#HuNoWriMo – Kövesd a magyar csapatot!

Idén a szokásosnál hamarabb, már októberben bedobtam magam a nanowrimós közösségi életbe, sőt úgy alakult, hogy lelkes soproni régió is szerveződött, így személyes találkozóknak sem leszünk híján ebben a szezonban.

Ezen felbuzdulva létrehoztam két hashtaget is, egyet a #soproniwrimók-nak, egyet pedig a #hunowrimo, azaz a magyar nanowrimo csapatnak. Öröm és boldogság, hogy a #hunowrimo taget már mások is elkezdték használni rajtam kívül.

Ha te is indultál az idei versenyben, használd bátran a nanóval kapcsolatos tartalmakra – ha pedig nem, de kíváncsi vagy, mivel múlatjuk az októbert, keress rá a tagre instagramon! :)

hunowrimo-600

App ajánló: Instagram és barátai

Arra gondoltam, írhatnék néhány ajánlót/beszámolót az alkalmazásokról, amiket használok a telefonomon és a táblagépemen, amiken, legyünk őszinték, a fél életemet élem. Semmi diszkrimináció, de ezek mind Apple alkalmazások lesznek, mivel iPhone-t és iPadet használok – mély érzésű androidosok nyugodtan hibáztassák a férjemet, Petit, aki Apple hívővé tett. :)

Tudom, hogy már ezer éve ígértem beszámolót a napló alkalmazásomról, most mégsem ezzel kezdem, hanem az Instagrammal. Az Instagram fotómegosztó alkalmazás és közösségi felület egyaránt – az egyik legkézenfekvőbb lehetőség arra, hogy fotónaplót vezessünk, és képekben megosszuk az életünket ismerősökkel és ismeretlenekkel. Ráadásul könnyen összekapcsolható más közösségi oldalakkal és alkalmazásokkal – sokfelé tud automatikusan megosztani maga az Instagram alkalmazás (Twitter, Facebook, stb.), egyre több alkalmazás támogatja az Instagram megosztást (tehát hogy nem kell lementeni a képet és úgy feltölteni Instagramra, hanem azonnal megosztható), és sok blogmotor nyújt már beágyazási lehetőséget az Instagram képeknek (ahogy az én blogom oldalsávjában is látjátok az általam megosztott képeket).

Miért a telefon?

Talán már említettem, hogy a férjemet érdekli a fotózás. Hangulatos képeket készít, mindig nagyra értékel egy jó fényképezőgépet, és keresztre tudna feszíteni egy rossz beállítással vagy amatőr fotósbakival elszúrt képért. Amikor megismerkedtünk, kilenc évvel ezelőtt, a “buta telefonok” fénykorában, mást sem hallottam tőle, mint hogy mégis ki az, aki telefonnal fényképez? De aztán elkezdtek fejlődni a telefonokba épített kamerák és elérhető árúvá válni azok a telefonok, amik már élvezhető minőségű képeket készítettek és könnyűvé tették azok felhasználását, megosztását is. Azóta már Peti is azt vallja: hiába van egy csúcsszuper, profi fényképeződ, ha a polcon tartod – a legjobb fényképező az, ami nálad van.

Márpedig a telefon mindig a zsebünkben van, és soha nem volt még ilyen könnyű elkapni, megőrizni és megosztani a pillanatokat – megmutatni másoknak, ha láttunk egy lélegzetelállító naplementét, belebotlottunk egy vicces utcai festménybe, vagy valami megismételhetetlenül mókásat művelt a kiskutyánk.

Persze ha az embernek van egy bármelyik pillanatban elkattintható fényképező a kezében, aminek segítségével percek alatt nyilvánossá tud tenni bármit, az veszélyes eszköz a saját és a körülöttünk élők intim szférájára nézve – de én úgy gondolom, hogy ez is, mint minden, ésszel alkalmazva biztonságosan, haszonnal és élvezettel használható. Én például nagyon ritkán osztok meg olyan képet, amin emberek szerepelnek – zömében tárgyakat, tájakat és Diót fotózom, így remélem, hogy kellő betekintést tudok adni az életembe, meg tudom mutatni a számomra kedves pillanatokat és hangulatokat, anélkül, hogy bárkit megsértenék, vagy a körülöttem élőknek úgy kellene érezniük, hogy veszélybe kerülnek, amint a telefonomért nyúlok.

20140315-174103.jpg

Instagram

Fotómegosztásra az ingyenes Instagram alapalkalmazást használom, leginkább a telefonomról (mivel általában azzal fotózok), de néha előfordul, hogy az iPademről is.

Amit tud:

  • kép készítése vagy feltöltése a telefonnal készített képek közül
  • a kép szerkesztése megosztás előtt (az egyik legkedvesebb frissítés a számomra a kép forgatásának a lehetősége volt – egy áldás, hogy nem kell aggódni a ferde horizont vagy a bedőlő templomtorony miatt, mert ezek a hibák könnyen korrigálhatók, de lehetőség van még a világosság állítására, vágásra és fókusz-hangsúlyozásra is a szélek elmosásával)
  • keretek és szűrők kiválasztása (én kereteket egy ideje már nem használok, filterrel viszont szinte mindig feldobom a képeim hangulatát)
  • emberek megjelölése a képen az Instagram felhasználónév megadásával
  • hely hozzáadása a képhez – a telefon által rögzített GPS információk alapján hozzárendelhető a készítés helye is a képhez, sőt listából kiválaszthatóak a város különböző helyszínei, amik közül az alkalmazás magától felajánlja a közelieket (én ezt akkor szoktam használni, ha a hely nevezetes, vagy kifejezett kapcsolata van a képpel – tehát például egy cukrászdában fotózok)
  • leírás, címkék, kapcsolódó felhasználók megadása a szövegben
  • a kép automatikus megosztása Twitteren, Facebookon, Tumblr-ön, Flickr-ön, Foursquare-en – természetesen ez nem kötelező
  • videók készítése és megosztása
  • barátok hozzáadása, más felhasználók képeinek figyelése, hozzászólás írása, lájkolása
  • kép megosztása mindenkinek vagy néhány kiválasztott felhasználónak (ezt az utóbbi újítást még nem térképeztem fel)
  • mások képeinek böngészése címkék és felhasználónevek alapján

20140315-183949.jpg

[Egy kiállítás képei. #sopron #photography #exhibition
http://instagram.com/p/dzfykgpLCB/)]

Padgram

Bár iPaden is használható, de az Instagram alkalmazás a telefonon az igazi. Szívesebben böngészem iPaden mások képeit, de arra a Padgram alkalmazást használom inkább, ami táblagépre optimalizáltan jeleníti meg a képeket.

Amit tud:

  • belépes az Instagramos regisztrációval
  • személyes feed megtekintése hálós formában
  • mások képeinek böngészése címkék, felhasználónevek, kategóriák és térkép alapján
  • képek letöltése és megosztása
  • feliratkozás címkékre
  • hozzászólás mások képeihez, képek lájkolása
  • más felhasználók ajánlása képes összefoglalóval

20140315-183521.jpg

[I am promoting @nieniedialogues, via #padgram Great mom, fantastic woman, inspiring person! #lds #mormon #inspiration #parenting
http://instagram.com/p/ZsxtPJpLB-/]

Fizetős verzióra frissíthető, de én tökéletesen éldegélek az ingyenessel is, nincs agyonspammelve reklámmal és nincsenek benne fájdalmasan elzárt prémium funkciók.

InstapicFrames

Sok alkalmazás van, amivel kollázsok készíthetők – én ezt használom. Szintén van fizetős része, amiben igalmasabbnál izgalmasabb keretek vannak (szívecskék, szmájlik meg minden), de én itt is tökéletesen elégedett vagyok az ingyenes verzióval, ami ötvenféle keretet tartalmaz, és szintén nem futottam még bele hátrányos megkülönböztetésbe a free változatban.

Amit tud:

  • projektek létrehozása és mentése
  • kollázsminták kiválasztása (négyzet alapon ötven különböző elrendezésben helyezhetők el a képek) és feltöltése képekkel
  • millióféle szerkesztési lehetőség, amit, bevallom, még nem derítettem fel
  • képek megosztása Instagramon, Facebookon vagy e-mailben

20140315-183135.jpg

[Esküvői fotók a blogomon – link a profilomban! Our wedding photos on my blog – link on my profile! ❤️@kocsisp ❤️ I created this collage using an app called @instapicframeapp, #madewithinstapicframesapp #wedding #weddingphoto #dog #havanese #weddingwithdogs
http://instagram.com/p/ivl9Q0pLEW/]

Repost & Regram

Az instagramot böngészve felmerülhet az igény, hogy megosszuk mások képeit – nem lopásként, hanem például ha segíthetünk vele másoknak (reklám, népszerűsítés, támogatás, stb.). Ennek a macerásabb módja a képernyőkép készítése és feltöltése – de szerencsére vannak rá egyszerűbb és tisztább megoldások is. Én a Repost & Regram alkalmazást használom, ami megengedi, hogy böngésszem a feedjeimet, és ha olyan képet látok, amit megosztanék, azt segít repostolni, méghozzá az eredeti tulajdonos nevének és képének hozzáadásával. Szintén van fizetős változata, de szintén nem von meg semmilyen létfontosságú funkciót.

20140315-183008.jpg

[@via_urbaneve http://urban-eve.hu/kreativ-kalendarium-tanfolyam/ #urbaneve #repost #regram
http://instagram.com/p/lkX3VFJLAC/]

Ápold a kapcsolatokat! – A májusi boldogságtervem tapasztalatai #2

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy havi témák és fogadalmak segítségével megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem. Boldogságtervem naplóját általában szombatonként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt.

Májusi témám a kapcsolataim ápolása.

Közös élmények

Tegnap részt vettem életem első lánybúcsúján. Gondolom, mint minden hasonló esemény, ez is a top secret kategóriába tartozik, így az este későbbi részeire boruljon csak jótékony homály, de talán megoszthatom az este első mozzanatát, amikor egy beszélgetőkörben a menyasszony összes jelen lévő barátnője – akik gyakran nem ismerték egymást, hiszen a menyasszony más-más baráti társaságaiból kerültek ki – elmondott egy személyes emléket a menyasszonyról, aki egy hasonló személyes emlékkel válaszolt a barátnőről. Ez elgondolkodtatott arról, milyen különleges dolog is olyan emberek között lenni, akikkel közös élményeken osztozunk – különleges, de nem könnyű, a hozzám hasonló szobanövény jelleműeknek legalábbis biztosan nem. A menyasszonyunk azonban egy igazi közösségteremtő, élménykerítő központi személyiség, aki köré mindig nyüzsgő társaság gyűlik. Igazi áldás ez a hozzám hasonlóak számára, hogy vannak ilyen közösségi embereink, “élmény-idegenvezetőink”, akikbe fogódzkodhatunk, hiszen ők megteremtik számunkra azt a közeget, amibe nekünk néha még becsöppenni is nehéz, nem hogy magunknak létrehozni. Jó, ha felismerjük az ilyen kincseket az életünkben, és legalább néhanapján hagyjuk nekik, hogy előcsaljanak minket a barlangunkból!

Isten áldja a Facebookot!

Ha okosan használjuk őket, a közösségi oldalak nagy segítségünkre lehetnek abban, hogy összetartsunk vagy összehozzunk egy csapatot – hogy mást ne mondjak, a tegnapi lánybúcsúnk is a Facebookon szerveződött -, hogy az érdeklődési körünknek megfelelő társakra találjunk, de abban is, hogy előbányásszuk a barátaink és rokonaink elfelejtett születésnapjainak dátumát. Az időnyelő tevékenységek helyett használjuk jóra ezeket az eszközöket!

Az élmény négy fázisa

A héten olvastam Gretchen Rubin cikkét arról, hogyan határozza meg az élményszerzés négy fázisát, ezek pedig a következők:

  • Felkészülés – A körülmények megteremtése mellett lelki felkészülést is jelent a közelgő eseményre. Beszélni kell róla, a mindennapok köztudatában tartani, hogy mindenki érezze a levegőben a közeledtét.
  • Átélés – Teljesen átadni magunkat a pillanatnak, anélkül, hogy az eszünk másfele járna, hogy közben mással is foglalkoznánk, hogy csak fél szívvel lennénk ott.
  • Megosztás – Az élmény közössé tétele azáltal, hogy megosztjuk másokkal, bevonunk másokat is az átélésébe.
  • Visszatekintés – Az élmény feldolgozása, továbbélése azáltal, hogy megemlékezünk róla, felemlegetjük, e-mailt írunk vagy fotót küldünk róla, stb.

Felszólalás a rosszindulatú Facebook megosztások ellen

20130421-064337.jpg

“Azt mondani, hogy valaki nem lehet szomorú, mert valaki más még szomorúbb nála, olyan, mint azt mondani, hogy valaki nem lehet boldog, mert valaki más még boldogabb nála.”

Nem szoktam a haragomat, a bosszúságomat vagy a felháborodásomat megosztani itt, most mégis kikívánkozik belőlem.

Facebookon – amellett, hogy rengeteg kedves, őszinte, megérintő dolgot látok – időről időre találkozom olyan megosztásokkal, amik úgy akarnak rávenni az örömre, hogy előbb felróják, hogy azt valami másra pazaroltam, vagy úgy akarnak részvétet ébreszteni, hogy előbb bűntudatot keltenek, hogy valami más érintett meg. Biztosan ti is láttatok már olyan jellegű megosztásokat, hogy “úgysem lájkolod ezt a kisbabát, mert téged csak a macskák érdekelnek”, vagy “bezzeg az afrikai éhező úgysem érdekel téged, csak a csöves az utcasarkon”, vagy épp fordítva, “fogadjunk, hogy egy néger kiskölyök jobban izgat, mint hogy a szomszédodban valaki nélkülözik”. A múlt hétfőn történt bostoni merénylet kapcsán láttam egy kifejezetten undorító megosztást, ami egy egyébként valóban megérintő háborús képhez csatolt olyan jellegű szöveget, hogy “Bostonban meghal három amerikai, úgyhogy ezzel már nem is törődünk, igaz?”. Ennyi erővel igazán leírhatták volna azt is, hogy “a bostoni kissrác legalább kapott rendes reggelit nyolc éven át, szóval igazán egy szava sem lehet, hogy felrobbantották, sem neki, sem a családjának”.

Nem tudom, az emberek miért érzik úgy, hogy az öröm, a szeretet, a részvét vagy a törődés olyanok, mint a megtakarított pénz vagy a kenyér az asztalon, hogy jól meg kell gondolni, hogyan osztjuk el, mert ha valakinek odaadtuk, másnak már nem jut belőle. De aki így gondolja, nem tudom, átélte-e már az igazi örömöt, ami csak sokszorozódik, ha megosztjuk mással, és nem jut kevesebb a mosolyunkból a szeretteinknek, ha előtte már nevettünk egy aranyos cicás képen, vagy a részvétet, ami nem kopik el, ha ugyanúgy adunk belőle a háború áldozatainak, mint a síró kisgyereknek, aki elesett a rollerjével és lehorzsolta a térdét.

És higgyétek el, amikor azt mondom, hogy a mély fájdalom és a szomorúság sem múlik el attól, ha tudjuk, hogy valakinek jobban fáj. Miután végignéztem az édesanyám halálát, szemernyit sem könnyített volna a lelkemen vagy segített volna feldolgozni a történteket az, ha valaki az orrom alá dörgöli, hogy mások ötévesen egy háborús zónában élik meg ugyanezt, ahogy én sem segítenék senkin, aki elveszíti az idős édesanyját, azzal, hogy gúnyosan azt mondom neki: nagy cucc, én harminc évvel fiatalabb voltam, mint te, amikor ezt átéltem, különben is, az én anyukám még élhetett volna, a tiéd meg már úgyis öreg volt, úgyhogy nekem aztán ne mondd, hogy fáj, mert nem hiszem el.

Nagyon szépen megkérek mindenkit, hogy hagyjunk fel a “bezzegeléssel”. Ne akarjuk elvenni, megtiporni, lekicsinyleni, kigúnyolni bárki szeretetét, örömét, részvétét, bánatát, fájdalmát. Nem számít, hogy az az öröm egy meghajtogatott papírvirágnak vagy egy világrengető találmánynak szól – osztozzunk benne. Nem számít, hogy a bánat egy törött játéknak vagy egy elvesztett családtagnak szól – ismerjük el és próbáljunk könnyíteni rajta. Nem számít, hogy a részvét egy elveszett holminak vagy egy porig égett városnak szól – igyekezzünk csatlakozni és segíteni lehetőségeink szerint.

Mert, lássuk be, mindannyiunknak vannak örömei, sikerei, szomorúságai, fájdalmai, veszteségei, gondjai, és mindig, mindig van valaki, akinek a boldogsága vagy a tragédiája nagyobb, mint a miénk – mégis, mi sem szeretnénk, ha megaláznának és a szőnyeg alá söpörnének azzal, hogy “azt hiszed, ez is valami, amikor más eközben…?”.

Számítunk. Mindannyian. A legkisebbtől a legnagyobbig, a legszomorúbbtól a legboldogabbig. Bánjunk is így egymással.

Mormon péntek – Kicsiségek és közösségek

“Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket!” (Máté evangéliuma)

“A sötétség nem tudja kiűzni a sötétséget – csak a fényesség képes erre. A gyűlölet sem tud gyűlöletet kiűzni – csak a szeretet képes rá.” (Martin Luther King)

Ez a két idézet és a hozzájuk kapcsolódó gondolatok voltak a tegnapi mormon angol óra lelki üzenetei, én mégsem az ellenségekről szeretnék most írni, hanem azokról az emberekről, akik jók hozzánk.

A Blog Action Day alkalmából, szintén a gyász kapcsán írtam arról, hogy milyen súlyuk van az apró jótetteknek. Ezekhez hasonló csekélység volt az is, hogy tegnap, miután tudattam a mormon fiúkkal, hogy szomorú vagyok, és nem is tudok végig maradni az órán, rám bízták a döntést, hogy a szokásostól eltérően az óra elején tartsák-e a lelki üzenetet, hogy én is meghallgathassam. Ez nagyon kedves volt tőlük, és megerősített abban, hogy jól tettem, hogy még ha csak az óra felén-harmadán tudtam is ott lenni, elmentem hozzájuk egy kicsit feltöltődni lelkileg.

Azt mondtam, azokról az emberekről akarok írni, akik jók hozzánk. Nem barátot írtam.

Ami a barátokat illeti, kevés közeli barátom van, és még kevesebb olyan barátom, aki fizikailag is közel van hozzám, mondjuk egy régióban. Én a családnak nem arra az ágára ütöttem, apukám családjára, akik könnyen kötnek új ismeretségeket, remekül ápolják vagy könnyedén melegítik fel újra a barátságaikat. Néha aggodalommal vagy szomorúsággal tölt el, hogy én sokkal inkább magamnak való vagyok, hogy kevés ember áll hozzám igazán közel, a távolabbi ismerősökkel pedig nem tudom olyan könnyeden kezelni a kapcsolatomat, ahogy például a húgom elhív szórakozni egy hónapok-évek óta nem látott ismerőst.

Időről időre mégis elsodródok egy-egy találkozóra vagy közösségbe, ahová nem kötődöm mély gyökerekkel – mint egy baráthoz -, mégis otthon lehetek köztük.

Talán vannak az olvasóim közt olyanok, akik nem is igazán értik ezt – a húgom például, ha olvas, egészen biztosan értetlenül néz most. De azokat, akik velem járnak egy cipőben, arra bíztatom, hogy adjuk fel a maximalizmusunkat a barátságokkal szemben is, és adjunk több megbecsülést azoknak az ad-hoc, laza kapcsolatoknak, amelyekben egyszerűen jó emberek vesznek körbe minket, akik mély barátság nélkül is azon vannak, hogy egy picit jobbá, egy picit mosolygósabbá tegyék a napunkat.

Ez úton is köszönöm a mormon fiúknak, hogy mindig megnevettetnek, és köszönöm mindenkinek, aki hozzájárul egy-egy mosollyal vagy mosolyogtatással a lelkem épségéhez.

Téged ki mosolyogtatott meg ma?

Blog Action Day 2012 – A közösség ereje

Utolsó pillanatban, hirtelen ötlettől vezérelve és Via bejegyzésétől inspirálva iratkoztam fel a 2012-es Blog Action Day-re. Ez egy világméretű blogger megmozdulás, amelynek keretén belül a feliratkozott bloggerek az adott napon, október 15-én egy kijelölt témáról írnak, ezzel az együttes hatással is erősítve a téma súlyát.

Az idei téma a Power of We – a közösség ereje.

Úgy figyeltem meg, a közösséghez való viszonyulást egyfajta távolságtartás, reményvesztettség, cinizmus övezi. Ahogy nyílik ki a világ, úgy érezzük magunkat egyre apróbbnak, cselekedeteinket egyre súlytalanabbnak. Mégis ki vagyok én, és mit számít az, amit teszek vagy nem teszek? Mennyivel jut előbbre a világ, ha én teszek egy picinyke lépést előre?

Közeleg számomra egy szomorú évfordulókkal tűzdelt időszak – anyukám születésnapja, a halálának első évfordulója, halottak napja. Azonban ez emlékeztet arra is, hogy akkor, egy évvel ezelőtt mennyi jóságot kaptunk az emberektől, ismerősöktől és ismeretlenektől, a legapróbb dolgok formájában. Nehéz elmondanom, mennyit jelent az, hogy ingyen felhajtották egy nadrág szárát az üzletben, ahova gyászruhát venni mentünk, vagy hogy az évfolyamtársaim megírtak helyettem egy beadandó dolgozatot, aminek a határideje anyukám temetése után egy héttel volt.

Nem kell ahhoz tragédiának történnie – sem világméretű tragédiának, sem olyan világméretben elenyészően kicsi és jelentéktelen személyes tragédiának, mint az enyém volt -, hogy súlya legyen azoknak az apró dolgoknak, amiket teszünk.

Úgyhogy ne várjunk az alkalomra. Ne várjuk meg, míg elég nagynak érezzük magunkat ahhoz, hogy “számítsunk”, ne várjuk meg, míg valami világrengetőt tudunk tenni, ne várjuk meg, míg csatlakozhatunk egy mozgalomhoz, ne várjuk meg, míg valaki példát mutat nekünk. Csak tegyünk egy apró lépést, akkor, akkorát és amerre tudunk. Csak tegyünk valami egészen aprócska jót akkor, amikor közönyösek vagy cinikusak is maradhatnánk. És a tettünknek súlya lesz.

Motivációs csoport

Bár sikerünk kulcsa elsősorban magunkban van, a hozzáállásunkban, a hitünkben, a megtett erőfeszítéseinkben, mégis nagyon sok múlik a minket körülvevő embereken is. Egy negatív, mérgező közeg visszahúz minket, míg ugyanilyen sokat segíthet céljaink elérésében, ha segítő, motiváló, pozitív emberekkel vesszük körül magunkat.

Gyűjtsünk magunk köré motivációs csoportot!

Gyűjtsünk össze néhány olyan embert (lehet akár csak egy is), akik osztozni szeretnének a sikerért megtett erőfeszítésekben. Ügyeljünk, hogy olyan emberek legyenek, akik hajlandóak elkötelezni magukat a pozitív szemlélet mellett, és persze ugyanezt várjuk el magunktól is. Motivációs csoportot keresünk, nem pedig panasz- és pletyka klubot szeretnénk alapítani.

Mit tehetnek egy motivációs csoport tagjai egymásért?
Bővebben…