Boldogságterv #19 – Házasság és a varázsszavak

Gretchen Rubin Boldogságterve nyomán én is elhatároztam, hogy megpróbálom apró lépésekben boldogabbá tenni az életem és havi témák segítségével igyekszem elmélkedni a boldogságról és az élet dolgairól. Boldogságtervem naplóját hétvégenként olvashatjátok, további bejegyzések a boldogságterv címke alatt találjátok.

A február témája a házasság, a hónap első boldogságterv bejegyzésében pedig már írtam a kapcsolaton belüli kommunikácio 1×1-éről, a pozitivitásról. De ezen a héten eszembe jutott, hogy van egy ennél is elemibb kommunikációs szabály, amiről gyakran megfeledkezünk.

A varázsszavak

Egy gyereknek hamar megtanítjuk a legelemibb “varázsszavakat”, amikkel boldogulhat a világban, ezek pedig a kérem, a köszönöm és a sajnálom. De vajon alkalmazzuk-e ezeket az egyszerű és alapvető szavakat, kommunikációs eszközöket a házasságunkban, a párkapcsolatunkban?

Ahogy a Valentin-nap kapcsán már írtam róla, egy házasságban is nagyon fontos, sőt, még fontosabb, hogy ne hagyjuk elsikkadni az olyan dolgokat, mint az egymásra való odafigyelés, egymás megörvendeztetése, az apró ünnepnapok megélése. Hasonlóan fontos az, hogy éljünk az olyan elemi varázsszavakkal, mint a kérem, a köszönöm és a sajnálom.

Kérlek!

A húgom egyszer szóvátette a férjemnek, hogy milyen klassz, hogy már olyan régóta együtt vagyunk, hogy már megtanult alkalmazkodni ahhoz, hogy néha rettentő halkan beszélek, és már azt is hallja, amikor alig suttogok.
Amire a férjem azt felelte: – Ennél többről van szó. Nem azt hallom, amit suttog, hanem azt, amit gondol.

Ami néha igaz is – néha viszont nem. És ez így természetes: még a legolajozottabb, legösszeszokottabb kapcsolatban sem szabad azt feltételeznünk, hogy a társunk hallja minden gondolatunkat, és ha nem tesz meg valamit, amire vágyunk, azt csak undokságból, hanyagságból csinálja, azért, mert már nem szeret minket vagy nem figyel ránk.

Nem vagyunk gondolatolvasók – legalábbis nem mindig. Ha szeretnénk valamit, meg kell tanulni a célzások, utalások és a hallgatagon duzzogás helyett egyszerűen azt mondani: kérlek!

Köszönöm!

– Köszönöm, hogy ilyen jó vagy hozzám!
– A férjed vagyok. Ez a munkám.
– Köszönöm, hogy ilyen jól végzed a munkád.

Ez a párbeszéd nagyjából hetente le szokott játszódni köztünk ilyen vagy olyan formában. A gondolatolvasáshoz hasonlóan ugyanis azt sem szabad készpénznek venni, amit a társunk tesz értünk – akkor sem, ha egy rendes férjnek, feleségnek, barátnak, barátnőnek természetesen ez a feladata. Nem alapértelmezett ugyanis, hogy van egy rendes férjünk, feleségünk, barátunk, barátnőnk. Szerencsések vagyunk, hogy így van, és felelősek vagyunk azért, hogy így is maradjon.

Felelősek vagyunk azért, hogy ne két kötelességszerűen robotoló ember legyünk egymás mellett, hanem hogy a társunknak holnap, holnapután és húsz év múlva is ugyanúgy örömet okozzon az, hogy főzhet nekünk egy kávét, kiviheti a szemetet vagy segíthet beszedni a teregetést. Ez pedig igazán nem kerül sokba, csak egy-egy köszönömbe.

Sajnálom!

Legutóbb arról írtam, hogy bármilyen meglepő is, köztünk is szoktak lenni igazán nagy, csapkodós, sértegetős veszekedések, ha nem is túl gyakran. Ezek általában sértett, bosszúálló duzzogásba torkollanak, majd amikor a mosolyszünet és a nembeszélekveled hangulat már elviselhetetlen súllyal telepedik ránk, valakinek ki kell mondania a varázsszót: sajnálom.

Ez nem old meg egy csapásra mindent, de ha ki tudjuk mondani, hogy sajnálom (ha mást nem, akkor sajnálom azt a hangnemet, amit veled szemben használtam – ha a többi pontban kötjük is az ebet a karóhoz), már a legapróbb bocsánatkérés is egy egészen új szintre tudja emelni a kommunikációt és sokkal közelebb visz a megoldáshoz.

Ti használjátok a varázsszavakat a kapcsolatotokban?

Reklámok

Kérni, kérni, kérni!

A hétvégén újra forgatni kezdtem az egyik kedvenc olvasmányomat, A siker alapelveit Jack Canfieldtől. (Egyébként érdemes lehet követni engem a Molyon is, mert oda idézet vagy karc formájában felkerül olyasmi is, amiből csak később vagy egyáltalán nem lesz cikk.)

A kérés fontosságának Jack Canfield több pontot is szentel a siker 64 alapelvéből, például 17. alapelv – Kérni! Kérni! Kérni!, 18. alapelv – Utasítsuk el az elutasítást! A sikeres kérés szabályai sokban hasonlítanak a sikeres kívánság szabályaihoz – csak a kérést nem az Univerzumhoz vagy Istenhez intézzük.

A sikeres kérés szabályai

  1. Úgy kérjünk, mintha biztosan tudnánk, hogy megkapjuk, amit szeretnénk!
  2. Higgyük el, hogy lehetséges!
  3. Olyantól kérjünk, akinek módjában áll megadni, amire vágyunk!
  4. Beszéljünk nyíltan és világosan!
  5. Ismételjük el többször is a kérésünket!

A kérés gyakran olyasmi, ami kívül esik a komfortzónánkon, éppen ezért olyan nehéz. Az alábbi gyakorlat segíthet legyőzni a félelmünket attól, hogy kérjünk.

Hogyan győzzük meg magunkat, hogy érdemes kérni?

Írjunk listát a vágyainkról, amiknek nem merünk hangot adni, a dolgokról, amiket nem merünk kérni. Minden tételnél tegyük fel a következő kérdéseket:

  1. Mit szeretnék kérni?
  2. Mi tart vissza, mitől félek?
  3. Milyen árat fizetek azért, hogy nem merek kérni?
  4. Milyen előnyökkel járna, ha teljesülne a kérésem?

Ti mertek kérni?

Hogyan kezdj neki? – A siker húszparancsolata

Jack Canfield: A siker alapelvei c. könyvében 64 alapelvet sorol fel, amelyek együttes alkalmazása elvezet a sikerhez. Nos, 64 alapelv… az rengeteg. Az ember alig tudja eldönteni, hogyan fogjon hozzá.

Éppen ezért az író a könyv végén ad egy kis segítséget, milyen sorrendben milyen lépésekkel induljunk el a siker felé.

  1. Vállaljunk százszázalékos felelősséget az életünkért! – Hagyjunk fel a panaszkodással. Fogadjuk el, hogy az eseményeken nem, de a reakciónkon minden esetben változtathatunk, így minden eredményünkért felelősek vagyunk.
  2. Határozzuk meg az életcélunkat! – Kutassuk fel, mi az, ami örömet okoz nekünk, ami hajt belülről, amihez a szenvedélyünk fűz, amiben igazán otthon vagyunk és jók vagyunk.
  3. Tűzzünk ki konkrét és megvalósítható célokat!
  4. Bontsuk céljainkat konkrét feladatokra és rendeljünk a feladatokhoz határidőket!
  5. Rendeljünk céljainkhoz pozitív megerősítéseket! – A pozitív megerősítések céljaink jövőbeli megvalósulását fogalmazzák meg jelenidőben, és rendszeres ismétlésük segít leküzdeni a célunk felé vezető utat nehezítő tudatalatti gátlásokat.
  6. Mindennap képzeljük magunk elé, vizualizáljuk, hogy céljaink már megvalósultak!
  7. Ha tudunk, szervezzünk magunknak támogató csoportot, akik ötleteikkel és együttműködésükkel segítenek minket.
  8. Mindennap tegyünk valamit a céljaink megvalósulásáért!
  9. Legyünk készek áldozatot is hozni a céljainkért!
  10. Legyünk készek kérni! – Céljainkat általában nem tudjuk minden segítség nélkül elérni, de ez így természetes. Ezért tanuljunk meg úgy kérni, hogy az elutasítást nem kudarcként fogjuk fel, hanem egy természetes, átléphető lépcsőfoknak, ami a megérdemelt segítség megszerzéséhez vezet.
  11. Kérjünk visszajelzést, vegyük figyelembe a tanácsokat és építsük be az életünkbe!
  12. Képezzük magunkat! – Mérjük fel gyengyeségeinket és hiányosságainkat, és folyamatosan dolgozzunk ezek felszámolásán!
  13. Válasszunk ki egy hasznos szokást, ami a céljaink felé visz, és szánjunk rá három hónapot, hogy a mindennapjaink természetes részévé tegyük!
  14. Szerezzünk be egy motivációs hanganyagot, és hallgassuk mindennap!
  15. Tervezzük meg a vakációnkat! – Ne felejtsünk el időt szánni a pihenésre, kikapcsolódásra, hogy megelőzzük a kiégést!
  16. Iratkozzunk be egy személyiségfejlesztő tanfolyamra! – Ütemezzük ezt be a következő fél évre!
  17. Tartsunk lomtalanítást a minket körülvevő tényezők és emberek között! – Ismerjük fel azokat a negatív hatásokat, amik távolabb visznek minket a céljainktól és váljunk meg tőlük!
  18. Keressünk egy mentort! – Keressünk valakit, aki ugyanazon a területen tevékenykedik, mint ahol mi szeretnénk, és elérte azt, amit mi tűztünk ki célul! Ha tudunk, tanuljunk tőle személyesen! Ha nem, figyeljük meg a tevékenységét és lessünk el szakmai tippeket, trükköket!
  19. Vegyük kézbe pénzügyeinket! – Csökkentsük a kiadásainkat, és keressük a módját, hogyan tehetünk szert magasabb jövedelemre a főállásunkban és plusz jövedelemre a főállásunkon kívül!
  20. Adakozzunk! – Időnk és pénzünk egy részét ajánljuk fel jótékony célokra!

Aranyköpések – Addig én sminkelek

– Huhh, mindjárt indulnom kell! És még ki is kell sminkelnem magam!
– És ebédet is kell elraknod.
– Tényleg! Tudnál segíteni valamelyikben?
– Persze, kicsim. Te csak csomagold az ebédet, addig én sminkelek.

Egyszer olvastam egy szórakoztató használati utasítást nőknek férfiakhoz. Az egyik pontja ez volt: “A célzás nem működik. A burkolt utalás sem működik. Az egyértelmű utalás sem működik. Csak kérj!”

A fentiekhez hasonló szösszenetekkel szokott Peti rávezetni arra, hogy kérjek, és konkrétan kérjek. Nem azért, mert fennáll a veszély, hogy egy félreértés következtében még kisminkeli magát egy kapkodós reggelen. De praktikus rászoktatni magunkat az egyértelmű kommunikációra a burkolt célzások és homályos utalások helyett, amikből aztán akár tartalmi (nem is mondtad – de mondtam – de nem – de igen), akár formai (megkértelek – nem kértél – de mondtam, hogy meg kell csinálni – de nem mondtad, hogy nekem – hát minek mondtam volna, ha nem tőled várom – hát miért nem kérsz, ha tőlem várod) jellegű félreértések szülhetnek vitákat és sértődést.

Ti hogyan szoktatok kérni?

Kérj és megadatik – Az imáról

Emlékszem, nem sokkal az agykontroll tanfolyamom után beszélgettem egy nagyon kedves munkatársammal a tanfolyamon tanultakról, és meséltem neki a kívánságok erejéről. Ő hívő keresztény, így mondta, hogy ő inkább Istenhez szokott imádkozni. Hosszas beszélgetésünk végén arra jutottunk, hogy ha kihagyjuk a vallásvitát a dologból, és nem kezdünk el marakodni, hogy ki milyen, egyik oldalról sem igazán bizonyított vagy cáfolt elméletekkel (a vonzás törvénye, a gondolatok teremtő ereje, Isten kegyelme, stb.) próbálja kitölteni a hézagokat és megfejteni a dolog pontos működési hátterét, a dolog attól még ugyanaz: kérj és megadatik, egészen pontosan kérj, és hidd is el, hogy a kérésed célba ért és választ fogsz kapni rá, és akkor megadatik. (Olvastam egyszer egy gúnyos véleményt arról, hogy baromság ez az egész, este lefekvés előtt kértem, hogy mire felkelek, a tárcám legyen tele tízezresekkel, és nem lett. – Tedd a szíved a kezedre, barátom, tényleg hittél benne, hogy így lesz? Ugye, hogy nem.)

A vallásos munkatársam akkoriban leginkább azért imádkozott, hogy a közelgő átszervezések után is legyen munkája. Nagyon hosszan beszélgettünk a kérésről és az imáról, a hitről, hogy a kéréseink meghallgattatnak, és elmondta, hogy ő hisz benne, hogy Isten meghallgatja az imáit, én pedig azt, hogy ha hittel kért, akkor szerintem teljesen mindegy, kihez címezte vagy hogy én személy szerint hiszek-e abban, akinek címezte, szerintem is teljesülni fog a kérése. Egy órán belül megcsörrent a telefonja és felajánlottak neki egy állást egy másik osztályon.

Mostanában eléggé leszoktam a meditálásról, így a kérésekkel is hadilábon állok, mert meditáció közben szoktam megfogalmazni azokat. Egy hívő barátom tanácsát kértem, majd kibújt belőlem a kisördög és rögtön le is csaptam a hitvita lehetőségére, hogy a válaszában rejlő segítség helyett azon rágódjak, hol támadható az álláspontja.

Ha őszinte akarok lenni, az imádsággal azért is állok hadilábon (ahogy a vallással általában), mert bár vallásos oktatást kaptam, de vallásos nevelést nem, és így soha nem volt részem semmilyen vallásos élményben. Az ima számomra sosem volt más, mint egy reggel, este és étkezés előtt kötelezően elmormolt versike, nem pedig Istennel való kommunikáció, aminek a vallásos ismerőseim szerint állítólag lennie kell.

Mivel a meditációból is kikoptam mostanság, ezért arra gondoltam, csak úgy mókából feladom a hitvitámat, és teszek egy próbát az imádsággal, nem úgy, ahogy ismerem, hanem ahogy a hívő barátaim elbeszélései utalnak rá, és ahogy már nem is áll olyan távol attól a kívánság-gyakorlattól, amiben én is hinni tudok.

Mivel tudom, hogy mormon barátaim kifejezetten baráti kapcsolatot ápolnak Istennel, kíváncsiságból rákerestem az interneten, mi náluk az ima fogalma, milyen az ima formája.

Hogyan imádkozzunk a mormonok szerint:

  1. Szólítsuk meg Istent!
  2. Mondjunk köszönetet azért, amit eddig kaptunk!
  3. Mondjuk el a kérésünket, vagy kérdésünket, amivel hozzá fordulunk!
  4. Zárjuk az imát Jézus Krisztus nevében, és az “ámen” (“úgy legyen”) kifejezéssel, amely kifejezi, hogy valóban egyetértünk az ima tartalmával, komolyan gondoljuk azt.

Nem feltétlen akarja mindenki Istenhez címezni a kéréseit, kérdéseit, de úgy gondolom, a fenti forma bárkinek hasznos mankó lehet. Az ima ilyen formában valóban egy praktikus, személyes monológ: szólítsuk meg azt, akihez vagy amihez szavainkat címezzük és akitől vagy amitől válaszokat vagy segítséget várunk (legyen az a Jóisten, az Univerzum, az égi szellemek, őseink lelke, belső istenségünk, a tudatalattink, stb.), adjunk hálát (ami pozitív gondolatokat ébreszt és erős alapot ad szavainknak), fogalmazzuk meg, mit várunk, mint akarunk, és zárjuk gondolatainkat azzal a hittel, hogy szavaink célba értek és a hatásuk nem marad el.

Ami pedig a választ illeti… Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek c. könyve szerint, amit nemrég olvastam, az ima és a meditáció közötti alapvető különbség, hogy az imában megkérdezzük Istent, a meditációban pedig meghallgatjuk a válaszát. Kérésünkre, kérdésünkre a válasz érkezhet eseményként, lehetőségként, vagy ötletként, sugallatként, ami elcsendesedés közben, vagy teljesen váratlan időpontban (például mosogatás vagy kertészkedés közben) ér minket.

Te milyen formában fogalmazod meg kéréseid a felsőbb erő vagy erők felé?

Egy nem mindennapi szerelmi történet :)

Nem gyarpítja a blog komolyságát (nem is biztos, hogy ez a célom itt :)), de most találtam rá és ezt egyszerűen meg kell osztanom. Az alábbi példa a “kérj és megadatik” szótári definíciója lehetne.

20120804-122134.jpg

Mégis ki gondolná, hogy egy ilyen bolond kérés ilyen könnyedén megvalósítható? És lám. A fenti mérnökhallgató számtalan okot felsorolhatott volna, hogy miért mondanának nemet a kérésére – a multik lelketlenek, miért is adnának oda valamit, ami az ő tulajdonuk és fizettek érte, egyébként is nevetséges és kínos ez az egész, és így tovább. De ő nem tette. Megfogalmazta, mit szeretne, miért szeretné annyira, és egyszerűen kért.

Talán a vágyaink csak számunkra hatnak furcsán és tűnnek kivitelezhetetlennek, de ha elszánjuk magunkat és kérünk, könnyebben valóra válhatnak, mint azt valaha hittük volna.