Mi a baj a mai világgal – szerintem

Az alábbi képet a férjem mutatta meg nekem, azzal a kommentárral, hogy “amikor megláttam, rögtön rád gondoltam és arra, hogy ezen tutira fel fogod húzni magad”. Először így is történt, de aztán rájöttem, hogy valami nagyon érdekes dolgot látok a képen.

  
Nem tudom, mi volt az alkotó szándéka, de én úgy látom, hogy amit ábrázolt, az nem más, mint egyszerűen a változás folyamata. Nem fűzött hozzá pozitív vagy negatív kommentárt, nincs minőségi különbség a két kép között (egyik sem sarkított módon boldog, míg a másik boldogtalan, egyik sem sarkított módon helyénvaló, míg a másik botrányos, stb.). Amit látunk, az egy egyszerű változás – se nem romlás, se nem javulás. Hogy ezek után minek értelmezzük, az már egyéni nézőpont kérdése. 

Én egyértelműen pozitívnak látom a második képet (is), sőt, ha üzenetet akarok keresni mögé, határozottan javulást látok. De biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok, akik számára ez egy “mi a baj a mai világgal” típusú kép – ezért szeretném (csak erre a képre korlátozódva) felvázolni, hogy mi a baj a mai világgal szerintem

  • Ha botrányos az, hogy lassan már mindenkinek egyformán joga van ahhoz, hogy szeretve legyen.
  • Ha egészségtelen az, hogy az állatokra érző lényként tekintünk, és egy kutya is lehet már családtag, nem csupán riasztóberendezés és patkánycsapda.
  • Ha aggasztó, hogy egy olyan bolygón, ami szép ütemben tart a termőföldjei és ivóvízkészletei pótolhatatlan feléléséhez és mindenhez, amivel ez jár, egyre többen nem munkálkodnak azon, hogy a bolygó hétmilliárdos lakosságát megkétszerezzék vagy háromszorozzák pár emberöltőn belül. 
  • Ha nem normális, hogy már a nőknek is van joguk ahhoz, amihez korábban csak a férfiaknak volt (választáshoz, kezdeményezéshez, önállósághoz).

Az első képen én egy boldog párt látok, egy szép családot, és egy élettel teli fiatal generációt. A második képen pedig egy boldog párt látok, egy szép családot, és egy élettel teli fiatal generációt. Ennyi az egész.

Ti mit láttok ezen a két képen?

Fifty shades of gay – Skatulyák és a szürke árnyalatai

Nemrég írtam arról, hogy egyik kedvenc boldogságkutatóm, Gretchen Rubin milyen lelkes híve az emberek kategóriákba sorolásának. Ezek a kategóriák érdekes, sőt hasznos önismereti kérdések lehetnek, amik segítenek egyik vagy másik oldalról megvizsgálni magunkat, rávilágítani az erősségeinkre, gyengeségeinkre, vagy épp csak elszórakoztatni magunkat egy kis önismereti mókával.

De a legutóbbi ártalmatlan kis tesztünk is a fogkrémes tubusokkal (ami megmutatta, indító vagy befejező típusok vagyunk-e inkább) rámutatott, hogy az emberek nem kétfélék. Ilyenek, olyanok, kevertek, ebben és abban is jók, néha így, néha úgy – magyarán, nem két végponton, hanem egy skálán helyezkednek el.

Erről eszembe jutott egy TED előadás, amit korábban láttam, és meg szeretnék osztani veletek. Itt nem fogkrémes tubusokról lesz szó, hanem szexualitásról, úgyhogy előre szólok, ne aggódjatok, nem fogom a végén feltenni a kérdést, hogy “na és ti…?”.

Az előadó, iO Tillet Wright arról beszél a (magyarul is feliratozott) előadásban, hogy miután ő is hosszú utat tett meg az identitása keresésében, volt fiúként öltözködő, fiúkat játszó gyerekszínész és nőies modell egyaránt, lányokkal és fiúkkal is randevúzott, fotósként elkezdte New York lakosainak “másságát” megörökíteni, hogy megmutassa sokszínűségüket. A fotók mellé feltett nekik néhány kérdést, többek között ezt: egy egytől százig terjedő skálán hol helyeznék el a nemi irányultságukat?

Azért volt különleges ez a kérdés, mert ez a bizonyos skála a társadalom szemében van, hogy egyosztásos (vannak a normális heteroszexuálisok és kész – mindenki más, legyen az egy kölcsönös szereteten alapuló egynemű kapcsolatban élő ember, egy gyermekmolesztáló vagy egy nemi erőszaktevő, az egy lapon említendő, a társadalmat romboló beteg egyének csoportjában), esetleg kétosztásos (hetero- és homoszexuálisok), ha nagyon megengedők vagyunk, háromosztásos (hetero-, homo- és biszexuálisok). Azonban iO Tillet Wright rendhagyó kutatásából kiderült, hogy az élet annyi más területéhez hasonlóan, amint az emberek megkapják a lehetőséget, hogy fekete vagy fehér, jó és rossz, jobb és bal, lent és fent helyett egy kiterjedt skálán helyezzék el magukat, kiderül, hogy nem egyesekből és nullákból állunk – a szélsőértékek mellett rengetegen egy árnyalt, se nem fekete, se nem fehér, köztes pontján helyezkednek el a skálának. Valószínűleg közelebb az egyik vagy a másik végponthoz, de csak ritkább esetben 100%-os “mintapéldányként”.

Az előadás felveti a diszkrimináció kérdését is: azt, hogy egy “vagy igen, vagy nem”, kétpólusú rendszerben még csak könnyű meghúzni a határvonalat, de egy egytől százig terjedő skálán vajon hol húzzuk meg azt a bizonyos határt, ami alapján az egyik embert alsóbbrendűnek minősítjük a skálán közvetlenül mellette állóhoz képest? Ez pedig segít elgondolkodni azon, helyes-e egyáltalán határt húzni.

A másik érdekes igazság, amit megfogalmazott: az emberek nemcsak hogy nem oszthatók egy vagy két kategóriába, de nem is csak egy szempontból vizsgálhatók. Nem mond el róluk semmit önmagában, ha tudjuk, hogy férfiak vagy nők. Szőkék vagy barnák. Diplomásak vagy szakmunkások. Sportosak vagy elegánsak. Családosak vagy egyedülállók. Vallásosak vagy ateisták. Optimisták vagy pesszimisták. Öregek vagy fiatalok. Gazdagok vagy szegények. Kövérek vagy soványok. Csendesek vagy beszédesek. Nyíltak vagy zárkózottak. Kutyások vagy macskások. Vegetáriánosok vagy húsevők. Heteroszexuálisok vagy homoszexuálisok. Ezek mind-mind olyan apróbb-nagyobb vonásai a jellemnek a végtelen számú jellemző közül, amik alapján egyszerűen nem lehet önkényesen egy kalap alá venni, összecsoportosítani vagy szétválasztani embereket egymástól. És főleg nem lehet megítélni vagy elítélni embereket látatlanul és általánosságban csak azért, mert egy találomra kiválasztott tulajdonságban a tengely egyik vagy másik pontjára esnek, anélkül, hogy ismernénk a személyiségüket alkotó milliónyi más jellemzőt – anélkül, hogy ismernénk az embert.

Nagyon édekes előadás, ha van kedvetek, nézzétek meg!

“Ez a kihívásom számotokra: nézzetek bele ezeknek az embereknek az arcába, és mondjátok meg nekik, hogy kevesebbet érdemelnek, mint bármelyik más emberi lény.” (iO Tillet Wright)