Life lately különkiadás – Lánybúcsú, esküvő, nászút

Azt hiszem, az esküvős beszámolósorozattal, amit ígértem, minimum szeptember végéig elszórakoztatjuk egymást itt a blogon, de addig is, míg neki tudok ugrani egy épkézláb visszaemlékezésnek, hozok egy válogatást az iPhone-os képeimből (a követőim instagramon már láthatták őket).

Lánybúcsú

A lánybúcsúmat a fővárosban tartottuk, ahova a húgommal érkeztem, és a szervezőcsapattal, a húgommal, Ancsával, valamint Rita és Ditta barátnőimmel eltöltött elő-lánybúcsús csajos estével együtt, vagy ahogy ők hívták, a VIP-lánybúcsúval tulajdonképpen háromnapos rendezvényre sikeredett. A végére bizony kicsit elnyűvődtem, de nagyon jó gondomat viselték a lányok.

20130823-162305.jpg

Persze nemcsak engem pillesztett el az esemény, sőt reggelente én ébredtem elsőnek, úgyhogy lesifotózni is bőven volt időm.

20130823-162327.jpg

Piknikre készültek a lányok, amit sajnos elmosott az eső, de a beltéri piknik is nagyon jól sikerült.

20130823-162345.jpg

A lánybúcsúm tematikája a zöld szín, a gumicukor és a katicás ajándékok voltak.

20130823-162403.jpg

Bár nagyon diszkréten megbújik a háttérben, de még Garrett Hedlund is helyet kapott egy bögre formájában.

20130823-162426.jpg

A piknik után pedig belevetettük magunkat az éjszakába, amiről mindannyiunk érdekében nem készítettem képes dokumentációt…

Esküvő

Az esküvő előtti hétre Dittát hazahoztuk magunkkal, és nélkülözhetetlen segítséget nyújtott az előkészületekben – amellett persze, hogy életre szóló barátságot kötött Dióval. Én pedig lebetegedtem, mert mi másra is vágyhat egy lány az esküvője előtt két nappal, mint 38 fokos lázra és állandó köhögésre?

20130823-163245.jpg

Ahogy Peti mondta, a bőrünkből azért nem bújhatunk ki. Az iPhone-om végig velem volt a készülődés során, az esküvő előtti éjszaka, hajnali háromnegyed kettőkor Dittával sms-eztünk, fél órával (igen, 30, azaz harminc perccel) a szertartás előtt Peti még a laptop előtt ült és a zenéket állította össze a fogadásra, de ami ennél is jellemzőbb, hogy ezt én lefotóztam, megosztottam instagramon, ő pedig még gyorsan lájkolta, mielőtt elindultunk volna a templomba.

20130823-163329.jpg

A fotózás a két Péterrel remek programja volt a napnak, aki elfogad egy jótanácsot: ne a fotóson spórolja meg az esküvői költségvetést, mert a vőlegény után vele tölti egy menyasszony a legtöbb időt az esküvője napján, és fontos, hogy jó társasága legyen.

20130823-163413.jpg

És az sem hátrány, ha felejthetetlen képeket készít. Nekünk volt egy külön fotózásunk is az esküvő előtti héten, az előzetes képeket már az esküvő napjára kinyomtatta nekem Peti, hogy nézegethessem, ha feszültté vagy nyűgössé válnék.

20130823-163430.jpg

Végül aztán minden a helyén volt. (A nyakkendőt én kötöttem!)

20130823-163354.jpg

Nászút

A nászutunkat pedig a mértéktelen pihenés jegyében szerveztük meg a gyönyörű és nyugalmas alpesi Bad Hofgasteinbe. Természetesen az almás lányt is elvittem kirándulni.

20130823-165000.jpg

Köszönetnyilvánítás

És ahogy ígértem, a családjaink és barátaink mellett részletes köszönetnyilvánítással tartozom a szolgáltatóinknak, akik a legjobb formájukat hozták, hogy jól sikerüljön a nagy napunk.

Köszönöm…

  • Nyikos Péternek, aki gondoskodott a remek hangulatú fotózásokról, és amellett, hogy lelkiismeretesen végezte a munkáját, mindig volt egy kedves, baráti szava, ami megmosolyogtatott, bíztatott, visszaadta a lendületemet és a ragyogásomat.
  • … A fertődi Gránátos Étteremnek, akik nemcsak a hihetetlenül finom menüt és a hozzáértő, tündéri kedvességű pincéreket hozták, de panziójukban a nászéjszakánk nyugalmát is ők biztosították.
  • … A szili Erzsébet-kert Cukrászdának, akiknek az utolsó hetekben kellett beugraniuk, és mégis nagy odaadással és segítőkészséggel gondoskodtak az isteni süteményekről és a csodálatos tortákról, beleértve a menyasszonyi tortát is.
  • … A süttöri Ildikó Virágüzletnek és tündéri Ildikójának, aki gyönyörű templomdíszítésről, virágkosarakról, kitűzőről és álomszép menyasszonyi csokorról gondoskodott.
  • … A fertődi Fru-fru Fodrászszalon Katijának és Tomijának, akik a frizurámról gondoskodtak a fotózáson és az esküvő napján. A loknijaim még a nászúton is csinosak voltak.
  • … Az fertődi Szent Kereszt Felmagasztalása Templomnak és Miklós atyának, aki mindvégig nagyon kedves, közvetlen és emberi volt velünk, és külön hálával tartozom neki a gyönyörű beszédért.
  • … Anyakönyvvezetőnknek, aki szintén csodaszép és felejthetetlen szertartással ajándékozott meg minket.

Ápold a kapcsolatokat! – A májusi boldogságtervem tapasztalatai #2

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy havi témák és fogadalmak segítségével megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem. Boldogságtervem naplóját általában szombatonként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt.

Májusi témám a kapcsolataim ápolása.

Közös élmények

Tegnap részt vettem életem első lánybúcsúján. Gondolom, mint minden hasonló esemény, ez is a top secret kategóriába tartozik, így az este későbbi részeire boruljon csak jótékony homály, de talán megoszthatom az este első mozzanatát, amikor egy beszélgetőkörben a menyasszony összes jelen lévő barátnője – akik gyakran nem ismerték egymást, hiszen a menyasszony más-más baráti társaságaiból kerültek ki – elmondott egy személyes emléket a menyasszonyról, aki egy hasonló személyes emlékkel válaszolt a barátnőről. Ez elgondolkodtatott arról, milyen különleges dolog is olyan emberek között lenni, akikkel közös élményeken osztozunk – különleges, de nem könnyű, a hozzám hasonló szobanövény jelleműeknek legalábbis biztosan nem. A menyasszonyunk azonban egy igazi közösségteremtő, élménykerítő központi személyiség, aki köré mindig nyüzsgő társaság gyűlik. Igazi áldás ez a hozzám hasonlóak számára, hogy vannak ilyen közösségi embereink, “élmény-idegenvezetőink”, akikbe fogódzkodhatunk, hiszen ők megteremtik számunkra azt a közeget, amibe nekünk néha még becsöppenni is nehéz, nem hogy magunknak létrehozni. Jó, ha felismerjük az ilyen kincseket az életünkben, és legalább néhanapján hagyjuk nekik, hogy előcsaljanak minket a barlangunkból!

Isten áldja a Facebookot!

Ha okosan használjuk őket, a közösségi oldalak nagy segítségünkre lehetnek abban, hogy összetartsunk vagy összehozzunk egy csapatot – hogy mást ne mondjak, a tegnapi lánybúcsúnk is a Facebookon szerveződött -, hogy az érdeklődési körünknek megfelelő társakra találjunk, de abban is, hogy előbányásszuk a barátaink és rokonaink elfelejtett születésnapjainak dátumát. Az időnyelő tevékenységek helyett használjuk jóra ezeket az eszközöket!

Az élmény négy fázisa

A héten olvastam Gretchen Rubin cikkét arról, hogyan határozza meg az élményszerzés négy fázisát, ezek pedig a következők:

  • Felkészülés – A körülmények megteremtése mellett lelki felkészülést is jelent a közelgő eseményre. Beszélni kell róla, a mindennapok köztudatában tartani, hogy mindenki érezze a levegőben a közeledtét.
  • Átélés – Teljesen átadni magunkat a pillanatnak, anélkül, hogy az eszünk másfele járna, hogy közben mással is foglalkoznánk, hogy csak fél szívvel lennénk ott.
  • Megosztás – Az élmény közössé tétele azáltal, hogy megosztjuk másokkal, bevonunk másokat is az átélésébe.
  • Visszatekintés – Az élmény feldolgozása, továbbélése azáltal, hogy megemlékezünk róla, felemlegetjük, e-mailt írunk vagy fotót küldünk róla, stb.