Kedvenc holmik – A határidőnaplóm

A kedvenc holmik rovatom most következő részében szeretném bemutatni a határidőnaplómat.

Ahogy a Kreatív kalendárium tanfolyam ajánlómban már írtam róla, hogy a határidőnaplómhoz azért fűznek szoros szálak, mert a férjemtől, Petitől kaptam a kapcsolatunk elején, bár sokáig nem sikerült megtalálnunk a közös hangot. Szerencsére a tanfolyam nagyon sokat segített (kicsit olyan volt, mintha párterápiára mentem volna a filofaxommal :)), azóta pedig minden nap velem van, egyre több lehetőséget fedezek fel benne, és egyre jobban kijövünk.

Így fest kívülről. (A képet egy instagramos #filofaxselfie kihívásra készítettem.) A Kalendart kiadó honlapján most már egy seregnyi izgalmas, színes, formás kalendárium közül lehet válogatni, de amikor Peti választotta ki az enyémet (egek, lassan tíz éve!), akkor még csak egyféle modellből, fekete és barna színben lehetett válogatni. Nem számít, a fekete időtálló választás volt. :)

IMG_0493.JPG

Amikor újjászületett, Via és Gigi tanfolyamán a heti tervező rész mellett a következő szekciókat nyitottam benne:

  • Timi
  • Peti
  • Blog
  • Háztartás
  • Ünnepek

Azóta két újabb szekcióval bővül, egy az Oriflame értékesítéssel kapcsolatos dolgoknak és egy a szupertitkos nagyprojektünknek. (Ne is kérdezzétek, mint mondtam, szupertitkos! :))

IMG_0494.JPG

IMG_0492.JPG

Ahogy már írtam, azóta folyamatosan gyűjtöm hozzá a csecse-becséket, főleg eBay-ről, amikkel csinosíthatom, vagy amik segítenek a színkódos tervezés-szervezésben.

IMG_0491.JPG

Ti használtok határidőnaplót?

Reklámok

Kedvenc holmik – Egy gyűrű mind fölött

A férjem szokott szórakoztatni ezzel az átköltéssel:

Egy Timi mind fölött,
Egy Timi kegyetlen,
Egy a sötétbe zár,
Bilincs az Egyetlen.

Minden esetre a jegygyűrűink sem maradhatnak le a kedvenc tárgyak listájáról.

Egy kicsit valóban “Egy Gyűrű” formátumúak. Ami azt illeti rengetegféle elképzelésünk volt arról, milyen gyűrűket szerettünk volna, mindkettőnk részéről volt egy-egy jókora lista arról, hogy mik az elképzeléseink és mik a nem-nem-soha kikötéseink a gyűrűkkel kapcsolatban, amiket terveink szerint életünk végéig viselni fogunk. (Ami, terveink szerint még jó sok időt jelent.) Aztán végül, hosszú hetek keresgélése után végül ennél a párnál kötöttünk ki – ami nem mondhatnám, hogy hasonlít akármelyikünk eredeti elképzeléseire… és mégis nagyon illik hozzánk.

És ami azt illeti, az egyik dolog, amiért nagyon kedvelem a jegygyűrűinket, az az, hogy mostanában mintha mindenki azzal akarna kitűnni a tömegből, hogy valami egyedit visel (ahogy mi is terveztük), végül viszont azzal lettünk feltűnőek, hogy a legklasszikusabb formát választottuk – amit olyan kevesen választanak manapság. Ha csak rájuk nézek, eszembe jut, hogy nem mindig az a fontos, hogy körmömszakadtáig ragaszkodjak az eredeti elképzeléseimhez – néha csak el kell engedni a gyeplőt, hogy aztán egyszer csak, valahogy, ott találjam magam egy szuper helyen, ahova nem készültem… Úgyis csak az számít, hogy közben a megfelelő emberrel legyek összekötve.

Amit még szeretek a jegygyűrűinkben, az az, ahogy ezek a kis fickók összetartanak. Amikor nem az ujjunkon vannak és nem is a kis bársony tokban, amiben érkeztek (éjszakai pihenőhelyükön), akkor valahogy mindig ebbe a kiskifli-nagykifli (avagy kisgyűrű-nagygyűrű) pózba rendeződnek, mintha fontos lenne nekik, hogy soha ne veszítsék el egymást.

20140629-183638-66998984.jpg

(További kiskifli-nagykifli képek itt, itt és itt.)

Azt hiszem, ez a szinte egybeolvadó, szoros közelség és koncentrikusság rólunk is sok mindent elmond.

Kedvenc holmik – A balerina

Rita barátnőm adott egy szuper ötletet a blogomhoz, amikor megkérdezte, miért nem indítok egy rovatot, amiben a kedvenc tárgyaimról írok, a hozzájuk kapcsolódó sztorikról, emlékekről, érzésekről.

Bár igaz a mondás, hogy a legjobb dolgok az életben nem dolgok – mégis, a tárgyakhoz, a holmikhoz sok érzelem tapadhat, és így a dolgok, ha nem is feltétlen a fogyasztói kultusz értelmezése szerint, de igenis fontosakká válhatnak.

Hát élek az ötlettel, és indítok egy rovatot a kedvenc holmijaimmal és a hozzájuk kapcsolódó gondolatokkal.

Az illusztrációért természetesen az instagram fiókomat fésültem át, és magam is meglepődtem, mennyi olyan holmit örökítettem meg a képeim között, amikről írhatnék. De kitartok az első gondolatom mellett, és arról a tárgyról írok, azzal a képpel, ami először beugrott, amikor Rita kérését olvastam.

20140621-203441-74081697.jpg

[We are ready to go. \o/ #shoes
http://instagram.com/p/Zuj220JLBq/]

Meglehetősen szerencsétlen formájú lábfejem van, hobbit-lábnak is szoktam csúfolni, mivel rövid (35-ös cipőt hordok), cserébe viszont széles és buci formájú, magas boltozatú. (Valamint jóformán nincs bokám, a lábszáram után rögtön a tömzsi lábfejem következik, nincs meg az a szép ívű átmenet a kettő között.) Körömcipőt is nagyon nehéz kapni a lábamra, de a balerinák egyszerűen reménytelenek voltak a számomra, hiszen ami elég széles volt, hogy a kis cipó alakú lábamat beleerőltessem, az akár három ujj szélesen is tátongott hátul a sarkam mögött, mert ezeket a holmikat egyszerűen karcsú és hosszúkás lábfejekre tervezték, nem az én hobbit-praclimra. Mígnem egy tavasszal makacsul elkezdtem hinni benne, hogy találni fogok a lábamra illő balerinát, mert nagyon vágytam egy ilyen darabra.

Nem sokkal később a Deichmann cipőüzlet gyerekosztályán rá is találtam! (Ja igen, jellemzően a gyerekosztályon vásárolom a cipőimet.) Tökéletes darab volt, nem az a hosszú, karcsú fazon, mint általában, hanem egy kicsit bucibb, ráadásul gumis kiképzése miatt tökéletesen rásimult a furcsa formájú praclimra. Imádtam, boldogan hordtam egy tavaszon, nyáron és őszön át. Strapabíró, kényelmes jószág volt, amiben bármeddig el tudtam gyalogolni, és úgy tűnt, bármeddig el is jön velem.

Mígnem egy szörnyű, szörnyű napon… arra értem haza, hogy a kölyökkutyám szétcincálta a balerinámat. Ez volt az első és egyetlen cipő, amit valaha is tönkretett, de ez persze nem vigasztalt meg. Szomorúan mondtam Petinek, hogy kellett volna vennem egy tartalékot is, ha már rátaláltam egy ilyen különleges darabra – persze már késő bánat volt.

Viszont, már tudtam, hogy létezik az én lábamra illő balerina, így a következő tavasszal még eltökéltebben vágtam neki, hogy találjak egyet. A Deichmannban pedig hihetetlen módon egyet fizet, kettőt vihet akcióval vártak, amiben a tavalyi kollekciótól akartak szabadulni – a polcon pedig ott várt rám ugyanaz a balerina, és mindkét utolsó darab az én méretemben volt. Le is vettem mindkettőt a polcról – bár Peti azt hitte, viccelek, de ha már egyszer megbántam, hogy nem vettem tartalékot, amikor lehetőségem volt rá, megmondtam, hogy még egyszer nem követem el ugyanazt a hibát.

Mivel mementóként elraktam a megrágott darabot is, így jelenleg három párt őrzök ebből a csoda kis balerinából, ami mindig emlékeztet, hogy sohasem lehetetlen kérés egy tökéletesen hozzánk illőt találni (párkeresőknek is ajánlom a szívükbe vésni a gondolatot), és az elszalasztott lehetőségeket sem kell túl komolyan venni, mert lehet, hogy hamarosan sokszorosan térnek vissza.

A fenti kép egyébként akkor készült, amikor Rita barátnőm esküvőjére indultunk. :)

Nektek van olyan holmitok, amit mintha csak nektek találtak volna ki?