Peti: – Nézd, hogyan mosolyogsz azon a selfie-n, drágám! És azon is! Mostanában minden képeden ragyogsz. Régebben azért látszott a selfie-jeiden, hogy nagyon meg kellett magad erőltetned egy mosolyért. Úgy örülök neked! Nagyon jó téged újra ilyennek látni.
Én: – Köszönöm, és… Szóval köszönöm, hogy kitartottál mellettem akkor is, amikor nehéz volt.
Peti: – Most viccelsz? Egyrészt ez a dolgom. Másrészt meg mikor tartson ki az ember, ha nem akkor, amikor nehéz? Amikor jól mennek a dolgok, ahhoz nem kell kitartás, akkor csak élvezni kell az életet. Kitartani egymás mellett akkor kell, amikor döcögősebb a helyzet.
Egyrészt hatalmas ölelés Petinek azért, amilyen, és hatalmas ölelés mindenkinek, aki az elmúlt egy-másfél-két évben mellettem volt, türelmes volt velem és segített átevickélni ezen az időszakon.
Másrészt pedig Elizabeth Gilbert jutott eszembe. A Big Magic című könyvében azt írta, hogy tinilány korában, amikor mások popsztárokba szerelmesek vagy épp nászéjszakáig tartó szüzességet fogadnak, ő a kreativitásával kötött örök jegyességet. Megfogadta a kreativitásának, hogy vele marad jóban-rosszban, hogy szeretni és támogatni fogja, hogy sosem várja majd el a kreativitásától, hogy az tartsa el őt, hanem mindig ő fogja eltartani azt, hogy sosem hagyja el és mindig kitart mellette.
Ma 6 éves a blogom, és azon gondolkodom, vajon én miért nem kötöttem efféle örök jegyességet a kreativitásommal?
Persze az, hogy nem kötöttem örök jegyességet a kreativitásommal és nem kötöttem örök jegyességet a blogommal, az megint két külön dolog. Hiszen épp nemrég osztottam meg az új tetoválásomat, a blogon pedig nem is tudom, volt-e róla szó, de akik követnek instagramon, feltétlen láthatták, hogy ősz óta zöld hajjal boldogítom a környezetemet meg magamat.
Múlt nyáron olvastam Julia Cameron: A művész útja c. könyvét (ami tanfolyami anyagként is megállja a helyét, hiszen bőven tartalmaz feladatokat) és lelkesen végeztem a házi feladatokat. Az egyik az volt, hogy egy húsz tételes listából válasszuk ki azt a három mantrát, amit leginkább a magunkénak érzünk, és ezeket vessük papírra legalább ötször minden nap. Az én mantráim ezek voltak:
Kreativitásom elvezet az igazsághoz és a szeretethez.
Kreativitásom gyógyító erő a magam és mások számára.
Kész vagyok hagyni, hogy Isten rajtam keresztül alkothasson.
A kreatív élet egyik alapelve pedig Julia Cameron szerint ez:
Ha megnyitjuk kreativitásunk csatornáját az alkotónak, számtalan apró, mégis erős változásra kell számítanunk.
Való igaz, hogy a kreativitásom nem várt, egyszerre apró és mégis erőteljes módokon lepett meg az elmúlt időszakban! Az ég áldja.
Mégis, valahogy hűtlennek és csapodárnak érzem magam, hogy – meghagyva bár az utat a váratlan élményeknek – az írás (ha nem is konkrétan a Kincsesfüzet blog) mellett nem tettem hűségesküt.
Minden esetre mókás, hogy az életre szóló szerelem mellett viszonylag hamar elköteleztem magam (sokak szerint túl hamar is, és azt jósolták, hiányozni fog az életemből az ifjúkori szerelmi kalandozás – immár 13 éve nem hiányzik a legkevésbé sem :)), az írásnak tett jóban-rosszban hűségesküm viszont (pedig az írással már akkor flörtöltem, amikor még írni sem tudtam) még várat magára.
A szokásos őszi kihívásom a NaNoWriMo, de aki követ ott, láthatja, hogy a szószámom valahol kétezer táján megfeneklett, és már innen az oldalsávból is lekerült a 2017-es részvételt hirdető plecsni.
Nem történt semmi különös, egyszerűen csak nem akart beindulni ez az idei nanó, és úgy éreztem, hogy ha be is tudnám rugdosni magam a kihívásba, azt idén inkább a bűntudat vezetné. Úgyhogy inkább elengedtem.
Na de mi van helyette, és került még a látóterembe a következő hónapokra?
A művész útja
Julia Cameron: A művész útja c. könyve még augusztusban került hozzám. Tulajdonképpen nem is annyira könyv (olvasmány), mint egy egyéni kurzus tananyaga és feladatsorai. Az elkötelezettségem a hónapok során, khm, hullámzó volt, pedig aha-pillanatokban és eredményekben egyaránt bővelkedett a kurzus.
Annak, hogy a NaNoWriMót elengedtem, az egyik indikátora az volt, hogy szeretnék újra elköteleződni a kurzus mellett. Ezen a héten és talán a jövő héten igyekszem felzárkózni, majd folytatni tovább, és ha nem is 12 hét alatt, de a lehető legtöbbet kihozva belőle befejezni ezt a 12 hetes kurzust.
(Még töprengek rajta, hogyan tudnám elhozni az élményeimet, minden esetre a kurzus része, hogy heti “kalendáriumot” vezetek a tapasztalataimról és gondolataimról, hogy összefoglalva vagy több részletben, de ezek alapján biztosan vissza fogok tudni tekinteni a teljes folyamatra.)
A szabályok Molyon megtekinthetők, de a lényeg, hogy ezen a télen (novembertől februárig) minden nap, de legalább 40 alkalommal osszunk meg egy legalább tízmondatos naplóbejegyzést a Moly adott zónájában.
Egyébként is fontolgattam egy naplóíró kihívást, hogy a bullet journalomba írt napi egy-egy soron felül is visszarázódjak a mindennapos naplóírásba, és egyébként is, digitálisan máshogy írok, mint papíron. Így pont jókor jött, hogy a tegnapi molytalin, amin jártam, megemlítették ezt a lehetőséget.
Azok kedvéért, akik nem követnek Molyon, valamilyen formában (pl. időközösen összesítve) megosztom majd a bejegyzéseimet itt is.
Lunar Abundance
Egy nyugalmasabb, magam felé türelmesebb és gyöngédebb, mégis motiváló, folyamatos, nem nagy nekizúdulásokkal és bűntudatos visszaesésekkel teli ritmust keresek az életemben, és bár nem most találkoztam először az ötlettel, valahogy most szólított meg Dr. Ezzie Spencer Lunar Abundance módszere.
Ez a módszer azt javasolja, minden holdciklusra válasszunk egy törekvést, egy új irányt, az életünk egy területét, amin dolgozni szeretnénk, és a holdciklushoz igazodva, a tevékenység és a megpihenés ár-apályaira építve hozzunk változást az életünkbe.
Ma van újhold, így most kezdem az első holdciklusomat az első személyes törekvésemmel.
Ez egyben azt is jelenti, hogy még nem tudom, mennyire válik majd be ez a módszer, de nem zárom ki, hogy a jövőben, ha az első néhány holdciklus alkalmával hasznosnak találom ezt a módszert, valamilyen módon behozzam ide a blogra is. (Nem titkoltan a holdciklusonkénti új téma gondolatától elfogott az édes nosztalgia a Boldogságterv havi témái iránt.)
Nálam ezek a most futó, illetve hamarosan induló kihívások. Ti mivel töltitek az őszt és a telet?
ENGLISH VERSION
My usual challenge for Autumn is NaNoWriMo, but this year I felt like… nope. Just no.
Of course community is still amazing and I could still bully/motivate myself into it, but I feel like it would be fueled by shame and guilt, so I decided just… not to.
It doesn’t mean that I have left nothing on my mind – I have projects for both this end of autumn and for winter too.
The Artist’s Way
I started to read Julia Cameron’s book and do the 12 weeks course it contains in August. I was really passionate for it, but although I saw the results and experienced the aha-moments, I somehow got lazy with it.
So instead of pushing through NaNoWriMo, I decided to renew my commitment to The Artist’s Way course.
Not sure yet how, but I want to share my experiences too. I have them written in my journal week by week, as the book suggests, so I have the material, I just have to figure out how to share it here.
Winter Journaling
Although I write at least one line or two every day in my bullet journal, and I am diligent in the morning pages routine in The Artist’s Way, I fell behind with digital journaling lately. And since I write differently on paper (even on loose-leaf paper and in a notebook) and on digital platforms, I considered to jump into some daily journaling challenge.
And of course I found a great opportunity. :)
It would be Hungarian only tho – I’ll share daily journal entries on Moly.hu (“the Hungarian Goodreads”).
Lunar Abundance
I miss a balanced, calm and gentle but still motivating pace in my life, so when I came across the Lunar Abundance Practice by Ezzie Spencer, I decided to give it a go.
This method suggests to set a feeling-based intention at every new moon (it’s today!), and follow it through a moon cycle, balancing “doing” and “being” periods as the moon changes.
Of course since this is my first new moon intention, I have no idea how it will work out, but if it will find its way in my life, I will try to incorporate my monthly intentions here on the blog too.
These are the challenges I am looking forward to this winter. What are you up to?
🇭🇺 Van, hogy egyszerre érzed üresnek és túl telinek a fejed – éreztetek már így? Elég általános állapot nálam mostanában.
Elizabeth Gilbert: Big Magic c. könyvében (amiről nem, nem feledkeztem el, tudom, hogy tartozom egy ajánlóval) több történetet is megoszt azzal kapcsolatban, hogy ha megrekedünk, csak annyi a dolgunk, hogy nyitvahagyjuk az ajtót a múzsának – ne várjuk, hogy kopogtasson, inkább dolgozzunk tovább szorgalmasan, ihletetten vagy sem.
Olyan ez, mint kinyitni a csapokat egy csőtörés után. Először nem jön belőlük semmi, majd köpködve és akadozva megered egy kis koszos, büdös, zavaros víz, majd ha elég sokáig várunk, kifolyik a csövön valami olyasmi is, ami már hasonlít ivóvízre.
Akár írásról, akár csak az ép eszemről, az érzéseimről, a gondolataimról van szó, nekem szinte mindig segít (nem mindig tesz nagy csodát, de legalább egy kicsit mindig segít), ha “kinyitom a csapokat” és engedem, hogy kifolyjon rajta, ami akad, legyen az szutykos, zavaros csatornalötty vagy tiszta víz.
Braindump – Az agyad szemétdombja
A bullet journalosok körében találkoztam a “braindump” fogalmával, ami egyébként vicces módon nem is “bullet”-es, listás fogalom – a “dump” szemétlerakót jelent, és a braindump egyszerűen annyit tesz, hogy fogj egy papírt és egy tollat, és önts ki az agyadból minden szemetet.
Ez persze működhet lista formában is, de nekem jobban megy, ha folyékonyan, mondatokban, mondattöredékekben, szót szó után dobálva, mindenféle rendszer nélkül csak hagyom, hogy kifolyjon minden, bármi, ami épp a fejemben van – néha egyébként nem is tudok róla, mi az, amíg ki nem nyitom a csapokat. Néha csak azt érzem, hogy feszít, zubog, és nagyon gyorsan meg kell nyitnom egy szelepet. (Ahogy a férjem szokta mondani: “engedd ki, mielőtt beléd büdösödik”.)
Morning pages – A reggeli szellőztetés
Julia Cameron: A művész útja c. könyvében osztja meg a reggeli jegyzetelés módszerét. A reggeli oldalaknak tulajdonképpen két fontos szabálya van: 1 – reggeli, és 2 – oldalak. Azaz mindenképpen azt javasolja, hogy napindítóként és valódi papírra jegyzetelve végezzük ezt a gyakorlatot. Ezen kívül nem sok szabály van – javaslata szerint minden napot 3 oldalnyi “braindump” papírra vetésével indítsunk – nem kell, hogy ez művészi, emelkedett, bármilyen üzenetet hordozó gondolatok legyenek. Bármit, ami helyet foglal az elmédben, vess papírra – javasolja.
Hogy mi közük az olyan mondatoknak, mint az “ideje lecserélni az ágyneműt” vagy hogy “vissza kell hívnom a húgomat a találkozó kapcsán”? Ahogy David Allen is felhívja rá a figyelmet az Intézz el mindent c. könyvében: nem tudsz magasabb szinten funkcionálni addig, amíg az életed alsó szintjén káosz van és hasraesel mindenféle befejezetlen dologban és piszlicsáré aggodalomban, amit szanaszét hagytál.
A reggeli jegyzetelés tehát erre ad egy konkrét módszert: minden reggel szellőztesd ki a fejed – vess papírra nem több és nem kevesebb mint három oldalnyi gondolatot abból, ami a fejedben zötyög.
Mindennapos írás
Korábban már írtam itt a blogon arról, hogy miért érte meg számomra meghonosítani a mindennapos írás rutinját: mert megtanultam, hogy a rutin és a kreativitás, a móka, az ihlet egyáltalán nem egymásnak ellentmondó fogalmak. Igen, az ihlet néha magától is kopogtat – ez olyan, mint amikor a rosszul elzárt csapból váratlanul kicseppen egy tiszta, tökéletes vízcsepp –, de legtöbbször ki kell nyitni a csapot és türelmesen folyatni a zavaros, büdös löttyöt, mielőtt elkezd tisztulni a kép.
Ezt a rutint persze sem kialakítani, sem fenntartani nem könnyű, és be kell vallanom, én nem vagyok egy Elizabeth Gilbert, aki, ahogy a Big Magicben írja, a házassági esküjét is hamarabb szegte meg, mint azt a fogadalmat, hogy minden nap legalább fél órát írással tölt, bármi történik. Számomra most már évek óta a NaNoWriMo, a novemberi regényíró kihívás az, ami mindig képes visszaadni a napi írós rutinomat. (Idén nem akartam, hogy novemberig kelljen váratnom a múzsát, úgyhogy beneveztem az áprilisi Camp NaNoWriMo évközi kihívásba is – talán már rájöttetek, hogy ennek köszönhető ennek a cikknek a megszületése is. :))
Novemberben megosztottam egy kis “bakiparádét” is, ami tökéletesen tökéletlen bizonyíték arra, hogy ez sem más, mint egy “braindump”, az agyam szemétdombja egy dokumentumban, amiben néha megcsillan egy-egy apró érték. Ezt a sok szemetet persze két okból is megéri papírra/dokumentumba dobálni: nemcsak amiatt a néhány csillogó kis üveggolyó miatt, amik mégis előkerülnek valahogy a szemét közül, hanem mert egyszerűen jólesik, hogy ennyivel is tisztább a fejem.
Elhajított papírrepülők
Ahogy írtam, ebben a hónapban beneveztem a Camp NaNoWriMóra is, ami a novemberi regényíró kihívás évközi, (még) kevésbé szigorú kistestvére: míg novemberben a cél 50000 szónyi regény kézirat összeállítása, a tavaszi és a nyári táborok alatt mind a szószám célt, mind a projekt jellegét magunknak határozzuk meg. (Persze novemberben sem zárnak ki senkit ezért a versenyből – én szinte minden évben “rebel”-ként, lázadóként indulok.) Emellett adtam egy próbát a reggeli oldalaknak is (amiben szintén csalok, mert az évek megtanítottak, hogy nincs az a reggeli rutin a fogmosáson kívül, amit képes lennék meggyökeresíteni… – így én inkább az esti oldalakkal próbálkozom), de mivel épp igyekszem felépülni egy több hónapos “egyszerre üres és túlfeszített” válságból, azon kaptam magam, hogy féltékenyen nézegetem az esti braindumpjaimat: nem igazságtalanság ezt a sok szót a Camp NaNo projektemtől elvenni?! Hiszen olyan lassan gyűlnek a(z egyébként zömében szemétre való) szavak abban a dokumentumban!
Aztán eszembe jutott ez a történet, amit Elizabeth Gilbert a Big Magicben oszt meg:
“Tom Waits vegül ráérzett arra, hogyan kezelje a kreativitását dráma és szorongás nélkül. Állítása szerint ennek a könnyedségnek a nagy része abból fakad, hogy látja a gyerekeit felnőni, és rácsodálkozott arra, hogy az ő kreatív önkifejezésük nem ismeri a korlátokat. Szembetűnő volt számára, hogy a gyerekei felhatalmazást éreztek arra, hogy szüntelenül dalokat fabrikáljanak. Amint végeztek velük, félrehajították őket, „mint az apró origamifigurákat vagy papírrepülőket”. Aztán máris a következő dalt énekelték, ami valami égi csatornán át érkezett. Láthatólag sosem aggódtak amiatt, hogy az ötletek áradata egyszer csak elapad. (…) Ahogy Waits figyelte, milyen játszi könnyedséggel alkotnak a gyermekei, váratlanul meglepő felismerést tett: az egész valójában nem is olyan nagy kunszt.”
Őszintén megmondom, még mindig egyszerre kínos és mókás figyelni magamat, ahogy próbálom meggyőzni magamat, mint egy rossz kutyát, hogy engedd el, engedd el, engedd már el azt az átkozott papírrepülőt. (Mintha minimum egy űrsikló tervrajzáról beszélnénk – pedig garantálhatom, hogy egy óvodás maszatos papírrepülőjében több érték van, mint a reggeli oldalaimban és a Camp doksimban együttvéve. :D)
Minden alkalommal, amikor hagyom, hogy a mindennapos írás, a mindennapos braindump rutinja (nevezzük akárhogy és kapjon akárhol helyet a napi rutinunkban) kikopjon az életemből, olyan érzés visszahozni, ahogy egy elgémberedett végtagot próbál újra működésre bírni az ember kínzó tűszúrásoktól kísérve.
De megéri, nemcsak azért, mert jó érzés befejezni egy cikket és feltölteni a blogra, hanem mert egyszerűen jobban, könnyebbnek érzem minden alkalommal, amikor kiszellőztetem egy kicsit a fejem, amikor kiszórom a szemetet a fejemből, amikor kinyitom a csapokat. Ezért szerettem volna veletek megosztani ezt a három “braindump” technikát.
Ti alkalmazzátok a “braindump” technikáját a mindennapjaitokban?
[ENGLISH VERSION]
🇬🇧 Do you know the feeling when your head is empty and painfully full at the same time? I felt this a lot lately, and this paralyzing feeling is the dying place of creativity – which is a dying place of many good stuff in life.
Time after time there is an article here on the blog around this topic, what is a good sigh of that I have to talk to myself about this topic over and over again. :D This is one of those times again.
I read the Big Magic book by Elizabeth Gilbert last year, in that she talked a lot about how you cannot just sit and wait for inspiration to come and knock on your door. You have to leave the door open: you have to work, you have to keep going, you have to keep producing shit, and then you have the chance to surprisingly produce something not-so-shitty on some point.
This reminds me of the times when the water company turnes off water because of maintence, and after that, you have to open the faucet and just wait. First nothing, then the faucet starts to split awful, stinking, muddy water, and then, slowly, it becomes clean.
Time after time I have to force myself to open the faucet again.
Braindump
I met the word “braindump” for first in the bullet journal community. It’s funny, because it isn’t, at least not necessary a “bullet” method – it doesn’t requires to make a list. The point of braindumping is to unload the garbage from your head on a dump page of your journal. It is garbage, it doesn’t have to look pretty or organized – just empty your head.
You can, however, do it in a list format, but for me it’s easier to do in a fluent way, without organizing it into a list. I write sentences, fragments, words, whatever. Just keep the flow rushing out of the pipe. (The fun thing is, often I don’t know what’s in my head, I just feel it’s buzzing and I have to open the faucet, before, as my husband puts it, it turns vapid inside me.)
Morning pages
In her book The Artist’s Way, Julia Cameron suggests a bit (but really just a little bit) more specific braindump exercise. As she puts it, the two important elements of the morning pages exercise is that it happens in the morning an on pages (on paper) with a longhand writing. She suggests to start every day with writing 3 pages of fluent braindump. No matter the topic or the style – if what comes in your mind is that you have to change the bed sheets and call your sister today, write about that. She says the same as David Allen in his book Getting Things Done: you have to clear your head on the ground level first, to create space for the more creative thoughts.
I have to admit, I started this exercise as evening pages instead of morning pages, because during the years I learned that brushing my teeth is the only one morning routine I am able to do every single day, any other expansion died out of my morning routine, sooner or later… However, the important lesson from Julia Cameron is to empty your head regularly, do a braindump every day (every morning), “before it turns vapid inside you”.
Everyday writing
My favorite way of the regular braindumps is what I simply call everyday writing. For me, the National Novel Writing Month (NaNoWriMo) challenge was the one that taught me to sit down and write for at least 25 minutes a day, no matter if I have nothing to say, no matter if I just produce shit. (And the most important, I learned that it neither kills the magic, nor the fun, when I make the process of seeking inspiration a routine.)
However, I’m not Elizabeth Gilbert, who confessed in Big Magic that unlike her wedding vow, she never broke her vow to write at least 30 minutes every day, no matter what. I break this routine over and over again (and then I have to talk to myself about it over and over again), and it can be hard and painful to force myself back to the routine. The yearly challenge in November always helps, but this time I didn’t want to wait until next November, so this month I jumped in the midyear challenge of Camp NaNoWriMo. (As you can see, it helps. :))
What I do during these monthly writing challenges is basically this: I open an empty document on my iPad, and I start a braindump. I write every day, I write nonsense bullshit, I whine, I complain, I talk to myself, no matter what, I just keep the wordcount going. Most of the time it’s just garbage – sometimes I find something not-so-shitty in it.
But just like with any braindump, the best part surprisingly isn’t to find those little gems. It’s great, of course, but the best is that, whatever, I feel better, lighter every time when I just open the faucet, when I unload the garbage, when I empty my head. It helps me keep going, it helps me shake off the numbness.
No matter the format or where it gets place in your daily routine, it can feel so good to do regular braindumps.
Kincsesfüzet 