Új otthon – új esély a zónázásnak!

Nagy örömmel jelentem, hogy beköltöztünk az új otthonunkba! (Az instagramom figyelői már tudnak erről, hiszen elárasztottam képekkel és élmény-morzsákkal az instás fiókomat.) Még minden képlékeny és félig kész, egyelőre több kölcsön holmival operálunk, mint saját tulajdonnal, de a lényeg az, hogy elérkezett a várva várt nap, már az új kuckóban alszunk, és nagyon boldogok vagyunk.

Ezzel együtt pedig újra ihletet kaptam, hogy ismételten megpróbálkozzak a zónázós takarítással. Ahogy már írtam korábban, a Fly Lady programnak lényegében folyamatos újrakezdője vagyok, és bár még nem sikerült tökélyre fejlesztenem és állandó intenzitással fenntartanom a programot az életemben, de ahogy a Fly Lady is mondja, “a tökéletlenül végzett házimunka is áldás a családnak”, és ami azt illeti, a tökéletlenül végzett Fly Lady program is az. Ezért nem bánom, ha úgy érzem, hogy megint és megint újrakezdem, hiszen minden egyes újrakezdés egy áldás, egy remek időszak az otthonunk számára.

IMG_0724.JPG

Új otthon – új kezdet.

A napi rutinokkal már jó ideje nagyon jól boldogulok, de a zónázás valahogy soha nem indult be nálam. Ennek több oka is van. Egyrészt a Fly Lady program lényege, hogy a hétvégét felszabadítva a hét napjaira osztja el a házimunkát, viszont számomra ez inkább teher mint segítség, hiszen hét közben így is túlságosan leterheltnek érzem magam. Másrészt pedig a zónák hosszú teendőlistái valahogy bénítóan hatnak rám, még akkor is, ha tudom, hogy ez csak iránymutatás és nem száz százalékosan teljesítendő kötelesség.

Ami viszont úgy tűnik, hogy bevált a számomra, az Marla Cilley, a Fly Lady könyvében olvasott “nagytakarítási” javaslat, ami a következőből áll:
15 perc fókuszált figyelem az egyik zónában
15 perc fókuszált figyelem egy másik zónában
15 perc fókuszált figyelem egy harmadik vagy a korábbi zónában
15 perc pihenés, relaxálás, jutalom-tevékenység

Amit megszerettem ebben a formulában, az az, hogy nem dolgozik kötelező teendőlistával, és jól illeszkedik abba a koncepciómba, hogy én szívesebben zónáznék hétvégenként, ezért úgy döntöttem, ezzel teszek egy próbát.

A zónalistámat úgy állítottam össze, hogy összeírtam azokat a mikro-zónákat, amiket kettes-hármas csoportokba rendezhetek, és hétvégenként egy-egy órás, váltott zónás takarítással rendben tarthatok.

A mikro-zónáim ezek voltak:
Terasz
A bejárati ajtó környéke
Előszoba
Nappali
Ebédlő
Konyha
Hálószoba
Háztartási helyiség
Fürdőszoba
Dolgozószoba
Vendégszoba

A zóna-listáim pedig ezek lettek:
1. zóna – Bejárat és előszoba
2. zóna – Konyha, ebédlő és háztartási helyiség
3. zóna – Fürdőszoba, dolgozószoba és vendégszoba
4. zóna – Hálószoba, nappali
5. zóna – Terasz (az 1. zónával összevonható, ha csak négy hétvége van a hónapban)

Mivel most a hónap második hétvégéje telik, a konyhával, ebédlővel és a háztartási helyiséggel rögtön be is dobtam magam a zónázásba és adok neki egy új esélyt.

Új otthon – új esély!

Reklámok

Boldogságterv #3 – Eldobni vagy megőrizni?

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. Boldogságtervem naplóját hétvégenként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt találjátok

A havi témám a blogon és a blogon kívül az, hogy hogyan teszi az embert boldoggá az, hogy nyomot hagyhat maga után.

Ahogy tegnap már írtam, ebben a hónapban nem sikerült annyit foglalkoznom a boldogságtervvel (sem), mint szerettem volna, mivel nagy hallgatástól övezve, de nyakig elmerülve, épp költözésben voltunk.

Ez az időszak viszont egyben lehetőséget adott rá, hogy elmélkedjek a hátrahagyott nyomokról nemcsak eszmei formájukban, hanem a fizikaiakban is, hiszen mindenünket, amink volt, az utolsó zokniig és papírfecniig át kellett fésülnöm, és a pakolást komoly lomtalanítással is kötöttem össze.

Eldobni vagy megőrizni?

Rengeteg papírkát, feljegyzést, firkát, lim-lomot, kacatot, filléres holmit dobtam ki, amiket korábban félretettem, mert úgy gondoltam, hogy olyan érzelmi szálak kötnek hozzájuk, akkora jelentőségük van, hogy nem tudok megválni tőlük. Ugyanakkor, sokat meg is őriztem továbbra is. Arra jutottam, hogy egyes tárgyak érzelmi lenyomatai elkopnak, másoké viszont nem, ezért ha nem is hatékony, de talán nem is mindig érdemes azonnal megválni attól, aminek nem vesszük hasznát. Néha el kell engedni ezeket a holmikat, különösen azokat, amikhez negatív élmények emléke tapad, de nem kell azonnal – a mindennapos vagy időszakos lomtalanítás folyamatosan segíthet fájdalommentesen megválni attól, aminek már “lejárt az érzelmi szavatossága”.

Írd át a történelmet!

Amikor a kezembe kerültek azok az elutasító levelek, amiket a kiadóktól kaptam, amikor a tizenhat évesen írt regényem kéziratát elküldtem nekik, felemás érzések támadtak bennem: egyszerre tört rám az évtizedes keserűség, de egyben a hála is, hogy az az esetlen első munka ezeknek az elutasító leveleknek hála soha nem került nyilvánosságra. Velük együtt viszont előkerült néhány méltató levél is, egy-kettő szintén kiadóktól, de volt köztük olyan is, amit anyukám munkatársai írtak, akik elolvasták a kéziratomat.

Ekkor rájöttem, hogy azzal, hogy megválogatjuk az emlékeinket, egyben döntést hozunk arról is, mit tekintünk a történetünk részének: mitől válunk meg és mit őrzünk meg. Ez nemcsak fizikai döntés (kidobni vagy archiválni), de lelki is – mit engedünk el és mit nem. Ezzel nemcsak arról döntünk, hogy milyen nyomot hagyunk magunk után, hanem arról is, hogy minek engedjük meg, hogy nyomot hagyjon bennünk.

Én például az enyészetnek adtam a rideg hangvételű elutasító leveleket, de megtartottam azokat, amik néhány bíztató sor kíséretében bocsátottak el, és azokat a munkahelyi post-it cetlikre írt néhány soros feljegyzéseket is, amikben anyukám kollégái írtak a tehetségemről.

Nos, a szeptemberi boldogságtervemből sajnos ennyi építő gondolatra futotta, remélem, azért hasznosnak találtátok!