{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Kedvenc regény


A {Vigyázz! Kész! Posztolj!} egy kéthetente jelentkező blogger kihívás, ahol a résztvevők előre meghatározott, egészen a cikkek megjelenéséig titkos témákról írnak blogjukban. Ha csatlakoznál vagy érdekel a kihívás részletes szabályzata, keresd fel a VKP kihívás összefogó bejegyzését. A többi résztvevő írása az inlinkz gyűjtemény gombjára kattintva érhető el. A kihívásra írt korábbi cikkeimet a vkp címke alatt találhatjátok meg.


  

Az eheti VKP kihívás témája a kedvenc regényünk, regényeink bemutatása. 

A listát egy perc alatt összegyűjtöttem – majd erősen rácsodálkoztam. Hiszen nem a legfrissebb olvasmányélmények bukkantak fel, és nem is feltétlen a legkellemesebb olvasmányélményeim – nem azok, amiket elsőként ajánlanék annak, aki olvasni valót keres. Joggal felkerülhetne a dobogóra John Steinbecktől az Édentől keletre a szépirodalom berkeiből, Terry Pratchett és Neil Gaiman közös műve, az Elveszett próféciák a szórakoztató irodalomból, vagy mondjuk Milly Johnson Spring Affair-ja, ha kifejezetten csajos olvasmányt keresünk. Nagyon sok könyvet szerettem és élveztem még, de a kedvenc olvasmányaim talán ezek voltak az elmúlt években. 

És mégis merőben más könyvek jutottak eszembe rögtön, amikor a feltettem magamnak a kérdést: mik a kedvenc regényeim? Ezért kénytelen voltam azt is megkérdezni magamtól: miért?… 

  

Arra jutottam, hogy egy regényt nemcsak olvasói szemmel nézek, de írói szemmel is. Tartalmában, stílusában, nyelvezetében, történetvezetésében meglátom egy regényben, hogy a bennem lévő írónak is szól-e, vagy csak a bennem lévő olvasónak. (Egészen pontosan a bennem lévő történet-nem-írónak, hiszen történeteket már egy ideje nem igazán írok, regényíró pedig mindeddig még nem lett belőlem.) 

Akik olvasták már egy történetemet is, talán nem annyira fognak meglepődni, akik csak a blogomat ismerik, talán igen, hogy pont ezekkel a művekkel tudok (nem-)íróként a leginkább azonosulni. Egy nagyon hosszú elmélkedés lenne az, hogy a lelkemnek, az elmémnek, a tehetségemnek két mennyire különböző részét használom a történetekhez és a bloghoz – hogy bár ez is írás, az is írás, mennyire merőben különbözik a kettő –, de ezt most mellőzöm. Jöjjenek inkább azok a művek, amikért a bennem lévő olvasó és író egyformán rajong. 

  

Clive Barker: Korbács  

“Gyönyörű szőnyegbe szőtték világukat a Látólények, hogy elrejtőzzenek az emberek ridegsége elől. De egy liverpooli ház padlásán a szőnyeg alvó szövete váratlanul életre kel, s hosszú téli álmából feltámad az Éden csodálatos, sokdimenziós világa. Az élő szőnyeg felbomlott szálait minden gonosz fondorlat és veszély ellenére újra kell szőni, különben végpusztulás fenyegeti a tökéletes harmónia polgárait. Barker könyve a titáni küzdelem krónikája. A reményé és a szerelemé. A lidércnyomásé és a felhőtlen boldogságé. Az életé…” 

Stephen King: Az  

“Heten voltak, gyerekek – mind a heten a másság számkivetettjei: Bill, a bandavezér, mert dadogott; Ben, akit kövérsége miatt csúfoltak; Richie, aki mindig előbb jártatta a száját, és csak azután gondolkodott; Stan, akit zsidósága miatt közösítettek ki a többiek; Mike, akit a bőre színe miatt; Eddie, aki félt, szorongott, és persze súlyos asztmás volt, és végül az egyetlen lány, Beverly, aki csak szegény volt, rossz ruhákban járt, és akit az apja ütött-vert, testileg-lelkileg terrorizált. Ők jöttek össze, kötöttek életre-halálra szóló barátságot és vérszövetséget, ami oly nagy erőt adott nekik, hogy még a város életét pokollá tevő, huszonhét évenként feltámadó, gyermekekkel táplálkozó, ezerarcú szörnnyel is szembe mertek szállni odalenn, a város alatti kiismerhetetlen csatornarendszer labirintusában. Meg is sebesítik Az-t, majd felnőttként, drámaian megfogyatkozva újból visszatérnek, hogy gyermekkorukban tett fogadalmukat megtartsák, s ha lehet, egyszer s mindenkorra végezzenek vele, hogy a megmaradt és az eljövendő gyerekeket soha, de soha ne tarthassa többé rettegésben Az.” 

Neil Gaiman: Amerikai istenek  

“Árnyék három évet töltött börtönben, közben mindvégig csak azt a pillanatot várta, amikor végre hazatérhet szeretett feleségéhez, hogy együtt új életet kezdjenek. De mielőtt találkozhatnának, szabadulása előtt néhány nappal a felesége autóbaleset áldozata lesz. Árnyék élete romokban hever, és ekkor a sors egy különös idegennel hozza össze, aki Szerda néven mutatkozik be, és furcsa módon sokkal többet tud róla, mint ő saját magáról.
Szerda munkát ajánl neki, és miközben az események egyre váratlanabb fordulatokat vesznek, Árnyék kénytelen lesz megtanulni, hogy a múlt sohasem hal meg igazából. Mindenkinek, még az ő szeretett Laurájának is voltak titkai, és az álmok, mesék, legendák sokkal valóságosabbak, mint azt korábban gondolta volna. Árnyék számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mindennapi élet nyugodt felszíne alatt különös vihar tombol. Egy háború, amelynek tétje nem más, mint Amerika lelke. Egy háború, amelynek Árnyék hirtelen a kellős közepén találja magát.”

Ha a többiek kedvenceire is kíváncsiak vagytok, kukkantsatok rá a linkgyűjteményre:

Ennél zöldebb online könyvklub indul Viánál

Korábban ajánlottam már nektek Farkas Lívia, az Urban:Eve bloggerének önsegítő könyvét (azon roppantul kevés könyvek egyike, amiket újonnan megvásároltam), ami az Ennél zöldebb nem lesz! címet viseli, most pedig ehhez kapcsolódóan hozok egy remek lehetőséget – nemcsak azoknak, akik már olvasták a könyvet, hanem azoknak is, akik nem, de érdeklődnek iránta.

Amikor Via blogján megláttam, hogy Ennél zöldebb könyvklubot indít, egy picit elkámpicsorodtam, hogy “már megint Budapest” – de nem! Via ugyanis online könyvklubot indít, ahol a blogján megjelenő bejegyzés sorozatban végigkíséri majd a könyv fejezeteit, amikről aztán szabadon lehet társalogni a hozzászólások között. Hogy még interaktívabb legyen a klub, nemcsak a bejegyzések kommentjei között lehet majd kérdezni, értekezni, hanem az olvasók előre küldhetnek kérdéseket a témákkal kapcsolatban.

A könyvklub sorozat bevezetőjét itt olvashatjátok, a bejegyzésben található űrlap segítségével pedig – a könyv ismerete nélkül is – kérdezhettek Viától.

Könyvklubra fel! Én benne vagyok! – És ti? :)

2015/01/img_0851.png

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Kedvenc gyerekkori könyv

Az eheti {Vigyázz! Kész! Posztolj!} kihívás témája a kedvenc gyerekkori könyvünk, ez pedig számomra nem is lehet más, mint Tony Wolf: Mesél az erdő mesekönyv sorozata. Ez a csodálatos kis gyűjtemény hat kötetből áll, az első kötet címe Mesél az erdő az állatokról, de ahogy a lazán összefüggő mesék szereplőinek sora kötetről kötetre bővült, úgy változott a cím is, az utolsó kötet pedig már ezt a címet viseli: Mesél az erdő az állatokról, törpékről, óriásokról, csodatündérekről, manókról és sárkányokról.

2015/01/img_0841-1.jpg

Gyerekként a könyv gyönyörű illusztrációi még inkább elbűvöltek, mint maguk a történetek. A jó mesekönyv illusztrációk tankönyvi példái lehetnének ezek a képek (úgy értem, szó szerint ezek a könyvek jutottak eszembe, amikor óvodapedagógusként a mesekönyv illusztrációkról tanultunk), mert terjedelmesek, de nem telepednek rá a mese szövegére, színesek, gyönyörűen kidolgozottak és hihetetlenül részletgazdagok, minden négyzetcentiméterük egy kincsesbánya volt a gyermeki képzelet számára.

2015/01/img_0837.jpg

Felnőttként, elemző szemmel visszagondolva azonban felfedeztem valamit a mesék tartalmában is, ami miatt valószínűleg nem volt véletlen ez a hatalmas szerelem a Mesél az erdő történetei iránt sem. A tündérekről szóló kötet képez egyedül kivételt, mert annak a meséi gyakran keserédes, Anderseni történetek (ezt a könyvet szinte alig is forgattam), de a többi kötet meséi egyértelmű, színtiszta pozitív kommunikációt képviselnek. Nem a klasszikus “a jó legyőzi a rosszat” típusú mesék ezek, hanem az üzenetük az: “együtt legyőzhetünk minden nehézséget”. Az erdő lakóinak kisebb és nagyobb, hétköznapi és súlyosabb kihívásokkal kell szembenézniük (egy fájós fogtól a téli hidegen át a lakóhelyüket elmosó árvízig), de ötletes megoldásokkal és összefogással mindig találnak megoldást a problémáikra. A kötetekben felbukkanó különböző teremtmények szinte egyike sem képvisel gonosz erőt, még a marcona óriásokat, a komisz manókat és a félelmetes sárkányokat sem legyőzni kell, hanem megtanulni együttélni velük, elfogadva a nehézségeiket és együtt kihasználva az erősségeiket (például a manók fondorlatosságát vagy az óriások erejét, amikkel olyan dolgok válnak lehetségessé hőseink számára, amik azelőtt nem).

Minden szempontból a legjobb üzeneteket közvetítik ezek a mesék a sokféleségben rejlő lehetőségekről, az összetartásról, a barátságról, a leleményességről, az örömről, és a konstruktív, pozitív gondolkodásról, ezt a hétköznapi kalandoktól színes világot pedig gyönyörű képekben is megjelenítik.

Akár felnőtteknek is nagyon jó szívvel ajánlom ezeket a meséket olvasásra vagy újraolvasásra, a gyermeki lélek formálására pedig mindenképpen!

Vigyázz! Kész! Posztolj!

Nick Vujicic: Élet korlátok nélkül

Ahogy már írtam, nemrég olvastam Nick Vujicic motivációs előadó könyvét, és ígértem, hogy írok majd róla bővebben. Mivel már értékeltem a könyvet a Molyon, onnan idézem.

20140719-133019-48619563.jpg

“Nick Vujicic motivációs beszédeiből először csak egy rövid ízelítőt kaptam, amikor egy személyiségfejlesztő tanfolyamon levetítették egy előadásának azt a hihetetlenül erőteljes néhány perces részletét, amiben a karok és lábak nélküli fickó arccal előre eldől a színpadon, és kiszolgáltatott helyzetében azt kérdezi a közönségtől: ha én, aki karok és lábak nélkül, arccal a föld felé fekszem itt, azt mondom, hogy fel tudok állni, elhiszed nekem, hogy te is fel tudsz állni a padlóról, bármilyen kétségbeejtőnek tűnik is a helyzeted?… Majd, a fejére és csonka vállára támaszkodva, küszködve és ügyeskedve, lassan feláll. (A közönség zokog.) – Ezután persze feltúrtam utána a Youtube-ot (és zokogtam, zokogtam), most pedig a könyvét is elolvastam.

Nick fantasztikus személyisége csak úgy süt az előadásaiból, és a könyvében is sok megindító személyes történetet és megfontolandó gondolatot oszt meg. Ugyanakkor minél tovább haladtam előre a könyvben, annál inkább azt éreztem, hogy túl sok a hézagokat kitöltő közhely-szagú intelem. Természetesen, az ember egészen máshogy fogadja egy karok és lábak nélkül született fickótól az olyan szokásos bíztatásokat, mint hogy mindig talpra tudsz állni, vagy hogy a tökéletes külsőnél többet jelentenek a belső értékek, vagy hogy bármilyen rossz lapokat osztottak neked, mindig tudsz olyat találni, amiért megéri hálásnak lenned. Hiszen csak rá kell nézni, és az ember látja, hogy ez a fickó nem a hasára csapva osztja az észt, tényleg átment dolgokon, tényleg megküzdött sok mindennel. A gond csak az, hogy míg az előadásaiból megjelenésével, jelenlétével, demonstrációival árad ez az állandó megerősítés, a könyvben a személyes történetek kicsit kisebb hangsúlyt kapnak annál, mintsem folyamatosan fenn tudnák tartani azt a légkört író és olvasó között, ami előadó és néző között megvan.

Ettől függetlenül mindenkinek nagyon jó szívvel ajánlom ezt a könyvet (Nick előadásait még inkább), mert hihetetlen erő van abban, ahogy ez a végtelenül szimpatikus kis fickó az életét éli, és ezt meg is osztja másokkal. Nagyon sokat lehet belőle tanulni és meríteni.”

Chicklit: meseterápia nőknek

Anyukám nagy könyvmoly volt, a könyvtára még úgy is betölti a fél házat, hogy egy jó része már dobozokban van, és a legutóbbi festéskor nem került vissza a polcokra. Gyerekkorában tíz évesen iratkozott át a gyerekkönyvtárból a felnőtt részlegre, mert addigra már nem maradt semmi a gyermekirodalomban, amit még elolvashatott volna. Ha pedig visszagondolok az én gyerekkoromra, sosem ebédeltem úgy, hogy a konyhaasztalon ne lett volna az orrom előtt egy könyv, amit anyukám hagyott ott.

Ahogy az életem sok más területére, az olvasásra is anyukám árnyéka vetül. Így amikor azon kaptam magam, hogy chicklit könyveket olvasok (megtagadom a libairodalom kifejezést – a csajos könyvekig vagyok hajlandó elmenni a magyarításban), egy kicsit elszégyelltem magam: mit szólna anya?

De aztán eszembe jutott Gretchen Rubin, a kedvenc boldogságkutatóm esete a gyermekirodalommal. Gretchen a Boldogságterv és a Happier at Home c. könyveiben is leírja saját történetét arról, hogy az egyik fogadalmát követve, amely így szólt: Légy Gretchen!, azaz légy önmagad, engedett a titkos vágynak, hogy a vele szemben támasztott (vagy képzelt) elvárásokkal ellentétben belevesse magát a gyermekirodalomba, és gyerekeknek szóló regényeket olvasson. Egyébként amint megbékélt ezzel a “furcsaságával”, mintegy varázsütésre kiderült, hogy nem is egy ember van a közelében, aki ugyanezzel a titkos érdeklődéssel él, és hipp-hopp könyvklubot alakítottak.

Ez lett volna a hosszas bevezetője annak, hogy eszembe jutott, hogy ajánljam nektek egyik új szerelmemet: Milly Johnson könyveit. A szerelem egyébként azzal kezdődött, hogy könnyed, csajos olvasmányt kerestem a nászutamra, a lánybúcsús hétvégémről hazafelé tartva pedig a vonaton megláttam Rita barátnőm kezében Milly Johnson Yorkshire Puding Klubját, belelapoztam, megtetszett, kivettem a könyvtárból és magammal vittem a nászútra – olvasás közben pedig felváltva pityeregtem, dőltem a kacagástól és hibáztattam az újdonsült férjemet a férfinem összes karakterizált hibájáért.

Szóval, bár ez a férjemről nem mondható el, de nekem Milly Johnson rögtön belopta magát a szívembe. Igazi meseterápia – felnőtteknek szóló köntösben. A történeteiben megvan minden, amiért a gyermekek lelkét is mesékkel gyógyítjuk: a jó és a rossz között éles a határ, tudjuk, kik a szeretetre szánt és kik az utálatra számító karakterek, a jó elnyeri jutalmát, a rossz büntetését. És mégis! Hiába kellemesen sematikusak a karakterek és a fordulatok, a történetei mégis élők és nyüzsgők, a stílusa csípős és olvasmányos, és valóban megmozgatja azokat az érzelmeket, amiket megcéloz – nemcsak a felszínen, de egészen mélyre hatolva. Velem legalábbis így történt.

Bátran ajánlom tehát mindenkinek, aki felnőttként is egy kis meseterápiára vágyik – aki nem bánja, ha végig kell mennie az érzelmek sötét bugyrain, ha tudja, hogy a végén, talán egy kiadós, taknyos bőgés után, de garantáltan megkapja a megnyugvás puha és jóleső érzését.

Az én ajánlásom (nos, ezeket a könyveket olvastam tőle eddig):

Yorkshire Puding Klub

“Három, a negyvenes éveihez közeledő dél-yorkshire-i barátnő egyszerre esik teherbe, miután elzarándokoltak egy ősi termékenységi szoborhoz.

A terhességgel Helen legszebb álma válik valóra, bár cseppet sem rózsás a helyzete. Nemcsak múltjának démonjaival kell megküzdenie, hanem a látszólag tökéletes házassága is épp most jut válságba.
Janey kész katasztrófaként éli meg ezt az állapotot, attól fél, örökre búcsút mondhat a karrierjének. Nem is érti, hogyan történhetett, hiszen férjével, a babavárástól teljesen felvillanyozódott George-dzsal mindig nagyon vigyáztak.
Elizabeth megnyomorított gyermekkora és érzelmi bizonytalansága miatt úgy gondolja, hogy soha nem lenne szabad gyereket vállalnia. Gyötri a kétség, hogy képes lesz-e szeretni a születendő babát.”

(Forrás: Milly Johnson – Yorkshire Puding Klub @ Moly.hu)

Tavaszi affér

“Amikor Lou Winter, hogy a fogorvosi rendelő várójában elviselhetővé tegye a várakozást, felkap egy szamárfüles magazint, és felfedez benne egy tavaszi nagytakarításról szóló cikket, még nem is sejti, hogy az írás gyökeresen megváltoztatja az életét. Az, ami egyszerű és nagyon időszerű rendrakásnak indul, hamarosan mániává duzzad, és kicsúszik a keze közül.
Minél több szeméttől szabadítja meg Lou az otthonát, és minél több szekrényt és fiókot rak rendbe, annál több fényhez és levegőhöz jutnak az agyában és szívében szorosan bezárt, rejtett zugok is. Ettől kezdve új megvilágításban kezdi látni önmagát és a környezetét, és képes szembenézni azokkal az érzésekkel, amelyeket a soha meg nem született gyermeke iránti vágyakozás, a férje hűtlensége és a legjobb barátnőjének a hiánya váltott ki belőle.
Lázas ténykedése közepette egyre gyakrabban körvonalazódik emlékezetében annak a merész, félelmet nem ismerő lánynak az alakja, aki valaha ő maga volt.”

(Forrás: Milly Johnson – Yorkshire Puding Klub @ Moly.hu)

Nagy januári akció az Édesvíz Kiadónál

A grafológusom hívta fel a figyelmemet, én pedig továbbadom nektek, hogy az Édesvíz Kiadónál nagy januári leárazás van, 40-50%-os akciókkal, de szépséghibás könyvekhez akár 60% kedvezménnyel is hozzá lehet jutni.

Az Édesvíz Kiadó főleg ezoterikus könyveket forgalmaz, de a kínálatukban van például Gretchen Rubin Boldogságterve is. Tudom, hogy tavaly többen érdeklődtetek iránta, amikor sokat cikkeztem róla, és ennél jobb alkalmat nem tudok elképzelni, hogy lecsapjatok rá.

Jó böngészést!

20140114-182734.jpg

Elizabeth Gilbert – Eat, Pray, Love – Ízek, imák, szerelmek

Gyors egymásutánban elolvastam Elizabeth Gilbert: Eat, Pray, Love – Ízek, imák, szerelmek c. könyvét és megnéztem a belőle készült filmet.

A könyv az írónő memoárja, aki egy gyötrelmes válás és az azt követő viharos szerelem után ott találja magát lesújtva a felismeréstől, hogy kamaszkora óta mindig egy férfihoz kötötte az életét, hozzájuk igazodott, sőt hozzájuk hasonult, és soha nem volt önmaga kedvéért önmaga. Ezért egy éves világkörüli útra indul, hogy három különböző helyszínen – Itália patinás városában a kulináris élvezetekbe merülve, Indiában egy guru asramjában meditálva, végül pedig Indonézia paradicsomi harmóniájába kóstolva – keresse önmagát és Istent. Utazása végén aztán a szerelem is rátalál.

A könyv az írónőt is meglepve világsikerre tett szert. Későbbi könyve, a Hűség bevezetőjében írja, hogy soha nem tartotta magát olyan csajosan könnyed stílusú írónak, amilyennek az Ízek, imák, szerelmek sikere után titulálták – csupán érezte, hogy élményeit ki kell írnia magából, remélve, hogy elnézik neki ezt a kitérőt. Nos, akár akarta, akár nem, Elizabeth Gilbert könyve valóban szórakoztató, olvasmányos, “csajos” írás lett, ami ugyanakkor spirituális mélységekbe és magasságokba is vezet, nyíltan és részletesen írja le az elveszett és megtört nő önazonosság-keresését és Isten felé vezető útját, egészen a megvilágosodásig.

A könyvből készült film egész becsületesen hű marad a könyvhöz, ugyanakkor ez már valóban egy könnyed, szórakoztató, csajos mozi. Hiányzik belőle a könyv spirituális mélysége, értékeltem viszont benne az egységes, magával ragadó stílusát, amit a könyvben helyenként kicsit döcögősnek éreztem.

Összességében mindkettőt jó szívvel ajánlom.