Boldogságterv #6 – Az ima: az elme, a lélek és a test állapota

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. Boldogságtervem naplóját hétvégenként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt találjátok

Az októberi témám a “spiritualitás a gyakorlatban”, pontosabban az ima, mint egy gyakorlatias spirituális tevékenység becsempészése a mindennapjaimba. A hit témakörét eredetileg az adventi időszakra tartogattam, de az ima kérdése két olvasmány nyomán is megihletett a közelmúltban, és más dolgok is közrejátszottak abban, hogy előre hozzam mostanra a témát.

Az ima, mint állapot

Emlékszem, hogy mennyire találónak tartottam Gretchen Rubin leírását arról, ahogy egy teendőktől zsúfolt nap után, amit szinte robotpilóta módban vezetett végig, a csendes lakásban este egyedül a folyosón egyszer csak hirtelen érzi, hogy “megérkezik a testébe” – mintha addig a teste és az elméje két külön úton járt volna, és csak akkor találtak volna egymásra, amikor a mindennapi teendőktől elszakadva akadt egy kis ideje magára figyelni, “egészben lenni“, jelen lenni.

Amikor imádkozom – amikor akár csak néhány pillanatra megállok hálát adni és összefoglalni a vágyaimat, a kéréseimet az elkövetkező órákra, napokra, hónapokra, évekre vonatkozóan, akár utazás közben, vagy munka közben megállva egy pillanatra –, én is érzem, hogy ez nemcsak egy gondolatsor, de az elmének, léleknek, testnek is egy bizonyos állapota is. Ilyenkor érzem, hogy a homlokom kisimul, a fejbőröm mintha könnyebb és puhább lenne, és akaratlanul is mélyebben, egyenletesebben lélegzem, mielőtt vagy miközben az ima első, formai bevezető szavait elmondom magamban. Ez arra emlékeztet, amikor a különböző tanfolyamokon a meditációba való elmélyülést tanultuk, és ez egy nagyon jó “tünetegyüttesnek” tűnik, mivel érinti az elmét, lelket, testet egyaránt, így elég az egyik elemre figyelnem – elmondanom az ima bevezető szavait vagy tudatosan ellazítani a homlokom, sóhajtani egy mélyet –, hogy a többi szinte ösztönösen következzen ezután.

Hálakövek

Hogy tovább erősítsem ezt a reflexet, rendeltem magamnak az internetről két gyönyörű hálakövet. (Sajnos még nem érkeztek meg.) A hálakő vagy imakő (angolul worry stone, azaz “aggódókő” vagy palmstone, azaz “marokkő”) arra szolgál, hogy részben a természetes forma és tapintás nyugtató hatásának, részben pedig a vele kialakított rituálénak köszönhetően segítsen elengedni a feszültséget (az aggodalmakat, ahogy az angol neve sejteti), és egy nyugodtabb tudatállapotba vezessen. Ezen kívül eszembe jutott még róla egy gyakorlat, amit a gyermekpszichológusomtól tanultam akkoriban, amikor pánikrohamok gyötörtek: válassz ki egy érdekes tárgyat, és vizsgáld meg minél alaposabban, minél inkább a részletekbe merülve. (Ez a gyakorlat segít lefoglalni az elmét, ami így az apró részletek alapos tanulmányozásával van elfoglalva a pánikroham továbbgörgetése helyett.) Ezért én olyan hálaköveket választottam, amik egyben izgalmas mintázatúak is.

Kutyásoknak, illetve bármilyen nyugodt természetű, kezes háziállattal rendelkezőknek egyébként a figyelmébe ajánlom, hogy mennyire remek “hálakövek” az állatok. Ha nem játszom Dióval, csak egyszerűen letelepszem mellé a földre és simogatom, megfigyelhetem, hogy mennyire jól működik ilyen szerepben is: a bundája tapintása, a testmelege, a lélegzetének természetes, lassú üteme tökéletesen alkalmas arra, hogy megnyugtasson és segítsen lehorgonyozni a jelen pillanatban, azon kívül minél tovább nézi az ember, annál több apró, érdekes részletet fedez fel benne – a bundája színének és állagának apró változásait, a helyenként kivillanó bőrfelületeket, a nedves orr fekete, erezett felületét, a szemet, a mancs kemény, szürke párnáit, stb. –, amik a végtelenségig le tudnák kötni egy csapongó elme figyelmét. Emellett egyszerűen fantasztikus, hogy egy állat milyen könnyedén és teljesen el tudja engedni a feszültséget és az aggodalmat, és milyen sokáig képes egyszerűen csak lenni, mindenféle nyüzsgés, tervezés, tépelődés nélkül, és ha sikerül vele együtt elmerülno ebben az egyszerű és hihetetlenül bölcs állapotban, az könnyedén megnyitja az utat a hétköznapi aggodalmaktól megfosztott ima előtt.

Ti milyen rituálékkal könnyítitek meg magatok számára az imát, a meditációt?

Reklámok

5 tipp, hogyan csendesítsd le, ha túlpörgött

Nemrég egy újabb kutyus érkezett a falkánkba, így tovább emelkedett az egy főre jutó négylábúak száma (9 fő, 7 kutya – már majdnem minden kézre jut egy mancs, ami pacsit tud adni). Ráadásul a sportos és mozgékony sógorom egy hasonlóan sportos és mozgékony kutyát, egy kiskamasz border collie-t választott társul. Ezért az jutott eszembe, hogy megint hozzak néhány Cesar Millan jótanácsot – ezúttal a hiperaktivitásról.

20140515-185947.jpg

[Smart a kuckójában egy mozgalmas nap után. Forrás: http://instagram.com/p/n9kh31MQNR/]

Egyébként ahogy talán említettem már, Cesar Millan tippjeit nem csak kutyásoknak érdemes elolvasniuk, mert nagyon sok közülük jól alkalmazható “emberfalkákban” is – családban, irodában, óvodai csoportban, stb. –, vagy egyszerűen a saját életünkben, önmagunkkal szemben.

Hogyan csendesítsd le, ha túlpörgött?

  • Hagyd figyelmen kívül! A hiperaktív viselkedés sokszor figyelemvágyból ered, ha pedig válaszul megadjuk a várt figyelmet, akkor legközelebb is ugyanazzal a módszerrel fogja keresni. Ezért figyelemmel jutalmazni csak a nyugodt viselkedést érdemes, túlpörgött viselkedésre válaszul pedig próbáljuk ki a hármas aranyszabályt: nincs beszéd – nincs érintés – nincs szemkontaktus!
  • Adj neki feladatot! A hiperaktivitást ugyanúgy okozhatják a le nem kötött pszichikai és fizikai energiák. Ha azonban adunk egy olyan feladatot, amire koncentrálhat, lekötjük a szellemi kapacitást, ami enélkül izgatottan elkalandozna. Például adhatunk súlyokkal megrakott hátizsákot a kutyára, hogy a hordozásra figyeljen a kerítések, macskák és mókusok helyett. Húzó kutyák (például huskyk, berni pásztorok) mögé kiskocsival (akár utazó gyerekekkel) vagy görkorcsolyával is besorakozhatunk.
  • Mozogasd meg! Sétáljunk, fussunk, biciklizzünk vele, hogy elégessük a fölös energiákat, amiktől megszabadulva sokkal könnyebben elcsendesedhet, megpihenhet.
  • Vizsgáld meg önmagad! Környezetünk gyakran minket tükröz vissza. Különösen igaz ez a hangulatunkra roppantul érzékeny kutyákra és gyerekekre, de néhány felnőtt társunkra is. Ha hiperaktív viselkedéssel találkozunk, érdemes egy kicsit magunkba nézni, vajon nem a saját nyugtalanságunk, bizonytalanságunk, fel nem oldott feszültségünk visszhangjával találkozunk-e, és ha szükséges, magunkon kezdeni a probléma orvoslását.
  • Alkalmazz aromaterápiát! Az illóolajak jótékony hatása az emberre ismert, a kutyák szaglása pedig sokkal fejlettebb az emberénél, sőt a kutyák elsődleges érzékszerve az orr (nem pedig a szem, mint az emberek esetében). Érdemes állatorvossal konzultálni, hogy milyen illatok és milyen adagolási módszerek segíthetnek a kutyánkon, anélkül, hogy veszélyeztetnénk az egészségét.

(A cikk forrása: Cesar’s Way – How to Calm a Hyper Dog)

Ti hogyan kezelitek a hiperaktivitást? (Kutyásoknak, gyerekeseknek, előadóknak, csoportvezetőknek, stb. egyaránt ér jelentkezni!)

Esküvői képek – A legkevésbé sem tökéletes nap és a legboldogabb pár

Tudom, egy kicsit ellustultam a karácsonyi szünetben – majd visszatérek újra az élők sorába és újra felpezsdül a blog is, addig viszont megosztanék veletek néhányat az esküvői képeink közül.

Már írtam róla, hogy az esküvőnk sok szempontból mintapéldája volt annak, hogy egy esküvőn, vagy más fontos eseményen, vagy úgy általában az életben mindig becsúszik néhány baki vagy nem várt fordulat. Az esküvő előtti hetet lázasan vittük végig, az előzetes fotózásunk terve az eső miatt borult, a sminkesem nem ért oda, az esküvő napján hang nélkül ébredtem, pár órával a szertartások előtt derült ki, hogy nem készültünk virágdekorációval a kertbe… és hasonló dolgok.

De valahogy mindvégig egyfajta nyugodt, puha delíriumban lebegtem, tudva, hogy semmi nem hiúsíthatja meg a legfontosabb pillanatokat – én ott leszek, ő ott lesz, mindketten igent mondunk -, minden más pedig lényegtelen.

Szóval, végső soron minden csodálatos volt, és annyira örülök, hogy a képek is tükrözik azt, hogy mennyire könnyed és vidám nap volt ez a számunkra. Múlhatatlanul hálás vagyok az esküvői fotósunknak, Péternek is, aki csendes bíztatásával nagyon sokat segített abban, hogy ne feszengő kirakatbábuknak érezzük magunkat, hanem végig a fotózások alatt is felszabadultan tudjunk örülni magunknak, egymásnak.

Ahogy írtam már, két fotózásunk volt – bár ezt többen furcsállták, de jó volt így, hogy az esküvő előtti héten volt egy ruha+frizura próbával egybekötött előzetes fotózásunk, mert így rengeteg kép készült, bőven volt miből válogatni, és a helyszínekben sem voltunk annyira kötöttek. Nagyon hálás vagyok azért is, hogy az időjárás nem tett a kedvünkre és aznap végig zuhogott az eső (kivéve a fotózás alatt, de ezt előre nem tudtuk), ami miatt ejteni kellett az eredeti terveinket és vakon Péterre és a vészforgatókönyvre hagyatkozni, mert így olyan helyszínekre jutottunk el, amik nem jutottak volna eszünkbe magunktól, de nagyon jó képek készültek itt. Jártunk az egyetemen, ahol megismerkedtünk, fotózkodtunk az egyetem látogatóközpontjában, de még a híres-neves F épület, a matematika tanszék épületének lépcsőjén is, ahol annyit gyötrődtünk egyetemista korunkban. Ezen kívül a Harrer Cukrászdában is voltunk, ami szuper környezetet nyújtott például az iPhone-os képekhez, amikhez ragaszkodtunk akkor is, ha tudtuk, hogy picit polgárpukkasztó, de hát úgy gondoltuk, legyünk őszinték: ezek vagyunk mi, ahogy a telefonjainkat nyomkodjuk. Ilyenek vagyunk.

(Katt a képekre a teljes méretért – úgy látom, a WordPress egy kicsit csonkol…)

KépKépKépKépKépKép

Bővebben…

7 ok, amiért áldani fogod a kutyádat, ha baba érkezik a házhoz

Cesar Millan honlapján olvastam egy kedves cikket arról, milyen hasznos lehet egy baba érkezésekor, ha egy kutya is van a háznál. Bár nálunk még odébb van a kis manó tervezett érkezése (mindenféle társadalmi nyomásgyakorlás ellenére is), de a kutyusunk már most családtag, úgyhogy az ő kedvéért megosztom az alábbi listát.

Az eredeti cikket itt találjátok, a cikk szerzője Juliana Weiss-Roessler.

7 ok, amiért áldani fogod a kutyádat, ha baba érkezik a házhoz

  1. Babafigyelő. Ha aggódsz, hogy nem fogod észrevenni, amikor a kisbabád felébred éjszaka vagy a délutáni alvásnál, ne tedd. A kutyád nálad is éberebben figyel, és bízhatsz benne, hogy a saját nyüszítésével csatlakozik, ha a kisbabád sírni kezd.
  2. Takarítóbrigád. Te nem leszel olyan szülő, akinek vesződnie kell a romok eltakarításával az etetőszék körül, amikor a kisbabád enni tanul, hiszen ott van egy lelkes segítő, aki tisztára nyalja helyetted a padlót.
  3. Immunerősítő. A kutyanyál, akár hiszed, akár nem, immunerősítő hatású. Ahelyett, hogy a kisgyermeked steril környezetben nőne fel és a szervezete nem tanulna meg védekezni, a kutyád megosztja vele a mikroorganizmusait, és kis korától fogva ellenállóbbá teszi. A tanulmányok szerint a kutyák mellett felnövő gyerekeknél csökken a fülbetegségek, az asztma és az allergia kockázata is.
  4. Edzőpartner. Ha kutyád van, nem fenyeget a veszély, hogy annyira elmerülsz a kisbaba körüli feladatokban, hogy napokig elfelejted elhagyni a házat. Ha kutyád van, a rendszeres testmozgás nem opció, hanem kötelesség.
  5. Szórakoztató központ. Ha kiszállnál és szeretnéd, ha legalább egy kicsikét nem neked kellene állandó gügyögéssel és lovacskázással lekötni a kisbabád figyelmét, számíthatsz rá, hogy mindig lesz melletted egy önkéntes, aki átveszi egy kis időre, hogy együtt mókázzanak és birkózzanak a szőnyegen. Garantált szórakozás a babának, garantált szusszanás a mamának.
  6. Gyakorlási lehetőség. Semmi nem mérhető ahhoz, hogy 24/7-ben a szülői hivatásnak szenteled magad, bár ha örökbe fogadsz egy problémákkal küszködő menhelyi kutyát vagy egy újszülött kutyust, aki elvesztette az anyját és neked kell életben tartanod, az elég nagy kihívás lehet. De ha csak egy átlagos kutyát nevelsz, az is felkészít bizonyos dolgokra, amiknek hasznát veszed majd, ha kisbabád lesz. Például:
    • Résen lenni, hogy nem vett-e valami veszélyeset a szájába, és készenlétben állni, hogy bármikor kikapd onnan, aminek nem ott a helye.
    • Gyógyszert beadni valakinek, aki nem akarja.
    • Egyértelmű határokat szabni, betartatni a szabályokat, szigort mutatni, akkor is, ha ez nem könnyű.
    • A pillanatban élni. Ha azon kapod magad, hogy már a diplomaosztóját és az esküvőjét tervezed a kisbabádnak, a kutyád mindig ott lesz, hogy emlékeztessen, hogy éld meg és élvezd ki a jelen pillanatot.
  7. Páratlan szeretetforrás. A legfontosabb, amit a kisbabánknak adni akarunk, az a szeretet. Egy boldog, kiegyensúlyozott kutya a szeretet és odaadás kimeríthetetlen forrása, ami pótolhatatlan kincs egy kisgyermek életében.

Hogy miben lesz hasznunkra a mi kis szeretetgombócunk, amikor kisbabánk lesz, még nem tudom, de azt igen, hogy ezen kívül még mi mindenre felkészít – biztonságossá tenni egy lakást, felkelni az éjszaka közepén, ha sír, bébihányást, bébipisit és bébikakit takarítani, tejfogat kihúzni, orvoshoz rohanni és feldolgozni, hogy akárhogy kérdezem, nem tudja megmondani, mi a baj, megküzdeni azokkal, akik szerint egészen máshogyan kellene nevelni… És tudni, hogy mindez megéri, büszkének lenni, szeretetet kapni, elfeledkezni mindenről és a leghosszabb nap után, a legrosszabb hangulatban is mindent elfelejtve lekucorodni a padlóra játszani egyet.

Szerintetek miért áldás egy kutya egy kisgyerek, egy kisgyerekes felnőtt, vagy bármelyik felnőtt életében?

Cesar Millan módszerei a gyakorlatban, avagy falkaszellem a hétköznapjaimban 2. rész

Cesar Millan kutyapszichológiai módszerének körbejárását legutóbb azzal hagytuk abba, hogy a két tudatállapot, amit a kutyanevelésben keresünk, az a nyugodt domináns és a nyugodt alárendelt tudatállapot.

Ezt úgy érhetjük el, ha pontosan tisztázzuk és tudatjuk a családunk, a falkánk minden tagjával, hogy mik azok a szabályok, amik közt élünk, és következetesen ragaszkodunk hozzájuk. Nem mindig könnyű ez, amikor az ember a munkából hazaérve csak le szeretne rogyni egy kicsit és elengedni minden feladatot és felelősséget, de bizony ez egy falkavezér dolga. Az, hogy mik legyenek a szabályok, arra nincsenek univerzális törvények, legalábbis nem mindenben, hiszen ahány ház, annyi szokás. Van, aki a házába sem engedi be a kutyáját, van, aki az ágyába is minden gond nélkül. A szabályok tőlünk függnek. Csak néhány példa a mi házunkból – mint mondtam, biztosan vannak, akik nálunk szigorúbb vagy megengedőbb szabályokat hoznak, de nem is ez a lényeg, hanem hogy a kutyánk mindig tisztában legyen velük, mi pedig mindig elvárjuk tőle a betartásukat:

  • a fürdőszoba tiltott terület (az elérhető vegyszerek miatt)
  • a konyhába belépés csak felügyelet alatt
  • bárhova felugrani (székre, ágyra) csak hívásra lehet
  • nincs lábra felugrálás, kivéve játékban
  • nincs ugatás
  • nincs morgás, kivéve játékban, de ott is csak egy bizonyos mértékig (igazából van egy jól felismerhető hang, amit nehéz leírni, de pontosan érezzük, hogy ez már a határ túloldalán van)
  • a játékain kívül a kutya nem vehet a szájába dolgokat

A szabályok betartatása őszintén szólva néha nehezebb a családtagjainkkal mint a kutyával. Apukám például ragaszkodik hozzá, hogy engedjük meg, hogy őrá felugorhasson a kutya, hiszen általában melegítőnadrágban vagy munkásoverallban van – persze már nem örült annyira a szabály alóli kivételnek, amikor öltönyben jelent meg, és a kutya boldog felugrással üdvözölte. Dió kölyökkorát pedig végigkísérték a sajnálkozó szólamok, miszerint “ennek a kutyának semmit sem szabad, csak vigyázban ülni”, amikor szigorú feddést kapott, ahányszor csak kíváncsiságból megközelített vagy megszaglászott egy kábelt vagy egy cipőt, de ma már senki nem bánja (Dió sem), hogy nyugodtan velünk alhat egy elektromos vezetékekkel, elérhető magasságban tárolt főiskolai jegyzetekkel vagy ruhaneműkkel zsúfolt szobában, vagy hogy maga maradhat egy cipőkkel és papírárukkal teli szobában anélkül, hogy bármiben kárt tenne, ezért nem kell elzárnunk egy sivár környezetbe, amiben nem tehet kárt, akárhányszor nem tudunk figyelni rá.

Ami a szabályok betartatását és a büntetést illeti, néha embert próbáló feladat (különösen egy fáradt estén a kedvenc cipőnk földi maradványai felett), de ragaszkodnunk kell hozzá, hogy a büntetés ne a sértettségünk kitöltéséről szóljon, hanem a határok egyértelmű visszaállításáról. A cél, hogy visszatérjünk a szabályok szabta keretek közé és a megfelelő tudatállapotokba, amint csak lehet, és ezt azzal kell kezdenünk, hogy nyugodt és domináns fellépéssel fordulunk a kutyánk felé – sem bosszúálló ordítással, sem siránkozással, sem könyörgéssel. A határozott, szigorú fellépésünkhöz pedig mindaddig ragaszkodni kell, amíg a kutyánk is vissza nem tér a nyugodt és megadó állapotba. Mivel ez a nyugalmas állapot a cél, kifejezetten fontos, hogy ne haraggal lépjünk fel, ne fájdalmat okozni akarjunk, hanem a kizökkentés módszerével éljünk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például ha Dió ugat (azaz feszültté válik, mert aggódik valami miatt, amit hall, és dominánssá is, hiszen megpróbálja átvenni az irányítást a helyzetben), előbb hanggal (nem szóval, hanem egy éles, gyors, figyelemfelhívó hanggal, “csssst” vagy “e-e”), majd ha szükséges, egy hasonlóan éles, gyors (és nem kifejezetten fájdalmas) mozdulattal (egy apró bökés az ujjbegyekkel a nyakán) felhívom magamra a figyelmét, ha szükséges, közé és az ajtó vagy ablak közé állok és a testemmel terelem odébb, éreztetve, hogy ez a terület az enyém, az én tulajdonom és felelősségem, és mindaddig erőt és hatalmat sugárzok, amíg nem látom rajta, hogy (gyakran egy nagy szusszanással) megnyugszik és elengedi a feszültséget.

A domináns és alárendelt szerepek állandó megtartása közel sem jelenti azt, hogy nem lehet az életünkben jelen a játék vagy a pihenés, de ezekben a helyzetekben is tisztázott szabályok közt kell maradni, és mindig fel kell vállalni, hogy erőfeszítést tegyünk a korlátok megtartására. Ahogy írtam például, nálunk szabály, hogy játék közben sincs ugatás és egy bizonyos szintnél agresszívebb morgás. Az, hogy önfeledten játszunk, birkózunk, tépünk egy játékot mindkettőnk örömére, nem jelenti azt, hogy ne lennék hajlandó bármikor megszakítani a játékot azért, hogy emlékeztessem Diót a szabályokra, még akkor is, ha igenis élveztem azt a játékot és még nagyon szívesen folytattam volna. Imádok úgy szundítani, hogy Dió mellettem kucorog az ágyban, de ragaszkodom hozzá, hogy én kezdeményezzem azt, hogy az ágyba bújjon mellém, és ne tehesse azt meg kénye-kedve szerint, csakis akkor, ha én hívom.

A pozíciónk megerősítésére dominancia-játékokat is szoktunk játszani, amik ugyan gonoszkodásnak tűnhetnek, de hasznosak és jótékonyak, mert segítenek szemléletesen bemutatni és könnyen megjegyezhetővé tenni a kutyánk számára a szabályokat. Ilyen például az, amikor evés közben megsimogatom Diót, sőt néha a táljába is belenyúlok, vagy elveszem és visszaadom, ha pedig feszültségre ragadtatja magát, kizökkentem. Ezzel segítek neki észben tartani, hogy az étel feletti rendelkezés olyasmi, ami az én felelősségem és persze kiváltságom is. Játék közben néha kizökkentem és megálljt parancsolok neki, elveszem a játékát és kisajátítom, majd rögtön vissza is adom neki, persze amint belenyugszik a helyzetbe. Ami a közlekedést illeti, legyen szó sétáról vagy a lakáson belüli közlekedésről (elsősorban a küszöbök átlépéséről), ragaszkodunk hozzá, hogy a “falka” (azaz Dió) mindig csak a falkavezéreket követhesse, ez egy nagyon egyszerű (bár néha türelmet és kitartást igénylő) módja a szerepek tisztázásának.

És hogy mi a jutalma mindennek, miért éri meg fáradozni vele, kitartani akkor is, amikor az embernek semmi hangulata falkavezérest játszani? Már úgy értem, azon túl, hogy másfél év alatt mindössze egyetlen cipő, egy lábtörlő és egyetlen tekercs papírtörlő esett csak áldozatul Diónak, és hogy soha nem evett bele a tényérunkba vagy tett kárt a bútorainkban? Azokért a pillanatokért éri meg, amik sokkal gyakoribbak, mint a határok körüli dominanciaharc – amikor egy csendesen szundikáló, vagy egy boldogan nyüzsgő kisállattal élünk együtt, akinek a jelenlete beragyogja a napjainkat. Ez pedig végső soron az, amiért úgy döntöttünk: megosztjuk egy négylábú lénnyel az életünket, és azon leszünk, hogy megteremtsük számára a harmonikus élet lehetőségét, hogy aztán képes legyen ezt a harmóniát kiterjeszteni ránk is úgy, ahogy csak egy boldog kutya képes.

Kutyás jóga – DOGA a gyakorlatban

Kutyás jóga. Ilyen van? Tényleg? Tényleg. Ilyen van.

Nem tudom, hogy Magyarországon létező sport-e, de a tengerentúlon a DOGA (a dog=kutya és yoga=jóga szavak összevonásából megszületvén) a kutyás jóga egy élő ága a jógának.

Legyinthetnénk is rá egyet, hogy eh, mit ki nem talál, aki ráér! De ahogy már láthattátok, nekem is voltak már teljesen spontán tapasztalataim az ügyben – csak nem tudtam róla, hogy egy létező sportot űzök.

Aki bele szeretné ásni magát a témába, konkrét gyakorlatokat és pózokat keresni, az nyugodtan vesse rá magát az internetre és a videómegosztókra “doga” vagy “yoga with dogs” kereséssel. Én inkább meg sem próbálnék szakértő módon nyilatkozni a témában, ellenben megosztanám a teljességében laikus tapasztalataimat, gondolataimat.

Bővebben…