekem nagy gyakorlatom van abban, hogyan mérgezzem aggodalommal és lelkiismeret-furdalással a “szabadnapjaimat”, ideje gyakorolni az ebből való kilépést.

Nektek mik a bevált napi rutinjaitok?